Címke: F2

  • Ezek lesznek az Formula 2 csapatai a következő három évben

    Ezek lesznek az Formula 2 csapatai a következő három évben

    A Formula 2 promóterei bejelentették, hogy melyik tizenegy csapat lehet majd ott a nevelőszéria rajtrácsán 2021-és 2023 között.

    2020-as résztvevők közül mindenki helyet kap majd az új ciklusban is, név szerint: ART Grand Prix, Campos Racing, Carlin, Charouz Racing System, DAMS, Hitech Grand Prix, HWA Racelab, MP Motorsport, PREMA Racing, Trident és UNI Virtuosi.

    Ahogy korábban is jelezték, az autó nem változik majd, az előző – 2018-2020-as – Dallarát használják majd.

    „A következő hároméves szakaszban szeretnénk megerősíteni a bizalmunkat azokban a csapatokban, akik eddig is velünk voltak.” – nyilatkozta Bruno Michel, a széria igazgatója.

    „Nagy ellenálló képességről és professzionalizmusról tettek tanúbizonyságot ezekben a nehéz időkben. Nagyszerű munkát végeznek, és bíztak bennünk, hogy biztosítani tudjuk azt, ami a versenyzéshez szükséges.”

    „Együtt vészeltünk át egy kihívásokkal teli időszakot, és együtt fogunk tovább dolgozni azon, hogy fenntartsuk a bajnokság magas szintjét. Ahogy jelenleg is mi vonzzuk a legjobb és legérdekesebb fiatal pilótákat.”

    A 22 fős, Formula 2-es mezőnyből kettő ülés már elkelt, a Premánál az F3-as bajnok, Oscar Piastri vezethet majd, a Campos pedig a visszatérő Ralph Boschungra bízza egyik autóját.

  • Shwartzman rajt-cél győzelmet aratott, Ilott óriásit hibázott

    Shwartzman rajt-cél győzelmet aratott, Ilott óriásit hibázott

    Az F2-esek Bahreini hétvégéjének vasárnap délelőtti sprintfutamát Robert Shwartzman kezdhette meg az élről, mellőle Marcus Armstrong rajtolhatott.

    Shwartzman jól indult, megtartotta az első helyét. Yuki Tsunoda kezdte nagy lendülettel a versenyt, a harmadik helyről rajtoló japán egyből elment Armstrong mellett, ám kicsit összeértek az egyes kanyarban, mert az új-zélandi első szárnya hozzáért a japán jobb hátsójához, aki emiatt defektet kapott, és jöhetett a boxba.

    Mazepin ismét beragadt, de a negyedik helyről összességében csak egy pozíciót vesztett Tsunonda korai „kiesése” miatt. A harmadik kör elejétől kezdve pedig az orosz öldöklő csatát kezdett vívni Schumacherrel, amiből végül ő jött ki győztesen, így feljött negyediknek, Daruvala mögé, de nem kellett neki sok idő, mire az indiait is megelőzte.

    Ilott rajtja átlagosan sikerült, maradt ott, ahonnan kezdett, vagyis a 7. helyen. A tegnapi győztes Drugovich jelentősen hátraesett, a 13. helyig. Aitken és Zhou rajtja viszont jól sikerült, előbbi 6-nak, utóbbi 8-nak jött föl.

    A hatodik körben az idei F3-as ezüstérmes, debütáló F2-es hétvégéjén részt vevő Theo Pourchaire parkolt le a pálya szélén műszaki hiba miatt, így jöhetett a pályára a biztonsági autó. Ezt többen kihasználták, mármint abban az értelemben, hogy kiálltak a boxba frissebb abroncsokért. Így tett például Aitken és Deletraz is.

