Címke: F2

  • De Vries tagadja a williamszes pletykákat

    De Vries tagadja a williamszes pletykákat

    Nyck de Vries, a Prema F2-es csapatában vitézkedő holland versenyző tagadta a nemrégiben megjelent pletykákat, miszerint 2019-ben a Williams Forma-1-es versenyzője lehet.

    A Williams korábban már megerősítette, hogy egyik versenyzőjük az F2-t vezető és Mercedes által támogatott George Russell lesz, a fiatal brit mellé pedig egy jó anyagi háttérrel rendelkező versenyzőt szeretnének igazolni.

    A szabad üléssel kapcsolatban De Vriesen kívül többek között Robert Kubicát, Esteban Ocont és Esteban Gutierrezt is szóbahozták.

    De Vries a McLaren junior programjának tagja, ám a wokingiaknál mégsem ő, hanem a nála fiatalabb brit tehetség, Lando Norris kapott lehetőséget 2019-re.

    A 23 éves versenyző a holland Jumbo szupermarkethálózat támogatásával érkezhetne meg a száguldó cirkuszba, ám de Vries tagadta ezen értesüléseket.

    „Hogy tisztába tegyen a dolgokat, a Jumbo nem támogat engem és nem is fog pénzt invesztálni a karrierembe. Természetesen közösen vizsgáljuk az egyes lehetőségeket, habár egyáltalán nem ezt a stratégiát és filozófiát követjük” – írta de Vries a közösségi médiában.

    „Remélem, hogy hamarosan ismertetni tudom a jövőt érintő terveimet” – tette hozzá.

  • Deletraz tesztelhet a Haasszal Abu Dhabiban

    Deletraz tesztelhet a Haasszal Abu Dhabiban

    A Haas révén az F2-ben versenyző Louis Deletraz először kap lehetőséget egy F1-es autó vezetésére az Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten.

    A volt F1-es versenyző, Jean-Denis, fia a háromnapos Pirelli-teszt második napján vezetheti a Haas VF-18-at.

    „Természetesen nagyon izgatott vagyok, hogy Abu Dhabiban debütálhatok a Forma-1-ben” – lelkendezett ifjabbik Deletraz. „Hálás vagyok Gene Haasnak és Günther Steinernek, amiért lehetőséget biztosítanak nekem a Haas tesztelésére. Ez a tökéletes módja a 2018-as szezonom lezárásának, ami folyamatos javulással és fejlődéssel telt.”

    A Formula Renault sorozat különféle kategóriáiban remek eredményeket elérő Deletraz jelenleg második szezonját tölti az F2-ben. Korábban a Renault nevelőprogramjának volt tagja, ám idén a Ferrari-kötelékekkel rendelkező Charouz színeiben versenyzik és jelenleg a tabella 11. pozícióját foglalja el, két dobogós eredménnyel a zsebében.

    „Ez remek lehetőség Louis-nak, hogy a következő szintre emelje versenyzői karrierjét; mindig különleges alkalom, amikor valaki először vezethet F1-es autót” – mondta Steiner. „Tisztességes 2018-as szezont tudhat maga mögött az F2-ben annak fényében, hogy az idei mezőny az elmúlt évek egyik legerősebbike.”

    A Haasnak Arjun Maini és Santino Ferrucci személyében már van fejlesztőpilótája, ám Ferrucci évközi ámokfutása jelentősen rontotta az amerikai fiatal renoméját.

  • Letartóztatták Markelov édesapját

    Letartóztatták Markelov édesapját

    Lehet, hogy egy orosz versenyző jövőbeli F1-es karrierjét épp elkaszálta az édesapja…

    Szocsiban a Formula 2-es versenyző, Artem Markelov úgy ítélte, hogy 50% az esélye arra, hogy ülést kaphat 2019-re a Renault-nál.

    „Másfél hónapon belül megtudom.” – mondta hétvégén.

    Azóta azonban az esélyei 50% alá csökkentek, mivel tehetős édesapját, Valerij Markelovot letartóztatták az orosz hatóságok.

