Címke: F1

  • Piastri-katasztrófa Baukban: a McLaren versenyzője már az első körben kiesett (videó)

    Piastri-katasztrófa Baukban: a McLaren versenyzője már az első körben kiesett (videó)

    A jelek szerint csökkenni fog Oscar Piastri 31 pontos előnye az összetett élén, az ausztrál versenyző ugyanis két hatalmas hibával kezdte az Azeri Nagydíjat, a második pedig már a kieséséhez vezetett.

    Amilyen kaotikusan zajlott szombaton az időmérő, annyira kaotikusan indult a vasárnapi Azeri Nagydíj, a tegnapi balesete miatt a 9. helyről rajtoló Oscar Piastri ugyanis kiugrott, ami miatt a fékre kellett lépnie, az autójában bekapcsolt a lefulladásgátló, és mire a piros lámpák kialvása után elindult, már a teljes mezőny elviharzott mellette.

    A pontverseny éllovasa ezután a 20. helyen eredt a többiek után, és már néhány kanyar után támadta az előtte haladókat, amikor az ötös kanyarban elfékezte magát és nyílegyenesen a falnak rohant. Ezzel véget ért 34 verseny óta tartó pontszerző és 44 futama taró célbaérési sorozata (utóbbi az F1 történetének második leghosszabb szériája volt már).

    A baleset videón:

  • Nevetségesen amatőr módon viselkedtek Leclerc-rel a bakui pályabírók (videó)

    Nevetségesen amatőr módon viselkedtek Leclerc-rel a bakui pályabírók (videó)

    Charles Leclerc azeri időmérőn elszenvedett balesete után a bakui pályabírók demonstrálták, hogyan ne viselkedjen az, aki ehhez hasonló szolgálatot teljesít F1-es hétvégén.

    A Forma–1-es versenyeken szolgálatot teljesítő pályabíróknak és beavatkozóknak munkájának is megvannak az írott és íratlan szabályai. Természetesen mindegyiküknek szigorú utasítások szerint kell végeznie a dolgát, miközben nyilván nem tilos jól érezniük magukat, mint azt a Hungaroringen, az idei Magyar Nagydíjon is láthattuk.

    Bakuban azonban néhány pályabíró a jelek szerint nincs tisztában azzal, hogy akárcsak mondjuk a média munkatársai, ők sem azért vannak ott, hogy a pilótákkal szelfizzenek vagy autogramot kérjenek. Charles Leclerc kicsúszása után ugyanis már a közvetítésben is jól látható volt, hogy két, a védőfal túloldalán szolgálatot teljesítő pályabírónak az első reakciója az volt, hogy előkapta a mobiltelefonját (nyitóképünkön).

    Ezt azonban lehetett fokozni, mint azt az alábbi, vélhetően szintén egy pályabíró által készített videón láthatjuk. Több pályabírót ugyanis úgy kellett visszatartani, mert valósággal megrohamozták Leclerc-t, amikor a monacói pilóta beült az orvosi autóba, hogy az visszaszállítsa őt a paddockba.

    Természetesen nem tilos a pályabíróknak fotózni vagy a pilótáktól autogrammot kérni, de ezekre mind megvan a megfelelő alkalom. A fentebb taglaltak egyike sem ilyen volt.

  • Mit csinál a szél, amikor nem fúj?: Nem segít Verstappennek pole-t szerezni. De most fújt és segített

    Mit csinál a szél, amikor nem fúj?: Nem segít Verstappennek pole-t szerezni. De most fújt és segített

    Max Verstappen idei hatodik pole pozíciójával a „szelek ura” címet is kiérdemelhetné, annyira nagy mértékben befolyásolta a szél az Azeri Nagydíj időmérő edzését. A pénteki nappal ellentétben ugyanis szombaton már sokkal erősebben és váltakozó irányokból, valamint erősséggel fújt, ami káoszba fullasztotta a kvalifikációt, hiszen hat piros zászlós megszakítást is láthattunk.

