Címke: F1

  • Hadjar egy kellemetlen bakival ugyanazt már elérte, mint Norris

    Hadjar egy kellemetlen bakival ugyanazt már elérte, mint Norris

    Isack Hadjar először állt dobogóra a Forma–1-ben, de ennek tárgyi emléke nem úszta meg épségben a sikert. 

    A nagyszerű formában lévő újonc versenyző az összetettben a 10. pozícióba jött fel (ugyanannyi ponttal áll, mint a 9. Nico Hülkenberg) a Holland Nagydíjon szerzett 3. hellyel, de az ünneplés során egy óvatlan mozdulattal eltörte a serlegét. Az nem derült ki, hogy a Racing Bulls pilótája mit művelt, de a csapat sajtóoldalán elérhető képek alapján a közös fotó idején tehette le túl nagy erővel a földre az érzékeny alkotást, aminek a szára nem bírta a terhelést.

    Két éve Lando Norris vétett hasonló bakit a Hungaroringen, ráadásul ő nem a saját kupáját, hanem Max Verstappenét rongálta meg a dobogón az ünneplés közben. A Herendi utólag gyártott egy másolatot a hollandnak, talán Hadjar is részesül hasonló gesztusban a Holland Nagydíj szervezőitől.

    ZANDVOORT, NETHERLANDS – AUGUST 31: Third placed Isack Hadjar of France and Visa Cash App Racing Bulls accidentally breaks his trophy whilst celebrating with his team during the F1 Grand Prix of Netherlands at Circuit Zandvoort on August 31, 2025 in Zandvoort, Netherlands. (Photo by James Sutton/Getty Images) // Getty Images / Red Bull Content Pool // SI202508310559 // Usage for editorial use only //
  • Hamilton nem vállalta fel, hogy ő hibázott; Leclerc nem haragszik Antonellire

    Hamilton nem vállalta fel, hogy ő hibázott; Leclerc nem haragszik Antonellire

    A Ferrari kettős kieséssel zárta a Holland Nagydíjat, miután Lewis Hamilton és Charles Leclerc is balesetet szenvedett. Közülük utóbbi nem a saját hibájából ment a falnak, de a nyilatkozataiban a hétszeres világbajnok sem jelentette ki, hogy az ő búcsúja egyértelműen vezetői hiba volt.

    Nehéz hétvége katasztrofális lezárásának bizonyult a Holland Nagydíj a Ferrari számára, hiszen a maranellóiak mindkét pilótája baleset miatt esett ki a versenyből. Lewis Hamilton a 6. helyen haladva a 23. körben, a szemerkélő esőben csapta oda az autót a hármas kanyar külső védőfalához, majd az 53. körben Charles Leclerc ugyanebben a kanyarban akadt össze Andrea Kimi Antonellivel és ment szintén a falnak.

    Hamilton balesete:

    A hétszeres világbajnok még a futam alatt nyilatkozott, és bár a rádióban még bocsánatot kért a csapattól, meglepő módon nem jelentette ki, hogy ő okolható az esetért. „Nem igazán tudom [hogy mi történt], vissza kell néznem, de amint rámentem a döntött ívre, az autó hátulja kiört és már nem tudtam megmenteni” – értékelt a Sky Sports-nak.

    „Kissé ideges volt az autó hátulja, de szerintem ezen a hétvégén valódi előrelépést értünk el és a tempóm elég jónak nézett ki. Közeledtem George-ra, és szerintem tudtam hozni az előttem levő néhány autó tempóját. Nagyon szokatlan, hogy nem fejezek be egy versenyt és már ilyen korán kiesek. Egyértelműen nem nagyszerű, de ez van.”

    Ezután az F1 TV-nek is hasonlóan értékelt, majd elég kurtán azzal zárta az interjút, hogy „nem normális, hogy balesetet szenvedek egy versenyen, úgyhogy nem igazán tudok erről többet mondani.”

