Címke: F1

  • Csak rontani fog a versenyzők helyzetén az F1 újítása?

    Csak rontani fog a versenyzők helyzetén az F1 újítása?

    Az F1 először rendelt hőségriadót egy nagydíjra, így lehet, hogy sok versenyző kipróbálja élesben, milyen a hűtőmellényben vezetni. Megemlítettek viszont olyan tényezőket, amelyek miatt az eszköz adott esetben kellemetlenné teheti az életüket.

    Természetesen korábban is voltak már nagyon meleg futamok, de az idei évtől rendelkezésre áll egy hűtőmellény, amit olyankor használhatnak a versenyzők, amikor az előrejelzések alapján a hőmérséklet a verseny egy pontján eléri a 31 °C-ot. Szingapúrban ezt várja a meteorológia, de a beépített, külső akkumulátorról működtetett eszközt nem kötelező használni, ennek az ára az, hogy a súlyhátrány kompenzálása gyanánt extra ballasztot kell az autóba szerelni.

    A mellénynek az a célja, hogy a pilóták komfortérzete javuljon, ne legyenek rosszul a hőségben, vagyis alapvetően a biztonságot szolgálja. Csakhogy vannak olyan mellékhatásai, amik ezen előnyét kiolthatják, sőt, akár hátrányt is okoznak.

    „Azt hiszem, hasznos lesz, de persze előtte ki kell próbálnunk az első és a második edzésen, hogy tényleg hideg marad-e a rendszer. Ha túl gyorsan olvad benne a jég, csak meleg víz kering majd, ami valószínűleg még jobban felmelegít, mint ha nem használnánk a rendszert” – idézte a Haas újoncát, Oliver Bearmant a The Race. A szakoldal rámutatott, hogy nem jéggel feltöltött mellényről van szó, hanem a hőcserére szolgáló berendezésben található jég.

    Így emésztette meg Piastri a legutóbbi botladozást

    George Russell a szezon elején, a sivatagos Bahreinben először versenyzett az eszközben, és a tapasztalata az volt, hogy kényelmetlen érzetet tud okozni.

    „A lendületes kanyarokban a nagy nehézségi erők miatt érezzük a csöveket a bordák szélén. Kezdetben ez egyértelműen problémát jelentett számomra, de végrehajtottak változtatásokat, javítottak a helyzeten. Ugyanakkor még mindig a bordák körül haladnak el a csövek, ami nem a legtökéletesebb hely számukra” – mondta, hozzátéve, hogy Szingapúrban ez vélhetően kevésbé jelent majd problémát, mert itt alig van gyors kanyar. Ez más forró helyszíneken okozhat problémát.

    Több F1-es versenyző ugyanakkor rámutatott, hogy Szingapúrban úgyis szinte elviselhetetlen a hőség, ezért lehet, hogy ugyan kipróbálják a mellény viselését a szabadedzéseken, de végül inkább a ballasztot választják az autóba.

  • Megkezdődött az első hőségriadós F1-es versenyhétvége

    Megkezdődött az első hőségriadós F1-es versenyhétvége

    A Szingapúri Nagydíj első edzése szokás szerint kevésbé volt releváns az F1-es mezőnynek, mert az időmérőt és a futamot majd villanyfényben rendezik. Arra viszont mindenképp jó volt, hogy a pilóták elkezdjék megszokni az opcionálisan használható hűtőmellény viselését.

    Ez a változtatás a 2023-as Katari Nagydíj hőségére vezethető vissza, ami után az F1 kidolgozott egy hűtési rendszert a pilóták számára: a használatára akkor van lehetőség, ha az előrejelzések alapján a hőmérséklet a verseny egy pontján eléri a 31 °C-ot. Erre az eszköz idei rendelkezésre állása óta először ezen a hétvégén, Szingapúrban van példa, így elrendelték a hőségriadót, vagyis a pilótáknak lehetőségük lesz használni a futam során a hűtőmellényt, amely a benne lévő csövek segítségével hideg vizet áramoltat a viselőjének törzse körül. Lehet mellőzni a mellényt, ez esetben extra ballasztot kell az illető autójába rakni.