    Miként arra Mark Hughes a The-Race.com hasábjain rámutatott: nem a pilóták felejtettek el hirtelen vezetni, hanem egyszerűen megtippelhetetlen volt, hogy a szél miatt (olykor 60 km/órás széllökések is bekavartak) miként változik az autók aerodinamikai egyensúlya sokszor nemhogy körről körre, de kanyarról kanyarra. Ehhez jött még hozzá az erre a pályára alkalmazott alacsony leszorítóerős beállítás, a szemerkélni kezdő eső és az, hogy nem volt egyértelmű, a C5-ös vagy a C6-os keverék a megfelelő egy körön.

    „Igen, volt szél, volt eső; a piros zászlók miatt pedig nem olyan gumin voltunk, amilyeneken lenni akartam; volt alul- és túlkormányzottság; az autó félrehúzott az egyenesekben, aztán ott volt a sok megszakítás” – összegezte Verstappen, hogy mivel kellett megbirkóznia.

    Verstappen pole-köre:

    Mint az általában lenni szokott, most is több tényező együttesen eredményezte a sikert. Az egyik, hogy Verstappen kivételesen jó akkor, amikor nehéz megtippelni, mekkora tapadás várja a pilótákat az adott kanyarokban (most is 1 másodpercet adott Tsunodának a Q3 végén). De nemcsak ez járult hozzá a holland zsinórban második rajtelsőségéhez.

    A Red Bull ugyanis őt és Tsunodát is sor végén küldte ki a hatodik piros zászlós megszakítás után, a Q3 végén, amivel azt kockáztatták, hogy egy újabb megszakítás esetén ráfáznak és mért idő nélkül maradnak. A korábbiakat látva egy ilyen forgatókönyvnek nagy volt a kockázata, a McLaren ezért is küldte ki elsőnek Norrist, aki utólag nehezményezte is ezt. A kissé nedves pályán ugyanis sokat számított, hogy a Red Bullok előtt haladó hat autó kicsit felszárította a nedvességet az aszfaltról Verstappennek és Tsunodának.

    Emellett az is a holland kezére játszott, hogy a Red Bull nagyot javult alacsony leszorítóerős beállítással (miként azt Monzában láttuk), és akárcsak az előző versenyen, most is képes volt jelentősen meredekebb első szárnnyal körözni – miközben laposabb hátsó szárnyat alkalmazott mind a McLarenné, mind a Ferrarinál –, ami segített Verstappennek abban, hogy sokkal inkább a kormánnyal, és ne az autó hátuljának kitörésével rotálja be a kanyarba a kocsit. Ez a módszer értelemszerűen nagyobb magabiztosságot ad a pilótának, és bár papíron nem ez a gyorsabb, emiatt, Verstappennel a volánnál mégis az.

    Hughes azt is kiemelte, hogy vélhetően a Red Bull padlólemeze a leghatékonyabb a mezőnyben, és ha egy autó a többieknél nagyobb mértékben állítja elő az általa generált leszorítóerőt ezen a területen, az értelemszerűen kevésbé lesz kitéve a szélirány és szélerősség változásainak.

    A McLarenre ezzel szemben rosszabbul hatott a szél, ezért hiába volt valószínűlega az övék a leggyorsabb autó az időmérőn, nehezebb volt kihozni belőle mindent, és végül nem is jött össze. Ráadásul a csapat úgy készült, hogy a C5-ös keverék lesz a legjobb az időmérőre, ezért azzal spórolt a szabadedzéseken, viszont a kvalifikáción már a C6-os bizonyult jobbnak. Norrisnak ezért egy használt C6-os szetten kellett próbálkoznia az utolsó Q3-as körén, míg Verstappenen új szett volt, noha a C5-ösből ő is kifogyott.

    Lando Norris, McLaren
    A McLarent jobban befolyásolta a szél, mint a Red Bullt | Fotó: Simon Galloway/LAT Images

    A szél elsőként Piastrit tréfálta meg, a balesettel végző Q3-as gyorskörének elején ugyanis mélyebbet fékezett az egyes kanyarban, de ez a célegyenesben fújó szembeszél miatt volt lehetséges. A hármasban azonban már nem segítette őt a szél, éppen ellenkezőleg: 15 km/órás széllökés érte el abban a pillanatban, hogy a fékre lépett, onnan pedig már nem volt visszaút.

