Címke: F1

  • A Red Bull ultimátumot adott Tsunodának

    A Red Bull ultimátumot adott Tsunodának

    A még kiadó 2026-os F1-es versenyzői ülések közül a Red Bullét övezi az egyik legtöbb bizonytalanság, amelybe Yuki Tsunoda próbál belekapaszkodni.

    Rajta múlik, meggyőzi-e a szerződéshosszabbításról a csapatot, de nem túl rózsás a helyzete: eddig csak 7 pontot kapart össze azóta, hogy Liam Lawsonnal helyet cseréltettek vele, utoljára tavasszal végzett az első tíz helyezett között, utána hét futamon nullázott. Ő úgy látja, javulást hozott a teljesítményében, hogy már Max Verstappen mellett már ő is használhatja a Red Bull legújabb fejlesztéseit, és ezt a formát akarja kiterjeszteni a szezon hátralevő részére.

    De jut-e még annyi idő és türelem neki, hogy ez eredményekben megmutatkozzon? A Holland Nagydíj előtt arra utalt (konkrét dátum, időpont említése nélkül), hogy ultimátumot kapott. „Több pontot kell szereznem – idézte Tsunodát a RacingNews365. – Ami a határidőt illeti, megegyeztünk a csapattal, hogy mikorra kell jó teljesítményt elérnem, és akkor eldönthetik, szerződtetnek-e a következő évre. Meglátjuk.”

    „Egyértelműen többet kell mutatnom. A nyári szünet előtti két verseny azonban segített kicsit. Főleg Helmut [Marko] nem volt tisztában vele, mekkora különbséget jelent köztem és Max között, hogy eltérő csomaggal vezetünk. Amint én is megkaptam az övét, hirtelen sokat javult a tempóm.”

    „Magyarországon nagyon kicsi volt kettőnk között a különbség az edzésektől fogva, ez mutatja, van bennem potenciál.”

    A Cadillac jövő évi pilótájának kinevezett Sergio Pérez azt mondta, a saját tapasztalataiból kiindulva számított rá, hogy Tsunoda baja is meggyűlik az autóval a viszonylag jó kezdés után, mert a friss fejlesztésekhez nehéz alkalmazkodni, és Verstappen csapattársának a holland stílusát kell másolnia, nem tudja a saját útját járni.

    Ha Tsunoda nem javul látványosan, Isack Hadjar előléptetése lenne logikus a Red Bull részéről, vagy húzhatnak egy merészet a jelenleg az F2-ben szereplő Arvid Lindblad mély vízbe dobásával.

  • Nem változtat a McLaren, ezután is előfordulhatnak igazságtalan helyzetek Piastri és Norris között

    Nem változtat a McLaren, ezután is előfordulhatnak igazságtalan helyzetek Piastri és Norris között

    Oscar Piastri és Lando Norris szerint sem kell görcsösen ragaszkodni mindig az egyforma stratégiához a vesrenyeken, így a folytatásban is megeshet az, ami a Magyar Nagydíjon megesett.

    A Magyar Nagydíj után számos drukkeren az az érzés lett úrrá, hogy a McLaren igazságtalanul bánt Oscar Piastrival, amiért megnegedte Lando Norrisnak, hogy egy kiállásos stratégiával teljesítse a versenyt és ezzel átugorja a Charles Leclerc mögé beszorult ausztrált (is). Valójában azonban a wokingiak sem tudták előre, hogy ennyire jól fog működni Norrisnál az egy csere, miközben Piastri Leclerc turbulens levegőjében nem tudta kiautózni a két kiállásban rejlő lehetőségeket.

    Persze utólag ettől még felmerült, hogy ilyen helyzetekben nem kellene-e elővigyázatosabbnak lennie a csapatnak és inkább azt mondania, hogy nem próbálkozunk mással egyik versenyzővel sem, hiszen a konstruktőri cím aligha lesz veszélyben, viszont Piastri és Norris egyéni vb-címért zajló küzdelmében döntő lehet akár egyetlen ilyen véletlen is. A verseny után lezajlott megbeszéléseken azonban arra jutottak, hogy nem.

    „Igen, beszéltünk róla azóta – nyilatkozta Piastri a Holland Nagydíj előtt. – Végső soron azt gondolom, hogy vannak versenyszituációk, amelyekben a pályán elfoglalt pozíció szempontjából egy csapat második autójának, vagy nem is kell másodiknak lennie, elég, ha az utolsó autó egy vonatban vagy csoportban, sokkal kevesebb a veszítenivalója. Ez az aspektus mindig is jelen lesz, és nem lenne igazságos kiegyenlíteni ezt csak azért, hogy a két autó ugyanolyan stratégián legyen.”