    Ami Leclerc kiesését illeti, a monacói már azon melegében kritizálta a Ferrari stratégiáját, ami miatt a második kerékcseréjéről az üzemmeleg gumikon a nyakára eső Antonelli elé küldték vissza, de amikor az F1 TV riportere felvetette ezt neki, igyekezett elvenni a szavai élét.

    „Nem gondolom, hogy ez a nap legfontosabb sztorija. Beszélhetünk a stratégiáról, a rádióban csak elmondtam a csapatnak, amit gondolok, de nem emiatt következett be a baleset, hanem mert Kimi túl optimista volt a belső íven – mondta Leclerc a 10 másodperces büntetést kapó Antonelliről. – De nincs ezzel gond, agresszívnak kell lenned, a hibák pedig benne vannak. Persze fáj, mert sokba került a csapatnak. Addig jó versenyünk volt, megvolt a tempónk, miközben nagyon agresszívnak kellett lennem, hogy visszaszerezzem a helyeket, amiket az első biztonsági autós fázis alatt szerencsétlen módon elveszítettem. Nagyjából mindent jól csináltunk, ezért sajnálatos, hogy ez történt.”

    Leclerc balesete:

    Az F1 TV riportere Leclerc-ből is igyekezett kicsikarni valami pozitívumot, de a monacói nem igazán tudott ilyesmivel szolgálni. „A versenyt leszámítva nagyon nehéz hétvége volt, folyamatosan hegynek felfelé mentünk, ezért remélem, hogy Monzában jobb helyzetből kezdhetünk és jobb hétvégénk lesz” – tekintett előre a jövő hétvégi Olasz Nagydíjra.

  • „Úgy fogja érezni, hogy ez nagyon igazságtalan” – Norris kiesése miatt fájdalommal vegyes a McLaren öröme

    „Úgy fogja érezni, hogy ez nagyon igazságtalan” – Norris kiesése miatt fájdalommal vegyes a McLaren öröme

    Lando Norris frusztrált és csalódott, miközben a McLarennek is fáj a brit pilóta kiesése a Holland Nagydíjról.

    Miután Lando Norris visszaelőzte a rajtnál elé kerülő Max Verstappent a Holland Nagydíjon, úgy tűnt, hogy a McLaren tükörsima kettős győzelmet arat, ám végül a futam hajrájában Norris autója füstölve megadta magát. Az Oscar Piastrit végig nyomás alatt tartó brit hátránya ezzel 9-ről 34 pontra nőtt az összetettben, Jacques Villeneuve szerint pedig nem biztos, hogy a hátralevő 9 futamon vissza fogjak kapni, amit az élet most elvett tőle.

    „Ez nagyon kemény, mert nem a pilótán múlik, és úgy fogja érezni, hogy ez nagyon igazságtalan. A múltban ez nem számított, mert rengeteg autó lerobbant, úgyhogy ezek a dolgok kiegyenlítődtek. De manapság már nem robbannak le, szóval amikor az egyikkel mégis ez történik, az valószínűleg nem fog kiegyenlítődni a másik oldal által” – vélekedett a kanadai a Sky Sports műsorában.

    Norris kiesése miatt a McLaren öröme sem lehet felhőtlen. „Ma megtapasztaltuk a motorsport két oldalát – értékelt Andrea Stella csapatfőnök. – Az egyiken ott van az öröm és az elégedettség egy újabb McLaren-győzelem miatt, egy megérdemelt győzelem miatt Oscarnak, aki nagyon erős és tiszta hétvégét teljesített. A másik oldalon pedig ott van a csalódás és a fájdalom a kiesés miatt. Lando versenyben volt a győzelemért, a kettős győzelem pedig egyértelműen elérhető volt a McLarennek. Egyszerre örülünk és érezzük a fájdalmat, de ilyen a versenyzés.”

    Így állt meg az autó Norris alatt:

    Az olasz szakember arról még nem tudott konkrétumokkal szolgálni, hogy mi romlott el Norris autójában.  „Még nem tudjuk. Nem lenne igazságos spekulálni, akár a váz, akár a motor problémájáról van szó. Egy csapat vagyunk, ezért nincs különbség abban, hogy hol a felelősség. Ki fogjuk viszgálni, megtaláljuk a problémát, kijavítjuk, és újra nekivágunk.”

