Címke: F1

  • Leclerc-re ráijesztett a Ferrari ezzel az információval

    Leclerc-re ráijesztett a Ferrari ezzel az információval

    Charles Leclerc Austinban először végzett a dobogón a júliusi belgiumi futam óta, amiben a mezőny nagy részétől eltérő taktika is segítette.

    Mint tudjuk, a Ferrari hajlamos időnként rossz döntéseket hozni, de az USA Nagydíjon dobogót ért Leclerc-nek, hogy a lágy abroncson indult, majd a közepest kapta meg a második etapra. A mezőnyből rajta kívül csak ketten választották ezt a keveréket a rajthoz, ami tapadáselőnyt biztosít, és ebből a monacói is hasznot húzott, hiszen megelőzte Lando Norrist.

    „Amikor a rajtrácson szólt a mérnököm, hogy szinte csupán én indulok a lágy gumin, kicsit aggódtam, azt gondoltam, lehet, hogy rossz a megérzésünk, de a választásunk végül jónak bizonyult” – mondta a verseny utáni sajtótájékoztatón.

    „Tudtam, hogy agresszív stratégiát választottunk. A tervem az volt, hogy elsőként jöjjek ki az első kanyarból. Ez nem sikerült, de legalább javítottam egy pozíciót, és ez segített azzal, hogy tiszta volt előttem az út, segített rajtunk.”

    Max Verstappennel nem tudta tartani a lépést, ezért említette a tiszta terepet. Norris mögött bizonyára hamarabb elkoptatta volna a legpuhább gumikat a turbulens levegőben, ha a nyomában marad, így viszont nagyjából optimális távig jutott az első etapban. A McLaren erőfölénye mindazonáltal kijött a verseny végére, és a fordított gumistratégián haladó Norris visszaelőzte Leclerc-t.

  • Piastri pofonegyszerű megoldástól várja, hogy ne kelljen aggódnia

    Piastri pofonegyszerű megoldástól várja, hogy ne kelljen aggódnia

    Oscar Piastri előnye tovább fogyott a bajnoki tabella élén az USA Nagydíjon, de egyelőre nem izgul.

    Érdekes módon sokan nem a csapattársát, Lando Norrist, hanem a nyár végére tetemes hátrányba kerülő Max Verstappent látják a legveszélyesebbnek rá a vb-címre, hiszen az előző négy nagydíjból hármat megnyert, és Szingapúrban is Piastri előtt végzett.

    Utóbbi szerencséjére Verstappennek még nincs teljesen a saját kezében a sorsa, ugyanis ha a hátralévő öt nagydíj mind a hét futamát megnyeri (kétszer sprintet is rendeznek), önmagában még az sem garantálja számára a címvédést, de ez azt a forgatókönyvet feltételezi, hogy az ausztrál minden alkalommal 2. lesz, ami a mostani formáját elnézve kevéssé valószínű: az előző három nagydíj egyikén sem állt dobogóra.

    „Max és a Red Bull sokat gyorsult a nyári szünet óta. Már az év elején is felvillantották a tempójukat, de azóta egyenletesen teszik ezt – ismerte el Piastri. – Jól elkapta a fonalat [Verstappen] az előző versenyeken, de ha újra megtaláljuk a ritmust, illetve én a tempómat, akkor nincs okom a komoly aggodalomra. Még hosszú a bajnokság. Max gyors ütemben közeledett hozzám, de a lemaradása még nem épp kicsi öt fordulóval a vége előtt. Ha újra rátalálunk a tempóra, rendben leszünk.”

    Vészesen fogy Piastri előnye, az ausztrál elmondta, miért szenvedett ennyire Austinban

    Verstappen módosította korábbi álláspontját és most már nem érzi lehetetlennek a címvédést, a hátránya 40 pont. Piastri Bakuban mindegyik nap megrongálta az autóját, ami nullázáshoz vezetett, Szingapúrban Norris manővere miatt vesztett pozíciót egy ütközés keretében, és a jelek szerint az austini teljesítménye az, ami megkongathatja a vészharangot, hiszen nem tudott mentséget felhozni az 5. helyre.

    „Inkább vagyok ebben a pozícióban, mint a másik két riválisoméban. Ez a hétvége nem úgy alakult, ahogy akartam, vagy amit vártam, viszont más volt a korábbi kettőhöz képest. Baku más okból katasztrófának bizonyult, Szingapúrban meg történt, ami történt. Ez a mostani hétvége kilógott a sorból” – mondta.

    Ráadásul Austinban a vonalvezetés és az idén korábban látottak alapján várhattuk volna, hogy a McLaren visszaveszi a kezdeményezést a Red Bulltól, de ezen a hagyományos jellegű pályán sem fordult újra a kocka.

  • Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    A Red Bull az USA Nagydíjon olyasmivel bukott le, amit a hírek szerint már futamok óta csinál, és amivel akár kicsikarhatott volna egy büntetést Lando Norrisnak. De miért éri meg mindez, és egyáltalán, ez még belefér az F1-re mindig is jellemző játszmázásba?

