Címke: F1

  • Ideges az F1-es jövője miatt a versenyző, akinek a helyére Sennát és Schumachert idéző pilóta jöhet

    Ideges az F1-es jövője miatt a versenyző, akinek a helyére Sennát és Schumachert idéző pilóta jöhet

    Nem meglepő, hogy nem nyugodt a könnyen lehet, hogy utolsó F1-es futamait teljesítő Yuki Tsunoda, hiszen nagyon kifelé áll a szénája a Red Bulltól. A japán versenyző helyére pályázó pilótáról Helmut Marko ráadásul azt mondta, Ayrton Sennára és Michael Schumacherre emlékezteti őt.

    A Red Bull továbbra sem jelentette be, hogy ki lesz jövőre Max Verstappen csapattársa, illetve, hogy kik vezethetnek majd a Racing Bullsban, és elképzelhető, hogy a szezon végéig nem is fogják közölni mindezt. A legnagyobb esélye azonban annak van, hogy Yuki Tsunodát leváltják és előléptetik Isack Hadjart az anyacsapatba, míg a testvéristállóban bemutatkozhat a jelenleg az F2-ben edződő Arvid Lindblad, Liam Lawson pedig marad, ahol van.

    Ebben az esetben a 2021 óta a királykategóriában versenyző Tsunodának nem maradna hely a Red Bull kötelékében és a 2026-os F1-es mezőnyben. A Verstappen mellé a Japán Nagydíjra előléptetett, legjobb eredményként továbbra is csak egy bakui 6. helyezést felmutatni képes, az összetett 17. helyén tanyázó versenyző Las Vegasban elárulta, természetesen nem nyugodt a jövőjét illetően, de nem tehet mást, minthogy megpróbálja a lehető legjobb teljesítményt nyújtani.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok ideges. Hasonló helyzet ez, mint tavaly vagy két éve, szóval őszintén szólva megszoktam. A Forma–1 része ez. A jó dolog az, hogy sokszor volt már részem ilyenben. Tudom, mit kell tennem a következő versenyeken, végső soron ezeket a döntéseket pedig amúgy sem én irányítom, nem igaz? Amit irányítani tudok, az a teljesítményem, hogy a legjobbamat nyújtsam. Ezt élvezem, ezért vagyok itt, úgyhogy ezt fogom tenni” – idézi őt a Motorsport.

    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Tsunoda elmondta azt is, hogy az autóban ülve képes kizárni a bizonyalanságot, a hátralevő három versenyen és egy sprinten pedig azon lesz, hogy segítsen a konstruktőri második hely megszerzésében a Red Bullnak.

    „Nyilván van bennem némi idegesség, főleg a versenyzésen kívül. Ugyanakkor az egyik erősségem, hogy amint felveszem a sisakot, mindent elfelejtek, és képes vagyok élvezni a vegasi környezetet. Még mindig van remény [a konstruktőri második helyre]. Megteszek mindent, amit csak tudok, akár Maxnak, akár a csapatnak segítek vele. Az a legfontosabb, hogy az időmérőn minél közelebb legyek Maxhoz, ezt kell megtennem” – mondta a 25 esztendős versenyző, elismerve, hogy az időmérőkön jobb tempóra van szükség tőle.

    Hogy Tsunoda nem sok jóban reménykedhet a Red Bull ülését illetően, azt Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadójának Beyond the Grid podcastban tett kijelentése mindenesetre jól mutatja, a 82 esztendős osztrák ugyanis így felelt arra a kérdésre, hogy Isack Hadjarban megvan-e az, ami a világbajnoki címhez kell:

    „Igen. Egyszerű példa. A legtöbb pálya új a számára, de három kör után versenyképes. Nagyon közelről figyeltem Michael Schumachert és [Ayrton] Sennát is. Mindkettejükben megvolt ez: nem kellett nekik 15 kör vagy akárhány teszt. Jöttek és rögtön ott voltak” – mondta Marko az F3-ban és F2-ben számos F1-es helyszínnel már megismerkedő franciáról, akinek különösen a szezon ezen szakaszában kell gyorsan tanulnia, hiszen Austin, Mexikó, Brazília, vagy ezen a hétvégén Las Vegas is teljesen új pálya a számára.