    „Beszéltünk arról, hogy lehetett-e volna valamit másként csinálni az én részemről. Ezek nagyon produktív párbeszédek voltak. Szerintem továbbra is szabadon választhatunk majd alternatív stratégiákat, ha ezt akarjuk. De igen, beszéltünk róla, hogy ezt miként közelítsük meg, mert nyilván ezt nehéz levédeni, különösen amikor abban a helyzetben vagy a bajnokságban, amiben mi.”

    Norris eközben elmondta, hogy nem is a verseny megnyerése volt a célkitűzés az egykiállással, hanem a dobogóra kerülés. „Budapest kivétel volt. A döntést, hogy egy kiállásra váltunk, főként azért hoztuk meg, hogy Russell elé kerüljünk, és nem feltétlenül azért, hogy megpróbáljuk megnyerni a versenyt. Csodálatos, hogy így alakult és tökéletes eredményt értünk el. Talán nem volt tökéletes, harmonikus verseny csapatként a számunkra, de ugyanakkor megmutatta, hogy olykor mi történhet a versenyzésben. Versenyzőként mindketten azt akarjuk, hogy a dolgok ne legyenek túl szigorúan szabályozva és képtelenek legyünk versenyezni.”

  • „Nincs értelme kiabálni” – Verstappen hazai futama ezúttal aligha lesz diadalmenet

    „Nincs értelme kiabálni” – Verstappen hazai futama ezúttal aligha lesz diadalmenet

    Max Verstappen közel 100 pontos hátrányban vág neki az idei szezon folytatásának az F1 nyári szünete után, azaz a világbajnoki címről gyakorlatilag lemondhat, de ennek ellenére úgy véli, nem nehéz motiváltnak maradnia a fennmaradó tíz versenyre, és az autója jobb megértését is izgalmasnak tartja annak ellenére, hogy 2026-ban a szabályváltozások miatt teljesen más Red Bullban ül majd.

    A négyszeres világbajnok a legutóbbi futamot a 9. helyen fejezte be a Hungaroringen, és mivel a zandvoorti pálya is tele van középgyors, nyújtott kanyarokkal, hazai futamán sem reménykedhet győzelemben. „A legutóbbi nem volt egy nagyszerű hétvége a számunkra, ezért remélem, hogy közelebb lehetünk. Nem gondolom, hogy a hátralevő pályák közül ez lesz számunkra a legjob, de esőt is jósolnak, ami mindig okoz némi káoszt. Meglátjuk, mi lesz” – mondta az FIA sajtótájékoztatóján.

    Verstappen még a szezon elején tudott nyerni két versenyt, az első Szuzukában, a másodikat Imolában, azóta viszont nem termett számára babér. „Azt mondanám, hogy minél több a gyors kanyar egy pályán, annál jobb nekünk, míg a lassú és középgyors kanyarok kicsit nehezebbé teszik a dolgunkat” – mutatott rá.

    Ám ha azt gondolnánk, hogy lényegében csak túl akar lenni a szezonon a holland, akkor tévedünk. „Minden egyes hétvégéből megpróbáljuk kihozni a legtöbbet, és meglátjuk, hogy lesznek-e lehetőségek, miközben próbálunk többet tanulni az autóról. Természetesen a következő szezonban nagyon másak lesznek az autók, de továbbra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy kicsit jobban megértsem az idei kocsit és hogy hol találhatunk némi teljesítményt, amivel kicsit megkönnyíthetjük a dolgunkat.”

    „Őszintén szólva ez nem olyan nehéz – felelte arra a kérdésre, hogy miként marad így motivált. – Valószínűleg nehezebb lenne, ha még nem nyertem volna semmit, és azt gondoltam volna, hogy mostanra a bajnoki címért fogok küzdeni. De amikor sokat nyertél és átéltél egy olyan időszakot, amelyben sokat nyersz, tisztában vagy vele, hogy eljön az idő, amikor ennek vége szakad. Sajnos esetünkben jelenleg ez a helyzet, ugyanakkor nincs értelme frusztrálttá válni vagy kiabálni. Az energiapazarlás lenne. Jobb inkább megvizsgálni az autót és a szervezetet és megnézni, hogy a jövőben miként lehetünk jobbak. Jelenleg ezen dolgozunk.”

