Címke: f1inews

  • Sok versenyző kopogtat a Haas ajtaján

    Sok versenyző kopogtat a Haas ajtaján

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint sok versenyző keresi meg a csapatot annak reményében, hogy majd versenyzői ülést kapjanak az amerikai istállónál 2019-re.

    A Haas idén remek munkát végez. Ez annak is köszönhető, hogy az autójukban az idén Ferrari motor dolgozik. Majdnem minden hétvégén ott vannak közvetlen a top 3 csapat autói mögött. Így nem véletlen, hogy az amerikai istálló az ötödik helyet foglalja el a konstruktőrök között.

    Nincs kétség afelől, hogy a csapat egyik pilótája, Kevin Magnussen, jövőre is a Haasnál fog versenyezni. A dán pilóta jól teljesít, majdnem kétszer annyi pontja van, mint Romain Grosjeannak, aki idén elmarad az elvárásoktól. Iparkodnia kell a szezon második felében, mert ha nem, akkor másik csapat után nézhet a francia pilóta.

    „Vannak emberek, akik kérdéseket tettek fel a csapatunkkal kapcsolatban, és a csapat működésére is kíváncsiak. Véleményem szerint, ha valaki szimplán csak érdeklődik felőlünk az nem jelenti azt, hogy nálunk szeretnének versenyezni.”

    „A szünet után fogunk döntéseket hozni a jövő év kapcsán, de most ezekkel a dolgokkal jelenleg nem foglalkozunk. Rengeteg ember érdeklődik irántunk, és az is része a munkámnak, hogy figyelemmel kövessem a pilótapiac eseményeit.”

    Néhány Forma-1-es csapatnál még lehet üresedés, mint például a Ferrarinál és a Renault-nál, akik még nem jelentették be azt a versenyzőt, aki náluk fog versenyezni a következő szezonban.

    „Annak a két ülésnek a sorsa nagyban fogja befolyásolni a pilótapiac sorsát,”- véli Steiner. „A két legfontosabb dolog az, hogy a Ferrari és a Renault hogyan fog dönteni. Miután ők meghozták a végleges döntésüket, mi is meg fogjuk hozni azt.”

    „Nem mondom azt, hogy meg kell várni a két gyári csapat döntését, de ha valamelyikük nem tart igényt az aktuális versenyzőjére, az beindítaná a pilótapiacot. Nem mondtam azt, hogy azután akarunk dönteni, miután ők döntöttek, mert dönthetünk úgy is, hogy nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak. Csak azt mondom, hogy ennek a két csapatnak a döntése lehet a legnagyobb hatással a pilótapiacra. Ha utánuk döntenénk, akkor már lennének tények, ami alapján dönthetünk.”

    „Ebben a pillanatban semmi sem változott a piacon, mert jelenleg egyik csapat sem tett bejelentést.”

  • Claire Williams a felmondást fontolgatja

    Claire Williams a felmondást fontolgatja

    Claire Williams elismerte, még mindig gondolkodik, felálljon-e a szenvedő brit csapat főnöki székéből.

    A csapatnál korábban bajnoki címet szerző Jacques Villeneuve nyíltan kimondta, a Williams „halott”, ez szerinte annak köszönhető, hogy Sir Frank Williams 5 éve a lányát a csapat élére helyezte. A csapat a leglassabb az egész mezőnyben és Claire a Sun hasábjain ki is mondta: „Persze, hogy megfordult a fejemben a felmondás.”

    „Kételkedek abban, hogy én vagyok-e a megfelelő ember erre a munkára. Ha valaki a csapatnál nyíltan a szemembe mondaná, tönkreteszem a Williamset, távoznék. Addig pedig még több dolgot próbálok tenni és nem adom fel” – mondta Williams.

    Claire szerint a jelenlegi helyzet „megalázó”, de hozzátette, édesapja továbbra is támogatja. „Nagyon bölcs volt és azt mondta, volt több silány időszakunk, de átvészeltük őket. Nyomni kell tovább.”

