Címke: F1

  • Egy egyenesig vezetett Norris az osztrák sprinten, de Verstappen visszavágott

    Egy egyenesig vezetett Norris az osztrák sprinten, de Verstappen visszavágott

    Az 5. kör hozta el az élen dupla helycserével járó csúcspontot az Osztrák Nagydíj sprintversenyén, ám miután Lando Norris nem tudott élni a lehetőséggel, Max Verstappen bezsebelte a nyolc pontot.

    Szombaton délben indult el a felvezető kör a hétvége első rajtjához, Verstappennel az élen, mögötte Norrisszal és Piastrival. A rajtjel azonban elsőre nem érkezett meg – egy újabb felvezetésre elküldték a mezőnyt, aminek oka a hírek szerint az volt, hogy a fotósok veszélyes pozícióban tartózkodtak az 1-es kanyarban.

    A sprintverseny körszáma így eggyel csökkent, 23 körösre módosult a táv. A rajtprocedúra másodszorra már gond nélkül lezajlott, Verstappen pedig nem is hagyott magán támadási lehetőséget, simán érkezett meg elsőként az első jobboshoz a két McLaren előtt. Az első kör nem hozott zűrzavart, de Charles Leclerc a 10. helyről felugrott a 7.-re, és hamarosan Carlos Sainz is előretört a Mercedes-szendvicsből a 4. pozícióba.

    A három egyenesben is nyitható DRS igencsak hatékonynak bizonyult, a harmadik körre pedig Norris ennek segítségével támadást is indíthatott Verstappen ellen. Néhányszor már mellé ért, de az ötödik körben, a 3-as kanyarban a belső íven sikeresen véghez vitte az előzési manővert. A holland azonban érezte a lehetőséget a visszatámadásra, és a következő kanyarban vissza tudta előzni a McLarent, Norris ráadásul eközben lendületet veszített, és Piastri is elment mellette.

    A rövid, de intenzív csúcspont után azonban a verseny lassan visszarázódott az eseménytelen mederbe, Piastri ugyanis már nem tudott közvetlenül Verstappen mögött maradni, kicsúszott a DRS-távolságból, s innen a holland már nehézségek nélkül megszerezhette a sprintverseny győzelmét.

    Piastrira az utolsó körökre megérkezett Norris, de visszaelőzni már nem volt képes, így az ausztrál lett a második. Russell viszont a táv közepénél megtette ezt Sainz ellen, így a Mercedesé lett a negyedik hely Sainz, Lewis Hamilton, Leclerc és Sergio Pérez előtt. Sprintverseny révén a 9. helyezett már nem kapott pontot – hiába ért ott célba idei legjobb eredményével Kevin Magnussen.

    A sprintverseny végeredménye:

  • Pérez most az egyszer tényleg a csapatot és „idióta” riválisát okolhatja a gyenge szereplésért

    Pérez most az egyszer tényleg a csapatot és „idióta” riválisát okolhatja a gyenge szereplésért

    Sergio Pérez csak a 7. helyen zárt az Osztrák Nagydíj sprintfutamának időmérőjén, 1,3 másodperccel a pole-t szerző Max Verstappen mögött.

    Önmagában ez nem különösebben meglepő, ha az előző négy nagydíj időmérőjéhez hasonlítjuk, amelyeken a utóbbi hetekben ismét formahanyatlást átélő mexikói sorrendben a 11., a 18. a 16. és a 8. helyre kvalifikált, ám ez a mostani abban mégis más, hogy nem magát kell hibáztatnia a gyenge eredményért: felróhatja az a csapatnak, valamint teljes joggal értetlenkedhet Esteban Ocon tempóján.

    Minden csapat az utolsó percekre hagyta persze, hogy kiküldje autóit az SQ3-ban egyetlen gyorskörük teljesítésére, ami magában hordozta annak veszélyét, hogy valaki nem is éri el időben a célvonalat a gyorsköre megkezdéséhez – a bokszban a lefulladásgátló bekapcsolása miatt egy időre megálló Charles Leclerc-rel ez meg is történt.