  • A Red Bullnál úgy vélik, nem fogják megbüntetni őket azért, amit Verstappen autójával tettek

    A Red Bullnál úgy vélik, nem fogják megbüntetni őket azért, amit Verstappen autójával tettek

    Miként arról korábban beszámoltunk, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a Brazil Nagydíj után közölte, válaszokat szeretnének kapni az FIA-tól a Red Bull által Max Verstappen autójában végrehajtott motorcseréről, mert nem világos, hogy annak költsége bele fog-e számítani a költségplafonba, vagy sem. A Red Bull most reagált a történtekre.

    Mint ismert, Max Verstappen már a Q1-ben búcsúzott az interlagosi időmérő edzésen, a csapat pedig úgy döntött, hogy a címvédő a bokszutcából kezdje meg a versenyt, mert ez lehetővé teszi, hogy változtassanak az autója beállításain. És ha már ezt meglépték, új motort is szereltek az RB21-esbe, ami némi pluszteljesítményt és kevesebb megbízhatósággal kapcsolatos aggodalmat biztosít nekik a hátralevő versenyekre.

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, szeretnék tudni, hogy ez a motorcsere a költségplafon hatálya alá esik-e, a szabályokban ugyanis nincs konkrét erre vonatkozó rész, így az FIA korábbi iránymutatásait veszik alapul. A McLaren szerint a nem megbízhatósági okból történő cserének bele kell számítania a keretösszegbe, hiszen különben sokkal több lenne a csere a mezőny hátsó részében végzők körében, a The-Race.com információi szerint azonban a wokingiak hivatalos választ még mindig nem kaptak, a kérdés ugyanis szürke zónára világít rá, és csak akkor születhet végső döntés, amikor majd az illetékesek jövőre elemzik a Red Bull 2025-ös pénzügyi beszámolóját.

    Verstappen az új motorral a bokszutcából a dobogóra kapaszkodott fel Brazíliában | Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool //

    Paul Monaghant, a Red Bull főmérnökét nem lepte meg, hogy a McLaren nem ment el szó nélkül a motorcseréjük mellett, és úgy véli, a helyzet világos. „Nem lep meg, hogy valaki úgymond bedobta a kézigránátot. De ez rendben van, ha fordítva lenne, mi is megtehetnénk ugyanezt. Amit tettünk, az védhető, legitim, és ha visszanézzük akár csak a 2022-es autóktól kezdve az idei évig, mások is cseréltek motort. Semmi szokatlan nincs benne. Szerintem ez nem is szürke zóna. Mi magunknak megindokoltuk, mit fogunk tenni, ha pedig kérdéseket kapunk, meg fogjuk azokat válaszolni.”

    Arra a kérdésre azonban Monaghan nem adott egyértelmű választ, hogy akkor a motorcseréjük beleszámít-e a költségplafonba, és közölte: „Nem fogom megválaszolni, mert nem vagyok pénzügyi szabályzat-szakértő. Nagyjából tudom, hogy mit kell tennünk és mi számít bele [a költségplafonba] és mi nem, de úgy gondolom, meg tudjuk védeni a lépéseinket, és nem kapunk büntetést az év végén emiatt. Az én tudásommal ez lenne a válasz, és nem akarok azon spekulálni, hogy miként kezeljük ezt a pénzügyi szabályok vonatkozásásában, mert lehet, hogy rosszat mondok, és ettől a szokottnál is nagyobb idiótának tűnnék. Úgyhogy ezt ennyiben hagynám, ha lehet.”