    A meleggel összefüggésbe hozható első áldozat Alexander Albon volt, aki lángoló hátsó fékekkel tért vissza a depóba, és később nem is tudott visszatérni a pályára.

    Ezúttal jól vigyáztak az autókra a versenyzők, senki sem szenvedett balesetet (bár Oscar Piastri az edzés vége felé súrolta az egyik kerekével a falat, ami után ellenőrzést kért a McLarentől), zavartalanul telt az egyórás gyakorlás, aminek a végén Fernando Alonso foglalta el az 1. helyet Charles Leclerc, Max Verstappen, Lewis Hamilton és a McLaren két pilótája előtt.

    A magyar idő szerint 15:00-kor kezdődő második tréningen már jobb képet kapunk az erőviszonyokról.

  • Hamilton elmondta, haragszik-e még rá Leclerc

    Hamilton elmondta, haragszik-e még rá Leclerc

    A Ferrari versenyzői elsimították a kisebb nézeteltérést, ami abból alakult ki, hogy Lewis Hamilton látszólag felrúgott egy egyezséget.

    Az Azeri Nagydíjon a Ferrari azt a bevált módszert alkalmazta, hogy a frissebb gumin lévő versenyzője elől félreállítja a másikat, hátha a kedvezményezett előzni tud a jobb feltételek miatt. A legutóbbi futamon Charles Leclerc-t kérték meg, hogy Hamiltont engedje el, és az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően az volt a terv, hogy az utolsó körben visszaáll az eredeti sorrend, mivel a brit sem tudott előrébb lépni.

    Csakhogy Hamilton hiába lassított, közel fél másodperccel csapattársa előtt szelte át a rajtrács végén található célvonalat – mint kiderült, annak elhelyezkedésével nem volt képben, és vélhetően azt hitte, hogy az első rajtkocka előtt húzódik. Leclerc érthetően dühös volt, de a hétszeres világbajnok azonnal jelezte, bocsánatot fog kérni tőle, és a jelek szerint az eset nem hagy kellemetlen foltot a kapcsolatukon.

    „Beszéltem Charles-lal, minden rendben van. Foglalkoztunk [a csapaton belül] a kommunikácóval, hogy ilyesmi ne történjen meg még egyszer. Nem fog újra előfordulni” – jelentette ki Hamilton a Szingapúri Nagydíj csütörtöki napján.

    Többek között amiatt is elhihetjük neki, hogy tényleg nem szándékosan maradt Leclerc előtt „jogosulatlanul”, hogy ennél kiélezettebb szituációban és előkelőbb pozícióban a Mercedesnél előfordult, hogy hasonló helyzetben visszaadta a helyét Valtteri Bottasnak (2017, Magyar Nagydíj).

    Számára egyébként nehezen teltek az elmúlt napok, hiszen el kellett altatnia szeretett kutyáját, Roscoe-t. Erről azt mondta, várja, hogy a vezetésbe meneküljön a gyászban.

  • Így emésztette meg Piastri a legutóbbi botladozást

    Így emésztette meg Piastri a legutóbbi botladozást

    Oscar Piastri Bakuban mind a három nap nekiment a falnak, így Lando Norris és Max Verstappen közeledett hozzá a pontversenyben.

    Az F1-es bajnokság éllovasa eddig megingathatatlannak tűnt és kevesebb hibát vétett, mint a rutinosabb csapattársa, de az előző pályán tőle karakteridegen versenyhétvégéje volt. Szerencséjére az előnye csak kis mértékben olvadt, mert Norris a legrosszabb idei pozícióját mutatta fel a célba érkezések közül, igaz, felerősödött a veszély, hogy Verstappen visszalopakodik a vb-címre esélyesek közé.

    Más klasszisokkal is előfordult már hasonló botladozás, így nem kell kongatni a vészharangot a híveinek, de Piastrinak változtatnia kell az aktuális narratíván. Elmondta, hogyan rágta át magát a két héttel ezelőtti hibákon, és hogy miből merít erőt a folytatásra.

    „Időt szakítottam rá, hogy áttekintsem és kielemezzem, mi siklott félre. Ez fontos volt, de utána nem csináltam semmi különöset. Hétfőn lementem a szupermarketbe bevásárolni, ahogy minden futam után szoktam” – nyilatkozta Szingapúrban a csütörtöki sajtónapon.