    Miután kiesett, szívszorító volt látni, ahogy Norris leült a pálya melletti domboldalra. „Kemény verseny volt, úgyhogy csak le akartam ülni – mondta erről az F1 TV-nek. – Egy kicsit csalódott vagyok, de végső soron semmit nem csinálhattam volna másként. Frusztráló, de ezeket a dolgokat nem én irányítom, nem tehetek semmit.”

    „Itt nem sokat tehetsz – felelte arra a felvetésre, hogy végig gyors volt és amennyire lehetett, nyomást helyezett a csapattársára. – Úgy éreztem, hogy egy kicsit gyorsabb vagyok [Piastrinál], de ezen a pályán nyolc tizeddel gyorsabbnak kell lenned az előzéshez, annyival pedig nem voltam gyorsabb. Nagyjából végig két másodpercen belül haladtam, jól vezettem, ennél többet nem kérhettem volna. Már négy másodperces hátrányban elkezded érezni a turbulens levegőt, és nem is számítottam arra, hogy 2-3 másodpercen belül leszek.”

  • Piastri büszke a McLarenre, Hadjar szürreálisan érzi magát – így értékelt a top 3 a Holland Nagydíj után

    Piastri büszke a McLarenre, Hadjar szürreálisan érzi magát – így értékelt a top 3 a Holland Nagydíj után

    Oscar Piastri a pole pozícióból rajtolva végig kontrollálta a Holland Nagydíjat, majd Lando Norris kieséséből profitálva a győzelmének köszönhetően 34 pontos előnyre tett szert az összetettben. A 4-es rajtszámú McLaren búcsúja után a második helyet Max Verstappen, a harmadikat az első F1-es dobogóját szerző Isack Hadjar örökölte meg, és akárcsak Piastri, egyikük sem kívánhatott volna ennél többet.

    „Nem volt könnyű, mindent beleadtam a rajtnál, mert előre kellett jönnöm, majd volt egy meleg pillanatom a kettes kanyarban, utána pedig csak a saját versenyünket kellett futnunk – utalt Verstappen arra, hogy majdnem eldobta a Red Bullt. – Sajnos ezután nem volt olyan a tempónk, mint a McLareneknek és az egyikük kiesésével is szerencsénk volt. Összességében nagyszerű eredmény itt a dobogón végezni, a második hely pedig igazán jó.”

    „Kicsit szürreális érzés – értékelt az újonc Hadjar. – Ami a legmeglepőbb volt a számomra, hogy az egész futam alatt meg tudtam tartani a negyedik helyet. Lando sajnálatos kieséséből profitáltunk, de közben nem követtünk el hibát. Az autó egész hétvégén olyan volt, mintha síneken menne, és magam miatt is igazán boldog vagyok, mert kihoztam mindent a lehetőségeimből, nem követtem el hibákat és dobogón zártam. A srácaim miatt is annyira boldog vagyok. Gyerekkorom óta az egyik célom, hogy dobogóra álljak a Forma–1-ben. Ez az első lépés, az első dobogóm, és remélhetőleg még sok követi.”

    Hadjar ünneplése:

    „Nyilván jó érzés – kezdte az értékelést Piastri. – Kontrolláltam a versenyt, amikor arra volt szükség, és nyilván elképesztően szerencsétlen volt, ami Landóval történt a végén. De úgy éreztem, hogy kontrollálom a versenyt és használtam a tempómat, amikor kellett. Ez kicsit más volt az egy évvel ezelőtti itteni futamhoz képest, úgyhogy nagyon boldog vagyok a fejlődés érdekében elvégzett munkával és nagyon elégedett vagyok, amiért nyertem.”

