Címke: F1

  • Két héten múlt, hogy Russell ne hagyjon ki egy futamot az idén

    Két héten múlt, hogy Russell ne hagyjon ki egy futamot az idén

    George Russell betegen versenyezve lett második az Azeri Nagydíjon, majd utólag elmondta, pont jól időzítette magát a betegsége, mert ha két héttel később érzi magát így, kihagyott volna egy versenyt.

    George Russellt rendesen ledöntötte valamilyen vírusfertőzés az Azeri Nagydíj előtt, de végül vállalta a részvételt a hétvégén, vasárnapra pedig már jobban érezte magát, mint pénteken és szombaton. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint azonban a futamot végül a 2. helyen záró pilótája a hétvége kezdetén nem állt messze attól, hogy ne vállalja a részvételt.

    „Rendesen rosszul volt. Pénteken reggel a határon volt. Ő is azt mondta, »nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom csinálni«, de aztán valahogy jobban lett. Éjszaka azonban minden egyes nap rosszabb lett a helyzet. Szerintem az is nagy dolog volt tőle, hogy egyáltalán vezetett, az pedig, hogy így teljesített, hatalmas” – mondta az osztrák üzletember a Sky Sports-nak.

    A már idei hetedik dobogóját szerző brit remek taktikájának és annak köszönhette, hogy elé tudott vágni Carlos Sainznak és csapattársának, hogy döbbenetes tempóval esett be a bokszba a kerékcseréje előtt.

    „Az elmúlt néhány nap elég kemény volt. Szerencsére múlt éjjel már úgy ahogy jól voltam és azt éreztem, hogy javulok. A versenyen jónak éreztem a kemény gumikat, úgyhogy nyomtam neki. Magabiztos voltam és igazán támadtam a bokszbejáratot a kiállásnál, ahol szerintem sok időt nyertem és végül ez jelentette a különbséget, szóval nagyon örülök az eredménynek” – nyilatkozta utólag.

    Russell emellett azt is kiemelte, szerencsés, hogy pont a bakui futam előtt lett beteg, mert ha ugyanez két héttel később, a szezon legmegterhelőbb futama előtt történik vele Szingapúrban, akkor biztosan ki kellett volna hagynia egy hétvégét.

    „Szerencsére Bakuban volt a verseny. Még ha ez az egyik legkeményebb pálya is, mentálisan és fizikálisan talán az egyik legkönnyebb. Ma már sokkal jobban vagyok. Pénteken és szombaton nagyon rosszul voltam. Ha például Szingapúrban lettünk volna, szerintem valószínűleg pénteken azt mondtam volna, hogy ennyi volt, és valószínűleg a versenyen sem indultam volna. Úgyhogy szerencsés az időzítés. Néhány éve nem voltam már beteg, úgyhogy ez az egész rámzúdult ezekben a napokban, de most már kifelé jövök belőle.”

  • A McLaren hibája nagyon sokba került Norrisnak, véli a korábbi stratéga

    A McLaren hibája nagyon sokba került Norrisnak, véli a korábbi stratéga

    A McLaren csapatfőnöke szerint nem bukott pozíciót Lando Norris azzal, hogy megint elrontották a kerékcseréjét, az Aston Martin korábbi stratégája szerint azonban igen.

    Miután Oscar Piastri saját hibájából már az első körben kiesett az Azeri Nagydíjról, Lando Norris nagy lehetőséget kapott arra, hogy jelentős pontmennyiséget faragjon az ausztrállal szembeni hátrányából, ám végül a 7. helyen célba érve csak 6 pontot hozott Piastrin, így jelenleg 25 ponttal áll mögötte.

    Az egyértelmű volt, hogy a McLaren Monzához hasonlóan ezen a hétvégén sem tudta kiaknázni az idei autójában rejlő potenciált, ezzel együtt többen úgy vélik, hogy amennyiben Norris 38. körben megejtett egyetlen kerékcseréjét nem rontja el a csapat (Monza után ez volt zsinórban a második rossz kiállása a britnek), előrébb végezhetett volna.