    Verstappen arról is szót ejtett, hogy jövőre jön ide utoljára az F1, hiszen Zandvoort 2026 után kikerül a naptárból. „Talán a Forma–1-gyel többet nem jövünk ide, de a pálya megmarad, nem igaz? – mondta a Red Bull sztárja a holland sajtónak. – Természetesen a Forma–1 nem fog többé versenyezni itt, és természetesen hiányozni fognak ezek a hétvégék a rengeteg drukkerrel, de nem arról van szó, hogy soha többé nem fogok itt versenyezni. Sajnálatos, de az élet megy tovább.”

    Miután zsinórban háromszor nyert Zandvoortban, tavaly pedig második lett Lando Norris mögött, jó esély van rá, hogy az idei lesz Verstappen pályafutásának legrosszabb hazai futama, legalábbis, ami az eredményességet illeti.

  • A Ferrari kiölte Hamiltonból azt, ami a legfontosabb számára a Forma–1-ben

    A Ferrari kiölte Hamiltonból azt, ami a legfontosabb számára a Forma–1-ben

    Valószínűleg a legtöbben anélkül is megmondtuk volna, hogy ez a helyzet, hogy Lewis Hamilton kimondta volna, de a hétszeres világbajnok a Holland Nagydíj előtt először beszélt arról, hogy az elmúlt hónapok küszködése miatt már nem volt képes élvezni azt, amit csinál.

    Hamilton eddigi ferraris karrierje nem úgy alakult, ahogyan azt ő és a csapat várta, hiszen még csak dobogóra sem tudott állni a maranellói istálló színeiben eltöltött eddigi 14 versenyen. A helyzet ráadásul nemhogy javult volna, hanem egy rövidebb pozitív időszakot követően a szünet előtti utolsó két versenyen, Belgiumban és a Hungaroringen a hétszeres világbajnok mélypontra került, aminek köszönhetően már olyanokat mondott, hogy a Ferrarinak le kellene cserélnie őt.

    A nyári szünet elmondása szerint jót tett neki, „teljesen kikapcsolt”, miközben a családjával és barátaival töltötte az idejét, és összességében „nagyszerű” volt a szünete, amelyről „elszántan és motiváltan” tért vissza. Persze ez önmagában nem fogja megoldani a problémákat, de a 40 esztendős pilóta kiemelte, hogy természetesen rajta vannak az ügyön, miközben megpróbálják közösen újra élvezni a versenyzést.

    „Keményen fogunk dolgozni, leszegjük a fejünket, próbálunk változtatni néhány dolgon a megközelítésünkben és megpróbáljuk elkezdeni élvezni, amit csinálunk. Akkora volt a nyomás a szezon első felében, hogy az nem tette a legélvezetesebbé a dolgokat, úgyhogy szerintem csak emlékeznünk kell arra, hogy imádjuk, amit csinálunk, mert mindannyian közösen vagyunk benne ebben, én pedig próbálok jól szórakozni.”

    Arra a kérdésre, hogy pontosan milyen nyomásra gondolt és honnan származott mindez, Hamilton a következőt felelte: „Végső soron onnan, hogy az ember próbál mindent az irányítása alatt tartani, és ott a munkamennyiség, az új partnerek, a rengeteg fotózás, amit csináltunk, a beilleszkedés egy új csapatba, mert ez egy nagyon nagy csapat. Ez a legnagyobb brand a sportunkban, úgyhogy mindezek együttvéve. Sok volt.”

    Ezután elmondta, hogy „valószínűleg [a szórakozás] a legfontosabb része [a Forma–1-es versenyzésnek], mert ezért vágtam bele ebbe a sportba. Jól szórakoztam.”

    „Bárkiről legyen szó és bármit is csináljon, ha nem élvezed, amit csinálsz, akkor miért csinálod?” – tette fel a kérdést, majd rámutatott, hogy a hatalmas felhajtás a Ferrarihoz igazolása körül megakadályozta őt abban, hogy kiélvezze a kezdeti időszakot.

    „Gyakran túl nagy a zaj, ami miatt szem elől tévesztheted, hogy mi az igazán fontos, ezért én tényleg arra akarok koncentrálni, hogy újra élvezzem. Csatlakoztam a csapathoz, amiről mindig is álmodtam, és akkora volt a zaj körülötte, hogy ez elhomályosította az élvezeti részt. Most az a fontos, hogy ezeket a dolgokat félretegyük és ismét a színtiszta szeretetére koncentráljunk annak, amit csinálunk.”

