A Ferrari szokás szerint nagy reményekkel várta az idényt, de az elejétől fogva látszott, idén sem szereznek világbajnoki címet, sőt, könnyen lehet, hogy 2021 után ismét nagydíjgyőzelem nélkül zárják az évet. (Hamilton a kínai sprintet megnyerte, eddig ez tekinthető a szezonjuk fénypontjának.) A csapat egy ideig beragadt a 4. helyen a konstruktőri rangsorban, aztán átlépte az egyszemélyes hadseregnek tekinthető Red Bullt, majd a Mercedest is, utóbbi azonban mára visszaelőzte, és Max Verstappen feltámadása miatt a bikások is a pozíciójuk visszavételével fenyegetnek.
A hétszeres világbajnok az Instagramon bejegyzést tett közzé a Szingapúri Nagydíj után, amin ő maga fékhibával küzdött, de ehelyett inkább a pozitívumokra koncentrál. „Egy nehéz hét után jó otthon lenni. Jutott időm elgondolkodni a szingapúri hazaúton, és az érzéseim között a hála dominál. A Roscoe elvesztése óta kapott támogatás és szeretet hatásosan emlékeztetett arra, hogy amikor sötéten látjuk a helyzetet, olyankor is sok szép van a világban. Csak keresni kell őket. A pályán is a pozitívumokra koncentrálok. A sajtó szalagcímei csak egy oldalról mutatják a történetet, úgy, ahogy nem jöttek össze a dolgok, vagy nem alakultak valaki számára jól. Én azonban másképp tekintek az előző hónapokra” – írta Hamilton.
„Arra, ahogy a csapat reagál a félresiklott dolgokra, ahogy felállnak újra és újra. A vasárnapi futam tökéletes példa erre. Jó stratégiát alkottunk, de a fékprobléma.visszavetett, pont, amikor lendületbe jöttünk. Vissza kell mennünk a gyárba és tanulni a versenyből, és készülni a következőre.”
„Nagyon büszke vagyok a csapatra, és hozzá akarok járulni, hogy olyan eredményeket érjünk el, amit a tifosi megérdemel. Látom a fejlődést és a mindegyik versenybe befektetett munkát. De ez a Ferrari, a fejlődés önmagában nem elég. Ahhoz, hogy nagyok legyünk, előrébb kell lépnünk, javulnunk kell. Sokat elérhetünk közösen, és ha építünk a sikereinkre és végrehajtjuk a szükséges változtatásokat, hiszem, hogy sikerül.”
A Ferrari versenyzői az egyéni bajnokság 5. és 6. helyén állnak, Leclerc több pontot gyűjtött Hamiltonnál.
Folytatódik az Audi F1-es toborzása a német gyártó 2026-os sportágba érkezése előtt, a legújabb szerzeményük érkezése pedig Max Verstappent és a Red Bullt érinti érzékenyen.
A korábbi Red Bull-sportigazgató Jonathan Wheatley által irányított, jövőre Sauber helyett már az Audi gyári istállójaként versenyzo hinwili csapat nemrég két motorspecialistát, Wolf Zimmermannt és Lars Schmidt-et szerezte meg a Ferraritól, a legutóbbi erősítésük pedig a bikás istállótól érkezik Matt Caller, Max Verstappen első számú szerelőjének személyében.
A brit szakember 2015-ben csatlakozott a Red Bullhoz második számú szerelőként, majd 2022 augusztusában lépették elő első számú szerelővé, azaz Verstappen eddigi összes világbajnoki címében szerepet vállalt. Ez idő alatt szorosan együtt dolgozott Wheatley-vel, aki nyilván az általa jól ismert és nagyra tartott emberekkel igyekszik megerősíteni az Audi versenycsapatát.
Caller (középen) és az 1-es rajtszámú Red Bull többi szerelője Verstappennel a bakui győzelem után | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Miközben hivatalos megerősítés az átigazolásról sem a Red Bull, sem az Audi részéről nem érkezett, a brit sajtó tényként számolt be róla, miként azt is tudni véli, hogy Caller a szezon végéig marad a Red Bullnál, majd tulajdonképpen komolyabb kényszerszabadság nélkül teheti át a székhelyét új munkahelyére.
Az Audinál pedig a hírek szerint már nem első számú szerelő, hanem vezető szerelő lesz, lesz, amivel pont a Red Bull korábbi vezető szerelőjének, a Sauberhez tavaly igazoló Lee Stevensonnak a helyét veszi át, akit előléptetnek. A két szakember 2015 és 2023 között dolgozott együtt a Red Bullnál.
Érdekesség, hogy így is marad Caller a Red Bullnál, Matt ikertestvére, Jon ugyanis Yuki Tsunoda autójának vezető szerelője.
Miután az év elején több nagynevű olasz lap által összehangolt támadásnak volt kitéve, a júliusban új szerződést kapó Frédéric Vasseur-t egy ideje békén hagyta az olasz média, ám a Corriere dello Sport most ismét belerúgott egy jókorát a Szingapúri Nagydíjon csak 6. és 8. helyezést elérő maranellóiakba, és felmerült az is, hogy több mérnöknek nem tetszenek Charles Leclerc nyilvános kritikái.