    A többiek közül Pérez volt az utolsó a sorban, aki Ocon Alpine-ja mögött haladt, a mérnöke, Hugh Bird pedig folyamatosan tájékoztatta a kivezető köre során, hogy egyre inkább szorítja őt az idő, nem teheti meg, hogy kissé leszakadva helyet alakít ki magának. Ez végül ahhoz vezetett, hogy nagyjából egy másodperccel a francia mögött kellett megkezdenie gyorskörét (három másodperc volt még ekkor az idő lepergéséig), nem tudott tiszta kört futni, ez vezetett a jelentősebb lemaradásához.

    „Nem tudom, mit csinált Ocon, miért hagyott 14 másodpercet [az előtte haladóhoz képest]” – értetlenkedett maga a mérnök is a csapatrádión, noha a franciának minden joga megvolt ehhez, és lehetett gonoszkodó taktikai húzás, hogy ilyen módon akadályozza ellenfelét.

    „Ez egy idióta” – erősítette meg Bird véleményét kissé vulgárisabban Pérez.

    A mexikói az autóból kiszállva tovább morgolódott: „Szerintem ott lettünk volna a legjobbak között. Nem tudom, mit keresett Esteban az útban, mert nagyon lassan vezetett. Fél másodperccel mögötte kezdtem meg a köröm, így pedig semmi esélyem nem volt. Kár érte, mert ígéretesnek tűnt a tempónk.”

  • Horner egy golyóval kettőt talált: Ha Totónak egy Verstappen kell, viheti az apját

    Horner egy golyóval kettőt talált: Ha Totónak egy Verstappen kell, viheti az apját

    A Red Bull csapatfőnökének az Osztrák Nagydíj hétvégéjén két személy verbális támadásai ellen is védekeznie kell, de frappáns mondatokkal oldotta meg a feladatot és kötötte össze két ellenlábasát.

    Max Verstappen csütörtökön az eddigi leghatározottabban mondta ki, hogy a következő szezonban is a Red Bull pilótája lesz. 2028-ig érvényes szerződésének tudatában erről alapesetben nem kellett volna külön beszélnie, ám a holland jövője körül mégis ott lebeg a bizonytalanság, hiszen Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy a holland átcsábításán dolgozik.

    Eközben a hétvégén Jos Verstappen azzal támadta meg Hornert, hogy szerinte ő lehetetlenítette el részvételét a korábbi versenyzők és F1-es autók felvonulásán a Red Bull Ringen. A két ügy nem feltétlenül független egymástól, hiszen Max Verstappen Red Bulltól való távozásának lehetőségét mindenekelőtt az nyitotta meg, hogy apja és Horner között megromlott a viszony.

    Újabb balhé Jos Verstappen és Christian Horner között, a Red Bull cáfol

    „A legendák parádéját a pálya szervezi. Semmiféle vétó nem történt a részemről” – utasította vissza ezt a vádat az Autosport szerint Horner, majd visszatámadott.

    „Korábban sohasem volt gondom egyik versenyzőm apjával sem, szóval bármi is Jos problémája, nekem tényleg nincs semmi hozzáfűznivalóm. Nem tudunk mindent irányítás alatt tartani az életben, és a versenyzők apjával való kapcsolat ilyen, de az én feladatom a versenyzők és a csapat teljesítményének fenntartása, és maradok is ennél.”

    Jos Verstappen furcsa megszólalásai mellett a Max Verstappent körbeudvarló Mercedes-vezetőség a Hornert bosszantó másik jelenség, éppen ezért a csapatfőnök megnyugvást talált abban, hogy a pilóta a nyilvánosság előtt is leszögezte maradását. Véleménye szerint Wolffék egyszerűen csak Lewis Hamilton Ferrarihoz való távozásán nem tudták túltenni magukat, ezért akarják, hogy a riválisnál is megbomoljon a harmónia.