    Markelov egy nagy konzorcium vezetője volt, melynek köze van az orosz vasúthoz, most pedig azzal vádolják, hogy kormányhivatalnokokat vesztegetett meg, 2 milliárd rubel (~8,5 milliárd forint) értékben.

    „Az orosz vasút egyik vezető tisztviselőjéről van szó.” – mondta egy forrás a Rosbalt orosz hírügynökségnek.

  • Albon nyert, Norris nullázott a főfutamon Szocsiban

    Albon nyert, Norris nullázott a főfutamon Szocsiban

    A DAMS versenyzője, Alexander Albon nyerte a Formula 2 főversenyét Szocsiban. A thaiföldi versenyző a győzelmének köszönhetően immáron a második helyen áll az összetettben.

    Albon, aki jövőre már a Formula E-ben fog versenyezni a Nissan eDams színeiben, az ötödik helyről vághatott neki a futamnak. Már a rajt után megelőzte Nyck de Vriest és George Russellt.

    A versenyzők többsége szuperlágy gumikon vágott neki a versenynek. Azonban a szuperlágy abroncsok nagyon hamar elkoptak, ezért a versenyzők nagy része már az ötödik körben azzal szenvedett, hogy a pályán tartsa az autót.

    Artem Markelov ennek köszönhetően tíz pozíciót nyert pár körön belül. A hazai pályán versenyző Markelov még a vezetést is átvette, majd el is húzott azoktól a pilótáktól, akik hasonló stratégián voltak vele. Albon megelőzte de Vriest, ugyanis a Prema szerelői nagyon lassan cserélték le a holland pilóta kerekeit.

    Azonban Markelovnak nem működött a rádiója, ezért a csapat nem tudta, hogy a pilótájuk mikor érkezik a boxba friss kerekekért. A lassú kiállás miatt az orosz visszaesett a 11. helyre. A versenyt a tizenkettedik helyen fejezte be az orosz pilóta a hazai szurkolók nagy bánatára.

    Albon a kiállások után megtartotta a vezető pozícióját. A thaiföldi pilóta kényelmesen vezetett De Vries előtt. De Vries azonban ütközött az indiai Arjun Maininval, de a holland pilóta folytatni tudta a száguldást. Azonban három körrel a verseny vége előtt a holland pilóta elmérte az egyik féktávot, ezért óriásit fékezett. Albon csapattársa, Nicholas Lathifi emiatt tudta megelőzni a McLaren fiatalját.

    Maximillan Günther Markelovval csatázott, azonban a két autó összeért. A német pilóta húzta a rövidebbet, ugyanis az eset után megpördült, majd kiesett. Eközben Albon megnyerte a futamot csapattársa, Nicholas Lathifi előtt. Nyck de Vries lett a harmadik.

    Russell negyedik lett, ezzel tovább 34 pontosra növelte előnyét Lando Norrisszal szemben, aki egy amatőr hiba miatt esett ki a versenyből.

    A McLaren juniorjának amúgy sem volt jó a versenye, már a rajtnál pozíciókat vesztett. Amikor pedig a boxba hajtott, nem a saját csapatához állt be kerékcserére, hanem a Trident szerelőihez. Miután ráeszmélt, továbbhajtott a saját szerelőihöz. A Carlin szerelői borzalmas munkát végeztek, ugyanis a jobb első kereket nem tették fel jól Norris autójára. Norris emiatt kiesett és még nagyobb hátrányba került Russell-lel szemben. Ráadásul a mezőny végéről fog rajtolni a kiesése miatt a holnapi sprintversenyen.

    Norris csapattársa, Sergio Sette Camara lett az ötödik, Antonio Fuoco pedig a hatodik. Az olasz pilótának kifizetődött az, hogy a többiektől eltérő stratégiát alkalmazott.