    Az újraindításnál Mazepin egyből megtámadta a második Armstrongot, Ilott pedig Schumachert üldözte az ötödik helyért. Fél kör sem kellett, már jött a dráma: Ilott elfékezte a 9-10-es kanyart, és felöklelte a Schumacher előtt elforduló Daruvalát! Az indait ezzel elütötte egy újabb jó eredménytől, a saját bajnoki esélyeinek pedig szintén nem tett túl jót. Bejött a virtuális biztonsági autó, ezalatt Ilott kijött első szárny cserére, de így is a 17. helyre esett vissza. Később pedig büntetést is kapott az esetért, boxutca áthajtásost. A kavarodásból Pedro Piquet jött ki jól, egészen a negyedik helyig zárkózott fel.

    Az élen ezek után folytatódott Mazepin és Armstrong csatája, de utóbbi célegyenes végi hibája miatt az orosz elment mellette. Nem lehetett sok nyugta, mert feltűnt mögötte Piquet, aki bő egy kör alatt szintén maga mögé utasította.

    A 15. körben Zhou szánta el magát egy támadásra Mick Schumacher ellen, és sikerült is neki az előzés az 5. helyért. Lundgaard is megérkezett Schumacherre, ám neki már nem sikerült az előzés, sokkal inkább hátrafele kezdett el figyelni, hiszen Drugovich támadta keményen.

    Deletraz a már említett kerékcseréje miatt a verseny végére nagyon begyorsult, sorra előzte a riválisokat, Drugovich-tól kezdve, Schumacheren át egészen Armstrongig. Ezzel egészen a negyedik helyig jött fel, csapattársa mögé, aki éppen ekkor került komoly bajba. Az első dobogójáért hajtó, harmadik helyen álló Piquet technikai probléma miatt lelassult, és félre kellett állnia, az utolsó előtti körben.

    De még mindig nem volt vége a versenynek, ugyanis az utolsó körben Christian Lundgaardnak is sikerült elmennie Schumacher mellett, így megszerezte a 6. helyet.

    Robert Shwartzman tehát rajt-cél győzelmet aratott honfitársa, Mazepin előtt. Deletraz a 16. helyről lett harmadik, Armstrong jött be negyediknek, Zhou pedig ötödiknek. A már említett Schumacher-Lundgaard páros lett a hatodik és hetedik, míg az utolsó pont Drugovich-é lett.

    Ilott már nyilván nem tudott visszakapaszkodni a pontszerzők köze, viszont nagy szerencséje, hogy Schumacher a hetedik helyével mindössze két pontot szerzett, így 14 egységre növelte csak az előnyét.

  • Drugovich nyerte a bahreini főfutamot, Ilott közeledett Schumacherre

    Drugovich nyerte a bahreini főfutamot, Ilott közeledett Schumacherre

    Bő két hónap szünetet követően folytatódott a Formula 2 Bahreinben, az utolsó két versenyhétvégével. A szombat délelőtti főfutam rajtját Callum Ilott várta az élről, míg legfőbb bajnoki riválisa, Mick Schumacher mindössze 10. lett az időmérőn. A brit a pole pozícióért kapott négy pontjával máris közelebb került az éllovas némethez, 18 pontra faragta hátrányát.

    Ami a többi versenyzőt illette a bajnokság legjobb hat helyezettje közül: Mazepin a 7., Lundgaard a 9., Shwartzman a 14., míg Tsunoda a 22. helyre kvalifikált.

    Ilott rajtja nem sikerült a legjobban, Drugovich átvette tőle az első helyet. A harmadik helyről kezdő Ticktum nagyon beragadt, a nyolcadik helyre esett vissza. Mick Schumacher nagy rajtjával rögtön az ötödik helyen fordult, majd Zhou-t is azonnal megtámadta. A kínaival kicsit összeért, akinek az első szárnya bánta, jöhetett is a boxba az első kör végén. Schumacher eközben folytatta a támadást, már a harmadik helyért csatázott Armstronggal, hosszú kanyarokon keresztül autóztak egymás mellett, de az új-zélandi megtartotta a pozíciót.

