Címke: f1inews

  • Miami halasztásával ismét megnyílik az út Hockenheim előtt

    Miami halasztásával ismét megnyílik az út Hockenheim előtt

    Miami halogatása újra megnöveli Hockenheim F1-es naptárban maradásának esélyét. Most már biztos, hogy Miami nem lesz benne a 2019-es versenynaptárban.

    „Úgy döntöttünk, szüneteltetjük a tárgyalásokat a nyár későbbi részéig, és azt vesszük célba, hogy 2020-tól legyen Miami GP” – jelentette be az F1 kereskedelmi főnöke, Sean Bratches.

    Ami rossz hír Miami-nak, jó lehet Hockenheim-nek.

    Elvileg a Liberty Media a naptárban így keletkezett rést betömné egy helyettesítő versennyel, annak ellenére, hogy a Német Nagydíj tárgyalásai zsákutcába vezettek, a pénzügyek miatt.

    De a Hockenheimring első embere, Georg Seiler a következőt nyilatkozta a Kolner Express hasábjain: „Nem érdekel, hogy benne van-e a versenynaptárban Miami.”

    „Azt gondoltam, 2020-ig nem is térünk vissza, de hallottam, hogy a Liberty Media érdeklődik arról, el lehetne-e ide hozni az F1-et 2019-ben is.”

    „Kíváncsian várjuk, mit ajánlanak” – tette hozzá.

    Seiler a Mannheimer Morgen újságnak mondta el, hogy jó lenne, ha döntés születne a „következő pár hétben”.

    Szeretne egy „pénzügyi kockázat” nélküli megállapodást és nagyon hiányolja az állam támogatását. Múlt hétvégén Seiler találkozott a német szövetségi miniszterrel, Andreas Scheuer-el.

    „Ha a politikusok érdeklődnek a Forma-1-ért Németországban, az egy jó jel” – mondta. „De mi attól elég messze vagyunk.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A Michelin fontolgatja a 2020-as visszatérést az F1-be

    A Michelin fontolgatja a 2020-as visszatérést az F1-be

    A Michelin gumigyártó elmondta, hogy fontolóra veszik azt, hogy újra ők legyenek a Forma-1 gumiszállítója.

    Mint kiderült, az FIA pályázatot írt ki, hogy ki szállítsa az abroncsokat a csapatoknak 2020-tól. A Michelin képviselője elmondta, látták a pályázatot, és lehet, hogy visszatérnek.

    „Igen, már nagyban tanulmányozzuk a kiírást,”- mondta a képviselő. „Biztosítanunk kell, hogy majd az elkészült abroncs összhangban legyen a Michelin technológiájával.”

    A Pirelli, akik az Forma-1 hivatalos gumiszállítói 2011-től, próbál olyan gumikat gyártani, amelyek nem olyan tartósak, és így izgalmasabbá tennék a versenyeket, hogy többször kelljen kiállni friss kerekekért. Az FIA által kiadott pályázatban, a jelentkező gyártóknak meg kell felelniük az előírt paramétereknek, mint például a gumikopásnak, a gumik tartósságának és a gumik felmelegítéséhez szükséges hőmérsékletnek.

    Azonban a Michelin elmondása szerint, a cég nem csak maga a Forma-1 iránt érdeklődik, ez egy új kihívás lenne a számukra.

    Az a gumiszállító, aki megnyeri a pályázatot, annak az első feladata az, hogy 13 inch-es abroncsokat készítsen 2020-ra, majd 18 inch-eseket 2021-re.

    „Nekünk, hogy 13 inch-es abroncsokat csináljunk olya, amit meg tudunk csinálni, de nem akarjuk,”- mondta a képviselő. „Ez ad az egésznek egy fajta nehézséget, amit nem szeretnénk.”

    Charlie Whiting bevallotta, hogy a jelenlegi 13 inch-es forma elég „ódivatú”. Azt mondta voltak tárgyalások az FIA jogi részlege és a jelenlegi gumiszállító képviselői közt, hogy az új gumiabroncs-tender és a gumiabroncsok méretével kapcsolatos szabályváltoztatás egybe essen.

    „Nagyon jó lett volna, ha ki tudtuk volna terjeszteni ezt a szerződést, de sajnos nem sikerült,”- mondta Whiting.

    (Szerző: Boa Bence)

  • A rosszkor jött kerékcsere tönkretette Alonso versenyét

    A rosszkor jött kerékcsere tönkretette Alonso versenyét

    Egy rosszul időzített kerékcsere az intermediate-ekre semmisé tette Fernando Alonso pontszerzési esélyeit a vasárnapi Német Nagydíjon.

