Címke: F1

  • A dühében ordító Alonso „mérges a világra, ránk, és mindenkire”

    A dühében ordító Alonso „mérges a világra, ránk, és mindenkire”

    Az Aston Martin dupla pontszerzése (Stroll a 19. rajtkockából indulva a 7., Alonso a 10. helyről rajtolva a 8. helyen ért célba) egyáltalán nem rossz eredmény, ám a kétszeres világbajnok spanyol mégis mindenkire haragudott a Holland Nagydíj után a csapat pályán zajló műveletekért felelős igazgatója, a tavaly még a csapatfőnöki pozíciót betöltő Mike Krack szerint.

    Pedog a 44 esztendős veterán az időmérő edzés után még arról beszélt, vasárnap a pontszerzés a cél, ami össze is jött neki, ám ha nem alakul balszerencsésen a versenye, minden bizonnyal a 8. helynél előrébb végezhetett volna. A 10. helyről rajtolva Albon, Antonelli és Tsunoda is megelőzte, majd a 18. kör végén állt ki először kerékcserére, ami után a mezőny végére került, de elévágott a következő körben kiálló Tsunodának, viszont a Lewis Hamilton balesete miatt beküldött biztonsági autón rajtavesztett, így Stroll és Bearman is megelőzte. Ráadásul az újraindításnál Tsunoda visszaelőzte őt, ami után 13 körön át haladt a Red Bull mögött, mire a csapata másodszor is kihívta. Ezután nem sokkal a második biztonsági autós fázis előtt érte utol a mezőnyt, majd ennél és az utolsó SC-fázisnál is kint maradt, ami a végén 8. helyet ért neki.

    Alonso menet közbeni frusztrációja már a rádiózásán is érződött, ráadásul nem minden részletet vágtak be a közvetítésbe, így például kimaradt az az állatias üvöltés, amit akkor hallatott, amikor Hamilton balesete miatt beküldték a biztonsági autót.

    Az üvöltés:

    „Mérges volt a verseny miatt, mérges volt a világra, mérges volt ránk és mérges volt mindenkire – nyilatkozta Krack a futam után, majd elmondta, hogy egyszerűen balszerencséjük volt. – Ezekkel a helyzetekkel semmit sem tehetünk, el kell fogadnunk és meg kell találnunk a legjobb megoldást az új körülmények között. A körülmények megváltoztak, most ez a helyzet, a többiek pedig ki tudtak állni kerékcserére. Tudtuk, hogy másoknak kevesebb a gumiszettje, mint nekünk, ezért ki kell tartaniuk, kicsit tovább kint kell maradniuk és át kell vészelniük az esőt. Amikor láttuk, hogy egyre kevésbé esik, azt mondtuk, hogy »rendben, most megcsinálhatjuk az elévágást, mert van talán 3-4-5 körünk«, és láthattuk, hogy Lance esetében ez működött is.”

    Amiről Krack beszélt, az az, hogy az Aston Martin megspórolt egy-egy extra szett kemény gumit a futamra, így két kiállásos stratégia esetén ebből előnyt kovácsolhattak. Ám Alonsónál közbeszólt a safety car. „Lance rengeteg pozíciót nyert a nagyon korai kiállással, úgyhogy szerintem ez volt a helyes döntés, de ezt csak akkor teheted meg, ha van elég gumid. Egy ponton arra gondolsz, hogy »el tudunk menni a végéig vagy nem?«. De láttuk, hogy magas a gumikopás” – folytatta Krack, majd rámutatott, hogy a kevés pénteki körözés miként hátráltatta őket.

    „Ott van a padlólemez-kopás, aminek a verseny után a határon belül kell lennie. Nem tettünk meg sok kört pénteken, mert Lance-nek ott volt a balesete, Fernando pedig nem ment sok megtankolt autós kört, úgyhogy egy kicsit ismeretlen területen mozogtunk a kopás szempontjából. Ilyenkor kicsit konzervatívabb megközelítést kell alkalmaznod, így mi is ezt tettük, ami némi teljesítménybe került” – utalt arra, hogy nem tudták a lehető legpontosabban belőni, hogy mennyire engedhetik alacsonyra az autókat.

  • A Ferrari főnöke vizsgálatot emlegetett Hamilton kapcsán, majd kimondta, amit mindenki látott

    A Ferrari főnöke vizsgálatot emlegetett Hamilton kapcsán, majd kimondta, amit mindenki látott

    Frédéric Vasseur is elmondta a véleményét Lewis Hamilton hollandiai teljesítményéről, és természetesen a hétszeres világbajnok kiesésével kapcsolatos kérdéseket sem kerülhette el.

