Címke: F2

  • Aitken szerint nagyon erős a Formula 2 bajnokság

    Aitken szerint nagyon erős a Formula 2 bajnokság

    A Formula 2-ben versenyző Jack Aitken úgy véli, hogy az F2-es bajnokság idei mezőnye rendkívül versenyképes, és reméli, hogy hamarosan ő is talál magának szabad Forma-1-es ülést. Főleg mivel a tavalyi F2-es mezőnyből 2019-re többen is F1-esek lettek, ami azt tükrözi, hogy a jelenlegi F2 kiváló előkészítő a Forma-1-hez.

    „Nagyon komoly a verseny idén és szerintem most nagyon nehéz bármit is megjósolni az F2-ben, mert minden nagyon függ az egyes versenyzők egyéni stílusától.” – mondta Aitken, aki emellett az F1-es Renault tesztpilótája. „Van, akinek jobban fog menni, mint másoknak, de én arra számítok, hogy kitöltöm a légüres teret.”

    „A tavlyi év elég örült volt, mi a pilótapiacot illeti, és az F1-ben is sok változás volt az ülések tekintetében. Amit ez is mutat, hogy az F2 határozottan jó munkát végez a versenyzők felkészítésében, és a verseny szorosabb, mint valaha. Az elmúlt években nagyobb volt az átjárás a különféle szériák között, míg mostanra minden erős srác itt van F2-ben, ami szerintem rendkívül versenyképes(sé teszi a bajnokságot).”

  • Totál balszerencsés ez a nap Bakuban: F2-ben elütöttek két sportbírót

    Totál balszerencsés ez a nap Bakuban: F2-ben elütöttek két sportbírót

    Szinte botrányosnak mondható a mai nap az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínén.

    A Forma-1-es első szabadedzést negyedóra után le is fújták teljesen, mert egy rosszul rögzített csatornafedél leamortizálta George Russell autóját, ezt követően pedig ellenőrizni kellett az összes csatornafedelet.
    Majd Russell autójának elszállítása is tragikomikusra sikerült.

    Nem lett zökkenőmentes a Formula 2-es mezőny napja sem. Az időmérő edzés során Sean Gelael autója megállt a pályán, sportbírók kezdték el tolni, majd kettőjüket el is ütötte, jobban mondva fellökte őket a hátsókerék…

    Videóért klikkelj ide!

  • Hétvégi autósport közvetítések a hazai csatornákon

    Hétvégi autósport közvetítések a hazai csatornákon

    Ezen a hétvégén kapunk az autósportból gazdagon!

    Lesz Forma-1, WTCR és TCR Europe a Hungaroringen, Formula 2, Formula E…

    Hogy semmiről ne maradj le, mutatjuk, hogy mit, mikor és melyik hazai tévécsatorna közvetít majd!

    április 26., péntek:
    M4 Sport
    10.45: Forma-1, Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku, 1. szabadedzés
    (F1-es, bakui kvízünket ide kattintva találod)
    14.45: Forma-1, Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku, 2. szabadedzés

    április 27., szombat:
    M4 Sport
    9.45: Forma-2, Baku, 1. futam
    14.45: Forma-1, Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku, időmérő edzés
    Eurosport 2
    11.45: Autósport, Formula-E, Párizs, selejtező
    Eurosport 1
    15.00: Autósport, túraautó-világkupa (WTCR), Hungaroring, 1. futam
    16.00: Autósport, Formula-E, Párizs, futam

    április 28., vasárnap:
    M4 Sport
    10.45: Forma-2, Baku, 2. futam
    13.45: Forma-1, Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku, futam
    16.45: Autósport, túraautó-világkupa (WTCR), Hungaroring, 3. futam
    Sport 2
    11.00: Autósport, túraautó Európa-kupa, Hungaroring, 1. futam
    14.15: Autósport, túraautó Európa-kupa, Hungaroring, 2. futam
    Eurosport 2
    15.30: Autósport, túraautó-világkupa (WTCR), Hungaroring, 2. futam
    16.30: Autósport, túraautó-világkupa (WTCR), Hungaroring, 3. futam
    Spíler1 TV
    14.00: Autósport, ralikrossz-világbajnokság, Barcelona

  • Kitaláljátok, hogy Schumacher után ki a legnépszerűbb F2-es?

