Címke: F1

  • Gátat szabnának a Red Bullt segítő lehetőségnek

    Gátat szabnának a Red Bullt segítő lehetőségnek

    Nemrég még arról pusmogtak, hogy enyhítések jöhetnek az F1-es csapatot váltó szakemberek kényszerszabadsága terén, de úgy néz ki, muszáj ellentétes irányban is paramétereket beiktatni a rendszerbe a Red Bull csapatfőnök-cseréje miatt.

    Júliusban Laurent Mekies váltotta Christian Hornert a poszton, és azonnal munkába is állt. Tekintve, hogy a Red Bull tágabb családján belül történt a váltás, senkit sem lep meg, hogy Mekies-nél nem alkalmazták a kényszerszabadságot, ami alapvetően azt a célt szolgálja, hogy az adott szakember ne vigyen magával releváns friss belső információkat a korábbi csapatától az újhoz.

    Csapatfőnökök ritkán mozognak az F1-es istállók között, gyakoribb a házon belüli előléptetés, inkább a mérnökök vándorlásakor szokott előjönni a téma. Legutóbb Frédéric Vasseur mozdult hasonló helyzetben, de ott is valamelyest hasonló volt a szituáció, ugyanis régi partnerétől, a Saubertől ment a Ferrarihoz. James Vowles elé sem gördített sok akadályt a Mercedes, hogy átvegye motorilag ügyfele, a Williams irányítását, a Sauber aktuális új karmestere, Jonathan Wheatley viszont több hónapnyi szünet után állhatott csak munkába, miután bejelentette távozását a Red Bulltól.

    A PlanetF1.com információi szerint a Horner-Mekies utódlás felkeltette az FIA figyelmét, és fontolóra veszi, hogy a hivatalos szabályozásban rögzítsenek kötelező előírásokat a csapatot váltó szakemberek munkába állására, vagyis intézményesíthetik a kényszerszabadságot. Hogy ezt milyen hosszú időtartamban rögzítik, egyelőre nem ismert, és előfordulhat, hogy lesz benne mozgástér. Prominens szakemberek esetében akár 1 évig is el szokott nyúlni a szünet hossza.

  • Veszélyes folyamatot látnak terjedni az F1-es pilóták

    Veszélyes folyamatot látnak terjedni az F1-es pilóták

    Az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének elnöke, Alexander Wurz kifejtette, hogy az autósport belépő szintjén megfigyelhető egy tendencia, ami nem csupán árt a sportnak, veszélyt is hordoz magában.

    A korábbi pilótának a figyelmét az F1-es mezőny tagjai hívták fel a problémára, ami a gokartozás világát bolygatja meg. „Fejlettebb padlólemezek, szárnyelemek és leszorítóerőt befolyásoló elemek jelentek meg. Mindannyian úgy reagáltunk, hogy ez teljes őrület, mert a gokartozás klassz, és ezek a dolgok csak még drágábbá, illetve talán veszélyesebbé teszik” – mondta a GPblognak.

    „Nem látjuk, mi haszna lenne ennek, csak hátrányokat látunk. Mindenki meg akarja venni ezeket a leszorítóerőt termelő elemeket, de ez nem tesz jót a sportnak és a versenyzőknek sem.”

    Egyáltalán ne lepődjünk meg, hogy a jövő reménységei és pártfogóik hajszolják a minél jobb lehetőségeket az F1 felé vezető úton, az ilyen technikai előnyök hozadékai simán sorsdöntőek lehetnek a kiválasztási folyamat során, és természetesen nem mindenki engedheti meg magának a fejlettebb kiegészítőket. A veszély meg például abban leselkedik a fiatalokra, hogy az aerodinamikai idomok a gokartokon esőben ugyanúgy növelik a vízpermet mennyiségét és rontják a látási viszonyokat, mint az F1-es autóknál.