    Miután a Holland Nagydíj 23. körében a falhoz csapta a Ferrarit, Lewis Hamilton az interjúk során nem jelentette ki, hogy ő hibázott, helyette arról beszélt, hogy „nem igazán tudom”, mi történt, majd kijelentette, „nem normális”, hogy balesetet szenved egy versenyen. A 23. körben Hamilton előtt haladók fedélzeti kameráját nézve azonban teljesen világos, hogy mi történt: abban a körben jobban rákezdett az eső, a hétszeres világbajnok előtt haladó Piastri, Norris, Verstappen, Hadjar, Russell négyesből pedig csak ketten, Piastri és Russell csípték meg a hármas kanyar külső ívén levő reklámfeliratot, míg a maradék három versenyző teljesen elkerülte azt. Majd jött Hamilton és mindenki másnál nagyobb mértékben ráhajtott a csúszóssá váló felfestésre, amitól az autójának hátulja azonnal elindult, ő pedig már nem tudta megfogni azt a fal előtt.

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke meg is kapta a kérdést, hogy mindez azért történt-e, mert Hamilton még mindig nem érzi magát teljesen komfortosan az autóban, mire a francia szakember kizárta ezt. „Nem igazán. Ez egy kissé különleges eset volt. A pálya nedvessé vált a szitáló eső miatt, ő pedig szélesebben fordult, mint az azt megelőző körében. Ki kell vizsgálnunk, hogy történt-e valami az autóval, de nem hiszem. Összességében Lewis rackiója jó volt; hozta a tempót, amire az autó képes és Charles-lal is tartotta a lépést, valamint zárkózott fel George-ra és csatázott vele. Jó visszatérés volt ez két kemény verseny után, de a végeredmény nem olyan, amire számítottunk.”

    Vasseur, Ferrari
    Vasseur érezhetően nem akarta kritizálni Hamiltont | Fotó: Ferrari

    Vasseur igyekezett azt hangsúlyozni, hogy bár a 7. helyről rajtolva végül kiesett, Hamilton versenyhétvégéje sokkal jobban alakult, mint a spái és hungaroringi. „Monaco után az időmérős tempó jó volt, aztán Kanadában, Silverstone-ban és Ausztriában fejlődött. A szünet előtti utolsó két versenyhétvége kemény volt, de most a Q3-ban csak egy tizedre volt Charles-tól. Nyugodtnak kell maradnunk és a szezon során mutatott átlagot néznünk.”

    „Őszintén szólva a verseny után sokkal pozitívabb volt, mint az elmúlt négy-öt hétvégén. Megvolt a tempója, harcolt Russell-lel. Talpraálltunk a pénteki napból, szóval a hangulat pozitív volt. Sok mindent magával vihet ebből a hétvégéből és építheti az önbizalmát Monzára.”

    Vasseur végül azért köntörfalazás nélkül kimondta, hogy a versenyen Hamilton hibája vezetett a balesethez. „Csütörtökön csendes volt, mert két nehéz hétvégét élt át a szünet előtt. A pénteki napért inkább az autó okolható, mintsem ő. Több mint elégedett lehetek az elvégzett munkával. A tempója a versenyen jó volt, majd elveszítette az autót, de összességében a hozzájárulása nagyon jó” – igyekezett megragadni azt a kevés pozitívumot a Ferrari csapatfőnöke.

  • Letartóztatták Fernando Alonso korábbi F1-es csapattársát

    Letartóztatták Fernando Alonso korábbi F1-es csapattársát

    A brazíliai Sao Paulóban letartóztatták Tarso Marques korábbi F1-es pilótát.

    A 49 éves, az F1-ben 1996 és 2001 között 24 versenyen induló, 2001-ben a Minardinál Fernando Alonso csapattársaként versenyző (nyitóképünkön ő és Alonso a 2001-es Ausztrál Nagydíj előtt) Tarso Marques luxusautó illegális birtoklásáért került bajba, amikor egy rendszám nélküli Lamborghini Gallardót vezetett Sao Paulóban. A Washington Post cikke szerint a rendőrség később fedezte fel, hogy a járművel kapcsolatban 1,3 millió Brazil real (nagyjából 80,6 millió forint) tartozást halmoztak fel.

    Marques 1996-ban mutatkozott be a Forma–1-ben a Minardi színeiben, miután az előző évben 5. lett a nemzetközi F3000-ben. 96-ban csak két futamon, a Brazil és az Argentin Nagydíjon vett részt, de mindkettőn kiesett, majd 1997-ben a Francia Nagydíjtól a szezon végéig kapott lehetőséget a faenzai kiscsapatban, a legjobb eredménye pedig egy Silverstone-ban elért 10. hely lett.

