Címke: F1

  • Megint különös megszakítás zavarta meg a csapatok felkészülését Bakuban

    Megint különös megszakítás zavarta meg a csapatok felkészülését Bakuban

    Az F1-es Azeri Nagydíj első edzésén rögtön előkerült a piros zászló, jó hosszan, de nem baleset miatt.

    Az első percekben akadt két versenyző, akit nem tökéletes autóval indítottak útnak, Alexander Albonéról letört az egyik tükör, míg Lando Norrisén rajta felejtettek egy csövet. A lassú kezdést aztán bánhatták a csapatok, mert negyedóra után leállították az edzést piros zászlóval.

    Először úgy nézett ki a fekete valamit látva, egy leszakadt alkatrész hever a pálya mellett, de utána kiderült, hogy az egyik kerékvető alatti gumialátét jött fel a helyéről, ahogy Carlos Sainz áthajtott rajta. Bakuban a korábbi években láttunk már hasonló, pályahibára visszavezethető okból edzésmegszakítást, és ennek a kijavítása is elég sokáig tartott, a mezőnynek alig 20 perce maradt a gyakorlásra. Ennek Oscar Piastri örülhetett a legjobban, mert ezáltal szinte semmit sem vesztett a többiekhez képest, az ő autójában ugyanis motorproblémát fedezett fel a McLaren, amit így érdemi időveszteség nélkül megoldhattak.

    A csapatok egyik kiemelt feladata az, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat a Pirelli legpuhább, C6-os gumikeverékéhez, amit idén a negyedik alkalommal vetnek be. Ezen a típuson Lando Norris volt a leggyorsabb, három tizedmásodperccel előzte meg a másik McLarent vezető Piastrit, majd a Bakuban rendszeresen jól szereplő Charles Leclerc (már fél másodperc fölötti hátrányban), George Russell, Albon, Yuki Tsunoda, Max Verstappen következett a sorrendben. Tsunoda azért előzhette meg Verstappent, mert a holland a legjobbnak kinéző körén kiment a bukótérbe.

    Ebből relatíve kevés volt bakui mércével, a fallal viszont az utolsó percekben többen kerültek közelebbi ismertségbe: Albon a Williamse jobb hátulját támasztotta meg az egyik kanyarkijáratnál, míg Lewis Hamilton az egyik derékszögű balosnál túl szűken fordult (videó itt, az egyik hátrafelé néző kamerából), és a szalagkorláton megrongálta a Ferrarija bal elejét.

    Az F1 második edzését magyar idő szerint 14:00-tól tartják.

  • Norris a McLaren kritizálásáról: Mindenki negatív akar lenni

    Norris a McLaren kritizálásáról: Mindenki negatív akar lenni

    Lando Norris reagált a McLaren monzai csapatutasítását kísérő negatív visszhangokra.

    Annak a brit versenyző volt a kedvezményezettje, ugyanis a csapata elrontotta a kerékcseréjét, amivel Oscar Piastri mögé került, természetesen önhibáján kívül, ezért a McLaren beavatkozott és helycserére szólította fel a pilótáit. A konstruktőri vb-címet akár már Bakuban bebiztosítható csapat többször hangoztatta, hogy előre lefektették a házon belüli szabályokat a hasonló esetekre, viszont többek szerint veszélyes vizekre eveznek, ha folyamatosan megpróbálják ilyesfajta lépésekkel kiegyenlíteni a külső tényezők hatását két versenyzőjének bajnoki harcában.

    Norris úgy véli, törvényszerű volt a bírálatcunami. „A mai világban mindenki negatív akar lenni, rosszakat akar mondani másokról. A médiának szalagcímekre van szüksége, hogy olvassák az anyagokat, ezért nem volt meglepő számomra. De a csapatot ez nem befolyásolja” – jelentette ki az Azeri Nagydíj előtti csütörtöki sajtónapon.

    „Erre lehet számítani manapság, ilyen világot élünk, több a negativitás, mint a pozitivitás. A magunk módján folytatjuk tovább, akár egyetértenek vele mások, akár nem, ez nem a mi problémánk, és nem is érdekel bennünket.”

    A monzai csapatutasításról Piastri is megszólalt azután, hogy aludt rá néhányat.