    „Valakinek fel kellene szólalnia, hogy hogy vigyázunk a gokartozó kölykökre, és aggódunk értük. Rossznak gondoljuk az irányt, meg kell állítani a folyamatot. Tudom, hogy a gyártók technikai fejlődést akarnak, az üzleti tevékenységük során pénzt akarnak termelni, de a szervezőknek és a szülőknek jeleznie kellene, hogy ne így legyen” – fogalmazott Wurz.

    „Mindez szembemegy a biztonsággal, az alacsony költségvetéssel, az előzésekkel, szóval miért tartunk erre? Ha az egész csak a gyártók üzleti hasznát szolgálja, akkor a folyamatra sajnálattal nemet kell mondanunk.”

  • Sainz: A Williamsnél nagy változásra van szükség

    Sainz: A Williamsnél nagy változásra van szükség

    A Williams pilótája, Carlos Sainz reméli, a csapat megtanulja, ami egy általánosan versenyképes autó megalkotásához szükséges, a jelenlegi ugyanis bizonyos pályákon nem muzsikál jól.

    Számára ez évek óta nem látott szituáció, hiszen előzőleg a McLaren, illetve a Ferrari alkalmazottja volt. A Williams viszonylag jól kezdte a szezont, nagyobb átlagban az ötödik helyet foglalta el az erősorrendben, amit még mindig tükröz a pozíciója a konstruktőri értékelésben, viszont egyre közelebb férkőzött hozzá több riválisa.

    Azok után, hogy a Monacói Nagydíjjal bezárólag az istálló legalább egyik versenyzője mindig eljutott a Q3-ig, Barcelonától kezdve az előző hat helyszínen ez már csak kétszer jött össze nekik, és pontmennyiségben is felülmúlta őket ebben a periódusban az Aston Martin, a Sauber és a Racing Bulls. Mentségként fel lehet hozni, hogy állítólag a Williams fejezte be először az idei autója fejlesztését és váltott teljes mértékben az új szabályrendszerhez készített jövő évire, de Sainz rámutatott, hogy bőven vannak megoldandó problémáik.

    „A Hungaroring mindig nehéz pályának számított a csapatnál. Az időmérőn után hosszas megbeszélést tartottunk, és én egy olyan csapattól jöttem, amelyik megszerezte a pole-t, miközben jómagam csak 13. lettem. Határozott visszajelzéseket tudok adni, miért van lemaradásban az autónk az ilyen pályákon” – idézte az Autosport Sainzot a nyári szünet előtti utolsó állomásról.

    „Idén már semmit sem tehetünk, de remélem, hasznos tanulási folyamaton megyünk keresztül a jövőre nézve, hogy megismerjük, miként kell fejlesztünk egy Forma–1-es autót ahhoz, hogy az sikeres és versenyképes legyen olyan pályákon, mint a budapesti vagy a barcelonai. Az elnyújtott kanyarokban viszonylag gyenge az aerodinamikánk, ahol a bejárattól a kanyar közepéig sokáig van szükség a leszorítóerőre. Ez egy ideje már megfigyelhető, és pont ezért jók az autónknak a hosszú egyenesek és az éles kanyarok.”

    „Nagyon meg kell változtatni a tervezési filozófiánkat a jövőben. Próbáljuk megérteni, hol tartunk, és mit kell változtatnunk, hogy a jövő évi autó mindenhol erősen teljesítsen és különböző típusú pályákon is jól vezethessük.”

    A hírek szerint megint a Mercedes áll a legjobban az új motor fejlesztésével, így 2014-hez hasonlóan a Williams megint dörzsölheti a tenyerét, ám ahogy az utána következő évek megmutatták, a legerősebb motor önmagában édeskevés a magas szint fenntartásához, megfelelő kasztni nélkül ez csak átmenetileg repít az élmezőnybe csapatot.

  • Ilyen kevésen múlt, hogy Hülkenberg legyen Verstappen csapattársa

    Ilyen kevésen múlt, hogy Hülkenberg legyen Verstappen csapattársa

    Nico Hülkenberget balszerencsés versenyzőnek szokás tekinteni az F1-ben amiatt, hogy stabil eredményei ellenére másfél évtizede rendre keresztülnéznek rajta az élcsapatok. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko egy konkrét példával is elő tud állni arra, amikor ez pontosan így történt.