    Marques hattyúdalára aztán 2001-ben került sor, amikor az újonc Fernando Alonso csapattársa lett, de csak a Belga Nagydíjig volt az övé az ülés, mivel Monzától lecserélték Alex Yoongra. Noha korántsem volt benne akkora potenciál, mint Alonsóban, érdekesség, hogy két 9. hely képében ő volt kettejük közül az eredményesebb, hiszen a spanyol legjobbka a Hockenheimben elért 10. hely volt.

  • Piastri szerint nem kényelmes az előnye – részben igaza van, részben fél kézzel már fogja a vb-címet

    Piastri szerint nem kényelmes az előnye – részben igaza van, részben fél kézzel már fogja a vb-címet

    Oscar Piastri 9-ről 34 pontra növelte az előnyét Lando Norris előtt, amit a motorhiba miatt balszerencsés csapattársa egyetlen nagydíjon már sehogy tud ledolgozni, de fordítottak már ennél nagyobb hátrányból is a jelenlegi pontrendszerben.

    „Muszáj tovább hajtanom és megpróbálni versenyeket nyerni. Nem mondanám, hogy kényelmes az előnyöm. Ahogy vasárnap láttuk, egyetlen kiesés is nagyon gyorsan változtathat a helyzeten, szóval még messze vagyunk az év végétől. Ez nem kényelmes előny” – jelentette ki Piastri a Holland Nagydíj után, és a statisztikák alapján igaza van abban, hogy egyáltalán nem dőlhet hátra.

    A 2010 óta fennálló pontrendszerben – figyelmen kívül hagyva a sprintfutamok és átmenetileg a leggyorsabb körért járó pont bevezetése jelentette változásokat – többször is láttunk már fordítást ilyen nagyságrendű hátrányból, többször igen rövid idő alatt. A csúcsot Sebastian Vettel tartja 2012-ből, amikor kilenc nagydíjjal a bajnokság vége előtt 44 pontos hátrányból figyelte Fernando Alonsót, mégis ő nevetett a végén.

    Lewis Hamilton többször visszafoglalta az 1. helyet 25–43 pont közötti hátrányból, érdekesség viszont, hogy a bajnoki címet csak azon két alkalommal kaparintotta meg, amikor relatíve kisebbre hízott a hátránya az ellenfelétől (2014-ben 29 pontra Nico Rosbergtől, 2018-ban 25 pontra Vetteltől), a másik két esetben végül nem ő lett a világbajnok (2016-ban –43 pontról fordított átmenetileg Rosberg, 2021-ben –32 pontról Max Verstappen ellen).

    A McLaren sokakat átvert az eltitkolt újítással

    E tanulságokat összefoglalva az rajzolódik ki, hogy Piastrinak tényleg nem árt óvatosnak lenni, ugyanakkor a múlt alapján az esélyei elképesztően jók a vb-címre, hiszen 30 pontnál nagyobb hátrányból még senki sem lett világbajnok az aktuális pontrendszerben, amennyiben csapattársak közötti vetélkedést nézünk (Vettel 2010-ben és 2012-ben sem maradt le ennyire Mark Webbertől). Szintén megfigyelhető, hogy 2010 előtt is csak olyankor fordított valaki (például 2007-ben Kimi Räikkönen, 1981-ben Nelson Piquet, 1976-ban James Hunt) egy futamgyőzelemnél nagyobb szezon közbeni hátrányból, amikor nem azonos csapat pilótáiról beszélünk.

    Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Norris ne tudná önerőből visszaszerezni az 1. helyet az összetettben, amit az idei első négy futam után birtokolt, hiszen a saját kezében van a sorsa, ha megnyeri a maradék versenyeket (kilenc nagydíj van hátra, némelyiken sprintfutam is van), övé a vb-cím.

    Piastri végre erősen szerepelt Hollandiában

    A futamgyőztes ismét megmutatta, hogy kötélből vannak az idegei, és a legjobb formáját onnantól hozta, hogy tét volt: az edzéseken még egyértelműen Norris látszott favoritnak „Nagyon büszke vagyok arra, ahogy összeraktuk ezt a hetet, és gyorsak voltunk, amikor számított. Az időmérő volt a sorsdöntő. Az edzéseken úgy nézett ki, Zandvoortban megint nehézségeim lesznek, de lefaragtam a hátrányból, kerestem, hol gyorsulhatok, itt-ott változtattunk az autón. Próbáltam javítani a vezetésemen, mert azért legyünk őszinték, elég nehéz panaszkodni erre az autóra” – mondta Piastri.

