Címke: F3

  • Ezért mondhatja magát szerencsésnek Sophia Flörsch

    Ezért mondhatja magát szerencsésnek Sophia Flörsch

    Tegnap a makaói F3-as versenyen szenvedett súlyos balesetet Sophia Flörsch, miután autója a levegőbe emelkedett és a fotósok számára fenntartott építménybe vágódott. Többeket meg is sebesített és bár a sérülteket, valamint a 17 éves versenyzőnőt gerincsérüléssel kórházba vittek, mindenki életben maradt. Ami szinte csodával határos, hiszen a balesetet látva nem sok esélyt lehetett adni annak, hogy Flörsch túlélte a becsapódást.

    Az Autorpport.com átrágta magát a tényeken, hogy megfejtsék, miként úszhatta meg viszonylag szerencsésen a lány a komoly balesetet.

    A „repülés” előzménye az volt, hogy – a mögöttük érkező Guan Yu Zhou szerint – Jehan Daruvala Flörsch előtt haladt és hirtelen lelassított a sárga zászlós figyelmeztetés miatt, így Flörsch autója Daruvala autójának futott. Ennek következtében Flörsch autója jobbra mozdult, eltalálta a korlátot, mely leszakította a jobb oldali kerekeket az autójáról. Ettől fogva gyakorlatilag fék nélkül repült a Lisboa felé, úgy 276,2 km/h-val.

    Makaóban, a Lisboába új kerékvetők kerültek idén, annak érdekében, hogy kevésbé vágják le a versenyzők a kanyart a szűk jobbosban. Az F1-ben is gyakran látható „virsli” kerékvető is elhelyezésre került, mely Sophia esetében a levegőbe emelte az autót. Ez okozta Sho Tsuboi „szerencséjét” is, mivel is Flörsch csak az autója tetejét súrolta, nem pedig oldalról vágódott neki. Ha Flörsch oldalról rohant volna bele Tsuboi autójába, más – rosszabb – kimenetele lehetett volna a balesetnek. Így azonban Flörsch magasabban repült, ezzel kapcsolatban pedig az is szerencsés, hogy pár éve megmagasították ott a kerítést, amely nagyon sok energiát elnyelt az ütközésből. Ahogy az is elnyelt az energiából, hogy becsapódáskor az építmény hátrafelé mozdult, az autó csak ez után esett vissza a földre.

    Miután az autó földet ért, Flörsch-t némileg belepte az autójában lévő tűzoltókészülék habja, mivel az időközben kijött a helyéről.

    Ugyan két fotós és sportbírók még megsérültek, sokkal nagyobb lett volna a baj, ha pár évtizede nem terveztek volna oda egy ilyen „bunkert” a fotósok számára, hanem hagyták volna őket szimplán a kerítés mögül dolgozni.

    Sophiát épp műtik, miközben versenyzőtársai mielőbbi gyógyulást kívánnak neki.

  • Jelenleg is műtik Sophia Flörsch-t

    Jelenleg is műtik Sophia Flörsch-t

    A tegnapi makaói F3-as versenyen súlyos balesetet szenvedő Sophia Flörsch bár csodával határos módon életben maradt, gerince megsérült. Ma reggel kezdték műteni. Ezzel kapcsolatban a 17 éves versenyzőnő Twitter oldalán adtak tájékoztatást.

    „A jelenlegi információk: Az orvosi csapat készakarva lassan dolgozik, hogy elkerüljék a kockázatokat. Az operáció eddigi része jól ment, komplikációk nélkül. A ma reggel kezdődött műtét tovább folytatódik.” – írják a bejegyzésben.

    Mint kiderült, a hetedik nyakcsigolyája eltört. Ezt Sophia édesaapja erősítette meg a Motorsport-Magazon.com-nak. Szerencsére azonban a gerincvelő nem sérült.

    Versenyzőtársait is megrendítette a baleset híre, üzeneteiket ide kattintva olvashatod.

  • Üzentek a versenyzőtársak Sophia Flörschnek, súlyos balesete után

    Üzentek a versenyzőtársak Sophia Flörschnek, súlyos balesete után

    A 17 éves versenyzőnő, Sophia Flörsch tegnap hatalmasat esett Makaóban, melynek következtében megsérült a gerince. Bár az esés nagyságát látva valójában már az is szerencse, hogy él.