    Az 5-6. körre az első négyes szépen összejött, Schumacherig bezárólag 2-3 másodpercen belül voltak. Armstrong kapcsolt rá igazán, a 8. kör elején elment Ilott mellett, így fellépett másodiknak. A hátsó gumikkal szenvedő brit újabb helyet vesztett, Schumacher is megelőzte a következő kör elején. A német bajnokaspiráns még egy pozíciót javított, ugyanúgy ebben a körben, a hibázó Armstrong mellett ment el, ezzel már a második helyen állt.

    Ahogy átléptük a 10. kört, már szinte mindenki a jelentős gumikopásra panaszkodott. A 13. körben jöttek is többen a boxba, például Ilott vagy Ticktum is. Utóbbi esetében az a meglepő, hogy ő a kemény keverékű gumikat cserélte le, már akkor. Ilott a kicsivel korábban cserélő Shwartzman elé jött be, de Zhou még éppen elment mellette, ám a kínait is gyorsan megelőzte.

    Drugovich egy nagyszerű első etapot zárt le a 16. körben végrehajtott kerékcserével, és Ilott elé tért vissza. Nem sokáig örülhetett viszont a brazil, kétszer is nagyon komolyan elfékezte az új gumijait, második hibája után pedig Ilott el is tudott mellette menni.

    Schumacher a 19. körig várt kerékcseréjével, és Yuki Tsunoda is ekkor állt ki, így ekkorra mindenki járt már a boxban legalább egyszer. A német csapattársa, Shwartzman mögé tért vissza, a hatodik helyre. Eközben Drugovich-nak sikerült visszavennie a vezetést Ilott-tól. Shwartzman viszont egy körig sem tudta tartani új gumikon közeledő csapattársát, Schumacher a célegyenes végén megelőzte őt. Két körrel később már Armstrong volt soron, őt is kikerülte. Szűk tíz körrel a vége előtt a negyedik helyet állt a német, bő 10 másodpercre a második Ilott mögött.

    Schumacher lendülete viszont szép lassan elfogyni látszott, a nap meglepetésembere, a harmadik helyen álló Jehan Daruvala mögé csak a 29. körben ért oda igazán. Az indiai azonban parádés védekezést mutatott be, a német nem tudott elmenni mellette.

    A győzelmet Felipe Drugovich húzta be, Callum Ilott befutott másodiknak. Daruvala tehát megtartotta a dobogó legalsó fokát jelentő pozíciót, Schumachernek meg kellett elégednie a negyedik hellyel.

    Armstrong a végére nagyon visszaesett, mint ahogy Shwartzman is, Mazepin lett az ötödik. És aki elképesztőt ment, az Tsunoda, ő állt ki legkésőbb ugye, és a friss közepeseken aki csak az útjába állt, azt kikerülte. Ezzel az utolsó helyről rajtolva a hatodik helyet szerezte meg!

    A már említett Armstrong és Shwartzmann páros végül a 7-8. helyen futott be, így holnap övék lesz az első sor, csak fordított sorrendben.  Ticktum és Aitken értek be még a pontszerző, 9-10. helyen.

    A bajnoki pontversenyben Ilott ezzel a dobogójával 6 pontot hozott Schumacheren, így 12 egység már csak a hátránya.

  • Jön a Bahreini Nagydíj, de a Formula 2 talán most izgalmasabb lesz!

    Jön a Bahreini Nagydíj, de a Formula 2 talán most izgalmasabb lesz!

    Bahreinben folytatódik a száguldás a hétvégén, mely helyszínen azért melegebb idő várható, mint a legutóbbi F1-es versenyhelyszíneken.

    A Forma-1-nél azonban talán nagyobb izgalmakat tartogat a Formula 2 hétvégéje, ahol még folyik a harc a bajnoki címért Mick Schumacher és Callum Ilott között. Az F2-es mezőnynek két versenyhétvégéje, tehát 4 futama van még hátra, de ha jól alakulnak a dolgai, Schumacher már ezen a hétvégén bajnok lehet!

    Ne maradj le! Mutatjuk, mikor kapcsold az M4 Sportra a tévét!

