Címke: F2

  • „Az újabb Schumacher-generációnak még idő kell az F1 előtt”

    „Az újabb Schumacher-generációnak még idő kell az F1 előtt”

    Ralf Schumacher véleménye szerint a legújabb Schumacher-nemzedéknek még sokat kell tapasztalnia, mielőtt az F1-be lépnének.

    Ralf Schumacher és testvére, Michael hosszú éveken át versenyeztek egymás ellen a Forma-1-ben. Több sikere egyértelműen az idősebbik testvérnek volt, aki konkrétan a legsikeresebb pilóta a sportágban 7 világbajnoki címével.

    Most már ott tartunk, hogy fiaik – David (Ralfé) és Mick (Michaelé) – lassan ott kopogtatnak az F1 ajtaján, és jelenleg nevelőszériákban pallérozódnak. Egész pontosan Mick idén a Formula 2-ben fog versenyezni, ahonnan már csak egy lépés a királykategória. A 17 éves David tavaly a Formula 4-ben ment, idén viszont ő is feljebb léphet.

    Egy interjúban most Ralf Schumacher beszélt róluk, aki egyébként a német Sky stábjához csatlakozott nemrég, igaz inkább csak a müncheni stúdióban tevékenykedik majd, nem utazik ki a versenyekre.

    „Micknek és Davidnek még időre van szüksége. Mick jó úton jár, hiszen megnyerte az F3-at, és egy jó Forma-2-es teszten van túl, de ne feledjük, hogy még újoncnak számít. David pedig egy F4-es év után továbblép az F3-ba, ahol meg kell oldania a feladatát.”

  • Brawn: Néha ránézek Mickre és Michaelt látom

    Brawn: Néha ránézek Mickre és Michaelt látom

    Az F1 sportért felelős igazgatóját is lenyűgözi Mick Schumacher.

    Ross Brawn korábban a Ferrari technikai igazgatója volt, mikor Michael Schumacherrel rendkívül sikeres volt a csapat. Így aztán a hétszeres világbajnok fiát is jól ismeri.

    Mick idén a Formula 2 mezőnyét erősíti majd, immáron a Ferrari versenyzőakadémiájának tagjaként, új menedzsere pedig Nicolas Todt, az FIA elnökének fia.

    „Kisfiú kora óta ismerem Micket.” – mondta Brawn. „Néha ránézek Mickre és Michaelt látom. Nagyon céltudatos fiatalember.”

    Mick tavaly úgy nyerte meg az F3-as Európa-bajnokságot, hogy a szezon első felében még nem volt túl kimagasló a teljesítménye. Végül aztán erőre kapott, legyőzte a bajnokság legesélyesebbjét, red bullos Daniel Ticktumot.

    „Mick hihetetlen lépést tett előre az elmúlt 12 hónapban.” – mondta Brawn a Bildnek.

  • Todt: Békén kell hagyni Mick Schumachert

    Todt: Békén kell hagyni Mick Schumachert

    Az FIA elnöke, Jean Todt úgy véli, „békén kellene hagyni” Mick Schumachert, hogy a versenyzői karrierjére koncentrálhasson.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher 19 éves fia tavaly megnyerte a Formula 3-as Európa-bajnokságot, idén pedig már a Ferrari versenyzőakadémiájának tagjaként a Formula 2-ben versenyez majd. Persze akarva-akaratlanul hasonlítani próbálják az emberek édesapjához.

    „Őt még nem rontotta el ez a világ, pedig könnyedén el tud rontani.” mondta a RaceFansnek Mickről Todt, aki a Ferrarinál sokat dolgozott együtt Michaellel.

    „Nagyon örülök Mick Schumachernek. Baba kora óta ismerem, imádom, nagyszerű karakter. És békén kéne hagynunk.”

    „Bizonyítja, hogy nagyon tehetséges versenyző. Mindezek felett nagyon kedves srác, nagyon alázatos és jól képzett. Szóval közelről követem majd, hogy mit csinál.”

    Nem is lesz nehéz Todt számára, hogy figyelje Micket, hiszen fia, Nicolas Todt lett a fiatal versenyző új menedzsere.

  • Idén női versenyzőt avat a Formula 2!

    Idén női versenyzőt avat a Formula 2!

    2019-ben első alkalommal fog előfordulni, hogy egy női versenyző is szerepel majd a Formula 2-es bajnokságban. Ez a versenyző a 25 éves kolumbiai, Tatiana Calderon lesz.