    Alessio Lorandi a hetedik helyével megszerezte első Forma-2-es pontjait. Lorandi Roberto Merhi helyét vette át az MP-nél és a holnapi sprintversenyen ő rajtolhat majd a pole pozícióból. Mögötte pont Robero Merhi ért célba, aki immáron a Campost erősíti. Az utolsó pontszerző helyet a Honda japán fiatalja, Nirei Fukuzumi csípte meg.

    Niko Kari nem tudta befejezni az első Forma-2-es futamát, azonban a finn pilóta nagyon szép előzéseket mutatott be a verseny korábbi szakaszában. Legalább többet autózhatott annál a Sean Gelaelnél, aki el sem tudott rajtolni, ugyanis az autója lefulladt a rajtrácson.

    A főfutam végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Kör Különbség
    1 Alexander Albon DAMS 28 54m12.383s
    2 Nicholas Latifi DAMS 28 11.307s
    3 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 28 14.259s
    4 George Russell ART Grand Prix 28 17.468s
    5 Sergio Sette Camara Carlin 28 22.953s
    6 Antonio Fuoco Charouz Racing System 28 34.899s
    7 Alessio Lorandi Trident 28 39.133s
    8 Nirei Fukuzumi BWT Arden 28 43.463s
    9 Roberto Merhi Campos Vexatec Racing 28 46.334s
    10 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 28 46.461s
    11 Artem Markelov RUSSIAN TIME 28 53.455s
    12 Louis Deletraz Charouz Racing System 28 56.606s
    13 Dorian Boccolacci MP Motorsport 28 1m00.950s
    14 Jack Aitken ART Grand Prix 28 1m06.522s
    15 Arjun Maini Trident 27 1 Lap
    16 Maximilian Gunther BWT Arden 26 2 Laps
    Niko Kari MP Motorsport 23 Kiesett
    Lando Norris Carlin 6 Kiesett
    Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 1 Kiesett
    Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 0 Nem indult

     

  • Russell nem foglalkozik azzal, hogy Norris hol végez a hátralévő versenyeken

    Russell nem foglalkozik azzal, hogy Norris hol végez a hátralévő versenyeken

    A Mercedes támogatott, George Russellt, aki jelenleg vezeti a Formula 2-es bajnokságot, nem érdekli hol végez az utolsó két fordulón riválisa, Lando Norris, aki már McLarenes szerződéssel bír 2019-re.

    Az ART Grand Prix versenyzője csak a saját teljesítményére fókuszál a szezon hátralévő részében.

    „Én alapvetően ésszerű versenyző vagyok, nem olyan a hozzáállásom, hogy vagy nyerek, vagy eldobom az egészet.” – mondta Russell. „Nem változott a mentalitásom, minden versenyt meg akarok nyerni, de nem fogok meggondolatlan dolgokat tenni és ezzel eldobni egy második, vagy harmadik helyet.”

    „Nem érdekel, hogy Lando hol van, mivel Alex (Albon), Nyck (de Vries), és Sergio (Sette Camara) is nagyon gyorsak. Sergio az elmúlt négy versenyen folyamatosan jobban kvalifikált, mint Lando, és rendkívül gyors volt.”

    Russell sok erőt merített abból, hogy Monzában Norrisszal és Artem Markelovval is kiváló csatát vívott.

    „Az, hogy mindkettőjük ellen jól jöttem ki a dologból, komoly löketet jelent számomra.” – mondta a fiatal versenyző, és hozzátette, hogy a korábbi technikai hibák ellenére is magabiztos.

  • Mick Schumacher az F2-be tart, hétvégén pedig DTM autót tesztel

    Mick Schumacher az F2-be tart, hétvégén pedig DTM autót tesztel

    Mick Schumacher célja eljutni a Forma-1-be, ehhez pedig jövőre célszerű előrébb lépnie az F3-as bajnokságból.

    A Kolner Expressz szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 19 éves fia a Formula 2-ben folytathatja majd karrierjét. Jelentésük szerint Mick egy topcsapathoz, vélhetően az ART-hez igazol majd, mely csapatot az FIA elnökének fia, Nicolas Todt irányít. A lap szerint a két Todt Monzában találkozott is ez ügyben Schumacherrel.