    Az F1 olyan arcát mutatta meg a Red Bull az USA Nagydíjon, amelyről kevés szó esik, de ettől még évtizedek óta a sportág része. Mint arról mi is írtunk, az energiaitalos csapatot egyik alkalmazottját rajtakapták, ahogy a pályabírók utasítása ellenére visszament a rajtrácsra a felvezető kör kezdete után, és ott valamit matatott azon a helyen, ahová a McLaren a Lando Norrist segítő ragasztócsíkot helyezte.

    A Red Bull végül 50 ezer eurós pénbrságot kapott (a felét felfüggesztették), de nem azért, mert az alkalmazott babrált a ragasztószalaggal, hanem azért, mert nem engedelmeskedett az utasításnak és visszament a rajtrácsra. De miért akart egyáltalán hozzányúlni a ragasztóhoz, és mire használja azt a McLaren?

    Kezdjük az utóbbival: ezt a túraautózásban elterjedtebb megoldást több F1-es pilóta, köztük Norris is használja azért, hogy a lehető legpontosabban be tudjon állni a rajtkockába a felvezető kör végén. A szalagot a McLaren britjének esetében Will Joseph, Norris versenymérnöke szokta felhelyezni a pilóta instrukciói alapján azt követően, hogy az autó megérkezett a rajtrácsra. Ilyenkor Norris a pilótafülkében ülve figyeli a kezében az ezüstszínű szalagot tartó Josephet, és az autójának valamelyik részét referenciaként használva úgy pozícionáltatja vele a szalagot, hogy a felvezető kör végén azt figyelve és az autó adott részéhez igazítva pontosan ott tudjon megállni, ahol kell.

    Az Autosport fotóján pirossal bekarikázva az austini pálya bokszfalára, közvetlenül a megnyitás mellé felragasztott szalag:

    Akiben most felvetődött, hogy de miért kell ilyen eszközökhöz folyamodni, mikor fel van festve a rajtkocka az aszfaltra, sőt, még egy sárga segédvonal is segíti a pilótákat a pontos beállásban, az valószínűleg még nem ült modern F1-es autóban. A versenyzők ugyanis nem elég, hogy nagyon mélyen ülnek, egy csomó dolog zavarja őket a kilátásban a glóriától kezdve a pilótafülke szélén át a kerekekig és az azok fölött levő takarólemezig. A rajtkockához képest oldalra túlnyúló sárga vonal segít valamelyest, de az is az aszfalton van, így a bokszfalra (az oldal attól függ, hogy a pilóta melyik oldaláról rajtol a rajtrácsnak) helyezett ragasztószalagnál nincs láthatóbb segítség.

    Mivel ha bármelyik kerék futófelületének akár csak egy apró része is túllóg oldalra vagy előre a rajtkockán, az büntetést von maga után, a pontos beállás nagyon fontos. És mint az F1-ben minden területen, itt is mindenki igyekszik feszegetni a határokat és a lehető legjobb helyzetbe hozni magát, azaz annyira a rajtkocka elejére állni, amennyire csak lehetséges, hiszen azzal centimétereket nyerhet a többiekhez képest.

    És pontosan ezért éri meg a Red Bullnak babrálnia Norris ragasztójával, ha ugyanis csak egy kicsit is arrébb helyezik azt, azzal könnyedén hátrányba hozhatják a McLaren versenyzőjét. Jobb esetben – már Norris szemszögéből nézve – Norris nem fog tudni annyira előre állni, és kicsivel hátrébbról indul, rosszabb esetben pedig túllóg a rajkockáján és emiatt büntetést kap.

    Belefér vagy nem?

    A The-Race.com úgy tudja, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a Red Bull babrált Norris ragasztójával a rajt előtt, de most először buktak le vele, mivel elsőre nem sikerült a művelet – valószínűleg azért, mert a McLaren a korábbi esetekre reagálva változtatott a szalag rögzítési mószerén –, ezért a szerelőnek vissza kellett mennie azután, hogy ezt már nem tehette volna meg. A szaklap információi szerint ez a fajta trükközés ugyanakkor új a Red Bulltól, és csak az utóbbi versenyeken kezdték el.

    Hogy mindez mennyire sportszerű, azt mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy nem szabálytalan, az FIA ugyanis sem a ragasztó használatát, sem annak eltávolítását nem szabályozza. Ugyanakkor miként arra a The-Race is rámutatott, számos terület van az F1-ben, amelyen a csapatok a szabályozás hiányának ellenére hallgatólagos megállapodás alapján sportszerűek egymással. Ilyen például a bokszutcai felszerelések eltávolítása a rivális autó útjából, amikor az kerékcserére érkezik, de állítólag azzal kapcsolatban is van ilyen megállapodás, hogy a parc fermében nem készítenek „kémfotókat” egymás autójáról.

