Címke: F1

  • A Ferrari semmi kivetnivalót nem talált Hamilton pályalevágásaiban

    A Ferrari semmi kivetnivalót nem talált Hamilton pályalevágásaiban

    Lewis Hamilton büntetést kapott a Szingapúri Nagydíj után, amiért súlyos fékhibája miatt az utolsó köröket többszöri pályaelhagyásokkal tudta csak teljesíteni, Frédéric Vasseur pedig rámutatott, a brit enyhébb formában a verseny egésze alatt küzdött ezzel a problémával.

    Miközben Andrea Kimi Antonellit üldözte az 5. helyért a verseny végén, Hamilton Ferrarijának első fékei végleg felmondták a szolgálatot, de mivel már csak pár kör volt hátra, a brit megpróbált eljutni a célig – közben egy extralassú, 2 perc 8 másodperces kört is futott –, és a kockás zászlóig maga mögött tartotta Fernando Alonsót a 7. helyért. Igaz, utólag elveszítette ezt a pozíciót a spanyollal szemben, miután öt másodperces büntetést kapott, az FIA szerint ugyanis a fékhiba még nem tette indokolttá a sorozatos pályalevágásokat.

    Hamilton ugyan idén először megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de azt még csapatfőnöke is „hamisnak” nevezte, mivel egy második bokszkiállás után vételezett lágy gumiszettel érte el azt, a nagycsapatok más autói pedig nem éltek ezzel a lehetőséggel. Vasseur rámutatott, Hamiltont nem is csak az utolsó körökben, hanem az egész versenyen hátráltatta a fékhiba.

    „Nehéz valami pozitívval kezdeni. A probléma, ha nem is az első, de a második-harmadik kör körül már jelentkezett. Onnantól az egész versenyen keresztül úgy kellett vezetnie, hogy elemeli a gázt a kanyarok előtt, de így sem volt könnyű, hiszen minden körben más-más féktávhoz kellett alkalmazkodnia. Tudjuk, hogy ha Szingapúrban valaki a mezőny sűrűjében vezet, az nagyon megterheli a fékeket, de nem számítottunk rá, hogy ennyire súlyos lesz” – idézi Vasseurt a Motorsport.

    „Oscar helyében én elismerném, hogy a csapattársam kifogott rajtam” – vita árnyékolja be a McLaren ünnepét

    „Amikor néhány körön keresztül Lewis oda tudta tenni magát, a tempója erős volt, de ez nem sokat ér, amikor a verseny 95%-ában nehézségekkel kellett megküzdenie.”

    Nemcsak az FIA, de a Hamilton szlalomozását közelről végignéző Alonso is nehezményezte és veszélyesnek tartotta a brit alkalmazkodási mechanizmusát a verseny végén, a Ferrari csapatfőnöke szerint azonban pilótája nem teremtett veszélyhelyzetet a pályalevágásokkal.

    „Biztonságos volt, mert Lewis hozzáigazította a tempóját a körülményekhez. Azért mégsem arról volt szó, hogy őrült módjára nyomta volna, 30 másodperccel lassabban haladt. Persze a cél ilyenkor az, hogy biztonságos legyen, de ne legyen túlságosan biztonságos!” – mutatott rá viccelődve Vasseur.

  • Hamilton hiába küszködik a Ferrarinál, egy Schumacher-rekordot így is megdöntött Szingapúrban

    Hamilton hiába küszködik a Ferrarinál, egy Schumacher-rekordot így is megdöntött Szingapúrban

    Aligha vigasztalja mindez, de Lewis Hamiltonnak sikerült megdöntenie Michael Schumacher egyik rekordját, mielőtt elszálló fékekkel, a pályát többször átvágva büntetésbe rohant.

    Lewis Hamilton és a Ferrari számára is felejthetően alakult a szingapúri hétvége, miután a vörösök már az időmérőn sem voltak képesek beleszólni a legjobb helyek alakulásába. Ám a hétszeres világbajnokot a számára meglehetősen eseménytelenül alakuló verseny végén még fékprobléma is sújtotta, aminek következtében drasztikusan vissza kellett lassítania, majd csak a pályát többször levágva tudott a rá emiatt igencsak dühös Fernando Alonso előtt maradni, azonban utólag 5 másodperces büntetést kapott és visszaesett a 8. helyre.

    Ám még mielőtt mindez megtörtént, az utolsó etapjára lágy gumikat kapó klasszis 1:33,808-cal megfutotta a verseny leggyorsabb körét (ne feledjük, az idei évtől ezért már nem jár pont), amivel – mint arra az Autosport felhívta a figyelmet – zsinórban 16. éve (2010 óta) gyűjt be legalább egy leggyorsabb kört az adott szezonban. Mivel eddig ezen a téren holtversenyben állt az 1992 és 2006 között ugyanezt a cselekedetet mindegyik szezonjában végrehajtó Michael Schumacherrel, mostantól ő az egyedüli csúcstartó.