  • A Mercedes felajánlotta versenyzőjét az egyik riválisnak, de az nemet mondott

    A Mercedes felajánlotta versenyzőjét az egyik riválisnak, de az nemet mondott

    Az Audi F1-es projektjét vezető Mattia Binotto elárulta, hogy a Mercedes felajánlotta nekik az egyik pilótáját.

    A nyári szünet után a hétvégén a Holland Nagydíjjal folytatódik a Forma–1 idei szezonja, a számos kérdés közül pedig az egyik mindenképpen az, hogy megtalálja-e a formáját az utóbbi időben igencsak elveszettnek látszó Andrea Kimi Antonelli, aki az utóbbi nyolc futamból csak kétszer szerzett pontot (3. lett Kanadában, 10. a Hungaroringen), és bevallottan nehézséget okoz neki mindent kihozni az autóból.

    Ráadásul a Mercedes 19 esztendős újoncát nem segíti az sem, hogy csapattársa, George Russell eközben a legjobb formában levő pilóták egyike, és folyamatosan szállítja a dobogós helyezéseket, amivel jelentős kontrasztot képez a két versenyző teljesítményében. Antonelli tehetségét és tempóját persze senki nem kérdőjelezi meg, és pont egy ilyen szezon, amelyben a Mercedes nem harcol egyik világbajnoki címért sem, ad lehetőséget számára a viszonylag tét nélküli tapasztalatszerzésre.

    Antonellit ezzel a mondattal lökte a gödörbe Toto Wolff?

    Toto Wolff ezért is ültette őt be a távozó Lewis Hamilton helyére ahelyett, hogy egy tapasztalt pilótával pótolta volna a hétszeres világbajnokot, miközben Antonellit kölcsönadja egy középcsapathoz tapasztalatot gyűjteni. Pedig mint most kiderült, legalább az egyik ilyen istállónak felajánlotta a fiatal olasz szolgálatait.

    „Felajánlották őt nelünk, de én nem vettem részt a döntésben – árulta el a jövőre a Saubert átvevő Audi F1-es projektjét vezető Mattia Binotto az olasz Il Giornale-nak, aki szerint Antonellinek azzal azért meg kell küzdenie, hogy topcsapatban debütált. – Nehéz év ez neki, mert a benne rejlő, mindenki által elismert tehetsége ellenére egy olyan topcsapatban, mint a Mercedes, ki van téve a média nyomásának.”

    Az Audi szempontjából pedig mindenképpen jobb, hogy olyan versenyzőkkel szálltak harcba az idén, akikre hosszú távon is számíthatnak és nem kell őket „visszaadni” az egyik riválisnak. Gabriel Bortoleto ráadásul nagyon bevált és nyugodtan kijelenthető, hogy az első 14 versenyen a legjobb teljesítményt nyújtó újoncnak bizonyult, így emiatt sem bosszankodhatnak, amiért nem fogadták el a Mercedestől Antonelllit.

  • Újabb részletet árult el Verstappen Mercedeshez igazolásáról Russell

    Újabb részletet árult el Verstappen Mercedeshez igazolásáról Russell

    George Russell a Holland Nagydíj csütörtöki sajtónapján némileg ellentmondott korábbi nyilatkozatának, és kijelentette, nem az volt a kérdés, hogy Max Verstappen kitúrja-e őt a Mercedestől, hanem hogy a csapattársa lesz-e.

    Russell a Magyar Nagydíj előtt még arról beszélt, hogy „kockázatos helyzetbe” sodorta őt az elmúlt fél évben az, hogy egy ideig nem egyeztek az érdekei a Mercedesével, és ez a hat hónap sem neki, sem Andrea Kimi Antonellinek nem volt a legmegnyugtatóbb a jövőjük szempontjából, „és egy kicsit ellentmondásos volt.”

    Ezzel szemben Zandvoortban arra a kérdésre, hogy bármikor is kételkedett-e abban, hogy bizonytalanná vált a jövője a Mercedesnél, Russell így felelt: „Nem, egyáltalán nem. Inkább az volt a kérdés, hogy ki lesz a csapattársam. Eléggé racionálisan látom, hogy miként működik ez a sport, a csapat pedig úgy érezte, hogy nem kell szerződést hosszabbítania. Én pedig nem igazán éreztem azt, hogy nagyon erőltetnem kell, amikor eljutott a dolog egy bizonyos pontra. Jobban hiszek magamban, mint valaha” – idézi az Autosport a pilótát.