    A német Bild szerint a másik opció a DTM lehet Mick számára. Ők úgy tudják, hogy a fiatal versenyző ki is próbál egy DTM-es Mercedest a soron következő DTM/F3 hétvégén a Nürburgringen.

    „Mick szeretné megtapasztalni, hogy milyen egy túraautó a Formula 3-as autókhoz képest.” – írta Helmut Uhl tudósító.

  • Norris: Ne számítsatok Hamilton-féle debütálásra!

    Norris: Ne számítsatok Hamilton-féle debütálásra!

    Lewis Hamilton óta Lando Norris az első brit, aki a McLarennél debütál az F1-ben, de az újonc valószínűleg nem fog rögtön első évében futamokat nyerni.

    Hamilton 2007-es bemutatkozása 99%-ban álomszerűre sikeredett, az akkor látottak pedig Norrisra is nagy hatással voltak.

    „Kisebb koromban mindig Lewist néztem és igyekeztem, hogy néhány jellemzőjét átvegyem” – ismerte el a fiatalabbik brit. „Különösen a sebességére és a nyers tempójára gondolok, amiben talán az egész mezőnyben jelenleg ő a legerősebb. Vannak ilyen-olyan apró dolgok, amiket más-más versenyzőtől szeretnél ellesni. Nem tartom rossz dolognak, ha olyasvalakihez hasonlítanak, aki talán idén már az ötödik címét nyeri, de remélem, hogy az összehasonlítások megállnak a pozitív statisztikák terén és nem csapnak át a negatívba!”

    Hamilton dobogós debütálása valószínűleg nem lesz meg Norrisnak, a 2019-es McLaren ugyanis minden kétséget kizáróan nem lesz olyan versenyképes, mint a 2007-es.

    „Teljesen más [a két korszak]” – folytatta Norris. „Ő akkor érkezett a McLarenhez, amikor nagyon jól ment nekik, míg én egy kicsit nehezebb időszakban kapcsolódok be. Az elmúlt években lényegében kicsit elvesztették a fonalat, de Carlos és én friss kezdetet jelentünk majd jövőre, és remélhetőleg erre lesz szüksége a csapatnak ahhoz, hogy visszakerüljenek a megérdemelt helyükre. Nem fogunk jövőre nyerni, valószínűleg az utánavaló évben sem, inkább hosszabb távon kell gondolkodni.”

    Addig azonban még hátravan az idei F2-es szezon, ahol Norris mintha megakadni látszana a Mercedes által támogatott George Russellel szemben.

    „Tudom, hogy jobb vagyok annál, mint amit jelenleg az F2-ben nyújtok, valamiért nem megy annyira” – magyarázta Lando. „Keményen dolgozom, igyekszem javítani a dolgokon, különösen Szocsira. Nem adom fel az F2-t, a lehető legjobb munkát fogom végezni, mert nem akarom azt látni az önéletrajzomban, hogy ’nyert, nyert, nyert, nyert, vesztett, F1’. Nem ezt akarom ott látni.”

  • Russell egyértelműen a Forma-1-et célozza meg 2019-re

    Russell egyértelműen a Forma-1-et célozza meg 2019-re

    George Russellt, a Mercedes junior programjának 19 éves brit versenyzőjét Monzában kérdeztük, hogy milyen tervei vannak a következő szezont illetően, illetve közelről monitorozza-e a Williams és a Force India esetlegesen megüresedő ülését.

    Russell 2017-ben újoncként nyerte meg a GP3-as bajnokságot, idén pedig már az F2-ben vitézkedik. A Forma-1 előszobájának nevezett sorozatban sem megy rosszul neki, sőt három fordulóval a szezon vége előtt a bajnokság élén áll.

    Idén már a Mercedes gyári csapatának aktuális versenyautóját is tesztelhette, ám a német gyártó megerősítette Lewis Hamilton és Valtteri Bottas maradását, így Russellnek elsősorban a szintén Mercedes erőforrásokkal versenyző Racing Point Force Indiánál és a Williamsnél lehet esélye.