    Forrás: Autosport / X

    Mindeközben Hamilton egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy ő legyen majd egyszer az a Ferrari-pilóta, akinek a legtovább tartott dobogóra állnia a maranellói istálló színeiben. Amennyiben ez soha nem fog összejönni, akkor már biztosan a hétszeres világbajnok lesz a Ferrarival legtöbb futamon résztvevő olyan versenyző, aki egyszer sem végzett a legjobb háromban, hiszen most Ivan Capelli nevéhez fűződik ez az „érdem”, aki 14 futamon állt rajthoz vörösben, Hamiltonnak ez pedig már a 18. versenye volt.

    Ám amennyiben a brit Austinban, majd Mexikóban sem lesz dobogós, de később legalább egyszer igen, Capelli trónfosztása elmarad, viszont Didier Pironitól át fogja venni Hamilton a stafétát, hiszen a francia 19 versenyen állt rajthoz Ferrarival, mielőtt 20. próbálkozásra összejött neki a dobogó. Mondjuk az legalább rögtön győzelem is volt egyben (a balhéval záruló 1982-es San Marinó-i Nagydíjon).

  • Piastri kíméletlenül belefojtotta a szót a McLaren főnökébe a szingapúri futam után (videó)

    Piastri kíméletlenül belefojtotta a szót a McLaren főnökébe a szingapúri futam után (videó)

    Oscar Piastri nem finomkodott a Szingapúri Nagydíj után Zak Brownnal, amikor a McLaren vezérigazgatója kissé megkésve próbált köszönetet mondani neki.

    Noha utólag visszafogottabban nyilatkozott, mint ahogyan a verseny közben a rádióban kommentálta a Lando Norrisszal történt rajt utáni ütközését, Oscar Piastriban még egy és háromnegyed órával a történtek után is dolgozott a feszültség. Az előnyéből ezúttal csapattársával szemben 3 pontot leadó, de azért még így is 22 ponttal vezető ausztrál ugyanis képletesen szólva rácsapta a telefont Zak Brownra, a McLaren vezérigazgatójára.

    Miután célba ért a 4. helyen, mérnöke közölte Piastrival, hogy a McLaren megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet, mire ő kötelességtudóan megköszönte a csapat egész éves kemény munkáját, utána viszont többet nem szólalt meg a rádióban. Tom Stallard is csak instrukciókat és információkat osztott meg vele (szedjen fel gumitörmeléket, teljesen állítsa le az autót, stb.), majd miután Piastri már leparkolt a parc fermében, egyszer csak Zak Brown hangja érkezett meg nagy elánnal a fülére.

    „Oscar, megvédtük a bajnoki címünket. Jó verseny volt, kemény verseny, köszönöm, hogy…” – kezdte Brown, de tovább nem is juthatott a mondandójával, Piastri ugyanis egyszerűen fogta magát és kivette a kormányt, amivel megszakította a rádiókapcsolatot, majd kiszállt az autóból és elsétált.

    Ezután Brownon és a vele együtt Jenson Buttonnak nyilatkozó Andrea Stellán szemmel látható volt a feszültség, és a történtek, valamint vélhetően a rájuk váró párbeszédek miatt egyáltalán nem tűnt felhőtlennek az örömük. Az amerikai üzletember nem sokkal később a Sky Sports-nak azonban úgy nyilatkozott, szerinte igazságos küzdelem zajlott a két pilótája között.

    „Mint minden versenyhétvégén, most is mindent ki fogunk elemezni. Úgy tűnt, hogy a kettes kanyarban Max és Lando összeért, úgyhogy ez egy igen izgalmas incidens volt. Kemény versenyzés, de amikor három-négy autó feltorlódik, ez olykor megesik. Hétfőn mélyebben is megvizsgáljuk a történteket, de ez egyértelműen csak kemény versenyzés volt.”

    Azt egyébként Piastri sem vitatta, hogy Norris nem szándékosan ment neki, és a rádiózásaiból kiindulva inkább azzal volt a gondja, hogy a csapat nem avatkozott közbe. „Szerintem igen – felelte a Sky Sports riporterének arra a kérdésére, hogy továbbra is tisztán versenyeznek-e egymás ellen Norrisszal. – Nyilván nem gondolom, hogy bármilyen szándékosság állt a kontakt mögött, de volt kontakt. Meg kell néznem a visszajátszást, hogy lássam, pontosan mi történt.”

    FRISSÍTÉS:

    Utólag kiderült, hogy Piastri nem szándékosan szakította meg a rádiókapcsolatot. Részletek az alábbi cikkben.