    „Elég nagy hangzavar alakult ki akörül, hogy másik csapathoz mehet, de kicsit olyan, mintha valaki csak zavarkeltés miatt dobta volna ezt be – gyanakodott Horner. – Érdemes feltenni a kérdést, mi lehet emögött a szándék. Az összes pilótapiaci mozgást az a versenyző robbantotta ki, akinek minden információ rendelkezésére állt a Mercedes 2026-os szabályok szerint épülő motorjáról, és úgy döntött, hogy elhagyja a csapatot. Emiatt megy most a találgatás, hogy ki fogja betölteni a helyét, de nem Max Verstappen lesz az.”

    „Azt hiszem, Max elég határozott volt abban, amit a sajtótájékoztatón mondott. A csapaton belül pedig mindig is kitartott emellett. Szóval amit Toto csinál, az egyszerűen egy kavarási taktika. Persze ha akar egy Verstappent a jövő évre, azt hiszem, Jos éppen elérhető…”

    Wolff: Én úgy látom, itt Max nyeri a versenyeket, nem a Red Bull

  • Sainz lecserélte a Smooth Operatort a ding-dongra?

    Sainz lecserélte a Smooth Operatort a ding-dongra?

    A Spanyol Nagydíjon némi csörte alakult ki Carlos Sainz és Charles Leclerc között a pályán és azon kívül is, de a spanyol pilóta szerint nincs azzal semmi gond, hogy csapattársak néha összecsapnak. Azzal már több, hogy emberek cikket írnak a sárdobálásaikról.

    A múlt hétvégi futam harmadik körében Sainz megelőzte Leclerc-t, miközben a monacói nem számított támadásra csapattársától. A két Ferrari össze is ért, a futam után pedig a pilóták elejtettek egy-egy mondatot a mikrofonok előtt, amelyek a kettőjük között kibontakozó feszültségről, a bennük lévő frusztrációról árulkodtak.

    Leclerc szerint Sainznak nem ellene kellett volna menőznie, Sainz szerint Leclerc túl sokat reklamál

    Leclerc Spielbergben elmondta, hogy már aznap estére rendezni tudták a nézeteltéréseiket, és azóta Sainz is beszállt a tűzoltásba a Ferrari sajtótájékoztatóján: szerinte egy csapat számára éppen az az ideális állapot, ha versenyzőik egyformán gyorsak, ez pedig óhatatlanul is magával hozza az alkalmi összezördüléseket, amik leírására a spanyol érdekes szót választott.

    „Charles és köztem nem ez volt az első ding-dong, és nem is ez volt az utolsó. Minden évben van egy-két ding-dongunk. Ez teljesen természetes, amikor két versenyző ugyanazért az aszfaltdarabért harcol 24 versenyen keresztül, miközben az 1-2., 4-5. vagy 5-6. helyekről rajtolunk” – fogalmazott, de nem hagyta abba az új szókreálmány ismételgetését.

    „Szerencsére a csapatnak két versenyképes pilótája van, akik minden futamon egymás nyakán vannak, és mindig elő fognak fordulni ilyen kisebb ding-dongok. Ezeknek a ding-dongoknak a számát persze mindig igyekszünk a lehető legalacsonyabban tartani, de a legfontosabb, hogy négy szezonon át végig jó maradt a viszonyunk Charles-lal. Mindig megbeszéltük ezeket a ding-dongokat egymás között, nem volt szükség a csapatfőnök beavatkozására. Én szeretném ezt a médiától is távol tartani, mert egyikünkön sem segít, ha oda kikerül. Ez nem mindig sikerül, és talán ez a legnagyobb hiba.”

    Leclerc elmondta, milyen a hangulat közte és Sainz között a verbális csörte után

  • Ugyanaz indulhat az élről a spielbergi sprinten, aki az elmúlt két évben

    Ugyanaz indulhat az élről a spielbergi sprinten, aki az elmúlt két évben

    Lando Norris közel volt egy újabb rajtelsőséghez, de Max Verstappen tovább folytatta hosszú ideje makulátlan sorozatát a Red Bull hazai pályáján, amikor megnyerte a sprintfutam időmérőjét az Osztrák Nagydíjon.