    „Semmi különlegeset nem csináltam, csak mindenhol megpróbáltam javulni, ahol tudtam – felelte az ausztrál arra a kérdésre, hogy miben javult a tavalyi zandvoorti futamhoz képest. – Nehezen indult a hétvége, aztán az időmérőre sikerült összeraknom a dolgokat, és aztán boldog voltam a mai tempómmal. A két biztonsági autós fázis felrázta egy kicsit a dolgokat és az időjárás is szerepet játszott, úgyhogy nagyon büszke vagyok az egész csapatra. Nemcsak én fejlődtem, hogy eljussunk ide, hanem az egész csapat körülöttem, és nélkülük mindez nem lenne lehetséges. Nagy csapatmunka volt.”

    Piastri ezzel együtt nem akar abba a hibába esni, hogy már a világbajnoki címre gondol. „Jó az élen kezdeni a nyári szünet után, úgyhogy ha ezt tudjuk folytatni, az nagyszerű lenne, de még sok van hátra. Egyszerre egy futammal foglalkozunk.”

  • Piastri nyerte a Ferrarik baleseteivel és Norris drámai kiesésével felkavart futamot

    Piastri nyerte a Ferrarik baleseteivel és Norris drámai kiesésével felkavart futamot

    A Holland Nagydíjon az élről induló Oscar Piastri behúzta a győzelmet, és hatalmas mértékben növelte az előnyét az F1-es tabella élén Lando Norris előtt, mert csapattársa motorja néhány körrel a cél előtt elfüstölt.

    Norrisnak alapvetően a rajtnál lett volna a legnagyobb esélye másképp alakítani a sorrendet, de nem ő előzött, hanem őt előzte meg határozottan Max Verstappen, akinek a döntött 3-as kanyarnál hatalmas mentést kellett bemutatnia, hogy megszelídítse a beszitáló autóját (videó itt). Ebben a lágy gumi is segítette, amiről a McLaren előzetesen sejtette, hogy komoly fegyver lehet a holland kezében.

    Ez végül csak átmeneti helycserének bizonyult, a 9. körben Norris visszaelőzte Verstappent, utóbbi nem is nagyon állt ellen, mert az abroncsai már erősen koptak. Innentől körökön keresztül szemerkélt az eső, és ennek Lewis Hamilton lett az áldozata, balesetet szenvedett a táv harmadánál a döntött 3-as kanyarnál.

    Szélesre csúszott, nem tudta időben megfogni az autót, eltalálta a szalagkorlátot. A bajait tetézi, hogy még egy vizsgálat is vár rá a Holland Nagydíj után, amiért a rajtrácsra menet túl gyorsan ment a bokszutca bejáratánál; a kiesése miatt az esetleges büntetést a következő futamra szabhatják ki.

    Jött a biztonsági autó a mezőny elé, a versenyzők pedig, akik addig még nem tették, kerékcserére. A sorrendben annyi változást történt elöl, hogy George Russell átvette Charles Leclerc-től az 5. helyet – utóbbit pont saját csapattársa hozta nehéz helyzetbe, mert épp Hamilton balesete előtt járt a bokszutcában, vagyis az elévágási kísérlete nemhogy sikeresnek bizonyult volna Isack Hadjar ellen, az említett két riválisa kisebb időveszteséggel teljesítette a saját kerékcseréjét.

    Az újraindításnál a pontszerző helyen haladó Carlos Sainz és Liam Lawson ért össze az első kanyarnál, mindkettejük autóján megsérült a gumi (a támadó Williamsen az első szárny is), mehettek a depóba szervizre.

    Törmelék került a pályára, és a rövid virtuális biztonsági autós szakaszt követően Leclerc agresszíven visszaelőzte Russellt egy ritkán látható módon: a sikánnál kívülről vetődött be a Mercedes mellé a jobbosnál, majd a balosnál tartotta magát a kavicságyon átszánkázva, így az övé lett a pozíció.