    Kiderült, hogy Piastri mégsem volt goromba a McLaren vezérével

  • „Oscar helyében én elismerném, hogy a csapattársam kifogott rajtam” – vita árnyékolja be a McLaren ünnepét

    „Oscar helyében én elismerném, hogy a csapattársam kifogott rajtam” – vita árnyékolja be a McLaren ünnepét

    Hatalmas sikert elérve fennállása 10. konstruktőri bajnoki címét szerezte meg Szingapúrban a McLaren, ám az Oscar Piastri és Lando Norris között az első körben történt ütközés a hírekben elvonja a figyelmet az ünneplésről.

    A futamot az 5. helyről kezdő Norris a 3-as kanyarban megelőzte a 3. helyről induló Piastrit, de eközben az egymás mellett haladó két McLaren a kerekeivel egymásnak ütközött. Norris egy pillanattal korábban az előtte haladó Max Verstappen Red Bulljának hátsó kerekéhez is hozzáért első vezetőszárnyával, és a brit utólag már ezzel indokolta, hogy korrigálásra kényszerült, ami a Piastrival való kontakthoz vezetett.

    Egyik McLaren sem sérült a koccanásban, bár Piastri elégedetlen volt a történtekkel, és azonnal megtudakolta a versenyzők közötti igazságosságra törekvő csapatától, hogy terveznek-e valamit tenni az incidens kapcsán, esetleg a pozíció visszaadására kérik-e Norrist. A csapatnál azonban nem látták szükségét a közbeavatkozásnak, végül Piastri közvetlenül Norris mögött, a 4. helyen ért célba, így három ponttal csökkent közöttük a különbség a tabellán.

    „Jól rajtoltam, majd jól pozícionáltam magam, hogy átvészeljem az 1-es és a 2-es kanyart – vázolta fel az ütközéshez vezető történéseket Norris a verseny utáni sajtótájékoztatón. – Sikerült Oscar mellé érnem a belső íven. Nagyon közel voltunk, a pálya pedig helyenként még mindig nedves és csúszós volt. Hozzáértem Max autójához, emiatt egy kis korrigálásra volt szükségem, ennyi az egész. Jó, hogy ott tudtam két pozíciót is nyerni – ha ott nem sikerül, valószínűleg később sem sikerült volna, mert elég nehezen ment az előzés. Szóval az agresszivitás és az előre gondolkodás kifizetődött.”

    Norris itt egyértelműsítette, hogy a Verstappennel való koccanás vezetett a Piastrival való ütközéshez. „Eltaláltam Maxet, szóval nem voltam agresszív a csapattársammal.”

    Fotó: McLaren

    A brit úgy érzi, jogtalan számára felróni bármit is az első kanyarokban történtek miatt.

    „A mezőnyből mindenki ugyanezt csinálta volna, amit én. Ha valaki azért hibáztat, mert betettem az autómat egy a belső íven tátongó hatalmas helyre, annak nem kellene a Forma–1-ben lennie. Szerintem semmi rosszat nem tettem. Igen, egy kicsit rosszul mértem fel, hogy milyen közel vagyok Maxhez, de ilyen a versenyzés. Egyébként semmi sem történt, és biztos vagyok benne, hogy mindenképp Oscar elé kerültem volna, mert enyém volt a belső ív, ő pedig kívülre, a poros részre került” – mutatott rá.

    „Persze majd még visszanézem, hogy van-e valami, amit jobban is csinálhattam volna. De az utolsó dolog, amit szeretnék, az a csapattársammal való ütközés, éppen azért, mert aztán ilyen kérdéseket kapok tőletek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármi történjen közöttünk, hiszen saját magamat ugyanannyira veszélybe sodornám.”

    Piastriban még élénken élhet annak emléke, hogy Monzában neki át kellett adnia egy második helyet Norris számára csapattársa rosszul sikerült bokszkiállása miatt, de mint arra a McLarennél rendszeresen utalnak, noha számos szituációra van kész forgatókönyvük, mindig történhetnek újszerű versenyhezetek – és alighanem ez a mostani is ilyen volt.

    „Még vissza kell néznem, de a lényeg, hogy sohasem szeretnénk, hogy a két autó ütközzön” – mondta Piastri, aki a csapat felé intézett panaszára is magyarázatot adott.

    „Abban a pillanatban úgy gondoltam. Az első körben jártunk, nagy volt a feszültség. A csapat bátorít minket, hogy elmondjuk a véleményünket a történtekről, és ezt meg is tettem. Biztosan beszélgetni fogunk még róla.”

    A hétvégén beszólogatós kedvében lévő Alonso is megkapta a magáét a futam után

    A korábbi McLaren-pilóta, a Sky Sportsnál szakértőként ténykedő Jenson Button szerint elég egyértelmű volt a helyzet ahhoz képest, hogy mekkora ügy vált belőle.