    „Minden jól alakult, amikor számított a futamon is jó tempót mentem. Nagyon büszke vagyok magamra és az egész csapatra, hogy ennyit javultunk itt tizenkét hónap alatt.”

    Utóbbi mondatával arra utalt Piastri, hogy Hollandiában az eddigi két F1-es versenyén kikapott Norristól, egy éve például közel fél perc hátrányban végzett a 4. helyen a győztes csapattársa mögött. Az előző két időmérőn is legalább fél másodpercet kapott tőle.

  • A McLaren sokakat átvert az eltitkolt újítással

    A McLaren sokakat átvert az eltitkolt újítással

    A McLaren az FIA dokumentumai alapján nem hozott új alkatrészt az autóra a Holland Nagydíjon, pedig gyakorlatilag de. Miért úszták meg a jelentési kötelezettséget?

    Viszonylag friss kötelezettsége a csapatoknak, hogy amikor bevetnek egy új elemet egy nagydíjon, azt előzetesen jelezniük kell az FIA-t és részletesen leírni, hogy mi változott, illetve annak mi a célja. Ez a közönség tájékoztatását szolgálja, és segíti a műszaki részletekkel foglalkozó újságírók, tudósítók munkáját is.

    Hollandiában az élcsapatok közül csak a Red Bull adott információt ilyen újításról, a McLaren például nem, holott a RacingNews365 elemzése szerint valójában olyan hátsó szárnyat használtak az időmérőn és a futamon, amit korábban egyik versenyen sem. 

    Mint írták, a szárnyat a szezon előtti bahreini tesztelésen már bevetették, így technikailag nem számít új elemnek, ezért nem vonatkozott rá a jelentési kötelezettség az FIA felé, ez a magyarázata annak, hogy nem szerepelt a szövetség dokumentumaiban. A rivális csapatok ettől függetlenül feltehetően már pénteken vagy szombaton tudták, hogy a McLaren új hátsó szárnnyal ment Zandvoortban.

    A szóban forgó hátsó légterelőt eredetileg a Monacóba és a hozzá hasonlóan nagy leszorítóerőt igénylő helyszínekre szánták, de a Holland Nagydíj előtt mégis más verzióit használták az ilyen pályákon. Sőt, a köridő szempontjából sem ezt mutatták a leggyorsabbnak a csapat előzetes szimulációi; ennek dacára azért választották ki, mert ez biztosította a legnagyobb leszorítóerőt, amit az aszfalt csekély tapadása és az eső lehetősége miatt hasznosabbnak gondoltak, mint a papíron leggyorsabb változatot (ahhoz képest egyébként csak minimális volt az eltérés). Látva a fölényüket az edzéseken, a McLaren stábjában valószínűleg nem okozott nagy dilemmát a döntés.

  • Végtelen szenvedés – nem kímélik a Ferrarit és a „furcsa” hibát elkövető Hamiltont

    Végtelen szenvedés – nem kímélik a Ferrarit és a „furcsa” hibát elkövető Hamiltont

    Lewis Hamilton és a Ferrari is megkapta a magáét a borzasztóan sikerült Holland Nagydíj után.

    A Ferrari hollandiai hétvégéje összességében nem az volt, amit a maranellói istálló drukkerei a nyári szünet utáni első futamtól vártak, és csak tetézte a szenvedésüket, hogy a Holland Nagydíjon mindkét pilóta baleset miatt esett ki. Míg Lewis Hamilton saját hibájából törte össze az autót – noha ezt utólag nem igazán akaródzott beismerni neki –, addig Charles Leclerc-t Andrea Kimi Antonelli ütötte ki, de ez a végeredményen nem változtat.

    A Scuderiával szemben mindig kritikus olasz sajtó pedig nem is kímélte az időmérő edzésen is csak a 6. és 7. helyet megszerző – az utóbbi évek legnehezebb pénteki napja után ezt akkor Frédéric Vasseur csapatfőnök, és Hamilton is pozitívumként értékelte – csapatot. „Nehézségek az időmérőn, rajt a negyedik sorból. Hetedikként indult, majd hetedik is maradt, amíg nem jött a hiba és le nem ment az útról. Ez igazán nem rá vall” – írta a Gazzetta dello Sport, Olaszország legnagyobb sportnapilapja Hamiltonról.

    „A Ferrari végtelen szenvedése: Hamiltont megbüntették a Holland Nagydíj után” – harsogta a Corriere dello Sport szalagcíme, majd alatta a következp szöveg: „Ferrari-katasztrófa a Holland Nagydíjon: Hamilton a falnak ment”

    „Ferrari-rémálom Hollandiában: Hamilton és Leclerc is kiesett, Piastri nyert” – írta a Tuttosport, majd hozzátette: „Ez egy sötét nap volt a Ferrarinak, amely egy héttel az Olasz Nagydíj előtt kénytelen volt elszenvedni Lewis Hamilton és Charles Leclerc kiesését. A vörösök dupla nullája nagy csapás a konstruktőri második helyet illető esélyeikre.”

