Címke: F2

  • Russell és Leclerc inspirálja a tavalyi F3-as bajnokot

    Russell és Leclerc inspirálja a tavalyi F3-as bajnokot

    A Formula 3 tavalyi bajnokaként Oscar Piastri abban bízik, hogy hasonló utat fog bejárni, mint Charles Leclerc vagy George Russell.

    Ezzel egész pontosan arra gondolt, hogy F3-as (vagy Russellék esetében GP3-as) bajnokként érkezve a szeretné azonnal megnyerni az F2-t, hogy ezután nagyobb eséllyel felléphessen az F1-be.

    A 19 éves ausztrál az Alpine akadémiájának tagja, a Formula 2-ben pedig a Prema színeiben versenyez majd.

    „Az eredeti tervünk az volt, hogy két szezont teljesítek az F3-ban, de végül nem ez valósult meg” – utalt győzelmére. „Tudom, hogy Charles és George megcsinálták a GP3-at, majd az F2-t, utána pedig felléptek az F1-be. Szóval szeretném azt hinni, hogy remélhetőleg bejárhatom én is ezt az utat, ha megnyerem az F2-es bajnoki címet. Viszont csak a Formula 2-re koncentrálok, és ha összejönnek a továbbiak, az csak bónusz.”

    Piastri Mick Schumacher helyére érkezett a Premához, Robert Shwartzman pedig marad a csapatnál. A Haas 2021-es üléséért is versenyben lévő orosz kemény dió lesz, ezzel tisztában van Piastri.

    „Nem állítottam fel konkrét célokat” – folytatta az ausztrál. „Nyilván nagyon erős csapattársam van Robert Shwartzman személyében, arra számítok, hogy a bajnoki címért fog harcolni. Ha meccsben leszek vele, vagy többször győzöm le, mint ő engem, akkor nagyon jó helyen leszek a bajnokságban. Nyilván szeretnék szerezni pole pozíciót és győzelmet. Tavaly nyertem futamot, de pole-om nem volt, szóval az jó lenne, de semmi különös nincs ezzel kapcsolatban.”

  • Zhou magabiztos, hogy megkapja a Forma-1-es lehetőséget

    Zhou magabiztos, hogy megkapja a Forma-1-es lehetőséget

    Guanyu Zhou abban bízik, hogy ha továbbra is jól teljesít az F2-ben, megkapja a Forma-1-es esélyt.

    A kínai pilóta tavaly futotta második Formula 2-es évadját, összetettben a hatodik lett és megszerezte első győzelmét is. Idén is itt folytatja, marad az UNI-Virtuosi csapatnál. Célja megszerezni a Forma-1-hez kellő szuperlicensz pontokat – ehhez az első hatban kell lennie –, mert biztos benne, hogy ha teljesít, jönni fog a lehetőség.

    „Először is meg kell szereznem a kellő szuperlicenszpontokat, szóval egyértelműen ez az egyik célom idénre a cím megszerzése mellett” – válaszolta a The Race idei évadra vonatkozó kérdésére. „Ha ez egyszer megvan, meglátom, melyik ajtó nyílik ki előttem. Elég magabiztos vagyok, hogy egy jó szezon esetén, melyben megmutatom, mi rejlik bennem, remek esélyem lesz. Mindenkinek meg akarom mutatni, hogy elérhető vagyok, és vagyok elég jó, hogy feljebb lépjek.”

    Ha sikerrel jár, Zhou lehet az első kínai pilóta a Forma-1-ben. Ehhez többek között Christian Lundgaard ellen kell megküzdenie, aki csapattársa az Alpine akadémián, tehát kettejük csatájára érdemes lehet odafigyelni. Nyilvánvalóan a dánnak sem lehet más a célja, mint a királykategória, ráadásul ő úgy gondolja, az idei év az utolsó esélye.

  • Lundgaard: Az idei év az utolsó esélyem a Forma-1-re

    Lundgaard: Az idei év az utolsó esélyem a Forma-1-re

    Miután az Alpine bejelentette, hol folytatják juniorjai 2021-ben, kiderült, hogy Christian Lundgaard marad a Formula 2-es ART csapatánál.

    A 19 éves versenyző második szezonjára készül az F1 előszobájában, de most úgy látja, ez az utolsó esélye fellépni a királykategóriába.