    Villeneuve: A McLarennek szakítania kell az elveivel

    „Nem utaztam el valami egzotikus helyre, vagy ilyesmi. Átlagos hetem volt, elvégeztem a szokásos szimulátoros munkát. Mindenhez úgy álltam hozzá, mint máskor. Igen, valóban nagyobb és komolyabb következményei voltak a nagydíjhétvége eseményeinek [mint általában], de ugyanúgy tekintettem vissza rá, mint máskor.”

    „Természetesen remélem, ez az egy ilyen hétvégém volt, de nincs garancia rá, hogy így lesz. Ugyanakkor megnyugtató, hogy a sportág más klasszisainak is voltak nehéz pillanatai, mindenkinek vannak nehéz pillanatai a karrierjében. Igyekszem levonni a tanulságokat belőle és továbblépni, próbálok a szezon pozitívumaira koncentrálni. Nyilván a legutóbbi verseny emléke él legélénkebben a fejünkben, de 16 korábbi nagydíj is volt, amik nagyon erősen sikerültek. Ebből merítek önbizalmat.”

    Piastri 25 pontos előnnyel várja a bajnokság folytatását Norris előtt; Szingapúr utcáin a bakuihoz hasonló környezetben ismét kevés hibalehetőség fér bele a pilótáknak.

  • „Mi ezt nem tehetnénk meg” – irigykednek a versenyzők Verstappen nordschleifei győzelmére

    „Mi ezt nem tehetnénk meg” – irigykednek a versenyzők Verstappen nordschleifei győzelmére

    Napjainkban ritkaságszámba megy, hogy egy aktív F1-es versenyzőnek ideje és lehetősége legyen valamely más versenysorozatban is rajthoz állni. Max Verstappen a múlt hétvégén ezt megtette, sőt, meg is nyert egy hosszútávú versenyt a Nordschleifén – George Russell és Fernando Alonso azt mondják, ők más-más okokból képtelenek lennének erre.

    Verstappen és váltótársa, Chris Lulham az NLS múlt hétvégi fordulóját, egy négyórás versenyt nyertek meg a Zöld Pokolban egy GT3-as Ferrarival, a sikerben pedig nagy szerepe volt annak, hogy a négyszeres világbajnok az első két órában egyperces előnyt autózott ki legközelebbi üldözőjével szemben.

    A holland már további sportautós kiruccanásokat tervez, ilyen a nürburgringi 24 óráson való jövő évi részvétel, miután a Red Bull nem korlátozza őt abban, hogy szabadidejében más kedvteléseinek éljen az autósportban – hasonló rendhagyó engedmény volt már az is, amikor pár F1-es nagydíjhétvégén éjszakában nyúlóan, vasárnap reggelig egy virtuális versenyen vett részt a szimulátorán.

    Ezt látni kell: Verstappen a füvön is előzött a Nordschleifén (videó)

    George Russell szerint a mezőny többi tagjának a csapatuk nem engedne meg ilyen F1-en kívüli kiruccanásokat, Verstappen pedig az elmúlt években elért sikereivel vívta ki magának ezt a jogot a Red Bullnál.

    „Azt hiszem, mindannyian egy kicsit irigykedünk rá ez a szabadság miatt, hogy a Forma–1 mellett még más versenyeken is részt vehet a saját szórakozására. Szerintem mások számára nem lenne olyan egyszerű ilyesmit csinálni, de élhet ezzel a joggal olyasvalaki, aki már négy világbajnoki címet szerzett – miközben mi többiek mind még az elsőért harcolunk. Talán négy bajnoki cím után már majd mi is dönthetünk úgy, hogy ilyet csinálunk. De tényleg, tisztelem érte, és remélem, egy napon majd nekem is lesz ilyenre lehetőségem” – idézi Russellt a Motorsport.

