Címke: F1

  • Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Hamilton nem hibáztat, ha lesajnálod az esélyeit, de nincs igazad

    Lewis Hamilton a Ferrari által készített interjúban hangsúlyozza, mennyire sok idő és munka kell ahhoz, hogy olajozottan működjön az F1-ben egy újonnan összeállt partnerség – és tisztában van vele, hogy a külső szemlélők ezt nem tudják átérezni.

    Nemcsak a győzelemtől van messze, de dobogós helyezések számában is már 7:0-s hátrányba került Hamilton csapattársához, Charles Leclerc-hez képest első ferraris szezonjában. Míg a győzelmek elmaradása az élmezőnyben lépéshátrányban lévő istálló kontójára írható, a csapaton belüli lemaradását csak apró lépésekben tudja ledolgozni az idén új közegbe csöppent hétszeres bajnok – ráadásul a szerencse is ritkán van az ő oldalán, Mexikóban például az élmezőny több pályaátvágója közül csak ő kapott büntetést.

    A napokban az olasz sajtó már azt kezdte megszellőztetni, hogy jelenlegi teljesítményszintje mellett nem fogja meghosszabbítani Hamilton jövőre lejáró szerződését a Ferrari, és már lehetséges új jelöltek neve is felmerült.

    A Ferrari hivatalos kommunikációjában persze semmi jele a bizalomvesztésnek, s mintegy ezt megerősítendő a Ferrari Magazine egy friss interjút is közreadott Hamiltonnal, amelyben a brit a döcögős kezdésre és az őt emiatt érő kritikákra is kitért.

    „Tudtam, hogy hatalmas dolog lesz, ha összefogunk [a Ferrarival], de még mindig azt érzem, hogy ez valami annál is erősebb dolog, mint azt képzeltem. Rengeteg pozitívumot hozott már ez, de persze sok felelősséggel és teherrel is jár. Mindenki arra számított, hogy azonnal nyerünk, de Rómát sem egy nap alatt építették – vette elő az Olaszországban kifejezetten ismerősen csengő szólást Hamilton. – Hogy meddig tartott? Ennek utána kell néznünk!”

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Mint egy igazi alákérdezős interjúban, a Ferrari Magazine ekkor hozzátette: „mindenki, aki az F1-ben dolgozik, tudja, hogy a sikerhez idő kell”.

    „És ez nem túl sok ember – folytatta a gondolatmenetet Hamilton. – Csak azok tudhatják, hogyan működik valójában az F1, akik tényleg belülről látnak egy csapatot. Enélkül el sem lehet képzelni, ahogyan ez a gépezet dolgozik. Én már hosszú ideje az F1-ben vagyok, de amikor megérkeztem ehhez a csapathoz, nekem is mindent újra kellett tanulnom. Szóval nem hibáztatom az embereket, amiért ezt nem tudják. Én annyit tehetek, hogy azokra a dolgokra koncentrálok, amelyekre ráhatásom van. Olyanokra, mint hogy hogyan készülök fel, hogyan dolgozok a csapattal és hogyan maradok pozitív minden nap.”

  • „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    „Nem célunk a szenzációhajhászás” – az F1 nem vevő arra, hogy Alonso rajtuk keresztül üzengessen

    A Forma–1 televíziós közvetítéseinek elmúlt hetekben terítékre került hibáira, kritikáira válaszolt Dean Locke, a sport közvetítésekért és médiáért felelős igazgatója.

    Fernando Alonso és Carlos Sainz még a Szingapúri Nagydíj után kezdte el ostorozni a közvetítések készítőjét, amiért a futam végén több kulcspillanat sem került képernyőre.