    Sanghaj és Miami után a szezon harmadik sprintversenyes hétvégéjének ad otthont a Red Bull Ring, ami azt jelentette, hogy egyetlen tét nélküli edzésen kellett felkészülni a továbbiakra, az idénre meghonosított menetrend szerint pedig a sprint időmérőjével folytatódott a program pénteken 16:30-kor.

    Ennek az időmérőnek a három szakasza valamivel rövidebb, mint a hagyományos időmérőé, és szabad gumiválasztás sincs: az első két szakaszban közepes, a harmadikban lágy gumikon kell köröznie mindenkinek.

    Bár a sprintversenynek a kevesebb kiosztandó pont miatt kisebb a tétje, és következménye sincs a vasárnapra, de az SQ1-ben azért nem maradt ijedtség nélkül a Mercedes háza táján, hogy Lewis Hamilton közel került a kieséshez: a brit első, egyébként is zűrös körének eredményét pályaelhagyás miatt elvették, majd a végén rossz forgalmi helyzetben futott egy olyan időt, ami jó lett a 13. helyre. Búcsúzott Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, Valtteri Bottas, Alexaner Albon és Csou Kuan-jü – különlegesség, hogy a továbbjutó Logan Sargeant legyőzte csapattársát, ami „igazi” időmérőn még sohasem sikerült neki, a sprintén viszont már másodszor.

    Gyorsan, mindössze tíz perc alatt lepergett az SQ2 is, amin Verstappen továbbra is az élen tartotta a Red Bullt. A négy nagycsapat gond nélkül továbbjutott, akikhez a két Alpine csatlakozott. Kiesett Kevin Magnussen, Lance Stroll, Fernando Alonso, Cunoda Juki és Sargeant – a 12-13. helyet szerző Aston Martinok újabb bizonyítékát adták annak, hogy az erősorrend második felébe csúsztak az elmúlt hetekben.

    Az SQ3-ra nyolc perc állt rendelkezésre, de mivel mindenki csak egy szett lágy gumit használhatott, az első öt perc teljes tétlenséggel telt, ekkor indult el mindenki egyszerre az egyetlen menetére. Illetve Charles Leclerc csak szeretett volna, ám valamilyen probléma miatt sokáig várakozott a bokszkijárat előtt, s mire elindult, már nem maradt elég ideje, hogy felérjen egy gyorskörre, így 10. lett a rajtrácson.

    A kockás zászló utáni pillanatok tűzijátékot hoztak, előbb a Mercedesek, majd a McLarenek váltották egymást az élen, a végén azonban megérkezett Max Verstappen, aki 93 ezredmásodperccel felülmúlta Norrist is, így megszerezte a pole-t a szombati sprintfutamra.

    Az Osztrák Nagydíj az elmúlt két évben is sprinthétvége volt, és a rövid futamot az előző két alkalommal is Verstappen kezdhette meg itt a pole-ból. Sőt, 2021 óta a holland minden téttel rendelkező eseményt megnyert ezen a pályán.

    A sprint időmérőjének végeredménye:

  • Verstappen szerint amiatt jó még a Red Bull, mert ő noszogatja a mérnököket

    Verstappen szerint amiatt jó még a Red Bull, mert ő noszogatja a mérnököket

    Max Verstappen nem hajlandó elfogadni azt a felvetést, hogy a Red Bull már elérte a fejlesztési plafont, és emiatt a csapatnak lassan meg kell barátkoznia a vezető szerepe elvesztésének gondolatával.

    Márciusban még úgy tűnt, a Red Bull újabb domináns szezonnal fejelheti meg tavalyi, példátlanul lehengerlő formáját, ám az eltelt néhány hónapban a Ferrari, a McLaren, és mostanra a Mercedes is bizonyítékát adta annak, hogy képesek megszorongatni és akár le is győzni a címvédőt. Lando Norris a Spanyol Nagydíj után azt mondta, még a bajnoki címet is elérhetőnek tartja.

    Norris megérezte az esélyt, bejelentkezett az idei bajnoki címre

    Általános vélekedés a paddockban, hogy noha a Red Bull mindenkinél jobban fel tudott készülni a 2022-es új technikai kihívásokra, a jelenlegi szabályrendszer harmadik évére már „megközelítette a plafont”, képtelen hasonló ütemben fejlődni, mint a riválisok.