    Változó körülmények voltak jellemzők a futam második felére, szórványosan előforduló esővel és ez volt az, ami több csapatot összezavart a kerékcserékkel kapcsolatban, a McLaren pedig nem volt kivétel közülük.

    Alonso félt, hogy a korai váltás az interekre gyorsan tönkretenné a gumikat, mert a pálya több helyen volt száraz, mint vizes. Így is lett, sőt a spanyol hamar jelentette, elállt az eső, így elkerülhetetlen volt egy újabb gumicsere.

    „Trükkös verseny volt ez” – mondta Alonso. „Az első pár csepp esőre hagyatkozva jöttünk ki, azt remélve, hogy a következő percekben sok eső esik majd. De nem így történt és kint voltunk vizes pályára való gumikkal a száraz aszfalton, így kinyírtuk őket és újra ki kellett jönni, visszarakni a száraz gumikat.”

    „Ez volt az a pont, amikor a versenyünk teljesen tönkrement.”

    Mint ahogy riválisainak, Alonso-nak is meg kellett küzdenie a körülményekkel, de végül a McLaren pilótája egy körrel a kockás zászló előtt kiállt a boxba és befejezte a versenyt, váltóhibára gyanakodva.

    „Nehezek voltak a körülmények, nem voltunk pontszerző helyen, meg kellett valamit próbálni. Sajnos nem jött be” – ismerte el.

    A verseny végén a csapat mondta, hogy hozzam be az autót a boxba, valószínűleg láttak valamit az adatokban.” -zárta gondolatait a spanyol.

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • Vettel: Nem csináltam nagy hibát a balesetemnél

    Vettel: Nem csináltam nagy hibát a balesetemnél

    Sebastian Vettel szerint csak egy apró hibát vétett, de az a versenyébe került.

    A Ferrari pilótája a heves esőzés miatt, az 52. körben belecsapódott a falba a harmadik szektorban. Látni lehetett, hogy nagyon frusztrált volt az eset után a Ferraris klasszis.

    „Sajnos a falban találtam magam, és rájöttem, hogy innen nincs tovább.”- mondta Vettel a verseny után.

    „Nem hiszem, hogy egy óriási hibát vétettem volna.”- mondta Vettel. „Viszont a következménye az súlyos volt, ugyanis kiestünk a versenyből. Este valószínűleg nehezen tudok majd aludni, mert amit csináltam, az elfogadhatatlan. Csalódott vagyok, mert minden jól alakult. De, mint mondtam, az esőt nem hiányoltuk.”

    Vettel használtabb abroncsokon körözött, mint riválisai, beleértve a végső győztest, Lewis Hamiltont, amikor kiesett. „Nem voltak frissek, de azt hiszem, hogy mindenki küszködött.”- véli Vettel.

    Bocsánatot kért a csapattól a balesetéért, és elmondta, hogy az autó teljesítménye bíztató, így biztosak abban, hogy megszerezhetik az idei VB címet.

    „Nagyon erős autónk van, szóval biztosabbak lehetünk, mint bárki, a jövőt illetően. Ezt leszámítva, nagyon jó hétvégénk volt. Ez egy pillanat volt a sok közül, ami az én felelősségem. A csapat mindent jól csinált, nem ők hibáztak. Kezemben volt a győzelem, de ez a kis hiba, nagy csalódást okozott számunkra.”

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • Hülkenberg remekelt, eddigi legjobb eredményét érte el a Renault-nál

    Hülkenberg remekelt, eddigi legjobb eredményét érte el a Renault-nál

    Nico Hülkenberg hozott egy szolid 5. helyet Hockenheimben, a hazai közönsége előtt, ezzel elérte a legjobb Renault-os eredményét.

    Hiába a rengeteg buktató, Hülkenberg egy rossz lépést nem tett meg a folyamatosan változó körülmények között, amelyek ebben az eseménydús verseny második felében domináltak.

    „Igen, nagyon boldog vagyok. Az első felében a versenynek nyilván minden normális volt, kicsit unalmas is, aztán jött az eső, ami jól megszórta a pályát” – magyarázta a Renault pilótája.

    „A körülmények trükkössé kezdtek válni, próbáltam a pályán tartani az autót, és ez volt az a pont, amikor előnyt tudtunk kiépíteni. A kimenetellel nagyon elégedett vagyok. Jó pontok a csapatnak, a szezon legjobb eredménye, és a legjobb Renault-os helyezésem is.”

    Amennyire Hülkenberg aggódott, annyira ínyére lettek volna még nehezebb körülmények a Hockenheimringen, ha még a változások lereagálása nem lett volna elég nehéz feladat!