    Az előző futamon, Mexikóban aztán Alonso folytatta is a szerinte minden fontos rádióbeszélgetésre lecsapó rendezői stábon való élcelődését, és miután a rajtnál azt látta, hogy több versenyző is átvágta az első kanyarokat (amelyek végül nem értek büntetést), a rádióban próbálta felhívni a figyelmet a szabálysértésekre. „Úgyis minden privát rádiózást bejátszanak. Remélem, ezt is be fogják, és így felfigyelnek majd az 1-es és a 2-es kanyarra” – mondta Alonso a futam elején, mint azt az Autosport írja, ez az üzenete ugyanis nem került adásba.

    A lap megkereste Locke-ot az elmúlt hetekben a közvetítéseket ért versenyzői kritikák miatt, a szakember pedig Alonso játszmázására is reagált.

    „Felelősségünk, hogy igazságosan és pontosan meséljük el a történeteket, emiatt nem is teszünk közzé semmi olyat, ami félrevezető lenne vagy más szándékkal születik. Csodálatra méltó, ahogy Fernando az autóban dolgozik, és emellett még gondolkodni is van ideje. De nem vagyunk a szócsövei” – szögezte le.

    „Védelmet kell képeznünk a félreértelmezésekkel szemben. Be akarjuk ültetni a nézőt a pilótafülkébe, és bemutatni számára, hogy kicsoda is valójában a versenyző – de mindezt túlzások vagy szenzációhajhászás nélkül. Emlékszek, hogy volt egy idő, amikor Fernando olaszul kommunikált a rádióba, de miután mi ezt elkezdtük feliratozni, felhagyott vele. Szóval néha ilyen mögöttes dolgok is közrejátszanak, de igyekszünk ezekkel okosan bánni.”

    Végre megérkezett a józan hang is az életveszélyes F1-es incidens kapcsán

    A Sainz által Szingapúrban megfogalmazott kritika szerint a futamok közvetítésében túl nagy hangsúlyt kapnak a barátnők és egyéb hírességek, ami az akciók bemutatásának rovására megy. Bár azon a bizonyos futamon biztosan nem állta meg a helyét, hogy túl sok külső dolgot mutatott volna a kamera, amit most Locke is kihangsúlyoz, ugyanakkor hozzáteszi, hogy a versenypályák környezetének bemutatása is a feladataik közé tartozik – és ez valójában egy olyan előny, amivel sok más sportág nem rendelkezik.

    „Azt hiszem, egyes megjegyzéseket eléggé kiragadták a környezetükből. Az a verseny során például összesen háromszor mutattunk pályán kívüli képet, és egyszer sem akció közben. Az is a dolgunk, hogy átadjuk a teljes esemény légkörét, vagyis nemcsak a pályán, hanem az akörül történteket is, ebbe pedig beletartozik a rajtrács, a rajongók és a díjátadó is” – mutatott rá Locke.

    „Ha mindig csak az autókról mutatnánk közeli képeket, azt sem lehetne tudni, melyik pályán járunk. Szerencsések vagyunk, hiszen sok pályának egészen sajátos hangulata van, legyen szó akár Abu-Dzabiról, Austinról vagy Monzáról, ezt pedig meg kell ragadnunk. A stadionban zajló sporteseményeknél, mint amilyen a labdarúgás, ez nem igazán van meg.”

    „A Manchester United stadionja látványra nagyon hasonlít a többi stadionra, ezzel szemben minden F1-es versenynek megvan a sajátos karaktere. Így magát az eseményt is képernyőre kell vinnünk, de persze a középpontban a pályán zajló akciónak kell lennie. Az pedig minél feszültebb, annál jobb.”

  • Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    Elég ijesztő halloweeni kosztüm, ha egy F1-es pilóta MotoGP-sztárnak öltözik?

    A technikai sportok két csúcssorozatának kereszteződésével örvendeztette meg a rajongókat az idei Halloween Lando Norris és Fabio Quartararo jóvoltából.