    Norris ezután a hajrában kicsit gyorsabb volt Verstappennél a pálya első részén, de az 5-ös/6-os kanyarból álló sikánban sok időt veszített a hollandhoz képest. De nem annyit, amennyit a Leclerc-t korábban megtréfáló 15-ösben. Itt a hátszél miatt nagy lutri volt, hogy mennyire lehet beengedni az autót féktávon és mekkora tempót lehet átvinni a kanyaron. Norris nem is tudta jól felmérni a helyzetet és lekoccolta a falat, míg Verstappen tökéletesen fűzte át az RB21-est.

  • A Ferrari főnöke nem osztja az őket okoló Hamilton véleményét

    A Ferrari főnöke nem osztja az őket okoló Hamilton véleményét

    A McLaren csapatfőnökéhez hasonlóan Frédéric Vasseur, a Ferrari vezére is megcáfolta az egyik pilótáját. Ő Lewis Hamilton esetében tette ezt.

    Noha Lewis Hamilton nem a csalódáskeltő eredmények után megszokott világvége hangulatát hozta az Azeri Nagydíj időmérő edzése után, és annak ellenére pozitívan nyilatkozott, hogy csupán a 12. helyen végzett, a hétszeres világbajnok megjegyezte, nem olyan gumin küldte ki őt a Ferrari a Q2-ben, amilyenen ő szerette volna.

    „Természetesen csalódott vagyok. Tegnap remeknek érződött az autó, ma pedig elindultunk egy olyan irányba, ami papíron a legjobbnak tűnt számunkra. És nem is volt gond a tempónkkal, folyamatosan javultunk. Úgy éreztem, elkaptam a fonalat, nem követtem el hibát, nem láthattatok a bukóterekben. Egyszerűen csak annyi történt, hogy a végén nem a megfelelő gumikat kaptam. Előttem tulajdonképpen mindenki más a közepes keveréket használta, de én a második edzésen elveszítettem hozzájuk képest egy szett közepest a programunkból kifolyólag, ez pedig hátrányos helyzetbe hozott” – magyarázta Hamilton a korai búcsújának okát.

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke azonban ugyanúgy megcáfolta pilótáját, ahogyan tette azt Andrea Stella, a McLaren vezére Lando Norrisszal. „Félbehagytuk az első kört, miközben nem töltöd fel az autót még 10 körre – utalt a francia arra, hogy Hamiltonnak a végére nem maradt üzemanyaga, ezért nem teljesített egy újabb mért kört. – Végső soron ma a lágy gumival volt elérhető a pole. Szerintem mindenki ugyanabban a cipőben járt, és úgy vélem, a legfontosabb a gumi megfelelő tartományba hozása és nem a keverék megválasztása volt.”

    Leclerc olyasmit ismert el balesete után, amit idén még nem sokszor

    Magyarán Vasseur szerint a lágy gumival is tovább lehetett jutni (Verstappen később ezen szerezte meg a pole-t), csak Hamilton abroncsai egyszerűen nem voltak a megfelelő tartományban.

    A csapatfőnök elismerte, nem erre számítottak a szabadedzések után, de csakis magukat okolhatják. „Igen, nagyon frusztráló, mert a hétvége kezdetétől fogva jó volt az egykörös és a megtankolt autós tempónk is. Nyilván kicsit változtak a körülmények az időmérőre, sokkal szelesebb volt az idő nagy széllökésekkel és kicsit hűvösebb is lett, de végső soron mindenkinek ezzel kellett megbirkóznia, így ez egyáltalán nem lehet kifogás. Küszködtünk azzal, hogy mindent összerakjunk.”

    „Charles tempója szerintem jó volt, és jó körön volt, amikor nekiment a falnak, de most már ez van. A versenyre kell fókuszálnunk. Pénteken következetes volt a megtankolt autós tempónk. Tavaly Norris képes volt felzárkózni, úgyhogy nekünk is erre kell koncentrálni” – jelölte ki a legfontosabb feladatot a 12. helyről kezdő Hamilton és a Q3-as balesete miatt 10. helyre kvalifikáló Leclerc számára Vasseur.