    Esete sokkolta a versenyzőtársakat is.

    „Most láttam a szörnyű képeket Makaóból… gondolatban Sophiával vagyok és az érintett emberekkel. Maradj erős!” – írta Nico Hülkenberg Twitteren.

    „Sophia Florsch-sel vagyok gondolatban, makaói balesete után. Reméljük hamarosan pozitív híreket kapunk! Maradj erős!” – írta Fernando Alonso.

    Carlos Sainz Flörsch Twitter bejegyzésére reagált, mely szerint jól van, azonban ma délelőtt lesz egy műtétje: „Nagyszerű hírek! Minden jót a műtéthez és nagyon gyors felépülést!” – írta Sainz.

    „Gyors felépülést kívánok, Sophia!” – írta Romain Grosjean.

    Charles Leclerc: „Most láttam a makaói F3-as balesetet. Igazán remélem, hogy hamarosan jó híreket olvashatok mindenkiről, aki megsérült…” 

    „Sophiának és többi sérültnek – gondolunk rátok és bízunk a legjobbakban.” – írta Mick Schumacher, aki szintén részt vett az ominózus versenyen.

    Robert Wickens is reagált, aki maga is épp tolókocsiban ül, poconói IndyCar balesete után: „Őszintén minden gondolatomban Sophia Flörsch-sel és a családjával vagyok ez után a borzasztó makaói baleset után. Maradj erős, Sophia.  Vívd meg a harcot!” – írta először Wickens, majd Sainzhoz hasonlóan reagált arra is, hogy a lány a körülményekhez képest jól van.

    „Miután arra ébredtem, hogy hallottam Sophia Flörsch borzasztó makaói versenyéről, ezek hihetetlen hírek. Erőd vagy, Sophia! Ezt első kézből láttam az edzőtáborunkban! Remélem sikeres lesz a műtéted és felépülsz.” – tette hozzá Wickens.

    A tavaly egy F4-es baleset következtében a lábait elvesztő Billy Monger is üzent Sophiának: „Gondolatban Sophiával vagyok és mindenkivel, aki érintett a borzasztó Makaói Nagydíjas balesetben. Remélem hamarosan pozitív híreket hallhatunk majd.”

    „Pár órán át sokkban voltam kollégám, Sophia Flörsch délelőtti, borzasztó makaói F3-as balesete után. Örömmel hallom, hogy jól vagy, csajszi, küldöm neked minden energiámat a gyors felépülésedhez.” – írta Carmen Jorda Instagramon.

    „Dare to Be Different nagykövetünknek, Sophia Flörschnek  – és minden sérült fotósnak és marshalnak – minden jót kívánunk a Formula 3 Makaói Nagydíján, Kínában történt borzsztó, nagy tempójú baleset után. Mielőbbi felépülést! A teljes #D2BD közösség rád gondol ma.❤️ – írta Instagramon Susie Wolff Dare to be Different nevű kezdeményezése.

    „Jó hallani, hogy MAJDNEM JÓL vagy, kedves Sophia, nem jutottam szóhoz ma délelőtt, ahogy láttalak a Makaói Nagydíjon… Pedig nem sűrűn van ilyen, elhiheted nekem. Hamarosan találkozunk.” – írta Matteo Bonciani, az F1 kommunikációs vezetője.

    Lucas di Grassi meg is osztotta a felvételeket Flörsch balesetéről, és a következő szöveget írta hozzá: „(Itt van) mind a három szögből Sophia makaói F3-as balesete. Lettek sérültek, de mindeni él, ezért akartam ezt posztolni. A motorsport veszélyes és mindannyiunknak tisztában kell lennünk a kockázattal. Ugyanakkor az FIA fantasztikus munkát végez a biztonság érdekében az autókon, igazán csodálatos munka.”

    https://www.instagram.com/p/BqVkzd0n8ha/

  • Flörsch gerinc-repedést szenvedett a makaói balesetében

    Flörsch gerinc-repedést szenvedett a makaói balesetében

    Sophia Flörsch gerinc-repedést szenvedhetett a borzasztó balesetét követően, miközben a többi sérült megúszta a becsapódását. A 17 éves lány a hátát fájlalta, a makaói szervezők által kiadott orvosi közlemény szerint, de az életfunkciói stabilak.