    A McLaren technikai igazgatója, Neil Houldey ezzel szemben azt mondta, hogy ők nem cserélhetnek csak úgy motort anélkül, hogy annak ne lenne anyagi vonzata, hiszen a Mercedes ügyfeleként fizetniük kell az erőforrásokért. „Más helyzetben vagyunk. Mi nem végezhetünk teljesítménynövelés miatti motorcserét, mert nem vagyunk gyári csapat, amelynek van olyan erőforrás-beszállítója, amely ingyen biztosítana ilyen motorokat. Ez egyértelmű előny a gyári csapatok számára, míg egy olyan független csapat, mint mi, nem tud ezzel élni” – mondta a szakember, hangsúlyozva, hogy a 2026-ban bevezetésre kerülő, erőforrásokra vonatkozó költségplafon miatt jövőre nagyon más lesz a helyzet, az idén és az elmúlt években azonban „jól látható volt, hogy a gyári csapatok előnyben vannak az ügyfélcsapatokhoz képest a szabályozás hiányosságai miatt.”

  • Leclerc megúszta a dupla szabályszegést

    Leclerc megúszta a dupla szabályszegést

    Charles Leclerc elkerülte a büntetést azért, amit a Las Vegas-i Nagydíj második szabadedzésén tett.

    Az első edzést az élen záró monacói pilóta a második gyakorláson a 3. legjobb időt érte el, ám nem tudta a pályán befejezni a 60 perces tréninget, a hajrában ugyanis váltóhiba miatt a védőfal mögé kellett parkolnia a Ferrarit. Miután ezt megtette, nem helyezte vissza a kormányt az SF-25-ösbe, valamint nem kapcsolta le az ERS-rendszert, miközben elhagyta az autót, amivel megsértette a sportszabályzat 26.5-ös cikkelyét.

    Leclerc váltóhibája:

    A felügyelők ezért beidézték Leclerc-t meghallgatásra, ám végül nem osztottak ki büntetést. „A versenyző elmondta, hogy mielőtt kiszállt az autóból, megpróbálta üresbe tenni a váltót, de nem tudta. Ezután lekapcsolta az autót és kiszállt. A pályabírók ezután megpróbálták üresbe tenni az autót, de nekik sem sikerült. A versenyző ezután megpróbált segíteni a pályabíróknak, visszakapcsolta az autót, hogy újra üresbe tegye, azonban a pályabírók – abban a hitben, hogy az autó nem biztonságos – megkérték, hogy ezt ne tegye. Végül sikerült meggyőznie a pályabírókat arról, hogy az autó biztonságos, majd kikapcsolta az áramellátást” – olvasható a felügyelők indoklásában, akik tehát úgy vélték, Leclerc megfelelően kommunikálta a pályabírókkal, hogy az autó visszakapcsolása nem veszélyes.

  • Verstappen már rég kiakadt volna a csapatra, ha úgy visszaesne, mint Piastri

    Verstappen már rég kiakadt volna a csapatra, ha úgy visszaesne, mint Piastri

    Max Verstappen nem tudja hova tenni Oscar Piastri hirtelen jött visszaesését és a McLarenen belüli erőviszony-átrendeződést, de abban biztos, hogy ő már rég felemelte volna a hangját, ha vele ilyesmi történne.

    Piastri a Szaúd-arábiai Nagydíj után vette át a bajnoki pontverseny vezetését csapattársától, Lando Norristól, és a szezon felében ő tűnt a stabilabb versenyzőnek a bajnoki címért küzdő két mclarenes között, még ha pontelőnyét először csak akkor tudta is egy futamgyőzelemnyinél nagyobbra, 34-re növelni, amikor a brit műszaki hiba miatt kiesett Zandvoortban.

    Onnantól úgy tűnhetett, az ausztrálnak jelentősen leegyszerűsödött a dolga, és már csak a nagy hibákat kell elkerülnie ahhoz, hogy az év végén világbajnok legyen, ám éppen hogy egy sor hiba és a tempójának bezuhanása következett Piastritól, aki a Zandvoort óta eltelt hat versenyhétvége mindegyikén pontokat veszített Norrishoz képest, már-már kényelmes előnye pedig aggasztó 24 pontos hátránnyá duzzadt, amikor már csak három nagydíj van hátra a bajnokságból.