    Lehetőség nyílt, hogy egy mondhatni Mercedes „B” csapat legyen a Williamsből 2019-re. Az már felmerült, hogy a grove-i alakulat a Mercedes váltóját és hátsó felfüggesztését használja majd.

    „Soha nem lennénk senki „B” csapata” – tiltakozott Claire. „Fel kell fedeznünk az együttműködés minden lehetőségét. Nem akarunk dinoszauruszok lenni – a Forma-1 egykori óriása aki nem akart változtatni és alkalmazkodni.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • Bottas Hamilton szárnysegéde lenne? Wolff tagadja!

    Bottas Hamilton szárnysegéde lenne? Wolff tagadja!

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff tagadja, hogy Valtteri Bottast másodszámú pilótaként kezelik, miután a finn pilóta volt Lewis Hamilton hátvédje a Magyar Nagydíjon.

    Bottas megsértődött az eset miatt, ugyanis nem ezt várta a Mercedestől. A verseny nagy részét Sebastian Vettel nyomása alatt töltötte. A verseny végén viszont kétszer is ütközött a finn, így csak az ötödik helyen ért célba. Azonban Wolff tagadta, hogy Bottast második pilótaként kezelték a futam során, hogy Hamiltont segítse. Wolff szerint Bottas a legjobb versenyző, aki csatlakozhatott hozzájuk 2017-ben.

    „A mai versenyen a második helyről rajtolt, és a versenyen kiválóan teljesített Hamilton „szárnysegédeként”. De szó sincs arról, hogy Valtteri második számú pilóta lenne. Ahogyan versenyzett a rajttól fogva, szerintem ez volt Valtteri legjobb versenye a Mercedesnél. Nem voltam boldog, amikor láttam mi történt. Valtterinek a második helyen kellett volna befutnia, mert megérdemelte volna.

    „De talán a „szárnysegéd” kifejezés nem túl igazságos. Rendkívüli teljesítményt nyújtott, és segítette Lewist is a győzelemben. Lewis hibátlanul vezetett, látványos futama volt.”

    Wolff megvédte Bottast annak ellenére, hogy a finn Sebastian Vettel Ferrarijával és Daniel Ricciardo Red Bulljával is ütközött a futam végén. Wolff beszélt a versenybírákkal, mielőtt Bottas egy 10 másodperces időbüntetést és 2 büntetőpontot kapott. Wolff szerint mindkét esetet versenybalesetként kellett volna kezelni.

    „Nem tudom pontosan, hogy hány körösek voltak Valtteri gumijai, azt hiszem 54 körösek lehettek. A lágyak már teljesen elkoptak. Meg voltunk lepődve, hogy ennyi ideig volt képes maga mögött tartani a két Ferrarit. Tudtuk, hogy az utolsó 5 kör kritikus lehet.

    „Sebastian szépen előzte meg őt a belső íven az egyes kanyarban, viszont a kettes kanyarban Valtterinek nem maradt helye, ráadásul még a poros íven is volt. Későn fékezett, ütköztek. Ez egy normális versenybaleset volt.

    „Szerintem a másik eset is az volt. Kicsit durva volt, ha visszanézzük a képeket. Daniel kívülről próbált előzni, viszont nem volt tisztában azzal, hogy Valtteri első szárnya már sérült volt. Elfékezte magát, mert nem volt tapadása, de sajnos Valtteri így sem tudta elkerülni az ütközést.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • A Red Bull új üzemanyagot kapott a Magyar Nagydíjra

    A Red Bull új üzemanyagot kapott a Magyar Nagydíjra

    A Red Bull egy új fejlesztésű üzemanyagot kapott az ExxonMobiltól a Magyar Nagydíjra, és ezen túl ez az üzemanyag fog dolgozni a Renault motorban. A csapat reméli, hogy ezzel a lépéssel közelebb tud kerülni a Mercedeshez és a Ferrarihoz.