    Hamilton balesete:

    Önmagában gyenge teljesítmény az olaszoktól, ha egy 6. és 7. helynek kell örülni, de nemcsak őket, hanem Hamiltont is érheti kritika, hiszen esőmenő létére az egyre nedvesebb aszfalton ráhajtott a hármas kanyarban a felfestésre, amitől rögtön kitört az autójának hátulja. Jolyon Palmer, a Renault korábbi pilótája az F1 TV közvetítésében „furcsának” titulálta Hamilton bakiját, ami szerinte azt jelzi, hogy a hétszeres világbajnok még mindig nem érzi magát kényelmesen az autóban.

    „Amikor a szitáló esőre és Lewis Hamiltonra gondol az ember, úgy van vele, hogy »ez szokott lenni az alkalom, amikor átvág a mezőnyön és előrelép«, de úgy tűnik, nem érzi kényelmesen magát az autóban és abban a környezetben, amiben van” – mondta Palmer, amire David Coulthard megjegyezte: „Normál esetben ez az a környezet, amelyben szárnyal. A kanyar annyira késői részében ment le az útról. Ez duplán frusztrálóvá teszi nézni ezt.”

    Hamilton utólag arról beszélt, nem igazán tudja, hogy mi történt, de odáig szerinte jól alakult a versenye. „Mint mondtam, rengeteg pozitívumot éreztem. Úgy éreztem, hogy fejlődök, közeledtem az előttem levőhöz. Nyilván kemény, amikor ilyen eredménnyel zársz. Annyi ideje versenyzem, és ez volt életem egyik legboldogabb futama. Ez egyfajta ösztönzés a számomra” – ecsetelte, majd kijelentette, mentálisan rendben van.

    Az csak később derült ki, hogy a verseny előtt elkövetett szabályszegésért 5 helyes rajtbüntetéssel sújtották a hétvégi Olasz Nagydíjra.

  • „Ez egy vicc” – nevetséges büntetése miatt forrong a négyszeres futamgyőztes F1-es pilóta

    „Ez egy vicc” – nevetséges büntetése miatt forrong a négyszeres futamgyőztes F1-es pilóta

    Nehezen magyarázható, vagy leginkább magyarázhatatlan büntetést osztottak ki a Holland Nagydíj felügyelői Carlos Sainznak, aki beszélni szeretne velük, mert nem tudja, hogy így hogyan fognak tudni versenyezni a jövőben.

    Noha akár az 5. helyen is végezhetett volna – miként azt csapattársa, Alex Albon meg is tette –, Carlos Sainznak pont nélkül kellett távoznia a Holland Nagydíjról, köszönhetően az első biztonsági autós újraindítás után Liam Lawsonnal történt ütközésének. A Williams pilótája a külső íven támadta az új-zélandit és részben mellé is ért, majd az autójának jobb első kereke hozzáért a Racing Bulls bal hátsójához, aminek következtében minde a ketten defektet kaptak.

    Sainz később még a futam alatt 10 másodperces büntetést kapott az esetért, utólag pedig 2 büntetőpontot is kiosztottak neki a felügyelők a superlicencére. Az már a közvetítésbe bejátszott rádiózásból egyértelmű volt, hogy a négyszeres futamgyőztes nagyon nem ért egyet a döntéssel, álláspontján pedig utólag sem változtatott, és ismét elmondta, hogy beszélni akar a felügyelőkkel.

    Az ütközés: 

    „Ez egy teljes vicc. El kell most mennem a felügyelőkhöz, hogy magyarázatot kapjak és meghallgassam, hogyan látták a balesetet, mert ez elfogadhatatlan. Ha ez szerintük tényleg 10 másodperces büntetést ér, akkor véleményem szerint ez a szint nem a Forma–1-es bíráskodás szintje. Ez egy komoly probléma, ami versenyzőként és a GPDA (a versenyzők érdekvédelmi szövetsége – a szerk.) igazgatójaként aggaszt, és amit biztosan szóvá fogok tenni” – közölte.

