Címke: F2

  • Drugovich nyerte a szaúdi főfutamot és élre állt a bajnokságban

    Drugovich nyerte a szaúdi főfutamot és élre állt a bajnokságban

    Felipe Drugovich senkitől sem zavartatva nyerte meg a szaúdi hétvége Formula 2-es főversenyét, a Tridentes Richard Verschoor előtt.

    A vasárnapi program a Formula 2-es főfutammal indult, melyen Cem Bölükbasi mellett Amaury Cordeel sem tudott részt venni, mert a belga a tegnapi sprinten annyira összetörte az autóját, hogy csapata nem tudta újjáépíteni.

    A versenyt Drugovich kezdhette az élről, mellőle pedig Richard Verschoor rajtolhatott. A második sorba Armstrong és Boschung állhatott fel, a bajnoki éllovas Lawson pedig az ötödik helyről várta a lámpák kialvását.

    A valódi rajt végül egy extra felvezető kör után következhetett, és baleset nélkül le is zajlott. Az első két helyen maradt a sorrend, Boschung viszont vesztett egy helyet Lawsonnal szemben. A tegnapi verseny legnagyobb vesztese, Dennis Hauger is jól jött el, a 10-ről a 8. helyre zárkózott fel.

    A mezőnyben már az első körökben is folyamatos pozíciócserék történtek, például Lawson a második kör elején Armstrongot megelőzve már a harmadik volt.

    Az ötödik kör elején Iwasa néhány kör támadás után kikerülte Boschungot, majd nem sokkal később Vips is követni tudta. Néhány körrel az előzések előtt Boschung levágta a kettes kanyart, amiért öt másodperces büntetést kapott. A svájci tovább esett hátra a mezőnyben, mígnem kiállt új gumikért, lecseréltetve a használt lágyait.

    Pourchaire rémálomszerű hétvégéje folytatódott, mivel technikai hiba miatt kiesett a 7. körben.

    Drugovich is a lágyakon rajtolt, így ő is hamar kijött kereket cserélni, csakúgy mint Verschoor, de maradt köztük a sorrend. Lawson is kijött a bokszba, ám neki ott véget is ért a versenye, miután nem rögzítették jól a bal első kerekét – ezzel a bajnoki éllovas is kiesett, pedig az elméleti harmadik helyen állt a versenyben. Ezzel véget ért az a sorozata is, hogy eddig az összes versenyen dobogóra állt.

    Miután a lágy gumin rajtolók kiálltak, öt pilóta maradt a mezőny elején, akik a keményebb keveréken indultak – az ő csoportjukat Hauger vezette, őt pedig Novalak és az időmérő után diszkvalifikált és a mezőny végére száműzött Doohan követte. Utóbbi kettő között ki is alakult egy parázs csata, melynek végeztével Doohan átlépett riválisán, aki egy körrel később, a 18. körben ki is jött kerékcserére és megkapta az új lágy gumikat.

    Hauger egy hosszú és konstans közepes gumis etap után 22 kör elteltével állt ki lágyakért az első helyről, a kerékcsere után pedig a 8. helyre tért vissza, miután majdnem belecsúszott a bokszfalba.

    Végül Doohan és Caldwell is kiállt, így visszaállt a sorrend az élen: Drugovich és Verschoor után viszont Daruvala következett. A Prema versenyzője a 14. helyről rajtolva előzött meg megannyi versenytársat. Mivel az utolsó néhány körben már semmi sem változott, ők hárman maradtak a dobogósok. Hughes is nagy versenyt futott, a 9. helyről lett 4. Armstrong nem lehet elégedett az 5. helyével, miután a 3-ról rajtolt, Hauger pedig megszerezte idei első pontjait a 6. helyen beérve.

    A bajnoki összetettet is Drugovich vezeti immár, megelőzve a pont nélkül maradó Lawsont.