    „Ez a versenyzés. Egymás mellett voltak. [Norris] hozzáért Verstappen Red Bulljának hátuljához, kicsit túlkormányzott is volt az autója, ami rámutat, milyen alacsony volt a tapadás. Nem szándékosan tolta meg őt, és nem is arról volt szó, hogy addig akarta tolni, amíg Oscar a falnak megy vagy eltűnik. Oscar helyében én elintéztem volna annyival, hogy a csapattársam itt kifogott rajtam. És ennyi lenne” – fogalmazott Button.

  • A hétvégén beszólogatós kedvében lévő Alonso is megkapta a magáét a futam után

    A hétvégén beszólogatós kedvében lévő Alonso is megkapta a magáét a futam után

    A mezőny egyik fiatalja, Isack Hadjar nem érti, Fernando Alonso miért gúnyolódással reagált csatájukra a Szingapúri Nagydíjon ahelyett, hogy élvezte volna a tiszta küzdelmet. A francia zsémbesnek nevezte a 44 éves Alonsót, aki a hétvége során már többedszer morgolódott.

    Az Aston Martin és a Racing Bulls pilótája a verseny 35. és 36. körében csatáztak nagyot a 13. helyért, Hadjar azzal együtt is kitartóan és agresszívan védekezett, hogy valamilyen motorprobléma hátráltatta. Amikor Alonso végül utat talált riválisa mellett a „Trófeát a verseny hősének!” felkiáltással szólalt meg a rádióban. Ezzel nem magát dicsérte a látványos előzéséért, hanem Hadjaron gúnyolódott, aki szerinte feleslegesen ment bele ebbe a számára biztosan vesztes harcba, ezáltal ugyanis mindketten több másodpercet veszítettek.

    Amikor a verseny után Hadjarnak tudomására hozták, hogyan reagált a védekezésére Alonso a rádióban, a francia elővett egy az autósportban ritkán használt, nem túl kedves jelzőt a kétszeres világbajnokra.

    „Nem szorítottam őt le a pályáról, tiszta volt a csata, szóval ha ő ezt nem élvezte akkor elég zsémbes, és ezzel én nem tudok mit kezdeni” – idézi Hadjart az Autosport.

    Alonso előzése:

    Alonso az autóból kiszállva hosszabban is kifejtette, miért méltatlankodott riválisa agresszív védekezésén.

    „Úgy értesültem, hogy motorgodokkal szembesült, az egyenesben elég lassú volt. Tudni kell, hogy mely csatákba érdemes belemenni, mert vannak olyan esetek, amikor mindkét fél számára csak rosszabb lesz a végeredmény emiatt – de neki most biztosan. Szerintem felesleges kockázatot vállalt, de persze értem, hogy ez Szingapúr, ahol minden pozícióért keményen meg kell harcolni. Mindent megtett, de időt vesztettünk vele” – mondta.

    Alonso a szingapúri hétvégén elég ingerlékenynek tűnt, az időmérő után is volt egy dührohama, a verseny végén pedig Lewis Hamiltonra is kiakadt. Egy a futam során bejátszott rádiózásban pedig azzal „fenyegette” meg versenymérnökét, hogy ha továbbra is minden körben hozzászól, kihúzza a rádiót.

    „Tegnap a piros zászló, ma ez” – Alonso teljesen kiakadt a veszélyesen vezető Hamiltonra

    Amikor ismertették a spanyollal, hogy Hadjar zsémbesnek nevezte a morgolódása miatt, nem túl erős lábakon álló indoklással vágott vissza.

    „Hát, 300 km/órás tempó mellett néhány megmozdulása elég határeset volt, de mindenki úgy versenyez, ahogy akar. Nem értünk össze, szóval minden rendben. Az autójuk nagyon gyors, de nincs valami sok pontjuk, szóval ez az ő problémájuk” – mondta Alonso, miközben az Aston Martin sem sziporkázik annyira idén az eredményeivel, s a Racing Bulls valójában 72-68-ra vezet is velük szemben a tabellán.

  • Ezért kapott büntetést a fékevesztetten szabálytalankodó Hamilton Szingapúrban

    Ezért kapott büntetést a fékevesztetten szabálytalankodó Hamilton Szingapúrban

    Hamar megérkezett az ítélet Lewis Hamilton szabálytalanságainak ügyében, amiket fékhibája miatt a Szingapúri Nagydíj végén követett el – a britet öt másodperces büntetéssel sújtották.

    A Ferrari versenyzőjének autóján súlyos fékhiba keletkezett, amikor a verseny végén Kimi Antonellit üldözte az ötödik helyért. Már csak néhány kör volt hátra, így Hamilton igyekezett eljutni a célig, de ettől kezdve nem működő első fékei miatt alaposan vissza kellett vennie a tempóját, és több kanyart is átvágott.