    Fernando Alonsónak az F1-es mezőny többi tagjához képest már kiterjedt tapasztalata van a más sorozatokban való versenyzésben – a királykategóriától távol töltött 2019-2020-as években a világ több csúcsszériájában kipróbálta magát, de már a McLaren versenyzőjeként is igazi kétlaki életet folytatott: 2017-ben rajthoz állt az Indy 500-on, 2018-ban pedig már belevágott a teljes WEC-szezonba a Toyotával. Ehhez képest most mégis azt mondja, jelenleg már nem tudná összeegyeztetni az F1-et más sorozatokban való versenyzéssel.

    „Nagy rajongója vagyok az F1-en kívüli autósportnak, ami szerintem egy tisztább formája a versenyzésnek, és szórakoztatóbb is. Két éven át már csináltam, és a jövőben is fogom még. Nem tudom még, hogy milyen intenzitással, de biztosan visszatérek hozzá. Jelenleg az egész napomat, az egész életemet a Forma–1-nek kell szentelnem, és nehéz lenne, ha meg kellene osztanom a figyelmemet ez és egy másik projekt között” – fogalmazott az Aston Martinnal gőzerővel a 2026-os új korszakra való előkészületeken dolgozó Alonso, akit a Racefans idéz.

  • Hamilton nem Roscoe-ért fog versenyezni, de már várja, hogy az autóba meneküljön a gyászból

    Hamilton nem Roscoe-ért fog versenyezni, de már várja, hogy az autóba meneküljön a gyászból

    Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj paddockjába érkezve csütörtökön első alkalommal beszélt a kamerák előtt a hétvégén őt ért személyes tragédia óta.

    A hétszeres világbajnok négylábú barátja, Roscoe kutya vasárnap tartalmas életének végéhez ért, a brit pilóta pedig közösségi oldalán is megosztotta milliónyi követőjével azt a személyes drámát, amin a két F1-es versenyhétvége között keresztülment.

    Hamilton bemutatta a nőt, aki mellette volt Roscoe halálánál

    Szingapúrba megérkezve Hamilton láthatóan komor volt, de első interjúiban pozitív hangvételt megütve köszönetet mondott a nehéz pillanatokban felé áradó szeretetért.

    „Elképesztő volt látni, mennyi támogatást kaptam a világ minden tájáról, és hogy milyen sokat jelentett Roscoe másoknak is. Igazán felemelőek voltak a kedves üzenetek, nagyon hálás vagyok értük. Aki veszített már el házi kedvencet, tudja, hogy mennyire fájdalmas. Valahol olvastam, hogy a gyász a szeretet utolsó felvonása, és most én is ezt érzem. Most már tényleg csak azt várom, hogy visszaüljek az autóba, és azt csináljam, amit itt a legjobban szeretek” – idézi Hamiltont a Motorsport.

    Arra a kérdésre, hogy kifejezetten Roscoe emlékéért fog-e egy kimagasló eredményért hajtani a hétvégén Szingapúrban, a brit szövevényesebb választ adott, amivel azt sugallja, hogy mivel a Ferrari pilótájaként még nem is járt a dobogón, már sokkal többeknek tartozik egy jó szerepléssel, mint néhai kutyája.

    „Nagyon sokan vannak, akiknek kijárna már egy jó eredmény tőlem és ettől a csapattól. A tifosi, azok az emberek, akik követnek engem, és mindazok, akik rám írtak és támogattak engem az elmúlt év során, és különösen ezen az elmúlt héten. Az ilyen pillanatokban látható igazán, hogy az emberek melletted állnak” – hangsúlyozta.

  • Russell kivételesen valami hízelgőt mondott Verstappenre, de aligha gondolta komolyan

    Russell kivételesen valami hízelgőt mondott Verstappenre, de aligha gondolta komolyan

    10, 15, 20, 100 – ezek a számok mind elhangoztak, amikor a Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján arra kérték a versenyzőket, hogy számszerűsítsék, hány százalék esélyt adnak Max Verstappen idei bajnoki címszerzésére.

    A Red Bull holland pilótája nyáron már lemondott a címvédésről, miután nem tudta rendszeresen tartani az iramot a folyamatosan a győzelmekért harcoló McLaren párosával, Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, ám azáltal, hogy a legutóbbi két versenyt Monzában és Bakuban egyaránt megnyerte (Azerbajdzsánban az éllovasok jelentős ponthullajtásai mellett), valamelyest javultak az esélyei. Az első helytől még mindig 69 pont választja el hét nagydíjjal a szezon vége előtt, de abban az elméleti esetben, ha innentől folyamatosan kihívója tudna lenni a McLarennek, valóban lehet még sansza.