A sportlap számba vette, hogy az idén gyakorlatilag semmi nem működik a tavaly a konstruktőri vb-címért az idény végéig harcban levő Scuderiánál, és a helyzet csak egyre rosszabb, mert miután a nyáron bevetett új hátsó felfüggesztés sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az elmúlt öt versenyen mindössze 50 pontot szereztek, miközben a McLaren 134-et, a Mercedes 105-öt, a Red Bull pedig 98-at. A Ferrari teljesítménye ráadásul alig volt jobb, mint a Williamsé, az Aston Martiné vagy a Racing Bullsé.
Szingapúrban ráadásul most a túlmelegedő fékek okoztak gondot Leclerc-nek és Hamiltonnak is, akiknek szinte az egész versenyen menedzselniük kellett a féktávokat, majd utóbbi nem is úszta meg a komolyabb problémát, és az utolsó köröket bal első fék nélkül volt kénytelen teljesíteni. Eközben miként eddig, az SF-25-ös továbbra is csak akkor tud gyors lenni, ha nagyon alacsonyan fut, de azt nem lehet, mert akkor kizárják a túlzott padlólemez-kopás miatt.
A Correre megjegyzi azt is, hogy Frédéric Vasseur folyamatosan ugyanazokat a frázisokat hajtogatja („jó versenytempónk volt”, „kiaknázatlan potenciál”, „a kivitelezés hiányosságai”), míg vasárnap azt mondta: „Lewis fantasztikus volt, de annyira nyomta, hogy túlhevítette a fékeket.”
És valóban, a francia szakemberen rendre megfigyelhető, hogy próbálja az apróbb pozitívumokat előtérbe helyezni (mint például egy rossz eredménnyel zárult időmérő után azt, hogy az első szabadedzésen még gyorsak voltak, vagy hogy annyira nem maradtak el időben a szezont domináló McLarentől), eközben az olasz lap szerint azonban éleződnek a feszültségek a csapaton belül, és a szingapúri időmérő után például heves szóváltás alakult ki Vasseur és egy magas rangú technikai vezető között, aki a hírek szerint Matteo Togninalli, pályamérnöki részleg vezetője.
Eközben azt is írják, hogy „a mérnökök közül néhányan már Leclerc-t kritizálják, amiért nyíltan bírálja az autót és annak menedzselését.”
A monacói pilóta az időmérő után közölte, hogy már nem is tudja, mit mondjon a teljesítményük láttán, majd a verseny után így összegzett:
„Sajnos nincs olyan versenyautónk, amellyel harcolni tudnánk az élmezőnnyel. A McLaren egész évben ugyanekkora előnyt tartott velünk szemben; a Red Bull Monzától kezdve új szintre lépett, és most már egy szinten van a McLarennel; és a Mercedes is felzárkózott hozzájuk. És aztán ott vagyunk mi. Ez nyilván nem könnyű, mert szeretnénk jobb helyekért küzdeni, de jelenleg úgy érezzük, mintha csak utasai lennénk az autónak, és nem tudunk többet kihozni belőle.”
Leclerc ezután hozzátette, hogy „a kép, amit ezen a hétvégén láttunk, valószínűleg azt mutatja, mire számíthatunk az idény hátralévő részében”, majd rátért arra, hogy a tavalyi év után mekkora csalódást jelent mindez. „Nyilvánvalóan, ha egy olyan évből jössz, ahol harcban vagy a konstruktőri világbajnoki címért, és aztán idejössz nagy elvárásokkal, de a valós teljesítmény már az elejétől kezdve elmarad ezektől, és az év során sem látsz javulást, az nagyon nehéz.”
Ezekből a szavakból tényleg úgy tűnhet, hogy fogytán a 2019 óta a Ferrarinál versenyző, a vb-cím közelébe még egyszer sem kerülő versenyző türelme, a Corriere dello Sport pedig azt írja: „Most Leclerc környezetéből egyre inkább az hallatszik, hogy a nagy döntéseket a szív helyett inkább az ész alapján kell meghozni, és a 2026-tól kezdődő új technikai korszak nem veszhet kárba. Épp ezért több csapattal is tárgyalások folynak 2027-re, mert Leclerc nem akarja az egész pályafutását feláldozni a Scuderia iránti lojalitásból.”
Azt hozzáteszik, hogy természetesen Leclerc is kivár és a többi versenyzőhöz hasonlóan előbb látni szeretné csapata versenyképességét a 2026-os szezonban, de ha igaznak bizonyulnak a pletykák, és a Mercedes komoly előnyben van a többiekhez képest az erőforrásával, akkor még évekig nem teremhet babér Maranellóban. Azt pedig már a Sky Italia tette hozzá, hogy a monacói pilótán a „teljes rezignáltság” volt tetten érhető Szingapúrban, és nem véletlen, hogy John Elkann, a Ferrari elnöke, valamint Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója részvételével amolyan válságtalálkozóra kerül sor a héten.
A Red Bull csapatfőnöke megvilágította, hogy miért járnak ellentétes utata a többi csapattal a fejlesztések terén. Max Verstappen eközben hiába tartja jónap a szingapúri eredményüket, a vb-cím szempontjából nem volt túl lelkes.