    Caldron a BWT Arden csapathoz igazolt, csapattársa pedig a tavalyi GP3 bajnok Anthoine Hubert lesz-

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a FIA F2 bajnokságban versenyezhetek a Team BWT Ardennél, technikai partnerségben a HWA-val.” – mondta Calderon, aki 2016-ban GP3-ban már versenyzett az Ardennél. „Ez egy új kihívás a karrieremben és egy újabb lépés, hogy közelebb kerüljek a fő célomhoz, a Forma-1-hez.”

    „Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű dolgokat érünk majd el együtt. Alig várom a jövőheti tesztet!”

    A 2018-as szezon végén Calderon már tesztelt az F2-ben, a Charouz Racing System csapattal.

    „Örülünk, hogy az Arden kötelékében üdvözölhetjük Tatianát.” – mondta Garry Horner, a Red Bull csapatfőnök Christian Horner édesapja, aki az Arden társalapítója. „A legutóbbi Formula 2-es teszteredményei nagyon meggyőzőek voltak és biztos vagyok benne, hogy erős lesz csapattársa, Anthoine mellett.”

  • Mick Schumacher tapasztalatot akar gyűjteni és nem szándékozik elsietni semmit

    Mick Schumacher tapasztalatot akar gyűjteni és nem szándékozik elsietni semmit

    Mick Schumacher nemrég csatlakozott a Ferrari junior programjához (Ferrari Driver Academy), és célja természetesen, hogy apja nyomdokaiba lépve egy napon ő vezesse a vörös autót a Formula 1-ben.

    Azonban ehhez még idő kell, az ifjú versenyző idén az F2-ben fog szerepelni, ugyanakkor szándékozik jobban megismerni a királykategóriát, amiben segítségére az a négyszeres világbajnok lehet, akit egykoron Mick apja, Michael Schumacher támogatott. Nem rég a RoC-on vettek részt közösen Sebastian Vettellel és az ifjú Schumacher elmondta, nagyon örült, hogy honfitársával dolgozhatott együtt.

    ,,Nagyszerű, hogy Sebastiannal beszélhettem erről, ő rengeteg tapasztalattal rendelkezik a Formula 1-et illetően. Szeretek vele összefutni és mindenféléről beszélni, nem csak az F1-ről, hanem az F2-ről is és arról, hogyan kell menedzselni egy versenyhétvégét.”

    ,,Természetesen remélem, hogy némi tudást szerzek arról, hogy működik a Formula 1. Már vezettem a ’94-es autót és elégé hasonló egy F2-eshez. Nagyon érdekes lesz számomra tesztelni, érezni a sebességet, a G erő hatását, és azt, hogy hogyan is viselkedik az autó. Ám a legfontosabb az lesz, hogyan fogok együtt dolgozni azokkal az emberekkel, akik mögöttem vannak és értik az egész rendszert. Nagyon különleges és érdekes lesz, ugyanakkor nagyon új is. Már alig várom.”

    Tavaly láthattuk Charles Leclerc példáján mennyire egyszerű egy junior versenyzőnek előre lépni és előléptetést kapnia a modern Formula 1-ben. Ám Schumacher nem akar semmit sem elsietni. Meg akarja tanulni az összes leckét amit csak lehet, mielőtt még a nagy színpadra lépne.

    ,,Azt fogjuk tenni, amit eddig is tettünk. A tanulás a junior kategóriák fő attribútuma, és még akkor is, ha csak az F2-ben vagyunk, ami az F1 előszobája, de a legfontosabb dolog, hogy annyi információt szerezzünk, amennyit csak tudunk, utána tanuljunk belőlük, és ha pozícióban vagyunk, akkor használjuk azokat.”

  • Kubica: A mostani újoncok sokkal felkészültebbek, mint én voltam

    Kubica: A mostani újoncok sokkal felkészültebbek, mint én voltam

    Robert Kubica arról beszélt, hogy a mostani kezdők, mint például a csapattársa, George Russell, sokkal felkészültebben érkeznek meg a Forma-1-be, mint ő a 13 évvel ezelőtti debütálásakor.

    Russell F2-es címvédőként kezdi meg F1-es pályafutását a Williamsnél jövő hónapban.

    „George egy nagyon jó versenyző, az új generáció egyik legtehetségesebbje” – mondta Kubica kollégájáról. „Megnyerte a GP3-at és az F2-őt is, elképesztően tehetséges és elhivatott. Amennyire ismerem, egy remek srác is. A kora ellenére érett, ez nagy különbséget jelent.”

    „Amikor megérkeztem az F1-be, a fiataloknak meg kellett ismerniük az F1-et. Mostanra az újoncok már sokkal felkészültebbek, mint mi voltunk 10-15 éve. A csapatokkal szorosabban dolgoznak, hiszen azok junior programjaikban szerepelnek, sokkal többet tudnak, mint mi annak idején. El kell mondjam, [Russell] lenyűgözött a technikai ismereteivel és más dolgokkal is.”