    A frontvonalak McLarenen belüli átrendeződéséből Verstappen is profitált, aki egy időre szintén tényezővé tudott visszazárkózni a bajnoki harcban, noha Interlagos után már inkább csak matematikainak tekinti esélyeit a címvédésre. Azt azonban, ahogy szinte egyik pillanatról a másikra a McLarennél a kezdeményezőszerep átszállt Piastriról Norrisra, a holland igencsak furcsállja.

    Apja nem hagyta, hogy Verstappen magára rántsa ezt a szexuális jelképet

    „Nincs erre magyarázatom, hogy őszinte legyek. Elég bizarrnak találom. Nem számítottam rá, hogy így fog alakulni, de végső soron nem az én problémám” – mondta Verstappen az Autosportnak a riválisnál lezajló folyamatokról.

    „Nem tudom, hogyan történhetett ez meg. De úgy gondolom, köze van ahhoz, ahogyan a csapat működik. Én biztosan nem így működök. Persze mindenki a maga módján dolgozik, nincs ezzel semmi baj, csak én kicsit másmilyen vagyok ebben a tekintetben.”

    A McLaren az F1-ben szinte példátlan alapossággal figyel idén arra, hogy két versenyzőjének egyforma esélyeket adjon a pályán, és egyiküket se érintse hátrányosan egy a csapat által elkövetett hiba. De ez ha lehet, még furcsábbá teszi, mitől esett vissza hirtelen Piastri teljesítménye, aki a legutóbbi három futamon már csak ötödik helyeket tudott szerezni. Nemrég még a Red Bull pilótájának apja, Jos Verstappen is úgy fogalmazott, Piastri helyében ő már kiállt volna magáért, és az asztalt csapkodva követelne válaszokat a McLarentől a kialakult helyzetért.

    Ezen a mentalitáson Max Verstappen is osztozik, aki elmondása szerint szintén nem tudná birkatürelemmel végignézni, ahogy csapattársa elhúz mellette, mint azt Norris Piastrival szemben teszi.

    „Nem tudhatom, mi történt vagy mi nem történt, így nehéz ítélkeznem felettük. De alighanem én kicsit ingerültebb lennék, ha miután ilyen sokkal vezettem, ekkora hátrányba kerülnék” – tett predikciót saját magatartására, és ismerve, hogy Verstappen ennél jóval apróbb dolgok miatt is képes akár nyilvánosan is kikelni saját csapata ellen, ezt könnyű elhinni a négyszeres világbajnoknak.

  • Norris az élre állt, egy aknafedél rakoncátlankodni kezdett Las Vegasban

    Norris az élre állt, egy aknafedél rakoncátlankodni kezdett Las Vegasban

    Lando Norris vette át a vezetést a Las Vegas-i Nagydíj második szabadedzésén, amelyet az utolsó 20 percben kétszer is félbe kellett szakítani piros zászlóval.

    A második 60 perces gyakorlás szemerkélő esőben indult, így az első 5 percben senki sem merészkedett ki a csúszós aszfaltra, majd ahogy szép sorban megjelentek a pilóták, úgy kezdtek egyre gyorsulni a pálya gumizódásával. Leclerc első edzésen elért 1:34,802-es legjobbja már az első etapok során megdőlt, amikor Oscar Piastri futott ennél jobbat közepes keveréken, ám végül a monacói pilótáé lett a legjobb idő a sárga oldalfalú Pirelliken 1:33,763-mal.

    Leclerc a leggyorsabb, szokatlan sorrend a Red Bullnál Las Vegasban

    A lágy gumis időmérő-szimulációk során azonban a Ferrari versenyzője nem tudta megtartani az első helyet – előbb Kimo Antonelli állt az élre az első lágy gumis próbálkozásával, majd Lando Norris nála is gyorsabb volt 0,03 másopderccel. Ekkor jött az első piros zászló, amely 21 perccel a vége előtt félbeszakította a lágy gumis körözést. Az ok: a 17-es kanyarban meglazult egy aknafedő, amely 15 perces kényszerszünetre kárhoztatta a mezőnyt, így amikor folytatódhatott a körözés, már csak 6 perc állt a pilóták rendelkezésére.