    November 27. péntek
    11.55 Forma1 1. szabadedzés
    14.10 Formula 2 időmérő
    15.55 Forma-1 2. szabadedzés
    November 28. szombat
    10.05 Formula 2 1. futam
    11.55 Forma-1
    3. szabadedzés
    14.45 Forma-1 időmérő
    November 29. vasárnap
    10.55 Formula 2 2. futam
    14.30 Forma-1 futam
  • Mire az első adventi gyertyát meggyújtjuk, Mick Schumacher akár már bajnok is lehet!

    Mire az első adventi gyertyát meggyújtjuk, Mick Schumacher akár már bajnok is lehet!

    A Formula 2-es mezőny előtt két versenyhétvége, így 4 futam vár még idén. Mind Bahreinben.

    Ezen a hétvégén is, mint mindig, egy fő-, és egy sprintfutamot teljesít a mezőny. Ez most különösen izgalmasnak ígérkezik, mert Mick Schumacher többedmagával még harcban van a bajnoki címért, de mindenki arra számít, hogy meg is szerzi majd azt, jövőre pedig már a Forma-1-es mezőnyben szerepel majd.

    Ehhez azonban a többieknek is lesz még egy két szava. Bár legnagyobb kihívója Callum Ilott, matematikailag még többeknek van esélye a bajnoki címre.

    Egy versenyhétvégén maximum 48 pontot lehet szerezni. 4 pont jár annak, aki pénteken pole-t szerez, a szombati főfutamon szerzett győzelemért 25 pont jár, a vasárnapi sprintversenyért pedig 15. Illetve további 2-2 pont gyűjthető a versenyeken megfutott leggyorsabb körrel, amennyiben az illető a top 10-ben is végez.

    Ez azt jelenti, hogy Mick Schumacher vasárnap már bajnok lehet, amennyiben a hétvégi két futam után lesz legalább 49 pont előnye Ilottal szemben. Ezt azonban nem lesz könnyű kiharcolnia. Jelenlegi előnye 22 pont.

    A top 6 jelenleg:

    Versenyző Csapat Pontok
    1. Mick Schumacher Prema Motorsport 191
    2. Callum Ilott UN Virtuousi 169
    3. Yuki Tsunoda Carlin 147
    4. Christian Lundgaard ART Grand Prix 145
    5. Robert Shwartzman Prema Motorsport 140
    6. Nikita Mazepin Hitech Grand Prix 140
  • Tsunoda: Ha olyan jó vagy, elég egy év is az F2-ben

    Tsunoda: Ha olyan jó vagy, elég egy év is az F2-ben

    Yuki Tsunoda a Forma-1-ben találhatja magát, mindössze egy évnyi Formula 2-es szerepvállalás után. Most pedig azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb tehetségeknek elég ennyi idő is a száguldó cirkusz előszobájában.

    A japán már korábban is elmondta, hogy Helmut Marko arra utasította, fókuszáljon az F1-re, és ismét arról kifejezte Tsunoda, hogy a Red Bull tanácsadója ösztönzi.

    „Helmut azt mondta, hogy vezessek jól, és legyek legalább ötödik a szuperlicensz miatt” – árulta el. „Azzal folytatta, hogy ha ez sikerül, esélyem lesz a Forma-1-re, ellenkező esetben visszamegyek Japánba versenyezni.”

    Tsunoda ezután kiemelte, hogy nem lenne egyedi eset, ha egy év után felkerülne a Forma-1-be, több, igen ismert példát is hozott.

    „Ha olyan jó versenyző vagy, mint George Russell, Lando Norris vagy Charles Leclerc, akkor elég egy évet lehúznod az F2-ben. Nekik sem kellett két vagy három év” – tette hozzá, majd azzal zárta, hogy nem csak az ő álma teljesülne, ha bekerülne a királykategóriába, hanem a japán rajongóké is. „Egy japán F1-es pilótára várnak, és most én vagyok ehhez a legközelebb. El akarom érni.”

  • Marko arra kérte Tsunodát, fókuszáljon az F1-re

    Marko arra kérte Tsunodát, fókuszáljon az F1-re

    Nemrégiben Helmut Marko megtiltotta Yuki Tsunodának, hogy részt vegyen egy juniorversenyen, és azt tanácsolta neki, inkább az F1-re fókuszáljon.