    Sainz egyébként ezzel a nyilatkozatával azt kockáztatta, hogy az FIA felügyelői beidézik őt a kritizálásuk miatt, noha a spanyol nem személy szerint a felügyelőket, hanem a döntésüket bírálta. A Williams versenyzője ugyanakkor hangsúlyozta, nem a düh beszél belőle. „Annyira nyugodtan és szépen próbálok beszélni, amennyire csak lehet, és próbálom a lehető legjobban megválogatni a szavaimat anélkül, hogy bármi rosszat mondanék bárkire. De amit ma láttam és elszenvedtem, az aggaszt, mind saját magam, mind a többi pilóta, mind összességében a motorsport miatt. Ha tényleg azt gondolják, hogy így kell alkalmazni egy büntetést a külső íven levő pilótával szemben.”

    Hogyan versenyeznek ezután? – tették fel a kérdést Sainznak, mire így felelt: „Nem tudom, ezért van szükségem egy magyarázatra, és remélem, hogy kapni is fogok egyet. Őszintén szólva, nem tudom mit fognak mondani.”

    A 2025-ös versenyzési irányelvek (és nem szabályok) tulajdonképpen megengedik a belül védekezőnek, hogy azt csináljon, amit csak akar, Lawson tehát aligha kaphatott volna büntetést. Viszont arra megvolt a lehetőség, és a felügyelőknek élnie is kellett volna ezzel, hogy versenybalesetnek titulálják a történteket és azt mondják: „ha valaki kívülről akar előzni, akkor az ilyesmi benne van a pakliban, de nem várhatjuk el senkitől, hogy képes legyen kivédeni a riválisa megcsúszását.”

    Merthogy a felvételekből egyértelműen látszik, hogy Lawson belenéz a bal oldali tükörbe, majd rögtön ellenkormányoz, amivel belecsúszik Sainzba. A felügyelők azonban mintha mindenáron büntetni akartak volna valakit, és ezért nem akartak a józan észre hallgatni, csak a szabály szövegét ráerőltették az esetre. Ez derül ki az indoklásból is. „Az 55-ös autó (Sainz) megkísérelte megelőzni a 30-as autót (Lawson) az egyes kanyar külső ívén. Az 55-ös autó első tengelye nem került a 30-as autó első tengelye elé az egyes kanyar csúcspontjáig. Az 55-ös autó megpróbált a 30-as autó külső oldalán maradni, majd bekövetkezett az ütközés. Figyelembe vettük, hogy a 30-as autónak joga volt a kanyarhoz, ennélfogva az ütközésért részben vagy egészben az 55-ös autó a felelős.”

    Sainz már a rádióban tudatta a világgal, hogy mit gondol:

    Ez alapján az indoklás alapján Sainznak abban a pillanatban el kellett volna vennie a gázt, hogy a kanyarcsúcspontnál nem került Lawson elé, mert onnantől kezdve ha az új-zélandi bármilyen okból kifolyólag nekimegy, azért mindenképpen a spanyol lesz a felelős? Ironikus, hogy amikor a döntéseinek követlezetlenségét hozza fel valaki, az FIA rendszeresen azzal védekezik, hogy nincs két egyforma eset, most pedig a szövetség által alkalmazott felügyelők nem vették figyelembe ezt az örökérvényű igazságot.

    Mert miként azt Sainz is elmondta, a zandvoorti első kanyar abszolút alkalmas arra, hogy két autó egymás mellett haladva versenyezzen benne, mert „sodrós, 180 fokos, szuperszéles, belül és kívül is tapad.” „Ez egy olyan kanyar, amely megengedi, hogy két autó anélkül versenyezzen benne, hogy szükségtelen kontaktra kerülne sor. De Liammel ezt látszólag mindig nehéz kivitelezni. Remélhetőleg több tapasztalattal majd ez is meg fog jönni neki, mert tudja, hogy túl sok pontot kockáztat egy szükségtelen manőverrel, ahogyan most is tette” – mondta Sainz.

  • A Mercedes ugyanazon egyezkedik Russell-lel, mint korábban Hamiltonnal

    A Mercedes ugyanazon egyezkedik Russell-lel, mint korábban Hamiltonnal

    A Mercedes csapatfőnöke nem meglepő bejelentést téve elmondta, hogy a csapat változatlan felállással folytatja 2026-ban, vagyis George Russell szerződéshosszabbítása is csak kisebb ügyek miatt húzódik.

    Ez alapvetően nem számít titoknak azóta, hogy biztossá vált Max Verstappen maradása a Red Bullnál, bár a felek közti flörtölés folytatódhat, amire sejtelmesen Toto Wolff is utalt azzal a mondattal, hogy „két-három év múlva talán változik a felállás.”

    A Mercedes csapatfőnöke a Holland Nagydíj után viszont eloszlatott minden kapcsolódó kétséget 2026-ról. „Természetesen velük kettejükkel folytatjuk” – közölte a nem meglepő tényt.