    A Red Bullnak a Renault viry-chatilloni bázisán különböző teszteket kellett végeznie, hogy meggyőződjön arról, hogy az új ExxonMobil üzemanyag tényleg jól működik-e. A McLaren is hasonló teszteket szokott csinálni a Castrol üzemanyagokkal.

    Ez azt jelenti, hogy az üzemanyag fejlesztések nem feltétlenül érik el azt az előrelépést, amit a RedBull szeretne.

    „Ez az első üzemagyag fejlesztésünk a szezonban,”- mondta Christian Horner.

    „A srácok az Exxon-nál nagyon keményen dolgoznak azon, hogy fejleszteni tudják az üzemanyagukat a számunkra. Nyilvánvalóan fontos szerepet játszik a Forma-1-ben a jó kenőanyag, így jó érzés számunkra, hogy egy jobb fajta üzemanyagot használhatunk.

    „Szerencsések vagyunk, hogy az Exxon-nal dolgozhatunk közösen, és mivel ügyfélkapcsolat van a RedBull és az Exxon között, az sokkal több, mint egy sima munkakapcsolat.

    „Lehetőségünk van már ezen a hétvégén bevetni, ezt az új fejlesztésű kenőanyagot, ami remélhetőleg hoz valamennyi plusz tempót a számunkra.”

    Arról is kérdezték Hornert, hogy szerinte érdemes lépés volt-e ez, amire ezt válaszolta: „Meglátjuk. Az eddigi visszajelzések alapján minden a terveink szerint alakul.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • A Red Bull újra futamot nyerhet? Öt érdekes felvetés a Magyar Nagydíj előtt

    A Red Bull újra futamot nyerhet? Öt érdekes felvetés a Magyar Nagydíj előtt

    A Hungaroring várhatóan a Red Bull újabb jó hétvégéje lehet. de Daniel Ricciardo szerint nem fognak úgy dominálni, mint ahogy azt Monacóban tették. Itt van öt érdekes dolog, amiről érdemes beszélni a hétvégét megelőzően.

    A Ferrari érzelmes hétvégéje

    Az előző héten jelentette be a Ferrari, hogy Sergio Marchionne kénytelen lemondani elnöki tisztségéről, rossz egészségügyi állapota miatt. Marchionne komába esett, majd tegnap meghalt, ez sokként hat a Forma 1 világára. Nehéz hétvége előtt áll a Ferrari emiatt, de a legjobbjukat kell nyújtaniuk, hogy faragni tudjanak hátrányukból az egyéni és a konstruktőri bajnokságban. A Ferrarinak tovább kell harcolnia Marchionne emlékéért.

    2017-ben Marchionne még élőben nézhette, ahogy a két piros autó kisajátítja az első sort, majd a futamon egy kettősgyőzelmet ünnepelhetett a csapat. Ha idén is ezt a teljesítményt hozná a Ferrari, az lenne a lehető legjobb eredmény az elhunyt elnök emlékére, aki segítette a Ferrarit abban, hogy újra bajnokaspiránsok lehessenek.

    Egy újabb csavar a küzdelemben?

    Az előző hétvégék igen érdekesnek bizonyultak a bajnokságok szempontjából. Sebastian Vettel ütközött Bottasszal Franciaországban, majd kiesett a hazai versenyén. Lewis Hamilton pedig Kimi Räikkönennel ütközött a hazai nagydíján, és az előző időmérőn váltóprobléma hátráltatta.

    Az egyéni pontverseny élén négyszer történt változás a legutolsó öt versenyen. Hamilton és a Mercedes visszatért az élre, de képesek lesznek-e ott maradni, ugyanis a Ferrari tempója veszélyes lehet a német alakulatra. „A hideg ellenére is be kellett ismernünk, hogy Hockenheimben nem a mienk volt a legjobb autó,”- mondta Toto Wolff.

    Előnyben a Red Bull?

    Talán ez lehet az egyik hétvége, ami nem a Mercedesről vagy a Ferrariról szól majd, hanem a Red Bullról. A Hungaroringen minden az autó kezelhetőségén múlik és a mechanikai tapadásról, nem a végsebességről. Monacóban is ez történt, és ott jól működött a Red Bull.