  • Komoly változtatásra kényszerül a McLaren Piastrinál az Azeri Nagydíj előtt

    Komoly változtatásra kényszerül a McLaren Piastrinál az Azeri Nagydíj előtt

    Oscar Piastri az Azeri Nagydíj időmérőjén a falnak rohant és csak a 9. helyen végzett, ami annak tükrében nem olyan nagy tragédia a számára, hogy végül bajnoki riválisa és csapattársa, Lando Norris is csak a 7. helyet szerezte meg. A becsapódás azonban akkora volt, hogy a McLaren komoly munkára kényszerült miatta.

    A The-Race.com ugyanis kiderítette, hogy Piastrinál vázat kell cserélni a futam előtt, a McLaren szombat esti vizsgálatai ugyanis kimutatták, hogy az időmérőn használt váz javíthatatlan mértékben megsérült, ezért a tartalékra lesz szükség. Normál esetben az ilyen csere akkora változtatásokat jelent, hogy azok bokszutcai rajtra kárhoztatják a pilótát, ám a McLaren képes volt mindezt úgy végrehajtani, hogy ne szegje meg a sportszabályzatot.

    Piastri balesete:

    Az ugyanis előírja, hogy vázcsere esetén minden lecserélt alkatrésznek ugyanolyan tevezésűnek és funkciójúnak kell lennie, mint az eredetinek, illetve ugyanolyan tömeggel és tehetetlenséggel kell rendelkeznie, emellett a felfüggesztés beállításai sem változhatnak.

    Piastri tehá megtarthatja a 9. rajthelyet, ahonnan a futamon még bármire lehet esélye, főleg, ha az is hasonlóan kaotikusan alakul majd, mint az időmérő. „Szerintem Oscar időmérős teljesítménye nagyon erős volt. A balesete előtti kanyarokban jóval gyorsabb volt, mint a későbbi pole pozíciós idő [Verstappentől], de túlbecsülte a tapadást a féktávon a hármas kanyar előtt. Korábban is láthattuk, hogy Oscar jellemzője a hétvége alatti folyamatos építkezés, ez is egy ilyen hétvége.”

    Piastri mellett az autóját a Q1-ben összetörő Franco Colapinto is új vázat kap a ma 13 órakor rajtoló futamra, de neki a váltóját is kicserélik, miközben ő is megtarthatja a rajthelyét, a 16. pozíciót.

  • Leclerc olyasmit ismert el balesete után, amit idén még nem sokszor

    Leclerc olyasmit ismert el balesete után, amit idén még nem sokszor

    Az utóbbi években a legbiztosabb pont Charles Leclerc számára az volt, hogy az Azeri Nagydíj időmérőjén szárnyalni fog. Idén azonban ő is hibázott a zűrzavaros kvalifikáció egy kritikus pillanatában, és a falban kötött ki a Q3 elején. Elmondása szerint viszont a baleset nélkül is messze volt a pole-tól, ahogy Lewis Hamilton tempójától is.

    A Ferrari pénteken ígéretes formát nyújtott Bakuban, Hamilton a pole-ra is esélyesnek tartotta magát, noha a számára rosszul alakuló végjáték után ő is csak a rajtrács 12. helyén kötött ki.

    Leclerc ugyan bejutott a Q3-ba, ám a szakasz az ő autótörésével kezdődött a 15-ös kanyarban, így csak két pozícióval került csapattársa elé. Saját hétvégi formája alapján azonban egyáltalán nem lepődött volna meg azon, ha Hamilton mögött végez – akit idén az időmérők és a versenyek többségén is legyőzött. Végül azonban úgy alakult, hogy egyikük sem szállhatott harcba a legjobb helyekért.

    „Velem ellentétben Lewis azonnal megtalálta a tempót és sokkal következetesebben is vezet a hétvége során, mint én. Én viszont komolyan küszködök. Amikor a korábbi években megérkeztem Bakuba, minden nagyon egyszerűen ment számomra, de sajnos idén nem ez a helyzet” – mondta Leclerc, aki az elmúlt négy szezon mindegyikében megszerezte a pole-t ezen a pályán.