    Flörsch eltalálta a 15. helyért vívott csatában Jehan Daruvala autójának a hátulját, miközben nagy sebességgel tartottak a Lisboa felé, melynek következtében megsérült a Van Amersfoort Racing Dallara-Mercedese is. Az autó irányíthatatlanná vált, és átrepült Sho Tsuboi Dallara-Toyotáján keresztül ki a pályán kívülre, átszakítva a védőkerítést is. Olyan helyre sikerült landolni, ahol pályabírók és fotósok is voltak, egy bunker jellegű építményben. 276.2 km/órát mutatott Sophia sebessége a Lisboa előtti sebesség radaron, a fékezési pont előtt.

    A két versenyzőt, a két fotóst és egy pályabírót a baleset után a kórházba szállították, majd folytatódhatott a verseny, jelentős csúszással. Tsuboi az ágyékát fájlalta, és további kivizsgálásoknak vetik alá. Chan Cha In pályabíró az arcán szenvedett törést, eltörött az állkapcsa, és a felső hasfalánál lett gond. Chan Weng Wang fotós, májproblémával van bent a kórházban, fotós társa, Minami Hiroyuki pedig agyrázkódást szenvedett.

    A Ferrari junior pilótája Zhou követte Flörscht a balesetekor, és elárulta, hogy az egyenesben sárga figyelmeztető lámpák villogtak, ez lehetett a kiinduló pont:

    „Először is, ez egy nagyon ijesztő eset volt. Jöttünk ki a Mandarinból, láttam, hogy sárga van, de azt hiszem, hogy ez csak egy hiba volt a szervezők részéről. Sophia nagyon közel volt Jehanhoz, és amikor ő rálépett a fékre, Sophiának nem volt ideje már rá reagálni. Nekiment Jehan jobb-hátsó részének, ami megpörgette, egyenesen a Lisboaba, és nekirepült egy másik autónak is. Remélem, hogy jól van.”

    Flörsch csapatfőnöke, Frits van Amersfoort elárulta a Motorsport.com-nak, hogy meglátogatta már a lányt a kórházban, annak édesapjával, Alexanderrel, és ennyit mondott:

    „Köszönjük az őrangyalának, aki vele volt a mai napon, illetve a Dallara autó fantasztikus keménységének.”

    „Csak tudtani akartam mindenkivel, hogy jól vagyok, de holnap délelőtt lesz egy műtétem.” – ezt már Sophia írta Twitteren. ” Köszönöm az FIA-nek, a HVA-nak és a Mercedesnek, hogy a gondomat viselik. Köszönöm mindenkinek a támogató üzeneteket. Update hamarosan.”

  • Ticktum újra nyert Makaóban, de Flörschért aggódik mindenki

    Ticktum újra nyert Makaóban, de Flörschért aggódik mindenki

    A Red Bull junior pilótája, Dan Ticktum nyerte a 65. Makaói Nagydíjat, immáron másodszor, hiszen tavaly is ő nyerte a főfutamot. Az idei versenyt azonban egy hatalmas baleset szakította meg. A futamot leállították, mert Sophia Flörsch egy brutális balesetet szenvedett a Lisboánál, Az autója hatalmas sebességgel átszakította a védőkerítést is.

    A FIA közleményében ennyi állt:

    „Egy komoly baleset történt a negyedik körben a 2018-as FIA F3 világkupán Makaóban, a #25-ös autóval versenyző Sophia Flörsch (GER) az érintett. Az orvoscsoport kivizsgálása után kiderült, hogy a versenyző a tudatánál van, és további megfigyelés miatt kórházba szállították.”

    Amikor a verseny jelentős csúszással újra folytatódott, Ticktum állva hagyta a mezőnyt. Joel Eriksson volt az, aki vezette az üldözők csoportját, miután sikerült megelőznie Sacha Fenestrazt, amikor megint elrajtoltak.

    A biztonsági autónak azonban újra dolga akadt, mert a verseny végső fázisában a Hitech versenyzője, Enaam Ahmed falazott. Ticktumnak azonban a restartnál sikerült újra meglógnia Eriksson elől.

    A Motopark párosa tehát nyert, őket követte a Carlinos Fenestraz, majd Jake Hughes. Az ide European F3 bajnok Mick Schumacher ötödik lett, Premás csapattársa, Ralf Aron a hatodik. Jüri Vips, Callumm Ilott, Marcus Armstrong és Robert Shwarzman sorrendben értek be végül a top tíz versenyzői.