    „Amikor gyorsan ránéztem az adatokra, azt láttam, hogy Leclerc és Lawson elé kellett volna visszatérinie, aztán elszalasztotta a lehetőséget, hogy alávágjon Tsunodának, úgyhogy bármiféle előzés nélkül az 5. helyen kellett volna végeznie a lassú kiállás nélkül, ami nagyon sokba került” – vélekedett Bernie Collins, az Aston Martin korábbi stratégája a Sky Sports adásában arról, hogy a McLaen jobb első kerékpisztolya nem tudta rendesen megszorítani az anyát, ezért Norris 4,1 másodpercig állt a szerelői gyűrűjében.

    Sőt, a szakértővé lett stratéga szerint amennyiben Norris eleve ezen három autó elől kezdi meg második etapját, akár a 4. helyen célba érő Antonellire és a dobogó harmadik fokát megszerző Sainzra is veszélyes lehetett volna.

    „Sokkal jobb esélye lett volna Antonelli és Sainz ellen, ha Lawson elé kerül. Úgyhogy a McLaren meg fogja vizsgálni ezt a kiállást, ami szerintem nagyon-nagyon rosszul érintette a napjukat, ráadásul ez zsinórban a második futam, amelyen lassú az egyik kiállásuk. Ezt rendbe kell tenniük” – mondta Collins.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke ezzel szemben az F1 TV-nek azt mondta, nem tudja megmondani, hogy múlt-e pozíció Norris lassú cseréjén, majd a Sky Sports-nak már úgy vélte, hogy nem.

    „A kiállás önmagában nem jelentett különbséget, mert nagyjából Leclerc környékén jöttünk volna vissza a pályára. Számomra a legfontosabb lecke, hogy az autó nem volt elég gyors. Egy elég gyors autóval képesek lettünk volna előzni és aztán szabad levegőn haladni, kihasználva a bennünk rejlő teljes potenciált” – közölte.

    Hogy Collins akkor mégis mire alapozta a véleményét? Vélhetően arra, hogy Norris 1,9 másodperccel később ért a bokszkijárat végéhez, mint Lawson, és mivel 4,1 másodpercig állt a garázs előtt, egy 2-2,2 másodperc körüli cserével pont Lawson elé jöhetett volna ki.

  • Norris és Russell fuldoklott a nevetéstől az azeri himnusz alatt, de jó okuk volt rá (videó)

    Norris és Russell fuldoklott a nevetéstől az azeri himnusz alatt, de jó okuk volt rá (videó)

    Lando Norris és George Russell komolyat küzdött azzal az Azeri Nagydíj előtt, hogy ne kezdjen el teli szájjal nevetni, és Oscar Piastri is „bajban” volt kissé.

    Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy olyan helyzetben tört rájuk a szinte visszafojthatatlan nevetés, amilyenben a legkevésbé sem illendő nevetni. Ez történt meg az Azeri Nagydíj rajtja előtt nem sokkal Lando Norrisszal és George Russell-lel, akik az azeri himnuszt a rajtrácson hallgatva csak óriási nehézségek árán tudták visszatartani a nevetést, és az alábbi videó tanúsága szerint a Norris mellett álló Oscar Piastri is tudott volna egy jót kacagni.

    A McLaren pilótái és a Mercedes versenyzője azonban jó okkal került ilyen állapotba, az előttük álló egyik gyerek ugyanis jó láthatóan teli torokból üvöltve énekelte a himnuszt, ami már úgy is elég mulatságos, hogy az ember nem élőben éli át azt.

    Íme:

  • Piastrit megbüntették Bakuban, de nem kell letöltenie azt

    Piastrit megbüntették Bakuban, de nem kell letöltenie azt

    Oscar Piastrinak nem kell attól tartania, hogy Szingapúrban hátrasorolják a bakui büntetése miatt.

    Akárcsak Fernando Alonso, Oscar Piastri is 5 másodperces büntetést kapott, amiért kiugrott az Azeri Nagydíj rajtjánál, ám mivel a McLaren versenyzője az 5. kanyarban a falnak ment, a spanyol veteránnal ellentétben nála ez mit sem számított, hiszen nem tudta letölteni a büntetését, miként a versenyidejéhez sem lehetett azt hozzáadni.