    A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    „Már azt hittem, hogy sikerült rájönnöm ennek az okára, jelentősen változtattam az autón az időmérőre, amitől elkezdett jobb visszajelzéseket adni. De csak addig, amíg fel nem tettük a közepes keverékű gumikat, mert ekkor megint minden elromlott. Lehetetlennek tűnt a megfelelő működési tartományba hozni ezeket a gumikat, ami nagyon megnehezítette a helyzetet.”

    A sorozatos pole-ok ellenére Leclerc-nek még nincs győzelme Bakuban, de most az egyszer arra készül, hogy nem a hátrafelé csúszásról, hanem felfelé kapaszkodásról fog szólni a futama.

    „A lehetőség adott, de kemény feladat lesz visszakapaszkodni az elejére. De persze megpróbálom kihasználni a kínálkozó esélyeket és a csalódást keltő szombat után egy remek vasárnappal zárni. Általában ez fordítva szokott lenni nálam ezen a pályán, szóval most itt az ideje, hogy a másik irányba is megcsináljam” – nyilatkozta a monacói a Sky Sportsnak.

  • Hamilton újra a 12. helyen: „Azt hittem, a pole-ért fogok menni”

    Hamilton újra a 12. helyen: „Azt hittem, a pole-ért fogok menni”

    Idei alighanem legígéretesebb időmérőjének vágott neki a Ferrari Bakuban, ehhez képes a két versenyzője a rajtrács közepén landolt. Lewis Hamilton önbizalmát azonban a történtek sem törték meg.

    A brit pénteken, miután a leggyorsabb lett a második szabadedzésen, megköszönte csapatának, hogy türelmes és segítőkész volt vele az elmúlt hónapok során, ugyanis elmondása szerint immár ráérzett az összhangra a Ferrarijával. A csapat hagyományosan gyors Bakuban, az elmúlt négy évben egyaránt megszerezték a pole-t, így idén is okkal bízhattak egy erős eredményben, ám Hamiltont hétvégéje ismét a döntő pillanatban siklott félre, a Q2 végén nem tudott elég erős kört futni, így a 12. helyen esett ki, ami idén már negyedszer fordult vele elő, legutóbb a Hungaroringen.

    „Természetesen csalódott vagyok. Tegnap remeknek érződött az autó, ma pedig elindultunk egy olyan irányba, ami papíron a legjobbnak tűnt számunkra. És nem is volt gond a tempónkkal, folyamatosan javultunk. Úgy éreztem, elkaptam a fonalat, nem követtem el hibát, nem láthattatok a bukóterekben. Egyszerűen csak annyi történt, hogy a végén nem a megfelelő gumikat kaptam. Előttem tulajdonképpen mindenki más a közepes keveréket használta, de én a második edzésen elveszítettem hozzájuk képest egy szett közepest a programunkból kifolyólag, ez pedig hátrányos helyzetbe hozott” – magyarázta Hamilton a korai búcsújának okát.

    A Pirelli idén a tavalyihoz képest egy fokkal lágyabb gumikat hozott Bakuba, a közepes és a lágy keverék között pedig nincs jelentős különbség, több csapat így az időmérőn is a jobban kiismerhető közepeseket vetette be a kulcspillanatokban.

    A Q2 végén úgy tűnt, Hamiltonnak egy lassú kör után lehet még ideje egy újabb kísérletre a már használtabb gumikon, de visszahajtott a bokszba.

    „Most én vagyok a lúzer” – Norris és a McLaren egymásra mutogat, melyikük hibázott az időmérőn

    „Végül kifogytam az időből és kifogytam az üzemanyagból is. Szóval nem valami jó a helyzet, de át fogjuk beszélni. Amint mondtam, rengeteg pozitívumot hozott már ez a hétvége, elkaptam a ritmust. Őszintén azt hittem, hogy a pole-ért fogok menni ma, ennek fényében is sokkoló, ami történt, de megyek tovább” – fogalmazott a Sky Sportsnak Hamilton, aki idén a sanghaji sprintversenyen szerzett már első rajthelyet, de futamra 4.-nél előkelőbb helyre még nem kvalifikált a Ferrarival.

    A félresikerült időmérő dacára azonban Hamilton nem változtatja meg hétvégi céljait, továbbra is érzi annak lehetőségét, hogy idén először dobogóra álljon.