Noha Max Verstappen és a Red Bull Szingapúrban bebizonyította, hogy a monzai és bakui győzelmek valós javulás eredményei, és nem kizárólag az ő erősségeiket, egyúttal a McLaren gyengeségeit kidomborító vonalvezetésnek köszönhetők, azért a verseny után érezhető volt a pesszimizmus a holland klasszison. Mert bár George Russell mögött a 2. helyen zárva mindkét McLarent megelőzte, Verstappen ezzel csak 3 ponttal került közelebb Lando Norrishoz és 6-tal az összetettben vezető Oscar Piastrihoz, akitől továbbra is 63 pont választja el.
Mivel 6 futamhétvége van hátra, amiből 3 sprint, még 174 pont szerezhető, ami azt jelenti, hogy Verstappennek átlagosan 10,7 ponttal kell többet gyűjtenie Piastrinál ahhoz, hogy világbajnok legyen, miközben természetesen Norrist is be kell fognia. Ebből jól látszik, hogy a hollandnak nem elég megnyernie az összes hátralevő versenyt és sprintet – ami azért valljuk be, nem reális –, hiszen ahhoz, hogy ekkora különbséget átlagoljon, Piastrinak rendre le kell maradnia a dobogóról is. Magyarán, Verstappennek nagy szüksége lenne legalább még egy nullázásra az ausztráltól a bakui fiaskó után, így érthető, hogy Szingapúrban nem volt túl lelkes a vb-cím kapcsán.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
„Ahhoz nyerned kell, dominálnod kell, és mi nem tesszük ezt, vagy legalábbis ezen a hétvégén nem tettük, emiatt nem dolgoztunk le eleget – felelte arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt az 5. vb-címre idén. – Ahhoz nyerni kellett volna ma, de mi nem nyertünk. Ez van, már így is túl sok pontot veszítettünk a szezon elején. Ez eléggé világos, úgyhogy csak próbálunk versenyről versenyre haladni. Megtettünk a tőlünk telhető legjobbat, miközben ez a pálya továbbra sem a kedvencünk, és az autónak sem, de akárhogy is, a második hely így is nagyszerű eredmény.”
Verstappen a lágy gumikon rajtolt, hátha át tudja venni a vezetést a rajtnál, de ez nem sikerült neki. „Mivel ez nem jött össze, onnantól egy klasszikus gumikezelős futammá vált a verseny, próbáltam életben tartani azokat a lágy gumikat addig, amíg egy elfogadható körben ki nem tudok állni. Tudtam, hogy még kemény gumin is hosszú út lesz hátra. Szerintem az én gumijaim 6-7 körrel idősebbek voltak, mint George-é vagy Landoé, szóval nem volt könnyű” – nyilatkozta az FIA sajtótájékoztatóján.
„Ráadásul egész futam alatt gondjaim voltak a váltással – lefelé és felfelé is –, ami szintén nem segített. Az autó egyensúlya sem volt ott, ahol szerettem volna, így a második hely volt a maximum, amit ki tudtunk hozni ma. Ugyanakkor, még ha tökéletes is lett volna a balansz, ha a második helyen maradok az első kanyar után, akkor is csak a második hely lett volna elérhető. Itt ez így működik. Ha nem történik semmi különös, például egy biztonsági autós szituáció vagy valamilyen lehetőség, akkor az a helyezés marad, amit az első kanyar után birtokolsz.”
Verstappent ezután a Red Bull előrelépéséről kérdezték. „Szerintem az elmúlt néhány verseny során egyértelműen sokat javultunk – felelte. – Voltak dolgok, amiket ezen a hétvégén csináltunk, és ezeket valószínűleg újra meg kell vizsgálnunk a következő futamokra. De nincs semmi sokkoló, vagy olyan, hogy ne tudnánk, hová tűnt a tempó. Egyszerűen csak vannak dolgok, amiket elemeznünk kell, és remélhetőleg a jövő hétvégén egy kicsit jobbak lehetünk.”
2026-ból is áldoztak
Miközben több módszerrel is igyekszik javítani az autón, a Red Bull Szingapúrba egy új első szárnyat is vitt, ami annak tükrében, hogy jövőre teljesen megváltoznak a szabályok, és a csapatok az erőforrásaikat már jelentős részben vagy teljes egészében a következő évi modellre állították át, kissé meglepő.
Viszont bevált, mert bár versenytempóban Verstappen elmaradt a McLarentől, az időmérőn gyors tudott lenni, így biztosítva a Szingapúrban mindennél fontosabb pályapozíciót. Eközben pedig Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke úgy értékelt, hogy „amit sikerült feltárnunk, az nem csak az alacsony leszorítóerőre korlátozódik”, azaz van ok a bizakodásra a bikások szurkolóinak.
Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ráadásul Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is elismerte, hogy a szingapúri forma bizonyítja, hogy a Red Bull a padlólemez körüli folyamatos fejlesztésekkel és az új első szárnnyal kezd úrrá lenni az autója fő gyengeségein. Ennek azonban jövőre meglehet a böjtje.