    „Erős autóra számítok majd Budapesten”- mondta Daniel Ricciardo. ”Nem hiszem, hogy olyan hétvégénk lesz, mint Monacóban. Mindenki azt sejti, hogy dominálni fogunk a hétvégén. Nem fogunk dominálni, de közelebb lehetünk a győzelemhez az előző futamokhoz képest.”

    Még nem jelentették be Ricciardo hosszabbítását, de a jelek arra utalnak, hogy még a nyári szünet előtt megtörténik a bejelentés.

    A 2019-es versenynaptár

    Bejelentették, nem lesz Miamiban futam 2019-ben, és Németországban sem lesz nagydíj jövőre. A jövő évi versenynaptár 19 versenyt tartalmaz. Ha csak nem történik valami meglepő, akkor nem fog változni a futamok száma 2019-re.

    A nyári szünet

    A Forma 1-es csapatoknak a nyári szünetre most sokkal nagyobb szükségük van, mint az előző pár évben. Az után, hogy öt versenyt rendeztek meg az utóbbi hat-hétben, azt kimondani is furcsa, ugyanis az előző években nem volt erre példa.

    Az év ezen szakaszában a csapatok már a jövő évi pilótafelálláson is gondolkodhatnak. Az olyan versenyzőknek, mint például Brendon Hartley-nak, Romain Grosjean-nak és Stoffel Vandoorne-nak, szüksége lenne sok jó szereplésre és pontra, hogy, ne kelljen más széria után nézniük.

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • A McLaren javulna a „könyörtelen” Hungaroringen

    A McLaren javulna a „könyörtelen” Hungaroringen

    Mostanában nem megy a szekér a McLarennek, azonban Gil de Ferran nem adja fel, fejlesztené az MCL33-ast.

    A wokingi alakulat pont nélkül zárt múlthéten Németországban, Fernando Alonso nem volt esélyes a TOP 10-re még a kiesése előtt sem, Vandoorne pedig utolsóként haladt.

    Fölösleges mondani, innen már csak feljebb van, de ez a fejlődés záloga és Ferran reméli, ez sikeres lesz. „Egy nehéz Német Nagydíj után várjuk az utolsó nyári szünet előtti hétvégét” – mondta a brazil a csapat verseny-előzetesében.

    „A Magyar Nagydíj mindig is népszerű volt a rajongók, csapatok és pilóták körében is, a csodálatos Budapestről nem is beszélve, amit mindegyikünknek van szerencséje meglátogatni.”

    A McLaren MCL33-asa nem szerepelt túl jól a gyors pályákon az autó aerodinamikai gyengeségei miatt.

    Talán Magyarország szűk és csavaros természete Alonso magabiztosságával párosulva segíthet a csapatnak. Mindenesetre a helyszín komoly kihívásokat tartogat majd a pilóták és a csapat számára is.

    „A fő tulajdonsága a pályának a könyörtelenség” – tette hozzá Ferran. „Ez egy rövid pálya sok kanyarral, ami igényli a jó helyezkedést a pályán annak érdekében, hogy mindent kihozz belőle egy körben. Ez azt jelenti, egy jó egyensúly elérése nagyon fontos, erre figyelni fogunk a hétvégén.”

    „Ami a pálya jellegzetességeit illeti, a pilótáknak nagy meleggel kell megküzdeniük, ez nagy kihívás számukra és a mérnököknek is, akik az autót állítják be. Arra koncentrálunk, hogy versenyről-versenyre lépjünk előre és jobban meg szeretnénk érteni a csomagunkat. Arra törekszünk, hogy minden hétvégén fejlesszünk az autónkon.”

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • Így emlékezett meg Marchionnéról a Forma-1 közössége

    Így emlékezett meg Marchionnéról a Forma-1 közössége

    A szerdai gyászhír, miszerint elhunyt Sergio Marchionne, sokként érte a Forma-1 közösségét. Rengeteg pilóta és Forma-1-es csapat emlékezett meg az ex-Ferrari elnökről, munkássága és elismerései miatt is.