    Mint ismert, a Mercedes az idén is egyeztetett Max Verstappennel egy esetleges átigazolásról, ami végül 2026-ra nem fog megvalósulni, de jó ideig reális forgatókönyvnek tűnt. És mivel mind Russell, mind Andrea Kimi Antonelli szerződése az idei szezon végéig szól, nem volt egyértelmű, hogy a holland kinek a helyére érkezhet, de Russell elmondása szerint Antonellinek kellett volna új csapat után néznie.

    „Mindig is hittem magamban, az eredményeim pedig mindig alátámasztották ezt – folytatta Russell. – Nemcsak az idei formámról van szó, hanem a teljes karrieremről 10 éves koromtól kezdve. Úgyhogy igen, ha bebiztosítod magad és teljesítesz, soha nem kell semmi miatt aggódnod.”

    Ha Wolff olvasná ezt az interjút Russelltől, azonnal elé tenné a szerződést

    Ezzel együtt a 27 esztendős pilóta továbbra sem írt alá szerződéshosszabbítást a Mercedesszel, de elmondása szerint ez nem azért van, mert ne akarná mindkét fél a közös folytatást.

    „Jelenleg pozitív egyeztetések zajlanak. Mint mondtam, semmi nem fog történni a nyári szünet alatt, mert egyik részről sem volt oka annak, hogy történjen, mivel élvezni akartuk ezt a rövid pihenőt, de a dolgok a jó irányba tartanak. Mint mondtam, biztosra kell mennünk, hogy ez a megfelelő lépés és egyikünk részéről sincs időnyomás, úgyhogy tovább tarthat, mint általában, de nincs okotok többet belelátni ebbe, mint ami a valóság” – mondta Russell, kiemelve, hogy rengeteg teendője van mind neki, mind a csapatnak, és a világ nem áll meg csak azért, hogy nyugodtan megtárgyalhassák a hosszabbítást.

    Hogy mennyi időre kötelezné el magát a csapat mellett, illetve a Mercedes mennyit hajlandó ajánlani neki, az még szintén nem dőlt el. „Figyelembe kell venned, hogy mi előnyös a számodra, és azt is, hogy mik a kockázatok. Figyelned kell a kockázatot és a megtérülést. De lojális vagyok a Mercedeshez, mert annyi támogatást adtunk egymásnak az évek során, és mint mondtam, a Mercedesszel akarok nyerni, de mindennek megfelelőnek kell lennie. Jelenleg azt vitatjuk meg, hogy egyéves hosszabbítás lesz vagy többéves, és innen lépünk majd tovább.”

  • A pilóták törtek autót, de a szerelők haltak meg kis híján az F1 egyik legbizarrabb időmérője után

    A pilóták törtek autót, de a szerelők haltak meg kis híján az F1 egyik legbizarrabb időmérője után

    Az 1999-es Belga Nagydíj nem került be az F1 klasszikus versenyei közé, de a napra pontosan 26 évvel ezelőtt rendezett időmérő edzése a mai napig sokakban élénken élhet.

    Napra pontosan 26 éve annak, hogy Jacques Villeneuve és Ricardo Zonta 6 millió dolláros kárt okozott az 1999-es Belga Nagydíj időmérő edzésén az újonc BAR-istállónak azzal, hogy mindketten rommá törték az autót az Eau Rouge-ban.

    A legendás kanyar akkoriban még nehéznek számított (nem lehetett könnyedén bevenni padlógázzal a mezőny legrosszabb autójával is), így valódi kihívást jelentett igazán tempósan átmenni rajta. Ráadásul a BAR már a hétvége kezdetekor gondba került, mert hiba csúszott a Belga Nagydíjra szánt lengőkarok gyártásába, aminek következtében Villeneuve autójáról pénteken menet közben leszakadt a felfüggesztés. A szerelők ezután éjszakába nyúlóan dolgoztak, hogy mindhárom autót (akkoriban még tartalék is volt) felkészítsék szombatra, hogy aztán végignézzék, ahogy a két pilóta gyakorlatilag megesemmisíti azokat.