  • A Red Bull még lát reményt Tsunodában

    A Red Bull még lát reményt Tsunodában

    Yuki Tsunoda a szerződéshosszabbításért küzd a Red Bullnál, amelynek részéről megerősítették, hogy két pilótájuknak van szerződésre a következő idényre.

    Helmut Marko a Kleine Zeitungnak azt mondta, a Red Bullnál Max Verstappennek és Isack Hadjarnak van szerződése 2026-ra, de még bíznak Tsunodában is, akinek elvileg a saját kezében van a sorsa. Hadjar szerződéssel rendelkezését nyilván úgy kell érteni, hogy a bikások két istállója körül valamelyikben helyet kap, lehet, hogy pont Tsunoda helyére lépve.

    A minél több pont gyűjtésével megbízott japán próbál magabiztosságot sugározni, és azt mondja, nem filozofál azon, hogy visszafokozzák-e a Racing Bullshoz, ahogy korábban más pilótákkal tették. „Nem gondolkodom a jövőn, hogy őszinte legyek. Viszont mindegyik verseny kulcsfontosságú jelenleg, ez igaz. Nekem hoznom kell továbbra is az eredményeket, és fejlődést kell mutatnom mindegyik versenyen, aztán majd eldöntik, mit akarnak” – idézte az Autosport.

    „Nem tudom, mi lesz jövőre a Racing Bullsnál. Kizárólag arra gondolok, hogy a Red Bullnál maradjak, azon nem tanakodom, mi lenne, ha visszamennék a Racing Bullshoz. Majd akkor fogok, ha így történik.”

    Ez az út egyébként nem tűnik kifejezetten reálisnak, hiszen a Red Bull akár már jövőre felléptetheti az F2-ből az F1-be a következő tehetségét, Arvid Lindbladot, és kelleni fog neki a hely – nem biztos, hogy a maradást tekintve a már sok bizonyítási lehetőséget kapó Tsunoda lesz a kedvezményezett Liam Lawson helyett.

    „Nehéznek tűnik a helyzetem, de valójában sokat fejlődtem emberként és versenyzőként is” – tette hozzá Tsunoda. „Emellett kiemelte, hogy a legnagyobb probléma a hosszú etapos tempómmal van. A tapasztalt dolgok egy részét még a csapat sem tudja megmagyarázni.”

    Marko közölte, hogy a mostanit követő harmadik versenyig, a mexikóiig nem hoznak döntést, és lehet, hogy azt még utána is halasztják majd kicsit.

  • Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    Megjött Hamilton és Leclerc legkeményebb ellenfele, itt már erejük egyesítése sem biztos, hogy elég

    A Ferrari idén még nem nyert versenyt az F1-ben, de így is kétségtelen, hogy jobb győzelmi eséllyel hajtanak ki a pályára Bakuban, mint amilyen reményekkel leültek Teimour Radjabovval szemben az asztal másik oldalára.

    Ritka, hogy két csapattársnak olyan kedvelt szabadidős tevékenysége legyen, amit valóban szívesen űznek egymás társaságában, nem csak azért, mert a csapatuk összeültette őket egy videó erejéig. Hamiltonnak és Leclerc-nek két ilyen is van, de nem a mezőny tagjai között népszerű padel vagy a golf az – gyorsan kiderült az év elején, hogy mindketten szeretik a videojátékokat, valamint a sakkot is. Utóbbi egészen szokatlan időtöltés az F1-es paddockban, de a Ferrari két versenyzője még az év eleji közös autóbemutatón is azzal keltette fel a figyelmet, hogy belefeledkeztek egy partiba.

    Azerbajdzsánba érkezve pedig a csapat leszervezte nekik eddigi legkeményebb ellenfelüket, az ország egyik sakknagymesterét, a csapatban Európa-bajnok Teimour Radjabovot.

    A 38 éves sportoló – merthogy a sakk sportként számon tartott játék – tanítgatta is az F1-es pilótákat, például megmutatott számukra egy nyitást, valamint bíráskodott kettőjük egymás elleni rapid partiján, a találkozás csúcspontjaként azonban a két Ferrari-versenyzőnek egy csapatot alkotva, egyesített tudásukkal kellett megpróbálnia legyőzni a nagymestert.