    A 66 éves, volt Ferrari és Fiat elnök, szerdán lelt örök nyugalomra egy zürichi kórházban. Halálát feltehetően egy vállműtét után fellépő komplikáció, és a diagnosztizált tüdőrák okozta.

    A Forma 1 vezérigazgatója, Chase Carey volt az első, aki megemlékezett Marchionnéról, aki szerinte „egyben volt vezető és barát”.

    Nagyon szomorúak vagyunk Marchionne halála miatt,”- mondta Chase Carey. „Nem csak a Forma 1-es csapatának és az autógyárának volt kiváló vezetője, az üzleti dolgokat is kiválóan irányította. Rendkívüli odaadással vezetett, tele energiával, amivel motiválta a körülötte levő embereket.

    „Nagyon jó barátom volt, és nagyon hiányozni fog, nem csak nekem, hanem mindenkinek.”

    Az FIA elnöke, Jean Todt követte Careyt, aki ezekkel a szavakkal búcsúzott Marchionnétól: „Szomorúan vettem tudomásul, hogy Sergio ilyen gyorsan és, hirtelen távozott közülünk.

    „Kedves és bátor ember volt, átlagon felüli vezetői képességekkel. „Az egész FIA család nevében szeretném kifejezni együttérzésünket a gyászoló családnak.”

    A Mercedes főnöke, Toto Wolff is Twitteren búcsúzott a legendás vezértől: „Ez mindannyiunk számára egy szomorú nap itt az F1-ben. Elvesztettünk egy komoly támogatóját az F1-nek, egy igen jó embert.”

    A McLaren is a Twitteren emlékezett meg: „A McLaren-nél mindenki szomorú volt, amikor megtudták a halálhírt. Szeretnénk együttérzésünket kinyilvánítani a családnak, és a csapatnak egyaránt.”

    A RedBull és a Mercedes is csatlakozott a gyászolókhoz: „Együtt érzünk Sergio Merchionne családjával és barátaival, és a Scuderia Ferrarival.”

    Felipe Massa, a Ferrari korábbi versenyzője ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Ez egy szomorú nap a számunkra. Elvesztettünk egy példátlan vezetőt. „Nyugodj békében Sergio!”

    Természetesen a Ferrari is elbúcsúzott volt vezetőjüktől: „Mindannyian kiváltságosnak érezhetjük magunkat a Ferrarinál, egy olyan bátor vezető mellett dolgozhattunk, mint Sergio Marchionne, nagyszerű ember volt. A gyász pillanatában a családjával együtt hatalmas szeretettel emlékezzünk rá,”- mondta a Ferrari.

    A barátok, kollégák és versenytársak megemlékezése az elfelejthetetlen Sergio Marchionnéról valószínűleg még több lesz a következő napokban, ugyanis mindenkinek az maradt meg róla, hogy egy fáradhatatlan vezető volt, egy olyan ember, aki szeretett kockáztatni és nem ismerte a félelmet.

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • Alonso: A Hungaroringen még a levegővételre sem jut idő

    Alonso: A Hungaroringen még a levegővételre sem jut idő

    A McLaren pilótája, Fernando Alonso várja már a hétvégi Magyar Nagydíjat, szeretne egy jót szórakozni, valamint lecsap majd a lehetőségekre, mert egy kis kockáztatással sokat hozhatnak a konyhára.

    „A Hungaroring egy élvezhető pálya és jó itt befejezni a szezon első felét a nyári szünet előtt” – mondta a kétszeres világbajnok.

    „Arra számítok jól fogunk szórakozni, mert ez mindig jó esemény” – folytatta. „Maga a pálya, egy felnagyított gokart pálya itt a Forma-1-ben. Nincs idő levegőt venni, különösen a sok kanyarral teletűzdelt második szektorban.”