    A világszerte elterjedt Halloweenhez kötődő események során valami ijesztő figurának szokás beöltözni (a rendszerint a mexikói halottak napja körül rendezett F1-es hétvégén George Russellnek ez egész jól is ment), és nem egyértelmű, hogy Lando Norris ijesztgetni akart-e, amikor Fabio Quartararo MotoGP-szerelésében fotóztatta magát a hétvégén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@lando) által megosztott bejegyzés


    A McLaren brit versenyzője nagy kedvelője a motorversenyzésnek is, gyerekként először ő is kétkerekű járműveken ismerkedett a sebességgel, és Valentino Rossi jelentette számára az inspirációt. A jelenlegi MotoGP-mezőnyből talán Quartararóval ápolja a legszorosabb kapcsolatot, olykor meg is látogatta már őt versenyhétvégéken, és egy alkalommal ezt a Yamaha-szerelést kapta tőle ajándékba.

    De a francia motoros sem maradt adós a válaszreakcióval, hiszen hamarosan ő is Norris-overallban jelent meg a saját Instagram-oldalán. „Így lesz a tökből papaja” – írja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fabio Quartararo (@fabioquartararo20) által megosztott bejegyzés

  • Nagy bejelentést tett Charles Leclerc

    Nagy bejelentést tett Charles Leclerc

    Esküvő lesz a Forma–1-ben, Charles Leclerc ugyanis az Instagramon közölte, hogy eljegyezte barátnőjét, Alexandra Saint Mleux.

    A Ferrari versenyzője barátnőjével és kettejük kutyájával, Leóval közös képpel tudatta a nagyvilággal, hogy Alexandra Saint Mleux-vel összekötik az életüket. A pár 2023 óta van együtt, Leclerc újdonsült menyasszonya pedig számos versenyen jelen van, így a rajongók is jól ismerhetik.

    Leclerc ezzel a második pilóta lehet a jelenlegi mezőnyben, aki megházasodik – hacsak addig meg nem előzi valaki –, jelenleg ugyanis csak Nico Hülkenberg mondhatja el magáról, hogy felesége van.

    A bejegyzéshez azóta a monacói pilóta volt és jelenlegi csapattársa, azaz Carlos Sainz és Lewis Hamilton is gratulált, de megtette ezt már Oscar Piastri és Esteban Ocon is.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Charles Leclerc (@charles_leclerc)

  • Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    Az idén elkerülheti a tavalyi sokkot a McLaren?

    A McLaren csapatfőnöke szerint a wokingiak az idén képesek lesznek elkerülni azt a sokkoló teljesítményt, amit a tavalyi Las Vegas-i Nagydíjon nyújtottak.

    Noha Lando Norrisszal szembeni hátrány nőtt, Max Verstappen így is közelebb került a mindenkori éllovashoz a Mexikóvárosi Nagydíjon, hiszen Oscar Piastri elveszítette az első helyet csapattársával szemben, így a hollandnak most már a Norrisszal szembeni 36 pontos lemaradást kell szem előtt tartania. Négy nagydíjjal és két sprinttel a vége előtt nyilván szerencse is kellene neki ahhoz, hogy megnyerje zsinórban ötödik vb-címét, de még bízhat abban, hogy a wokingiaknak lesz egy gyenge hétvégéje.

    Tavaly Las Vegasban ugyanis a papajaszínű autók csak küszködtek – egyikük sem fért be sem az időmérőn, sem a versenyen a legjobb ötbe, és a hátrányuk is tetemes volt mind egy körön, mind a futamon, mert egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a Pirelli gumik szemcsésedésével. Andrea Stella csapatfőnök azonban bízik benne, hogy az idén jobb helyzetben lehetnek.

    „Vegas, ha úgy vesszük, mindig is kihívás volt a McLaren számára. Tavaly egyszerűen nem voltunk versenyképesek. A futam során tanulnunk kellett, próbáltunk változtatni a beállításokon, hogy megállítsuk a szemcsésedést – idézi az olasz szakembert az Autosport. – Idén a gumik azonban sokkal kevésbé hajlamosak a szemcsésedésre, így ebből a szempontból kicsit másfajta Vegasra számíthatunk. Érdekes lesz látni, hogyan alakul.”