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1 Felipe Drugovich MP Motorsport
    2 Richard Verschoor Trident 2.300
    3 Jehan Daruvala Prema Powerteam 15.300
    4 Jake Hughes Van Amersfoort Racing 19.100
    5 Marcus Armstrong HitechGP 20.500
    6 Dennis Hauger Prema Powerteam 21.000
    7 Ayumu Iwasa Nissan e.dams 27.100
    8 Roy Nissany Nissan e.dams 28.400
    9 Jack Doohan Virtuosi Racing 28.800
    10 Jüri Vips HitechGP 32.100
    11 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 32.600
    12 Logan Sargeant Carlin 37.600
    13 Calan Williams Trident 38.200
    14 Clement Novalak MP Motorsport 42.300
    15 Ralph Boschung Spain Campos Racing 47.600
    16 Olli Caldwell Spain Campos Racing 48.700
    17 Marino Sato Virtuosi Racing 50.300
    Frederik Vesti ART Grand Prix
    Liam Lawson Carlin
    Theo Pourchaire ART Grand Prix
  • Három versenyző is büntetést kapott az F2-es főfutam után

    Három versenyző is büntetést kapott az F2-es főfutam után

    A Forma-1-el egyetemben a Formula 2 2022-es szezonja is a múlt hétvégén startolt, az első főversenyük Theo Pourchaire győzelmével ért véget. Ám a kaotikusan alakuló futamot követően több büntetést is kiosztottak a versenybírák.

    A Charouz versenyzőjét, Enzo Fittipaldit, a Van Amersfoort Racingtől Amaury Cordeelt és a Campos-os Olli Caldwellt sújtották ezek az intézkedések.

    Fittipaldi a Tridentes Richard Verschoorral való ütközéséért kapott egy öt másodperces büntetést. A brazil az egyes kanyarban fékezett később a kelleténél és ért hozzá a Tridenthez. Fittipaldi így a 11. helyről a 14-re csúszott vissza.

    Cordeel kétszer átlépte a 60 km/h-s sebességhatárt a boxutcában, így őt 10 másodpercre büntették és a 13. helyett a 15. hely jutott neki.

    Caldwell pedig azért kapott öt másodpercet, mert túllépte a pálya határait a négyes kanyarban. A brit hiába kapta ezt meg a kiállása előtt, mivel akkor nem töltötte le, utólag adták hozzá az idejéhez, de így sem változtat, ezzel is marad a 17.

  • Indul az F2 is: Mutatjuk a mezőnyt és szavazz a kedvenceidre!

    Indul az F2 is: Mutatjuk a mezőnyt és szavazz a kedvenceidre!

    Nem csak a Forma-1-es, de a Formula 2-es és Formula 3-as szezon is elindul a hétvégén Bahreinben.

    2022-re a HWA csapat befejezte Formula 2-es tevékenységét, azonban új csapat is érkezett: a Van Amersfoort Racing, melynél Max Verstappen és Mick Schumacher is versenyzett korábban, junior bajnokságokban.

    A Prema Racing új pilótafelállással indul. A regnáló Formula 2-es bajnok Oscar Piastri az Alpine F1 Team tartalékversenyzője lett, csapattársa, Robert Shwartzman pedig két év sorozatban töltött idő után távozott, hogy a Ferrari tesztpilótája legyen. Helyükre a regnáló FIA Formula 3-as bajnok Dennis Hauger, valamint red bull junior teames versenyzőtársa, Jehan Daruvala érkezett.

    A Virtuosi Racing korábbi versenyzője, Guanyu Zhou az Alfa Romeo Racinggel a Forma-1-be igazolt, Felipe Drugovich pedig az MP Motorsporthoz igazolt. Helyükre Marino Sato, valamint a Formula 3 tavalyi második helyezettje, az Alpine Academy új versenyzője, Jack Doohan érkezett.

    A Carlin korábbi versenyzője, Dan Ticktum elhagyta a sorozatot és a Formula E-ben folytatja karrierjét, illetve Jehan Daruvala is távozott. A Carlin a Red Bull junior Liam Lawson mellett a Williams Driver Academy tagja, Logan Sargeant igazolta le.

    A Hitech Grand Prix leszerződtette a DAMS-tól távozó, Ferrari akadémistát, Marcus Armstrongot, Liam Lawson helyére.

    Az ART Grand Prix versenyzője, Christian Lundgaard két szezon után elhagyta a csapatot és a sorozatot, hogy csatlakozzon az IndyCar mezőnyéhez. Helyére a Mercedes Junior Team tagja, Frederik Vesti érkezett.

    Az MP Motorsportnál Felipe Drugovich partnere lett Clément Novalak.

    A Campos Racing szerződtette az Alpine Academy új tagját, Olli Caldwellt, aki a 2021-es szezon utolsó két fordulóján már versenyzett a csapattal.