    Természetesen mind a 20 autó kijött még, de hamarosan 19-re fogyatkoztak, Leclerc-nek ugyanis váltóhiba miatt az 5-ös kanyarb betonfala mögé kellett parkolnia. Az újabb piros zászló azonban nem emiatt, hanem ismét a 17-es kanyarban levő aknafedél miatt jött, annak rögzítése ugyanis további aggodalomra adott okot, így a versenyirányítás inkább idő előtt véget vetett az edzésnek.

    Ezzel Norris megtartotta az első helyet Antonelli és Leclerc előtt.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • Leclerc a leggyorsabb, szokatlan sorrend a Red Bullnál Las Vegasban

    Leclerc a leggyorsabb, szokatlan sorrend a Red Bullnál Las Vegasban

    Charles Leclerc révén a Ferrari nyitotta az élen a Las Vegas-i Nagydíj versenyhétvégéjét, mögötte Alexander Albon végzett, Yuki Tsunoda pedig váratlanul magasan, a harmadik helyen zárt, csapattársát, Max Verstappent is megelőzve.

    Az esős előző napok után száraz körülmények között zajlott az első szabadedzés Las Vegasban – ám a csapadék a sejtések szerint nem búcsúzott végleg a hétvégétől, és pénteken, az időmérő napján a visszatérését vetítik előre a jóslatok.

    A hőmérsékleti értékek azonban alacsonyak maradtak, megnehezítve a gumik felmelegítését – Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója az edzés során a Sky Sports adásában beszélve el is ismerte, hogy az egyik gyengébb idei versenyhétvégéjükre számítanak, miután a pálya karaktere és a hőmérséklet is a montreali pályát idézi, ahol idén szintén küszködtek.

    Ennyire egyértelmű lenne, hogy a Red Bull jobb lesz a McLarennél a hétvégi Las Vegas-i Nagydíjon?

    Bár az első gyakorlás eredményei általában a legkevésbé relevánsak, Lando Norris és Oscar Piastri egyelőre nem is nagyon szóltak bele a legjobb helyezések sorsába – bár Norrist ebben a törekvésében az is hátráltatta, hogy az utolsó negyedórára fordulva kétszer is a bukótérbe csúszott a 12-es kanyarban. A bajnokság listavezetője korábban egy alkalommal a falnak is nekicsattant jobb hátsó kerekével, de ennek nem lettek érezhető következményei számára.

    A tabella első helyét Verstappen birtokolta a leghosszabb ideig, sőt két alkalommal rövid időre még csapattársa, Yuki Tsunoda is átvette a vezetést, aki idén megszokott formájához képest igencsak erős köridőket autózott, és a végeredményben még a holland előtt is végzett.

    Leclerc tíz perccel a leintés előtt vette át a vezetést, és a folytatásban már senki nem is tudott gyorsabb köridőt futni nála, így a Ferrari, akik erős formát várnak maguktól ezen a hétvégén, nyitotta az élen a hétvégét. A második 166 ezredmásodperces hátránnyal Alexander Albon lett a Williamsszel, aki egy nagy elfékezéssel és bukótérlátogatással zárta az edzést. Őt követi Tsunoda és Verstappen a harmadik és negyedik helyen.

    Norris és Piastri fél másodperc körüli lemaradással a 6. és a 8., a tavaly itt kettős győzelmet szerző Mercedes autói a 9. és a 10. helyen zártak, míg erős utolsó gyorskör híján Lewis Hamilton a 11. lett.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Massa nagy győzelmet aratott a bíróságon, de a 2008-as vb-címet nem kell féltenie Hamiltonnak

    Massa nagy győzelmet aratott a bíróságon, de a 2008-as vb-címet nem kell féltenie Hamiltonnak

    Felipe Massa számára pozitív eredményt hozott a 2008-as Forma–1-es világbajnoki cím kapcsán indított per, a londoni meghallgatást követően egy brit bíró ugyanis a brazil expilóta javára döntött és elutasította a Formula One Management (FOM), Bernie Ecclestone és az FIA próbálkozását arra, hogy a bíróság ejtse Massa keresetét.