    Az egy hétvége alatt 23 ponttal közelítő Verstappen sem rengette meg a McLaren saját magába vetett hitét

    Ezzel együtt a Forma–1-nek mindig része volt a szürke zónákban trükközés, a riválisok idegesítése és az ellenük folytatott pszichológiai hadviselés (láttunk már példát arra is, hogy a vb-csata kiéleződésével a bokszutcai felszerelések is „véletlenül” ott maradtak az útban), a kérdés már csak az, hogy az, amit a Red Bull csinál, ebbe a kategóriába tartozik-e, vagy az már túl sok lenne, ha mondjuk Norris amiatt bukná el a vb-címet, hogy valamelyik versenyen büntetést kap, mert a rivális trükközése okán túllógott a rajtkockáján.

    Az FIA Nemzetközi Sportkódexének 12.2.1.m cikkelye egyébként kimondja, hogy „a verseny tisztaságát érintő elvek bármilyen megsértése, sportszerűtlen viselkedés, vagy a verseny eredményének a sportetikával ellentétes módon történő befolyásolására tett kísérlet” szabályalanságnak minősül. Hogy a ragasztószalaggal babrálás ebbe a kategóriába tartozik-e, az nem valószínű, de biztosan csak akkor derülne ki, ha valaki hivatalos panaszt nyújtana be miatta az FIA-nál.

    Hogy ezek után a Red Bull folytatja-e McLaren ragasztószalagjának babrálását, az leghamarabb a hétvégi Mexikói Nagydíjon fog kiderülni, de az biztos, hogy mindenki árgus szemekkel fogja figyelni az ezüstszínű szalagot, a wokingiak pedig alighanem további óvintézkedésekkel készülnek majd.

    És hogy mi az egészben a leginkább figyelemreméltó? Az, hogy a Red Bull egyáltalán szükségét érzi az efféle játszmázásnak, mert ez azt mutatja, hogy hiába volt Max Verstappen 33 pontos hátrányban Norrisszal és 55 pontos hátrányban Piastrival szemben az USA Nagydíj előtt, és még ennél is nagyobb lemaradásban a korábbi futamokon, a bikások már akkor abszolút vb-harc üzemmódba kapcsoltak, azaz minden bizonnyal már néhány futam óta úgy vélik, hogy igenis lehet esélyük elkapni a McLareneket.

  • Elég lenne, ha egy kanyarig tartanának a versenyek? Russell lesújtó képet festett az F1-ről

    Elég lenne, ha egy kanyarig tartanának a versenyek? Russell lesújtó képet festett az F1-ről

    Mivel balszerencsés volt a rajtnál, nyár óta legrosszabb eredményét érte el az USA Nagydíjon, viszont ha két századmásodperccel gyorsabb az időmérőn, Max Verstappent üldözhette volna a célig. George Russell szerint ilyen pofonegyszerű a mai Forma–1 képlete, amelynek az érdemi része a kvalifikáció utolsó szakaszából, majd másnap az első kanyarig tartó sprintből áll.

    Russell a negyedik helyről rajtolt Austinban, de a rajtból rosszul jött ki, Lewis Hamiltonnal és Oscar Piastrival szemben is pozíciót veszített, innen pedig a továbbiakban már lehetetlennek tartotta, hogy előrébb jusson, hiába volt képes ugyanolyan tempóra, mint az előtte haladók. A Mercedes pilótája a futam utáni összegzésében az F1-es versenyek kiszámíthatóságán morgolódott.

    „Jól jöttem el a rajtnál. Max maga mögött tartotta Landót [Norris], és arra számítottam, hogy Lando a külső ívre húzódik majd Charles [Leclerc] ellen védekezve, de nem tette. Emiatt beragadtam mögé, Lewis és Oscar pedig megelőzött, ami nagyon frusztráló volt” – idézi Russellt a Racefans.

    „A mai F1 az első kanyarig tartó versenyről szól. A gumikopás nem játszik szerepet. Az első hat helyen a leggyorsabb és a leglassabb autót csak három tizedmásodperc választja el, miközben legalább fél másodperces különbség kell az előzéshez. Szóval ha a harmadik helyen jöttem volna ki az első kanyarból, akkor dobogós vagyok, de ehelyett a hatodik helyen jöttem ki, tehát hatodik lettem.”

    A rosszat már eltanulta Verstappentől Tsunoda, ki is akadt rá egy ellenfél

    „A Ferrari csak a kilencedik és a tizedik helyen kvalifikált a sprintre [valójában 8. és 10.]. Ha az a főverseny lett volna, akkor mi sok ponttal távozunk, nekik pedig rossz hétvégéjük van. De ilyen apróságokon múlik az egész. Ha én 20 ezreddel gyorsabb vagyok az időmérőn, akkor az első sorból rajtolok, és valószínűleg a második helyen értem volna célba. Az időmérőnek és az első kanyarnak hatalmas szerepe van, arra pedig már nem is emlékszem, mikor volt utoljára olyan versenyünk, ahol kétszer kellett kereket cserélni. Sajnos ez így csak vonatozás.”

