Címke: F2

  • Correa jócskán hiányosnak találja az FIA baleseti jelentését

    Correa jócskán hiányosnak találja az FIA baleseti jelentését

    Közölte az FIA a jelentést arról az augusztusi, spái F2-es balesetről, mely Anthoine Hubert életét követelte, Juan Manuel Correának pedig súlyos sérüléseket okozott

    Correa lába több ponton eltört és életveszélyesen sérült a tüdeje is; egy ideig kómában volt.

    Correa több műtéten is átesett, köztük egy 17 órás lábműtéten, melyre azért volt szükség, hogy ne kelljen amputálni a lábát.
    Jelenleg már Miamiban lábadozik.

    Az FIA augusztus óta vizsgálta és elemezte a baleset körülményeit, melynek következtetéseit most  tették közzé.

    Correa, aki egyébként tavaly az Alfa Romeo Racing fejlesztő versenyzője is volt, azonban úgy gondolja, hogy ez a jelentés még mindig hagyott nyitott kérdéseket.

    „Pénteken az FIA bejelentette, hogy befejezték az augusztus 31-én a Spa-Francorchampsen történt baleset vizsgálatát és közzétettek egy összefoglalót a kapott eredményekről.” – írta Correa Instagramon. „Az FIA biztonsági részlegének több, mint öt hónapba telt, hogy lezárják a vizsgálatot, de szerintem az összefoglalójuk több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad.”

    „Továbbá meglepőnek tartom, hogy a teljes, egész baleseti jelentést nem tették elérhetővé számomra, hogy esetleg világosabban láthassam az összefüggéseket, melyeket az FIA feltárt.”

    „2019 augusztus 31-én barátom és versenytársam életét vesztette, egy család elvesztette egy szerettét, én pedig súlyos sérüléseket szenvedtem.”

    „A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de talán mindez a fájdalom és áldozat értelmet nyer, ha segít biztonságosabbá tenni a sportot.”

    „E tekintetben folytatni fogom a munkát a jogi csapatommal, hogy megszerezhessük a másolatát a teljes baleseti jelentésnek.” – tette hozzá Correa.

    „Remélem, hogy később olyan helyzetben leszek, hogy tovább véleményezhetem a jelentést, amit rendelkezésemre bocsátanak, és majd világosabban látom az FIA eredményeit és azt, hogy milyen biztonsági fejlesztéseket terveznek bevezetni ezzel kapcsolatban.”

  • Ghiotto mégis marad az F2-ben, újonc csapatnál folytatja

    Ghiotto mégis marad az F2-ben, újonc csapatnál folytatja

    Luca Ghiotto az ötödik Formula 2-es szezonjára készül, a Hitech GP színeiben folytatja Nikita Mazepin csapattársaként.

    Az olasz versenyző a tavalyi harmadik helye után már elhagyni készült a bajnokságot, de úgy tűnik, mégis meggondolta magát, így az első szezonját futó brit alakulathoz igazol.

    Az egyik legtapasztaltabb pilótaként természetesen bajnokesélyesként kell rá tekinteni, főleg hogy a tavaly előtte végzők már nem lesznek itt idén: a bajnok Nyck de Vries a Formula E-be, Nicholas Latifi pedig a Forma-1-be távozott.

    „Készen állok a következő kihívásra, mely előttem áll az FIA Formula 2-ben” – mondta Ghiotto. „Alig várom, hogy visszaüljek a volán mögé néhány hét múlva. Szeretném megköszönni a Hitech-nek, hogy lehetőséget adtak nekem a debütáló évükben. Komoly célt tűzök ki magam elé a brit csapattal.”

    Ghiotto csapattársa Mazepin lesz, ő az ART-tól igazolt át a tavalyi debütáló idényét követően.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy a Hitech-nél versenyezhetek” – nyilatkozta. „Nagyszerű érzés, hogy idén is itt versenyezhetek. Nagyon várom már ezt a kihívást, ami kétségtelenül izgalmas lesz az új autók és a 18 colos gumik miatt.”

  • Az FIA senkit nem talált hibásnak a Hubert-balesetben

    Az FIA senkit nem talált hibásnak a Hubert-balesetben

    Az FIA kielemezte az augusztusi spái F2-es balesetet, mely Anthoine Hubert életét követelte. A balesetben senkit nem találtak hibásnak.

    Összesen négy autó volt érintett a balesetben az ominózus futamon. Hubert életét vesztette, míg Juan Manuel Correa súlyos sérüléseket szenvedett, jobb lába sérült meg komolyan, jelenleg is rehabilitálódik.

    Az FIA most közölte a baleset részleteiről készült jelentést.