    „Őrültebb körülményeknek jobban örültem volna, de így se volt rossz” – tette hozzá. „Elég változatos volt. Kicsit emlékeztetett a Brazil Nagydíjra 2012-ből, akkor se tudtuk eldönteni, hogy most kiálljunk, vagy ne álljunk ki. Jó döntéseket hoztunk, ezért megérdemeltük az 5. helyet. Keményen dolgoztunk érte, meg is lett az eredménye. Remek munkát végeztünk.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • Bottas megérti a csapatsorrendet

    Bottas megérti a csapatsorrendet

    Bottas igazi csapatjátékos volt vasárnap délután, miután a győzelem kicsúszott a kezei közül.

    A verseny nagy részében Bottas Vettel mögött haladt a 2. helyen. A német kicsúszott az 51 körben, ezzel előidézve egy biztonsági autós fázist. Ekkor Bottast kihívták új gumikért, míg csapattársa kint maradt és megörökölte az első helyet.

    Az új gumiknak köszönhetően Bottas egyből megtámadta Hamiltont az újraindításnál, de nem járt sikerrel. A Mercedes csapat viszont szólt neki, álljon le és tartsa a pozícióját.

    „Volt egy kis csatánk a safety car utáni első körben” – magyarázta. „Nekem ki kellett állnom, ő viszont kint maradt. Versenyzőként nyilván győzni akarsz” – tette hozzá. „Amikor Seb kicsúszott, tudod, úgy gondoltam ez egy jó lehetőség. De ha a csapat szempontját nézzük, rendkívül jó hétvégénk volt itt Németországban, a Mercedes hazai pályáján. Tehát ez remek.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmagyarázta a döntést.

    „Nem nekünk volt a leggyorsabb autónk itt” – mondta a Sky Sports F1-nek. „Fejlődnünk kell a következő versenyekre, mert ez a legfontosabb.”

    „Akkor még mindig esett az eső, a csata pedig elég intenzív volt” – folytatta. „Hatalmas vesztenivalónk volt, balszerencsések voltunk az előző futamokon és ezen a szakaszon nem akartunk kockáztatni.”

    A Mercedes elég szerencsétlen egész szezonban, gondoljunk csak Bottas defektjére, vezető helyen Azerbajdzsánban. Wolff úgy érezte, ezen a hétvégén muszáj profitálni a Ferrari balszerencséjéből.

    „Ez az autóverseny. A futam nem szombaton, hanem vasárnap zajlik. A balszerencsét, amink volt, visszakaptuk hatalmas szerencse formájában. És ez boldoggá tesz.” – mondta.

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A Williams a Mercedes B csapata lehet?

    A Williams a Mercedes B csapata lehet?

    Toto Wolff elismerte, a Williams akár a Mercedes B csapataként is versenyezhet a jövőben.

    A grove-iak nem szeretnék, ha ez bekövetkezne, de az egyértelmű, hogy idén a Williams a leglassabb a mezőnyben és most akár a legnagyobb pénzügyi támogatójuk, Lawrence Stroll is távozhat a Force Indiához.

    Ezek mellett a Sauber némi Ferrari segítséggel ugyan, de felkapaszkodni látszik a mezőny végéről.

    „A Ferrari-Sauber kötelék megmutatja, hogy az ilyen csapatok közti szövetségek nagyon fontosak tudnak lenni és ez segíthet a jövőben is versenyképesnek maradni” – nyilatkozta Toto Wolff a Le Figaro hasábjain.

    „Foglalkozunk a szituációval. Már a Force Indiával van egy együttműködésünk, a támogatásunkat élvezik. Jelenleg azt mérlegeljük, hogy lehetne-e egy hasonló partnerségünk a Willamssel” – tette hozzá.

    (Czut Csaba)

     

  • A Ferrari és a Fiat is kijelentette, Marchionne távozik az elnöki posztjairól

    A Ferrari és a Fiat is kijelentette, Marchionne távozik az elnöki posztjairól

    A Fiat és a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne, lemondott elnöki posztjáról a Ferrarinál és a Fiatnál is a gyenge egészségügyi állapotára hivatkozva. Váratlan fájdalmai lettek a vállműtéte után, ami miatt képtelen visszatérni, dolgozni Maranellóba.

    Egy nap tanácskozás után, ami Marchionne lehetséges utódjai között zajlott, a Fiat egy közleményben kijelentette, hogy az olasz egészsége annyira megromlott, hogy sürgősen cselekedniük kell a változás ügyében.

    A közleményben ez állt: „A Fiat sajnálattal közli, hogy az utóbbi hetekben váratlan egészségügyi problémákkal küzdő Mr. Marchione, aki a műtétéből tért vissza, sajnos az állapota rosszabbra fordult, amit pár órával ezelőtt tudtunk meg.

    „Ennek következtében Mr. Marchionne nem tud visszatérni, dolgozni.”