    Alonso jobb eredményben reménykedik, mint legutóbb Németországban, amikor is ki kellett állnia a versenyből egy technikai probléma miatt.

    „A verseny végén a csapat szólt, menjek vissza a boxba, valószínűleg valamit láttak a telemetrián.”

    A versenye már ott megpecsételődött, amikor úgy döntöttek, már akkor kijönnek intermediate-ért, amikor leesett az első csepp eső. Amikor a csapadék alábbhagyott, még egyszer ki kellett állnia, így nagyon sokat bukva az utolsók közé tért vissza.

    „Kockáztattunk a gumiválasztással az esőben, de nem jött be” – ismerte be. „Azonban a versenyzés néha kockázatvállalásról szól, néha jól jössz ki belőle, néha nem.”

    „De már Magyarországra fókuszálunk, habár az időjárás ott egy kicsit jobban kiszámítható, sosem tudhatjuk. Mindenre felkészülünk és meglátjuk elhozhatunk-e pár pontot” – mondta. „Ez általában egy jó hétvége.”

    A verseny ténye mellett és hogy utána jön néhány hét szünet augusztusban, Alonso alapból izgatott, hogy visszatérjen Magyarországra.

    „Alig várom, hogy Budapesten legyek, minden percet élvezni fogok ott” – mondta. „Ez egy király város.”

    „Szeretem a budapesti szurkolókat, nagyon szenvedélyesek, ami a versenyt illeti” – tette hozzá. „Ott vannak a reptéren, a hotelban, a pályán, még az autópályán is lehet látni őket, ahogy érkeznek a zászlóikat lengetve. Mindig jó élmény ez a hétvége.”

    És még milyen jó lenne, ha sok pontot tudna szakítani a csapat számára a nyári szünet előtt!

    (Szerző: Czuth Csaba)

  • A Force India elengedné Ocont a Renault-hoz

    A Force India elengedné Ocont a Renault-hoz

    A Force India bevallotta, hogy hajlandó lenne megengedni Esteban Oconnak, hogy a Renault-nál versenyezzen a 2019-es szezontól.

    Oconnak hosszú távú szerződése van a Mercedesszel, és jelenleg a Force Indiánál versenyez. Érthető, hogy a szerződésben az is benne van, hogy Ocont a következő szezontól csakis a stuttgarti alakulat hívhatja vissza, hogy versenyezzen náluk.

    Azonban az előző pár hét folyamán világossá vált, hogy a Mercedes beültetné Ocont a Renault-ba a következő szezontól, ezzel még több tapasztalatot szerezhetne a francia.

    Azonban Ocon csakis akkor szerződhet a Renault-hoz, ha a francia meg tud egyezni a Force Indiával, és a tárgyalások Toto Wolff felügyeletével zajlanak, aki így a saját junior pilótáját egy konkurens csapat autójába ültetheti.

    Amikor megkérdezték Toto Wolffot ezzel kapcsolatban ezt válaszolta: „Nem tudom. Nagyon furcsa az egész helyzet.”

    A Force India tisztázta, hogy egy kereskedelmi ügyletet kell végrehajtaniuk, ha Ocon nem a Mercedeshez, hanem bármelyik másik csapathoz szerződik.

    „Ha a körülmények a legjobbá teszik az üzletet, azt fontolóra kell vennünk,”- mondta Otmar Szafauner, Force India vezérigazgatójának helyettese. Szeretjük Estebant, és nagyon jó munkát végez. A szerződés lejártával a sorsa a sajt kezében van. Ha a Renault egy rakás pénzt akar fizetni érte, állunk elébe!”

    Mi a helyzet Sainz-cal?

    A Renault helyzete nagyon bonyolult, mivel a jelenlegi pilótájuk, Carlos Sainz Jr a RedBull kötelékében áll.

    A Renault vezetője, Cyril Abiteboul kijelentette, hogy Sainz marad a Reanult kereteiben.

    „Egy dolog, ami biztos: A Red Bull kitolja Ricciardo szerződéshosszabbítását. Azt gondolom, hogy a mostani szerződéshosszabbítások itt a Német Nagydíjon, dominó effektust fognak beindítani, különösen Ricciardo számára.

