Címke: F1

  • Massa figyelmeztette Verstappent, miután az „beszólt” a braziloknak

    Massa figyelmeztette Verstappent, miután az „beszólt” a braziloknak

    Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

    Max Verstappen dühös volt a bahreini kvalifikáció után, mert úgy ítélte, hogy Felipe Massa feltartotta őt gyorskörén. Majd mikor arról kérdezték, tervezi-e, hogy megbeszéli az esetet Massának, Max így felelt: „Nos, ő brazil, szóval nincs mit megvitatni.”

    Massa erre a következőt reagálta az UOL Esporte-nak vasárnap: „Jeleztem neki ma, hogy jobb, ha óvatosabban bánik a szavakkal, hiszen év végén még lesz egy Brazil Nagydíja is.” – utalt a brazil arra, hogy a helyi rajongók minden bizonnyal ‘számonkérik’ majd az ilyesmit Verstappenen.

    „Kétségtelen, hogy nem volt okos dolog a brazilokról beszélni anélkül, hogy tudná miről beszél.” – folytatta Massa, aki hozzátette, szerinte nem tartotta fel Verstappent az időmérőn.”

  • „Csodás”, hogy Vandoorne már rajthoz sem tudott állni a McLarennel

    „Csodás”, hogy Vandoorne már rajthoz sem tudott állni a McLarennel

    Fotó: McLaren

    A McLaren Honda hosszú ideje küszködik az erőforrással, ám ahelyett, hogy javulna a helyzet, mondhatni csak egyre rosszabb. Olyannyira, hogy Stoffel Vandoorne Bahreinben már el sem tudott rajtolni, McLarenje meghibásodása miatt.

    „Csodás.” – reagált erre Alonso. „Csodás, hiszen mind keményen dolgozunk, Stoffel is keményen dolgozik. Ezen a hétvégén nagyon balszerencsések voltunk az erőforrás cserékkel, és aztán még még el se tudtunk indulni (Vandoorne)… Lehet az ember gyors, lassú, jöhetnek különféle versenyek, különféle körülmények. De ha még el sem tudsz indulni a versenyen, az csodás. Hogy Stoffel nem tudott elindulni a versenyen, az elfogadhatatlan állapot. Meglátjuk mi változik Oroszországig, mert ettől sokkal jobbnak kell lennünk.”

    Alonso ugyan el tudott indulni a versenyen, de befejezni ő sem tudta azt.

  • Alonso – Hülkenberg páros a Renault-nál 2018-ban?

    Alonso – Hülkenberg páros a Renault-nál 2018-ban?

    Noha azt állítja, csak nyáron kezd el a jövőjével foglalkozni, a legfrissebb hírek szerint Fernando Alonso már tárgyalásban áll egykori csapatával, a Renault-val, hogy visszatérjen hozzájuk 2018-ban

    „A francia csapat komolyan érdeklődik a spanyol (Alonso) iránt, és az első megbeszéléseken már úl is vannak.” – számolt be róla a német Bild. „A Renault vissza akarja szerezni saját veteránját, hogy Nico Hülkenberg csapattársa legyen.”

    Az Auto Bild szerint szombat délelőtt került sor a beszélgetésre, Bahreinben, a Renault vendéglátó egységében, melyen Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad és a Renault főnökem Cyril Abiteboul is jelen volt.

    A Renault nem kommentálta a híreket.

  • Nem módosul a rajtrács szabály

    Nem módosul a rajtrács szabály

    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    A Kínai Nagydíjon Vettel nem pontosan a rajtkockájába állt a start előtt, hanem mondhatni mellé, közelebb Hamiltonhoz. Azonban semmilyen szankciót nem kapott ezért. Ez pedig sokaknak nem tetszett, a szabály tisztázást kérték, hogy egyértelműsítsék, hogyan kell felsorakozni a rajthoz.

    „Elméletileg, míg legalább egy kerékkel a rajtkockán belül vagy, addig úgy állsz oda, ahogy akarsz.” – vélekedik a Force India menedzsere, Andy Stevenson.

    Felipe Massa azonban másként vélekedik: „Ha a versenyzők nem hajthatnak rá a csíkra a boxutca kijáratánál, akkor ezt sem tehetik meg. Vannak szabályok, amiket be kell tartani.”

    „Az elmúlt 22 évben, talán három ehhez hasonló eset ha volt.” – mondta már a versenyigazgató, Charlie Whiting. „Ha centiméterre pontosan betartattuk volna ezt a szabályt, akkor Kínában vagy 10 versenyzőt megbüntettünk volna.”