    Ezek után joggal vetődhet fel, hogy Piastrinak miért nem kell majd a következő hétvégén, a Spanyol Nagydíjon hátrébbról rajtolnia, merthogy nem kell. A sportszabályzatban az áll, hogy amikor „egy versenyző nem tudja letölteni a büntetését, mert nem rangsorolják, a felügyelők hátrasorolásos büntetést oszthatnak ki a következő futamra.” Az idei Kanadai Nagydíj után az FIA azonban közzétette a büntetésekre és büntetőpontokra vonatkozó irányelveit (ezek eddig is léteztek, csak nem voltak nyilvánosak), amelyben az alábbi olvasható.

    Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    „Azokban az esetekben, amikor egyetlen 5 másodperces büntetés került kiosztásra, amit a versenyző kiesés miatt nem tud letölteni, a felügyelők nem fogják azt hátrasorolásos büntetésre konvertálni a következő versenyre. Ugyanakkor, amennyiben több mint egy büntetést osztottak ki, akkor az 5 másodpercet és más büntetéseket is hátrasorolássá konvertálhatnak.”

    Emögött az érvelés mögött az a logika, hogy 5 másodpercet általában apróbb kihágásokért osztanak, és ezekért túlzó lenne hátrasorolást adni. Ráadásul Piastri semmilyen előnyhöz nem jutott a kiugrással, hiszen megállt, majd olyan lassan indult el, hogy visszaesett az utolsó helyre. Fernando Alonso futamát ugyanakkor befolyásolta, hiszen a spanyol az ő bemozdulására reagálva ugrott ki, de ezt nem lehet Piastri fejére olvasni, hiszen alapvetően minden versenyzőnek a piros lámpák kialvására kell elindulnia.

  • Hamilton bocsánatot fog kérni a frusztrált Leclerc-től, aki szerint csapattársa nem tartotta tiszteletben a szabályokat

    Hamilton bocsánatot fog kérni a frusztrált Leclerc-től, aki szerint csapattársa nem tartotta tiszteletben a szabályokat

    Lewis Hamilton magára vállalta az Azeri Nagydíj utolsó körében történteket, amikor a csapat utasítása ellenére nem engedte el időben Charles Leclerc-t. A monacói pilóta szerint csapattársa nem tartotta tiszteletben a szabályokat.

    Charles Leclerc nem rejtette el a frusztrációját, miután a mérnöke hiába közölte vele, hogy csapattársa, Lewis Hamilton vissza fogja neki adni az általa korábban átadott pozíciót az Azeri Nagydíj végén, a hétszeres világbajnok ezt végül mégsem tette meg.

    „Nem igazán érdekel, a 8. hely volt a tét, szóval rendben van, élvezheti a 8. helyet. Ez csak hülyeség, mert nem igazságos, de még egyszer, őszintén nem érdekel” – fortyogott Leclerc a rádióban, miután mérnöke elnézést kért tőle az elmaradt visszacsere miatt.

    Hiába utasította a Ferrari, Hamiltonnak nem sikerült elengednie Leclerc-t a bakui futam végén

    Hamiltonnak legyen mondva, nem lehet teljes mértékben ő okolni a történtekért, mert mérnöke csak a célegyenes felé vezető padlógázas szakaszon szólt a fülére, hogy vissza kell engednie Leclerc-t, noha a monacói pilóta szavaiból ítélve a hétszeres világbajnoknak számítania kellett volna erre a kérésre.

    „Nyilvánvalóan gyorsabb voltam, de Charles nagylelkű volt, hogy elengedett – nyilatkozta utólag Hamilton. – Nagyon későn kaptam meg az üzenetet, és az előttem haladó autóra fókuszáltam, még ha nagyjából csak 0,001% esélye is volt az előzésnek. Elemeltem a lábam a gázról az egyenesben, aztán fékeztem, de nagyjából négy tizeddel lecsúsztam [az elengedésről]. Rosszul mértem fel a helyzetet, úgyhogy bocsánatot kérek Charles-tól. Többet nem fog előfordulni.”

    Mielőtt Leclerc a sajtó rendelkezésére állt, ez a beszélgetés még nem történt meg, így Leclerc továbbra is csípős kedvében volt.