    A DAMS a Red Bull junior és FIA Formula 3-ból érkező Ayumu Iwasát szerződtette Roy Nissany mellé.

    A Trident szerződtette Calan Williamst és Richard Verschoort.

    A Charouz Racing System leszerződtette a korábbi Formula-1-es eSport versenyzőt és az Euroformula Openből érkező Cem Bölükbaşıt, Enzo Fittipaldi mellé.

    Az újonnan érkező Van Amersfoort Racing a Jake Hughes és Amaury Cordeel duóval vág neki első F2-es szezonjának.

    Te kinek fogsz szurkolni? Görgess lejjebb a szavazáshoz!

    A Formula 2 hétvégi menetrendje:

    03.18. péntek
    15.55: szabadedzés (élő, F1TV, M4Sport)
    17.20: időmérő (élő, F1TV, M4Sport+)
    03.19 szombat
    17:40 sprintfutam (élő, F1TV)
    23.00 sprinfutam (felv., M4Sport)
    03.20 vasárnap
    11.35 főverseny (élő, F1TV, M4Sport)

    A versenyhétvége teljes menetrendjét megtaláljátok Facebook oldalunk borítóképén!

    Versenyző Csapat Akadémia
    Dennis Hauger
    Prema
    Red Bull
    Jehan Daruvala Red Bull
    Jack Doohan
    Virtuosi
    Red Bull
    Marino Sato
    Liam Lawson
    Carlin
    Red Bull
    Logan Sargeant Williams
    Marcus Armstrong
    Hitech
    Jüri Vips Red Bull
    Frederik Vesti
    ART
    Mercedes
    Théo Pourchaire Sauber
    Felipe Drugovich
    MP
    Clément Novalak
    Olli Caldwell
    Campos
    Alpine
    Ralph Boschung
    Roy Nissany
    DAMS
    Williams
    Ayumu Iwasa Red Bull
    Richard Verschoor
    Trident
    Calan Williams
    Enzo Fittipaldi
    Charouz
    Cem Bölükbasi
    Jake Hughes
    Van Amersfoort
    Amaury Cordeel

     

    [poll id=”228″]

  • Drugovich nyerte az F2-es teszt utolsó napját

    Drugovich nyerte az F2-es teszt utolsó napját

    A Formula 2-ben is megkezdődött az idei szezon, egy Bahreinben rendezett, háromnapos teszttel. A program szerdától péntekig tartott, ám az utolsó nap csak félig tudott rendben lezajlani, ugyanis egy homokvihar és az azzal járó gyenge láthatóság miatt törölték a délutáni programot.

    Szerdán Daruvala, csütörtökön Lawson zárt az élen, a pénteki nap leggyorsabbja pedig az MP Motorsportos Felipe Drugovich lett, csapattársa Clement Novalak, és a Hitech GP színeiben induló Jüri Vips előtt.

    Még a délutáni program hiányában is sikerült 17 versenyzőnek 40 körnél többet mennie, bár az élen végző MP Motorsportos duó alig jutott túl a 20-on.

    A Carlin párosa, Liam Lawson és Logan Sargeant végzett még a legjobb ötben. Roy Nissany és Dennis Hauger következett utánuk, utóbbi Formula 3-as bajnokként lépett fel a Prema csapatához.

    A francia Theo Pourchaire futotta a legtöbb kört 56-al, emellett ő lett a 8. A top 10-et két további újonc, Jack Doohan és Ayumu Iwasa tette teljessé. Utóbbi miatt el kellett rendelni egy piros zászlós megszakítást, miután technikai hiba miatt félreállt a 8-as kanyarban. A szezon érdemi része az F2-esek számára ugyanúgy Bahreinben kezdődik, a Forma-1-es idénynyitó hétvégén.