    Russell két héttel korábban, Szingapúrban még győzelmet szerzett, amiben persze fontos szerepe volt annak, hogy ott a pole-ból rajtolt. Véleménye szerint a szezonból hátralévő öt helyszínből még kettőn lehet képes hasonlóan kimagasló eredményre a Mercedes, persze csak akkor, ha a hétvége kevés kulcspillanatában nem hibáznak.

    „Szerintem Katar és Vegas jelentik majd a két legjobb esélyünket. De ugyancsak az időmérős körön fog múlni. Ha egy erős körrel az első sorba kerülünk, akkor megtarthatjuk a pozíciót. Mexikóban pedig ugyanez lesz a történet, a Q3-on és a verseny rajtján fog múlni minden” – kanyarodott vissza a nyilatkozata fő motívumához a brit.

  • A Ferrari csapatfőnöke elismerte egy hibáját, amivel megpecsételte Leclerc-ék szezonját

    A Ferrari csapatfőnöke elismerte egy hibáját, amivel megpecsételte Leclerc-ék szezonját

    Október derekánál járva az F1-es csapatok fő fókusza már rég nem az idei autón, hanem a teljesen új szabályok szerint épülő 2026-oson van, de kevesen álltak le olyan korán a 2025-ös fejlesztésekkel, mint a Ferrari – Frédéric Vasseur pedig nem számolt azzal, hogy ennek milyen hatása lesz a csapat moráljára.

    A Scuderia csapatvezetője az USA Nagydíj versenye előtt beszélt a fejlesztések korai leállításának ezen aspektusáról.

    „A célunk mostantól a szezon végéig az, hogy nyerjünk egy versenyt, de ennél is fontosabb, hogy második helyen végezzünk a bajnokságban, ahol most a Mercedes még kicsivel előttünk van. Kissé frusztráló a helyzet, mert nagyon korán felhagytunk az idei autó fejlesztésével, én pedig alighanem alábecsültem, hogy ez milyen mentális hatással jár a fennmaradó 17 versenyre” – nyilatkozta a Canal+-nak, eszerint a csapat utolsó igazi fejlesztése még májusban, az Emilia-romagnai Nagydíjon került fel az autókra.

    Lewis Hamilton az austini időmérő után maga is azt sorolta, a közvetlen ellenfelek közül tudomása szerint ki mindenkinek érkeztek a közelmúltban fejlesztései, szemben a Ferrarival. Aligha lehet felemelő érzés a Ferrari garázsában, hogy a gyárból már nem érkeznek új elemek, így minden erőfeszítésük ellenére korlátozottak a lehetőségeik arra, hogy javítsanak idei helyzetükön – erre utalhatott Vasseur a mentális következményekkel.

    Hamilton „csodálatos” eredménnyel döntötte meg a Ferrari 43 éves negatív rekordját

    A vörösök mezőnyben elfoglalt helyét így leginkább a beállítások finomhangolása, az adott pálya és a körülmények befolyásolhatják – ennek jelentőségéről Charles Leclerc beszélt a hétvégén, ami végül viszonylag erős eredménnyel is zárult a csapat számára, a monacói ugyanis idei hatodik dobogóját szerezte.

    Fejlesztések ide vagy oda, Vasseur elmondása szerint a csapat továbbra is azért hajt a hátralévő öt versenyen, hogy 2014, 2016, 2020 és 2021 után ne az idei legyen az ötödik olyan szezon ebben az évszázadban, amelyet a Ferrari egy fia futamgyőzelem nélkül zár.

    Ami pedig a bajnokságot illeti, Austin után (ami sprinttel és sprint nélkül tekintve is a legeredményesebb hétvégéje volt a Ferrarinak idén) rendkívül szoros lett az állás a konstruktőri bajnokság második helyéért folyó versenyben, hiszen jelenleg a Mercedes 341, a Ferrari 334, a Red Bull pedig 331 ponttal áll, vagyis tíz egységen belülre került a három csapat. És ha a fejlesztések terén le is maradtak, az mindenképpen a Ferrari mellett szól a továbbiakra nézve, hogy a három istálló közül az ő pilótapárosuk szállítja a legstabilabban az eredményeket.

    Ha pedig a Ferrari a 2026-os szezont az új szabályokkal a mezőny élén kezdi, az azonnal más megvilágításba helyezheti Vasseur döntését az idei fejlesztések hanyagolásáról.

  • A rosszat már eltanulta Verstappentől Tsunoda, ki is akadt rá egy ellenfél

    A rosszat már eltanulta Verstappentől Tsunoda, ki is akadt rá egy ellenfél

    Oliver Bearman az USA Nagydíj után élesen kritizálta Yuki Tsunodát, aki szerinte elkeseredett manőverek sorát hajtja végre a versenypályákon, a legutóbbinak pedig austini csatájuk során ő lett az áldozata.