    „Vannak szabályok, amelyek mentén tudjuk, hogy dolgoznunk kell, és ezeket a szabályokat ma talán nem tartották tiszteletben. De hogy 8. vagy 9. hely… Nem igazán érdekel – közölte, majd kiemelte, igazából sokkal nagyobb probléma, hogy a 8. és 9. helyen végeztek. – Nyilván, ha szexibb helyezésekért harcolunk, ami remélem, hogy így lesz, akkor remélhetőleg másként fogunk együttműködni. De nem gondolom, hogy erről kellene most beszélni. Sajnos egész hétvégén nagyon lassúak voltunk, úgyhogy erre kellene fókuszálnunk.”

  • Hiába utasította a Ferrari, Hamiltonnak nem sikerült elengednie Leclerc-t a bakui futam végén

    Hiába utasította a Ferrari, Hamiltonnak nem sikerült elengednie Leclerc-t a bakui futam végén

    Lewis Hamilton nem adta vissza Charles Leclerc-nek a monacói pilótától kapott pozíciót, miután nem tudott előzni a közepes gumikon. A hétszeres világbajnoknak ezzel együtt szándékában állt ez, csak nem lassított le eléggé.

    A csapat pontjainak szempontjából nincs jelentősége, és mivel nem harcol a világbajnoki címért, aligha fog Charles Leclerc álmatlanul forgolódni az így elveszített két pont miatt, mégis érdekes mellékszála az Azeri Nagydíjnak, hogy a Ferrari csapatutasítással megcserélte a sorrendet a monacói pilóta és Lewis Hamilton között, majd a csapat szándéka ellenére nem sikerült azt visszacserélni.

    Leclerc a 8. helyen haladva a 44. kör elején állt félre a célegyenesben, miután Bryan Bozzi versenymérnök rádión a fülére szólt, hogy „Charles, meg akarjuk cserélni az autókat az első kanyarban, hogy hagyjuk Lewis-nak, hogy próbálkozzon a közepeseken.”

    Leclerc ekkor Hamiltonénál jóval használtabb gumiszetten haladt, ráadásul kemény keveréken, így a brit frissebb közepeseken nagyobb eséllyel szerezhetett további pozíciókat.

    Mivel Hamilton az utolsó kört is a Lawsonból, Tsunodából, Norrisból és belőle álló vonat utolsó tagajként, a 8. helyen kezdte meg, Bozzi jelezte az addigra a csapattársáról leszakadó Leclerc-nek, hogy „a kör végén a célegyenesben visszacseréljük a helyezéseket, ha Lewis nem előz.”

    Ezután az utolsó kanyarból kifelé Bozzi megerősítette, hogy „Lewis el fog engedni az egyenesben.”

    Ez azonban végül nem történt meg, mert bár Hamilton elkezdett lassítani, ezt nem tette meg eléggé ahhoz, hogy Leclerc a cévonal előtt elmenjen mellette, így 0,464 másodperccel a hétszeres világbajnok ért előbb célba.

    Ami a Hamilton és mérnöke, Riccardo Adami közötti kommunikációt illeti, sem a 44. körben történt elengedés előtt, sem azután nem beszéltek arról, hogy vissza fogják cserélni a pozíciókat, Hamilton így először az utolsó kör végén, már a célegyenes felé száguldva hallott erről először.

    „Elengedhetetd Charles-t, másfél másodperccel van mögötted, ez az utolsó kör. Mögötte Hadjar van két másodperccel, Charles másféllel mögötted, engedd el” – szólt a fülére Adami, Hamilton pedig nem sokkal ezután elkezdett lassítani.

    Hogy mi okozhatta a félreértést, arra a pilóták és a csapatfőnök nyilatkozatai alapján derülhet majd fény.

  • A McLaren csapatfőnöke szerint ezt érdemelték, Piastri rá „nem jellemző” hibákat vétett

    A McLaren csapatfőnöke szerint ezt érdemelték, Piastri rá „nem jellemző” hibákat vétett

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is értékelte a wokingiak szempontjából nagyon gyengén sikerült Azeri Nagydíjat. Miután az időmérőn csak a 7. és 9. helyet szerezték meg, várható volt, hogy nem lesz sétagalopp számukra a verseny, de annál azért minden bizonnyal többet reméltek, mint egyetlen árva 7. hely.

    Ezt Norris szállította, miközben Piastri kiugrott a rajtnál, majd visszaesett a 20. helyre és az 5. kanyarban a falnak ment. Stella szerint a mindkét hibát magára vállaló ausztrál rá nem jellemző hibákat vétett, de biztos benne, hogy Szingapúrban erősebben fog visszatérni.