    „Izgalmas, hogy ugyanabban a kategóriában fogok vezetni zsinórban két éven át, ez az első ilyen alkalom a karrieremben” – kezdte a BT-nek adott nyilatkozatát a dánok reménysége. „2020 egy hullámvasút volt, szóval idén mindent optimalizálnunk kell, még ott is pontokat kell gyűjtenünk, ahol nem vagyunk versenyképesek. Számomra 2021 egy kulcsfontosságú szezon lesz a Forma-1-es jövőm szempontjából.”

    „Ez lesz a második évem a Formula 2-ben, és hogy kapjak egy harmadik esélyt is, ahhoz apukámnak gazdagnak kellene lennie, de nem az” – folytatta mosolyogva. „Tudom, mi jöhet, ha elég jól teljesítek idén. De egyáltalán nem fog jönni, ha nem leszek elég jó.”

  • Tsunoda: A jobb mentalitás hozta el az F1-es esélyt

    Tsunoda: A jobb mentalitás hozta el az F1-es esélyt

    Yuki Tsunoda elmondta, dolgozott egy pszichológussal az F2-es szezon alatt, melynek gyümölcsöző eredménye volt, hiszen jövőre már az AlphaTaurinál vezethet majd.

    A húsz esztendős japán pilóta Pierre Gasly csapattársa lesz majd a 2021-es szezonban, mivel Dr. Helmut Marko, a Red Bull utánpótlás programjának feje elég potenciált látott benne arra, hogy Daniil Kvyat helyét átvegye.

    Egy elképesztő gyorsaságú, és meredekségű úton ment keresztül Tsunoda, hiszen az elmúlt három évben folyamatosan előre lépdelt a ranglistán. 2018-ban még a japán F4-ben versenyzett.

    Tehetségével, és sebességével nem is kérdés, hogy már csak a mentális oldalon kell bizonyítson, amit meg is tett, így téve teljessé ezt az egészen hihetetlen tempójú megérkezését a Forma-1-be.

    A tavalyi évben egy olyan szezont futottam, ahol a munkámon minden szempontból javítani tudtam. Első sorban a vezetésemben, de a mentalitásomon és a verseny előtti pszichológiai állapotomon.” – mondta Tsunoda, aki háromszor tudott nyerni tavaly az F2-ben, illetve harmadik lett összetettben.

    „Úgy gondolom nagyon sokat fejlődtem a Formula 2-ben. Egy nagyon sikeres szezonon vagyok túl, ami az egyik legjobb volt eddigi karrierem során.”

    „A már a szezon kezdetén jó volt a tempóm, és erős riválisokkal tudtam versenyezni, ugyanakkor a szezon közepéig hiányzott a következetességem. Ebből következett, hogy nem tudtam olyan sok pontot gyűjteni az első versenyeken. – mondta Tsunoda egy interjúban az AlphaTauri honlapján.

    „Aztán, a szezon közepétől egy pszichológiai trénerrel dolgoztam együtt, akivel rengeteget beszéltünk a versenyzésemről – hogyan készüljek fel egy futamra, a verseny közbeni hozzáállásomról – és még sok más ilyen tényezőröl. Nagyrészt ez eredményezte a mentális fejlődésemet.”

    „A szezon kezdetén, példának okáért az újonc teszten, szenvedtem az abroncsok életben tartásával a csapattársaimhoz képest. Azonban a csapattal összedolgoztunk, megnéztem az előző szezon felvételeit, és megtanultam, hogyan csináljam jobban.”

    „Tudom, hogy a motorsportban a következő szintre lépni sosem egyszerű, de már alig várom.” – zárta Tsunoda.

  • Zhou sok tippet kapott Alonsótól

    Zhou sok tippet kapott Alonsótól

    Guanyu Zhou lehet Kína első Forma-1-es pilótája. Az Alpine tesztpilótája tavaly az F2-ben versenyzett, és mindent meg fog tenni azért, hogy az álma valóra váljon.

    2021-re tehát nem is lehet más a célja, mint a szuperlicensz megszerzése.

    „Így készen állnék, és ha elérhető lenne egy ülés az F1-ben, megragadhatnám a lehetőséget” – nyilatkozta. „Viszont az utolsó lépés a legnehezebb, mert a szuperlicensz mellett kellene is egy olyan ülés, melyet el lehetne foglalni.”