    Mint ismert, a Ferrari színeiben 2006 és 2013 között versenyző Massa azért követel 64 millió dollár kártérítést, mert úgy véli, a 2008-as Szingapúri Nagydíj Renault általi manipulációja miatt nem lett világbajnok abban az évben. Noha az összeesküvés 2009-ben került napvilágra, Bernie Ecclestone, az F1 korábbi vezére egy 2023-as interjúban bevallotta, hogy már a 2008-as szezon vége előtt tudott a csalásról ő és Max Mosley, az FIA akkori elnöke is.

    A felek októberben mutatták be az érveiket a londoni Legfelsőbb Bíróságon, november 20-án, csütörtökön Robert Jay bíró pedig elutasította az alperesek beadványát, amelyben a kereset megszüntetését kérték. Massa arra hivatkozott, hogy az FIA-nak kötelessége lett volna kivizsgálni a Szingapúrban történteket, az alperesek szerint azonban egy esetleges szerződésszegés irreleváns a brazil versenyző szempontjából.

    2008 Felipe Massa
    Massa világbajnok utólag sem lesz | Fotó: Ferrari

    Ennek az érvnek a bíró helyt adott, mondván az FIA-nak a tagjai felé vannak kötelességei, azt viszont elutasította, hogy Massa saját magának köszönheti, hogy pórul járt, mert nem indított eljárást 2009-ben, és rámutatott, hogy Ecclestone 2023-as interjúja addig nem ismert tényeket hozott Massa tudomására.

    Az ügy ezzel tárgyalási szakaszba léphet, a bíró szerint pedig Massának „reális esélye van a sikerre” az ösztönzéses szerződésszegés és az összeesküvésre vonatkozó keresetekben, „mivel ezekhez nincs szükség arra, hogy Massának közvetlenül érvényesíthető szerződéses joga legyen”.

    A bíró eközben figyelmeztetett, hogy Massának nagyon nehéz lesz elegendő bizonyítékot összegyűjtenie a per megnyeréséhez, illetve hangsúlyozta, hogy Massa kártérítést elnyerhet, a 2008-as szezon eredményeit azonban nem fogják megváltoztatni.

    „Ez rendkívüli győzelem és fontos nap számomra, az igazságszolgáltatás számára és minden Forma–1-rajongó számára. A bíróság elismerte, hogy az ügyünk erős, és nem engedte, hogy az alperesek elfojtsák az igazságot 2008-ról. A szándékos baleset elvett tőlem egy világbajnoki címet, és az akkori illetékesek úgy döntöttek, hogy a sport integritásának védelme helyett inkább eltussolják a tényeket” – mondta a döntés után Massam.

    „Mindent megtettek, hogy megállítsák a keresetet, de mi az igazságért harcolunk, és ma döntő lépést tettünk előre. A tárgyaláson a teljes igazság a felszínre kerül. Minden dokumentumot, minden kommunikációt, minden bizonyítékot, amely a vádlottak közötti összeesküvést bizonyítja, bemutatunk. Most elszántabb és magabiztosabb vagyok, mint valaha! Amikor minden igazság napvilágra kerül, helyre fog állni az igazság értem, a brazilokért, a tifosiért, minden motorsportrajongóért, aki tisztességes sportot érdemel, és a Forma–1 jövőjéért.”

  • Apja nem hagyta, hogy Verstappen magára rántsa ezt a szexuális jelképet

    Apja nem hagyta, hogy Verstappen magára rántsa ezt a szexuális jelképet

    Max Verstappen felfedett valamit, amit eddig nem sokan tudtak róla: nem különösebben kedveli eredeti választott F1-es rajtszámát, a 33-ast, és az új szabály lehetőségeit kihasználva szeretne ő lenni az első, aki megváltoztatja azt. Van viszont előtte néhány akadály, még akkor is, ha nem a 69-es mellett dönt.

    Az F1 Bizottság a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a versenyzők a karrierjük során akár le is cserélhetik választott rajtszámukat. 2014-re lépett életbe a szabály, hogy a jobb azonosíthatóság érdekében a pilótáknak egy állandó rajtszámot kell választaniuk, ami teljes F1-es karrierjük során velük marad, kivéve, ha világbajnokok lesznek, mert ebben az esetben dönthetnek úgy, hogy a címvédő szezonjukra az 1-esre váltanak.

