Címke: f1inews

  • Vettel nyitott rá, hogy a „jó gyerek” Ricciardo legyen a csapattársa

    Vettel nyitott rá, hogy a „jó gyerek” Ricciardo legyen a csapattársa

    Sebastian Vettel kijelentette, nyitott arra, hogy Daniel Ricciardo jövőre a Ferrari-hoz csatlakozzon, és a csapattársa legyen.

    Ők egyszer már voltak csapattársak a Red Bull-nál 2014-ben. A német akkor győzelem nélküli szezont zárt, míg Ricciardo háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára, és megelőzte az akkor már négyszeres világbajnokot az összetettben.

    Vettel azt mondta, nincs kifogása ellene, hogy Ricciardoval újra egy párost alkossanak. „Nem bánom,” – mondta. „Egy évet dolgoztunk már együtt a múltban, ami számomra egy nem túl eredményes év volt. Általánosságban véve régóta ismerem őt, jó gyerek. Nyilvánvaló, hogy Kínában jó versenye volt, és ez jó a közönség számára is.”

    Ricciardo egyelőre tagadta azt a feltételezést, miszerint a Ferrarival szerződést kötött volna 2019-re.

    Kínában úgy tűnt, hogy a Ferrari felhasználja Kimi Räikkönent, hogy segítse Vettel-t a verseny megnyerésében. Ricciardo azt mondta, hogy ő nem lenne elégedett egy csapatban a „kettes számú” pilóta szerepének betöltésével. „Ezek minden bizonnyal olyan dolgok, amelyek bárhol leszek majd, vagy bárhová megyek, mindig biztosnak kell legyek benne, hogy van némi tisztaság. Úgy nem akarok valahova menni, ahol nem éreztem, hogy esélyem van az egyenlőségre. Jelen pillanatban, amit erőltetni próbálok, hogy világbajnok legyek. Ez a célom, az álmom, és amiben igazán hiszek, hogy képes vagyok rá, így ha valaki azt mondaná: ’mi igazából hagynánk, de nem teheted meg’, ez nem vonzó lehetőség számomra.”

    „Valahol ez a helyzet? Nem tudom. Őszintén szólva nem tudom, mi történik más csapatoknál. A Red Bull-nál mindig nagyon odafigyeltek a tisztaságra, és tisztességesnek mondhatók 2014 óta, mivel akkor ott voltam. Minden bizonnyal kellemes környezet volt, és mindenütt elvárnám ezt.”

  • A WEC túl kockázatos lett volna Kubicának a Forma-1 mellett

    A WEC túl kockázatos lett volna Kubicának a Forma-1 mellett

    Robert Kubica elárulta miért utasította el a versenyzést a World Endurance Championship bajnokságban. A 33 éves pilótának két tesztje is volt ebben az évben a Manor LMP2 csapatával Aragonban és állítása szerint nagyon jól mentek a dolgok a G60-LT-P1 körül.

    Ennek ellenére úgy döntött, hogy nem kíván versenyezni a WEC-ben a Williams mellett.
    „Nincs elég idő erre” – mondta. Majd hozzátette, hogy a Williams miatt nagyon elfoglalt. „Meg lehetett volna csinálni, de az azt eredményezte volna, hogy csak 8 napot tudok otthon tölteni az öt hónap alatt. Eljött az a pont, ahol eldöntöttem, hogy nem csinálom ezt.”

    Elutasította azokat az állításokat melyek szerint mentális problémái és állóképessége miatt kellett így határoznia. Csupán a Forma-1-re szeretne koncentrálni. Kubica a Forma-1-ben versenyzett 2010-ig. Ezután csúnya balesetet szenvedett egy rally futamon, ami jelentősen megváltoztatta egészségügyi állapotát.

    „Azt hiszem ez túl sok lett volna és kockázatos. Jobb ,ha csak egy dologra koncentrálok, hogy megfelelően el tudjam végezni, azt amit kell. ”- mondta. „Azt hiszem a Le Mans-t nem tudnám most megcsinálni, ezért a Williamsre koncentrálok.”