Mekies ugyanis arról is beszélt, hogy az idei autó ilyen sokáig történő fejlesztése hátráltatja a Red Bull felkészülését a 2026-os szabályváltozásokra, amelyekre minden más csapat, így a McLaren is, már jóval korábban áthelyezte a fókuszt. Persze jogosan vetődhet fel, hogy ez a hozzáállás kellett-e Max Verstappen megtartásához, ám a csapatfőnök szerint egyébként is kulcsfontosságú volt feltárni, hogy miért szenvedtek régóta a fejlesztésekkel és miért ütköztek komoly problémákba az autóval több területen.
„Nagyon fontos volt, és még mindig az, hogy megértsük, van-e még teljesítmény ebben a projektben. Fontos, hogy a végére járjunk, mert a jövő évi projektet, még ha a szabályok teljesen mások is lesznek, ugyanazokkal az eszközökkel és módszerekkel fogjuk kidolgozni. És nagyon fontos, hogy az idei autóval validáljuk, hogy a mód, ahogy az adatokat értelmezzük, helyes-e, hogy a fejlesztés iránya megfelelő-e, [és hogy] mi hozta ezt a fejlesztési szintet. Ez ad majd önbizalmat a télre a jövő évi autóhoz” – ecsetelte Mekies a The-Race.com-nak.
„Természetesen ennek ára van a 2026-os projekt szempontjából, de úgy érezzük, hogy számunkra ez a helyes cserearány anélkül, hogy megítélnénk, más csapatok mit csinálnak” – szögezte le.
A Red Bull tehát úgy érzi, a 2026-os projekt szempontjából is fontos az idei autó és az eszközeik megértése, az embernek azonban óhatatlanul is az jut eszébe, hogy mivel az energiaitalos alakulat jövőre története során először saját gyártású (a Ford technikai támogatásával) motorral versenyez – amelyről Mekies korábban elmondta, természetesen nem ringatják magukat abba a hitbe, hogy rögtön a Ferrari vagy a Mercede szintjén lesz –, ezért megpróbál még az idén minél több futamot nyerni és valahogy odaérni az első helyre a szezon végére, mert erre jövőre jóval kisebb esélye lesz.
A két pilóta drukkerei a közösségi médiában rögtön ráugrottak arra, hogy Oscar Piastri nem ünnepelte a dobogón a McLaren konstruktőri címét, Lando Norris ellenben igen. De erre is megvan a magyarázat.
A McLaren a Szingapúri Nagydíjon bebiztosította zsinórban második, a csapat történetének 10. konstruktőri világbajnoki címét, ám az ünneplést beárnyékolta a Lando Norris és Oscar Piastri között történt rajt utáni koccanás és az ausztrál versenyző frusztrációja. Noha Piastri a sajtósával folytatott eszmecsere után a versenyt követő interjúk során már nem mutatott feszültséget és azt mondta, hogy ki kell elemeznie a felvételeket, mielőtt véleményt alkotna, azért Andrea Stellán, a McLaren csapatfőnökén, valamint Zak Brown vezérigazgatón is látszott a feszültség, amikor kiálltak nyilatkozni David Coulthardnak.
Számos rajongónak pedig feltűnt, hogy miközben Brown, Stella és több McLaren-csapattag, valamint Lando Norris is a dobogón ünnepelt (nyitóképünkön) a díjátadó ceremónia után, Piastri nem volt ott. Ettől természetesen rögtön beindultak az összeesküvés-elméletek, az ausztrál pilóta hiányára azonban nem az a magyarázat, hogy a csapat nem tartotta fontosnak a jelenlétét, vagy esetleg ő maga nem akart odamenni.
A történtek hátterét a The-Race.com göngyölítette fel és azt írta, több körülmény összejátszása vezetett Piastri hiányzásához. Mivel a McLaren nem akart balszerencsét hozni magára, szándékosan nem készült semmilyen ünnepléssel azon túl, hogy csinál egy csapatfotót. A FOM azonban szerette volna, ha tud némi extrát nyújtani a nézőknek a konstruktőri cím kapcsán, ezért még a top hárommal készített interjúk előtt odarendelte a parc fermébe nyilatkozni Brownt és Stellát, illetve értesítette a csapatot, hogy a pódiumceremónia után különleges, dobogós ünneplésre várja őket.
A McLaren így a versenyirányítás épületébe rendelt több csapattagot, akik ott várakoztak, hogy a ceremónia után kimehessenek a dobogóra. Fontos megjegyezni, hogy a FOM terve szerint ez az ünneplés pilóták nélkül zajlott volna, kizárólag a csapattagokra és a konstruktőri címre koncentrálva. Azonban ahogy az első három helyezett, azaz George Russell, Max Verstappen és Lando Norris elhagyták a pódiumot, hogy elinduljanak a televíziós interjúk helyszínére, majd elhaladtak az épületben a várakozó McLaren-csapattagok mellett, azok spontán karon ragadták Norrist és visszavitték magukkal a dobogóra, hogy ő is velük ünnepelhessen.