    Kitaláljátok, hogy Schumacher után ki a legnépszerűbb F2-es?

    Túl vagyunk a Formula 2 első idei versenyhétvégéjén is, előtte pedig szavazást indítottunk, hogy kiket kedveltek leginkább a mezőnyből.

    A „nyertes” kilétén egyáltalán nem lepődtünk meg; ő nem más, mint Mick Schumacher, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, aki azóta már két F1-es tesztnapon is túl van.
    F2-ben két futam után a 8. helyen áll a bajnokságban.

    A szavazás során az F2 történetének első női versenyzője, Tatiana Calderon lett a második, míg a harmadik helyet a másik F1-es édesapával bíró versenyző, Giuliano Alesi lett.

    A szavazás végeredménye (a százalékokat egész számra kerekítettük):

    1. Mick Schumacher 52%
    2. Tatiana Calderón 12%
    3. Giuliano Alesi 8%
    4. Sérgio Sette Câmara 5%
    5. Nikita Mazepin 4%
    6. Nyck de Vries 3%
    7. Jordan King 3%
    8. Juan Manuel Correa 2%
    9. Nicholas Latifi 2%
    10. Sean Gelael 2%
    11. Anthoine Hubert 1%
    12. Louis Delétraz 1%
    13. Dorian Boccolacci 1%
    14. Callum Ilott 1%
    15. Nobuharu Matsushita 1%

    Akik nem szerepelnek a listán, azok egyetlen szavazatot sem kaptak.

  • Schumacher: A teszt fontos lépés az F1 felé

    Schumacher: A teszt fontos lépés az F1 felé

    A keddi Bahreini tesztnapon Ferrarit vezető Mick Schumacher még a teszt előtt nyilatkozott arról, hogy úgy gondolja, fontos lépés ez számára a Forma-1 felé vezető úton.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát végig nagy érdeklődés övezte a hétvégén, de ő igyekezett csak a Forma 2-re koncentrálni, ahol remekül sikerült is helyt állnia, hiszen mindkét versenyen pontot szerzett.

    Az ifjú németnek az F2-es idénynyitó hétvége után lett egy kis ideje az F1-es tesztre is gondolni, ahol kedden a Ferrarit, szerdán az Alfa Romeo-t vezeti.

    „Izgalmas ez a hét” – mondta a német RTL-nek. „Eddig alig volt időm erre gondolni, mert teljes mértékben a Forma 2-re koncentráltam. Ez volt a legjobb stratégia számomra. Most már viszont nagyon várom, hogy vezethessek egy Forma-1-es autót.”

    Sebastian Vettel bahreini teljesítménye okán kritikák kereszttüzébe került, ami sokak szerint az ifjabbik Schumacher debütálást is elhozhatja.

    „Mennyire valószínű, hogy Schumi junior váltja a csalódáskeltő Sebastian Vettelt a szezonban?” – tűnődött a német Kulner Express bulvárlap.

    Schumacher tisztában van az F1-es teszt fontosságával: „Ez egy lépés lesz a jó irányba. A célom, hogy állandó F1-es versenyző legyek.”

    Első F2-es versenyén a 10. helyre kvalifikált, majd a két futamon egy 8. és 6. pozíció jött neki össze.

    „Izgalmas volt. A 2-3 éve ittlévők előnyben vannak, de nagyon jó móka.”

  • Vettel: Mick Schumacher megérdemli, hogy vezethesse a Ferrarit

    Vettel: Mick Schumacher megérdemli, hogy vezethesse a Ferrarit

    Sebastian Vettel szerint Mick Schmacher kiérdemelte, hogy részt vehessen a Ferrari színeiben a jövő héten megrendezésre kerülő bahreini teszten.