    A Red Bull főmérnöke, Paul Monaghan ennek leírására a matematikából ismert aszimptota kifejezést használta, amikor egy függvény grafikonja egyre lassabb tempóban közelít a határértékhez, soha el nem érve azt.

    „A szabályok is megkötik a kezünket, a költséglimit is megköti a kezünket. A végtelenségig tudnék emiatt panaszkodni. El kell döntenünk, hogy mennyi erőforrást fektetünk 2025-be, hogy eközben még legyen időnk felkészülni 2026-ra is” – idézi az Autosport Monaghant.

    Verstappen azonban nem annyira a matematikai törvényszerűségek, inkább a motiváció és az önbizalom erejében hisz. Szerinte ha a Red Bull elveszíti pozícióját a mezőny élén, az csak azért lesz, mert a csapat beletörődik a sorsába.

    „Tavaly rendkívül domináns évünk volt egészen az utolsó versenyig, idén viszont minden nehezebbnek tűnik, és ezt be kell ismernünk magunknak. Mondhatná a csapat, hogy ez a normális, de én nem gondolom, hogy ez normális. Mindig jobbnak kell lennünk. Mondhatnám én is, hogy minden rendben, hiszen győztünk, de nem így állok hozzá” – fogalmazott a holland Spielbergben.

    „További kemény munkára van szükségünk. Ha azt hisszük, hogy ez így rendben van, a többiek meg fognak előzni minket. Pillanatnyilag nyilvánvaló, hogy nem sikerült akkora lépéseket tennünk, mint másoknak.”

    „Minden nap dolgozok a mérnökökkel, és azon vagyok, hogy a fejlesztések minél korábban megjöjjenek. Szabad kritikusnak lennem. Ha úgy búcsúznék el, hogy »minden rendben, találkozunk jövő csütörtökön«, akkor nem sokáig mennének jól a dolgok. Természetesen hiszek abban, hogy folytatni tudjuk az autó továbbfejlesztését, de ennek látnunk kell a gyümölcsét, amint az új elemek felkerülnek rá az elkövetkező hétvégéken.”

    Az extra befektetett munka egyik jele volt a Spanyol Nagydíj előtt Verstappen imolai tesztje, hiszen felettébb szokatlan, hogy egy aktív F1-es pilóta, pláne az uralkodó világbajnok pályára vigye a csapat két évvel korábbi autóját, ezáltal próbálva megoldást találni a problémáikra.

    Verstappen szokatlan tesztjén próbálta megoldani súlyos problémáját a Red Bull

  • Újabb balhé Jos Verstappen és Christian Horner között, a Red Bull cáfol

    Újabb balhé Jos Verstappen és Christian Horner között, a Red Bull cáfol

    Jos Verstappen ismét megvádolta Christian Hornert, ezúttal azzal, hogy megpróbálta megfúrni a részvételét az Osztrák Nagydíj hétvégéjén zajló F1-es bemutatón.

    Azok után, hogy a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon nyíltan nekiment Christian Hornernek, és lényegében lemondásra szólította fel a Red Bull csapatfőnökét, Jos Verstappen meglehetősen háttérbe húzódott, és a legtöbbször az aktuális futamra sem utazott el. Azóta a Red Bull belviszálya és Horner zaklatási ügye is lecsendesedett, Max Verstappen apja azonban a Monacói Nagydíj után ismét hallatta a hangját, és kritizálta egy kicsit a bikás istállót. Most, az Osztrák Nagydíj hétvégéjének kezdetén pedig ismét színre lépett.

    Az újabb vereség után Verstappen apja beszólt a Red Bullnak

    A hétvégén zajló spielbergi fordulón nagyszabású F1-es bemutatót rendeznek, melynek részeként a sportágban 1994 és 2003 között versenyző Jos is autóba ült volna, hogy Sebastian Vettel 2012-es, világbajnok RB8-asát vezesse. Ám ez végül nem fog megvalósulni, és David Coulthard ugrik majd be a mostanában főként a ralizásra koncentráló, nemrég balesetet szenvedő holland helyére. Az ok: Christian Horner.