    Kubica elmondta, hogy döntése nem a Manor csapat ellen szól, a teljesítménnyel nem volt gond.
    Ellenben, szóba került az, hogy a versenyző a ByKolles csapatában is futott próbaköröket tavaly, az idei brit csapat mellett.
    „Más volt a helyzet mindkét csapatnál. A Manorral pedig végül megállapodtunk, hogy a tesztelés után hozok döntést.” – tette hozzá.

    (Pozsonyi Kitti)

  • Hamilton elismerte, hogy nehéz időszakban van

    Hamilton elismerte, hogy nehéz időszakban van

    Lewis Hamilton elmondta, hogy jelenleg csak a második vagy harmadik erőnek számítanak a rajtrácson, ám próbál optimista maradni.

    A Mercedes pilótája őszintén elismerte, hogy jelenleg nincs könnyű helyzetben, már ami az ötödik bajnoki címet jelenti, ha ezt viszont sikerülne idén megszereznie, az az összes eddigi címénél is sokkal nagyobb értéket képviselne.

    „A szezon most sokkal nehezebb. Melbourne óta folyamatosan veszítünk.” – ismerte el a négyszeres bajnok, majd példaként a kínai hétvégét hozta fel. Szerinte ugyanis Vettel és Verstappen ütközése nélkül csak a hatodik lett volna, azaz az élmezőnyben ő végzett volna leghátrébb.

    Hamilton szerint a Mercedes jelen pillanatban a második vagy harmadik erő, és ezen a híres „Partimód” sem tud segíteni. A versenyeken pedig a W09 kedvezőbb fogyasztása, és a jobb gumikopása sem érződött, és ami Hamilton szempontjából még fájóbb lehet, hogy a csapattársa, Valtteri Bottas is gyorsabb volt nála legutóbb. Ezek mellett ott vannak még a Mercedes taktikai hibái is, amik eddig minden futamon jelentkeztek. Ezek ellenére Hamilton optimista: „Nekünk ugyan javulnunk kell, de ez nem lehetetlen.”

    „Mindezek ellenére nem változtattam a céljaimon, idén is világbajnok szeretnék lenni. Azonban az elmúlt hétvégék megmutatták, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak. A Mercedes most vadász, mintsem préda. A csapattagok már most nagy nyomás alatt vannak, hiszen ők is nagyon akarják a sikert. Csapatként kell összefognunk és dolgoznunk a problémák megoldásán.” – zárta a brit.

  • Massa: A Williams most megfizet azért, mert a pénzt helyezte előtérbe

    Massa: A Williams most megfizet azért, mert a pénzt helyezte előtérbe

    Felipe Massa szerint egykori csapata annak a levét issza meg most, hogy rossz döntéseket hoztak az elmúlt időszakban, különösképpen, hogy fizetős pilótákat szerződtettek, ugyanakkor reméli, hogy hamarosan visszakapaszkodhatnak a méltó helyükre.

    A Williams a vártnál is sokkal rosszabbul kezdte a 2018-as idényt, ugyanis ők az egyedüli csapat akik három verseny után is pont nélkül állnak.

    Massa, aki a tavalyi év végén vonult vissza a Forma-1-től, úgy véli, hogy a Williams szenvedése visszavezethető arra, hogy nincs akkora pénzügyi háttere, mint a gyári csapatoknak, és ennek a kiküszöbölésére igazoltak fizetős pilótákat.

    Felipe Massa a múlt heti római Formula-E futamon nyilatkozott egykori csapata helyzetéről.

    „Az egyértelmű, hogy a csapat pénzügyi gondokkal küszködött, emiatt is dönthettek a jelenlegi pilóták mellett. Ez viszont nem elég ahhoz, hogy valaki versenyképes legyen egy bajnokságban. Azt viszont elmondhatom, hogy én emelt fővel jöttem el a csapattól, jó kapcsolatom volt mindenkivel Grove-ban, és remélem a legjobbakat nekik. A döntésemmel pedig nagyon elégedett vagyok. A megfelelő időpontot választottam a visszavonulásra, élvezem az életet. Remélem, hogy a Williams hamar feljavul.” – fogalmazott a brazil.

    Egy másik egykori csapatáról is beszélt, meglepetésként érte őt a Ferrari idei remek szereplése, de nagyon örül a sikereiknek.