    A négyszeres világbajnok elmondta, lehet, hogy az ifjú Mick vezetékneve egyfajta előnnyel jár, azonban véleménye szerint az F3-as bajnok az eddig elért teljesítménye miatt tud előre lépkedni azon a bizonyos ranglétrán.

    ,,Nyilvánvalóan a nevével és azzal, hogy Michael fia bizonyos ajtók kinyílnak előtte, ugyanakkor a névhez elvárások is tartoznak. A tavalyi teljesítménye alapján megérdemli, hogy ott legyen ahol most tart. Időt kell neki adnunk, valamint békén kell hagyni, hogy a munkáját nyugodtan végezhesse.”

    Az fiatal Schumacher elég eseménydús napokat tudhat maga mögött már így is Bahreinbe, ugyanis a héten indult az F2, aminek aktív versenyzője lesz, továbbá szerdán jelentették be, hogy az Alfa Romeo és a Ferrari is várja az elkövetkezendő tesztre őt, ezért a 20 éves versenyző elég gyorsan megtapasztalhatta, milyen is az, mikor szinte mindenki rá kíváncsi a paddockban a sajtótájékoztatója alatt.

    ,,Számomra tényleg az a legfontosabb, hogy elkezdődjön a szezon az F2-ben és csak utána foglalkozom majd a többi dologgal, mikor időm engedi. Nyilvánvalóan az apám fia vagyok és ez nagy örömmel tölt el. Ő az F1 egyik legjobbja, felnézek arra, amit elért, és boldog vagyok amiatt, hogy ő az apám. Úgy vélem volt rá elég időm, és esélyem, hogy ehhez hozzá szokjak.” – utalt a túlzott média figyelemre Schumacher, aki rendkívül profin nyilatkozott és nem rettent meg attól, hogy mennyien kíváncsiak a szavaira.

  • Mikor lesznek F1-es és F2-es közvetítések a tévében?

    Mikor lesznek F1-es és F2-es közvetítések a tévében?

    A mai nappal ismét elkezdődik egy autósportos hétvége.

    Míg a Forma-1-es mezőny idei második versenyhétvégéjére érkezik Bahreinbe, addig a Formula 2 szezonja most rajtol el! Ez utóbbi nevezési listáját ide kattintva nézheted meg!

    Íme, hogy mikor lesznek élő közvetítések hazai tévécsatornán:

    március 29., péntek:

    M4 Spor
    11.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, 1. szabadedzés
    23.05: Forma-1, Bahreini Nagydíj, 2. szabadedzés (felvételről)

    március 30., szombat:

    M4 Sport
    11.00: Forma-2, Bahrein, 1. futam
    15.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő edzés

    március 31., vasárnap:

    M4 Sport
    13.00: Forma-2, Bahrein, 2. futam
    16.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, futam

  • Massa szerint Sette Camarának idén nyernie kell

    Massa szerint Sette Camarának idén nyernie kell

    Az egykori F1-es, jelenleg Formula E versenyző Felipe Massa azon a véleményen van, hogy honfitársának, Sergio Sette Camarának meg kell nyernie a Formula 2-es bajnokságot, hogy bebizonyítsa, alkalmas a Forma-1-ben való szereplésre.

    Sette Camara tavaly hatodik helyen zárt az F2-ben, és bár nyerni nem tudott, stabil teljesítménye sokaknak felkeltette a figyelmét. Idén pedig mát a McLaren teszt- és tartalékversenyzője.

    Miután Massa 2017 végeztével távozott a Forma-1-ből, nincs brazil versenyző a mezőnyben. Sette Camara lehet talán a következő, de ehhez még bizonyítania kell. Massa szerint azonban az F2-ben harmadik szezonját kezdő Sette Camara nehéz helyzetbe van, mivel egyesek, például Lando Norris, mindössze egy F2-es szezon után F1-es üléshez jutottak.

