Címke: f1inews

  • Emerson Fittipaldi az 1970-es évek F1-ében is el tudta volna képzelni Lewis Hamiltont

    Emerson Fittipaldi az 1970-es évek F1-ében is el tudta volna képzelni Lewis Hamiltont

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi szerint, Lewis Hamilton a hetvenes években sztár lett volna.

    1972 és ’74 F1-es világbajnoka a jelenlegi versenyzők között „bevállalós emberként” jellemezte Hamiltont.

    „Szeretem Lewis-t, azt hiszem, a körpályás versenyek egyik legnépszerűbb tagja, és biztosan megérdemli a bajnoki címet.” – mondta Fittipaldi az Autosportnak.

    „Azóta követem őt, hogy először láttam az F3-ban Németországban, sok-sok évvel ezelőtt. Úgy gondolom, ő egy fantasztikus pilóta. Rendkívül tehetséges, és nagyszerű vezetési stílusa van, nagyon agresszív az előzési szituációkban. Jól teljesít a motorsportban, nagyszerű show-t csinál. Szükségünk van ilyenre a nagydíj hétvégéken, mert mostanában hiányzik a cselekvés, és ő szolgáltatja az akciót!”

    Arra a kérdésre, hogy hol helyezné el Hamiltont a mindenkori legjobbak között, Fittipaldi elmondta, hogy tehetsége alapján átkerülne más korszakokba.

    „Az én szemszögemből biztos, hogy a legjobb csoportot Juan Manuel Fangio, Jim Clark, Jackie Stewart alkotja, mert ők az én korosztályom, és Ayrton Senna, mert brazilként barátság köt hozzá.” – magyarázta Fittipaldi.

    „Nehéz megmondani, de másképpen közelítem meg önnek a választ.”

    „Ha a grand prix versenyzés első három vagy négy legjobb pilótáját vesszük és betennénk egy időgépbe, így például Lewis visszakerülne az én időmbe, vezette volna az általam használt McLaren-t vagy a JPS Lotus-t, akkor nehéz lenne nekem és Jackie Stewartnak legyőznünk. Kétségtelen, hogy ő lenne az egyik legjobb srác. Ha pedig lenne olyan kor, mikor én a pályafutásom csúcsán a mai modern autókat vezethetném, biztosan rendkívül versenyképes lennék.”

    Fittipaldi hozzátette: úgy érzi, hogy Hamilton képes volt növelni a Forma-1 rajongótáborát.

    „Anglia nagyszerű nagykövete.” – mondta. „Azt hiszem, sokkal szélesebb körű nyilvánosságot képes így elérni, mint amit mi más módszerekkel elérhetünk, és népszerűbbé teheti a sportot.”

     

  • Massa nagyon készül utolsó F1-es versenyére

    Massa nagyon készül utolsó F1-es versenyére

    Felipe Massa jó eredményt szeretne elérni csapata és maga számára, egyben méltóképpen kívánja befejezni karrierjének utolsó Formula 1-es versenyét a szezonzáró Abu Dhabi futamon.

    Miután bizonyossá vált, hogy visszavonul az F1-ből, hazai versenyén Brazíliában, nagyszerű hetedik helyen ért célba Fernando Alonso és Sergio Perez előtt. A Williams pilóta, zárva karrierjét, hasonlóan jó versenyt szeretne futni a Yas Marina pályán.

    A brazilnak Interlagosban érzelmes búcsúztatásban volt része és mindent meg fog tenni, hogy megnyerje F1-es pályafutása 269. versenyét, hogy túlszárnyalja az eddig megszerzett 11 győzelem, 16 pole pozíció és 15 leggyorsabb kört jegyző statisztikáját.

    „Nagyon érzelmes hétvége lesz, hiszen ez lesz az utolsó versenyem a Williams-nél, és egyúttal a Formula 1-ben is” – mondta Massa. „Alig várom, és úgy tervezem, hogy minden pillanatát kiélvezem és kiemelkedő teljesítménnyel fejezem be az F1-es pályafutásomat lezáró eseményt.”

    A Williams nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy ki fogja váltani Massa-t a 2018-as idényben, de a keringő pletykák arra utalnak, hogy Robert Kubica-val már megegyeztek, és ő lesz Lance Stroll csapattársa. A lengyel pilóta a verseny után Abu Dhabiban, a Pirelli gumiabroncs tesztjén vezetni fogja a brit csapat idei, Fw40-es autóját.

     

  • Massa szerint kétséges, hogy Alonso 2018-ban bajnok lehet

    Massa szerint kétséges, hogy Alonso 2018-ban bajnok lehet

    Felipe Massa év végén búcsúzik a száguldó cirkusztól, és elismerte, hogy karrierjének következő állomása valószínűleg a Formula-E lesz.