Hogy hol volt eközben Piastri? Mivel eleve az volt a terv, hogy pilóták nem lesznek a dobogós konstruktőri ünneplésen, a McLaren nem értesítette őt, ehelyett az ausztrál a szokásos mérlegelés után elindult a sajtónak elkülönített karámba nyilatkozni, és miközben ezt tette, a mögötte levő képernyőkön látszott, ahogy a McLaren több tagja a dobogón ünnepel. Mire itt végzett, addigra az ünneplés már réges-régen véget ért, így Piastri visszatért a McLaren irodáiba (itt már nem az Európában használatos motorhome-ok vannak), és ott várta meg, hogy Norris is letudja a kötelezettségeit a média felé, majd mind a ketten részt vettek a McLaren bokszutcában összetrombitált, immár szinte a teljes helyszínen levő csapatot felvonultató fotózásán.
Érdekesség, hogy erről az alkalomról meg Zak Brown maradt le, mert Norrist olyan sokáig faggatta a sajtó, hogy az amerikai üzletembernek addigra el kellett indulnia a reptérre, hogy elérje a járatát.
A pontszerző helyezések szempontjából fontos előzéseket, köztük Fernando Alonso szenzációs bevetősédét sem láthatták az F1-es Szingapúri Nagydíjat követő milliók.
Miként azt Fernando Alonso is megjegyezte a közösségi médiában, az F1-es közvetítésekért felelős FOM több izgalmas jelenetről, többek között Lewis Hamilton fékhiba miatti visszalassulásáról is lemaradt a Szingapúri Nagydíjon. Utóbbi azért történt, mert a rendező az első három helyezettre, illetve az ünneplésre koncentrált, ami még megbocsátható, ám az már talán kevésbé, hogy a verseny alatt több, a pontszerző helyezések szempontjából fontos előzést sem mutatott meg a nézőknek sem élőben, sem visszajátszában.
Így lemaradtunk Carlos Sainz és Fernando Alonso pontszerző helyekre történő felzárkózásának szinte összes előzéséről, ám egy X-felhasználó összeszedte ezen jelenetek fedélzeti kamerás felvételeit.
A videóban sorrendben látható Alonso Hadjar elleni szenzációs bevetődése az 5. körben a 8-as kanyarban mindkét pilóta fedélzeti kamerájából, majd a spanyol és Oliver Bearman kemény csatája a 10. helyért a 45. körben, végül pedig Alonso Sainz és Lawson ellen bemutatott sima előzése a 9., illetve a 8. helyért. A kétszeres világbajnok 5-öt előzött a versenyen, ebből 3-at semmilyen formában sem mutatott meg a rendező.
Sainz esetében ez a mérleg még rosszabb. A Williams mindkét autójának időmérőről történt kizárása után a 18. helyről rajtoló versenyző a mezőnyből utolsóként, az 50. körben ejtette meg egyetlen kerékcseréjét, majd a következő 9 kör során 5-öt előzött, a rendező azonban mind az 5-ről lemaradt. A legutolsó pillanat, amikor Sainz-cal kapcsolatban láthattunk bármit, az a 36. körben a barátnőjét mutató közeli felvétel volt…
Az előzések sorrendben: Stroll ellen az 51. körben a 14. helyért; Bortoleto és Colapinto ellen az 52.-53. körben a 13., illetve 12. helyért; Tsunoda ellen az 57. körben a 11. helyért; Hadjar ellen az 59. körben a 10. helyért. Érdekesség, hogy a korábban felsorolt versenyzőkhöz hasonlóan Sainz-cal szemben hatalmas gumihátrányban levő francia megpróbálta kitrükközni a spanyolt, és szándékosan elengedte, hogy így majd ő nyithassa a DRS-t, és rögtön visszavehesse a pozíciót, azonban csúnyán elszámolta magát, mert már jóval a mérési pont után állt félre, így lényegében a semmiért adta oda az utolsó pontszerző helyet.
Íme az összes előzés:
All overtakes missed from yesterdays race because the TV director was simping at drivers’ families.
Lewis Hamilton brit humorral vágott vissza Fernando Alonso felé irányuló dühkitörésére a közösségi médiában, miközben a spanyol veterán ugyanott az F1 közvetítéséért felelős FOM-nak szólt be.
Nem állt a helyzet magaslatán a rendező a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon, hiszen számos érdekes csatáról és előzésről is lemaradt, valamint azt is csak az időmérő monitorokon figyelhettük, ahogyan a hajrában Fernando Alonso rohamosan közeledett a fékjeivel küszködő Lewis Hamiltonra.
A spanyol veterán hétvége korábbi részéhez hasonlóan ezúttal is frusztrált rádiózásai azonban bekerültek a közvetítésbe, amire a kétszeres világbajnok utólag az X-en reagálva nevetős emoji kíséretében azt írta: „Most, hogy be lett biztosítva a pole pozíció a privát rádióadáshoz, itt az ideje finomhangolni a fő közvetítést és minden izgalmat megmutatni a rajongóknak! Gyerünk!”