    Verstappen is így tett, utoljára 2021-ben díszítette Red Bullját az általa választott 33-as, és zsinórban négy vb-címe mellett egészen az idei évig az 1-est viselhette, ám amennyiben idén valamelyik McLaren-pilóta véghez viszi a trónfosztást (amire jelenleg jó esély látszik), a hollandnak vissza kell térnie a választott számához.

    A Las Vegas-i Nagydíjon azonban a Red Bull pilótája elárulta, hogy reméli, már nem is kell visszatérnie a 33-ashoz, szeretne ugyanis is mielőbb élni a szabályváltozás adta lehetőséggel, és lecserélni azt. A preferált száma ugyanis a 3-as lenne, ám amikor az F1-ben debütált 2015-ben, akkor nem választhatta azt ugyanis későbbi csapattársa, Daniel Ricciardo már viselte.

    Két akadálya is lehet azonban annak, hogy Verstappen már jövőre leradírozhassa az egyik hármast az eredeti választott rajtszámáról: egyrészt az F1 Bizottságra még vár a feladat, hogy kidolgozza a számváltás szabályának részleteit, másrészt pedig egy korábban használt szám csak akkor válaszható újra, ha előző viselője már legalább két éve nincs a mezőnyben. Ricciardo tavaly szeptemberben veszítette el ülését, és bár többször leszögezte, hogy esze ágában sincs visszatérni az F1-be, a szabály betűje szerint Verstappen 2026-ra még nem vehetné magára a 3-ast.

    „Ez egy nagyon jó kérdés! A tél folyamán át fogom gondolni, de a kedvenc számom a 3-as. Még meglátjuk, hogy elérhető lesz-e.”

    A holland felfedte, hogy még a sokakban pajzán gondolatokat ébresztő 69-est is szívesen felragasztatná az autójára – ezt eddig senki nem használta az F1-ben –, ám apja, Jos Verstappen óva intette egy ilyen alighanem vegyes megítélés alá eső döntéstől.

    „Igazából a 69-est szerettem volna, de apám azt mondta, hogy az nem valami jó ötlet. Pedig az a szám azért jó, mert bárhogy is forgatjuk, mindig ugyanúgy néz ki. A 69-es jól mutatna a fotókon, a sapkákon, jól működne marketingszempontból. Bárhogyan is veszed fel, mindig 69 marad.”

    „Szeretem a 27-est is, de az már Nicóé [Hülkenberg]. A formájuk miatt szerintem a 2-es és a 7-es jól mutatnak egymás mellett. Szóval a 3-as a kedvencem, de néhány másikat is menőnek találok.”

  • Illegális megoldást használhat több F1-es csapat, az előző futamon buktak le

    Illegális megoldást használhat több F1-es csapat, az előző futamon buktak le

    A Brazil Nagydíjon az FIA felfigyelt arra, hogy valószínűleg több F1-es csapat is trükközik az autója padlólemezével.

    A japán as-web.jp oldal beszámolója szerint az FIA a Brazil Nagydíj után bizonyítékot talált arra, hogy több csapat is hő határásra táguló skid blockokat, úgynevezett kopóbetéteket – a titán elemek, amelyek az autó aljára vannak felszerelve, hogy biztosítsák a minimális hasmagasság betartását, valamint védjék az autó alját a túlzott kopástól – használt az autója padlólemezén. Ezek felmelegedve kitágulnak, így állítólag csökkentik a padlólemez kopását és lehetővé teszik, hogy az autót alacsonyabb hasmagasság mellett lehessen üzemeltetni.

    A lap azt írja, hogy több F1-es csapatfőnök és technikai igazgató is az FIA-hoz fordult, mert gyanították, hogy néhány rivális hőre táguló kopólemezeket használ. Észrevételeik szerint a Brazil Nagydíjon többen is feltűnően alacsonyra tudták engedni az autójukat az ebben a tartományban előforduló túlzott kopás nélkül, így komoly előnyre tehettek szert, hiszen valaki minél alacsonyabbra tudja engedni az autót, annál nagyobb leszorítóerőt érhet el.