    Az utolsó nap végeredménye:

    Helyezés Pilóta Csapat Köridő Hátrány Körök száma
    1 Felipe Drugovich MP Motorsport 1:44.911 24
    2 Clément Novalak MP Motorsport 1:45.883 +0.972 22
    3 Jüri Vips Hitech Grand Prix 1:45.978 +1.067 50
    4 Liam Lawson Carlin 1:46.114 +1.203 46
    5 Logan Sargeant Carlin 1:46.761 +1.850 45
    6 Roy Nissany DAMS 1:46.791 +1.880 50
    7 Dennis Hauger PREMA Racing 1:46.979 +2.068 49
    8 Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:47.235 +2.324 56
    9 Jack Doohan Virtuosi Racing 1:47.377 +2.466 47
    10 Ayumu Iwasa DAMS 1:47.465 +2.554 45
    11 Jake Hughes Van Amersfoort Racing 1:47.498 +2.587 42
    12 Frederik Vesti ART Grand Prix 1:47.590 +2.679 54
    13 Ralph Boschung Campos Racing 1:47.800 +2.889 46
    14 Amaury Cordeel Van Amersfoort Racing 1:47.944 +3.033 43
    15 Jehan Daruvala PREMA Racing 1:47.992 +3.081 48
    16 Marino Sato Virtuosi Racing 1:48.346 +3.435 53
    17 Calan Williams Trident 1:48.456 +3.545 40
    18 Olli Caldwell Campos Racing 1:48.805 +3.894 46
    19 Richard Verschoor Trident 1:48.807 +3.896 39
    20 Enzo Fittipaldi Charouz Racing System 1:49.084 +4.173 32
    21 Cem Bölükbasi Charouz Racing System 1:49.519 +4.608 19
    22 Marcus Armstrong Hitech Grand Prix 1:49.839 +4.928 32
  • Zhou nem ér rá az utálóival foglalkozni

    Zhou nem ér rá az utálóival foglalkozni

    Guanyu Zhou sejtette, mire számíthat majd az F1-be érkezésekor. Ettől függetlenül nincs kapacitása a kritikusaival foglalkozni.

    Novemberi hír már, miszerint Guanyu Zhou lesz az F1 történetének első, versenyen is induló kínai versenyzője. Az Alfa döntése sokaknál kiverte a biztosítékot. Zhoura sok helyről sokféle kritika zúdult, viszont ő ezekkel ha akarna sem tudna foglalkozni.

    „Meglepődtem, hogy ennyire erős reakciókat váltott ki (az F1-be szerződésem)” – ismerte el Zhou. „De nincs ezekre túl sok időm. A legfontosabb, hogy eljutottam ide és valóra vált az álmom. Büszke vagyok erre.”

    Maga a jelenség viszont nem lepte meg a kínait. Talán csak a mértéke. „Ha valaki eljut a csúcsra, úgyis megjönnek az utálók. De ezekre nem kell figyelnünk. A legfontosabb az álmod és a szenvedélyed.”

    A közvéleménnyel ellentétben még az F2 bajnoka is együtt tud élni Zhou F1-be szerződésével. „Nem fair vele szemben a rá zúduló rengeteg kritika” – szögezi le Oscar Piastri. „Nyilván áll mögötte egy jelentősebb tőke is. De ettől még nem csinál rosszul semmit. Kemény lesz neki Valtteri mellett, de kíváncsi vagyok rá, hogy teljesít majd.”

    Zhou egyébként Piastri és Shwartzman mögött harmadikként zárt az idei F2-es szezont.

  • „Nem Verstappen viselkedése, hanem Piastri kimaradása a rossz példa a gyerekeknek”

    „Nem Verstappen viselkedése, hanem Piastri kimaradása a rossz példa a gyerekeknek”

    A hétvégén vált biztossá, hogy Oscar Piastri lett a Formula 2 idei évadjának bajnoka. Az ausztrál a szezon végére már nagyon a mezőny fölé nőtt. Az Alpine védence utcahosszal nyerte a bajnokságot, gyakorlatilag többször szerzett pole-t, mint a mezőny többi tagja összesen. Mindezek ellenére sem tud bekerülni a Forma-1-be, csak egy tartalékversenyzői szerep jutott neki az Alpine-nál.

    „Remélhetőleg bajnok lehetek jövőre a kanapén” – mondta mosolyogva Piastri bajnokká avatását követően. „Mindent megtettem, ami tőlem telt, hogy kapjak egy versenyülést. Az év elején azt mondtam, hogy úgy gondolom, hogy az eredményeim alapján alakulhat úgy, hogy valahol F1-es versenyzői ülést kaphatok. Ez nyilvánvalóan nem jött össze. Persze, egy kicsit csalódást okoz, hogy nem fogok közvetlenül fellépni, de nagyon remélem, hogy 2023-ban ott leszek a rajtrácson. Családbarát változatként mondva, eléggé bosszús lennék, ha 2023-ban sem lennék a rajtrácson, mert elfogytak a dolgok, amikkel bizonyíthatok.”