    „Az elmúlt néhány napban számos helyről hallottam, hogy Christian Horner mindent megtett, amit csak tudott, hogy ne vezethessek, vagy ha igen, ne készülhessenek erről felvételek. Úgy vagyok vele, hogy »Mondd az arcomba!«. Nem kell ennek így lennie, és nagyon csalódáskeltőnek találom” – idézi az eseményről így távolmaradó Jos Verstappent a De Telegraaf.

    A Mirror Sport ezután megkereste a Red Bullt, hogy kommentálja Max Verstappen apjának nyilatkozatát, mire az energiaitalos istálló szóvivője tagadta, hogy Horner bármit is tett volna annak érdekében, hogy megakadályozza Jos Verstappen részvételét a bemutatón.

    Verstappen apja túszul ejtette a Red Bullt? – ezért van akkora hatalma Josnak

  • Verstappenre ráijesztett a technika, aztán mindenkinél gyorsabb volt

    Verstappenre ráijesztett a technika, aztán mindenkinél gyorsabb volt

    Az F1-es Osztrák Nagydíj egyetlen edzésén rövid időre meghibásodott Max Verstappen Red Bullja, de a holland vissza tudott térni gyakorolni, majd a legjobb időt is megfutotta.

    Az Osztrák Nagydíj sprintversenyen lebonyolítású, azaz a pénteki ebéd utáni egyetlen edzést máris a sprintfutam kvalifikációja követi délután 16:30-tól. Emiatt ismét nagyon fontos volt a csapatoknak, hogy gond nélkül, minél több adatot begyűjtve róják a köröket, hiszen csak az itteni tapasztalatokból tudnak főzni, mielőtt beállítják az autókat a sprintre.

    A körülmények ideálisak voltak, noha a távolban sötét felhők gyülekeztek, és a hegyek között bizonyára esett is az eső. Az edzés első felében a Mercedes diktálta a tempót a kemény gumin, és a kör rövidségéhez képest jelentős, 4 tizedmásodperces és afölötti előnyre tettek szert az üldözőkkel szemben. A Red Bull párosa, Verstappen és Sergio Pérez követte őket ekkor a közepes abroncson, majd Lando Norris és a Ferrarik következtek.

    Ezután jött Verstappen drámája, aki a célegyenesben lelassult és félreállt. A pontverseny éllovasa a rádión azt mondta, a differenciálmű beállításaival babrált a kormányon, amikor beütött a krach. Előzőleg kicsúszott az első kanyarnál is, lehet, hogy ez már a hiba előjele volt, vagy épp annak az okozója. Verstappennek mindenesetre szerencséje volt, mert a piros zászló hatálya alatt visszatolták a garázsba, és szinte rögtön vissza is térhetett a pályára az újraindítást követően.

    Az utolsó percekre előkerültek a lágy gumik, és azokon Verstappen vette át a vezetést, a kör rövidségéhez képest nem is kis előnnyel, 276 ezredmásodperccel. A 2. helyet Oscar Piastri kaparintotta meg, és bizonyára Norris is előrébb ugrott volna a másik McLarennel, ha nem hibázik – a brit pilóta az egyik jobbosnál csúszott le a kavicságyba a legjobbnak ígérkező körén.

    A Ferrarinál abban bíztak, hogy Ausztriában a szebb arcukat mutatják, de Charles Leclerc és Carlos Sainz eredménye nem tudta megközelíteni Verstappenét. A Mercedesek viszont nem csináltak időmérős kísérletet a lágy gumin, így egyelőre nem tudjuk, a legpuhább abroncson mire mentek volna a Red Bull ellen, miután a tréning első felében ők álltak a tabella élén.