    Az eredmények az eddigi videókból ugyan még nem derülnek ki, de annak fényében, hogy Leclerc monzai nyilatkozata szerint a bakui pálya feküdni fog a Ferrarinak, és a hétvégére még Hamilton is optimistán érkezett, nem vitás, hogy a Red Bull, a McLaren és a Mercedes ellen jobb esélyekkel állnak majd ki mától kezdődően, mint Radjabov ellen tették.

  • A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    A Ferrari iránti hűsége viszi vakvágányra Leclerc karrierjét?

    Charles Leclerc elmondása szerint hajlandó nagyon hosszú ideig próbálkozni, hogy bajnoki címhez juttassa a Ferrarit. De célravezető-e hosszú távú hűséget fogadni egy olyan csapatnak, amely immár 17. éve nem járt a csúcson?

    Azzal, hogy tavaly sem szerzett bajnoki címet (pedig a konstruktőrihez nagyon közel volt), a Ferrari rekordhosszú vb-cím nélküli sorozatba lépett, hiszen 2008 óta nem ünnepelhettek egyetlen titulust sem, és bár a matematikai esélye még megvan, teljesen kizárt, hogy ez idén, a McLaren domináns évében megszakadna.

    Leclerc már a hetedik évét tapossa a Ferrari versenyzőjeként, ezen időszak alatt összesen nyolc győzelmet szerzett, s a 2022-es 2. és a 2024-es 3. hely volt a legjobb eredménye a bajnoki tabellán. Idén azonban ismét lefelé mozdult a teljesítménygörbe, az eddigi 16 futam alatt még nem nyert futamot a csapat, a monacói csak öt dobogót és egy hungaroringi pole-t tud felmutatni – ami csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képest így is kimagasló szereplés, ám a közelében sincs annak, amit az erős tavalyi szezonzárás után vártak.

    Az Azeri Nagydíj hétvégéjén azonban Leclerc megerősítette, hogy hite továbbra is töretlen az őt felnevelő és az F1-ig eljuttató csapatban, és nem gondolkodik azon, hogy máshova igazoljon a jobb bajnoki esélyek reményében.

    „A Ferrari iránti szeretetem töretlen, és ebből nyerem a motivációmat is: vissza akarom juttatni a Ferrarit a csúcsra, akármilyen hosszú ideig is tart. Mindent megteszek egészen addig, amíg el nem veszítem a projektbe vetett hitem. Jelenleg azonban teljes mértékben erre koncentrálok, és ez ad lendületet” – idézi az Autosport Leclerc-t, aki tavaly írt alá újabb hosszú távú szerződést a csapatával.

    „Persze ettől még nem törlődik az a csalódottság, amit a szezon elején éreztem, amikor kiderült, hogy több lépéssel is a McLaren mögött vagyunk. De ekkor új motivációt kerestem, újrafogalmaztam a célokat, és remélem, hogy nyerhetek egy versenyt az idei évben.”

    „Ez persze lehangoló cél ahhoz képest, hogy hol szeretnénk állni, de versenyzőként most ebből a helyzetből kell a lehető legtöbbet kihoznom – nemcsak önmagam, de a csapat miatt is. A tény, hogy két autónk van, szintén arra ösztönöz, hogy folyamatosan a legjobbamat nyújtsam és fejlődjek.”

    Hamilton hiába veri ebben toronymagasan a 30 évvel ezelőtti Schumachert, így nehéz maga mögé állítania a Ferrarit

    2026-ban persze az új technikai szabályokkal mindenki tiszta lappal indul, de az F1 történetének egyik legnagyobb átalakulásaként emlegetett váltás annyi ismeretlent tartogat, hogy lehetetlen még csak közelítőleg is megbecsülni a várható erőviszonyokat. Leclerc korábban aggodalmasan beszélt ugyan az új autók karakteréről, miután kipróbálta a 2026-os Ferrarit a szimulátorban, de most tulajdonképpen vissza is szívta akkori kommentárját.