    A Williams tavaly a sereghajtó szerepébe csúszott vissza, így Kubica szerint duójuknak fontosabb lesz az, hogy az autó fejlesztésére koncentráljanak, mint hogy egymás legyőzésére.

    „Mindig van egy kis versengés, de elsősorban arra kell koncentrálnunk a csapattal és George-al közösen, hogy meglegyenek az erőforrásaink ahhoz, hogy a mezőny végénél előrébb csatázhassunk” – zárta gondolatát a visszatérő lengyel.

  • Horner: Biztosítani fogjuk Gaslynak a megfelelő időt a beilleszkedésre

    Horner: Biztosítani fogjuk Gaslynak a megfelelő időt a beilleszkedésre

    Christian Horner szerint nagyon fontos, hogy megfelelő időt biztosítsanak Pierre Gaslynak arra, hogy megmutassa sebességét és megfelelően be tudjon illeszkedni új környezetébe. A francia versenyző az idén már a Renault-nál vezető Daniel Ricciardot fogja váltani, csapattársa Max Verstappen lesz.

    Ugyanakkor Red Bullnál már nem egyszer történt olyan, hogy a szerintük nem megfelelően teljesítő versenyzőtől korán elbúcsúztak, ám Horner elmondta, a csapatnak kell felelősséget vállalnia Gaslyért, és hagyniuk kell, hogy megfelelő tempóban fel tudja venni a versenyt és be tudjon illeszkedni egy top csapatba.

    ,,Pierre nagyon gyors versenyző, és mi azon leszünk, hogy megfelelő időt biztosítsunk arra, hogy felvegye a tempót. Gyorsabban jött a kinevezése, mint amire számítottunk, ezért Maxnak át kell vennie a tapasztalt versenyző szerepét, míg Pierre-nek meg kell küzdenie egy nagyon versenyképes csapattárssal.” –nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

    Horner elismerte, Gaslynak nem lesz egyszerű dolga Verstappennel, aki már jóval tapasztaltabb, mint a francia, aki tavaly első idényét kezdte a Formula 1-ben, míg Verstappen már 2015 óta a mezőny tagja.

    ,,Nem lesz könnyű, nyilvánvalóan nem lesz az, de ő tudja, hogy pontosan mit is várunk tőle, viszont ez a felállás a csapat számára is egyszerűbb lehet. A korábbi évekhez képest nehezebb volt a dolog, mert elég egyértelmű különbség volt a pilóták tapasztalata és az ahhoz kötődő elvárások között.”

    A brit csapatfőnök ugyanakkor meg van győződve, hogy Verstappennek idén sikerülhet eddigi legjobb teljesítményét nyújtania.

    ,,Mindig lehet tanulni, és ilyenkor rájövünk, hogy ő még mindig nagyon fiatal. Ahogy láthatjuk, minden versenyző hibázik, még az igazán rutinos pilóták is, ám Max minél több tapasztalatot gyűjt, annál jobban tudja hasznosítani a megszerzett tudást.”

  • „Hamilton” a kádban elmélkedik a Mercedes idei sikereiről

    „Hamilton” a kádban elmélkedik a Mercedes idei sikereiről

    Folytatódik a Mercedes téli videósorozata, melyben a versenyzőknek beöltözött „valakik” (feltehetően egyéb Mercedes munkatársak), hol szánkóznak, hol dudorásznak, ajándékoznak… Most épp az ál-Hamilton egy fürdőhabos kádban elmélkedik, és ily módon a Mercedes felidézi 2018-as sikereit. Azonban nem csak az F1-es sikereket, hanem az F3-as bajnoki címet Mick Schumacherrel, az F2-es bajnoki címet George Russellel, a DTM-es  bajnoki címet Gary Paffettel, és az F1 eSportos bajnoki címet Brendon Leigh-vel. A Mercedes így idén 5 bajnoki címet szerzett.

  • Lowe: Stroll hamar érkezett az F1-be

    Lowe: Stroll hamar érkezett az F1-be

    A Williams technikai igazgatója szerint a már harmadik F1-es szezonjára készülő Lance Stroll annak idején túl hamar érkezett a királykategóriába.

    Stroll 2017-ben szemtelenül fiatalon, mindössze 18 évesen érkezett meg a száguldó cirkuszba a Williams csapatához, méghozzá regnáló Forma-3-as bajnokként (Azt a szériát nyerte meg, amit idén Mick Schumacher). Csakúgy, mint Max Verstappen, ő is kihagyta a Forma 2-őt. Lowe szerint jobban járt volna, ha azért eltölt ott egy évet, vagy legalább valahol máshol pallérozódik, hiszen nagyon szembetűnő volt csapaton belül a kanadai fejlődése.