    „Nem volt konkrét oka (a balesetnek), de számos tényező együttesen fokozta a baleset súlyosságát.” – áll a jelentésben. „Az autók közti ütközés hatása a sebesség és a pályaív tekintetében olyan volt, hogy extrém magas szintű energia továbbítódott és oszlott el, ami Anthoine Hubert számára nem túlélhető traumát eredményezett és nagyon súlyos sérüléseket okozott Juan Manuel Correának.”

    „A vizsgálat nem talált olyan bizonyítékot, mi szerint valamely versenyző ne reagált volna megfelelő módon a sárga zászlós helyezésre, vagy a pályán lévő körülményekre.”

    „A marshalok és a versenyirányítók reakciója a jelzés és a mentő szolgálatok életbe léptetése kapcsán a balesetkor, szintén időben és jól történt.”

    Az FIA jelentése szerint az elkészült jelentést felhasználják majd a bajnokság biztonságának további fokozására.

    „A biztonság javítása folyamatos folyamat, ezért levonjuk a következtetéseket ebből a balesetből és minden ilyenből szerte a világon, és beintegráljuk majd ezeket az FIA munkájába, hogy továbbfejleszthessük a motorsport biztonságát.”

  • Az F2 után immáron az F3-ban is láthatunk egy Schumachert

    Az F2 után immáron az F3-ban is láthatunk egy Schumachert

    Ralf Schumacher fia, David 2020-ban a Formula 3-ban fog versenyezni a Charouz csapatánál.

    Michael Schumacher unokaöccse a tavalyi idényzárón, Szocsiban debütált a sorozatban a Campos színeiben, és idénre kapott teljes szezonos szerződést. Mindez azt jelenti, hogy a család most már az F2-ben és az F3-ban is képviselteti magát, előbbiben ugye Mick Schumacher révén.

    „Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy teljes egészében felléphetek az F3-ba a Charouz-zal” – mondta a fiatal német. „A tavalyi év végén két eseményen vehettem részt, ez jó felkészülést biztosított az előttem álló évre. Több mindent kell tanulnom az autóról, mivel nincs túl sok gyakorlási időnk a versenyhétvégéken. Szerintem előreléphetünk idén, én a lehető legelőrébb próbálok majd végezni.”

    A Charouz a többi versenyzőjét is bejelentette. 2020-ban náluk szerepel majd a tavaly többször is dobogóra álló, tapasztalt Niko Kari, illetve a Formula Regional European Championship 3. helyezettje, Igor Fraga.

  • Egy FIA orvos reagált Correa kijelentésére, miszerint nem törődtek vele

    Egy FIA orvos reagált Correa kijelentésére, miszerint nem törődtek vele

    A spái versenypálya főorvosa, az FIA orvosi bizottságának tagja, Dr. Christian Wahlen cáfolta Juan Manuel Correa a napokban közölt állítását, mi szerint miközben róla gyakorlatilag megfeledkeztek az illetékesek az ominózus F2-es baleset után.

    Mindenki az elhunyt Anthoine Huberttel volt elfoglalva, ami rendben is van, de ez időben Correa is rendkívül súlyos sérülésekkel került kórházba.

    Correa állítása szerint Spa után mindenki továbblépett a következő, monzai versenyhétvégére, és szinte elfelejtették, hogy ő ott maradt a kórházban, és az orvosoknak szükségük lett volna információra a baleset körülményeiről.

    „Juan Manuel Correa azonnal orvosi figyelmet kapott a baleset helyszínén, a pálya által kinevezett orvos gondoskodott róla, aki tapasztalt aneszteziológus.” – mondta Wahlen a Racefans.netnek. „A balesetnél tevékenykedő orvosokat az FIA helyettes F1-es orvosi küldötte koordinálta, valamint az F1-es mentéseket koordináló orvos, Ian Roberts.”

    „Juan Manuel folyamatosan gondozásban részesült, mentővel a pálya egészségügyi központjába szállították. Érkezése után a traumatológus csapat stabilizálta (az állapotát), akikért én felelek, mint a Nagydíj főorvosa.”

    „Miután konzultáltam Dr. Alain Chantegrettel, FIA F1-es orvosi delegálttal, világos volt, hogy Juan Manuel sérüléseinek milyensége azt követeli meg, hogy helikopterrel azonnal a Center Hospitalier Universitaire Lièg-be (CHU Liège) szállítsák, hogy speciálisabb orvosi ellátásban részesüljön.”

    „Főorvosként és FIA orvosi küldötteként folyamatosan kapcsolatban voltam a kórházzal és szeptember 2-án, hétfpn meg is látogattam Juan Manuelt, aki már lábadozott lábműtéte után.”