    A japán ráadásul Forma-1-es autóval tesztelt Imolában, az AlphaTauriba 300 kilométert pakolt, ez pedig már elegendő a szuperlicensze megszerzéséhez, amellett, hogy előkelő helyen végez az F2-ben. Ezenkívül nagyon úgy tűnik, debütálni fog Forma-1-es versenyhétvégén is, méghozzá Bahreinben.

    „Ha tényleg részt veszek a szabadedzésen Bahreinben, elég szűk programom lesz, hiszen F1-es és F2-es autót is vezetnem kell” – mondta a hétközi tesztje után. „Ezek között pedig elég nagy a különbség, szóval nagy kihívás lesz, igaz még nem tudom biztosan, megcsinálom-e.”

    Marko elhintette, hogy Tsunoda debütálása azon múlik, meglesz-e neki a szuperlicensz, ez pedig a mostani tesztje után automatikusan megvan, ha a legjobb ötben végez az F2-ben.

    „A szezon elején határozom meg a céljaimat, szóval nem érzek emiatt extra nyomást” – tette hozzá ezzel kapcsolatban.

    Ami pedig az Euroformula Open spa-i fordulóját illeti, oda nem engedték el.

    „A Carlin meghívott oda, de amikor megkérdeztem Helmut Markót, azt mondta, ne menjek, inkább fókuszáljak az F1-re. Nem tanácsolt semmit, csak annyit, hogy a 300 kilométer megtételére koncentráljak” – árulta el.

    Végül pedig megkérdezték Tsunodát, izgatott-e amiatt, hogy ő lehet a következő japán pilóta a Forma-1-ben: „Ha jövőre ott versenyzek, mindenképp át akarom élni a suzukai versenyt rajongók előtt. Az lenne életem legélvezhetőbb versenye.”

  • Háromversenyes hétvégék lesznek jövőre az F2-ben és az F3-ban!

    Háromversenyes hétvégék lesznek jövőre az F2-ben és az F3-ban!

    A Forma-1 junior szériái jelentős költségcsökkentést vezetnek be jövőre, többek között az F2 és az F3 nem versenyez majd ugyanazon a hétvégén.

    Csökken a hétvégék száma mindkét szériában, de a háromfutamos hétvégékkel ugyanannyi, vagy több versenyt láthatunk majd egy szezonon belül.

    A naptárat még jelentették be, de a Forma-1-et kísérve az F2-asok nyolc, az F3 mezőnye pedig hét helyszínen gurulhat majd pályára. A mindkét sorozatban szereplő csapatoknak így egyszerűbb lesz beosztani az erőforrásaikat.

    Már az F1 és az FIA is elfogadta a változtatást, de a hétvége részletes időtervét még nem hozták nyilvánosságra.

    A promótereknek azt is sikerült elérniük, hogy a közös alkatrészeket olcsóbban szerezzék be, így a költségeket ezen a téren is sikerült kordában tartani.

    A 2018 óta használt F2-es Dallarát – bár idén lejár a hároméves ciklus – még egy időszak erejéig megtartják, így 2023 végéig nem változnak majd az autók.

    A jelenlegi F3-as masinériát a jövő év végéig tervezték megtartani, de most kijelentették, valószínűleg további szezonokban sem lesz változás.

    „Amikor 2005-ben elindítottuk a GP2-t, a költségek leszabályzása volt a célunk. Most ez még fontosabb, ez a hosszabb távú stratégiánk alapja.” – jelentette ki Bruno Michel, a junior szériák igazgatója.

    „Az intézkedések kulcsfontosságúak, és nagy hatással lesznek arra, hogyan működik majd a két sorozat. A naptár és a hétvégék időbeosztása, valamint a sportszabályzat is változik majd ezáltal.”

    „Úgy éreztük, ezt minél hamarabb meg kell tennünk ahhoz, hogy stabilizáljuk a két sorozat sorsát.”