    „A Forma-1-be való beilleszkedés nem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Az F1-ben összesen húsz hely van és több top versenyző is elérhető jelenleg a piacon. Késznek érzem magam, magabiztos vagyok. A legjobb módja annak, hogy felfigyeljenek rám az, ha továbbra is teljesítek az F2-ben” – mondta Russell.

    A fiatal tehetség legnagyobb ellenfele a Forma-2-es bajnoki címért vívott harcban honfitársa, a McLaren által protezsált Lando Norris lehet, aki jelenleg mindössze három ponttal áll Russell mögött a tabella második helyén.

  • Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    augusztus 31., péntek:

    M4 Sport
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

    szeptember 1., szombat:

    M4 Sport
    10.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 1. futam
    11.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, időmérő edzés
    Digisport 1
    15.10: Autósport, GT Open, Silverstone, 1. futam
    16.10: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 1. futam

    szeptember 2., vasárnap:

    M4 Sport
    9.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 2. futam
    10.45: Forma-2, Olasz Nagydíj, 2. futam
    15.00: Forma-1, Olasz Nagydíj, futam

    Eurosport 2
    12.00: Autósport, Porsche Szuperkupa, Olasz Nagydíj

    Digisport 2
    13.40: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 2. futam
    14.40: Autósport, GT Open, Silverstone, 2. futam

  • De Vries és Latifi nyertek Spábana

    De Vries és Latifi nyertek Spábana

    A McLaren holland ifjonca, Nyck De Vries nyerte a Forma 2 főfutamát Spa-Francorchamps-ban. A brazil Sergio Sette Camara lett a második, míg a bajnokságban vezető George Russell állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A brit ezzel az eredményével tovább tudta növelni az előnyét a legnagyobb riválisával, Lando Norris-szal szemben.

    De Vries csak a boxkiállása után nem vezette a versenyt, ugyanis a mögötte autózó pilóták még kint tudtak maradni.

    A Prema holland versenyzője a kerékcserék után visszavette a vezetést annak ellenére, hogy a biztonsági autónak is a pályára kellett gurulnia, ugyanis Nirei Fukuzumi autója lángra kapott a verseny 15. körében.

    Sette Camara le tudta rajtolni a Mercedes által protezsált George Russellt, ugyanis a brit versenyzőnek kipörögtek a kerekei a rajtnál. Azonban a brazil versenyző nem tudta tartani De Vries tempóját az első etapban, így a holland versenyző egy hét másodperces előnyt épített ki a Carlin versenyzőjével szemben.

    Russell és Norris korábban álltak ki a boxba friss kerekekért, mint Camara és De Vries, így a két brit gyorsabban tudott autózni az élen haladó kettősnél. A verseny későbbi szakaszában a két rivális hatalmas csatát vívott a harmadik helyért.

    A biztonsági autós fázis után De Vries jó tempót tudott autózni és a több ezer holland szurkoló nagy örömére a holland pilóta tudta megnyerni a futamot.

    Norris a verseny nagy részében nem unatkozott, mert miután Russell meglógott előle, a brit fiatalnak néznie kellett a tükrét, ugyanis Alexander Albon támadta őt a verseny második felében.

    A brit versenyző komoly kockázatot vállalt, ugyanis Alexander Albonnal és Luca Ghiottoval egyszerre haladtak át a Les Combes-on, de szerencsére nem történt ütközés. Norris belül maradt, így képes volt megvédeni a negyedik helyét.

    Norris az újraindítás után már megpróbálkozott egy előzéssel Russell-lel szemben a Kemmel egyenesben, azonban Russell belül maradt, így Norris nem járt sikerrel.

    Albon a verseny elején csak a 14. helyen autózott, azonban a biztonsági autós fáziskor már az ötödik helyen haladt.
    Az utolsó körben a thaiföldi versenyző megpróbált bevetődni Norris autója mellé a Les Combes-ban, azonban lesodródott a pályáról, így Norris megtartotta a negyedik helyét. Albonnak be kellett érnie az ötödik hellyel.