    A Pirelli ugyanis módosított az abroncsain az idei szezonra, ami a McLaren számára jó hír lehet a kaszinóvárosban. Persze ettől még mindent ki kell majd hozniuk az MCL39-esből ahhoz, hogy az élen legyenek. „Lando és Oscar számára nincs gond a következő négy verseny pályáinak kialakításával. Ami fontos, hogy McLaren-szinten biztosítsuk: képesek legyünk kihozni az autóban rejlő teljes teljesítményt, ahogy például Mexikóban is sikerült. Van némi fenntartásunk azzal kapcsolatban, hogy ez a korábbi futamokon mindig így történt-e” – mondta Stella.

  • Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Hamilton korábbi ferraris mérnöke teljesen új kalandba vág

    Nemcsak a Ferrarit hagyta ott 11 év után, hanem másik sorozatba nyergel át Lewis Hamilton korábbi mérnöke.

    Riccardo Corte az idei év első felében még Lewis Hamilton teljesítménymérnökeként segítette a hétszeres világbajnokot a Ferrarinál, de aztán távozott a maranellói istállótól, és mint az most kiderült, a Forma–1-et is maga mögött hagyta. Corte helyére egyébként Johannes Hatz érkezett, de ezt hivatalosan nem kommunikálta a Scuderia, csak Hamilton utalt rá egy nyilatkozatában.

    Ami Cortét illeti, ő jövőre a népszerű ausztrál Supercars-szériában vállal munkát a Penrite Racing csapatánál, ahol az istálló egyik versenyzője, a 20 esztendős Kai Allen munkáját fogja segteni, aki minden bizonnyal sokat profitál majd a tapasztalt mérnök jelenlétéből.

    „Rendkívül büszke vagyok arra, hogy csatlakozhatok a Grove Racinghez egy ilyen izgalmas időszakban. Az elmúlt szezonokban elért fejlődésük lenyűgöző, és a Bathurst 1000-es győzelem is megmutatta, mi minden lehetséges a megfelelő emberekkel és hozzáállással – idézi a csapat közleménye Cortét. – A Ferrari F1-es csapatánál töltött 11 év után nagyon várom, hogy ezt a tapasztalatot a Supercars világába is elhozhassam, segítve a csapatot abban, hogy tovább fejlődjön, és a pályán minden lehetőséget maximálisan kihasználjon.”

    „Riccardo érkezése újabb jelentős előrelépést jelent a Grove Racing számára. A Ferrari F1-nél szerzett tizenegy éves tapasztalata és az, hogy az év elején Lewis Hamilton teljesítménymérnökeként dolgozott, hatalmas tudást és mélységet hoz a programunkba” – mondta Stephen Grove csapattulajdonos.

  • Új pilóta ül az F1 egyik legjobb kispadjára, de vajon őt is semmibe veszik?

    Új pilóta ül az F1 egyik legjobb kispadjára, de vajon őt is semmibe veszik?

    Az Aston Martin bejelentette, ki lesz az egyik új tartalékversenyzője a Forma–1-ben a következő szezontól.

    Az illető a 20 éves amerikai, Jak Crawford, aki a tabella 2. helyén állva az F2 bajnoki címéért küzd, és az előléptetés ígéretes lehetőséggel kecsegtet neki a következő évekre, hiszen az elnyűhetetlen Fernando Alonso 2026-ban, esetleg egy évvel később visszavonul, a hullámzóan teljesítő, de protekciós Lance Strollról pedig rendszeresen érkeznek olyan pletykák, hogy nem motivált.