    A 38. születésnapját éppen a napokban betöltő Hülkenberg 2010 óta tartó F1-es karrierje során versenyzett a Williamsnél, a Renault-nál, a Haasnál, valamint kétszer megjárta a Force Indiát és a Saubert is, de ezekkel minden alkalommal csak oldalirányú mozgásokat tett a középmezőnyben. Eközben súlyos negatív rekordot állított fel eleinte azzal, hogy senki nem rajtolt még el ilyen sok F1-es versenyen dobogó megszerzése nélkül, majd pedig miután idén Silverstone-ban végre a harmadik helyen végzett, azzal, hogy senki nem várt még ilyen sokat első pódiumára.

    Az idén a Hungaroringen már 241. Forma–1-es futamát teljesítő német azonban 2020 végén, amikor éppen nem is volt a mezőny állandó tagja, közel állt ahhoz, hogy aláírjon a Red Bullhoz, amely csapat a következő években a mezőny kimagasló csapatává vált – ám végül ez a lehetőség is kicsúszott a német kezéből, rajta kívül álló okok miatt.

    Mint Marko most elárulta, akkoriban, amikor a Red Bullnál már biztosak voltak abban, hogy nem tartják meg a következő szezonra Alexander Albont, Hülkenberg és Sergio Pérez személyében gondolkodtak azon, hogy kivételesen a saját pilótaprogramjukon kívülről igazoljanak valakit Max Verstappen mellé. Hülkenberg arra az évre kiszorult a mezőnyből, miután 2019 végén elvesztette ülését a Renault-nál, és csak a Racing Pointnál ejtett meg néhány figyelemreméltó beugrást, ám amikor a szezon utolsóelőtti futamán Pérez éppen ugyanazzal a csapattal váratlanul megnyerte a különleges bahreini vonalvezetésen rendezett Szahíri Nagydíjat, maga felé fordította az esélyeket, s végül őt igazolta le a Red Bull.

    Büntetéssel kezdi első F1-es futamát a Cadillac, ha tényleg leigazolta ezt a versenyzőt

    Marko az f1-insidernek beszélt Hülkenberg elszalasztott esélyéről. „Akkoriban éppen kommentátorként dolgozott a [Red Bull tulajdonában lévő] Servus TV-nél, szóval ilyen szempontból is megvolt a kapcsolat. El is kezdődtek az egyeztetések, de aztán Pérez megnyerte a versenyt Bahreinben, és emiatt minden az ő irányába billent.”

    A mexikói végül négy szezont töltött el a Red Bull pilótájaként, amelyekből az első kettőben még stabilan hozta Verstappen segédjének szerepét, ám a második kettőben már súlyos formaingadozások jellemezték a teljesítményét, ami miatt 2024 végén menesztették is – összesen öt győzelmet szerzett a csapattal.

    Persze lehetetlen megmondani, hogy Hülkenbergre milyen sors várt volna Verstappen oldalán, de az azért biztos, hogy dobogós helyek és győzelmek szempontjából mostanra sokkal jobban állna.

    „Szerintem szép időszakot éltek volna meg, hiszen ők ketten nagyon jól kijönnek egymással. Hülkenberg biztos kézzel szállítja az eredményeket, a mi autónkkal pedig ez a legjobb helyezéseket jelentette volna” – erősítette meg ezt Marko.

  • Büntetéssel kezdi első F1-es futamát a Cadillac, ha tényleg leigazolta ezt a versenyzőt

    Büntetéssel kezdi első F1-es futamát a Cadillac, ha tényleg leigazolta ezt a versenyzőt

    Ha minden, az értesülését biztosra mondó orgánumnak hihetünk, akkor teljessé is vált a jövőre a Forma–1-es mezőnyhöz csatlakozó Cadillac pilótafelállása.

    Egy hete ugyanis már írtunk arról, hogy a visszatérő Sergio Pérez lesz a csapat egyik versenyzője, ezt a planetf1 közölte biztos tényként – hozzátéve, hogy az Olasz Nagydíj hetén jöhet a hivatalos bejelentés a Graeme Lowdon által vezetett istálló részéről.