    „A fejlődés üteme egészen lenyűgöző. Úgy hiszem, minden csapat hétről hétre jelentős előrelépéseket tesz, szóval azóta, hogy erről legutóbb beszéltem, határozottan jobbá vált a helyzet. Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy hatalmas változás lesz, néhány dologhoz pedig elég nehéz lesz alkalmazkodni. Az pedig elég furcsának ígérkezik, ahogyan majd harcolni fogunk egymással. De az egészre csak egy újabb kihívásként tekintek.”

    „Az biztos, hogy ha nyerünk, akkor nagyon szeretni fogom az új szabályokat, ha viszont nem, akkor négy nagyon hosszú év várhat ránk” – vázolta fel a pozitív és a negatív forgatókönyvet is a monacói.

  • Ezt senki sem látta jönni: 28 éves női versenyző pályázik az FIA elnöki posztjára

    Ezt senki sem látta jönni: 28 éves női versenyző pályázik az FIA elnöki posztjára

    Háromfőssé változott az idén decemberben zajló FIA-elnökválasztás versenye, miután Laura Villars, egy ma is aktív versenyző is benyújtotta nevezését a tisztségre – célja, hogy ő legyen a Nemzetközi Automobil Szövetség első női elnöke.

    Sőt, bejelentésével Villars máris az első nő lett, aki egyáltalán elindul az FIA elnökválasztásán. De nemcsak ezzel, hanem életkorával is kitűnik, hiszen 1997-es születésűként mindössze 28 évesen teszi ezt meg.

    A svájci hölgy maga is versenyző, bár elég későn érkezett meg a pályaversenyzés alsó kategóriáiba: tavaly a szaúdi F4-es bajnokságban és a Ferrari Challenge Europe-ban versenyzett, idén a Ligier European Series sportautó-bajnokságban rója a köröket.

    Vele együtt jelenleg hárman vannak versenyben az FIA elnöki posztjáért, amelynek szavazását idén december 12-én tartják majd Taskentben. A jelenlegi elnök, Mohammed Ben Sulayem második mandátumának megszerzéséért indul, Tim Mayer pedig már korábban bejelentette, hogy elindul kihívóként. Előzőleg idősebb Carlos Sainz is fontolgatta a nevezést, de végül elállt ettől.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Laura Villars (@laura_villars)

    Tegyük hozzá, az FIA elnöki posztjára már pályázni sem egyszerű feladat: ahhoz, hogy ezt valaki megtehesse, egy imponzáns, szakemberekből álló listát kell állítania. Ennek részleteiről korábban Sainz lehetséges indulása kapcsán már írtunk bővebben. A győzelemhez pedig a szavazásban résztvevő nemzeti autóklubok bizalmát kellene elnyerni, mindezt ráadásul egy olyan környezetben, amelyben sokan máris elköteleződtek Ben Sulayem mellett, aki eközben olyan intézkedéseket hozott, amelyek megnehezítik a leváltását.

    Villars kapcsán a listáról és a támogatóiról egyelőre semmit nem tudni, közölte azonban az elnöki kampányának fő programpontjait, amelyek között szerepel az FIA pénzügyi és döntéshozatali átláthatósága, a nők autósportban való szerepvállalásának ösztönzése, valamint a közlekedés fenntarthatóságának és a közúti biztonságnak a további fejlesztése.

  • Piastri: Lassú kerékcsere miatt nincs helycsere, de Monzában más volt a helyzet

    Piastri: Lassú kerékcsere miatt nincs helycsere, de Monzában más volt a helyzet

    Oscar Piastri már aludt néhányat az Olasz Nagydíj végeredményét befolyásoló McLaren-csapatutasítás óta, s továbbra sem lát kivetnivalót a csapat döntésében, még ha az előzetes megegyezésük az is volt, hogy a csapat nem fogja helycserével korrigálni, ha elrontja egyikük kerékcseréjét.

    Monzában Piastri azáltal került Norris elé a bokszkiállások után, hogy a brit időt veszített a bal első keréknél dolgozó egyik szerelő hibája miatt, de az ausztrál hamarosan le is lassított, hogy visszaadja a második helyezést csapattársának, a McLaren ugyanis ezzel próbálta korrigálni saját hibáját.