    Egy dolgot tehet a 20 esztendős versenyző, hogy tesztel és szimulátorozik az Alpine-nak, illetve folyamatosan ott lesz a paddockban: „Szeretnék továbbra is az F1-re koncentrálni, és gondoskodni arról, hogy ott legyek a paddockban, hogy az emberek ne feledkezzenek meg rólam.”

    Többen hangot adtak az elégedetlenségüknek azzal kapcsolatban, hogy Piastri nem kerül be, köztük volt a DTM-ben versenyző Daniel Juncadella is: „Az emberek arra panaszkodnak, hogy Verstappen rossz példa a fiatal gyerekeknek, mert túlságosan agresszív és „sportszerűtlen”. De az a rossz példa a fiatal gyerekeknek, hogy Piastri 2022-re nem kap F1-es ülést.”

  • Zhou először nyert nyár óta, a bajnok többször is ütközött

    Zhou először nyert nyár óta, a bajnok többször is ütközött

    Az idény legutolsó F2-es sprintversenye ugyan egy kis késéssel, de elkezdődött a yas marina-i éjszakában, az első sorban pedig Marcus Armstrong és Ralph Boschung várta a lámpák kialvását.

    A mezőny elején ugyan nem változott semmi a rajt után a sorrendet illetően, Zhou is maradt harmadik, de hátrébb elképesztő nyitókört produkáltak a versenyzők. Mindenekelőtt Shwartzman feljött ötödiknek, de a középső szektorban lévő hosszú egyenesekben nem egyszer előfordult, hogy négyen voltak egymás mellett. Piastri, miután bebiztosította a bajnoki címét, agresszívabb üzemmódba kapcsolt, el is találta Liam Lawsont az ötös kanyarban egy késői féktávval, de mindketten tovább tudtak haladni néhány pozíció elvesztése után, az ausztrált később meg is büntették öt másodpercre.

    A harcok tovább folytatódtak a mezőnyben, az elejében is történtek változások, Zhou feljött másodiknak, Shwartzman pedig negyediknek, Ticktumot előzve.

    A verseny nem zajlott le safety car nélkül, Deledda a 9-es kanyar külső ívén kellett leparkoljon, miután összeért Caldwellel, ez váltotta ki a biztonsági autós fázist az ötödik körben. Két körrel később újra is indulhatott a száguldás, Armstrong pedig tökéletesen lógott el a többiektől. Eközben Piastri a 13. helyen semmit sem vesztett az agresszivitásából, előbb külső íven előzte meg Vipset és Nissanyt a 6-7-es kanyarnál, majd a 9-es előtt összeütközött velük, lepattanva az indonézről, és saját magával együtt kilökve az észtet. Mindketten kiestek, jöhetett újra a safety car.

    Az újabb újraindítás már nem sikerült olyan jól Armstrong számára, műszaki hiba miatt egy kanyarig tartott neki a folytatás, a kettes kanyarnál félre kellett állnia. Így most csak egy virtuális biztonsági autós fázis következett, az élre pedig Zhou állt.

    A kínai mögé pedig immár Shwartzman ért fel, mivel az orosz Boschungot is megelőzte. A következő körre a 7. helyért alakult ki komoly csata, Lawsont előbb Doohan, majd Nissany támadta a két hosszú egyenesében. Az utóbbi két pilóta később tovább folytatta a csatát, Doohan ugyanis visszaelőzte Nissanyt.

    Drugovich már hosszú körök óta üldözte Daruvalát az 5. helyért, végül pedig a 16. körben sikerült elé kerülnie egy gyönyörű, külső íves előzéssel a 9-es kanyarban.

    Később Nissany csak még hátrébb esett, Pourcahire és Viscaal is megelőzte, majd kiállt a bokszba sérült első szárnyával, ami a Lundgaard-dal való összeérésükkor alakult ki.

    Daruvala is újabb helyet vesztett, Lawson ugyanott előzte meg, mint néhány körrel korábban Drugovich.