    Most egy másik lap pedig a másik versenyző kapcsán állítja, hogy mérget vehetünk a megállapodásukra: a racingnews365 szerint Valtteri Bottasszal is véglegesítette a szerződést a csapat, és már a jövő héten közölhetik a hírt a nyilvánossággal.

    Ha mindkét esemény megvalósul, akkor a Cadillac tényleg az elérhető két legtapasztaltabb pilótát szerezte meg az F1-es debütálására, amire nagy szüksége is lenne. Bottas és Pérez egyaránt egy év kihagyás után térnének vissza, a finn a Saubernél vesztette el az ülését és idén a Mercedes tartalékpilótájaként van ott minden versenyen, míg a mexikóit a Red Bull menesztette, és idén nincs is együttműködése semelyik csapattal.

    Ketten együttvéve 16 F1-es futamgyőzelemmel rendelkeznek, amivel jelen tudásunk szerint az ötödik legeredményesebb pilótapáros lenne a mezőnyben a Cadillacé (a Ferrari, a Red Bull, az Aston Martin és a McLaren mögött), a nagydíjrajtokat illetően pedig a harmadik legtapasztaltabb (a Ferrari és az Aston Martin kettőse mögött).

    Bottas leigazolása azért is érdekes, mert a mezőnybe való visszatérése pillanatnyi hátránnyal is sújtaná a következő csapatát: a finn ugyanis a tavalyi szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon 5 rajthelyes büntetést kapott a Kevin Magnussennel történt ütközéséért, ami az FIA dokumentuma szerint nem évül el, a következő F1-es versenyének rajtrácsán kell azt letöltenie. Ennek tudatában a jövő évi Ausztrál Nagydíjat Bottas rögtön büntetéssel kezdené, de ez egy hosszú távban gondolkodó újonccsapatnál bizonyára nem volt döntő fontosságú tényező, hiszen aligha a legelső futamukon készülnek majd nagyot robbantani.

    A finn egyébként már egy júniusban posztolt videóval tett egy nagyon erős utalást arra, hogy a Cadillac versenyzője lehet.

  • Hamilton vegán kutyáját elvitték egy látnokhoz, aki kiolvasta, hogy Roscoe csak egy kis szalonnát szeretne

    Hamilton vegán kutyáját elvitték egy látnokhoz, aki kiolvasta, hogy Roscoe csak egy kis szalonnát szeretne

    Közismert, hogy Lewis Hamilton elég radikális elvek mentén neveli bulldogját, Roscoe-t, aki most címlapra is került a Vogue divatmagazin kutyás különkiadásában, a Dogue-ban. Ennek apropóján a gazda néhány újabb sztorit is megosztott kettőjük kalandjairól.

    Maga a hétszeres világbajnok vegán életmódot folytat, de ennél jóval szokatlanabb, hogy kutyáját, Roscoe-t is teljesen húsmentes étrendre állította át. A Dogue-ban készült interjúban van egy szekció, amelyet úgy írtak meg, mintha a kutya válaszolt volna a kérdésekre (helyette alighanem Hamilton tette meg ezt is), és itt azt mondja, a görögdinnye és az ananász a kedvenc étele.

    Míg az embereknél teljesen elfogadott a vegán étrend, azzal már a brit pilóta rajongói közül sem mindenki ért egyet, hogy a kutya egészségének is jót tesz ez. Talán intő jelnek is vehető, amit nemrég egy látnok üzent ezzel kapcsolatban Hamiltonnak. A britet arról kérdezték, hogy ha a kutya teljesen értené az emberi beszédet, mi lenne az az egy mondat, amit közölne Roscoe-val, erre húzta elő az alábbit:

    „Van egy vicces történetem. A trénere elvitte őt egy médiumhoz, akinek aztán megkaptam a hangüzenetét. Azt mondta benne, hogy Roscoe csak egy dolgot szeretne, egy kis szalonnát, mert már hét éve növényalapú étrenden van. Szóval azt mondanám neki, hogy sajnálom, de egy falat szalonnát sem kapsz” – mondta a szőrösszívű gazda.