    A döntés szokatlannak számít az F1-ben, mint ahogy az is, hogy egy csapat ennyire görcsösen ragaszkodjon a két versenyzője közötti egyenlőség megtartásához. A történtek persze bőven adtak beszédtémát a paddockban, és olyanok is akadnak, akik szerint a McLaren veszélyes vizekre evez, ha folyamatosan megpróbálja kiegyenlíteni a külső tényezők hatását két versenyzőjének bajnoki harcában.

    „Úgy hiszem, elég szabadságunk van ahhoz, hogy a saját sorsunkat alakíthassuk a bajnokságban” – vélekedett Bakuban Piastri, akit az Autosport idéz.

    „Nincs válasz arra, hogy helyes volt-e az a döntés. Ha az ellenkezőjét csináljuk, akkor a rajongók másik fele vélekedett volna úgy, hogy rosszul cselekedtünk. De ezen nem lepődök meg. Elvégre a verseny egy fontos pillanata volt, a nézők pedig hajlamosak azonnal ráugrani minden vitatott esetre.”

    Norris megszegte a fontos tanácsot, jól jött ki belőle

    Amikor Monzában Piastri megkapta a felszólítást, hogy engedje vissza maga elé Norrist, először még ő is kételkedve fogadta azt, és jelezte mérnöke felé, hogy tudomása szerint „a versenyzés részének” számítanak az efféle bokszutcai hibák, vagyis a McLaren belső szabályai szerint nem köteles átadni a pozíciót csapattársának az, aki ilyenből profitál. Piastri most kifejtette, hogy az Olasz Nagydíjon rendkívüli helyzet miatt került sor mégis a cserére, hiszen a mögötte érkezőkkel szembeni védekezés miatt hajtott ő elsőként a bokszba (amivel további előnyt szerzett Norrisszal szemben), noha ennek joga az előrébb haladó versenyzőt illeti.

    „Úgy döntöttünk, hogy a lassú kerékcsere a versenyzés része marad. De Monzában volt egy másik tényező is a lassú kerékcsere mellett, hiszen a bokszkiállásunk sorrendje is hozzájárult ahhoz, hogy végül visszacseréltünk a helyünket” – magyarázta.

    „Ha egy pontosan ugyanilyen eset megismétlődne, akkor ugyanilyen lebonyolításra számítok, de tulajdonképpen lehetetlen, hogy ilyen még egyszer előálljon. Minden egyes történésre persze nem készülhetünk fel előre, de a csapatban egy hullámhosszon vagyunk, tiszteletben tartom a döntésüket, és megbízom abban, hogy a lehető legjobbakat hozzák meg.”

    A McLaren elég kiterjedt rendszert dolgozott ki arra, milyen elvek mentén csatázhat egymással a bajnoki címért Piastri és Norris, erre szoktak olykor papaja-szabályokként hivatkozni. A pontversenyt vezető ausztrál szerint azonban ezeket a szabályokat a külvilág legfeljebb akkor ismerheti meg, ha egy-egy éles szituációban alkalmazásra kerülnek.

    „Rengeteget beszélgettünk arról, hogyan kezeljük az egyes helyzeteket, de ez köztünk marad. Ha felfednénk ezeket a dolgokat, akkor mindenki más is tudná, és így nagyon könnyű célponttá válnánk. Szóval ezt megtartjuk magunknak” – mondta Piastri.

  • Egy versenyző megbetegedett Baku előtt, ez a reménye az új csapatnak, hogy elkerülje az igazságtalanságot

    Egy versenyző megbetegedett Baku előtt, ez a reménye az új csapatnak, hogy elkerülje az igazságtalanságot

    George Russell kihagyja az Azeri Nagydíj csütörtöki napját, és bár a Mercedes szerint a versenyhétvégén való részvétele nincs veszélybe, az eset rávilágít arra, mire lenne szüksége a Cadillacnak, hogy megússza az érdemtelenül a nyakába aggatott büntetést.