  • Komoly baleset Makaóban: Sophia Flörsch fennakadt a kerítésen!

    Komoly baleset Makaóban: Sophia Flörsch fennakadt a kerítésen!

    Az F3-asok makaói főfutama épp tart, azonban azt piros zászlóval megszakították, mivel a 12. körben Sophia Flörsch fennakadt a kerítésen. Egyelőre nem tudni, hogy a versenyzőnő jól van-e, azonban a kerítés sérülése miatt meg kellett szakítani a versenyt. A mezőny a boxutcában várakozik…

    Amint lesz róla információ, frissítjük ezt a bejegyzést!

    UPDATE: Az FIA hivatalos közleménye szerint Flörsch magánál van, de kivizsgálás céljából kórházba szállították!
    Sho Tsuboi, akit magával sodort Flörsch autója, szinten magánál van, de őt is kórházba vitték, valamint rajtuk kívül két fotóst és egy marshalt.

    Nem hivatalos információk szerint beesett gázpedál eredményezte az esést.

    https://twitter.com/VanGamerenF1/status/1064066021953363969

    https://twitter.com/Re1axinmood/status/1064063368603058177

  • Bianchi és a többiek, 10 éve, Makaóban

    Bianchi és a többiek, 10 éve, Makaóban

    Holnap (magyar időszerint kora hajnalban) lesz a Formula 3-asok makaói főversenye, ezen apropóból pedig kicsit visszatekintettünk, hogy kik is küzdöttek Makaóban 10 éve. Számos ismerős név szerepel a 2008-as makaói F3-as csoportképen, többek között Brendon Hartley, Max Chilton, Sam Bird, Oliver Turvey, Jaime Alguersuari, Roberto Merhi, Marcus Ericsson, Edoardo Mortara és a néhai Jules Bianchi… Közülük hatan már jártak is a Forma-1-ben, ketten pedig per pillanat mág tagjai is az F1-es mezőnynek.
    Vajon az idei makaói F3-as mezőnyből hányan fognak bejutni a Forma-1-be? A holnapi pole mindenesetre Dan Ticktumé.

    Mutatunk 2008-as és 2018-as csoportképet is. 🙂

    2008

    macau 2008, makaó
    Fotó: Macau GP

    2018

    https://www.facebook.com/MacauGrandPrix/photos/a.169619448396/10156721769288397/?type=3&theater

     

  • Ticktum indulhat a pole-ból a makaói főversenyen

    Ticktum indulhat a pole-ból a makaói főversenyen

    A McLaren Autosport BRDC Award győztes, Red Bull Junior Teames Dan Ticktum nyerte a kvalifikációs versenyt, a Makaó Nagydíjon. Ezzel pole-t szerzett a vasárnapi főversenyre.

    Ticktum a második körben Callum Ilottot előzte meg a győzelemért. Ettől fogva nem volt sok gondja a versenyen, azt is sikerült elkerülnie, hogy elgázoljon egy kutyán. Ez a harmadik körben történt, majd a safety car is pályára hajtott, míg a kutyát levitték a pályáról.

    Később Ilottot Joel Ericsson is megelőzte, Ticktumhoz képest azonban nem tudta csökkenteni a lemaradását.

    Végül Ticktum mögött Ericsson és Ilott ért még fel a dobogóra.

    Mick Schumacher a 6. helyen zárt, Habsburg Ferdinánd a 13. lett, a mezőny hölgy tagja, Sophia Flörsch pedig a 19. pozícióban végzett.