    A Haas versenyzője a hetedik helyért üldözte a Red Bull japánját, ám amikor a brit a 15-ös kanyarban a belső íven támadást kezdeményezett, Tsunoda a féktávon kissé befelé mozdította az autót, így elzárva az utat Bearman elől, aki ekkor már csak úgy tudta elkerülni az ütközést, ha lehajt a pályáról. Ennek nyomán megpördült és sok időt vesztett, de a 9. helyen végül így is pontot szerzett.

    A féktávon való irányváltás kérdése Max Verstappen F1-es megjelenésével lett forró téma a sportban, hiszen az ilyen manővereket veszélyességük és etikátlanságuk miatt íratlan szabályként kerülik a pilóták a profi autóversenyzésben. 2016-ban rövid időre még egy a paddockban csak Verstappen-szabályként hivatkozott előírás konkrétan ki is mondta a fékezés közbeni irányváltás tilalmát, de ma ez már nincs érvényben, a felügyelők minden veszélyesnek ítélt manőver körülményeit különállóan vizsgálják. Tsunoda és Bearman incidensében nem találták szükségét büntetésnek, a brit szerint azonban a japán a megmozdulásával messze alulmúlta az F1-es versenyzőktől elvárt szintet.

    „Nagyon veszélyes volt, amit tett, szembement a szabályok szellemével és egyáltalán a versenyzés szellemével. Fiatalon nem ezt tanuljuk, és nem is így szokás versenyezni ezen a szinten. És az sem a célunk, hogy erre tanítsuk a minket néző gyerekeket, mert nem szabadna másokra reagálva irányt váltani [féktávon], márpedig úgy éreztem, hogy ő ezt tette” – idézi a brit versenyzőt a Racefans.

    „Noha elkerültem a balesetet, két pozíciót veszítettem miatta, amiért nagy kár. Csalódott vagyok, mert ennél több is benne volt ebben a napban, legalább a nyolcadik hely, ha nem a hetedik, hiszen azon a ponton gyorsabb voltam, mint ő.”

    Bearman már tendenciát vél felfedezni a Red Bullnál Verstappen tempójától jelentősen elmaradó Tsunoda pályán mutatott agresszivitásában, és példaként elővette a sprintversenyen látott rajtját is, amivel noha 12 helyet lépett előre az 1-es kanyar végéig, a féktávon Isack Hadjar autóját is igénybe vette a lassításhoz.

    „Úgy tűnik, mintha sorozatosan ilyen elkeseredett manővereket hajtana végre. A sprintversenyen bevetődött a belső íven az első kanyarban, aztán a főversenyen is megismételte ezt. Sok kockázatot vállal, és valószínűleg nagyobb helyet kellett volna hagynom valakinek, aki így vezet” – bosszankodott Bearman.

    Tsunoda reagált a riválisa által megfogalmazott vádakra, nem érezve, hogy olyan ördögi manővert tett volna, mint ahogy azt Bearman beállítja.

    „Nem hiszem, hogy szélsőségesen rosszul csináltam volna bármit is. Majd megnézem az ő kamerájából is, hogy mi történt, mert persze balszerencsés, hogy ez lett a vége. Odáig kemény és jó csatát vívtunk” – fogalmazott a 7. helyen célba érő japán.

  • Az egy hétvége alatt 23 ponttal közelítő Verstappen sem rengette meg a McLaren saját magába vetett hitét

    Az egy hétvége alatt 23 ponttal közelítő Verstappen sem rengette meg a McLaren saját magába vetett hitét

    Az USA Nagydíj végérvényesen bizonyította, Max Verstappen képes öles léptekkel ledolgozni a ponthátrányát a bajnokságban, ha a McLaren nem áll a helyzet magaslatán. A csapat azonban még nem áll készen arra, hogy beálljon valamelyik versenyzője mögé a holland legyőzése érdekében.

    Verstappen hibátlan hétvégével megnyerte Austinban a sprintet és a vasárnapi futamot is, miközben a McLarenek szombaton elvéreztek a rajtbalesetben, vasárnap pedig Lando Norris egy 2., Oscar Piastri pedig egy 5. helyet tudott megmenteni. A Red Bull hollandja így a hétvége során 23 ponttal közeledett az egyéni tabellát vezető Piastrira, hátránya már csak 40 pont. Ami pedig a legaggasztóbb lehet a wokingiak számára, az a tendencia: Verstappen az elmúlt négy versenyhétvége mindegyikén mindkét McLaren-pilótát legyőzte az időmérőn és a versenyen is, és ha kitart a lendülete, tényleg van realitása, hogy a szezon végéig megfordítsa a nyáron még általa is elveszettnek gondolt bajnoki versenyfutást.