    „Nehéz nap volt és nehéz hétvége – kezdte értékelését Stella az F1 TV-nek. – Tegnap nem olyan eredményt értünk el az időmérőn, amilyet akartunk, ma pedig valamiért ugyanez volt a helyzet. Az Oscarnál felmerült problémák nem igazán jellemzőek rá, és biztos vagyok benne, hogy tanulni fog belőlük és erősebben tér vissza, mert nagyon-nagyon szilárd jellem és pilóta. Biztosan újra formában lesz Szingapúrban.”

    Norris eközben nem tudott érdemi előrelépést elérni és ugyanott végzett, ahonnan rajtolt. „Ami Landót illeti, ma nem volt elég gyors az autónk ahhoz, hogy előzni tudjunk, ezért az egész futamot forgalomban töltöttük. Összességében eléggé sokat kell dolgoznunk azért, hogy jól teljesítsünk az olyan pályákon, mint amilyen a bakui is, ahol rövidek a kanyarok és sok a féktáv, emiatt a jelek szerint elveszítjük azt az előnyünket, ami számos más pályán megvan” – ecsetelte Stella.

    Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    Arra a kérdésre, hogy utólag nézve lehetett-e volna többet tenni azért, hogy Norris előrébb végezzen (például nem elrontani a kerékcseréjét), Stella így felelt:

    „Nem vagyok biztos benne. A lassú kiállás nyilván nem segített, de még meg kell vizsgálnunk, hogy enélkül előrébb kerülhetett-e volna, mert ezt most nem tudom megmondani. Olyan sokáig kint maradtunk az első gumiszetten, amilyen sokáig csak lehetett, hogy megnézzük, lesz-e biztonsági autó, ami itt nem szokatlan, noha ma csak a rajt után küldték be. Szerintem végső soron ott végeztünk, ahol megérdemeltük az elvégzett munkát tekintve. Még ha az autónk valószínűleg ennél kicsit gyorsabb is, ki kellett volna hoznunk belőle ezt az időmérőn, de nem tettük. Úgyhogy sokat kell tanulnunk, emelt fővel viseljük ezt és erősebben térünk vissza csapatként és versenyzőkként.”

    Stellát ezután arról faggatták, volt-e bármilyen előjele annak, hogy Piastri idegesebb ezen a hétvégén.

    „Még beszélnem kell vele, hogy mit érez, mit gondol, de van tapasztalatom többszörös világbajnokokkal, és egy ilyen hétvége náluk is benne volt a pakliban egy szezonban. Eddig szerintem Oscar volt a legszilárdabb pilóta a 2025-ös szezonban, szóval ilyesmi megtörténhet. És abban is biztos vagyok, hogy az ilyen pillanatokból lehet a legtöbbet tanulni, hogy erősebbé válj és fejlődj, és versenyben maradj a pilóták világbajnoki címéért, aminek továbbra is ő a favoritja.”

  • Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    Az Azeri Nagydíjon Oscar Piastri a 9. helyről indulva kiugrott a rajtnál, ami miatt visszaesett a 20. helyre, majd az ötödik kanyarban nekiment a falnak. Mindezt úgy, hogy már az időmérőn is összetörte a McLarent, ezért vázat kellett cseréljen a csapat.

    Már kívülről nézve is egyértelműnek tűnt, hogy mind az elrontott rajt, mind a baleset a pontverseny éllovasának hibája volt, de Piastri utólag megerősítette ezt a Sky Sports-nak.

    „Ez biztosan nem életem legjobb pillanata volt. Egyszerűen túlságosan vártam a rajtot. Egy buta, egyszerű hiba volt ez” – mondta, majd így folytatta: „A balesetről, egyszerűen nem számítottam úgy a turbulens levegőre, ahogy kellett volna. Nyilvánvalóan túl gyorsan mentem be a kanyarba, és ennyi volt.”

    „Alacsony volt a tapadás, de ezt tudnom kellett volna. Szóval biztos, hogy senki mást nem hibáztatok, csak saját magamat. Egyszerűen nem hoztam meg azokat a döntéseket időben, amiket kellett volna, és ez nyilvánvalóan csalódást keltő.”