    Villeneuve és Zonta a közhiedelemmel ellentétben egyébként nem fogadott egymással, így nem ez okozta a bukásukat, aminek következménye az lett, hogy a verseny után egy kisbusznyi szerelő közel került ahhoz, hogy az autópályán lelje halálát.

    Hogy miért, arról testvéroldalunkon alábbi cikkünkben írtunk bővebben az eset egyik korábbi évfordulóján, egyúttal jártuk körül a spái hétvége történéseit a BAR szemszögéből:

    24 éve: Villeneuve-ék szétzúztak két autót, amivel kis híján megölték a szerelőiket (videó)

  • A Ferrari megerősítette: valóban az történt a Magyar Nagydíjon, amivel Russell gyanúsította őket

    A Ferrari megerősítette: valóban az történt a Magyar Nagydíjon, amivel Russell gyanúsította őket

    Lefolytatta az ilyenkor megszokott vizsgálatokat a Ferrari a nyári szünetben, majd közölte, semmi baj nem volt Charles Leclerc autójával a Hungaroringen.

    Miután meglepetésre pole pozíciót szerzett a Hungaroringen, Charles Leclerc a Magyar Nagydíjon sokáig jó eséllyel pályázott idei első győzelmére, ám a második kerékcseréje után a tempója drasztikusan visszaesett és végül a dobogóra sem fért fel. A lassulásának mértékét látva sokakban felmerült, hogy valamilyen probléma lépett fel a monacói pilóta autójával, a 3. helyen záró George Russell a verseny után azonban rámutatott: a Ferrari valószínűleg a padlólemezének túlzott kopását próbálta elkerülni, ezért az első és a második kerékcserénél is növelt a guminyomáson, valamint az első szárnyon is állítottak.

    Minden arra utal, hogy a Ferrari kockáztatása döntötte romba Leclerc Magyar Nagydíját

    „A helyzet eléggé furcsa volt. Az első 40 kör során kontrolláltuk a dolgokat. Az első etapban mindenképp, aztán a másodikban kicsit nehezebbé vált a helyzet, de továbbra is kezelhetőnek bizonyilt, aztán az utolsó etap katasztrofálisan alakult, nagyon nehéz volt vezetni az autót” – nyilatkozta Frédéric Vasseur, a maranellóiak csapatfőnöke közvetlenül a verseny után.

    Azt a francia szakember viszont nem tudta pontosan megmondani, hogy mi történt, és csak annyit kommunikált, hogy az autó vázával volt a gond. Mint kiderült, ez egyfajta nyakatekert megfogalmazása annak, ami történt. A Ferrari ugyanis a guminyomás növelésével növelt a hasmagsságon, amivel romba döntötte az autó egyensúlyát. A váz tehát távolabb került az aszfalttól, de önmagában semmi gond nem volt vele.

    A maranellóiak a nyári szünetben persze lefolytatták a szükséges vizsgálatokat, majd a csapat szóvivője a Belga Nagydíj előtt megerősítette, hogy semmi nem romlott el Leclerc SF-25-ösén, a menet közben végrehajtott változtatások azonban kedvezőtlen hatással voltak az autó kezelhetőségére, mert váratlan módon változott meg az egyensúly.

    Azt nem részletezték, hogy mik ezek a változtatások és mi miatt voltak szükségesek, de egyértelműen a guminyomás növelése és az első szárny állítása áll a háttérben, amivel a padlólezem túlzott kopását akarták elkerülni, hiszen az automatikus kizárást von maga után.

    Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj
    Fotó: Malcolm Griffiths – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

    A Ferrari ezzel ugyanabba a folyóba lépett volna, mint a szezon eleji Kínai Nagydíjon, amelyen Lewis Hamiltont zárták ki a túlságosan elkopó padlólemez miatt. Az olaszok azóta küszködnek azzal, hogy nem tudják kellően közel engedni az autót az aszfalthoz, a Hungaroringen pedig a jelek szerint szándékosan agresszívabb beállítást választottak a megszokottnál, hogy az időmérőn minél jobb helyről kezdhessenek, majd a versenyen a helyzet menedzselésével jussanak el a célig. Ez egy ideig be is vált, hiszen Leclerc magabiztosan vezetett, ám végül a túlzott kopás elkerülése miatt olyan mértékű közbeavatkozásra volt szükség, amivel már nem tudta megőrizni az első helyet.

  • A mezőny sereghajtója lecsapna a Verstappen következő csapattársának kikiáltott sztárra?