    Az austini hétvégén Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója már beszélt arról, hogy a Red Bull jelentette fenyegetés ellenére sem terveznek változtatni az eddigi elvükön, továbbra is egyenlő esélyekkel küldik harcba két versenyzőjüket Verstappen ellen, még ha ez magában is hordozza a kockázatot, hogy nevető harmadikként a holland elorozza előlük a bajnoki címet, mint tette azt 2007-ben Kimi Räikkönen szintén a McLaren versenyzőivel szemben.

    Andrea Stella csapatfőnök a futam utáni értékelésében optimista hangvételt ütött meg, szerinte a szezonból hátralévő pályák ismeretében nincs okuk azt feltételezni, hogy Verstappen fölénye folytatódni fog. Ugyanakkor ő is megerősítette, hogy ha a holland mégis ledolgozná ponthátrányát, akkor sem fognak önhatalmúlag beállni egy versenyző mögé, amíg a másiknak is van esélye a vb-címre.

    „A tény, hogy öt verseny és két sprint van még hátra, azt is jelenti, hogy növelhetjük is a különbséget Maxhez képest. Én így tekintek a helyzetre. Olyan pályák jönnek, amelyek fekszenek az autónknak, amelyben több is lakozik annál, mint amit most ki tudtunk aknázni. Emellett azt hiszem, a versenyzőink is elismerik, hogy ők maguk is végezhettek volna jobb munkát az előző versenyek némelyikén.”

    „A következő öt verseny lehetőséget jelent számunkra ahhoz, hogy növeljük az előnyünket Max előtt. Ha pedig eljönne a pillanat, hogy egy versenyző mögé kell beállnunk, azt csak a matematika fogja diktálni.”

    „Beszéltünk arról korábban, hogy mit tanulhatunk a múltbeli tapasztalatokból. Legalább két évet vissza tudok idézni, 2007-et és 2010-et, amikor az utolsó versenyen a pontversenyben harmadik helyen álló versenyző nyerte meg a bajnokságot. Szóval nem fogjuk bezárni az ajtót, csak akkor, ha ezt a matematika már megtette” – mondta Stella, aki Räikkönen már említett fordítása mellett Sebastian Vettel 2010-es címszerzésére utalt még. Bár utóbbi esetben ő maga Fernando Alonso versenymérnökeként éppen a vesztes oldalon állt, a precedenst most arra hozta példaként, hogy akár egyik saját versenyzője is elérheti a bajnoki címet, ha csak harmadik legesélyesebbként érkezik Abu-Dzabiba.

    „Jól tudjuk, hogy ha Max rendelkezik a győzelemhez szükséges eszközökkel, akkor nagyon komoly kihívónak számít – folytatta a csapatfőnök. – Szóval ez nem változtat azon, hogy hogyan állunk hozzá a helyzethez. Csak az a dolgunk, hogy erős hétvégéket teljesítsünk és kihozzuk a maximumot a teljesítményünkből. Hatalmas lehetőség előtt állunk, hiszen az egyéni bajnokság kimenetele a mi kezünkben van, nem valaki máséban. Ezzel a hozzáállással készülünk a folytatásra.”

    Piastri nemcsak Verstappennel, de Norrisszal szemben is sorozatosan pontokat vesztett az elmúlt négy hétvégén, de 14 pont még mindig megvan az előnyéből. Ugyanakkor ő sem látja a realitását annak, hogy a McLarennek be kellene állnia valamelyikük mögé – és ezt maguk a versenyzők sem szeretnék.

    „Még mindig nagyon szoros az állás közöttünk. Mindketten ragaszkodtunk ahhoz, hogy esélyt akarunk kapni a bajnoki címért folyó harcra, mert megérdemeljük. És túl közel vagyunk egymáshoz ahhoz, hogy valakit favorizálni kezdjen a csapat” – mondta az ausztrál.

  • Balhé a mezőny végén, kihúzta a gyufát a főnökénél az üléséért küzdő F1-es pilóta

    Balhé a mezőny végén, kihúzta a gyufát a főnökénél az üléséért küzdő F1-es pilóta

    Nem nézte jó szemmel az Alpine azt, amit Franco Colapinto az USA Nagydíj végén tett.

    Noha csak a 17. helyért zajlott, az USA Nagydíj végjátékának különös, kissé groteszt színezetet adott az Alpine csapaton belüli csatája és balhéja. A csapattársa, Pierre Gasly mögött haladó Franco Colapintót ugyanis arra kérték, tartsa a pozícióját, mivel francia kollégája szándékosan fogja vissza a tempót. Csakhogy Colapinto nyakán ott loholt Gabriel Bortoleto, így az argentin két körrel a leintés előtt úgy döntött, fittyet hány a csapata kérésére, és bevetődve megelőzte a 17. helyen autózó Gaslyt (nyitóképünkön).

    „Az utolsó etapban jóval gyorsabbak voltunk Pierre-nél, és mögöttem ott volt Bortoleto is, nagyon keményen támadott. Sokkal gyorsabb volt nálunk, és Pierre lassú tempója csak feltartott. Szerintem az volt a legjobb megoldás a helyzetre, hogy én menjek elöl” – idézi Colapintót a The-Race.com.