    „Versenytempóban mi voltunk a leggyorsabbak, szóval remélem, holnap is meglesz a sebességünk. Gyorsak vagyunk az egyenesekben is, így előrébb kell tudnunk jutni, és ezen a pályán rengeteg minden történhet. A stratégiának is nagy szerepe lesz. Optimistán állok hozzá, és még mindig be akarok férkőzni az első három közé, ez a célom az egész héten.”

  • Egy utólagos kizárás tette fel a cseresznyét a bakui időmérő őskáoszára

    Egy utólagos kizárás tette fel a cseresznyét a bakui időmérő őskáoszára

    Amikor az egyszeri néző azt hinné, egy hat piros zászlós megszakítással zajló F1-es időmérőn már minden megtörtént, ami megtörténhetett, ráadásul egészen váratlan végeredmény is született, még pár órával a leintés után is képes érkezni egy újabb fordulat. Esteban Ocon Haasát ugyanis a technikai átvizsgálások után kizárták.

    Ocon a 18. helyre kvalifikált az Azeri Nagydíj időmérőjén, ám ezt követően autója megbukott a hátsó szárny hajlékonysági tesztjének egyik mérésén, ami a fő szárnyelem két végének rugalmasságát vizsgálta. Az FIA dokumentuma szerint ezen a területen legfeljebb 0,5 mm hajlékonyság engedélyezett, de Ocon Haasa esetében ez a szárnylap bal oldalán 0,6, a jobb oldalán pedig 0,825 mm volt.

    Mivel az autó nem felelt meg a technikai szabályoknak, így Ocon elkerülhetetlen sorsa az időmérőről való kizárás lett – a Haas pedig kifejtette az FIA-nak, hogy gyártási hiba következménye volt a szabálytalan alkatrész.

    A csapat ezzel azért nem szenvedett el óriási hátrányt, Ocon csak egy 18. rajthelyet veszített el és esett a 20 autóból álló mezőny végére. A Haas másik autójával Oliver Bearman balesetezett az időmérőn, ő a 15. pozícióban zárt.

    A Mercedesszel a 4. helyre kvalifikáló Andrea Kimi Antonellinek is jelenése volt a felügyelők előtt, őt annak gyanújával idézték be, hogy a Q1-ben dupla sárga zászló mellett két autót is megelőzött. Kiderült azonban, hogy Antonellit a pályán sem zászló, sem fényjelzés nem figyelmeztette a sárga zászlóra, csak a kormányán jelent meg egy rövid időre az erre vonatkozó fényjel, majd gyorsan eltűnt. A csapat a vitás szituációt észlelve gyorsköre megszakítására kérte az olasz pilótát, az FIA pedig a körülmények figyelembevételével nem is tartotta indokoltnak a büntetést – de egy megrovást azért kiosztott a 19 éves újoncnak.

  • „Most én vagyok a lúzer” – Norris és a McLaren egymásra mutogat, melyikük hibázott az időmérőn

    „Most én vagyok a lúzer” – Norris és a McLaren egymásra mutogat, melyikük hibázott az időmérőn

    A McLaren messze a legrosszabb időmérős produkcióját nyújtotta idén az Azeri Nagydíjon, hiszen Lando Norris és Oscar Piastri csak a 7. és a 9. helyre kvalifikáltak. Az autóját összetörő ausztrál esetében nem kérdés, hogy az ő hibája volt a gyenge eredmény okozója, Norrist illetően viszont attól függ, őt vagy csapatfőnökét kérdezzük…

    Piastri annak is köszönhetően vezeti a bajnokságot az év nagyobb részében csapattársa előtt, hogy látványos hibák nélkül vezetett. Most viszont sokakhoz hasonlóan őt is túszul ejtette a bakui pálya, az ausztrál a Q3-ban még mért kör nélkül állt, amikor falhoz csapta a McLarent a 3-as kanyarban.