    Zhou elsőségét az újraindítás után semmi és senki nem veszélyeztette, Silverstone óta először nyert Shwartzman előtt. Boschung beért harmadiknak, Ticktum pedig éppen kibírta a negyedik helyen, hiszen Drugovich nehéz pillanatokat okozott neki a végén.

    Helyezés Pilóta Csapat Hátrány
    1  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi
    2  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 3.400
    3  Ralph Boschung  Campos Racing 9.700
    4  Dan Ticktum  Carlin 14.200
    5  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 14.500
    6  Liam Lawson  HitechGP 17.000
    7  Jehan Daruvala  Carlin 19.800
    8  Jack Doohan  MP Motorsport 21.000
    9  Theo Pourchaire  ART Grand Prix 21.900
    10  Bent Viscaal  Trident 22.700
    11  Richard Verschoor  Charouz Racing System 25.800
    12  Guilherme Samaia  Charouz Racing System 30.800
    13  Jake Hughes HWA Racelab 31.400
    14  Clement Novalak  MP Motorsport 31.800
    15  Olli Caldwell  Campos Racing 32.200
    16  Marino Sato  Trident 37.000
    17  Roy Nissany  DAMS 1:06.700
    18  Christian Lundgaard  ART Grand Prix
    kiesett  Marcus Armstrong  DAMS
    kiesett  Jüri Vips  HitechGP
    kiesett  Oscar Piastri  Prema Powerteam
    kiesett  Alessio Deledda HWA Racelab
  • Daruvala nyert, Piastri dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    Daruvala nyert, Piastri dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    A Formula 2 szezonzáró hétvégéjének első futama szombat reggel rajtolt. A fordított rajtrácsos pole-ból Daruvala indulhatott, mellőle pedig Ticktum.

    Utóbbi számára nem igazán sikerült a start, visszaesett negyediknek, bejött elé Drugovich és Lawson is. A Premások is jól rajtoltak, Shwartzman a 7-ről 5-re, Piastri a 10-ről a 6. helyre zárkózott fel. Így a két, bajnoki címre még matematikailag esélyes pilóta rögtön egymás mögé is került. Ez nyilván az orosz számára volt rossz hír, hiszen jóval több pontra lett volna szüksége Piastrihoz képest.

    Shwartzman igyekezett is feljebb zárkózni, megelőzte Ticktumot, de fél kör sem kellett, és Piastri is kikerülte a britet, követve csapattársát. Szinte ugyanez játszódott le akkor is, amikor mindketten Lawsont lépték át, ezzel már a 3-4. helyen álltak és elkezdhették üldözni a Daruvala-Drugovich duót, akik igen közel autóztak egymáshoz.

    A rajt után 9. helyig visszaeső Zhou is elkezdett visszakapaszkodni, a 10. körben Boschungot előzte.

    A 12. körre az élen is élesedett a helyzet, Drugovich megtámadta Daruvalát, majd kanyarokig egymás mellett autóztak, de végül az indiai megtartotta az első helyet. Ezzel a két Prema is teljesen utolérte őket, így 10 körrel a vége előtt gyakorlatilag kis túlzással bárki nyerhetett az első négyből.

    Mindazonáltal a 20. kör kezdetére Daruvala igen meggyőzően el tudott lépni Drugovich-tól, Piastri viszont cseppet sem akart leszakadni Shwartzmantól. Meg is előzte tehát ebben a körben, és az orosz hiába támadott volna vissza a 9-es kanyar felé, az ausztrál kivédekezte.

    A sorrend már nem változott köztük, ezzel Piastri a 10. helyről a dobogóra felérve biztosította be a bajnoki címet. A futamot Daruvala nyerte Drugovich előtt, majd következett a már említett Piastri-Shwartzman duó.