    Emiatt legalább egy hely hamarosan megüresedhet, és logikus azt gondolni, hogy amikor aktuálissá válik, az Aston Martin fontolóra veszi a saját fiatal tehetségét annak betöltésére. Nem tervezett úton is jók Crawford esélyei az F1-es bemutatkozásra statisztikailag, mert 2020 óta három csapatnak volt szüksége háromszor valamelyik versenyzője helyettesítésére, és ezek egyike az Aston Martin a Haas és a Williams mellett, és ezen alkalmakon túl is voltak olyan szituációk, amikor ilyen-olyan okból Stroll helyettesítése reális lehetőségnek tűnt. (A három alkalom nem három futamot jelent, mert egy alkalomnak tekintettük például azt, amikor a beteg Sebastian Vettelt két egymást követő versenyre váltotta Nico Hülkenberg, vagy amikor a Williams menesztette a szezon maradék részére Logan Sargeantot.) A zöldek emellett komoly erősítést hajtottak végre az infrastruktúrában és a mérnöki stábban, aminek gyümölcse először az új szabályrendszerben mutatkozhat meg.

    Más szempontból nézve viszont nem annyira rózsás Crawford helyzete. Egyrészt bevallott tény, hogy az Aston Martin már érdeklődött Max Verstappen iránt, másrészt az amerikai pilóta hiába fiatal, az önéletrajzában nem mutat jól, hogy ez már a harmadik idénye a Forma–2-ben, és csak most került közel a bajnoki címhez – a legjobbnak tartott F1-es tehetségek egy, legfeljebb két szezont töltenek itt, lásd az idei teljes állású újoncok közül Gabriel Bortoletót, Isack Hadjart, Kimi Antonellit, Liam Lawsont és Oliver Bearmant.

    Crawford elődje, a jövőre a Formula E-ben versenyző Felipe Drugovich a harmadik szezonjában nyerte meg az F2 bajnokságát 2022-ben, és azóta nem álltak sorban érte a kérők az F1-ből, csak akkor merült fel a bemutatkozása alkalomszerűen, amikor Stroll ilyen-olyan problémákkal küzdött.

  • Te kitalálnád, milyen indokkal tiltotta el ettől a tevékenységtől pilótáját a Mercedes?

    Te kitalálnád, milyen indokkal tiltotta el ettől a tevékenységtől pilótáját a Mercedes?

    Valtteri Bottas, a Mercedes tartalékpilótája elárulta, mi a legfurcsább tiltás, ami szerepel a szerződésében.

    Számtalan esetben láthattuk már, miként tudnak F1-es pilóták kitolni saját magukkal az autón kívül végzett sportolással. Az egyik leghíresebb ilyen eset Juan Pablo Montoya nevéhez fűződik, aki első mclarenes évének elején két futamot volt kénytelen kihagyni, mert krosszmotorral teniszezett (valójában motorozott, de a hivatalos indoklás a tenisz volt), de ott van Mark Webber és Lance Stroll esete is, akik kerékpározás közben sérültek meg, és bár végül nem hagytak ki versenyt, jó ideig nem voltak 100%-os állapotban.

    Éppen ezért a csapatok általában szigorúan korlátozzák, hogy a versenyzőik milyen tevékenységet végezhetnek a szabadidejükben, a lista pedig csapatonként, és adott esetben azon belül pilótánként is változhat. E sorok írójának Valtteri Bottas a tavalyi Magyar Nagydíjon például elárulta, hogy míg a Mercedes engedélyezte számára, hogy raliversenyeken induljon, addig a Sauber már nem, ezért nem láthattuk az utóbbi években raliautóban.

    Most pedig Bottas nyilatkozott a Speedcafe-nak arról is, hogy miután visszatért a brackley-iekhez tartalékként (jövőre már a debütáló Cadillac állandó versenyzője lesz Sergio Pérez mellett), mi az, amit nem csinálhatott. „Nem engedélyezett számomra, mert ez összezavarhatja a belső füledet és az egyensúlyodat” – mondta Bottas, amikor a búvárkodásról kérdezték, amiben első hallásra nem is maga a tiltás, hanem annak oka lehet a meglepő.