    „George-ról optimalizálni akarunk néhány részletet az utazási és marketing kötelezettségekről, hogy mennyi időt kell beleraknia – mondta. – A versenyzőktől a legjobb teljesítményt akarjuk látni, és azt hiszem, mindkettejükre elég sok marketing és média terhet rakunk. Ezt akarjuk újratervezni.”

    Wolff hozzátette, hogy a szeptember első hétvégéjén rendezett Olasz Nagydíjon sem várható hivatalos bejelentés. Annak idején Lewis Hamilton esetében is előfordult, hogy váratlanul sokáig húzódott a szerződéshosszabbítása, de ott is ugyanilyen okok vezettek ehhez, vagyis a csapattal többek között azon egyezkedtek, hogy a pilótának mennyi pályán kívüli kötelezettséget kell vállalnia.

    Noha hónapokkal ezelőtt úgy tűnt, Verstappen érkezése Russellt teheti feleslegessé, a brit jó teljesítménnyel válaszolt a nyomásra, és most már jobb az alkupozíciója, mint a hullámvölgyben lévő Antonellinek. Úgy hírlik, más F1-es csapatok is keresték őt (konkrétan az Aston Martin merült föl), így a sportágban maradásáért azért nem kellett izgulnia.

  • Antonellit túl óvatossá teszi az ütközés Leclerc-rel?

    Antonellit túl óvatossá teszi az ütközés Leclerc-rel?

    Kimi Antonelli ütközött Charles Leclerc autójával a Holland Nagydíjon, és elmondta, ez milyen hatással lesz a gondolkodására a jövőben.

    A Mercedes olasz versenyzője jó helyzetben volt Zandvoortban a futamon, hogy kijöjjön a hullámvölgyből, de nem segített magán azzal, hogy megint nem szerzett pontot az utólagos időbüntetései következtében, pedig amúgy a 6. helyen állt a befutási sorrendben. A Leclerc elleni balul elsült előzési kísérletért (az ütközés itt tekinthető meg videón) 10 másodperces büntetést kapott, amit megfejelt egy másik, 5 másodpercessel, mert túl gyorsan ment a bokszutcában.

    Antonelli a kerékcserék második fordulóját hamarabb kezdte, mint Leclerc, így közeledett hozzá, és amikor a Ferrari erre reagálva szintén kihívta a monacóit, a Mercedes előtt ott volt a talán soha vissza nem térőnek tűnő lehetőség az előzésre. Az olasz bátran bebújt ellenfele mellé a döntött 3-as kanyarnál, de túl optimista volt, és a kijáratnál megpöccintette Leclerc-t úgy, hogy a falban kötött ki és nem tudott tovább menni.

    „Megpróbáltam, mert itt nagyon nehéz előzni. Minél több időt töltünk a turbulens levegőben, az annál jobban árt a gumiknak és a tempónak. Rámentem a lehetőségre, de túlvállaltam magam – nyilatkozta az újonc. – Ez volt a legjobb esélyem az előzésre, ki kellett használnom. Nagyon közel voltam hozzá, és neki még hidegek voltak a gumijai. Túlléptem a határt. Amikor láttam, hogy előttem folytatja, próbáltam elengedni, de már késő volt.”

    „Természetesen sajnálom, hogy ezt tettem vele. Legközelebb bizonyára kétszer is elgondolkodom egy ilyen manőveren, és csak akkor vállalom be, ha száz százalékig biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.”

    Leclerc azt mondta, nem haragszik Antonellire a kiesését okozó manőverért. Kérdés, az olasz a tanulságokat levonva tényleg konzervatívabbá válik-e a jövőben – ez nem feltétlenül lenne hasznos neki, mert előfordul, hogy egy váratlan döntés meghozatalára csak szempillantásnyi idő van, és a hezitálás elveheti tőle az ösztönös manővereket. A riválisok persze örülnének, ha a fiatal pilóta nem akarna mindig azonnal lecsapni a jó alkalmakra.

  • Hamilton háromnegyed órával a futam előtt szabálytalankodott, büntetést kapott Monzára

    Hamilton háromnegyed órával a futam előtt szabálytalankodott, büntetést kapott Monzára

    Nem elég, hogy a 23. körben a falhoz csapta a Ferrariját és kiesett, Lewis Hamilton öt helyes rajbüntetést kapott az egy hét múlva következő Olasz Nagydíjra.

    A hétszeres világbajnok még a Holland Nagydíj előtt, a bokszutca kinyitása után elkövetett szabálytalanságáért bűnhődött. A pilóták általában 45 perccel a rajt előtt hajthatnak ki a bokszutcából, hogy felálljanak a rajtrácsra, miközben természetesen ilyenkor is be kell tartaniuk többek között a zászlójelzésekre vonatkozó szabályokat.