    „Sajnos George ma nem lesz kint a pályán, mert nem érzi jól magát, ezért pihenni fog a holnapi pályaaktivitás előtt” – közölte csütörtök délelőtt a Mercedes F1-es csapata. Ennek a napnak a kihagyása persze még semmilyen versenyhátrányt nem jelent, sőt a pilóták valójában még örülhetnek is az igazolt hiányzásnak, hiszen a csütörtök a médiakötelességek teljesítésének napja. Ekkor zajlik ugyan a pályabejárás is, de a csapattal való egyeztetésről, a fontos információkról Russell természetesen így sem fog lemaradni. A brit éppen hivatalos volt az FIA sajtótájékoztatójára is.

    A csapat is utalt rá, hogy Russellnek a pénteki pályára lépés előtt van szüksége pihenőre, vagyis a kommunikáció a legapróbb jelét sem adta annak, hogy a pilóta hétvégéje veszélyben lenne, és akár további napok is kénytelen lehet kihagyni betegsége miatt.

    Ha ilyesmi mégis megtörténne a Mercedesnél, akár most, akár a szezon későbbi pontján, annak valószínűleg nem is annyira valamelyik közvetlen riválisa örülne, hanem az a csapat, amely még nincs is a mezőnyben, a Cadillac. Mint ismeretes, az újoncként beszállni készülő amerikai csapat jövőre egyik autójának öt rajthelyes hátrasorolásával kezdi az F1-es szereplését, miután egyik versenyzője, Valtteri Bottas ezt viszi magával legutóbbi versenyéről, még a 2024-es Abu-dzabi Nagydíjról. Bár az FIA azóta hozott egy szabályt arról, hogy az ilyen büntetések letöltés nélkül 12 hónap múlva elévülnek, visszamenőleg Bottasra ezt nem érvényesítették. A Cadillac reménye tehát arra, hogy a finnek ne náluk kelljen letölteni a büntetést, az, ha Bottas már idén rajthoz áll egy versenyen, a Mercedes tartalékpilótájaként pedig erre akkor van a legjobb esélye, ha a csapat valamelyik versenyzőjét, Russellt vagy Andrea Kimi Antonellit kell helyettesítenie.

    A Cadillac csapatvezetője, Graeme Lowdon ugyanis egyáltalán nem helyesli, hogy ők isszák meg a levét egy olyan vezetői hibának (Bottas Kevin Magnussennel ütközött tavaly Abu-Dzabiban), ami még jóval azelőtt történt, hogy a csapat egyáltalán megkapta volna a jóváhagyást a beszállásra az F1-től.

    „Ez csak a szabályok szeszélye. Nem fogok azért harcolni, hogy megváltoztassam, de ez rámutat egy problémára. Nem gondolom, hogy egy csapatot kellene büntetni ezzel, különösen úgy, hogy ilyen sok idő eltelt már azóta. De ha így értelmezik a szabályokat, ám legyen, mi készen állunk a versenyzésre, bármik is legyenek a szabályok” – idézi a Racefans a Bottas büntetéséről beszélő Lowdont.

  • Őrült szabályok jönnek az F1-be – a cél, hogy mindig történjen valami a pályán

    Őrült szabályok jönnek az F1-be – a cél, hogy mindig történjen valami a pályán

    Nem tervez lassítani a Forma–1, Stefano Domenicali ígéretei szerint további szabályváltozások jönnek a sportba annak érdekében, hogy kielégítsék az új, főleg fiatalokból álló rajongói bázis igényeit. Az F1 vezére kijelentette, ennek érdekében a hagyományoknak is hátat kell fordítani.

    Az elmúlt években a sport körül lezajló folyamatok jelzik, hogy milyen irányba indult el a királykategória: egyre több nagydíjhétvégével, egyre több sprintversennyel, egyre több tartalommal árasztják el a nézőket, hogy az életükben egyre kevésbé megkerülhető legyen az F1. Domenicali elmondása szerint ezt az elvet az USA-ból kölcsönözték, ahol „amint felébredsz, azonnal sporthírekkel bombáznak, és ez teremtette meg az egésznek a kultúráját”.

    A 2026-os szezonra ismét hat sprintversenyt jelentettek be a napokban, de nem titkolt cél ezek számának növelése a jövőben, míg egy közelmúltbeli interjúban Domenicali arról beszélt, hogy a nagydíjak hagyományos 300 kilométeres távjának csökkentése is a tervek között van, miután a közösségi média térnyerésének hatására a nézők figyelmi spektruma érzékelhetően lecsökkent.