    „Lance második évének kezdésekor, már utólag gondoltam át, hogy túl hamar érkezett meg az F1-be” – mondta Lowe a RACER-nek. „Ennek számos oka van, viszont úgy gondolom, jobb lett volna, ha egy évvel később, sokkal felkészültebben jön. Nagyon nehéz év volt neki a tavalyi, de láthattuk, hogy a tél során mekkora lépést tett előre. Sokkal erősebb volt idén, főleg az időmérőkön, ami tavaly az egyik legnagyobb nehézsége volt. Segített neki az is, hogy a hozzáállását ennek érdekében formálta át. Mint pilóta, magabiztosabbá vált, ezután pedig már jönnek az eredmények.”

    Lowe az F1-ből jövőre kiszoruló Szirotkinról is beszélt, őt jó példaként hozta fel. Úgy gondolja, hogy az idén debütáló orosz – három F2-es (korábban GP2-es) év után – remekül felkészült a Forma-1-re.

    „Szergej ugyan kezdő, de egy olyan újonc, aki készen állt a Forma-1-re. Nagyon elkötelezett. Rengeteget edzett és dolgozott, nagyon jó csapatjátékos. Mindig tekintettel volt a csapatra. Ilyen nehéz időkben is nagyon fontos része volt az idei munkánknak. Mindig nagyon gyakorlatias volt. Higgadt, még a legrosszabb pillanatokban is, ez pedig sokat jelent egy éppen nem a legjobb napjait élő csapatnál.”

    Köztudott, hogy Stroll csapatot vált, Sergio Perez csapattársa lesz a Racing Pointnál. Szirotkin is távozott a Williamstől, ám ő nem talált helyet máshol sem. A groveiak így egy teljesen új, izgalmas pilótapárossal (Robert Kubica és George Russell) vágnak neki 2019-nek.

  • Elkészült az F2 és az F3 2019-es naptára is

    Elkészült az F2 és az F3 2019-es naptára is

    Szentpéterváron tartott éves ülésén az FIA közzétette a 2019-es Formula 2-es, valamint a GP3-at helyettesítő Formula 3-as versenynaptárat is.

    A naptárat úgy alkották meg, hogy az F3-asoknak lehetőségük legyen majd elmenni a külön értékelt Makaói Nagydíjra.

    Noha a makaói szervezők ragaszkodnak az előző generációs F3-as autókhoz, melyeket az Euroformula Openben, japán F3-ban és a korábbi Formula 3-ról Formula European Masters-zé keresztelt bajnokságokban használnak. Az új FIA F3-as autók nehezebbek és erősebbek, így attól tartanak, hogy könnyeben fordulhatna elő a Sophie Flörsch-éhez hasonló baleset Makaóban.

    Azt pedig nem szeretnék, ha változtatnának a makaói pályán, hogy az FIA Grade 2-es minősítést kaphasson, és megfeleljen az új F3-as kritériumoknak. A makaói kormány mindenesetre együttműködik az FIA-val, hogy orvosolhassák a felmerülő problémákat.

    Alább láthatjátok a 2019-es F2-es és F3-as versenynaptárakat. Az F2 12 alkalommal csatlakozik majd az F1-es mezőnyhöz, legalábbis ami a versenyhelyszínt illeti.

    Formula 2

    Március 29-31 Bahrein Sakhir
    Április 26-28 Azerbadzsán Baku
    Május 10-12 Spanyolország Barcelona
    Május 23-25 Monaco Monte Carlo
    Június 21-23 Franciaország Paul Ricard
    Június 28-30 Ausztria Red Bull Ring
    Július 12-14 Nagy-Britannia Silverstone
    Augusztus 2-4 Magyarország Hungaroring
    Augusztus 30-Szeptember 1 Belgium Spa
    Szeptember 6-8 Olaszország Monza
    Szeptember 27-29 Oroszország Sochi
    November 29-December 1 Abu Dhabi Yas Marina

    Formula 3

    Május 10-12 Spanyolország Barcelona
    Május 23-25 Monaco Monte Carlo
    Június 21-23 Franciaország Paul Ricard
    Június 28-30 Ausztria Red Bull Ring
    Július 12-14 Nagy-Britannia Silverstone
    Augusztus 2-4 Magyarország Hungaroring
    Augusztus 30-Szeptember 1 Belgium Spa
    Szeptember 6-8 Olaszország Monza
    Szeptember 27-29 Oroszország Sochi