    A két autó eltalálta egymást, a Mercedes pedig megcserélte a sorrendet a versenyzők között, hátha Kimi Antonelli veszélyesebb lesz Leclerc-re. Nos, az is volt, de nem úgy, ahogy gondolták: a kerékcserék következő fordulójánál, az 54. körben a pályára visszatérő Leclerc-t megpróbálta meglepni a fiatal olasz a 3-as kanyar alján, de a belső (alsó) íven indította támadása ütközéssel végződött, kiforgatta a Ferrarit, bele a falba, amely tehát a Mercedes minkét autójával közelebbi kapcsolatba került a Holland Nagydíjon. Leclerc kiesett, Antonelli jogosan időbüntetést kapott a manőverért.

    Az újabb biztonsági autós megszakítás után sem tudta Norris meglepni Piastrit, a 65.

    körben pedig jött a dráma: az üldöző McLaren füstölni kezdett, a brit feladta a futamot. Ez hatalmas érvágás számára a bajnoki csatában, hiszen az F1 tabelláján 34 pontra ugrott a hátránya Piastrival szemben, ami több, mint amennyi egyetlen futamgyőzelemért jár.

    Az utolsó körökben már nem történt újabb változás Piastri nyert Verstappent megelőzve. A szenzációs formában lévő Hadjar dobogóra állt a Racing Bulls versenyzőjeként, Russell és Alexander Albon követte őt a pályán. Antonelli a büntetései miatt a 6.-ról visszaesett a 16. helyre (a Leclerc elleni ütközésen túl bokszutcai gyorshajtásért is büntették), a 6. Oliver Bearman lett annak köszönhetően, hogy a kemény gumis nyitó etapját elnyújtották a második biztonsági autós fázisig, így kevesebb kerékcserével abszolválta a távot a többieknél. Őt az Aston Martin két pilótája követte, Yuki Tsunoda hosszú idő után pontokat szerzett a 9. hellyel, a 10. Esteban Ocon lett.

  • Lewis Hamilton összetörte a Ferrarit Hollandiában (videó)

    Lewis Hamilton összetörte a Ferrarit Hollandiában (videó)

    Tovább szenved Lewis Hamilton a Ferrarival, a hétszeres világbajnok ugyanis a Holland Nagydíj 23. körében vezetői hibából adódóan a falhoz csapta a Ferrarit és kiesett. Pedig a 40 esztendős veterán az időmérő edzésen elért 7. helye után pozitívan nyilatkozott, mondván változtatott a megközelítésén, ami pozitívan hatott a teljesítményére. 

    Hamiltont a 6. helyen haladva a hármas kanyar külső ívén található felfestés tréfálta meg, egy ideje ugyanis már szemerkélt az eső, ő pedig nem vette számításba, hogy ez a terület jobban csúszik, és rátette a Ferrari külső kerekeit, amitől egy pillanat alatt utassá vált az SF-25-ösben. Ráadásul ezzel a csapatát duplán sújtotta, Charles Leclerc ugyanis közvetlenül a baleset előtt állt ki kereket cserélni, és mivel a többiek ezt már biztonsági autós fázis alatt tehették meg, a monacói pozíciót veszített George Russell ellen.

    Hamilton rögtön elnézést kért a rádióban, ami alátámasztotta, hogy ő hibázott.

    Videón a baleset:

    https://twitter.com/F1/status/1962147615178359019

  • Megismétlődik az előző futam, és egy másik pilóta dönti el a McLarenek csatáját?

    Megismétlődik az előző futam, és egy másik pilóta dönti el a McLarenek csatáját?

    A McLaren csapatfőnöke kijelentette, hogy Max Verstappen egy veszélyes fegyverrel indul ellenük a Holland Nagydíjon.

    A McLaren párosa a kör rövid hossza ellenére is nagy előnyben volt Zandvoortban az edzéseken, majd a kvalifikáción is a többiekkel szemben, csak Verstappen tudott fél másodpercnél közelebb férkőzni Oscar Piastrihoz és Lando Norrishoz. Andrea Stella érezhetően tart attól, hogy a Red Bull sztárja beleköphet a levesükbe. „Max megspórolt egy garnitúra lágy keveréket az időmérőn, ez elég erős fegyver lehet a kezében, ha jókor teszik fel” – jelentette ki.