    A hő hatására táguló kopólemez úgy teszi lehetővé az alacsonyabb hasmagasságot, hogy a táguláskor mélyebbre kerül a padlólemezben, ami szabályellenes, a kopólemeznek és a padlólemeznek ugyanis a pontos mérés (mindkettőt mérik) elősegítése érdekében azonos szintben kell maradnia.

    A cikk szerint Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja felfigyelt a problémára, és az időmérő edzés előtt minden autó kopólemezét megvizsgálta, az ellenőrzések során pedig állítólag több autón is olyan eszközöket talált, amelyek a kopólemez felmelegítését szolgálták. Bauer ezután elrendelte ezen eszközök eltávolítását az időmérő előtt, ami magyarázhatja, hogy néhány csapat esetében miért volt feltűnően nagy a teljesítményveszteség az időmérőről a versenyre.

    Hogy mely csapatok és mióta használják ezt a módszert, azt egyelőre nem tudni, de az FIA a hírek szerint új technikai direktíva közzétételével tervez megálljt parancsolni a gyakorlatnak.

  • Russell autóval száguldhatott, mégis legyőzte őt egy futó

    Russell autóval száguldhatott, mégis legyőzte őt egy futó

    Ahogy a filozófiai tanmesében létezik olyan feltételrendszer, amelyben a teknős legyőzi a nyulat egy futóversenyen, úgy olyan szabályokat is lehet alkotni, amelyek mellett egy futó ember gyorsabban teljesít egy adott távot, mint egy autóval haladó. George Russell volt a kísérlet elszenvedője.

    Ez már a második vicces kísérlet ebben az évben, amelyben futók próbálnak legyőzni egy nehezített körülmények között, de autóval haladó versenyzőt. Az év elején a Leeds labdarúgócsapat játékosainak nem sikerült nyerniük a füvön rajtolni és kanyarodni is kénytelen Red Bull F1-es autót vezető Arvid Lindblad ellen – most azonban egy eredményes próbálkozással jelentkezett a legkülönfélébb kihívásokra vállalkozó népszerű tartalomgyártó, MrBeast.

    MrBeast, avagy polgári nevén Jimmy Donaldson ezúttal a Mercedes F1-es pilótáját hívta ki egy versenyre, amelyen ő maga futva teljesítette a távot, Russell azonban egy Mercedes sportautót kapott ehhez segítségül. A nyertes pedig meglepetésre Donaldson lett, közel egy másodperccel legyőzve Russellt.

    A kulcskérdés persze az, hogy meddig tartott a verseny!

    Elég sajátos szabályok mentén zajlott, ugyanis egy-egy azonos hosszúságú szalagot kötöttek MrBeast derekára és a Mercedesre, a verseny távja pedig addig tartott, amíg a szalagcsíkok el nem fogytak a rajtnál azt tartó ember kezéből.

    Ez nem jelentett túl hosszú távot, MrBeast 7,73 másodperc alatt pörgette ki a maga gurigáját, Russell pedig 8,69 alatt. A döntő különbség pedig az, hogy az indulásuk pillanata között jelentős különbség van: míg a futó a rajtjel megadásakor azonnal nekilódulhatott, Russellnek szintén állóhelyzetből kellett elkezdenie a versenyt, vagyis először be kellett pattannia az előtte lévő autóba, becsukni az ajtót és elindítani a Mercedest – nagyjából 4,50 másodpercnél járt az óra, amikor valójában elstartolt, vagyis ekkora előnyt kapott az ellenfele.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    MrBeast (@mrbeast) által megosztott bejegyzés


    MrBeastnek nem ez az első közösködése az autósport világával, az év korábbi szakaszában Dzsiddában még vezethetett is egy Formula E-autót, amivel megprödült és a falnak csapódott – ez aligha volt egy kihívás betervezett része!

    @mrbeast

    My bad @Formula E @CUPRA KIRO 😳

    ♬ original sound – MrBeast