    Versenyző Csapat Autó Diff.
    1 Dan Ticktum Motopark Academy Dallara/Volkswagen 23:41.034
    2 Joel Eriksson Motopark Academy Dallara/Volkswagen 1.563
    3 Callum Ilott Carlin Dallara/Volkswagen 3.165
    4 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 3.948
    5 Jake Hughes Hitech GP Dallara/Mercedes 11.098
    6 Mick Schumacher SJM Theodore Racing by Prema Dallara/Mercedes 11.878
    7 Juri Vips Motopark Academy Dallara/Volkswagen 12.518
    8 Marcus Armstrong SJM Theodore Racing by Prema Dallara/Mercedes 13.713
    9 Ralf Aron SJM Theodore Racing by Prema Dallara/Mercedes 14.199
    10 Robert Shwartzman SJM Theodore Racing by Prema Dallara/Mercedes 16.535
    11 Marino Sato Motopark Academy Dallara/Volkswagen 18.374
    12 Alex Palou B-MAX Racing Team Dallara/Volkswagen 19.602
    13 Ferdinand Habsburg Motopark Academy Dallara/Volkswagen 20.235
    14 Yuhi Sekiguchi B-MAX Racing Team Dallara/Volkswagen 21.445
    15 Enaam Ahmed Hitech GP Dallara/Mercedes 22.161
    16 Sho Tsuboi TOM’S Dallara/Toyota 24.244
    17 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 24.763
    18 Charles Leong Hitech GP Dallara/Mercedes 27.513
    19 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 29.159
    20 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 30.851
    21 Toshiki Oyu Toda Racing Dallara/Toda 32.442
    22 Ukyo Sasahara ThreeBond Racing Dallara/Tomei 33.995
    23 Dragon B-MAX Racing Team Dallara/Volkswagen 1:58.193
    24 Guan Yu Zhou SJM Theodore Racing by Prema Dallara/Mercedes 1 kör
    Frederik Vesti Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes kiesett
    Ritomo Miyata TOM’S Dallara/Toyota kiesett
    Yoshiaki Katayama Carlin Dallara/Volkswagen kiesett
    Sena Sakaguchi Toda Racing Dallara/Toda kiesett
  • Íme a makaói WTCR és F3 program

    Íme a makaói WTCR és F3 program

    Jó korán kell majd kelnie vasárnap annak, aki élőben szeretné nézni a makaói WTCR futamokat, vagy jobb, ha le sem fekszik.

    Mutatjuk a WTCR programot:

    november 17., szombat:
    M4 Sport
    7.35: Túraautó-világkupa, Makaó, 1. futam
    Eurosport 1
    7.00: Túraautó-világkupa, Makaó, 1. futam

    november 18., vasárnap:
    M4 Sport
    1.30 Túraautó-világkupa, Makaó, 2. futam
    4.10: Túraautó-világkupa, Makaó, 3. futam
    Eurosport 1
    1.00: Túraautó-világkupa, Makaó, 2. futam
    4.00: Túraautó-világkupa, Makaó, 2. futam

    Az F3-at sajnos úgy néz ki, hogy nem fogják a tévében közvetíteni, hazánkban legalábbis biztosan nem, de ha lesz online stream, azt meg fogjuk osztani Facebook oldalunkon.

    Íme az F3-as program:

    szombat: 02.00 – Kvalifikációs verseny
    vasárnap: 08.30 – Főverseny

  • Van Amersfoort: Mick Schumacher nem őrült, mint Verstappen

    Van Amersfoort: Mick Schumacher nem őrült, mint Verstappen

    Mick Schumacher sokkal precízebben áll hozzá a motorsporthoz, mint Max Verstappen – állítja a holland Frits van Amersfoort, aki a junior kategóriákban mindkét versenyző mellett dolgozott.

    A hétszeres világbajnok legenda Michael Schumacher fia idén megnyerte az európai Formula 3-as széria bajnoki címét, jövőre pedig nagy valószínűséggel a Formula-2 mezőnyét erősíti majd.

    Voltak pletykák, melyek szerint Mick már idén az F1 ajtaján kopogtatott, ám minden kétséget kizáróan hasznára válik majd legalább egy F2-es szezon.

    „Sok versenyző van, aki úgy gondolja, hogy mindent saját maga érdekében kell tennie megtennie. Micken mindig látszott, hogy tanulni akar.” – mondta Van Amersfoort a holland Sport1-nek.

    „Mick egy olyan srác, aki sokat dolgozik és nem őrült – ellentétben Verstappennel. Mick használja a fejét. Nagy erőssége, hogy rendkívüli módon akar, és a fejében nyeri meg a versenyeket.”

    „Valószínűleg az apjától tanulta, hogy a versenyzés nem egyszerűen csak a vezetésről szól, emellett keményen kell dolgoznod. Ezért tart itt.” – tette hozzá.

    Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett Mick Schumacher jövőjéről, a Racingline.hu természetesen beszámol majd a 19 éves német versenyző 2019-es terveiről.