    Ez a bizonyos érintetlen lágy gumi a rajtnál, vagy egy rövid utolsó etapon is jól kamatoztatható, például egy késői biztonsági autós fázis után. Az előző versenyen, a Hungaroringen Charles Leclerc kavart be a világbajnoki címért küzdő pilóták csatájába, és ebből a Piastrihoz képest alapból hátrébb haladó Norris húzott hasznot, ő tért át az előzetesen nem feltétlenül a legjobbnak gondolt egykiállásos taktikára, ami győzelmet ért neki.

    Így Verstappen jelenléte miatt Zandvoortban is van rá esély, hogy egy hasonló, váratlan lépés határozza meg az 1. hely sorsát, ezért a McLarennél lefektették a szabályokat a döntési lehetőségekre vonatkozóan. „Lefektettünk szabályokat arra, milyen stratégiai opciók állnak a versenyzőink rendelkezésére. Nem fogom ismertetni ezeket, de ezidáig mindegyik alkalmazott stratégia e keretek között volt” – mondta Stella.

    „Teljesen rendben van, hogy időnként eltér a taktikájuk, és ez nem feltétlenül kockáztatást jelent. Magyarországon az egykiállásos verzió benne volt a pakliban, bár valószerűtlennek tűnt, hogy ahhoz nyúlunk, jóllehet, így sem egyszerűen csak kockáztattunk. Itt sem nagy a különbség az egy és a két kiállás között.”

    Verstappen azonban korántsem tekinti magát olyan veszélyesnek a McLarenekre, mint Stella. „Remélem, legalább a mögülem indulókat magam mögött tartom a versenyen. Arra nincs ráhatásom, ami előttem történik. Próbálom a magam részéről a legjobbat nyújtani” – mondta azzal érvelve, hogy idén a tempója több futamon gyengébb volt, mint előtte az időmérőkön.

  • Nem takaróztak be éjszakára, ezért megbüntethetik a szenvedő F1-es csapatot

    Nem takaróztak be éjszakára, ezért megbüntethetik a szenvedő F1-es csapatot

    Katasztrofálisan gyengére sikerült a Haas időmérő edzése Hollandiában, hiszen Esteban Ocon a 18., Oliver Bearman pedig csak a 19. helyet szerezte meg, azaz egyedül az autóját összetörő és mért kör nélkül záró Lance Strollt tudták megelőzni. Aztán pedig még egy furcsa szabálytalanság miatt is feljelentették őket.

    Szombat este az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer ugyanis észrevette, hogy Bearman autója két órával az időmérő edzés leintése után még takaró nélkül pihent a garázsban, holott a szabályok előírják, hogy legkésőbb ekkorra rá kell helyezni a takarót. Bauer jelentette az esetet a felügyelőknek a sportszabályzat 40.6-os pontjának potenciális megsértéseként.

    Ez egyben a 40.9-es pont megsértését is jelenti, amely megtiltja, hogy parc fermé alatt az autók bármelyik részén változtassanak, beleértve a felfüggesztés beállításait is. Amennyiben a felügyelők bűnösnek fogják találni a csapatot, egyetlen büntetést fognak kiosztani mindkét kihágásért, ami a 40.9-es pont megsértésének büntetési tétele értelmében a bokszutcai rajt lesz.

    Az egyelőre nem világos, hogy a Haas csak figyelmetlen volt-e, vagy szándékosan nem takarták le az előírt időpontig Bearman autóját, mert változtatásokat terveztek rajta, bevállalva a bokszutcából indulást.

    „Nehéz lenyelni ezt az eredményt – olvashatók Ayao Komatsu csapatfőnök szavai az istálló közleményében. – Látható, hogy amikor jól csináljuk a dolgokat, mint például a harmadik szabadedzésen megtett első körünk és a Q1 között Ollie-val, akkor az autó nagyon jó. De ilyen-olyan okból kifolyólag nem vagyunk képesek következetesen kihozni belőle a legtöbbet. Össze kell raknunk a dolgokat. Ha összedolgozunk és igazán figyelünk a részletekre és teljesítünk, akkor kétségem sincs afelől, hogy odaérhetünk. De oda kell érnünk, mert különben ki fogunk fogyni a versenyekből ahhoz, hogy az idén jól teljesítsünk.”