    „Az igazat megvallva, nem számítottam erre. Azt vártam, hogy a Mercedes messze a Ferrari előtt lesz, és inkább a Red Bullal küzdhetnek majd idén. Másfelől viszont, amit az első futamokon láttam, az nagyszerű a sportnak, hiszen nem csak egy csapat képes versenyeket nyerni.”

    „Boldog vagyok, hogy a Ferrari ilyen remekül kezdett. A maranellói csapatban számos változás történt az elmúlt két évben, és emiatt sokan arra számítottak, hogy ez visszavetheti őket. Azt is bebizonyították most, hogy egy nagy csapat is képes kiválóan együtt dolgozni, ami engem örömmel tölt el, hiszen mindig is nagy rajongójuk voltam.” – zárta az ex-versenyző.

  • Alain Prost szerint a Renault-nak megérte kockáztatni Sainz-al

    Alain Prost szerint a Renault-nak megérte kockáztatni Sainz-al

    Carlos Sainz csatlakozása a Renault-hoz pozitív a csapat számára. Az F1 legenda, és egyben a csapat tanácsadója, Alain Prost nézete szerint a jelenlegi spekulációk közepette a francia csapat megpróbálhatja megtartani Sainz-ot 2019-re.

    A Renault csak erre az évre írt alá a spanyollal, annak ellenére, hogy megeshet, hogy a Red Bull visszacsábítja családjába Daniel Ricciardo helyére.

    Prost elmondta az olasz Autosprint-nek: „Tudtuk, hogy Sainz kockázatot jelenthet, de fontos volt ilyen kockázatot vállalnunk a csapat további fejlődése érdekében. Pozitív döntés volt Nico (Hülkenberg) mellé szerződtetni, mert láthatod, hogy még tovább emelte Hülkenberg szintjét.”

  • Whiting: A Ferrari ki fogja javítani a füstölő motort

    Whiting: A Ferrari ki fogja javítani a füstölő motort

    Charlie Whiting szerint az FIA nem fog beleavatkozni a Ferrari füstölő motorjainak kérdésébe. Bár vitathatatlanul ők rendelkeznek most a legerősebb motorral az F1-ben, a Ferrari 2018-as erőforrása túlságosan füstöl, amikor begyújtják.

    „Minden alkalommal megfulladunk a garázsunkban, amikor beinditják az autót,” – mondta Niki Lauda, a Mercedes csapat elnöke az Auto Motor und Sport-nak. „Az FIA-nak meg kell ezt vizsgálnia.”

    Azonban a sorozat versenyigazgatója, Whiting azt mondta, hogy eme jelenség ellenére az ellenőrzések azt mutatták, hogy a Ferrari motorja nem fogyaszt többet a megengedettnél. Ami a füstölést illeti, hozzátette: „Biztos vagyok benne, hogy ezt rendezni fogják.”

  • Whiting szerint a Forma-1-nek folytatnia kell az előzések javítására irányuló munkáját

    Whiting szerint a Forma-1-nek folytatnia kell az előzések javítására irányuló munkáját

    A Forma-1 támogatja az előzések javítására irányuló erőfeszítéseket. Ausztrália után ezek hiánya ismét gyakori beszédtéma lett, de az utána következők, a Bahreinben és Kínában rendezettek lényegesen jobbak voltak.

    Ugyanakkor kiderült, hogy a stratégiai csoport ezen a héten megvitatta a 2019-es autók esetleges aerodinamikai változásait, amelyek megkönnyíthetnék az előzést. Az FIA megerősítette a csapatok, Jean Todt és Chase Carey részvételével megtartott párizsi találkozó után, hogy a változásokról döntést hoznak, „miután az FIA által folytatott kutatások a csapatokkal konzultálva lezárultak”.

    A versenyigazgató, Charlie Whiting elmondta, hogy bár Bahrein és Kína izgalmasabb versenyt hozott, az F1-nek még vizsgálnia kell az előzéseket. „Azt hiszem, folytatnunk kell a témával kapcsolatos vitát” – mondta. „Egymás után két jó futamot láthattunk, de véleményem szerint nyilvánvaló, hogy az előzéssel járó nehézségek továbbra is fennállnak, ezért ezt a munkát folytatni kell.”