    „Azt hiszem, csak egy kicsit későn fékeztem. Még nem láttam az adatokat, de általában akkor blokkoljuk a fékeket, ha elkésünk a fékezéssel. Szóval alighanem csak annyi történt, hogy túl sokat akartam, és ráfizettem. Csalódás, hogy így lett vége, mert jól éreztem magam az autóban” – ismerte el hibáját Piastri, aki felkészült arra, hogy vasárnap előre kell verekednie magát.

    „A győzelem egy kicsit ambíciózusnak tűnik, de majd meglátjuk. Abban biztos vagyok, hogy előre tudunk majd lépi, mert az autó az egész hétvégén gyors.”

    Piastri 31 ponttal vezet a tabellán Norris előtt, a brit azonban nem tudott igazán profitálni csapattársa ritka hibájából, hiszen maga is csak a 7. helyig kvalifikált, noha ő maga átvészelte az időmérőt. Egyetlen Q3-as gyorsköre az utolsó pillanatokban azonban messze volt az ideálistól, hiszen a falra tapadva is utazott néhány métert a pálya második szektorában, bár szerinte a rossz eredményének elsődleges oka az volt, hogy a McLaren elsőként küldte őt a pályára a Piastri által kiváltott piros zászló után.

    A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    „Talán két tized ment el, ami néhány helyezésbe került, de semmiképp nem lett volna elég a Maxhez képesti 1,1 másodperc ledolgozásához” – mondta Norris a vezetői hibájáról.

    „Szerintem hiba volt részemről, vagyis hát részünkről, hogy elsőként hajtottam ki a bokszutcába. Persze ha a gyorsköröm teljesítése után sárga vagy piros zászló érkezett volna, akkor mi lettünk volna a hősök, mindenki más pedig vesztes. Így viszont inkább én tűnök lúzernek, ők pedig hősöknek. De ezen a pályán ilyen kockázatokat kell vállalni, és néha rosszul jövünk ki belőle.”

    „És mivel még mindig csepegett egy kicsit az eső, a később érkezőknek a tapadása is jobb volt. Ez a döntésünk most nem működött, de átbeszéljük, és legközelebb már jobbak leszünk.”

    A McLaren kétségtelenül jól menedzseli a csapaton belüli harmóniát, miközben két versenyzője a bajnoki címért harcol, és nagyítóval kell keresni a véleményütközéseket is idén az istállón belül. Ezúttal viszont maga a csapatfőnök, Andrea Stella cáfolt rá Norris érvelésére, szerinte az időmérő végén alkalmazott taktikájuk helyes volt, és a pilótán múlt, hogy nem jött össze egy erősebb helyezés.

    „A hátralévő idő és a lehetséges sárga zászlók is nyomást jelentettek. A mi helyzetünkben fontos volt, hogy teljesítsünk egy kört. Csak végül az a kör nem lett olyan jó, mint akartuk volna. De azáltal, hogy elsőként hajtottunk ki, védve voltunk a sárga zászlóktól, és mi diktálhattuk a tempót a gumik felmelegítésével is a kivezető körön. Ebből a szempontból úgy éreztük, jól állunk, szóval inkább csak a kör kivitelezésén múlt” – terelte finoman a felelősséget Norris felé Stella.

    A McLaren úgy érkezett erre a hétvégére, hogy a konstruktőri bajnoki címet is bebiztosíthatja, amennyiben 9 ponttal többet szerez a Ferrarinál, miközben a Mercedes nem szerez 12-vel, vagy a Red Bull 33-mal többet, mint ők. Jelen rajtpozíciók alapján azonban a Ferrarival és a Mercedesszel szembeni feltétel sem teljesül, szóval Norrisnak és Piastrinak mindenképpen feljebb kell küzdenie magát, hogy ne kelljen a csapatnak a következő versenyhétvégére, Szingapúrba is magával cipelnie az ünnepléshez szükséges pezsgőket és egyéb kellékeket.

  • A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    Max Verstappen neve nem mutatott ugyan furcsán az Azeri Nagydíj zűrzavaros időmérőjének végén a leggyorsabbak között, Carlos Sainzé és Liam Lawsoné viszont annál inkább.