    „Ugyanezen a napon Gérard Saillant felvette a kapcsolatot Juan Manuel édesapjával, Juan Carlos Correával, hogy biztosítsa arról, hogy rendelkezésükre áll.”

    „Kedd reggel Juan Manuelnél légzési problémára utaló tünetek jelentkeztek. Ugyanezen a napon a Correa család úgy döntött, hogy egy erre specializálódott londoni kórházba szállítják, hogy a lehető leghamarabb megkapja a megfelelő ortopédiai ellátást a jobb lába.”

    Correa később hazautazott Miamiba és ott folytatódott felépülése és a Racefans.net szerint az FIA hamarosan közöli majd a spái baleset kivizsgálásának eredményeit.

     

  • Correa éles kritikája az FIA felé: Senki nem törődött velem

    Correa éles kritikája az FIA felé: Senki nem törődött velem

    A tavalyi Belga Nagydíj F2-es főfutamán Juan Manuel Correa volt az egyik versenyző, aki az Anthoine Hubert halálát okozó horrorbalesetbe belekeveredett. Ám a dél-amerikai pilóta szerencsére életben maradt, noha sérülései miatt egy ideig életveszélyes állapotban volt.

    Azóta megindult a felépülés útján, és egy nap újra versenyautóba ülne. Ezt nemrég nyilatkozta az N-TV-nek, de azt is elárulta, hogy az FIA nem igazán törődött vele, válságos állapota ellenére sem.

    „Egy nappal a baleset után az egész Forma-2-es brigád Monza felé vette az irányt, míg én az életemért küzdöttem a kórházban” – mondta. „Az orvosoknak információkra volt szükségük a balesetemről, de senki nem jött az FIA-től, hogy ez ügyben intézkedjen. Senki nem törődött velem közülük. A kórházban a G-erőkkel és egy ilyen nagy ütközés következményeivel sem voltak tisztában. Emiatt majdnem meg is haltam a negyedik napon. Amikor magamhoz tértem a kórházban, annyit tudtam elmondani, hogy a lábaim nagymértékben sérültek és nagyon fájnak. De a legnehezebb pillanat az volt, amikor megtudtam, hogy Anthoine életét vesztette.”

    „Nagyon hiányzik a versenyzés. Remélem, egy nap képes leszek gázt adni a jobb lábammal, és bekerülhetek a Forma-1-be” – tette hozzá.

  • Latifi az előző újoncok útjára lépne

    Latifi az előző újoncok útjára lépne

    Az idei egyetlen újonc, Nicholas Latifi azt mondja, a tavalyi újoncok teljesítményéből is merítkezik majd idén, mivel ők rögtön jól teljesítettek.

    Latifi az egyik tavalyi újonc, George Russell csapattársa lesz. Ő a sötét ló a három közül, nem igazán lehet tudni, mire képes. A másik két versenyző, aki 2019-ben érkezett az F1-be, Norris és Albon minden kétséget kizáróan jó szezonon túl.

    Latifi magabiztos a saját szezonját illetően nemcsak a trió, de az eddigi pilóták miatt is, akik az F2 után rögtön hozták az eredményt, amint megérkeztek.

    „Ha a tavalyi éven túl tekintünk, Charles és Pierre is ide tartozik. Az F2 megmutatta, hogy jó felkészíti a pilótákat. Már többen is megmutatták, hogy szinte azonnal jól tudják végezni a dolgukat, ez magabiztossággal tölt el. Remélem versenyezni tudok a teljesítményükkel.”

  • Herbert: Schumachernek idén villantania kell

    Herbert: Schumachernek idén villantania kell

    Michael Schumacher korábbi Benettonos csapattársa, Johnny Herbert elmondta a véleményét a hétszeres világbajnok fiának helyzetéről.

    Mick tavaly töltötte el első szezonját a Forma-2-ben, miután 2018-ban megnyerte a Formula 3 European Championshipet. Az F1 előszobájában egy győzelemig, illetve az összetettbeli 12. helyig jutott. Nem tudta tehát első évében megnyerni a bajnokságot, mint például korábban George Russell, vagy Charles Leclerc.

    „Valószínűleg fontos szezon vár rá” – mondta róla Herbert. „Ha túl sokáig maradsz [az F2-ben], nem fog sok jó kisülni a dologból. Láthattuk Pastor Maldonadót és Jolyon Palmert is, akik 4 évet töltöttek itt. Meg kell csinálnia tehát, szerintem idén.”