    Russell a harmadik helyének köszönhetően 15 pontra növelte az előnyét Norris-szal szemben, míg De Vries csökkenteni tudta hátrányát az összetettben Albonnal szemben. A thaiföldi versenyzőnek 20 pont hátránya van Norris-szal szemben, míg Russellhez képest 45 ponttal van lemaradva.

    Luca Ghiotto zseniálisan védekezett, azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy maga mögött tudja tartani a Russian Time-nál versenyző, Artem Markelovot. Az orosz versenyző a kemény keverékű gumin rajtolt, így nehezen tudott lépést tartani a többi versenyzővel az első etapban. Azonban a második etapban már a lágyabb keverékű gumival autózott Markelov, így sokkal jobb tempót autózott a többieknél.

    A kanadai, Nicholas Latifi is az orosz stratégiáját alkalmazva szerezte meg a nyolcadik helyet a német Maximillian Günther és az izraeli Roy Nissany előtt, aki így megszerezte idei első pontját.

    A Charouz Racing Team versenyzői, Antonio Fuoco és Louis Deletraz, majdnem összeütköztek, miután a nyolcas kanyarban Alessio Lorandi Tridentje hozzáért Fuoco autójához, ami majdnem a csapattársáéba csapódott.

    Nicholas Latifi rajt-cél győzelmet aratott a Forma 2 sprintversenyén Spa-ban, így a kanadai pilóta idén először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. A kanadai mellett Lando Norris és Alexander Albon állhatott fel a dobogóra.

    A tegnapi főfutam győztese, Nyck De Vries kitűnő érzékkel kapta el a rajtot a nyolcadik helyről és a La Source-ban már a harmadik helyen haladt. A holland ezt annak köszönhetik, hogy az előtte rajtoló versenyzőknek kipörögtek a kerekeik, így sokkal nehezebben rugaszkodtak el a hollandnál.

    A McLaren holland fiatalja, akinek ez volt a „hazai” verseny, öt kör elteltével már a második helyen haladt, ugyanis faképnél hagyta Luca Ghiottot.

    Ezek után a holland nem tudta tartani a lépést Lathifivel, így a kanadai pilóta egyre távolabb került a holland versenyző Premájától.

    De Vries ezek után visszaesett, ugyanis a holland gumijai teljesen elhasználódtak a 16 kör alatt. Két versenyző tudta kihasználni a holland pilóta szenvedését: a Carlinnál versenyző Lando Norris és a DAMS csapatát erősítő Alexander Albon. Norris a Kemmel egyenesben utasította maga mögé De Vries autóját.

    Albon az előzése után rögtön Norrist vette a célkeresztjébe. A McLaren szupertehetsége azonban fantasztikusan védekezett, így képes volt maga mögött tartani a thaiföldi felmenőkkel rendelkező Albont.

    Norrisnak a verseny elején még Markelovval is meg kellett küzdenie. A britnek sikerült lerajtolnia a Russian Time orosz versenyzőjét, azonban Markelov vissza tudta őt előzni a Kemmel egyenesben. Pár sikertelen manővert követően Norrisnak sikerült megelőznie Markelovot, két kör múlva pedig Ghiottot is megelőzte a harmadik helyért.

    Norris a második helyével csökkentette a hátrányát a Mercedes fiatal pilótájával, George Russell-lel szemben, aki nem szerepelt valami jól a sprintversenyen.

    A brit pilóta a borzalmas rajtja után csak Roy Nissanyt tudta visszaelőznie és így csak a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    Russell már csak 5 ponttal vezet Norris előtt a Forma 2-es bajnokságban, szóval bármi megtörténhet majd a következő hétvégéken.

    Sergio Sette Camara szenvedett a közepes keverékű gumikon, miután a főversenyen a második helyezést érte el. A brazil csak a kilencedik lett, ugyanis az utolsó körben a Trident csapatánál versenyző Arjun Maini tudta megelőzni a brazil pilótát, így Camara éppen lemaradt az utolsó pontszerző helyről.