    A bakui kvalifikáció az utóbbi évek egyik legkiszámíthatatlanabbja volt az F1-nen, és rekordot is döntött azzal, hogy hatszor is előkerült rajta a piros zászló. Több esélyes is hibázott vagy korán kiesett, ami megnyitotta a lehetőséget arra, hogy a középmezőny csapatai nagy eredményekért hajtsanak ezen a szombaton, így végzett Verstappen mögött a második helyen Sainz a Williamsszel, a harmadikon pedig Lawson a Racing Bullsszal.

    „Tökéletesen lehoztuk ezt az időmérőt – mondta Sainz, aki a Q3 utolsó perceiben még az első helyen állt, és az eső erősödésében reménykedett, ami viszont nem jött el. – Persze tudtuk, hogy amint egy élautó gyorskört fut, négy-öt tizeddel mögötte leszünk, de végül ez csak egyiküknek sikerült. Nem meglepő, hogy Max volt az. A többieket viszont sikerült legyőznünk.”

    „Ma ismét bebizonyítottuk, hogy ott van az autóban a tempó, amikor pedig számít, akkor szállítom az eredményt az időmérőn. Sajnos az évünk a pontok és a versenyek szempontjából nem alakul valami jól, de ez a nap megmutatta, hogy jönni fognak azok a pontok és a jó versenyek is. Nem aggódom.”

    Őrültek háza Bakuban, 6 piros zászló, Piastri és Leclerc is összetörte, a Williams majdnem pole-t szerzett!

    „A tervem holnapra, hogy próbáljak dobogós helyen maradni. Mindent beleadok, hogy megszerezzem a Williams első dobogóját [idén]. Ha lehetséges, az remek, ha nem, akkor majd meglátjuk.”

    A Williams idén kiemelkedik a középmezőnyből, a ma szintén autót törő Alexander Albon több ötödik helyet is szállított már a versenyeken, így Sainztól nem elrugaszkodott cél a bakui dobogó. Számára egyáltalán nem lenne ismeretlen az érzés, hiszen élcsapattól, a Ferraritól érkezett, és korábban már 27 alkalommal állt dobogón az F1-ben – a Williams azonban 2021 óta egyszer sem.

    Liam Lawson viszont karrierje legjobb időmérős eredményét érte el a harmadik rajthellyel, s számára még egyéni csúcs lenne egy dobogó is. Az új-zélandi versenyző most ismét együtt fotózkodhatott Verstappennel, akivel még csapattárakként kezdték a szezont a Red Bullnál, ő azonban elmondása szerint nem a dobogóra, inkább hátrafelé fog figyelni a versenyen.

    „Nem is emlékszem, mi minden történt, mert annyira sűrű volt, hogy arra még én sem számítottam. Nehéz volt a helyzet, amikor látni kezdtem az eső nyomait a sisakrostélyomon és a pályán, de a meleg gumik miatt továbbra is volt tapadás, szóval bár az agyam azt mondta, hogy vissza kell lassítani, le kellett győznöm ezt az érzést” – ecsetelte a kétórásra nyúlt időmérő tapasztalatait Lawson.

    „Kemény lesz a verseny. Bár jó a rajtpozícióm, de tisztában vagyunk azzal, hogy kikkel állunk harcban, és rájuk is fogunk koncentrálni.”

    Az élcsapatok versenyzői közül csak Verstappen tudott összeszedett maradni egészen a leintésig, s Sainznak közel fél másodpercet adva szerezte meg a rajtelsőséget, már a 46.-at karrierje során. Persze akár még a verseny is alakulhat hasolóan zűrzavarosan, de a holland némi megnyugvást találhat abban, hogy állandó riválisai most mind jóval hátrébbról rajtolnak: George Russel az 5., Lando Norris a 7., Oscar Piastri a 9., Charles Leclerc pedig csak a 10. helyről.

    „A Q3 nagyon nehéz volt, amit az eső csak fokozott. Az utolsó körben egyszerűen csak meg kellett küldeni. Nem a kívánt gumin voltam, mert a rengeteg piros zászló miatt tulajdonképpen már ki is fogytam a gumikból.”

    „De mindentől függetlenül harcban voltunk a pole-ért. Örülök, mert úgy tűnik, hogy Monza óta ismét jobb munkát végzünk, és remélem, ez így is fog folytatódni” – bizakodott Verstappen az időmérő után.