    Láthattuk az új pályakialakítást is, amivel elejét kívánják venni a kiszélesítési mizériának, ami Ausztriában gyakori probléma. Úgy néz ki, a pilóták kedvét elveheti a pálya kiszélesítésétől, ugyanis előfordult, hogy valaki megcsúszott az utolsó kanyarnál, és inkább kikormányzott a bukótérbe ahelyett, hogy padlógázon maradva vastagon beleharapjon a rázókövekbe.

  • A Ferrarinál jobb eredményre számítanak a két siralmas verseny után

    A Ferrarinál jobb eredményre számítanak a két siralmas verseny után

    A Ferrari két kiábrándító eredmény után várja az Osztrák Nagydíjat, ahol Charles Leclerc jobb teljesítményre számít a csapattól.

    Hol van már a monacói mámor a Ferrarinál? Az ottani győzelmet két kiábrándító futam követte, Kanadában és Spanyolországban sem tartották az iramot a mezőny elejével, Fernando Alonso oda is szúrt nekik. A vörösök jelenleg csak a negyedik legerősebb csapatnak tűnnek a McLaren-Mercedes-Red Bull hármas mögött, de Charles Leclerc úgy látja, az új fejlesztésű elemek alaposabb megismerése után a Ferrari visszavághat.

    „Rájöttünk, Montrealban mi siklott félre, ezt nagyrészt a gumik okozták. Barcelonában egyszerűen hiányzott a tempónk, lassabbak voltunk, mint vártuk, de szerintem nem állítottuk be tökéletesen a kocsit – mondta a hétvégi verseny előtt. – Folytatjuk a munkát, próbáljuk optimalizálni az új elemeket, amelyeket Barcelonában vetettünk be először.”

    „Van még teendőnk, hogy jobban kiismerjük őket, de nem hiszem, hogy ugyanolyan problémáktól szenvedtünk Montrealban és Barcelonában, nem hiszem, hogy trendről beszélhetünk.”

    Leclerc elmondta, milyen a hangulat közte és Sainz között a verbális csörte után

    „Bízom benne, hogy visszatérünk az élmezőny küzdelmébe. Főleg a hosszú, lassú kanyarokban küszködünk, és ezekből kevesebb található ezen a pályán. Ez jó jel nekünk, bár foglalkozunk azzal is, hogy javítsunk az autónk az ilyen kanyarokban, és haladtunk is a megoldás felé.”

    Nem csak Leclerc, hanem csapattársa, Carlos Sainz is ebben bízott az Osztrák Nagydíj előtt. A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur pedig szintén arra utalt, hogy az előző helyszínen nem végeztek tökéletes munkát az autó beállításával.

    „Két tizedmásodperces lemaradásban voltunk. De nem az volt, hogy a 14 barcelonai kanyar mindegyikében egy századmásodpercet vesztettünk, hanem egy-egy tizedet két helyen. A kör maradék részén ugyanúgy teljesítettünk, mint Lando [Norris, az időmérő győztese]” – közölte.

    Unikornis helyett szoros csaták – Verstappen főnöke így jobban örül

  • Óvodás csínnyel szívatta riválisát az F1-es pilóta

    Óvodás csínnyel szívatta riválisát az F1-es pilóta

    Alexander Albon egy pingponglabdával vette célba a gyanútlan Nico Hülkenberget az ausztriai F1-es paddockban.

    Az F1 Osztrák Nagydíja ma veszi kezdetét, de szokás szerint már csütörtökön benépesült a bokszutca és a paddock. A jelek szerint a paddock főutcáján a Grill The Grid című sorozathoz forgattak jeleneteket Nico Hülkenberggel (ebben a műsorban a pilóták kvíz jelleggel különböző könnyed témákban mérkőznek meg, a bevágott snittek alapján valamilyen állatos asszociációs feladat volt terítéken), és ezt kiszúrta a Williams motorhome-jának felső szintjén a Williams párosa.

    Albont átjárta a gyermeki énje és kapva az alkalmon kieszelt egy rögtönzött csínyt: mivel épp pingpongozhattak csapattársával, Logan Sargeanttel, úgy döntött, megcélozza a labdával a Haas versenyzőjét. Hogy sikerült-e, az az alábbi videóból kiderül…

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by FORMULA 1® (@f1)