    A Haas az utóbbi futamokon a 9. helyre csúszott vissza a konstruktőri pontversenyben, azaz már csak az Alpine-t előzik meg.

    Bearman a takarós ügy kimenetelétől függetlenül a bokszutcából fog rajtolni, mert ha már lúd, legyen kövér, gondolták az istállónál, és beszereltek az autójába több új erőforráselemet is az engedélyezett keretén felül, ami mindenképp ilyen következményt von maga után. A brit így a későbbiekben elkerüli a hasonló büntetést (már amennyiben nem kényszerül további vadonatúj erőforráselemeket használni), és így ezt legalább letudja jelentősebb pozícióvesztés nélkül.

  • Verstappen akár a Ferrarihoz is igazolhat? – apja érdekes infót osztott meg

    Verstappen akár a Ferrarihoz is igazolhat? – apja érdekes infót osztott meg

    Max Verstappen apja érdekes részletet osztott meg arról, hogy miről beszélgettek fiával, amikor az esetleges csapatváltás volt a téma.

    Mióta a Magyar Nagydíjon kijelentette, hogy 2026-ban még biztosan a Red Bull versenyzője lesz, nem kell azt találgatnunk, hogy Max Verstappen melyik csapat kedvéért hagyja el az év végén a bikás istállót, ám ettől még folyamatosan újabb részletek látnak napvilágot az elmúlt időszakról. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Holland Nagydíjon például elmondta, hogy a négyszeres világbajnok miért nem akart még váltani, maga az érintett pedig beismerte, hogy Szardínián valóban találkozott az osztrák üzletemberrel és családjával.

    Eközben Jos Verstappen a ViaPlaynek adott interjúban érdekes dolgot árult el, amikor arról kérdezték, mennyit beszélt a fiával arról, hogy esetleg 2026-tól a Mercedes pilótája legyen. „Sokat. Nemcsak az idén beszéltünk róla sokat, de az idén egy kicsit többet, mint a korábbi években. Szóval igaz [hogy egyeztettünk], de a pletykák sok badarságot is írtak. De a Ferrariról, a Mercedesről és a Red Bullról is beszéltünk. Ez logikus. Max és én megvitattuk a lehetőségeket, és ez a három nagy csapat, a McLarent leszámítva, amely szívesen láthatná őt.”

    Magyarán nemcsak az került szóba apa és fia között, hogy utóbbi maradjon-e a Red Bullban vagy váltson Mercedesre, hanem egy esetleges jövőbeli ferraris ülés is. Erre pedig jövőre még nyilván nem lett volna esély, hiszen Lewis Hamilton kétéves szerződést írt alá a maranellóiakkal, ám amennyiben 2026 végén távozik, 2027-re megüresedik egy ülés a Scuderiánál. Lehet, hogy Verstappen azért is vár ki, hátha lecsaphat erre?

    Bernie Ecclestone, az F1 korábbi vezére szerint ugyanakkor ez hiba lenne. „Ha a Ferrarihoz megy, az a karrierje végét jelentené. Reméljük, hogy ez nem történik meg” – nyilatkozta a Sport.de-nek a brit üzletember.

    A Verstappenről rendszerint hízelgő véleményt megfogalmazó Fernando Alonso eközben az AS-nek kijelentette, hogy a Holland Nagydíj időmérőjén mindkét autójával Q3-ba jutó (Hadjar 4., Lawson 8. lett) Racing Bullsban a holland nemhogy nem lenne közel 100 pontos hátrányban az éllovas Oscar Piastrival szemben, hanem világbajnoki reményekkel versenyezhetne. „Ha Verstappen lenne abban az autóban, a világbajnoki címért harcolna. Láttuk az év elején Tsunodával, aki addig mindig a legjobb hatban volt, majd hirtelen kiesett a Q1-ben” – mondta a kétszeres világbajnok.