    Az FIA sajtótájékoztatóján résztvevő hat versenyző egyaránt megkapta a kérdést Verstappen esélyeinek százalékos megbecsléséről, de nem mindenki válaszolt számmal.

    „Hát, van rá esély, szóval több, mint nulla” – kerülte ki a konkrétumokat a bajnoki csata egyik résztvevője, Norris.

    „100!” – mondta Norrisra nevetve, ironikus oldalát elővéve George Russell, akinek több konfliktusa is volt már Verstappennel az elmúlt egy évben.

    A helyzetről Charles Leclerc adta a legátfogóbb összegzést:

    „Én 20-at mondanék. Elég jelentős a különbség. Alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon jártunk, Monzában és Bakuban, ahol a Red Bull nagyon gyorsnak tűnt. De arra számítok, hogy a McLaren itt és néhány további pályán is visszakerül oda, ahol a szezon nagy részében láthattuk őket. Szóval számomra elég valószínűtlennek tűnik [Verstappen fordítása], de bármi megtörténhet. A Monzába hozott fejlesztésük a jelek szerint nagyon jól működött, de szerintem a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon ez nem lesz elég a McLaren legyőzéséhez” – fogalmazott a monacói.

    Isack Hadjar Leclerc után következett:

    „Egyetértek ezzel a 20%-kal. Sőt, a 20 egy kicsit sok, én inkább 10-et mondanék. Az még mindig elég magas szám.”

    Esteban Ocon és Alexander Albon nagyon is el tudnak képzelni olyan forgatókönyvet, amelyben Verstappen még odaérhet a végén.

    „Mind jól tudjuk, milyen veszélyes tud lenni Max, amikor esélye van megnyerni valamit. Szóval ha versenyképes autót kap a szezon végéig, akkor nagy a valószínűsége, hogy visszazárkózzon” – mondta Ocon.

    „Én 15%-ot adok. Elég egyetlen ütközés Lando és Oscar között, és újra nyitott a játszma” – mutatott rá Albon.

    A két McLaren-pilóta idén egyszer, Montrealban már összeakadt, az csak Norris számára járt kieséssel és a tíz pontot érő ötödik hely elvesztésével. Ezen kívül mindkettőjüknek volt még egy-egy nullázása, Norrist Zandvoortban érte technikai hiba, Piastri pedig Bakuban találta magát már az első körben a falban.

  • Itt egy újonc, aki vissza mer szólni, ha valami kétes dologba rángatná bele a csapata

    Itt egy újonc, aki vissza mer szólni, ha valami kétes dologba rángatná bele a csapata

    A Racing Bulls pilótája nemcsak a legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó újonc a 2025-ös F1-es évadban, de a pályán kívül is nagyon tudatos azt illetően, hogy mihez adja az arcát.

    A 21 éves Isack Hadjar ugyanis egy podcastben arról beszélt, hogy igenis mer nemet mondani csapatának, amikor a közösségi médiára készülő felvételekben kellene szerepelnie. Napjaink megváltozott médiafogyasztási szokásai és hírversenye mellett a csapatok és az F1 csatornája egyaránt törekednek arra, hogy minél több szórakoztató tartalmat gyártsanak a rajongók számára, s a versenyek közötti szünetekben is ott legyen a sport a kijelzőkön.

    És bár ezeken a videókon a pilóták láthatóan jól érzik magukat, azért ha nem lenne muszáj, valószínűleg nem ilyen bolondozásokkal töltenék az idejüket a világ legjobban fizetett sportolói. Noha az újoncoktól várhatnánk legkevésbé, hogy ellent tudnának mondani bármilyen a csapatuktól jövő kérésnek (Lewis Hamilton is ereszkedett le angyalként egy színpadon 2007-ben), Hadjar azt mondja, a Racing Bullsnál már kapott olyan közösségi médiás feladatokat, amelyekhez nem volt hajlandó odaállni, és ezt meg is mondta a Racing Bullsnak.