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1  Jehan Daruvala  Carlin
    2  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 2.000
    3  Oscar Piastri  Prema Powerteam 2.900
    4  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 3.500
    5  Liam Lawson  HitechGP 11.200
    6  Dan Ticktum  Carlin 12.900
    7  Theo Pourchaire  ART Grand Prix 14.100
    8  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi 15.500
    9  Ralph Boschung  Campos Racing 17.000
    10  Marcus Armstrong  DAMS 17.500
    11  Jack Doohan  MP Motorsport 18.500
    12  Jüri Vips  HitechGP 19.200
    13  Bent Viscaal  Trident 22.200
    14  Roy Nissany  DAMS 29.900
    15  Christian Lundgaard  ART Grand Prix 32.000
    16  Guilherme Samaia  Charouz Racing System 32.600
    17  Clement Novalak  MP Motorsport 37.000
    18  Alessio Deledda HWA Racelab 48.900
    19  Marino Sato  Trident 54.300
    20  Olli Caldwell  Campos Racing 1:43.500
    kiesett  Jake Hughes HWA Racelab
    kiesett  Richard Verschoor  Charouz Racing System
  • F1-es lehetőségben reménykedik az F2-t otthagyó Shwartzman

    F1-es lehetőségben reménykedik az F2-t otthagyó Shwartzman

    Azt már tudja Robert Shwartzman, hogy év végén dobbant az F2-ből, függetlenül a végeredménytől. Konkrétumai még nincsenek (a közel)jövőre, vágyai igen.

    Robert Shwartzman F2-es karrierje a hétvégén Abu Dhabiban lezárul. Az orosz matematikailag akár még bajnok is lehet, bár hátránya 51,5 pont az éllovas Oscar Piastrihoz képest. A jövőjével kapcsolatban egyelőre két dolog biztos: hogy távozik az F2-ből és hogy ott lesz az F1 újonctesztjén az Abu Dhabi Nagydíj után. Az újoncteszten Ferrarit és Haast is vezető Shwartzman ettől tovább egyelőre nem lát. Vágyai azért nyilván vannak. Shwartzman célja a váltás ellenére továbbra is az F1.

    „Azt meg tudom erősíteni, hogy ez az utolsó évem az F2-ben” – jelentette ki Shwartzman. „Hogy jövőre mi lesz, azt viszont egyelőre még én magam sem tudom. Éppen emiatt nem is nagyon akarok erről beszélni. Vágyak és tervek persze vannak. De az egyetlen fix információ az, hogy ez az utolsó évem a Premával és az F2-ben.”

    Na de akkor a vágyak? Shwartzman egy dologra koncentrál. „A cél az F1. Minden ehhez fog kapcsolódni. Egy év múlva ilyenkor remélhetőleg lesznek megfontolásra méltó lehetőségek. Ezekkel a srácokkal akarok harcolni.”

     

  • Közeledik a vég(e):Itt az F1 és az F2 szezonzáró menetrendje

    Közeledik a vég(e):Itt az F1 és az F2 szezonzáró menetrendje

    Idén utoljára rajtol majd el a Forma-1-es és a Formula 2 mezőnye is, és mindkét esetben bajnokokat koronáznak majd.

    Az F1-ben rendkívül szoros a harc Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A zűrös szaúdi hétvége után pontegyenlőséggel érkeznek a szezonzáróra. Ennek tükrében nem sokat kell matekozni azon, hogy mi kell ahhoz, hogy egyikük, vagy másikuk legyen idei bajnok. Az lesz a végső győztes, aki vasárnap több pontot szerez a másiknál. Amennyiben mindketten nulláznának, úgy Verstappen a bajnok, mert egyel több futamot nyert idén.

    F2-ben Guanyu Zhou, aki jövőre már F1-es versenyző lesz, már kiesett a bajnoki esélyesek közül. Matematikailag Robert Shwartzmannak még van némi esélye, de gyakorlatilag már borítékolható Oscar Piastri bajnoki címe.

    Ha pedig a szezonzáró mellett ahhoz is kedved lenne, hogy nyerj egy dedikált példányt Wéber Gábor legújabb könyvéből, KLIKKELJ IDE!

    Ne maradjatok le a hétvége eseményeiről! Íme a program:

    Kezdés Széria Hol?
    December 10. Péntek
    10:30 Forma-1 1. szabadedzés F1TV, M4 élő
    14:00 Forma-1 2. szabadedzés F1TV, M4 élő
    December 11. Szombat
    9:20 Formula 2 1. sprintfutam F1TV, M4 élő
    11:00 Forma-1 3. szabadedzés F1TV, M4+ élő
    14:00 Forma-1 kvalifikáció F1TV, M4 élő
    15:45 Formula 2 2. sprintfutam F1TV, M4+/Duna World élő
    December 12. vasárnap
    10:00 Formula 2 főfutam F1TV, M4 élő
    14:00 Forma-1 verseny F1TV, M4 élő