Alonso ezzel nyilván arra célzott, hogy a rádiózásai helyett inkább a pályán zajló eseményeket kellett volna megmutatni a szurkolóknak. A 44 esztendős veterán nem először kritizálja a FOM-ot, amiért adásba teszi a rádióbeszélgetéseit. Tavaly decemberben, az Abu-dzabi Nagydíjon például kifejtette: Ahogy lenni szokott, némelyik megjegyzésem jó, némelyik rossz volt, de a FOM-nak valamiért mániája, hogy a rossz megjegyzésekkel kapcsoljon össze. A zsémbes figurának akarnak beállítani. Éveken át próbálták, és nem fog sikerülni nekik.”
Alonso korábban azt is kifejtette, hogy szerinte a rádiózások a pilóta és a mérnöke közötti privát beszélgetések, amit egyáltalán nem kellene hallania a nézőknek.
Hamilton reagált a kifakadásra
„Nem hiszem el! K**** nem hiszem el, k**** nem hiszem el, k**** nem hiszem el, k**** nem hiszem el! Biztonságos fékek nélkül vezetni?” – hangzott Alonso célbaérés utáni kifakadása, amit egyébként a FOM nem játszott be a közvetítésbe, de utólag ellepték az internetet az erről készült felvételek.
A spanyol ezután még egy ideig forrongott, amiért Hamilton a pályalevágásoknak köszönhetően maradt előtte, de aztán a hétszeres világbajnokot megbüntették és egykori csapattársa mögé került.
Hamilton nem vitatkozott a büntetés ellen, ami nem meglepő, hiszen csak egy 7. helyet bukott el egy 8.-ért cserébe, egy nappal később pedig a közösségi médiában még reagált is Alonso döühkitörésére, és a „Fél lábbal a sírban” című híres angol vígjátéksorozat egyik legendás jelenetét posztolta a „18 évnyi…” felirat mellett (ennyi ideje versenyez az F1-ben). A vígjáték főszereplője a zsémbes öregúr, Victor Meldrew…
Íme:
Lewis Hamilton posting this video the day after Fernando Alonso's radio message is exactly why we love their rivalry 😅 pic.twitter.com/xWBXK2Be39
Charles Leclerc a Szingapúri Nagydíj után lesújtó összegzést adott arról, hogy hol áll jelenleg a továbbra is nyeretlen Ferrari.
A hétvége előtt úgy tűnt, a Ferrari számára a Szingapúri Nagydíj jelentheti az idei szezon egyik, ha nem az utolsó esélyét arra, hogy végre futamot nyerjen, ehhez képest Charles Leclerc csak a 6., Lewis Hamilton pedig büntetése után csak a 8. helyen végzett. A két SF-25-ös szinte az egész versenytáv során a fékekkel küszködött, a hétszeres világbajnoknak pedig végül el is szállt a bal első féke.
Eközben Leclerc-t a mérnöke folyamatosan arra kérte, hogy vitorlázzon be a féktávokra, amitől a monacói eléggé frusztrálttá vált, utólag pedig elmondta, szinte nem volt olyan kör, hogy ne kellett volna a fékjeire figyelnie.
„A nyolcadik körtől gyakorlatilag már csak a fékek menedzseléséről szólt az egész. Szerintem mindenki kénytelen valamennyire menedzselni a fékeket egy ilyen pályán, de mi a legrosszabb oldalon voltunk, és ez elképesztően megnehezítette a dolgunkat. Az egész futamunk rendkívül nehéz volt” – idézi őt az Autosport.
A Ferrari emellett ismét szembesült azzal az őt egész évben sújtó problémával, hogy nem tudta eléggé közel engedni az autót az aszfalthoz. Hogy valahogy tempót csikarjon ki belőle, Leclerc az időmérő végén a lehető legmeredekebbre állította az első szárnyát, de ez sem hozott változást. A futam után pedig lesújtó összegzést adott a maranellóiak helyzetéről.
Fotó: Ferrari
„Sajnos nincs olyan versenyautónk, amellyel harcolni tudnánk az élmezőnnyel. A McLaren egész évben ugyanekkora előnyt tartott velünk szemben. A Red Bull Monzától kezdve új szintre lépett, és most már egy szinten van a McLarennel. A Mercedes is felzárkózott hozzájuk. És aztán ott vagyunk mi. Ez nem könnyű, nyilvánvalóan, mert szeretnél jobb helyekért küzdeni. De jelenleg úgy érezzük, mintha csak utasai lennénk az autónak, és nem tudunk többet kihozni belőle.”
Leclerc az időmérő után „alulkormányzott, mégis hirtelen és kiszámíthatatlan” autónak jellemezte az SF-25-öst, a verseny után pedig nem sok jóval kecsegtetett a hátralevő hat versenyre. „A kép, amit ezen a hétvégén láttunk, valószínűleg azt mutatja, mire számíthatunk az idény hátralévő részében – mondta, majd rátért arra, hogy a tavalyi év után mekkora csalódást jelent mindez. – Nyilvánvalóan, ha egy olyan évből jössz, ahol harcban vagy a konstruktőri világbajnoki címért, és aztán idejössz nagy elvárásokkal, de már az elejétől fogva elmaradnak a valós teljesítménytől, és az év során sem látsz javulást, az nagyon nehéz.”