    Leclerc nem segített Hamiltonnak, aki így az emberiség történetének legrosszabb büntetőjét lőtte

    „Az biztos, hogy az ilyesmi nem számít eredménynek. Nem ez miatt jöttem a Forma–1-be. De úgyis az a lényeg, hogy sikeres vagyok-e, és amíg ez megvan, boldog leszek” – mondta az idén Zandvoortban már váratlan dobogót is szerző francia a Fast and Curious podcastben, amit a Racefans idéz.

    „Előfordul, hogy tényleg fogalmam sincs, mit kell csinálnom, de megbízom a kamera mögött álló srácokban. És néha tényleg tud ez vicces is lenni. Máskor viszont visszakérdezek, hogy mégis mi a fene történik. És olyan is van, hogy visszautasítom ezeket a dolgokat, mert egyszerűen nem hangoznak rendben lévőnek.”

    Max Verstappenről szintén köztudott hogy nem szívleli az olyan feladatokat, amelyeknek nincs közük a versenyzéshez, a Racefans szerint ő is visszautasította már idén a szereplést a Red Bull bizonyos videóiban. Talán nem véletlen, hogy az energiaitalosok két csapata idén az F1 Academyben és az F2-ben szereplő pilótáit is sűrűn szerepelteti a különféle videós tartalmaiban.

  • Új szabály lép életbe hétvégén a Forma–1-ben, nagy döntés előtt a pilóták

    Új szabály lép életbe hétvégén a Forma–1-ben, nagy döntés előtt a pilóták

    A hétvégén jön a Forma–1-es szezon legmegterhelőbb futama, vele együtt pedig egy újdonság is debütál a Szingapúri Nagydíjon.

    A 2023-as Katari Nagydíj hősége után egyes versenyzőknek orvosi ellátásra volt szükségük, az akkori tapasztalatokból okulva pedig az F1 kidolgozott egy hűtési rendszert a pilóták számára, aminek használatára akkor van lehetőség, ha az előrejelzések alapján a hőmérséklet a verseny egy pontján eléri a 31 °C-ot. Erre az eszköz idei rendelkezésre állása óta először ezen a hétvégén, Szingapúrban lesz példa, ennek nyomán pedig az FIA a hétvége előtti csütörtökön elrendelte a hőségriadót.

    Ez azt jelenti, hogy a versenyzőknek lehetőségük lesz használni a futam során a hűtőmellényt, amely a benne lévő csövek segítségével hideg vizet áramoltat a viselőjének törzse körül. George Russell tesztjelleggel már Bahreinben kipróbálta a mellényt, és elégedetten számolt be a tapasztalatokról, Lewis Hamilton viszont akkoriban elutasítóan beszélt róla, elmondása szerint ő nem tervezi hordani, „látni sem akarja”, hiszen a versenyzői kvalitások közé tartozik, hogy a szélsőséges időjárási körülményekkel is megbirkózzanak.

    „Látni sem akarom” – Hamilton szerint a kemény sportolók nem használják az F1 új fejlesztését

    Olyan versenyzők is akadnak, akik kényelmetlennek érzik a pilótafülkében ülve a hűtőmellény viselését, az FIA pedig végül nem is tette kötelezővé annak hordását a hőségriadó esetén, a lehetőség opcionális maradt. Mint a The Race most kifejti, a csapatoknak minden esetben be kell szerelniük az autójukba a hűtőberendezés elemeit, a mellényt nem viselő versenyzők pilótafülkéjébe pedig egy 500 grammos ballasztot helyeznek el, hogy ne érje súlyhátrány azokat, akik a viselés mellett döntöttek.

    A délkelet-ázsiai térségben az autósport-rajongók megszokhatták már az állandó forró és párás időjárást, de a hétvégi előrejelzés az esőt sem zárja ki: az F1 weboldala által közölt összegzés szerint a pénteki edzések során mérsékelt (40%) esélye lesz annak, hogy a csapatok munkáját megzavarja az eső, szombaton már alacsony (20%), vasárnap pedig csekély (szintén 20%) esélyt adnak a csapadékra.