    Sokat jelentene a kínai autósportnak, ha Zhou bekerülne a Forma-1-be: „Az ország támogat, hogy az álmom és a kínai motorsportrajongók álma valóra váljon. Már történt ilyesmi Kínában. Ha valaki először ér el valami jó dolgot, akkor az emberek sokkal jobban kezdik követni az adott sportot. Remélhetőleg én is lehetek ilyen ember.”

    Ricciardo távozását követően Fernando Alonso szerződött az Alpine-hoz, Zhou pedig nagyon örül a kétszeres bajnok érkezésének.

    „Sok tippet adott” – mondta a spanyolról. „Nem csak a vezetés terén, hanem az autó beállítását illetően is. Illetve hogy hogyan kezeld az akkumulátort egy verseny alatt, hogyan érd el, hogy az autó jobban teljesítsen az időmérő edzésen.”

  • A Hitech Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek

    A Hitech Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek

    A Hitech GP bejelentette az F2-es felállását 2021-re, két Red Bull juniort igazoltak csapatukba. A két pilóta nem más, mint Liam Lawson és Jüri Vips.

    A brit csapat jól ismeri mindkettejüket, Lawson 2020-ban, Vips pedig 2019-ben versenyzett náluk az F3-ban.

    Lawson a tavalyi szezonban három győzelmet és hat dobogót szerzett, összetettben ötödik lett. Az idény végén pedig már a Hitech-el tesztelt az F2-esek szezonvégi tesztjén.

    „Izgatott vagyok, hogy az F2-ben versenyezhetek a Hitech-el” – kommentálta szerződtetését az új-zélandi. „Két Formula 3-as év után késznek érzem magam erre a bajnokságra és arra, hogy jól teljesítsek a csapatnál. Sokat tanultam az F2-es tesztből, jól éreztem magam az autóban. Viszont van még mit tanulni, alig várom a kihívást!”

    Vips ugyanakkor már belekóstolt a Formula 2-be, tavaly a DAMS-nál helyettesítette a sérült Sean Gelaelt. Az észtnek sikerült dobogóra is állnia, 6 verseny alatt pedig 16 pontot gyűjtött.

    „Nagyon várom, hogy újra a HItech-el dolgozzak” – mondta a bejelentést követően. „Jó évünk volt az F3-ban 2019-ben [negyedik lett Vips összetettben], de van néhány befejezetlen ügyünk. Nekik pedig remek debütáló szezonjuk volt az F2-ben tavaly, de magabiztos vagyok, hogy a bajnokságért fogunk harcolni ebben az évben.”

  • A Formula 2 versenynaptára is változik

    A Formula 2 versenynaptára is változik

    A módosított Forma-1-es naptár miatt a Formula 2 idei menetrendje is változik, még ha új helyszín nem is kerül be az előzetes versenynaptárhoz képest.

    Már egy ideje a levegőben volt néhány módosítás a királykategória programjában, ezek kedd reggel lettek hivatalosak. Mivel az F2 nem megy Ausztráliába, nem vesztettek versenyt, hiszen a szezon általában Bahreinben kezdődik számukra. Imola érkezése sincs hatással a szezonjukra.

    Ami egyedül változik, az az utolsó két verseny időpontja. Tehát az F1-ben módosított dátumú nagydíjak közül csak ezeken a hétvégéken lesz F2 is. A Szaúd-Arábiában, illetve az Abu Dhabiban rendezendő forduló is egy héttel hátrébb csúszik, így december 12-én zárul a szezon.

    Tavalyhoz képest máshogy bonyolítják le a hétvégéket is, immár három versenyt rendeznek fordulóként, de erre a változtatásra már jó ideje fény derült.

    A módosított naptár tehát így fest:

  • Ilott a Ferrari tesztpilótája lesz

    Ilott a Ferrari tesztpilótája lesz

    A Ferrari hivatalosan bejelentette, hogy a Formula 2 ezüstérmét megszerző növendékükre tesztpilótaként számítanak 2021-ben. Callum Ilott már egy ideje tisztában volt vele, hogy nem fog tudni bekerülni a Forma-1-be, ellentétben Mick Schumacherrel, aki végül legyőzte őt az F2-es bajnoki címért.