    Fotó: roscoelovescoco
    – Instagram

    Hamilton kendőzetlenül felfedte, hogy kutyája több emberi tulajdonságot is felvett, például hangosakat szellent, aludni pedig a hátán szeret. Talán ezeken felbuzdulva a brit azt hitte, hogy Roscoe a moziban is élvezettel néz majd vele végig egy filmet, de az ezzel kapcsolatos számításai nem igazán jöttek be.

    „Nem tudom, ez mennyire furcsa, de párszor elvittem moziba. Először A galaxis őrzőit néztük, csak mi ketten. 3D-s volt a vetítés, szóval ráadtam egy 3D-s szemüveget. Ott ült a mellettem lévő széken, és öt percig tényleg nézte a filmet, én pedig nem tudtam abbahagyni a nevetést, képtelen voltam koncentrálni. Látszott rajta, hogy nem érti, mi történik. Aztán bealudt ott a széken, és az egész film alatt horkolt, olyan hangosan, hogy mindenki hallotta a moziteremben, és jót nevettek rajta” – mesélte Hamilton.

    A Ferrari pilótájának korábban két bulldogja is volt, de Coco 2020-ban elpusztult. Roscoe viszont időnként most is elkíséri gazdáját a versenyekre – a Ferrari csapattagjaival idén a Brit Nagydíjon ismerkedhetett meg először, amiről az alábbi videó készült.

    https://twitter.com/ScuderiaFerrari/status/1941199925850857583

  • Megjöttek a hivatalos filléres F1-es termékek azoknak, „akik nem félnek áthágni a szabályokat”

    Megjöttek a hivatalos filléres F1-es termékek azoknak, „akik nem félnek áthágni a szabályokat”

    Van az a szintű rajongás, amely előtt a világ egyik legnagyobb autómárkája is beadja a derekát, és nemcsak ösztönzi az embereket arra, hogy hamisított termékeket viseljenek, de még segítséget is nyújt nekik ehhez.

    Tavaly egy olyan országban robbant be az F1-láz, amelynek már évtizedek óta nem volt versenyzője a királykategóriában. Azzal, hogy Franco Colapinto váratlanul ülést kapott a Williamsnél, argentin rajongók egész hada kezdett fokozott érdeklődést mutatni a sport iránt. Nem csak egészséges szurkolói kultúra érkezett ezzel, hiszen jól dokumentált, hogy idén Jack Doohan olyan fenyegetéseket is kapott az Alpine-nál a helyén inkább Colapintót látni vágyóktól, amiket már nem lehetett félvállról venni, de a többség persze jószándékú, sportszerető ember, akik egy új piacot is megnyitottak a Forma–1 számára.

    A versenyzőnő kiszállt az autójából, ránézett a telefonjára, és erotikus képeken látta viszont magát

    Colapinto tavaly még viccesen panaszkodott amiatt, hogy a Williamstől megvásárolható, az ő nevét vagy rajtszámát viselő F1-es termékek túl drágák ahhoz, hogy a ganzdaságilag elég rossz helyzetben lévő Argentínában élő rajongói megengedhessék maguknak a megvásárlásukat.

    „Csak azt remélem, hogy nem gatyásodnak le teljesen attól, hogy F1-es termékeket vásárolnak. A Williams olyan magas áron kínálja őket, hogy azt még Cristiano Ronaldo sem engedhetné meg magának. De az argentinok őrültek, és így is mindent felvásárolnak majd, kisöprik a készletet, aztánkét hónapig majd csak rizsen élnek. Vegyék inkább az olcsó hamisítványokat” – buzdított még tavaly a hivatalos készletek vásárlása ellen Colapinto a Corazon F1-nek nyilatkozva, amit most a planetf1 idéz.