    A Szingapúri Nagydíj versenyén eddig kétszer volt szükség az intermediate gumik használatára, 2017-ben és 2022-ben.

    Csütörtök délután viszont máris esővel köszöntötte a pálya a megérkező versenyzőket, a Mercedes alábbi rövid videójában Russell az esernyő alól kibújva erősíti meg, hogy bakui rosszulléte után immár sokkal jobban érzi magát.

  • Meglepő húzással érkezhet meg Horner egy újabb F1-es csapat élére

    Meglepő húzással érkezhet meg Horner egy újabb F1-es csapat élére

    Egyre több jel utal arra, hogy Christian Horner a Red Bull csapatfőnökeként elért hatalmas sikerei és húsz év szolgálat után a cégtől kapott döbbenetes végkielégítése ellenére sem tekinti még befejezettnek a karrierjét az autóversenyzés csúcsán, és már a visszatérés módján dolgozik – a legnehezebb utat is számításba véve.

    Nemrég írtunk arról, hogy sajtóértesülések szerint 100 millió dollár környékén lehet az az összeg, amit az idei Brit Nagydíj után menesztett Horner kapott a Red Bulltól végkielégítésként. Arról is szóltak a hírek, hogy a felek megállapodásában szerepel, hogy Horner legkorábban a 2026-os év első felében vállalhat munkát az F1-ben egy másik csapatnál – a The Race tudomása szerint a korai visszatérés lehetőségének fejében a szakember beleegyezett a végkielégítése összegének csökkentésébe, ami ez a kitétel nélkül még magasabb lett volna. Ez a részlet pedig erős jelzés arra, hogy Horner máris az F1-be való visszatérésen dolgozik.

    Eddig két csapat neve merült fel legvalószínűbb opcióként Horner számára, aki az istálló működése feletti teljes kontroll mellett egybehangzó értesülések szerint immár részesedést is szeretne kapni következő istállójában: képes lehet ezt számára megadni az Alpine, ahol barátja, Flavio Briatore mozgatja a szálakat, valamint az Aston Martin, ahol hasonló módon vált társtulajdonossá a szintén a Red Bulltól érkezett Adrian Newey. A lap szerint Horner és Newey között is rendeződött a viszony azóta, hogy a tervező tavalyi távozása belső feszültségek mellett zajlott le – nemrég egy Oasis-koncertet is együtt látogattak meg.

    A The Race szerint azonban Horner egy másik visszatérési lehetőség körül is elkezdte mozgatni a szálakat: felmerült, hogy új, saját csapattal szálljon be az F1-be. A sport jelenleg 12 csapatban maximalizálja a résztvevők számát, és jövőre a Cadillac tizenegyedikként csatlakozik, vagyis egy szabad hely még mindig fennmarad. Persze ismerve, hogy az Andretti és Cadillac közös pályázata mennyi akadályon és a paddockból érkező ellenérzésen keresztül tudta csak végül megváltani a helyét a 2026-os rajtrácsra, egy ilyen vállalkozásba való belefogás bizonyára Horner számára sem jelentene garanciát arra, hogy tárt karokkal fogadják majd az új csapatát, és az Andretti példájából kiindulva talán neki is össze kellene fognia egy új gyártóval a sikerhez.

    A brit lap úgy tudja, hogy Horner mögött olyan befektetők állnak, akik segíthetnének összerakni az induláshoz szükséges többszáz millió dolláros költségvetést, és már zajlottak is egyeztetések erről a lehetőségről. Az F1 jelenlegi virágzó üzleti környezetében, amikor a csapatok értéke a becslések szerint az 1 milliárd dollárt is eléri, egy teljesen saját tulajdonú istállónál akár ez a hatalmas befektetés is viszonylag gyorsan megtérülhet. Egy ilyen saját csapat viszont reálisan csak 2028-ra állhatna össze.

    Hogy a visszatérés mely formáját választja Horner, az talán még az ő fejében sem dőlt el, de az biztosnak tűnik, hogy az F1-történetének egyik legtöbb vb-címet nyert csapatfőnökeként is úgy érzi, még befejezetlen ügye van a sporttal.