    Piastri annak ugyanakkor örülhet, hogy fő riválisa, az azeri futam előtt hozzá képest 31 pontos lemaradásban levő Lando Norris nem igazán tudta kihasználni a hibáját, és csak a 7. helyen ért célba, azaz mindössze 6 pontot faragott, így Piastrinak továbbra is van egy teljes futamgyőzelemnyi előnye.

  • Az élet leckéjét emlegette az Azeri Nagydíj meglepetésdobogósa

    Az élet leckéjét emlegette az Azeri Nagydíj meglepetésdobogósa

    Noha a 2. helyről rajtolt, azért nem sokan fogadtak volna arra, hogy Carlos Sainz dobogón zárja az Azeri Nagydíjat. Az idén számos nehézséget átélő spanyol élete legjobb dobogójának nevezte a mostanit; miközben a 2. helyen záró, betegen versenyző George Russell örül, hogy végre pihenhet; míg Max Verstappen nehezebb folytatásra számít. Így nyilatkozott a top3 Bakuban.

    „Nem tudom szavakba önteni, mennyire boldog vagyok, és milyen jó érzés ez – kezdte a 3. helyen befutó, a 2021-es Belga Nagydíj óta a Williams első dobogós helyezését szerző Sainz. – Még jobban ízlik, mint az első dobogóm valaha. Egész évben keményen harcoltunk, és bebizonyítottuk, hogy amikor megvolt a tempónk, akkor mindenünk megvolt egész évben, és amikor minden összeáll, csodálatos dolgokra vagyunk képesek együtt. Tökéletes versenyt futottunk, egyetlen hiba nélkül, és sikerült legyőznünk sok olyan autót tegnap, akikről nem gondoltuk volna, hogy meg tudjuk őket verni.”

    „Rendkívül büszke vagyok mindenkire a Williamsnél, hogy átvészeltünk egy nagyon nehéz évet. Bebizonyítottuk mindenkinek, milyen hatalmas lépést tettünk a tavalyi évhez képest. Felfelé ívelünk és jó irányba haladunk. Sajnos velem sok balszerencse és incidens történt. Most már értem, miért történt mindez – mert az első dobogónak így kellett megszületnie. Ez az élet. Az élet néha rossz pillanatokat hoz, hogy aztán valami igazán szépet adjon. Ez sokkal jobb érzés, mint bármi, amire számítottam. Ez egy életleckét is jelent: hogy higgy magadban és bízz a csapatodban, mert előbb-utóbb mindig meghozza a gyümölcsét.”

    „Először is, gratulálok Carlosnak és a Williamsnek – folytatta a grove-i istállóval három szezont lehúzó Russell. – Csodálatos eredmény ez számunkra is. Nagyon örülünk, hogy újra a dobogón lehetünk. Nekem személy szerint kicsit nehéz hétvége volt, de az autó remekül működött. Kimi is a 4. helyen végzett, ennek is örülök.”

    „Őszintén szólva, eléggé megkönnyebbültem, amikor megláttam a kockás zászlót – utalt a betegségére a brit pilóta. – Szerencsére ma sokkal jobban éreztem magam, mint pénteken és szombaton. Most már várom, hogy egy kicsit pihenhessek, de nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Csapatszinten, mivel próbáljuk legyőzni a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban, ez egy jó lépés volt ebbe az irányba.”

    A zsinórban második győzelmét szerző Max Verstappen nem meglepő módon arról számolt be, hogy nagyon sima versenyt futott, de azért oda kellett figyelnie. „Ez a hétvége hihetetlen volt számunkra. Monza már önmagában is nagyszerű volt, de hogy itt nyerni tudtunk, az fantasztikus. Az autó mindkét gumikeveréken remekül működött. Végig tiszta levegőben haladtunk, így vigyázni tudtunk a gumikra, és elég sima menet volt. Itt sosem könnyű, ma különösen szeles volt az idő, az autó sokat mozgott, de rendkívül boldog vagyok ezzel a teljesítménnyel.”

    Arról, hogy a Red Bull meg tudja-e tartani ezt a tempót a folytatásra is, Verstappen már kicsit óvatosabban beszélt: „Ezt most nehéz megmondani, de az biztos, hogy az elmúlt két hétvége fantasztikus volt számunkra. Szingapúr ismét kihívás lesz a nagy leszorítóerő miatt.”