    A mezőny sereghajtója lecsapna a Verstappen következő csapattársának kikiáltott sztárra?

    Max Verstappen helyére az érintettek szerint nem megy, de egy másik csapat is érdeklődhet a négyszeres IndyCar-bajnok Alex Palou iránt.

    A napokban robbant a hír, hogy a Red Bull kiszemelte a négyszeres IndyCar-bajnok Alex Palout Max Verstappen következő csapattársának, majd az IndyStar értesüléseit maga Palou, majd Chip Ganassi, a spanyol pilótát foglalkoztató Chip Ganassi Racing tulajdonosa is cáfolta, az F1-Insider vitt némi csavart a történetbe, ugyanis arról írt, hogy Flavio Briatore, az Alpine F1-es istállóját különleges tanácsadóként irányító olasz üzletember nyitott lenne Palou visszahozatalára Európába.

    A szaklap Briatore „őszinte érdeklődéséről” ír, mivel Briatore aktívan keresi, hogy kire cseréheti le az alulteljesítő Franco Colapintót 2026-ra. Miután Valtteri Bottas és Sergio Pérez aláírt a Cadillachez, ők kikerültek a képből, Palou pedig amolyan fekete lóként bekerült. A spanyol versenyző korábban elmondta, hogy versenyezzen bárhol, ő győzelmekért akar küzdeni, ezért nem érdekelte a Cadillac, ami alapján a jelenleg a konstruktőri 10. helyen álló Alpine sem jöhetne szóba a számára.

    Hamarosan derékba törhet a Hungaroringen balesetet szenvedő F1-es pilóta karrierje

    A francia istálló a 2026-os szezontól azonban a várhatóan az új szabályrendszert a legjobb erőforrással rendelkező gyártóként kezdő Mercedes motorjaira vált, amivel ugrásszerűen nőhet a versenyképessége. Persze ettől még nagy kérdőjel, hogy miként tudna alkalmazkodni a Forma–1-hez Palou. A képességeit persze nem lehet megkérdőjelezni, miként az is biztos, hogy ha vált, akkor annak most lenne a legnagyobb értelme, hiszen a jövő évi autókat teljesen máshogyan kell majd vezetni, mint a mostaniakat, így bizonyos mértékig mindenki a nulláról indul.

  • F1-menetrend: jön a Holland Nagydíj, ahol az eső megkavarhatja a kártyákat

    F1-menetrend: jön a Holland Nagydíj, ahol az eső megkavarhatja a kártyákat

    Az F1 Holland Nagydíjának idejére hűvös, borús időt vár a meteorológia, az eső és a vizes pálya viszont bármikor bekavarhat a programba. Hétvégi autósport-menetrend.

    F1, Holland Nagydíj

    • augusztus 29. péntek: edzés 12:30-13:30, közvetítés: M4 Sport felvételről 14:50-től
    • augusztus 29. péntek: edzés 16:00-17:00, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 30. szombat: edzés 11:30-12:30, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 30. szombat: időmérő 15:00-, közvetítés: M4 Sport
    • augusztus 31. vasárnap: futam 15:00-, közvetítés: M4 Sport

    Brit F4, Donington

    Kamion-Eb, Most

    IndyCar, Nashville

    • augusztus 30. szombat: időmérő 20:05-
    • augusztus 31. vasárnap: futam 20:45-

    Super Formula, Sugo

    • augusztus 30. szombat: futam 3:35-
    • augusztus 30. szombat: futam 8:00-
    • augusztus 31. vasárnap: futam 4:20-
    • augusztus 31. vasárnap: futam 8:20-

    F1 Academy, Zandvoort

    • augusztus 30. szombat: időmérő 10:25-
    • augusztus 30. szombat: futam 17:05-
    • augusztus 31. vasárnap: futam 10:40-

    GT World Challenge Europe, Nürburgring

    • augusztus 31. vasárnap: futam 15:00-18:00

    BTCC, Donington

    • augusztus 31. vasárnap: futam 12:30-
    • augusztus 31. vasárnap: futam 15:15-
    • augusztus 31. vasárnap: futam 17:55-

    NASCAR, Darlington és Portland

    Cup Series

    • szeptember 1. hétfő: futam 0:00-, közvetítés: ARENA4

    Xfinity Series (Portland)

    • augusztus 31. vasárnap: futam 1:30-, közvetítés: ARENA4

    Truck Series

    • augusztus 30. szombat: futam 18:00-, közvetítés: MATCH4