    „Szerintem ez a legérdekesebb hely, ahol újra versenyezhetünk és nyerhetünk, ez lesz az autók jövője,” – mondta a spanyol AS című lapnak. Ugyanakkor ő is az F1-ben szeretne maradni a Williams-nél, jelenlegi csapattársa, Lance Stroll mellett. A brazil szerint az F1-nek „jó kilátásai vannak” a Liberty Media kezében.

    „A bajnokság megszerzése érdekében a Williamsnek több pénzre lesz szüksége, de azt hiszem, ha jó néhány dolgon javítanak, akkor ott tudnak lenni a dobogón” – mondta Massa. Stroll-ról pedig a következő megállapításokat tette: „Sokkal jobb, mint év elején volt, de azt hiszem, többet tudunk mondani a jövőjéről a második vagy harmadik évében”.

    A lassan leköszönő Williams pilóta szerint a legjobb csapattársa, akivel együtt dolgozott, Fernando Alonso volt. „Azt mondanám, hogy Schumacher ugyanazon a szinten volt, mint Lewis” – tette hozzá. Vettel nagyszerű pilóta, de alacsonyabb szinten van és talán Verstappen is, bár nála hiányzik a következetesség” – mondta Massa.

    Ugyanakkor nem hiszi, hogy régi Ferraris csapattársa, Fernando Alonso jövőre meg fogja tudni szerezni a világbajnoki címet. A kérdésre, – miszerint a spanyol hogy fog tudni teljesíteni jövőre a McLaren-nél a Renault erőforrással – Massa azt válaszolta: „A jövő év jobb lesz neki, de nem fog tudni harcolni a címért.”

     

  • Alonso a Le Mans-i indulás lehetőségét vizsgálja

    Alonso a Le Mans-i indulás lehetőségét vizsgálja

    Fernando Alonso azt állítja, hogy hajlandó beszélni a „jövőjéről” egy lehetséges Le Mans-i indulással kapcsolatban.

    A pletykák szerint a spanyol F1 pilóta jövőre részt vesz a legendás 24 órás versenyen, ezért a hétvégén Bahreinben tesztelte a Toyota LMP1 prototípusát. „Egy ilyen autó nemcsak gyors, hanem nagyon stabil is”, – idézte a német Auto Bild. „Egy napon szeretnék vele versenyezni.”

    A jövő azonban még nincs kőbe vésve, még akkor sem, ha közvetlenül a teszt eredménye után a Toyota bejelentette, hogy meg fogja vitatni a jelenleg a McLaren-nél versenyző spanyol 2018-as Le Mans-i indulását. Ez annak ellenére is igaz, hogy minden más nagy autógyártó visszavonul a legmagasabb szintet képviselő LMP1 kategóriából.

    Alonso hozzátette: „Van elég időnk a jövőn gondolkodni.”

     

  • Nagyon valószínű, hogy Massa versenyezni fog a Formula E-ben

    Nagyon valószínű, hogy Massa versenyezni fog a Formula E-ben

    A hamarosan „nyugdíjba” vonuló F1-es pilóta, Felipe Massa talán hamarabb bemutatkozik majd a Forma E-ben mint gondolnánk, mondta a sorozat főnöke, Alejandro Agag.

    A nagy teljesítményű gyártók, mint például a Porsche és a Mercedes növekvő érdeklődése a teljesen elektromos sorozatban való jövőbeli részvétel iránt a Formula E-t is ösztönzi, hogy minőségi környezetet alakítson ki a versenyzők számára.

    Felipe Massa megjelenése nyilvánvalóan jót tenne a jelenlegi mezőnynek, állítja Agag.

    „Felipe egy nagyon szimpatikus személy és rendkívül tehetséges versenyző” – mondta Agag az e-racing365-nek. „Nagyon valószínű, hogy az ötödik szezonra csatlakozik hozzánk, de a döntés nem az én kezemben van, ez a csapatok feladata. Fantasztikus lenne, ha mielőbb megjelenne a bajnokságban, de a 4. évadra talán túl késő bekapcsolódni (2017. december 1.-jén veszi kezdetét Hongkongban – a szerk.) mivel az F1 november végéig tart.”

    „Ki tudja, lehet, hogy hamarabb sor kerül rá, például már a következő szezonban, ha a körülmények lehetővé teszik. Mindenesetre szeretnénk, hogy itt legyen velünk.”

    Az idáig 268 F1 futamon indult brazil pilóta 2002-ben debütált a Sauber színeiben, pályafutása során 11 futamot nyert a Ferrarival, és egyetlen ponttal maradt le a dobogó legfelső fokáról az év végi összesítésben 2008-ban.

    Korábbi hírek szerint Massa hivatalos szerepet vállalhat az FIA-nál, Brazíliát képviselve a Motorsport Világtanácsban.

    Waldner Bernardo, a brazil autósport szövetség elnöke meg is erősítette a helyi jelentéseket.
    „Általában a szövetség elnöke magát jelöli ki, hogy tagja legyen a Világtanácsnak” – mondta Bernardo Globo-nak – de belátom, hogy Felipe Massa hasznosabb lehet az FIA-ban, mint én. Meghívtam őt kedden, és mielőtt Európába mentem, felhívott, hogy elmondja, beszélt az édesapjával, a barátaival, és megértette, hogy így még többet tehet a sportért” – tette hozzá.

    A 36 éves pilóta az Abu Dhabi-i finálé után elhagyja a Forma 1-et, és ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is aktív versenyző maradjon, bár úgy véli, hogy túl korai lenne bármilyen határozott terv kidolgozása.

  • A McLaren „nyitott” Alonso Le Mans-i szereplésére

    A McLaren „nyitott” Alonso Le Mans-i szereplésére

    Zak Brown megadta az engedélyt Fernando Alonso számára, hogy rajthoz állhasson a jövő évi legendás Le Mans-i 24 órás versenyen.

    „Szeretnénk, ha Fernando majd a McLaren színeiben nyerné meg a mesterhármast.” – mondta a brit csapat főnöke. „Győzött már Monaco-ban, azt hiszem, egy nap visszatérünk az Indy 500-ra, és Le Mans-ra is oda kell figyelnünk” – idézi Brown-t az El Mundo Deportivo.

    A McLaren azonban még nem áll készen Le Mans-ra, ami megmagyarázza a pletykákat, melyek szerint Alonso viszont felkészült rá, hogy 2018-ra bejelentkezzen a Toyota-hoz az LMP1 kategóriába.

    „Ugyanakkor ha Daytonában és Le Mans-ban szeretne tapasztalatot szerezni, nyitottak vagyunk rá.” – tette hozzá Brown.

  • Montezemolo óva int az elbizakodottságtól

    Montezemolo óva int az elbizakodottságtól

    Sebastian Vettel Brazíliában aratott győzelme után két korábbi, a Forma-1-ben meghatározó szerepet betöltött személy is óva int a Ferrari túlzott optimizmusától.

    Bár a maranellói márka elvesztette a 2017-es világbajnoki címet, Vettel legalább a hétvégén megverte a Mercedest, Valtteri Bottas előtt meglátva a kockás zászlót.

    „Brazília nagy nap volt számunkra” – mondta Vettel az olasz rádiónak. „Most azt remélem, hogy jól fogunk szerepelni Abu Dhabiban, és majd jövőre megnyerjük a világbajnoki címet.”

    De két jelentős F1-es személyiség is figyelmeztet arra, hogy Vettel Interlagosban aratott győzelme ellenére a Mercedes továbbra is a Ferrari egyik legnagyobb akadályává válik 2018-ban.

    „Nagyon örülök a Ferrari győzelmének” – mondta a korábbi Ferrari elnök, Luca di Montezemolo, aki az irodájából való távozása közben látványosan szembeszállt utódjával, Sergio Marchionne-val. „A pénzügytől és a közgazdaságtantól eltérően a sport nem pontosan, egyértelműen meghatározott tudomány.” – mondta a Radio Capital-nak. „Könnyű beszélni róla, de sokkal nehezebb nyerni. A Ferrari jó szezont teljesített, de sajnos nem nyerte meg a bajnoki címet, és azt hiszem, hogy Brazíliában is Hamilton nyert volna, ha ő indul az első rajtkockából.” – tette hozzá Montezemolo.

    Az olasz Flavio Briatore egyetért: „Mindannyian boldogok vagyunk a Ferrari győzelmétől, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a főhős (Hamilton) a boxutcából rajtolt, és mindannyian láttuk a legjobb pozíció eléréséért való küzdelmét.”

  • A Motorsport Világtanács megvitatja az F1 biztonságát

    A Motorsport Világtanács megvitatja az F1 biztonságát

    A Brazil Nagydíjon történt számos incidens után az FIA és a Forma-1 vezetői megvitatják a nagydíjak biztonságának kérdéseit a Motorsport Világtanács soron következő ülésén.

    Támadások és rablási kísérletek nehezítették a Forma-1-ben dolgozók munkáját a hétvégén. A Mercedes csapat mikrobuszát fegyveresek tartóztatták fel, mikor péntek este a pályáról a hotelbe tartottak; bár sértetlenül menekültek el, mégis pisztolyt tartottak az egyik ember fejéhez. Továbbá a Williams, a Sauber, az FIA és a Pirelli munkatársai szintén kellemetlen incidenseket élhettek át.

    A Pirelli és a McLaren közös döntése alapján a biztonsági aggályok miatt törölték a hétre tervezett gumiabroncs tesztet. A kialakult helyzetet formálisan megvitatják már a következő, decemberi Világtanács ülésen. „Az FIA azt kérte, hogy a Forma-1 készítsen beszámolót az eseményekről és mutassa be a Tanács tagjainak a következő, december 6-i ülésen” – olvasható egy nyilatkozat a Forma-1 hivatalos weboldalán.

    A tanács megvizsgálja, hogyan lehet következetesebb és hatékonyabb biztonsági eljárást alkalmazni az FIA Forma-1-es világbajnokság minden eseményén. Az eredményeket meg fogják osztani az FIA többi bajnokságának szervezőivel is, hogy átvehessék és az összes autós szakágban alkalmazhassák a pozitív megoldásokat.”

    „A biztonsághoz egy összefogást igénylő erőfeszítést kell tenni, és az FIA szorosan együttműködik az Forma-1-gyel és valamennyi érdekelt féllel, hogy biztonságos környezetet biztosítson mindazoknak, akik a Forma-1-es versenyeken dolgoznak vagy kilátogatnak az eseményekre.”

  • Vandoorne: Alonso nem a mentorom

    Vandoorne: Alonso nem a mentorom

    Stoffel Vandoorne-nak nincs szüksége Fernando Alonso segítségére a Formula 1-ben.

    Lassabb start után a belga újonc rendszeresen versenyképes McLaren-es csapattársa, Alonso mellett, aki vitathatatlanul az egyik legjobb F1 versenyző. „Valószínűleg ő a legjobb referencia az F1-ben” – értett egyet a fiatal pilóta.

    „Jó a kapcsolatom vele, a számos versenyhelyzet ellenére, ami normális. Ebben az évben nem rendelkeztünk valami erős csomaggal, de így is volt esélyem rá, hogy közel kerüljek hozzá” – mondta a belga.

    A 25 éves Vandoorne véleménye szerint ebben az évben nem szerencsés összehasonlítani az ő és Alonso kapcsolatát a Williams-es Felipe Massa és Lance Stroll viszonyával.

    Vandoorne ragaszkodik ahhoz, hogy Alonso nem az ő „mentora”. „Nem!” – mondta a brazil Globo-nak. „Természetesen együtt dolgozunk ugyanabban a csapatban és ugyanazt az irányt követve, de nem áll mellettem segítőként.  Nagyon nyitottak vagyunk, és normális beszélgetéseket folytatunk, mikor kiszállunk az autóból. De nem ő az én mentorom. Talán Lance-nek szüksége van ilyenre, nem tudom. ”

     

  • A Toro Rosso közel áll a Hartley és Gasly párosának bejelentéséhez

    A Toro Rosso közel áll a Hartley és Gasly párosának bejelentéséhez

    Bár egy ideje tisztában van vele a Toro Rosso, hogy megtarthatja jelenlegi pilóta párosítását – miután Carlos Sainz Jr a Renault-hoz távozott és Daniil Kvyat kiesett a Red Bull programjából – ezért Gasly-t és Hartley-t készenlétben tartják a hivatalos bejelentésig.

    A Toro Rosso várhatóan a közeljövőben megerősíti Pierre Gasly és Brendon Hartley pilótaként való alkalmazását a 2018-as Formula 1-es szezonra – Helmut Marko a Red Bull motorsport tanácsadója a brazil nagydíj után jelezte, hogy közel a bejelentés pillanata. „Talán a Toro Rosso sajtóközleményt tesz közzé néhány lényeges hírrel” – mondta az Autosportnak.

    A csapatvezető, Franz Tost szerint a Gasly és a Hartley a csapat számára „megbízható erőforrásnak” bizonyultak, de hangsúlyozta, hogy a 2018-as sorozat résztvevőit illető bejelentés időzítése nem az ő kezében van.”

    „A döntés a Red Bull kezében van,” – mondta Tost az Autosportnak. „Mindkét pilóta ütőképes része lehet a csapatnak, ezért nem látok másokat, akikkel indulhatnánk a jövő évben. De még egyszer: ez a Red Bull döntése, és ők fogják bejelenteni.”

    Az eddig ismert 2018-as pilóta felállás:

    Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    Ferrari: Sebastian Vettel, Kimi Raikkonen
    Red Bull-Renault: Daniel Ricciardo, Max Verstappen
    Force India-Mercedes: Sergio Perez, Esteban Ocon
    Williams-Mercedes: Lance Stroll, csapattársa egyelőre kérdéses
    Toro Rosso-Honda: később kerül megadásra
    Renault: Nico Hulkenberg, Carlos Sainz Jr
    Haas-Ferrari: Romain Grosjean, Kevin Magnussen
    McLaren-Renault: Fernando Alonso, Stoffel Vandoorne
    Sauber-Ferrari: később kerül megadásra