  • Tsunoda szerint Marko igényes, de szórakoztató figura

    Tsunoda szerint Marko igényes, de szórakoztató figura

    A jelenleg a Formula 2-ben versenyző Red Bull junior, a japán Yuki Tsunoda úgy véli, hogy a Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szórakoztató és kedves ember, ugyanakkor nagyon igényes.

    A Red Bull neveltjei közül Tsunoda áll a legközelebb most ahhoz, hogy F1-es versenyző válhasson belőle, azonban esélyeit rontja, hogy 2021 végén a Honda nem csak hogy a Red Bulltól, de az egész F1-ből távozik. Mindeközben az AlphaTaurihoz újabban Nikita Mazepint emlegetik.

    Marko szigorú, szinte már kegyetlen ember hírében áll, Tsunoda szerint azonban van egy sokkal lágyabb oldala is.

    „Nagyszerű a kapcsolatunk, ő egy kedves és szórakoztató személy” – mesélte Tsunoda az olasz Motorsport.comnak. „Tavaly elmentem Ausztriába, hogy találkozzam vele és beszéljek vele az épp véget ért szezonról és ő nem volt elégedett az elért eredményemmel. Persze tudta, hogy újonc voltam és hogy nehéz időszakon mentem át, de sokkal többet várt.”

    „Aztán elmentünk együtt vacsorázni és konkrétan megkérdezte tőlem, hogy mik a céljaim és mit várok. Őszintén feleltem neki, annak ellenére, hogy éreztem magamon egy kis nyomást.”

    Tavaly Tsunoda 9. lett a Formula 3-as bajnokságban, idén azonban, jelenleg a harmadik helyen áll a Formula 2-ben.

    „Őszintén szólva nem számítottam ilyen teljesítményre” – mondta a japán.

    „Az év elején azonnal jó érzésem volt az autóval kapcsolatban. Már a teszteken is, nagyon jól mente Ausztriában, a szezon első fordulóján, rögtön elég gyors voltam és sikerült hoznom a maximumot és támadnom.”

    „Mindenesetre tudtam, hogy mindent bele kell adnom idén, hogya top négyben végezzek a bajnokságban és esélyem legyen a szuperlicenszre. Másként álltam hozzá a versenyzéshez, mint korábban. Az idei a karrierem eddigi legjobb éve, élvezek minden versenyt.”

    „Az elejétől fogva a a negyedik hely a minimum cél. Ez volt Helmut Marko kérése, hogy szerezzem meg a szuperlicenszhez szükséges pontokat. Nyilvánvaló azonban, hogy minden versenyző ambíciója az, hogy megnyerje a bajnoki címet.”

     

  • Mi lesz a Renault legjobban álló juniorjával?

    Mi lesz a Renault legjobban álló juniorjával?

    Számos F2-es pilóta versenyez valamelyik F1-es csapat kötelékében, a bajnokság élén harcolók közül például Schumacher, Ilott és Shwartzman hármasa a Ferrarihoz tartozik. Yuki Tsunoda a Honda pilótája, míg Christian Lundgaard és Guanyu Zhou a Renault juniorjai.

    A francia gyártó versenyzői közül előbbinek az idei az első F2-es szezonja, de már van két győzelme, és az összetett 4. helyén áll, mindössze két ponttal Tsunoda mögött. Hiába azonban a remek teljesítmény, nem tud bemutatkozni a Forma-1-ben, mivel a Renault párosa fix 2021-re.

    Ennek ellenére a SoyMotor.com arról számolt be, hogy Lundgaardnak lehet más csapatnál is esélye: „Lundgaard érdekes lehet olyan csapatok számára, mint a Red Bull, aki a Honda távozása miatt valószínűleg nem érdeklődik tovább Tsunoda iránt, akit az AlphaTauriba szerettek volna ültetni.”

    Lundgaardnak még opció lehet a Super Formula is, ahová Vandoorne és Gasly is ellátogatott debütáló Forma-1-es évük előtt.