    „Vannak lehetőségeink, amiket meg fogunk nézni az elkövetkező pár hétben, és majd utána hozunk döntést. Carlos hozza a stabilitást, az elkötelezettséget, a csapatszellemet, a tempót, sőt ott van az a tény is, hogy akár ingyenesen is szerződtethetjük a jövőben.”

    Perez még nem tárgyal senkivel 

    Közben Szafauner ragaszkodott hozzá, hogy még semmilyen döntés ne szülessen meg 2019-re. Ennek az lehet a célja, hogy még nem kell azzal a Perezzel tárgyalni, akit másik csapatokkal is összehoztak. „Nem kezdtük el a labdáinkat magasan az égbe dobálni. Még túl korai. Bármi megtörténhet.

    „Checo szponzoraival már elkezdtünk tárgyalni, hogy mit szeretnének csinálni jövőre. „Rendszerint a Mexikói Nagydíj környékén szokott lenni a bejelentés, szóval ez idő előtti bejelentés lenne Checonak, ha már most hosszabbítana.”

    Egyes források szerint Strollnak is van esélye az ülésre, mert az édesapja nemrégiben felvásárolta a csapatot. „Egy szabad ülésre lenne szükségünk, hogy ezt meg tudjuk csinálni,”- zárta Szafauner.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégék programját

    Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégék programját

    Daniel Ricciardo szerint a Forma-1 versenyhétvégéit fel lehetne rázni azzal, hogy lerövidítik a szabadedzéseket és behoznak egy második versenyt, valamint ez még kevesebb felesleges kört is eredményezhetne.

    A Német Nagydíjon az ausztrált is megkérdezték a sokat emlegetett formáció változásokról, amiket a Liberty Media fontolgat a 2021-es megújulás kapcsán. Korábban is felvetették már egy szombati sprintverseny lehetőségét, de az F1 állítólag inkább a vasárnapi versenyt tenné vonzóbbá.

    Az F1-es naptár immár 21 versenyesre növekedésével egyre inkább beszédtéma lett, azonban vegyesek voltak a reakciók.

    A Red Bull pilótája úgy érzi, a változások hozzanak „több üzleti szempontból jelentős kört” a szabadedzések helyett, melyeknek semmi jelentőségük nincs az időmérőre vagy versenyre nézve. Jelenleg minden verseny előtt van 4 órányi szabadedzés (3 eseményre elosztva) az időmérő előtt.

    „Jó lenne, ha nem lenne edzés, csak szombat és vasárnap” – mondta Ricciardo. „Kvalifikálunk szombat reggel, szombat délután verseny majd vasárnap délután megint egy futam. Kevesebb felesleges és több fontos kör az üzlet szempontjából.”

    „Szeretném, ha ez komoly lenne, tudom, ez nem az az F1 amihez mindenki hozzászokott, ezért óvatosnak is kell lenni. Szeretem a versenyeket, de a szabadedzéseket már nem annyira. Szóval úgy értem, hogy szerintem jól hangzana a kevesebb szabadedzés és több verseny az év során.”

    Ricciardo azt is kétségbe vonta, hogy lerövidülne a versenynaptár, szerinte a csapatok feltöltenék az üres hétvégéket más elfoglaltságokkal beleértve a szponzori és marketing kötelezettségeket.

    „Attól függ, ezek a hétvégék szabadnapok-e vagy marketing napok. Ha utóbbi, akkor legyen 23 verseny. Viszont ha szabadnap lenne, akkor jó 16 verseny” – mondta.

    A héten korábban Sean Bratches megerősítette, nem lesz Miami Nagydíj 2019-ben, tehát az F1 keresi az új versenyeket.

    Jelenleg úgy áll, jövőre 20-ra csökken a versenyek száma a Német Nagydíj kiválásával, a teljes naptár bejelentése a következő hetekben várható.

    (Szerző: Czuth Csaba)