    Nos, ha a Williamsnél nem is, idei csapatánál, az Alpine-nál komolyan vették Colapinto szavait, hiszen kifejezetten az argentin rajongókat célozva frissen létrehozták a „The Originals Fake Collectiont”, ami egy igazi oximoron, hiszen eredeti hamisítványokat kínál. A gyűjtemény egy weboldalon található, amelyről Colapinto arcával, nevével, rajtszámával, sőt Renault-logóval ellátott matricák tölthetőek le ingyenesen, és részletes instrukciók is találhatóak ahhoz, hogyan dolgozhatják azokat rá a rajongók egy egyszerű, minta nélküli pólóra, zászlóra és egyéb termékekre, ezáltal tulajdonképpen aprópénzért szert téve egy F1-es rajongói holmira, ami végül is jogtiszta hamisítvány.

    Bár az F1-es csapat neve 2021 óta Alpine, ezeken a termékeken mégis az anyacég, a Renault logója található, mivel Argentínában a franciák luxusmárkájának eladási számai elenyészőek.

    Colapinto maga is büszkén számolt be az eredeti hamisítványok piacra dobásáról, amihez az alábbi videó is elkészült:

    „Az egész csak egy viccnek indult, de mára valami sokkal nagyobb lett belőle. Örülök, hogy a Renault megragadta az ötletet, és valami olyasmivé formálta, amit sokan tudnak élvezni. És ez az egész hamisítatlanul argentinnak érződik: nagyon kreatív, nagyon szenvedélyes, a szabályok áthágásától való félelem nélkül” – kommentálta a fejleményeket Colapinto.

    Az, hogy augusztusban ilyen közös projektbe vágott bele az Alpine és az argentin versenyző, azt talán előrevetítheti, hogy a csapat nem tervezi rövid időn belül lecserélni Colapintót, noha nemrég Flavio Briatore még Valtteri Bottas szolgálatai felől érkedlődött Toto Wolffnál. A planetf1 úgy tudja, legrosszabb esetben is csak az történhet meg, hogy a szezon utolsó két-három futamára ültetnek be valaki más a helyére, ha Colapinto teljesítményével nagy gondok lennének.

    Az Alpine a nyári szünetben az utolsó helyen áll a konstruktőri tabellán, Colapinto az idei nyolc versenye során még nem szerzett pontot.

  • Ha Wolff olvasná ezt az interjút Russelltől, azonnal elé tenné a szerződést

    Ha Wolff olvasná ezt az interjút Russelltől, azonnal elé tenné a szerződést

    George Russell elmondása szerint az idő múlásával már egyre kevésbé aggódik a Mercedesszel való szerződéshosszabbítása miatt, de tett egy olyan ajánlatot, amitől minden munkaadónak felcsillanna a szeme.

    Hónapok óta görgő téma a Forma–1-es paddockban a Mercedes 2026-os pilótafelállása, hiszen furcsa módon Russell elé még mindig nem tett le egy szerződést a csapat, noha a képlet jelentősen egyszerűsödött azóta, hogy Max Verstappen jövő évre történő átigazolásának esélye minimalizálódott – a holland a következő szezonra is a Red Bull-lal készül.

    Így a Mercedesnél kevés értelme lenne váltani, és kevés jó opció is maradt erre. Végképp furcsa lenne, ha megválna a csapat Russelltől, aki az istálló húzónevévé vált Lewis Hamilton távozása után, stabilan szállítja az eredményeket, a Kanadai Nagydíjon pedig győzelmet is szerzett. De Kimi Antonellit sem feltétlenül lenne helyes lépés lecserélni, dacára az utóbbi futamokon látott gyengélkedésének, hiszen rengeteget fektetett már a Mercedes a fiatal olaszba, akivel hosszú távú tervük van.

    Russell szintén a Mercedes saját nevelésű pilótája, de ő az első három szezonját még a Williamsnél teljesítette, s 2022-re kapta meg az ülést a gyári csapatnál – a Mercedes éppen ekkor veszítette el uralkodó szerepét a mezőnyben, Russell viszont nem nyugszik addig, amíg bajnoki címet nem nyer velük – és bár nemrég egy másik interjúban azt mondta, kész erre akár egy évtizedet is várni, most az F1.com-nak nyilatkozva ezt azzal árnyalta, még fizetne is egy bajnokautóért.