  • Verstappen nyert, Piastri nagyott betlizett, a Williams dobogós lett az Azeri Nagydíjon

    Verstappen nyert, Piastri nagyott betlizett, a Williams dobogós lett az Azeri Nagydíjon

    Max Verstappen domináns versenyzéssel, tükörsimán nyerte az Azeri Nagydíjat és aratta pályafutása 67. F1-es győzelmét, mögötte azonban nagy volt a csata a további helyezésekért. A második helyre remek taktikával végül George Russell ért oda, míg Carlos Sainz megszerezte a Williams első dobogóját a 2021-es Belga Nagydíj óta. A verseny nagy vesztese a McLaren lett, hiszen Oscar Piastri már az első körben kiesett, Lando Norris pedig csak a 7. helyen ért célba.

    A szombati időmérő káosza után a semleges nézők közül alighanem sokan hasonló folytatásban reménykedtek a futamra, és már rögtön a rajtnál megkapták, a világbajnoki pontversenyt 31 ponttal vezető Oscar Piastri ugyanis katasztrofálisan kezdett és már öt kanyar után kiesett.

    Az időmérőn a McLarenjét összetörő ausztrál csak a 9. helyről rajtolt, de elbaltázta az indulást, ugyanis kiugrott, majd amikor ezt észlelve a fékre lépett, az autójában bekapcsolt a lefulladásgátló, így a piros lámpák kialvása után a teljes mezőny elviharzott mellette. Piastri így a 20. helyen találta magát, de már néhány kanyar után ott loholt a sereghajtók nyomában, csakhogy az ötös kanyarban túl rövidet fékezett, és az időmérőn elkövetett hibájához kísértetiesen hasonló módon orral a falba állt, amivel véget ért a 34 verseny óta tartó pontszerző és 44 futama taró célbaérési sorozata (utóbbi az F1 történetének második leghosszabb szériája volt már).

    Videón a baleset:

    A rajtnál az első hat helyen nem változott a sorrend, így Verstappen mögött Sainz, Lawson, Antonelli, Russell és Tsunoda sorakozott fel a Piastri balesete miatt beküldött biztonsági autó mögé, de a japán mögött már nem Lando Norris, hanem Isack Hadjar következett, akit a 8. helyen követett a McLaren egyetlen állva maradt versenyzője.

    A további sorrend Leclerc, Hamilton, Alonso, Bortoleto, Stroll, Colapinto, Bearman, Gasly, Hülkenberg, Albon és Ocon volt. A Haas francia pilótájának szintén nem alakult zökkenőmentesen az első köre, Hülkenberg ugyanis nekiment a hatos kanyarban és megrongálta az autóját, míg a Piastri mögül rajtoló Fernando Alonso a McLaren bemozdulására reagálva szintén kiugrott, amiért 5 másodperces büntetést kapott.

    A rajt:

    Az újraindításra a 4. kör végén került sor, és a Verstappen, Sainz, Lawson hármas mögött hatalmas csaták bontakoztak ki. Elsőként Antonelli verte vissza Russell támadását úgy, hogy a britnek a fékre kellett lépnie, amivel pozíciót veszített Tsunodával szemben, hátrébb pedig Norris aludt be csúnyán és veszített pozíciót Leclerc-rel szemben, majd hiába próbálta áthámozni magát a monacóin. Az első tíz kör során aztán még két helycsere történt a pontszerző helyeken: a problémákkal küzdő Hadjart a Leclerc, Norris, Hamilton hármas mindhárom tagja megelőzte; a 10. körben pedig Russel visszavette az elveszített pozíciót Tsunodától.

    Leclerc megelőzi Norrist az újraindításnál:

    15 kör után az élen Verstappen már 4,4 másodperccel vezetett Sainz előtt, aki 3,3 másodpercre szakította le Lawsont, őt viszont ekkorra már DRS-távolságon belül szorongatta Antonelli, míg az ő sarkában Russell loholt ugyanennyire. Az olasz azonban nem tudott előzni, ezért inkább elévágással próbálkozott – egy körrel azután, hogy Albon 10 másodperces büntetést érőn kilökte az ötös kanyarban Colapintót – és a 18. körben lecserélte a közepes gumijait keményekre.