    A 36 esztendős versenyző a szerződésében szereplő lefurcsább korlátozásként is a búvárkodás tiltását nevezte meg, de eláurulta például, hogy snowboardozni is tilos, viszont a havon 200-al száguldani már nem. „Snowboardozni nem szabad., de 200 km/órás sebességgel mehetek a motoros szánnal, tudod, a skidoo-val.”

    Bottas kitért arra is, hogy adott esetben egyik versenyzőnek lehet olyat, amit a másiknak nem. „Ez nagyon egyéni. Csapatonként más [hogy mi a tiltott]. Néha még versenyzőnként is. Például az ejtőernyőzés általában tiltott. De például Lewist [Hamiltont] a csapat ismerte, tudták, hogy imádja, ezért neki megengedték” – tette hozzá korábbi csapattársáról.

    Miközben mint az F1-es szerződések részletei általában, ezek a kitételek is titkosak, azért a pilóták sem kezelik úgy őket, mint mondjuk a különböző teljesítményzáradékokat, vagy a fizetésüket, így időről-időre kiderül, hogy kinek mit nem lehet. Max Verstappen korábban például elismerte, hogy a szerződése tiltja a „veszélyes sportokat”, például a síelést, és azt is elmondta, hogy öt éve nem síelt.

    Charles Leclerc pedig egy róla megjelent könyvben vallotta be, hogy egyszer bajba került a Ferrarinál, mert a csapat engedélye nélkül elment ejtőernyőzni, és azóta nem is próbálkozik ezzel a tevékenységgel.

  • A Ferrari főnöke azt hitte, Bearmannek meglesz az, ami Hamiltonnak még mindig nem sikerült

    A Ferrari főnöke azt hitte, Bearmannek meglesz az, ami Hamiltonnak még mindig nem sikerült

    A legutóbbi F1-es verseny meglepetésembere Oliver Bearman volt, aki kis híján a dobogóra vitte a Haast – ez esetben ez hamarabb összejött volna neki idén (a vasárnapi nagydíjakat tekintve), mint Lewis Hamiltonnak a Ferrarinál. A Haas csapatfőnöke kifejtette, miért nem volt más választásuk a stratégiával.

    Hamilton a kínai sprintet megnyerte, de azt leszámítva az első húsz ferraris nagydíján nem végzett a pódiumon, amivel ő a negatív csúcstartó ebben a statisztikában az olasz csapat történetében. Aztán egy Ferrari-motoros autót vezető brit közel került a dobogós eredményhez Mexikóban – aki nem látta a futamot, simán azt hihetné, hogy az állítás Hamiltonra vonatkozik, pedig nem.

    Ugyanis a jóval gyengébb autót vezető Bearman tündökölt és birtokolta sokáig ezt a pozíciót. A fiatal pilóta már rajtnál három helyet előre lépett, majd a kakaskodásokat kihasználva Max Verstappent is megelőzte kemény csatában, és végül azért került a holland mögé, mert vele ellentétben nem egy-, hanem kétkiállásos stratégiát futott, és ellenfele bámulatos tempót diktálva óvta meg a gumijait. Bearman a kerékcseréje után 16 másodperc hátrányból kezdte üldözni a Red Bullt, amely az előnyéből 10-et megtartott a leintésig.

    A teljesítményét sokan megdicsérték, közéjük tartozott a Ferrari csapatfőnöke is, aki azért is külön figyelmet szentel neki, mert a maranellóiak nevelése, és előbb-utóbb joggal pályázhat majd Hamilton vagy Charles Leclerc helyére. „Már azt gondoltam, dobogóra áll – mondta Frédéric Vasseur. – Nagyon jól teljesített. De ha megnézzük, a szezon kezdete óta jól teljesít. Viszont gyakran voltak kisebb problémái, akár az időmérőn, akár a futamon. De ezen a hétvégén mindent jól összerakott, nem követett el hibát, és ez kifizetődött.”