    A brit öt pole pozíciót és három győzelmet szerzett az UNI-Virtuosi színeiben. 2017 óta Ferrari akadémista, korábban a Red Bull pilótanevelő programjához tartozott, de onnan 2015-ben távoznia kellett.

    „Nagy örömömre szolgál, hogy jövő évtől kezdve csatlakozhatok a Ferrarihoz mint tartalékpilóta” – nyilatkozta a bejelentést követően Ilott. „Alig várom, hogy hozzájárulhassak a csapat munkájához, melyet a pályán és azon kívül végez, illetve hogy új dolgokat tanulhassak az izgalmas kihívás közepette. Mindent beleadok majd, hogy a legtöbb tapasztalatot gyűjthessem és tovább fejlődhessek pilótaként. Szeretném megköszönni a Scuderia Ferrarinak és az akadémiájuknak ezt a nagyszerű lehetőséget és a támogatásukat. Megtiszteltetés volt a program tagjának lenni az elmúlt három évben és örülök, hogy együtt folytatjuk.”

  • Ma eldől, hogy F2-es bajnok lesz-e Mick Schumacher!

    Ma eldől, hogy F2-es bajnok lesz-e Mick Schumacher!

    Ma már az utolsó Formula 2-es versenyre kerül sor. Ma biztosan eldől, hogy ki lesz a 2020-as F2-es bajnok.

    Mostanra már matematikailag is csak két versenyző lehet bajnok. Mick Schumacher előnye jelenleg 14 pont Callum Ilott előtt. Az utolsó versenyen pedig maximum 17 pont szerezhető (15 pont szerezhető győzelemmel, és további kettő gyűjthető a versenyben futott leggyorsabb körért.)

    Mindössze három opció van arra, hogy Ilott legyen a bajnok.

    Ilott a bajnok, ha…

    • … nyer, övé a leggyorsabb kör, Schumacher pedig a 6., vagy rosszabb helyen végez
    • … nyer, Schumacher pedig 8., vagy rosszabb helyen végez
    • … 2. lesz, övé a leggyorsabb kör, Schumacher pedig 7., vagy rosszabb helyen végez

    Minden egyéb esetben Schumacher a bajnok.

    A verseny ma 13.15-kor kezdődik. Schumacher a 3., Ilott pedig a 4. helyről indul majd.

  • Mi kell ahhoz, hogy Mick Schumacher ma F2-es bajnok legyen?

    Mi kell ahhoz, hogy Mick Schumacher ma F2-es bajnok legyen?

    Mick Schumacher jelenleg vezeti a Formula 2-es bajnokságot. Előnye 14 pont Callum Ilott előtt. Azonban matematikailag még Nikita Mazepin, Robert Shwartzman és Yuki Tsunoda is lehet bajnok.

    Összeszedtük, hogy Schumacher és Illott tekintetében minek kell történnie ahhoz, hogy Schumacher MA, a főverseny után bajnok legyen.

    Schumacher ma bajnok lesz, ha…

    • … megnyeri a versenyt
    • … 2. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 3., vagy rosszabb helyen végez
    • … 2. lesz, leggyorsabb kör nélkül; Ilott pedig 4., vagy rosszabb helyen végez
    • … 3. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 4., vagy rosszabb helyen végez
    • … 3. lesz, leggyorsabb kör nélkül; Ilott pedig 5., vagy rosszabb helyen végez
    • … 4. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 5., vagy rosszabb helyen végez
    • … 4. lesz, leggyorsabb kör nélkül; Ilott pedig 6., vagy rosszabb helyen végez
    • … 5. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 6., vagy rosszabb helyen végez
    • … 5. lesz, leggyorsabb kör nélkül; Ilott pedig 7., vagy rosszabb helyen végez
    • … 6. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 7., vagy rosszabb helyen végez
    • … 6. lesz, leggyorsabb kör nélkül; Ilott pedig 8., vagy rosszabb helyen végez
    • … 7. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 8., vagy rosszabb helyen végez
    • … 7. lesz, leggyorsabb kör nélkül; Ilott pedig 10., vagy rosszabb helyen végez
    • … 8. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 10., vagy rosszabb helyen végez
    • … 8. lesz, leggyorsabb kör nélkül; Ilott pedig 11., vagy rosszabb helyen végez
    • … 9. lesz és övé lesz a leggyorsabb kör; Ilott pedig 11., vagy rosszabb helyen végez