    „Remélem, hogy hamarosan lesz megint brazil a Forma-1-ben.” – mondta Massa az Autosportnak. „Sergio egy gyors versenyző, jó munkát végez, csodálatosak a versenyei. Meg kell nyernie a bajnokságot, meg kell mutatnia, hogy képes bekerülni az F1-be.”

    „Tényleg a legjobbakat kívánom neki. Tudjuk, hogy megy ez a Formula 2-ben, azok a srácok, akik elindultak, és nyertek, most már a Forma-1-ben vannak, és versenyképesek. Ha megérkezel a Formula 2-be, és nem nyersz, és a második évedben sem nyersz, akkor nem érdekled az embereket.”

    „Nem mondom, hogy nincs meg a tehetsége, mert megvan. Ugyanakkor tudom, hogy milyenek az emberek a Forma-1-es paddockban.”

    Az idei Formula 2-es mezőny tagjainak listáját ide kattintva nézheted meg.

  • Hétvégén elrajtol a 2019-es Formula 2 szezon is!

    Hétvégén elrajtol a 2019-es Formula 2 szezon is!

    Ezen a hétvégén, nem csak a Forma-1 mezőnye látogat Bahreinbe, de kezdetét veszi a Formula 2-es bajnokság 2019-es szezonja is!

    Akire mindenki nagyon kíváncsi a mezőnyből, az kétségkívül a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, a tavalyi F3-as Európa-bajnok Mick Schumacher, aki a Prema Racing színeiben versenyez majd.

    Mickhez nagy reményeket fűznek, ezt mutatja az is, hogy hamarosan F1-es autókat tesztelhet majd a Ferrari és az Alfa Romeo jóvoltából.

    Nem csak neki van azonban F1-es kapcsolata a mezőnyben, hiszen például Louis Delétraz tavaly tesztelhetett a Haasszal, Nikita Mazepin is többször vezetett már F1-es autót a Force Indiánál. Nyck de Vries és Sérgio Sette Câmara jelenleg a McLaren támogatottjai, míg Nicholas Latifi a Williams tartalékversenyzője. Guanyu Zhou korábban a Ferrari versenyző akadémiájának tagja volt, Sean Gelael a Toro Rossóval tesztelt korábban. Jack Aitken jelenleg is a Renault tesztpilótája Anthoine Hubert pedig szintén a Renault támogatását élvezi.
    Tatiana Calderon az F2 történetének első női versenyzője, aki emellett az Alfa Romeo Racing tesztpilótája.

    Giuliano Alesi pedig szintén „F1-es csemete”, hiszen Jean Alesi fia, emellett a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja.

    Mutatjuk a teljes nevezési listát, alatta pedig szavazásunkat is megtaláljátok!

    Csapat Versenyzők
    Carlin
    Louis Delétraz
    Nobuharu Matsushita
    ART Grand Prix
    Nikita Mazepin
    Nyck de Vries
    DAMS
    Sérgio Sette Câmara
    Nicholas Latifi
    UNI-Virtuosi Racing
    Guanyu Zhou
    Luca Ghiotto
    Prema Racing
    Mick Schumacher
    Sean Gelael
    Sauber Junior Team by Charouz
    Callum Ilott
    Juan Manuel Correa
    Campos Racing
    Dorian Boccolacci
    Jack Aitken
    MP Motorsport
    Jordan King
    Mahaveer Raghunathan
    BWT Arden
    Tatiana Calderón
    Anthoine Hubert
    Trident
    Giuliano Alesi
    Ralph Boschung

     

    [poll id=”123″]

     

  • Mick Schumacherék takarítanak és kiteregetik a szennyest

    Mick Schumacherék takarítanak és kiteregetik a szennyest

    Az F2-es Prema csapat, így szezonkezdés előtt készített egy mókás videót arról, hogyan várják a szezont versenyzőik, Mick Schumacher és Sean Gelael.

    A srácok takarítanak, kertészkednek, na meg unatkoznak és játszanak is.

     

    Neked milyen házimunkába tudnának sokat segíteni a srácok? 😀