    „Hetedik éve vagyok az F1-ben. Úgy érzem, hogy a csúcsteljesítményemet nyújtom, de versenyzőként még tovább erősödhetek. Egy évvel ezelőtt idegesebb voltam a szerződésem miatt, mint fél évvel ezelőtt. De most, hogy már ilyen sokat vártam, biztos akarok lenni benne, hogy mindent jól csinálunk vele” – fogalmazott Russell.

    „A megállapodásnak megfelelőnek kell lennie számomra és a csapat számára is, az időtartamában is meg kell egyeznünk. Szóval koránt sem csak annyiról van szó, hogy mekkora fizetéssel lennék elégedett. A pénz csak egy nagyon apró része az egésznek.”

    „Fizetnék is azért, hogy világbajnok legyek, fizetnék egyáltalán azért, hogy harcoljak a világbajnoki címért. Így állok hozzá, számomra ez a prioritás.”

    Az F1 történetében, sőt még közelmúltjában sem példátlan, hogy egy versenyző fizessen az üléséért, bár ez csak rossz anyagi helyzetben lévő kiscsapatoknál szokott előfordulni, ahol a pilóta jelentős szponzori pénzekért cserébe kapja meg a versenyzési lehetőséget – és bár a Liberty Media által teremtett gazdasági környezetben ma már nyereségesen működnek a csapatok, a támogatói háttér jelentősége aligha fog teljesen eltűnni (Franco Colapinto alpine-os ülésében alighanem segített).

    Bár a Mercedes esetében kizárható olyan eshetőség, hogy a szerződéshosszabbításhoz még Russellnek kelljen fizetnie, a brit ezen hangzatos nyilatkozatával azt mindenképpen jelezte, hogy karrierje jelenlegi szakaszában a siker sokkal fontosabb számára, mint a pénz.

  • A versenyzőnő kiszállt az autójából, ránézett a telefonjára, és erotikus képeken látta viszont magát

    A versenyzőnő kiszállt az autójából, ránézett a telefonjára, és erotikus képeken látta viszont magát

    Az FIA fokozott erőkkel lép fel az online zaklatás ellen, már az álnév mögé bújó kommentelőket is be tudja azonosítani, a versenyzőket érő fenyegetések pedig jogi eljárást vonhatnak maguk után.

    Nemcsak az autósportban, hanem globálisan az egész sportvilágban egyre fokozódó problémát jelentenek az ismert személyeket ért online zaklatások. A közösségi média ugyanis lehetővé teszi, hogy bárki közvetlenül is üzenetet küldhessen világsztároknak, akik még ha igyekeznek is elkerülni ezek olvasását, a súlyosabb fenyegetések így is eljuthatnak hozzájuk. Az F1-ben a legutóbbi, nagy publicitást kapott eset Jack Doohané volt, aki bár újoncként kezdte a szezont az Alpine-nál, mégis olyan zaklatások érték őt és családját az online térben és már azon kívül is, hogy egy idő után már csak biztonsági őrökkel közlekedett a versenyhétvégéken a pályán kívül.

    Az ilyen online abúzust az egyes személyek akár szimpátia alapján (Doohan esetében a ülésére esélyes Franco Colapinto argentin rajongói voltak a háttérben) vagy elveszített fogadások után követik el a frusztrált kommentelők, az ez ellen való védekezés pedig az egész világon még gyerekcipőben jár. Az FIA a 2023-ban megalapított Együtt az online zaklatás ellen nevű kezdeményezése viszont ezen dolgozik, a projektet vezető Erin Bourke pedig a planetf1-nek beszélt arról, hogy az autóversenyzőket érő zaklatási formák nagyon gyorsan változnak és egyre vadabbá válnak.

    „Nagyjából egy hónapja beszélgettem egy fiatal női versenyzővel egy másik bajnokságból. Éppen szponzorok után kutat, hogy tisztán láthassa a jövőjét, ami nőként nem egyszerű” – mondta.