    Bearman és Leclerc közül csak egyikük látta mentőangyalnak a biztonsági autót

    Bearman eddig több pontot gyűjtött, mint jóval tapasztaltabb csapattársa, Esteban Ocon, és mindketten nyolc futamon végeztek a pontszerzők között.

    Ezért kellett a második kerékcsere is

    A Haas csapatfőnöke, Ayao Komatsu elmondta, hogy Bearman esetében egy láncreakció indokolta a második kerékcserét, amit alapból nem feltétlenül terveztek.

    „Tudtuk, hogy Max zárkózik fel [a frissebb gumin], de ha [mögülünk] más nem állt volna ki előle a bokszba, egy négyautós DRS-vonat alakult volna ki, és akkor szerintem Max nem lépett volna előrébb – magyarázta a RacingNews365-nek. – Amint viszont kiálltak az illetők, csak George maradt mögöttünk, akiről tudtuk, hogy bemegy még egyszer kerékcserére. Így Max valószínűleg megelőzött volna minket.”

    Ezzel arra utalt, hogy megszűnt a DRS-vonat és valamelyest könnyebbé váltak az előzés feltételei, a támadott autó nem kapott segítséget. „Csábító volt természetesen, hogy tartsuk a 3. helyet, de ha túlságosan erre koncentrálunk volna, azt hiszem, azt kockáztattuk volna, hogy mindent elvesztünk” – tette hozzá a Haas csapatfőnöke a gumikopás veszélyére célozva.

  • Elárverezik az autót, amiben Senna önkívületben üvöltött a fájdalomtól

    Elárverezik az autót, amiben Senna önkívületben üvöltött a fájdalomtól

    Az F1 történelmének és Ayrton Senna pályafutásának egyik legendás darabja kerül kalapács alá az idén decemberben az RM Sotheby’s jóvoltából, elárverezik ugyanis az 1991-es McLaren MP4/6-os 1-es számú alvázát.

    Ez az a V12-es Honda motor által hajtott autó, amelyben Ayrton Senna hét évnyi sikertelen próbálkozás után nyolcadik nekifutásra, immár kétszeres világbajnokként végre megnyerte hazai futamát, a Brazil Nagydíjat, majd azt mondta: „Nem ez volt életem legnagyszerűbb győzelme, de ezért küzdöttem meg a legjobban.”

    A brazil klasszis autójából ugyanis a verseny hajrájában elkezdtek eltűnni a fokozatok, míg végül csak a 6. maradt. A körülményeknek is köszönhetően azonban Senna egy keveset megőrzött az előnyéből, majd amikor átszelte a célvonalat, a fájdalomtól és az örömtől állatias, sírásba hajló üvöltés szakadt ki belőle. Mivel izomgörcsök kínozták és nagyon kimerült, úgy kellett kiszedni az autóból, majd a pódiumceremóniát is csak nehezen bírta végig.

    Az 1991-es Brazil Nagydíjról testvéroldalunkon írtunk bővebben:

    A fájdalomtól önkívületben üvöltő Senna a mai napon égett bele örökre az F1-rajongók emlékeibe (videó)

    Az 1991-es szezon után az 1-es alváz a McLaren történelmi kollekciójának részévé vált, és egészen 2020-ig a wokingi istálló vigyázott rá és tartotta karban, mielőtt magánkézbe került. Dubaji tulajdonosa most árverésre bocsátotta, az értékesítést lebonyolító RM Sotheby’s tájékoztatása szerint pedig az autót még az előző eladás előtt „üzemképes és vezethető állapotba hozták, mert ez volt a jelenlegi tulajdonos vásárlási feltétele.” Azóta sem vezették, de az árverés előtt az Egyesült Királyságban a McLaren-specialista Paul Lanzante Ltd. szervizelte és beindította.

    Senna McLarenjére az RM Sotheby’s december 8–11. között tartandó háromnapos aukcióján lehet licitálni, az előzetes becslés szerint 12 és 15 millió dollár közötti áron kelhet el.

    Képgaléria az autóról: