Címke: f1inews

  • Hartley csak az F1-re összpontosít 2018-ban

    Hartley csak az F1-re összpontosít 2018-ban

    Brendon Hartley elmondása szerint ebben az évben kizárólag a Formula 1-re fog koncentrálni. A Red Bull programból való néhány évvel ezelőtti távozását követően, újra felépítette karrierjét, a 28 éves pilóta ezalatt a motorsport számos kategóriájának aktív résztvevője volt.

    2018-ban Hartley megtartja kapcsolatait a Porschéval, mely csapattal tavaly megnyerte az endurance világbajnokságot, de azt mondta a NZ Herald újságnak, hogy most kizárólag az F1-re és a Toro Rosso-ra összpontosít. „Továbbra is kapcsolatban fogok állni a Porschéval, de a Formula 1-en kívül nem fogok semmilyen más futamon részt venni, ami szerintem az egyetlen ésszerű dolog, amit tehetek, mert teljes mértékben összpontosítanom kell” – mondta.

    „Minden energiámat és időmet ezzel kell töltenem ahhoz, hogy eléggé jó formába kerüljek, friss és versenyképes legyek a futamokon, és mindent meg is teszek annak érdekében, hogy ez a szezon működjön. Hatalmas lehetőség, hogy ott lehetek.” – tette hozzá az új-zélandi.

    Jelentős lesz a változás Hartley számára, aki tavaly év vége felé besűrítette az Endurance Világbajnoksághoz és az F1-hez kapcsolódó feladatait és örömmel elfogadott minden versenyzési lehetőséget.

    „Az elmúlt években megpróbáltam minden lehető versenyen részt venni, amin csak tudtam.” – ismerte el. „De tisztában vagyok vele, hogy nagy kihívás előtt állok.”

     

  • Paul di Resta teszt lehetőséget kap a Jaguar-nál a Formula E-ben, Marrakeshben

    Paul di Resta teszt lehetőséget kap a Jaguar-nál a Formula E-ben, Marrakeshben

    Paul di Resta pihentetni kényszerült reményeit arra vonatkozóan, hogy idén versenyezhet a Williamssel az F1-ben, de a skót hamarosan új fejezetet nyithat versenyzői karrierjében a Jaguar-al a Formula E-ben.

    Di Resta, aki tavaly nyáron a Magyar Nagydíjon helyettesíthette a beteg Felipe Massát a Williamsben, már nincs a jelöltek között az idei második ülés elnyerésére a brit csapatnál, amely még Sergey Sirotkin és Robert Kubica között nem választott 2018-ra.

    A Mercedes DTM bajnoka azonban felkeltette a Jaguar Formula E csapat érdeklődését, mely január 14-én Marrakeshben biztosítja a skót számára az autót a teljesen elektromos sorozat jövő hétvégi, második futama után. A Formula V8 3,5 győztes, Pietro Fittipaldi szintén készen áll a Jaguar csapat elektromos tesztjére.

    „Nagyon várom az első találkozást a Formula E-vel és a Jaguar I-2-es típussal” – mondta a skót, aki Marokkóba indul, miután Daytonában befejezte a hétvégi tesztet a United Autosport-nál, a 24 órás-t megelőzően, ahol di Resta a hónap végén versenyezni fog. „Ez egy tökéletes lehetőség, az év megfelelő időpontjában, hogy el is tudjak menni. Intenzív 1 napos teszt lesz Marrakeshben, és biztos vagyok benne, hogy pozitív visszajelzést adhatok a csapatnak.”

     

  • Whiting: Nem az autók miatt nincsenek előzések

    Whiting: Nem az autók miatt nincsenek előzések

    Charlie Whiting kiállt az új autószabályozások mellett. Véleménye szerint a jelenlegi mezőnyben egyszerűen azért nincsenek izgalmas harcok, mert a kis-és középcsapatok nincsenek a megfelelő szinten.

    ”A hibát nem az autók kialakításában kell keresni. Mindössze arról van szó, hogy a három éllovas – Mercedes, Ferrari, Red Bull -, klasszisokkal jobb a többieknél. Ezzel nem azt mondom, hogy unalmasak a futamok, csupán hogy ne háborodjunk fel azon, hogy egyik csapat jobb, mint a másik.” – vélekedett Whiting.

    Ezen álláspontjával azonban sokan nem értenek egyet: „Bár valóban szebbek és gyorsabbak a jelenlegi autók – szélesebbek, jobb a tapadásuk -, de több helyet foglalnak el a pályán, így a levegő nem megfelelően áramlik, ami megnehezíti az előzést.”- állítja Daniel Ricciardo.

     

  • Jön a Mercedes utánpótláscsapat?

    Jön a Mercedes utánpótláscsapat?

    A Mercedes hamarosan követheti a Ferrari példáját, és szövetségre léphet egy másik csapattal. A Haas szinte a Forma-1-be kerülése óta technikai partnerkapcsolatot ápol az olasz istállóval, valamint a Ferrari előrevetítette, hogy szorosabbra fűznék a viszonyukat az általuk erőforrásokkal ellátott Sauberrel is.

    A svájci istálló kvázi tanulópénz lesz a Scuderia új felfedezettjének, a 2017-es F2 bajnoknak, Charles Leclercnek, valamint szintén kiemelendő a tartalékversenyzői szerepet betöltő Antonio Giovinazzi személye is. Wolff az ilyen briliáns húzásokat nagyra értékeli.

    „Véleményem szerint Sergio Marchionne és Maurizio Arrivabene ilyen jellegű megmozdulásai mindenképpen elismerésre méltóak” – fejtegette ki Wolff az ESPN-nek adott interjújában. „A Haas-Ferrari összefogás mindkét csapat számára kedvező végkimenetelű volt, és bár még a jövő zenéje, igen kecsegtető a Sauber-ügy is. Ez ránk nézve akár veszélyes is lehet.”

    A Mercedes jelenleg két csapatnak is, a Force Indiának valamint a Williamsnek is a motorszállítója. Arra a kérdésre, hogy a fent említett istállókkal vannak-e komolyabb tervei, vagy esetleg teljesen új gárdát állítana össze, Wolff így felelt: „Nehéz kérdés. Nyilván fontolóra veszünk minden lehetőséget, viszont az ilyen, esetleges mellékvágányok miatt nem szeretnénk teljesen szétesni, mint csapat. Bármi lehetséges, de még semmi sem biztos.”

     

  • A világjáró Hartley, és az ő tapasztalata

    A világjáró Hartley, és az ő tapasztalata

    Brendon Hartley szerint a rutinja segített neki a szezon végi káoszban rendet tartani. Az új-zélandi versenyzőnek minden adott volt, hogy szép karriert fusson be a Porsche versenyzőjeként a WEC-ben, ám az sorsnak – no meg a Red Bullnak -, más tervei voltak.

    Egyik pillanatról a másikra F1 versenyző lett, ami azzal járt, hogy nyolc hétvége folyamán nyolc versenye volt, négy kontinensen. Az amerikai Road Atlantától Hartley egészen japánig repült, hogy részt vegyen egy WEC-es versenyen, majd vissza Amerikába, a Toro Rosso kedvéért, mielőtt még Kínába, Bahreinbe, majd Abu Dhabiba repült volna.

    „Nyolc-kilenc évvel ezelőtt nem ment volna.” – mondta a 28 éves pilóta. „Lássuk be, azért a sok utazás elég fárasztó. De büszke vagyok magamra. Tekintve, hogy nem kellett időzónák között váltanom, az utolsó három helyszín már nem is viselt meg annyira. Szerencsére a csapat is megpróbált segíteni, feleslegesen nem terhelni.”

    A következő év már nyugisabb lesz, tekintve, hogy Hartley jövőre már a Forma-1-re fókuszál. „Az első, austini verseny hatalmas lépés volt a karrierem szempontjából.” – mondta. „Tudtam, hogy lépésről lépésre kell haladnom, valamint igyekeznem kell kerülni a meggondolatlan lépéseket, ami sikerült is. Most, hogy főállású Forma-1 versenyző vagyok, hatalmas kő esett le a szívemről. Boldog vagyok, büszke és optimista. Hiszem, hogy sikerülni fog.”

    „Arra is felkészültem, hogy nagyon sokat kell még dolgoznom, hiszen a szezonban rengeteg nagyszerű versenyző van, akiket természetesen nagyon tisztelek, de hiszem, hogy sikerülhet legyőznöm valamennyijüket.”

     

  • Ocon kikérte Wolff tanácsát a Perez-ügyben

    Ocon kikérte Wolff tanácsát a Perez-ügyben

    Esteban Ocon a Mercedes csapatfőnökéhez, Toto Wolffhoz fordult, hogy segítsen kezelni csapattársával, Sergio Perezzel vívott, pályán belüli és kívüli nézeteltéréseit. A duó viharos kapcsolata már Spában elkezdődött, kétszer is egymásba szaladtak, Ocon állítása szerint Perez „megpróbálta megölni” őt. Ezután találkoztak még Kanadában, Azerbajdzsánban és Magyarországon. A belga futam után Ocon Wolffhoz fordult, hiszen ez a szituáció már ismerős lehetett az osztrák csapatfőnöknek korábbi versenyzőpárosa, Hamilton és Rosberg jóvoltából.

    „Ő volt az első gondolatom, amikor a konfliktus elharapózott, hiszen tapasztalt ilyen téren” – mondta a Mercedes junior versenyzője, Esteban Ocon a Motorsport.com-nak. „Segítséget kértem tőlük, ők pedig készségesen segítettek. Nem árt több nézőpontból nézni a helyzetet. A Mercedes pedig egy világbajnok csapat, bizonyára tudnak ezt-azt. Részleteket nem árulok el, de úgy érzem, igazán hasznos tanácsokat kaptam.”

    A francia, aki idén nyolcadikként zárta a szezont, hozzátette, hogy véleménye szerint már mindketten túljutottak a szezonközi konfliktusokon és továbbléptek. „Fontosnak tartom kiemelni, hogy tiszteljük egymást, valamint közösen dolgozzunk azon, hogy csapat szinten jobbá váljunk. Lehet, hogy nem együtt megyünk nyaralni, de azért egész jól kijövünk.”

     

  • Newey: A 2017-es év volt Hamilton eddigi legjobbja

    Newey: A 2017-es év volt Hamilton eddigi legjobbja

    A Red Bull Racing tervezőmérnöke, Adrian Newey fejet hajtott Lewis Hamilton idei teljesítménye előtt. A Forma-1 egyik legsikeresebb mérnökeként Newey figyelemmel kíséri Hamilton pályafutását.

    Lewis Hamilton idén a negyedik vb címét zsebelhette be a Forma-1-ben töltött 11 éve alatt, valamint az évek folyamán 62 alkalommal álhatott a dobogó tetejére, ezzel mindössze 29 győzelemmel elmaradva Michael Schumachertől.

    Bár a számok nem hazudnak, Newey kiemelte Hamilton megbízhatóságát is. „Véleményem szerint Lewis karrierjének a kezdete tele volt hullámvölgyekkel” – mondta a Sky Sportsnak. „De az idei győzelméhez kétség sem fér, bámulatos teljesítmény, az eddigi legjobbja. Nem hibázott, ellenben tudta, mikor kell inkább elengedni a győzelmet, majd beérni pontszerző helyen, mintsem kiesni és nullázni.”

     

  • Rosberg, mint Mercedes nagykövet?

    Rosberg, mint Mercedes nagykövet?

    Nico Rosberg a minap azt nyilatkozta, szívesen lenne a jövőben is a Mercedes nagykövete, függetlenül attól, hogy 2016 végén váratlanul kilépett a csapattól. Jelen állás szerint jövőre ő váltja Niki Laudát a német RTL-nél.

    Arra a kérdésre, miszerint ha továbbra is a Mercedesnél képzeli el a jövőjét, nehéz lesz objektívnek maradnia RTL-es szakértőként, így válaszolt: „Papíron lejár a Mercedeses szerződésem ez év végén, szóval ez sehogy sem fog befolyásolni. Jövőre előfordulhat, hogy a Daimler nagykövete leszek, így a kérdésfeltevés alaptalanná válhat.”

    „Ha Niki is objektív tudott maradni, nekem is sikerülni fog.” – teszi hozzá.

  • Horner: Verstappen egy harcos

    Horner: Verstappen egy harcos

    Christian Horner azt nyilatkozta, hogy versenyzője az idei, parádés teljesítménye alapján hatalmasat nőtt a szemében. A Red Bull csapatfőnöke hangsúlyozza, hogy a fiatal holland versenyző párszor igazán mélyről küzdötte fel magát a szezonban, ami csak még erősebbé tette.

    „Ne feledjük, hogy ez még csak a negyedik éve autóversenyzőként.” – mutatott rá a Red Bull csapatfőnöke. „Külön kiemelném azt, ahogyan a nehéz helyzetekre reagált. Sajnos az idény folyamán akadt pár ilyen.”

    Bár a szezon felénél még nem állt túl jól a szénája, ugyanis csak hatszor sikerült pontszerző helyen végeznie, ez egyértelműen inkább a technika ördögének tudható be, mintsem vezetői hibának. Az évad egy bizonyos pontján úgy tűnt, vége a versenyző és csapata kapcsolatának, azonban egy váratlan fordulatnak köszönhetően visszatért a remény, amely szerződéshosszabbításhoz vezetett. A szingapúri kiesését követően bezsebelhette első futamgyőzelmét Malajziában, majd később Mexikóban.

    .”Elegendő tapasztalatot szerzett. Keményen dolgozott, mind a pályán, mind pedig a szimulátorban. Lehengerlő a hozzáállása, a tehetsége pedig megkérdőjelezhetetlen” – teszi hozzá Horner. „Tökéletesen érzi az autó határait.”

    Ez korántsem jelenti azt, hogy az alig 20 esztendős Verstappen nem követett el pár meggondolatlan, fiatalkori botlást. Amikor a Hungaroringen ütközött a csapattársával, Daniel Ricciardoval, egyértelműen ennek tudható be. Valamint az a szintén kellemetlen, elsőkörös Monzai ütközés Felipe Massával is, melynek köszönhetően tizedikként végzett.

    „Idén a Monzai és Hungaroringi esetek voltak azok, melyekben egyértelműen ő hibázott. Egy hajszál választja el a hőst a gonosztól. Kockáztat, de nem felelőtlen, és hatalmas harcos, amit élvezet nézni.” – zárta gondolatait a csapatfőnök.

     

  • Mutatjuk TheSigner Force India F1 Team concept-jét!

    Mutatjuk TheSigner Force India F1 Team concept-jét!

    A múlthéten bemutatott Alfa Romeo Sauber és Maserati Haas grafikákat követően, TheSigner egy újabb koncepciót hozott el nekünk, mégpedig a Force India F1 Team 2018-as autójának elgondolását.

    Ha kíváncsiak vagytok TheSigner további munkáira, csekkoljátok Instagram oldalát!

     

    Force India F1 Team concept

    Force India

    Force India

    Force India