Azt ugyanakkor leszögezte, hogy mindez nem fogja elvenni a kedvét. „Rengeteg energiát igényel ez az egész, de ez engem nem demotivál. Sőt, inkább még jobban motivál arra, hogy megfordítsuk a helyzetet.”
Nem akarta képletesen szólva rácsapni a telefont a McLaren vezérigazgatójára Oscar Piastri a szingapúri futam után, így az első ránézésre az ausztrál versenyző frusztráltságát tükröző jelenetnek más oka van.
Miként arról mi is beszámoltunk, a Lando Norris által a rajt után félrelökött Oscar Piastri első blikkre frusztáltságában nem kívánta végighallhatni Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának neki címzett köszönetnyilvánítását, helyette megszakította a rádióösszeköttetést és kiszállt az autóból. A The-Race.com azonban kiderítette, hogy nem szándékosságról volt szó.
Amikor a 4. helyen végző ausztrál behajtott a bokszba, versenymérnöke, Tom Stallard emlékeztette arra, hogy „teljesen” kapcsolja le az autót, azaz „kapcsold le a motort, várj öt másodpercet, aztán teljes lekapcsolás.” Piastri a megállás után ennek eleget is tett, és elkezdte a procedúrát, amikor egyszer csak az F1 TV fedélzeti kamerás csatornáján is hallhatóan megszólalt Brown: „Oscar, megvédtük a bajnoki címet. Jó verseny, kemény verseny volt. Köszönöm, hogy…”
És ennyi, Brown hangja itt eltűnt, Piastri pedig a kormány kivétele után kiszállt és elsétált. Ám mint kiderült, ő a nézőkkel ellentétben már nem is hallotta az amerikai üzletembert, mert mire Brown elkezdett hozzá beszélni, már lekapcsolta az autó rendszereit, így a kommunikációt is, azaz nem működött a rádiója.
Mindössze annyi történt tehát, hogy Brown kissé késve akarta átadni üzenetét az ezzel együtt nyilván csalódott versenyzőjének.
Több égető kérdést is felvet az, ami a Szingapúri Nagydíj elején Lando Norris és Oscar Piastri között történt, elsősorban pedig arra világít rá, milyen veszélyek rejlenek abban, ha egy csapat állandóan igyekszik igazságos küzdelmet biztosítani a két pilótája között.
Mivel csapattársak között esett meg, akik ráadásul a világbajnoki címért harcolnak, Lando Norris és Oscar Piastri szingapúri koccanása óhatatlanul nagyobb figyelmet kapott volna akkor is, ha utána nem merült volna fel, hogy a McLarennek ismét közbe kellene avatkoznia, és az ausztrál mögé parancsolnia az őt arrébb lökő britet. Ám azok után, hogy az Olasz Nagydíjon Norris elrontott kerékcseréje miatt félreállították előle Piastrit, mondván utóbbi nem is került volna elé, ha a szokásjoggal ellentétben nem őt hozzák ki először a bokszba, egyértelművé vált, hogy adott helyzetben a McLaren a szokottnál messzebb is kész elmenni a fair küzdelem érdekében.
Ezzel pedig kinyitották Pandora szelencéjét, hiszen mostantól nemcsak az elrontott bokszkiállásokkor, hanem gyakorlatilag minden olyan szituációban fel fog merülni a mesterséges beavatkozás szükségessége, amelyben egyik vagy másik pilótát vélt vagy valós igazságtalanság éri. Ezek után nem lehet meglepődni azon, hogy Piastri és versenymérnöke, Tom Stallard között az alábbi párbeszéd játszódott le azután, hogy Norris nekiment az ausztrálnak és átvette tőle a 3. helyet.
Piastri az 1. körben: „Ez nem volt túl csapatszerű, de legyen.” Piastri a 2. körben: „Szóval rendben van, hogy Lando egyszerűen kilök az útból? Stallard: „Nézzük az esetet, visszajelzek. Most próbálj meg nyugodtan vezetni.” Stallard (3. kör): „Még mindig vizsgáljuk az incidenst. Meg fogjuk nézni, de fókuszálj arra, amit irányítani tudunk.” Stallard: „A 3-as kanyarban történt eset miatt a felügyelők nem indítanak vizsgálatot. Landónak el kellett kerülnie Verstappent, ezért nem lépünk közbe a futam alatt, utána viszont kiértékeljük.” Piastri: „Haver, ez nem fair. Sajnálom, de ez nem fair. Stallard: „Oscar, lehetőségünk lesz közösen kielemezni az esetet a futam után. Most koncentrálj a versenyre, még jó eredményt érhetünk el.” Piastri: „De ha egy másik autót úgy kerül el, hogy közben a csapattársának nekimegy, az elég szar módja az elkerülésnek.”
Piastri a futam utáni interjúkra azonban már higgadtabban állt oda (miután sajtósával eltűnt a McLaren motorhome-jában, hogy megbeszéljék a követendő stratégiát), és elmondta: „Amint teljes képet kapok a dolgokról, akkor igen, kétségtelenül beszélni fogunk róla. Szeretném pontosan látni, mi történt, mielőtt bármilyen következtetést levonnék.”