    Ám Lawson nem reagált egyből, miként Russell sem, Leclerc viszont a 19. körben érkezett. A 3. és 4. helyen álló kettősből végül az új-zélandi jött hamarabb a következő körben, majd Antonelli elé tért vissza, de a célegyenesben az olasz simán kikerülte, majd le is szakította.

    Albon nekiment Colapintónak:

    Egészen a 27. körig az Antonelli, Lawson, Leclerc hármas volt az egyedüli, aki kereket cserélt, de ekkor a szintén közepesről keményre váltó Sainz is meglátogatta a szerelőit a 2. helyről, majd a 6. helyre visszatérve folytatta. A vezető ötös azonban tovább rótta a köröket Verstappen, Russell, Tsunoda, Norris, Hamilton sorrendben, a McLarenen ráadásul a közepes gumik voltak, Norris azonban ezeken is jó tempót autózott.

    Közülük elsőként Hamilton érkezett az 51 körös futam 36. körében, majd 8 másodperccel Leclerc mögé állt vissza a 9. helyre. A hétszeres világbajnokot a következő körben Norris követte, a McLaren pedig az Olasz Nagydíj után ismét elrontotta a kerékcseréjét (4,1 másodperc), a brit így csak Lawson és Leclerc párosa mögé tudott visszaállni a 8. helyre.

    A 38. kör végén Tsunoda is a szerelői felé vette az irányt, a Red Bull pedig tökéletesen dolgozott, amivel visszaküldte a japánt Lawson elé, ám az új-zélandi rögtön támadott és elviharzott a japán mellett, aki Leclerc-rel szemben ezzel együtt megtartotta a kerékcserék kezdete előtti pozícióelőnyét.

    Lawson lendületből elment Tsunoda mellett:

    A 39. körben ezután Russell folytatta a sormintát a kerékcserékkel és megtartotta a Verstappen mögötti második helyet, azaz Sainzot, Antonellit és Lawsont is átugrotta. Verstappen a 40. körben érkezett és simán, 12 másodperces előnnyel visszaállt az élre.

    Leclerc-nek eközben hamarosan nagyobb gondja is akadt annál, hogy Tsunodát kergesse, Norris ugyanis a friss közepes gumikon elkezdte szorongatni, majd a 40. kör végén a célegyenesben DRS-sel simán kikerülte és átvette a 7. helyet.

    Miután mindenki letudta a cseréjét, Verstappen, Russell, Sainz, Antonelli, Lawson, Tsunoda, Norris, Leclerc, Hamilton, Hadjar sorrendben vágott neki az első tíz a hajrának, az első két helyen azonban normál esetben nem számíthattunk csatára. Hátrébb Antonelli elkaphatta volna Sainzot a dobogóért, de kopottabb gumikon nem tudta hozni a spanyol tempóját, Lawsonnal szemben meglévő 9 másodperces előnye azonban a 4. hely őrzéséhez bőven elegendő volt. Az 5., 6. és 7. helyen viszont már minden nyitott volt, Lawson, Tsunoda és Norris ugyanis DRS-távolságon belül követte egymást.

    A japán a 45. kör elején próbálkozott először, de Lawson kivédekezte a támadást az egyes kanyarban, majd a 46. körre négyszereplőssé változott a vonat, mivel a Leclerc-t megelőző Hamilton felzárkózott Norris mögé. A remélt csata azonban elmaradt, a hátralevő körökben ugyanis Norrison kívül senki nem tudott értelmezhető támadást indítani, de Tsunoda az utolsó kör elején őt is kordában tartotta, így a sorrend már nem változott.

    Verstappen az élen senkitől sem zavartatva húzta be karrierje 67. győzelmét és faragott 19 pontot a hátrányából Norrisszal, 25 pontot pedig Piastrival szemben. 324 ponttal így továbbra is Piastri vezet, őt 299 ponttal követi Norris és 255 ponttal Verstappen.

    A holland mögött Russell és Sainz jött be a 2. és 3. helyen, a pontszerző helyeken pedig Antonelli, Lawson, Tsunoda, Norris, Hamilton, Leclerc és Hadjar volt a további sorrend.