    Végül négy tizedmásodperccel Fernando Alonso előtt, a 7. helyen ért célba, a spanyol viszont nyomdafestéket nem tűrő szavakkal nehezményezte, ahogyan Hamilton vezetett előtte, és bízott benne, hogy nem marad büntetlenül korábbi csapattársának szabálysértése.

    „Tegnap a piros zászló, ma ez” – Alonso teljesen kiakadt a veszélyesen vezető Hamiltonra

    Ez így is lett, Hamiltonra öt másodperces időbüntetést osztottak ki, ezzel Alonso mögé, a 8. helyre csúszott a végeredményben, a 9. helyezett Oliver Bearman viszont már 13 másodperccel volt mögötte.

    Az ítélet gyorsan megszületett, a felügyelők szerint pedig az a tény, hogy Hamiltonnak nem működtek a fékei, még nem jogosította fel őt arra, hogy sorozatosan átvágja a pálya kanyarjait, vagyis nem vették enyhítő körülménynek a technikai hibát.

    „A meghallgatás során a versenyző megerősítette, hogy több alkalommal is elhagyta a pályát, miközben a fékproblémáját próbálta kezelni. Ezzel együtt, további vizsgálatok után, és a vezetési irányelvek között lévő kivételes eseteket is figyelembe véve a felügyelők úgy ítélték meg, hogy ez nem nevezhető igazolható oknak [a szabálysértésre], ezért az ilyen esetekben megszokott büntetést alkalmazzák. Ez ellen a csapat és a versenyző sem emelt kifogást” – áll az FIA közleményében.

    Hamilton a verseny végén óvatoskodva már nagyon lassú tempóra kényszerült, utolsó köre 2:08,668 lett, ehhez képest a futam leggyorsabb köre, amit valamivel korábban szintén ő ért el, 1:33,808.

  • „Tegnap a piros zászló, ma ez” – Alonso teljesen kiakadt a veszélyesen vezető Hamiltonra

    „Tegnap a piros zászló, ma ez” – Alonso teljesen kiakadt a veszélyesen vezető Hamiltonra

    Lewis Hamilton fékek nélkül ért célba a 7. helyen a Szingapúri Nagydíjon, még éppen maga mögött tartva Fernando Alonsót. A spanyol a leintés után kiborult a csapatrádión a brit vezetésére, korábbi sérelmeket is elővett.

    A Ferrari brit versenyzője egy második kerékcserét is közbeiktatott a verseny utolsó harmadában, miután pozícióveszteség nélkül kiállhatott friss lágy gumikért annak reményében, hogy jobb tempója révén előrébb juthat. Hamar vissza is ért csapattársára, Charles Leclerc-re, majd Kimi Antonelli Mercedesét is üldözőbe vette, ám a hajsza során elszálltak a Ferrari fékjei. Már csak pár kör volt hátra, és Hamilton így is megpróbált eljutni a célig – Leclerc visszaelőzte, de a 8. helyen érkező Alonsót maga mögött tudta tartani a célvonalig. Ezt viszont úgy tette, hogy mivel fékek nélkül vezetett, eléggé szabadon értelmezte a pálya határait, sok kanyart átvágott, hiszen csak így tudta elkerülni a falakat.

    Hamilton fékei elszállnak, ami miatt levágja a 17-es kanyart:

    Hamilton további 5 pályalevágása:

    @sports_clipcast Lewis Hamilton Singapore Grand Prix Onboard Camera, Brake failure #lewishamilton #ferrari #formula1 #singapore ♬ original sound – sports_clipcast

    Alonso felzárkózik Hamiltonra az utolsó körben, de megelőzni már nem tudja:

    @f1 the way the gap fell away so quickly 😮 #f1 #singaporegp #fernandoalonso #lewishamilton ♬ Phonk Villain (Slowed) – kovkan

    A temérdek pályalevágás miatt a felügyelők beidézték Hamiltont, aki végül 5 másodperc büntetést kapott, ezzel Alonso mögé került, aki ezzel megörökölte a 7. helyet, hiszen csupán négy tizedmásodperccel Hamilton mögött ért célba. Amit pedig az előtte kacsázó brittől látott, azt nagyon nem vette jó néven, amit a befutó után a csapatrádióban tett kirohanása bizonyít.

    „Nem hiszem el! K**** nem hiszem el, k**** nem hiszem el, k**** nem hiszem el, k**** nem hiszem el! Biztonságos fékek nélkül vezetni?” – fakadt ki Alonso, a hétvége során már nem először.