    Rui Marques, az FIA versenyigazgatója ugyanis kimondottan a zandvoorti futamra bevezetett egy előírást, hogy biztonságosabbá tegye a padlógázas utolsó (nem mellesleg döntött) kanyar utáni szakaszt. Ennek értelmében a rajtrácsra vezető körök során ebben a kanyarban dupla sárga zászlót lengettek, így kötelezve a versenyzőket a lassításra, mivel a rajtrácson ilyenkor már emberek tartózkodnak. A felügyelők pedig úgy vélték, hogy Hamilton ezen a szakaszon két egymást követő körében sem lassított le eléggé.

    „A pálya jellege miatt a versenyigazgató minden résztvevőt értesített, hogy a bokszbejárat előtti utolsó kanyarban dupla sárga zászlót fognak lengetni – olvasható a büntetés indoklásában. – Ennek célja az volt, hogy biztosítsa a bokszutcában és a rajtrácson levők biztonságát. A szabályok értelmében minden versenyzőnek jelentősen csökkentenie kell a sebességét a dupla sárga zászlós szektorban. Megvizsgáltuk az FIA rendszerében rendlekezésre álló telemetriát és kértük a csapatot, hogy bocsássa rendelkezésre a saját telemetriai adatait. Mindez némi időbe telt, ennek eredménye az elhúzódó döntés.”

    Hamilton, Ferrari
    Hamilton már a rajt előtt bajba került | Fotó: Florent Gooden / DPPI

    „Emellett a 44.1-es pont minden, egynél több felvezető kört teljesítő pilótától megköveteli, hogy nagyban csökkentett tempóval haladjon a bokszutcában. Az adatok megmutatták, hogy a versenyző nagyjából 20 km/órával lassabban lépett be a sárga zászlós szektorba, mint amennyivel az edzések során ezen a szakaszon áthaladt, emellett 10% és 20% között elemelte a gázt, illetve 70 méterrel korábban fékezett, amikor kiment a bokszutcába” – folytatták az indoklást a felügyelők.

    „Nem gondoljuk, hogy 20 km/órás sebességcsökkentés egy dupla sárga zászlós szektorban kimeríti a jelentős sebességcsökkentés fogalmát, illetve azt sem gondoljuk, hogy a sebesség, amellyel a versenyző belépett a bokszutcába, nagyban csökkentett sebességnek tekinthető. A büntetési irányelvek ilyen kihágás esetében általában 10 rajthelyes hátrasorolást irányoznak elő a következő versenyre, ugyanakkor figyelembe véve, hogy a versenyző kísérletet tett a sebességének csükkentésére és a korábbi fékezésre, ezt enyhítő körülményként vettük figyelembe, és öt helyes hátrasorolást írtunk elő.”

    Lewis Hamilton így bármilyen időmérős eredményt is ér el a jövő hétvégi Olasz Nagydíj időmérő edzésén, annál 5 hellyel hátrébbról kezdheti csak a versenyt.

    Leclerc nem kapott büntetést

    Nemcsak Hamiltont, hanem a szintén baleset miatt kieső Charles Leclerc-t is vizsgálták a verseny után a George Russell-lel történt ütközése miatt, ám a monacói pilóta megúszta a büntetést. Ez sokaknak meglepő lehet, hiszen miután kívülről a Mercedes pilótája mellé ért a 11-es kanyarban, úgy tűnt, Leclerc a pálya levágásának köszönhetően tudta végrehajtani az előzést, a felügyelők azonban nem találtak egyértelmű bizonyítékot erre, illetve egyik pilótát sem tudták túlnyomó részben felelőssé tenni az ütközésért.

    Leclerc előzése:

    „A versenyzési irányelveket figyelembe véve kivizsgáltuk, hogy bármelyik versenyzőnek máshogy kellett-e volna csinálnia valamit, és megnéztük azt is, hogy a 16-os autó (Leclerc) a pályán maradt-e, vagy elhagyta azt a 12-es kanyarban. A rendlekezésre álló bizonyíték nem volt perdöntő arról, hogy a 16-os autó elhagyta-e a pályát. Mindkét csapat képviselője egyetértett ebben” – olvasható az indoklásban.

    „Mindkét versenyző úgy érezte, hogy ez versenybaleset volt és egyik pilóta számára sem kell lennie további következményeknek. Megvizsgáltunk minden rendelkezésre álló bizonyítékot és ugyanerre a következtetésre jutottunk, ennélfogva nem osztottunk ki büntetést.”