    „Eközben több deepfake fotó is készült róla, amelyek eléggé szexuális tartalmúak, hogy finoman fogalmazzak. Amikor ezek megjelentek online, a szponzorai persze nem tudhatták, hogy valódiak-e vagy sem, és elkezdtek aggódni, hogy ez milyen fényt vethet rájuk.”

    „Az ilyeneknek rendkívül romboló hatásuk van. Pedig csak annyi történt, hogy egy versenyzőnő kiszállt az autójából, felnyitotta a telefonját és ezt találta magáról. Egy autóversenyzőnek rengeteg kihívással kell szembenéznie, de azt hiszem, hogy ez az egyik legsúlyosabb, hiszen az ilyen jellegű zaklatások egyre sokasodnak, és a kezelésük kulcsfontosságú a karrierjük szempontjából.”

    Bourke szerint azonban véget értek azok az idők, amikor névtelenség mögé bújva bárki bármit büntetlenül leírhat a nappalijából, hiszen az utóbbi időben a mesterséges intelligencia segítségét is felhasználva már az álnév mögül kommentelők személyazonossága is felfedhető – s ha indokolt, büntetőeljárás is indítható ellenük.

    „Néha a nyilvánosság is láthatja az olyan kommenteket, amelyek megfenyegetnek valakit azzal, hogy »utánad megyek egy késsel« vagy »doxolni foglak«, ami azt jelenti, hogy közzéteszem, hol élsz. És az is ijesztő, hogy ezek közül sokat nem is láthatunk, mert privát üzenetben kapják meg őket a versenyzők, ilyenkor pedig tényleg nagyon személyessé válik a dolog” – mutatott rá a szakember.

    „De azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy valójában az álnév mögé bújó emberek kiléte sem mindig titkos. A tweetek metaadataiból, a nyílt forrású adatok felhasználásával valójában be lehet azonosítani, hogy ki az illető. Az FIA-nál már foglalkozunk ezzel. Összegyűjtöttünk olyan hozzászólásokat, amelyek bűncselekmény elkövetésével fenyegetnek, a partnerünk rendszerén keresztül pedig be tudtuk azonosítani a nevüket, az országukat és a munkahelyüket is. Szóval senki sem teljesen ismeretlen, ez a tudás pedig segíthet abban, hogy a versenyzők bátrabban előálljanak az ilyen ügyekkel, és onnantól mi elvégezhetjük a munkát számukra. Jogi útra lehet terelni ezeket az eseteket, gyűlöletbeszédért pedig már ítéltek el online kommentelőket.”

  • Ha Hamilton és Leclerc összedugják a fejüket, ennyire kreatív ötletek születnek

    Ha Hamilton és Leclerc összedugják a fejüket, ennyire kreatív ötletek születnek

    A pályán még a csapattársak között is mindig van bizonyos fokú rivalizálás, de ebben a kihívásban most együtt kellett működnie Charles Leclerc-nek és Lewis Hamiltonnak.

    Ki épít magasabb tornyot papírpoharak és pálcikák segítségével? Ezt a feladatot osztották ki a Ferrari motorhome-jában készenlétben álló két csapatnak, amelyek egyikét a két F1-es versenyző, a másikat pedig a Ferrari három esport-versenyzője (John Evans, Bari Broumand és Ismael Fahssi) alkotott.

    A kihívást többféle módon meg lehetett közelíteni. Eleinte a csapatok széles alapzatot próbáltak felállítani, hogy arra építkezzenek tovább, de az első próbálkozás egyik oldalon sem jött be. A szimulátorosok aztán a legegyszerűbb megoldásra tették fel tétjeiket, simán csak az egymásba helyezett poharak oszlopát állítva versenybe, de Hamilton és Leclerc végül a két irányelv kombinációjával (stabil alapra oszlop építése) simán megnyerték ezt a háziversenyt.

    A videó végén Hamilton még a legjobb Khaby Lame-imitációját is előhúzta.