    Alonso kiborulásai:

    A spanyolnak volt még két további erős megjegyzése:

    „Nem vezethet úgy, mintha egyedül lenne a pályán. Tegnap nem tartotta tiszteletben a piros zászlót, ma meg ott vezet, ahol akar. Ez talán már kicsit sok” – ezzel arra utalt, hogy Hamiltont nem büntették a harmadik edzésen a piros zászló alatt vélelmezett gyorshajtásért.

    „Engem megpróbáltak kizárni, amikor nem volt tükröm. Most meg neki nincs fékje, és minden rendben? Kétlem” – a tükrös esettel pedig alighanem arra célzott, hogy a 2022-es USA Nagydíjon, még az Alpine versenyzőjeként ha nem is kizárást, de 30 másodperces büntetést kapott, miután leszakadt jobb oldali tükre miatt veszélyesnek minősítették az autóját. Sikeres fellebbezés után azonban visszavonta a büntetést az FIA.

    Az autóból kiszállva, a spanyol DAZN-nek nyilatkozva Alonso még egy állítással nyomatékosította Hamiltonnal kapcsolatos elméletét:

    „Hamiltonnak általában egy kicsit többet elnéznek, mint a többieknek. Remélem, ma nem így lesz.”

  • Russell nyert Szingapúrban, Norris és Piastri ütközése után a McLaren a konstruktőri bajnok

    Russell nyert Szingapúrban, Norris és Piastri ütközése után a McLaren a konstruktőri bajnok

    A Mercedeshez került a Szingapúri Nagydíj győzelme, miután George Russell megőrizte a vezetést a pole-ból, a McLarennél viszont újabb belviszály robbant ki Lando Norris és Oscar Piastri rajt utáni ütközése nyomán – 3. és 4. helyük viszont bőven elég volt ahhoz, hogy a McLaren bebiztosítsa a konstruktőri címet.

    Elkerülte a mezőny az esőfutamot, mert bár időszakosan esett az eső a délelőtt folyamán, egy órával a rajt előtt végleg elállt, s az első körökben a pálya egyes pontjain még meglévő nedves foltok ellenére mindenki slick gumikat választott a kezdéshez. A lágy és a közepes keverék választását illetően viszont volt változatosság a rajtrácson, ám az első hét helyről induló versenyző közül csak Verstappen szavazott a lágyakra, bízva abban, hogy a jobb tapadásával elkaphatja a pole-ból induló Russellt a rajtnál.

    Ez a számítása nem jött be, Russell remekül rajtolt és elsőként fordult be az 1-es kanyarba, Verstappen követte, a start fő eseménye pedig közvetlenül mögötte zajlott le a két McLaren között. Norris kiválóan rugaszkodott el, lerajtolta Antonellit, és a 2-es kanyarban máris csapattársa, Piastri mellett találta magát. A 3-asban Norrisé volt a belső ív, és egy pillanat leforgása alatt két autóval is ütközött: először Verstappen Red Bulljának hátsó kerekéhez ért hozzá enyhén, ami miatt apró sérülés keletkezett első vezetőszárnyának véglapján, majd pedig a jobbján lévő Piastrival is koccantak a kerekeik.

    A két McLaren ütközéséből az ausztrál húzta a rövidebbet, a külső íven, a fal mellett lökést kapva kénytelen volt engedni, így Norris átvette tőle a harmadik helyet. Mögötte Leclerc, Antonelli, Hamilton és Hadjar következett.

    Piastri szerint nem volt rendben, hogy Norris ütközés árán került elé, és jelezte is a csapatának, hogy tehetnének ebben az ügyben valamit, alighanem abban bízva, hogy Norrist visszarendelik majd mögé. „Ez nem volt valami csapatszerű” – mondta egyik panaszában.

    Az ütközést még a felügyelők is vizsgálták, de úgy döntöttek, nincs szükség intézkedésre, és ugyanerre jutott a belső vizsgálatában a McLaren is. Mérnöke ugyanis közölte Piastrival, hogy nem lesz csere a két autó között, amit az ausztrál persze igazságtalannak tartott, és a futam egésze alatt frusztrált hangvételben kommunikált. Ekkorra a két autó között már néhány másodpercesre nőtt a különbség, úgy tűnt, hogy Norris jobb képes jobb tempóra kettőjük közül.

    Az élen Russell is kiépített pár másodperces előnyt, Verstappen nem jelentett rá közvetlen veszélyt a lágy gumikon sem, amelyek gyorsabb elhasználódása egy idő után már inkább hátrányt jelentett a hollandnak, így az élmezőnyből elsőként érkezett a bokszkiállására.