    „Semmi olyan nem történt, amely megdöbbentő lett volna, mint annak idején Lando Norris és George Russell esetében” – tette hozzá. „A magyarországi futamgyőzelmét nagyon jól kontrollálta, rendkívül éretten versenyzett abban az értelemben, ahogy figyelt a gumikra és a tempót tartotta. Tudom, hogy ez fordított rajtrács volt, és emiatt volt pole pozícióban. Ahogy én tapasztaltam, ha egyszer nyersz, az önbizalmad megnő. A következő versenyre menet jobb lesz a teljesítményed. Az ő esetében ez nem történt meg, a 7-8. hely körül volt. Ez volt az első szezonja, de akik villantottak a kisebb sorozatokban, egyből robbantottak, amikor ide kerültek. Jó volt ő is, de még fejlődnie kell. Mindazonáltal nagyon jó modorú, rendes fiatalember. De az eredmények a sokatmondók. Rendben volt, ugyanúgy, mint a Ferraris és Alfás tesztje. Ám ezekről csak pletykákat hallottam az üzemanyagszintjéről és a gumikról, szóval nehéz megítélni.”

  • Ilott szerint áttörést jelenthet a karrierjében Virtuosi

    Ilott szerint áttörést jelenthet a karrierjében Virtuosi

    Callum Ilott, a Ferrari Academy pilótája azt reméli, hogy a Forma 2-es élvonalban lévő Virtuosi Racinghez való szerződése áttörést jelenthet, ha a Forma 1-be szeretne jutni.

    Ilott tavaly a 11. helyen végzett két pódium és egy rajtelsőséggel a Forma 2-ben. Annak ellenére, hogy a Sauber Junior Team gumikezelési problémákkal szembesült az újonc évében, Ilott így is képes volt megverni a Ferraris junior társait Mick Schumacert és Giuliano Alesi-t.

    Ilott a Virtuosi-hoz fog szerződni a 2020-as szezontól. A brit pilóta az Autosport-nak elmondta, hogy hogy a Ferrari Driver Academy legjobbjai között lenni mindenképpen jó alapot jelenthet a jövőjében.

    „Mindig gyors voltam és folyamatosan jó eredményeket hoztam az elmúlt években, de még nem volt meg az „áttörés” éve. Éppen csak betöltöttem a 21-et és még relatíve fiatalnak számítok, de most fontos a 2020-as évre koncentrálni és megmutatni, hogy meg tudom csinálni azt, amit George (Russell), Alex (Albon) és Lando (Norris) megcsinált (2018-ban).”

    Ilott hozzátette, hogy jó éve volt a Sauber Junior Teammel, de a Virtuosi a legjobb a csapatok között mind tapasztalatban, sebességben és eredményekben is, ezért is biztos abban, hogy sokat tud majd tanulni az új helyén.

    „Még csak egy évet húztam le a Forma 2-ben és a tanulási görbe nagyon meredek, de amit megtanulsz első két évbe, sokkal több, mint amit ebben a kategóriában a harmadik vagy negyedik évben tanulhatsz meg. Biztos vagyok benne, hogy jó kiindulási pontunk van 2020-ra.”

  • Megváltoztatják az F2 büntetőpont szisztémáját az eltiltást kétszer is kigyűjtő versenyző miatt

    Megváltoztatják az F2 büntetőpont szisztémáját az eltiltást kétszer is kigyűjtő versenyző miatt

    A Forma-2 bejelentette, jövőre megújítják a büntetőpontokra vonatkozó szabályrendszert.

    A változást lényegében Mahaveer Raghunathan miatt hozták meg, aki idén annyi büntetőpontot gyűjtött, hogy kétszer is kigyűlt neki az eltiltást jelentő 12 egység, ám mégis csak egy versenyhétvégét hagyott ki végül. Volt olyanra is példa egyébként, hogy az indiai versenyző 9 pontot szerzett, mert háromszor ment túl gyorsan a safety car fázis alatt.

    De hogy lehet az, hogy az MP Motorsport pilótája két eltiltásnyi pontmennyiséggel csak egy versenyről lett eltiltva? Hát úgy, hogy a második 12 az Abu Dhabi Nagydíj szabadedzése alatt lett meg neki, és a szabály értelmében a következő hétvégét kellene kihagynia, de ugye szezonzáró fordulóról beszélünk. Ezt a kis problémát javítják ki az új szisztémában.

    „Ha egy versenyző egy szabadedzésen vagy időmérőn éri el a 12 pontot, akkor a versenyhétvége többi részéről lesz eltiltva. Ha a versenyen éri el, a következő eseményről függesztik fel. Miután az eltiltást letölti, 12 pont levonásra kerül” – áll a szabályzatban.