    Szerinted is túl hosszú az F1-es versenynaptár? Domenicali szerint hamarosan belátod, hogy neki van igaza

    De ez még koránt sem a vége a tervezett változtatásoknak. Noha a 2026-os szezon még az új technikai szabályokról fog szólni, a sportvezető szavaiból kihallani, hogy hamarosan a sportszabályokban, a versenyhétvégék lebonyolításában is nagy átalakulás jöhet – hadat üzenhet az F1 a tét nélkül zajló szabadedzéseknek, de további olyan intézkedések is várhatók, amelyeket a sport régivágású rajongói talán nem fognak könnyen megemészteni – bár úgyis ők vannak kevesebben, mint arra Domenicali utalt már néhányszor.

    „Alaposan át kell néznünk, mit tehetünk az új formátummal kapcsolatban. Az F1 Bizottság legutóbbi ülésén olyan ötleteket beszéltünk át, amelyek egészen őrültek, de mégis szükségesek lehetnek ahhoz, hogy a jövőben is vonzóak maradjunk” – idézi az F1 vezérigazgatóját a Goodwood.com.

    „Minél jobban szakítani tudunk a megszokásainkkal, annál könnyebben fogjuk tudni megragadni a fiatalabb generációk figyelmét, akik mindig az újdonságokat keresik. Persze oda kell figyelnünk arra, hogy ha új ötleteket hozunk be, azok jók is legyenek.”

    „A fiatalok csak akkor fognak minden pillanatban odafigyelni, ha történik is valami. Az egyik legfőbb kérdés, amire meg kell találnunk a választ, hogy ezt hogyan érjük el.”

  • Azerbajdzsánban folytatódik a McLarenek és Verstappen csatája – menetrend

    Azerbajdzsánban folytatódik a McLarenek és Verstappen csatája – menetrend

    Az F1-es világbajnok következő állomása Baku, ahol a McLaren bizonyos feltételek esetén már bebiztosíthatja a konstruktőri bajnoki címet – a több szempontból hasonló montreali pályán viszont pár hónapja nem remekeltek, és az ottani futam óta először a Pirelli ismét beveti a legpuhább, C6-os gumit. Molnár Martin és Kiss Norbert szintén versenyzik a hétvégén.

    F1, Azeri Nagydíj

    • szeptember 19. péntek: edzés 10:30-11:30, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 19. péntek: edzés 14:00-15:00, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 20. szombat: edzés 10:30-11:30, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 20. szombat: időmérő 14:00-, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 21. vasárnap: futam 13:00-, közvetítés: M4 Sport

    Brit F4, Silverstone

    Kamion-Eb, Le Mans

    F2, Baku

    • szeptember 19. péntek: időmérő 12:00-, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 20. szombat: futam 12:15-, közvetítés: M4 Sport
    • szeptember 21. vasárnap: futam 12:15-, közvetítés: M4 Sport

    Formula Regional Európa, Barcelona

    Euroformula Open, Barcelona

    • szeptember 20. szombat: időmérő 10:20-
    • szeptember 20. szombat: futam 14:45-
    • szeptember 21. vasárnap: futam 10:55-
    • szeptember 21. vasárnap: futam 15:50-

    Olasz F4, Barcelona

    Spanyol F4, Jerez

    • szeptember 20. szombat: időmérő 14:05-
    • szeptember 20. szombat: futam 17:00-
    • szeptember 21. vasárnap: időmérő 9:00-
    • szeptember 21. vasárnap: futam 11:20-
    • szeptember 21. vasárnap: futam 15:55-

    International GT Open, Barcelona

    • szeptember 20. szombat: időmérő 10:50-
    • szeptember 20. szombat: futam 15:45-
    • szeptember 21. vasárnap: futam 9:15-
    • szeptember 21. vasárnap: futam 14:05-

    IMSA, Indianapolis

    • szeptember 21. vasárnap: futam 17:40-23:40

    NASCAR, New Hampshire

    Cup Series

    • szeptember 21. vasárnap: futam 20:00-

    Truck Series

    • szeptember 20. szombat: futam 18:00-