    Az egyetlen kerékcsere volt az optimális taktika, ami szintén nem kavarta fel a sorrendet a mezőny első harmadában, de a McLarenen belül azért tudott okozni egy újabb összezördülést. Az előrébb haladó Norrisé volt az elsőbbség a kiállásra csapaton belül, de mérnöke megkérdezte őt, beleegyezne-e, ha a több másodperccel mögötte lévő Piastrit hívnák ki előbb, hogy az ausztrál kényelmesen Leclerc előtt tudjon maradni – Norris pedig ezt nem fogadta el, megtartotta magának az elsőbbséget.

    Piastri egy körrel utána érkezett a bokszba, kiállása pedig rosszul sikerült, a bal hátsó keréknél adódott gond miatt 5,2 másodpercig állt, de még ezzel együtt is megőrizte pozícióját Leclerc előtt – Norrisszal szembeni lemaradása viszont már a tíz másodpercet is elérte.

    Bár az első hármas látótávolságban volt egymáshoz képest, a verseny utolsó harmadába fordulva Russellnek továbbra sem kellett a visszapillantóját figyelnie, sőt Verstappen egyre inkább szenvedni kezdett, a lefelé váltásokra panaszkodott, és néhány kisebb hibát is elkövetett. Amikor lekörözöttek csoportját érték utol, Norris megérkezett közvetlenül a holland mögé, de hosszas üldözés után sem tudott előzni, és lassan Piastrit is magukra húzták – de végül ebben a sorrendben is futottak be.

    Az élcsapatok sorának végén, a 7. helyen álló Hamilton próbálkozott még végül valami mással: pozícióveszteség nélkül friss lágy gumikat vételezhetett, jelentősen jobb tempójával pedig hamar megérkezett Leclerc mögé, akit meg is előzött, majd Antonelli ellen próbálkozott, ám ekkor az első fékeivel komoly gondok adódtak, így végül alaposan lelassult, és éppen bejött még a 7. helyen Alonso előtt. Bearman és a kizárás után a mezőny végéről induló Sainz lettek még pontszerzők.

    Montreal után Russell idei második, összességében ötödik futamgyőzelmét szerezte, Verstappen utóbbi hetekben nyitott remek sorozata most egy második hellyel folytatódott, a dobogóra pedig Norris állhatott még fel, aki Piastrit egy pozícióval legyőzve három pontot faragott a hátrányán, ami így most 22 egység.

    Ennél is fontosabb viszont, hogy ezzel a 3. és 4. hellyel a McLaren bebiztosította a 2025-ös konstruktőri világbajnoki címet, amit két hete Bakuban még elszalasztott. A Mercedesnek és a Ferrarinak is volt még esélye életben tartani a harcot, ehhez viszont több mint 30 ponttal többet kellett volna szerezniük ezen a futamon, mint a wokingiak. A McLaren ezzel két egymást követő évben lett konstruktőri bajnok, 1990-91 óta nem történt ilyen velük, összességében pedig 10. címüket szerezték, ezzel megelőzték a Williamst és egyedül állnak az örökranglista második helyén, a 16-tal rendelkező Ferrari mögött.

  • Russell rámutatott, mi kavarhatja meg a szingapúri futamot

    Russell rámutatott, mi kavarhatja meg a szingapúri futamot

    George Russell a pole-jával végződő időmérő után előretekintett a futamra, miközben arról is beszélt, először a Q2-ben futott jó kört az egész hétvégén.

    Miután pénteken még nagyon nem úgy nézett ki, hogy versenyben lehet a pole pozícióért, a Mercedes szombatra nagyot lépett előre, és George Russell révén megszerezte az első helyet a szingapúri időmérőn. A brackley-i istálló egyértelműen profitált az erre a hétvégére hozott új első szárnyából, miközben a pénteken az autóját összetörő brit utólag elmondta, sokat jelentett neki, hogy tanulmányozta a kocsira kezdetben jobban ráérző Kimi Antonelli fedélzeti kamerás felvételeit.

    „Őszintén szólva, elég nehéz hétvégénk volt. Nem éreztem jól magam az autóban, és saját magammal sem voltam elégedett. Aztán valahogy minden összeállt a Q3-ra, sőt, már a Q2 végére is. Az volt az első igazán jó köröm a hétvégén, és talán az első, amikor úgy-ahogy rendben éreztem magam. Tudtam, hogy van még benne tartalék. Aztán az első köröm a Q3-ban nagyon erős lett, és a másodikon sikerült megismételni. Elégedett vagyok vele” – nyilatkozta a hetedik pole-ját szerző pilóta az FIA sajtótájékoztatóján.