Fotó: McLaren
A pontversenyt továbbra is vezető, ráadásul elég jelentős, 22 pontos előnyben levő versenyzőt azzal sem lehetett kizökkenteni, amikor arról kérdezték, aggódik-e amiatt, hogy Norrist előnyben részesíti a csapat, mert erre határozott „nemmel” felelt, majd akkor sem tévesztett ütemet, amikor azt tudakolták tőle, hogy a szezon eddigi részében a garázs mindkét oldalán teljesen fair volt-e a bánásmód.
„Ööö… Szerintem végső soron igen – válaszolta. – Nyilván voltak nehéz helyzetek az egész csapat számára, és szerintem több dologról is beszéltünk már nyíltan. Bizonyos pontokon jobban mentek a dolgok, igen. De összességében ez egy tanulási folyamat az egész csapat számára. És nagyon örülök, hogy a szándékok valóban jóindulatúak, ha ez így érthető. Szóval egyáltalán nem aggódom emiatt. Nyilván voltak nehéz helyzetek az idén, és ez is egy ilyen.”
De akármennyire is vette fel a politikai korrektség álarcát, Piastrinak zárt ajtók mögött egészen biztosan lesznek kérdései arról, hogy a hátralevő hat versenyen mire is számítson az ehhez hasonló helyzetekben.
Mindenkinek joga van mindenhez, csak a végén valaki sírni fog
Arról talán kár vitát nyitni, hogy Norris az előzéssel, vagy Piastri a rádióban megfogalmazott kritikájával tett-e olyasmit, amit nem kellett volna, mert mindkettejük megnyilvánulása teljesen érthető. Norris olyan agresszivitást mutatott, aminek a hiányáért rengeteg kritikát kapott már, és az ő helyzetében nem is elvárható, hogy ne tegye be az autóját egy kínálkozó résbe, és próbálja meg kihasználni az egyetlen lehetőséget, hogy pontokat hozzon a csapattársán Szingapúrban.
Hogy kicsit elszámította magát és nekiment Verstappennek, majd ettől nekikoccant Piastrinak, az tény, de utóbbi is úgy vélte, hogy ebben semmi szándékosság nem volt, azaz Norris egyszerűen hibázott egy kicsit, ami a rajt utáni tumultusban rengetegszer előfordult már bárkivel, és még rengetegszer elő is fog.
Fotó: McLaren
Mindeközben Piastri az egészből annyit látott, hogy Norris egyszer csak megérkezik balról és eltalálja őt. Azok után, hogy Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke korábban kerek-perec kijelentette, hogy az egyetlen dolog, ami tilos a pilótáik számára, az az ütközés, Piastri joggal vélte úgy, hogy Norrisnak vissza kellene adnia a helyét.
És itt jön a McLaren szempontjából a legégetőbb kérdés: az oly sokat emlegetett papajaszabályok, valamint az Olasz Nagydíjon történtek fényében mennyire következetes hozzáállás az, hogy amikor egyik versenyző úgy előzi meg a másikat, hogy nekimegy, akkor nem tesznek semmit, mondván, ilyen a versenyzés? Norris egyértelműen megszegte az aranyszabályt, míg a csapat már a futam közben is azzal védekezett, majd Stella ugyanezt elmondta az interjúk során is, hogy a Verstappennel történt kontakt vezetett a Piastrival való ütközéshez. A lényegen azonban ez mit sem változtat: Norris hibázott, ami miatt nekiment a csapattársának.
Volt azonban egy lényeges eleme az egész helyzetnek, amit a McLaren egyszerűen nem hagyhatott figyelmen kívül. Ez pedig az, hogy a felügyelők is megnézték az esetet, majd úgy döntöttek, hogy az vizsgálatra sem érdemes, és belefér a rajt után szokásos apróbb hibák halmazába. Ha a McLaren úgy kötelezi Piastri elengedésére Norrist, hogy a felügyelők eközben közlik, hogy szerintük nem kell büntetni senkit, azzal a wokingi istálló komplett idiótát csinált volna magából. Ezt nyilván el akarták kerülni, így inkább megvárták, hogy miként határoznak a felügyelők, majd amikor kiderült, hogy vizsgálni sem fogják az esetet, igazodtak a döntéshez. Azt persze soha nem fogjuk megtudni, mi lett volna akkor, ha vizsgálatra kerül sor, de könnyen lehet, hogy egy ilyen szituációban megcserélték volna a két autót, hogy elkerüljék a büntetést.
Fotó: McLaren
Az alapvető probléma a McLaren szempontjából tehát az, hogy a patikamérlegen méricskélt igazságosdi oda vezetett, hogy a versenyzőik mostantól minden vitás szituációban fel fogják tenni a kérdést, hogy nem kellene-e a csapatnak köszbeszólnia és rendet tennie. Abszolút elfogadható hozzállás, ha valaki azt mondja, hogy ilyen a versenyzés, Norris erőszakos volt és sikerrel járt, ennek bele kell férnie. De mivel a McLaren olyan helyzetbe lavírozta magát az idén, amelyben a kárvallott fél részéről azonnal felmerül a helyreigazítás igénye, mostantól minden hasonló eset a sokszorosára nagyítódik majd a közvélemény szemében, és vitákat szülhet a csapatban.