    A váratlan fejlemények következtében, a Fiat vezérkara megválasztotta az utódot, hogy felgyorsítsák a tervüket, amit eredetileg az év vége felé állítottak volna fel, amikor Marchione valószínűleg lemondott volna.

    A Fiat új elnöke az a Mike Manley lett, aki a Jeep cégét is vezeti. Manley teljes hatalmat kapott, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni Marchionne távollétében.

    A Ferrarinál pedig John Elkann lett megnevezve az új cégvezető elnöki posztra, továbbá a maranellói cég kijelentette, hogy azt fogják tanácsolni a részvényeseiknek, hogy a Phillip Morris jelenlegi elnöke, Louis Carey Camilleri legyen az új vezérigazgató.

    Camillerinek már megvan a hatásköre, hogy biztosítsa a cég működését, amíg hivatalosan ki nem nevezik a szerepre.

    (Szerző: Boa Bence)

  • A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber nem fejleszti tovább az idei autót

    A Sauber csapat jövő héttől befejezi a 2018-as autó fejlesztéseit, úgy döntöttek, hogy a jövő évi autóra koncentrálnak.

    Hiába fejlődött a szezon során rohamosan a csapat, hiába vannak mindössze 3 pontra a Toro Rossótól a konstruktőri vb 8. helyéért vívott csatában, hosszabb távon jobb megoldásnak érzik azt, hogy minél hamarabb átálljanak 2019-re.

    Az aerodinamikai szabályok jelentősen változnak jövőre, ami magában foglal egy jelentősen átdolgozott hátsó szárnyat is. A csapatfőnök, Frederic Vasseur szerint van esély arra, hogy ezzel a kezdeti előnnyel nagyot lehet majd nyerni a riválisokkal szemben.

    „Jövő héttől leállunk az idei autó fejlesztésével, mert a szabályváltozások nagy lehetőséget biztosítanak nekünk” – mondta Vasseur.

    „Legalábbis egy nagy lehetőségként tekintek a szabályváltozásokra, szóval a jövő évet kell a figyelem középpontjába helyeznünk. Tehát jövő héten teljesen leállunk a 2018-as fejlesztésekkel, de [már] hónapok óta 2019-re fókuszálunk.”

    A jövő évi autóba fekteti az energiáját az új technikai igazgató, a nemrég a Ferraritól érkező Simone Resta is.

    Az, hogy átálltak teljesen 2019-re, felvetheti a kérdést, nem lesz-e nehéz a szezon második fele, de Vasseur nem aggódik emiatt.

    „Nem kell félnünk ettől. Ez a rossz hozzáállás” – mondta. „Maximálisan figyelnünk kell és bízni az erőforrásainkban. És ha idén hátulról sikerült visszakapaszkodnunk, akkor muszáj sikerülnie ennek jövőre is úgy, hogy akkor már mindenki ugyanolyan szintről indul.”

    (Czuth Csaba)

     

  • A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra

    A Ferrari egy egyedi kipufogórendszerrel rukkolt elő a Német Nagydíjra. A Ferrari nem mutatja jelét annak, hogy leengedne a fejlesztési versenyben, hanem folyamatosan fejleszti autóját, és minden egyes versenyen felfedezhetünk egy kisebb újítást az autón.

    A csapat mind a két turbócsövön megkülönböztető szerelést hajtott végre, amelyek közvetlenül a fő kipufogócsövön helyezkednek el. Az újítást Sebastian Vettel autóján láthattuk az első szabadedzésen, míg Kimi Räikkönen még a régebbi verzióval körözött a Hockenheimringen.

    Ezek a változtatások a Ferrari kipufogóján egy vadonatúj hátsó szárny mellett lesznek majd használva. A párhuzamos változtatások képesek lehetnek arra, hogy a kipufogó gáza a hátsó szárnyon távozzon az autóról.

    Az FIA az előző években szabályozta az aerodinamikai előnyök határait, amit akár a kipufogóból is nyerhetnek a csapatok.

    A csapatok mindig meg szeretnék ragadni az alkalmat, hogy a kipufogó gázokat megfelelően használva növeljék az aerodinamikai teljesítményt az autón, különösen akkor, ha a szabályok lehetővé teszik, hogy a kipufogó és a csővezeték a karosszéria közelében legyen. A Ferrari kipufogó változtatása előnyös lesz, mert ez lehetővé teszi majd, hogy a motorborításuk szűkebb legyen, és a karosszéria körül áramló levegő is jó hatással lesz az autóra.

    Azok a csapatok, akiknek a kipufogóján csupán egy pillér van, nehezebben kivitelezhetik majd a Ferrari megoldását.

    (Boa Bence)