    „Őszintén? Nem tudom – felelte ezután arra a kérdésre, hogy miért tartott ilyen sokáig finomhangolni a Mercedest. – Néha vannak olyan hétvégék, amikor már az elejétől jól mennek a dolgok. Máskor meg nem. Ez a hétvége számomra elég furcsa volt. Az aszfalton hatalmas volt a tapadás, de közben az autók mégis sokat csúszkáltak. Kicsit Miami jutott eszembe, ott is nagy volt a tapadás, de mégis csúszkált az autó. Nem volt önbizalmam, és a tegnapi baleset sem segített ezen, az visszavetett. De mindig emlékeztetem magam arra, hogy nem számít, mi történik pénteken, mert a Q3 az, ami igazán számít.”

    Ami a futamot illeti, Russellt emlékeztették rá, hogy az elmúlt 15 szingapúri futamból 10-et a pole-ból nyertek, azaz a statisztika mellette szól, ő azonban ettől természetesen nem bízza el magát.

    „Valószínűleg ezt a két srácot itt mellettem – utalt Verstappenre és Piastrira, amikor azt kérdezték, mit lát a legnagyobb kihívásnak az előttük álló 62 körre. – Tudjuk, hogy a McLarenek rendkívül jól bánnak a gumikkal meleg körülmények között. Azt hiszem, mindannyian meglepődtünk egy kicsit azon, hogy most mennyire hiányzott belőlük a tempó. Arra számítottunk, hogy simán elhúznak, és biztos nem gondoltuk, hogy harcban leszünk a pole-ért. Szóval nem tudom, mi lesz. Én vagyok az egyetlen versenyző, aki nem csinált hosszú etapot, ami nem túl kedvező nekem. Persze, előzni itt mindig kihívás. Mostanában egykiállásos versenyek voltak, de mivel a bokszutcai sebességkorlát most 80 km/h, lehet, hogy közelebb kerülünk a kétkiállásos stratégiához.”

  • Pole-ban lett volna Verstappen, ha Norris nem poroszkál előtte?

    Pole-ban lett volna Verstappen, ha Norris nem poroszkál előtte?

    Több helyen lehetett hallani, hogy Verstappen már jelentős előnyben volt George Russellhez képest, amikor a szingapúri időmérőn az utolsó Q3-as körében lecsúszott az ideális ívről, majd félbeszakította a körét. Ez ugyan igaz, de ebből mégsem következik az, hogy enélkül biztosan megelőzte volna a Mercedes versenyzőjét.

    Max Verstappen a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése után Lando Norrist okolta azért, hogy nem tudott megküzdeni George Russell-lel a pole pozícióért és végül nem javított az idején. A holland így végül azzal a körrel kvalifikált a 2. helyre, amelyet a Q3 elején teljesített, és amely 0,182 másodperccel volt lassabb, mint a Mercedes pilótájának legjobbja.

    Az időmérő után több helyen is arról lehetett olvasni/hallani, hogy amikor Verstappen a 16-os kanyarban a Norris McLarenje által keltett turbulens levegő miatt lecsúszott az ideális ívről, 0,15-0,2 másodperccel volt gyorsabb Russellnél, így simán megszerezhette volna a pole-t.

    Csakhogy ez részigazság, mert egy pillanatra valóban ekkora lett Verstappen előnye Russell idejéhez képest, csakhogy ez már annak volt köszönhető, hogy nagyobb tempóval ment be a 16-os kanyarba (az elérhető telemetria azt mutatja, hogy nem fékezett számottevően később, úgyhogy a turbulens levegő által csökkentett fékhatás okozhatta az ideális ívról lecsúszást), és a különbség ott nőtt meg. A kanyar előtt a holland ugyanis még 1 tizeddel lassabb volt Russell legjobb idejénél, azaz pont akkora volt a távolság kettejük között, hogy az utolsó négy kanyarban még bármi megtörténhessen.

    Verstappen bővebben is kifejtette, miért okolja Norrist az időmérő végén történtekért

    „Szoros volt. Maga a kör szépen alakult, de itt nagyon nehéz az összes kanyart jól eltalálni. Sajnálatos módon volt egy autó két másodperccel előttem az utolsó sikánban. Az időmérőn ez nem fér bele, nem lehet semmiféle zavaró tényező, amikor a Q3-ban nyomni akarod neki, most azonban ez történt. Emiatt félbe kellett hagynom a körömet, ami kicsit sajnálatos, máskülönben szerintem nagyon szoros lett volna a csata az első helyért. De ez van, semmit nem tehetsz ellene, úgyhogy csak továbblépsz” – nyilatkozta Verstappen az FIA sajtótájékoztatóján.

    Így azt nem lehet kijelenteni, hogy Verstappen biztosan elkapta volna Russellt, de ha abból indulunk ki, hogy a holland első Q3-as mért köréhez viszonyítva a brit a 16-os kanyartól a célvonalig időt veszített (jóllehet, nem egy tizedet), valamint Verstappen feltételezhetően Norris nélkül ezen a szakaszon is gyorsult volna, akkor tényleg nüanszok döntöttek volna a két pilóta között.