  • 2019-ben tovább emelkedik a felhasználható üzemanyag mennyisége, hogy gyorsabbá váljon a versenyzés

    2019-ben tovább emelkedik a felhasználható üzemanyag mennyisége, hogy gyorsabbá váljon a versenyzés

    A Formula 1-es pilóták  „teljesen ki tudják majd használni a motort” egy döntés meghozatalát követően, miszerint 2019-ben tovább emelkedik a maximálisan felhasználható üzemanyag mennyisége. Az üzemanyag-határérték 105 kg-ról 110 kg-ra emelkedik a jövő évtől. Ezt megelőzően 2017-ben nőtt 100 kg-ról 105-re.

    A lépés egy olyan változtatás csomag részét képezi a következő szezonra vonatkozólag, melyet az FIA jelentett be a Forma-1 stratégiai csoport és az F1-bizottság mai, Párizsban tartott találkozóját követően.

    Amint azt a RaceFans az idei év februárjában már kiderítette, az F1 új szabályt vezet be, amely a versenyző súlyát az autó súlyától elválasztja. Eszerint a pilóta súlyának minimálisan 80kg-nak kell majd lennie. A jövő évtől a versenyzők kötelesek lesznek biometrikus kesztyűt viselni az egészségügyi adatok gyűjtése, ezáltal a biztonság növelése érdekében.

    Az FIA hozzátette, hogy folyamatban vannak a 2019-ben bevezetendő aerodinamikai szabályok potenciális változásairól szóló megbeszélések. A csapatok olyan javaslatokat elemeznek, amelyek egy FOM tanulmányból származnak, melynek célja, hogy lehetővé tegye az autók számára, hogy közelebb tudjanak kerülni egymáshoz.

     

  • Verstappen elnézést kért

    Verstappen elnézést kért

    A Kínai Nagydíjon sem maradt ki a kalamajkából Max Verstappen, a Red Bull 21 éves holland tehetsége.

    Verstappen a bajnoki éllovas Vettellel akadt össze, melynek következményeképp mindketten megforogtak, de szerencséjükre folytatni tudták a versenyt – még ha sérült autóval is.

    A Red Bull versenyzője tíz másodperces időbüntetést kapott hibájáért, így ötödikként zárta a Kínai Nagydíjat, míg Vettel mindössze nyolcadik lett. Vettel a versenyt követően elmondta, hogy beszélt Verstappennel, aki bocsánatot kért tőle, és egyértelművé tette, hogy a holland hibázott.

    Verstappen nemrég a közösségi médiában, Instagram oldalán számolt be a történtekről, melyben csapatától is elnézést kért.

    „Utólag már könnyű beismerni, hogy a Sebastiannal történt ütközés teljes mértékben az én hibám volt. Rosszul mértem fel a helyzetet, ami mindkettőnk versenyére hatással volt. Sajnos már semmin nem tudok változtatni, kivéve, hogy kielemzem a teljesítményem és erősebben térek vissza. Gratulálok a Red Bullnak és Ricciardónak a szenzációs stratégiáért, valamint a győzelemért. Elnézést kérek a csapattól, akik csodálatos munkát végeztek. Kettős dobogóval kellett volna ünnepelnünk” – írja a holland.

     

  • The Signer: Red Bull VW koncepció

    The Signer: Red Bull VW koncepció

    A Volkswagen és a Red Bull kapcsolata régre nyúlik vissza, és a Forma-1-en kívül látványos is, gondoljunk például a DTM-re. Amikor a királykategóriában komolyabb, motorokat is érintő szabályváltozások kerülnek szóba, akkor rendre felmerül, főleg a Red Bull vonatkozásában, hogy a Volkswagen konszern valamelyik márkájának a motorjával menne, legyen az Audi vagy Porsche.

    Figyelmes rajongók azt is láthatták, hogy a Toro Rosso csapatfalán és kamionján néha szerepel is a VW logó, tehát nem zörög a haraszt… és akár 2021-től ebből a koncepcióból realitás is válhat.

    Íme, első kézből The Signer látványtervei:

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

    Red Bull

     

    A csapatlogó pedig, akár így is kinézhetne: 

    Red Bull, VolksWagen