    Alonso szerint tehát Verstappennek nem is feltétlenül kell topcsapat ahhoz, hogy sikeres legyen, de azért az nem túl valószínű, hogy középcsapatba szerződjön a jövőben.

  • „Talán nem leszek itt jövőre” – Norris a szezon végén visszavonulhat?

    „Talán nem leszek itt jövőre” – Norris a szezon végén visszavonulhat?

    Nem biztos, hogy Lando Norris egynél több világbajnoki címet fog nyerni a Forma–1-ben, és nem azért, mert ne lenne elég jó ehhez.

    Ki ne emlékezne Nico Rosberg megdöbbentő bejelentésére a 2016-os szezon után. A Mercedesszel frisseb világbajnoki címet nyerő német akkor mindenkit sokkolt azzal, hogy váratlanul bejelentette a visszavonulását, indokai azonban tökéletesen érthetőek: akkora áldozatokra volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze Lewis Hamiltont és felérjen az F1 trónjára, amekkora áldozatokat nem akart többet meghozni, miközben azt szintén nem tudta volna elviselni, ha marad, és kikap a brittől. Vajon Lando Norris is ilyesmire készül?

    A McLaren pilótája az idén reális közelségbe került ahhoz, hogy világbajnok legyen, hiszen 14 futam után mindössze 9 pont a hátránya csapattársához, Oscar Piastrihoz képest, és egyértelmű, hogy a két McLaren-pilóta között fog eldőlni az év végi elsőség kérdése. Norris pedig a Daily Mailnek érdekes kijelentést tett arról, amit Rosberg csinált 9 éve. „Néha jó úgy befejezni akkor, amikor úgy nyertél, mint Nico. Csak egy bajnoki címmel. Nem kell többet nyerned, elérted a kis célodat, aztán mész és csodálatos életet élsz.”

    Amikor a Daily Mail újságírója rákérdezett, hogy komolyan megtenné-e, Norris így felelt: „Nem tudom – mondta mosolyogva. – Talán. Talán nem leszek itt jövőre. Soha nem tudhatod.”

    „Amikor elveszíted… még Rory [McIlroy golfozó] is elmondta, amikor megnyerte a Masters-t, ami élete nagy célja volt, hogy egyeseknek ennyi lehet. Nem mindenki élvezi annyira, ami ezután jön. Ott van Lewis [Hamilton]. Annyit nyert, ő minden idők egyik legjobbja, és ha nem nyer, az nehéz. Ezért lehet jó abbahagyni akkor, amikor a csúcson vagy” – fejtegette Norris.

    Norris nagy bölcsességgel tekint vissza a hibáira

    Persze szó sincs arról, hogy ne élvezné, amit csinál. „Száz százalékig – jelentette ki arra a kérdésre, hogy továbbra is jól szórakozik-e. – Gyerekként kezdtem versenyezni, mert élveztem, és nem azért, mert tudtam, hogy a Forma–1-ben leszek és sokat fogok keresni. Most is ugyanez a helyzet. Csodálatos bónuszokkal jár ez. Körbeutazod a világot, csodálatos embereket ismersz meg. Minél jobban élvezem, annál keményebben dolgozom, és minél többet dolgozom, annál jobbak lesznek az eredményeim. Ez egy fontos felfelé ívelő spirál, amibe bele akarsz kerülni.”

    „Izgatott vagyok a szezon folytatását illetően. Most már valóságosabbnak érződik, hogy először csatázok a bajnoki címért. Mostantól néhány pont itt vagy ott, vagy néhány elveszített helyezés jobban fog fájni, de a nyomás nem nagyobb, mert egy ideje csak én és Oscar csatázunk a címért. Minden korábbinál többet akarsz tenni, hogy biztosítsd, mindent megtettél a felkészülés, a stratégia, az opciók és autóbeállítás terén. Ez a stresszesebb, kimerítőbb része.”