    Videón az utasítás és az argentin pilóta előzése:

    Colapinto végül megtartotta a helyezését Bortoletóval szemben, ám az Alpine-nál és Steve Nielsen ügyvezető igazgatónál kihúzta a gyufát. „A bokszfal utasításai véglegesek, és ma csalódottak vagyunk, hogy ez nem történt meg. Ezért ez egy olyan ügy, amit házon belül fogunk kivizsgálni és kezelni” – mondta Nielsen, akinek szavai aligha biztatóak egy olyan versenyző esetében, akinek nincs szerződése 2026-ra, és jó ideig mindenki biztosra vette, hogy nem maradhat jövőre.

    „Az idén sokszor cseréltünk helyet Pierre-rel, és más pályákon is engedtek minket versenyezni. Most ezen a hétvégén Bortoleto nagyon agresszívan támadott. Valószínűleg az volt a legjobb, ha én kerülök előre, különben mindkettőnket megelőzött volna” – vélekedett Colapinto, míg Gasly nem kívánta kommentálni az esetet, mondván nem helyes „nyilvánosan kiadni a frusztrációját”, és a csapaton belül fogják kiértékelni a történteket.

    És hogy miért volt egyáltalán szükség csapatutasításra egy 17. és 18. helyen haladó kettős esetében? Colapinto rádiózásai alapján azért, mert a két Alpine igencsak fogytán volt az üzemanyagnak (az argentint jó ideje folyamatos spórolásra kérték), és a tempó visszafogásával akarhatták biztosítani, hogy Max Verstappen lekörözze őket, és így ne kelljen teljesíteniük a teljes távot.

  • Megbüntették a Red Bullt, a jelek szerint sportszerűtlen módon próbáltak kitolni Norrisszal

    Megbüntették a Red Bullt, a jelek szerint sportszerűtlen módon próbáltak kitolni Norrisszal

    Büntetést kapott a Red Bull az USA Nagydíj után, amikor az egyik alkalmazottja tilosban járt. Hogy miért, arra a magyarázat valószínűleg sokaknál kiveri majd a biztosítékot.

    Mint arról beszámoltunk, az USA Nagydíj sportfelügyelői beidézték a Red Bullt a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1.i cikkelyének feltételezett megsértése miatt. Ez a cikkely arra vonakozik, hogy a szóban forgó résztvevő „nem követte az esemény biztonságos és szabályos lebonyolításáért felelős hivatalos személyek utasításait”, ami szabályszegésnek minősül. A beidézésről szóló dokumentumban emellett az szerepelt, hogy a verseny előtt, a rajtrácson történhetett a kihágás.

    Mint kiderült, a Red Bull egyik csapattagja a felvezető kör után újra belépett a rajtrácsra egy kapun keresztül a második rajtkocka közelében, amikor a pályabírók éppen elkezdték lezárni azt. A  pályabírók szerint a csapattag „nem reagált”, amikor próbálták feltartóztatni, míg a Red Bull alkalmazottja azt mondta, nem volt tudatában annak, hogy a pályabírók meg akarták akadályozni a belépését.

    A felügyelők álláspontja szerint „bármely csapathoz tartozó személynek vagy más érintettnek tisztában kell lennie azzal, hogy a pályára való belépés, vagy a pálya előkészítését szolgáló biztonsági intézkedések akadályozása a rajtrács kiürítése után szigorúan tilos”, így „ezt veszélyes cselekedetnek kell tekinteni, és ezért a csapattal szemben komoly büntetés indokolt.”

    Ez a komoly büntetls végül 50 000 eurós bírság lett, aminek a felét felfüggesztették, feltével, hogy a Red Bull nem követ el hasonló szabálysértést a közeljövőben.

    Red Bull szerelők
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Norrisszal akarhattak kitolni

    A The-Race.com a büntetés kapcsán arról írt, hogy a Red Bull alkalmazottja nem azért ment vissza a rajtrácsra, mert nem tudta, merre van a csapat garázsa, vagy mondjuk mert ott felejtett valamit, hanem Lando Norrisszal és a McLarennel akart kitolni, eléggé sportszerűtlen módon. A csapattag ugyanis a kamerafelvételek tanúsága szerint megpróbált valamit csinálni a Max Verstappen mellől, a 2. helyről rajtoló brit pilóta bokszfalra ragasztott referenciacsíkjával, amelyet több csapat arra használ, hogy ezzel a tájékozódási ponttal segítse a pilóta beállását a rajtkockába a felvezető kör végén.

    Ezt úgy szokták felhegyezni, hogy a verseny előtt a legelőrébb pozícionálják az autót a rajtkockában, majd Norris az autóban ülve instruálja az egyik szerelőt, hogy hová ragassza a csíkot. A brit versenyző rajthelye a belső oldalon volt, közvetlenül azon megnyitás mellett, amelyen a szerelő visszatért a rajtrácsra, a The Race információi szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig a csapattag párhuzamosan Norris rajthelyével benyúlt a bokszfalra.

    Molnár Martin, a brit F4 idei harmadik helyezettje a Hungaroringen személtette, mire jó a referenciaszalag:

    Bár a kamerafelvételek felbontása nem teszi egyértelművé, hogy pontosan mit csinált a falon, a The Race több forrásból is úgy értesült, hogy kétség sem fér hozzá: a cél a Norris vizuális tájékozódási pontjaként használt szalag volt, és a Red Bull állítólag az elmúlt versenyeken is babrált a szalaggal, és úgy tudni, hogy a McLaren az USA-ban megváltoztatta az elhelyezési módszerét, hogy nehezebb legyen eltávolítani.

    Ez kétségtelenül nem sportszerű, ugyanakkor nem szabálytalan, mert egyszerűen nincs a referenciacsíkok elhelyezésére vonatkozó rész a szabályzatban, így azok más általi leszedését sem védi semmi. A szabálysértés itt sem a csík manipulálása volt, hanem az, hogy a Red Bull csapattag visszament a rajtrácsra akkor, amikor már nem lehetett volna.

    „Úgy érezték, hogy a rajtprocedúra eljárásai során valamelyik emberünk nem követte az egyik hivatalos személy vagy pályabíró utasításait. Beszéltünk az érintett kollégával, ő teljes mértékben meg van győződve arról, hogy mindenben követte a pályabírók utasításait. Szóval szerintem ez inkább egy félreértés lehetett. Megnéztük a videót az FIA-val, és biztosan van olyan pont, amiben jobban teljesíthetünk a jövőben, de a mi álláspontunk az, hogy nem hagytuk figyelmen kívül az utasításokat, szóval szerintem ez egy nagyon apró ügy. De ettől függetlenül mindenképp foglalkozunk vele a jövőben” – nyilatkozta Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke.

  • Hamilton „csodálatos” eredménnyel döntötte meg a Ferrari 43 éves negatív rekordját

    Hamilton „csodálatos” eredménnyel döntötte meg a Ferrari 43 éves negatív rekordját

    Lewis Hamilton eddigi legjobb Ferrarival elért eredményét beállítva az idén 4. alkalommal végzett a 4. helyen, miközben csapattársa, Charles Leclerc a 3. lett Austinban. A brit veterán pozitívan értékelte a maranellóiak feltámadását hozó hétvégét.

    „Igen, igen. Jó eredmény, csodálatos eredmény a csapatnak a 3. és 4. hely – felelte a Sky Sports azon kérdésére, miszerint nagy visszatérésnek számít-e ez azok után, hogy a hétvége kezdetén még sehol nem voltak az élmezőnyhöz képest. – Sok pontot szereztünk, jó érzés a Mercedes és az egyik McLaren előtt zárni, úgyhogy egyértelműen pozitív. A rossz rajt ellenére előreléptem, szóval rengeteg pozitívumot vihetünk magunkkal. Természetesen szeretnék még előrébb lenni, szóval folytatnunk kell a munkát, de egyértelműen a helyes úton járunk.”

    Arra a kérdésre, hogy Leclerc lágy–közepes stratégiája volt-e a jobb a Hamiltonnál alkalmazott közepes–lágynál, és az ő oldalán javíthat-e valamit a csapat, és esetleg képes lett-e volna többre a Leclerc által követett stratégiával, Hamilton így felelt:

    „Nehéz kérdés. Végül egyértelműen az bizonyult a gyorsabb stratégiának. Nyilván sok időt veszítettem mögöttük, közvetlen ott voltam rajtuk, Charles kiállása előtt pedig közvetlenül mögötte haladtam, aztán tíz másodperccel leszakadtam, ami egyértelműen túl nagy lemaradás volt ahhoz, hogy megpróbáljam behozni, úgyhogy ebből a szempontból kissé szerencsétlenül alakult a verseny. De figyelembe véve, hogy már nem fejlesztjük az autót, ott lenni a csatában megmutatja, hogy a csapat igazán nagyszer munkát végzett ezen a hétvégén. Remélem, hogy a gyárban mindenki boldog, és egyértelműen jó úton járunk. Annyira közel voltam, de még mindig nincs meg az a dobogó. Folytatom a próbálkozást.”

    Hamilton az interjú végén arra célzott, hogy továbbra sem állhatott dobogóra a Ferrari színeiben, amivel egyébként megdöntött egy 43 éve fennálló negatív rekordot. A Ferrarival a 19. futamán, az 1982-es San Marinó-i Nagydíjon először dobogóra álló (ő rögtön nyert is) Didier Pironinak volt ugyanis eddig szüksége a legtöbb futamra a Scuderia történetében ahhoz, hogy a top 3-ban végezzen, és mivel Hamiltonnak ez volt a 19. versenye vörösben, és most sem lett dobogós, mostantól ő a negatív csúcstartó ezen a téren.