  • Ricciardo tagadja a Ferraris pletykákat

    Ricciardo tagadja a Ferraris pletykákat

    Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    A napokban szárnyra keltek olyan pletykák, melyek szerint Daniel Ricciardo már alá is írta szerződését 2018-ra a Ferrarihoz. Ezt azonban az ausztrál versenyző cáfolta az olasz Sky-nak.

    „Hallottam róla, de ez nem igaz. Semmit nem írtam alá a Ferrarival.” – mondta Ricciardo Bahreinben.

  • Hamilton nem akarja, hogy elsőszámú versenyzőként legyen kezelve

    Hamilton nem akarja, hogy elsőszámú versenyzőként legyen kezelve

    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Hamilton elmondása szerint nem akar elsőszámú versenyző lenni, nem akarja mesterségesen háttérbe szorítani Bottast, nem akar sorrendet csapaton belül.

    „Ez (a csapaton belüli sorrend felállítása) történik a Ferrarinál, évek óta, sok-sok év óta.” – mondta Hamilton a finn MTV-nek. „De nem fog megtörténni nálunk. Nem akarom, hogy megtörténjen.”

  • Schumacher nem fog első F3-as szezonja után azonnal az F1-ben kikötni

    Schumacher nem fog első F3-as szezonja után azonnal az F1-ben kikötni

    Fotó: Kaiser Erika

    Mick Schumacher elismerte, ő nem fog első F3-as szezonja után azonnal az F1-ben kikötni, mint Verstappen vagy Stroll.

    Max Verstappen F3 után azonnal az F1-ben találta magát, és vannak, akik hasonló ugrást várnak Mick Schumachertől is. Ő azonban elismeri, még nem áll készen a Forma-1-re.

    „Ők (Verstappenék) hamar úgy döntöttek, hogy megteszik ezt a lépést, de én még nem állok készen.” – mondta Schumacher a német Handelsblatt c. lapnak.

    Mick idén váltott F3-ra, bár az F4-es bajnokságban nem sikerült bajnoki címet szereznie.

    „Nem jött össze. Talán nem vagyok elég konzisztens. De a célom természetesen az, hogy nyerjek az elkövetkezendő években.”

    „Ez az első évem (F3-ban), szóval ez a tanulásról szól és igyekszem az újonc értékelésben elöl végezni.”

    Arra a kérdésre, hogy mikor jöhet majd szóba az F1, Mick így felelt: „Jelenleg a saját dolgomra koncentrálok, még fejlődnöm kell versenyzőként.”

    Reagált arra is, hogy édesapja korábbi csapatai, a Mercedes és a Ferrari máris érdeklődik iránta: „Ez talán azt jelenti, hogy már eddig is jól csináltam a dolgom. Mindig igyekstem a legjobb formámat nyújtani, a legjobbakkal akarok versenyezni, ők pedig a Forma-1-ben vannak.”

    Az első F3-as versenyhétvégén, Silverstoneban a három versenyen Mick 8., 6., és 18. helyezést ért el.

  • Surer szerint nem helyes, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja

    Surer szerint nem helyes, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja

    Fotó: Scuderia Ferrari

    A napokban arról szóltak a hírek, hogy a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne arra kérte Maurizio Arrivabene csapatfőnököt, hogy beszélgessen el Kimi Räikkönennel annak gyengécske szerepléséről, mivel szerinte a finn indokolatlanul panaszkodik verseny közben, és olyan, mintha mással lenne elfoglalva, mint kellene.

    A korábbi versenyző, Marc Surer szerint azonban egyáltalán nem helyénvaló, hogy a Ferrari Räikkönent kritizálja.

    „Nem hiszem, hogy korrekt dolog, hogy ezt teszik vele.” – mondta Surer a a német Skynak. „Hallottuk, mi volt a problémája, hogy nincs elég erő a motorjában. Panaszkodott, hogy nincs tapadása elöl, ezt pedig én beállításbeli problémának tartom, amit a csapatnak kell megoldania. Mielőtt egy versenyzőt kritizálunk meg kell győződni arról, hogy technikailag minden rendben van.”

  • Horner szerint Brown őrült, hogy Indianapolisba küldi Alonsót

    Horner szerint Brown őrült, hogy Indianapolisba küldi Alonsót

    Fotó: McLaren

    „Nehéz helyzetben van Fernando, nehéz időn megy keresztül.” – magyarázta Horner. „Ez pedig a Zak (Brown) problémája. Van egy kiábrándult versenyzője, és próbálja valamivel motiválni. Előjött ezzel az ötlettel, hogy elküldi őt Indianapolisba, de ez őrültség. Ez a legnehezebb verseny, amit valaha láttam. Nincs tesztlehetőség sem. Csak bepattan majd az autóba.”

    „Szóval szerintem meg kellene nézetnie magát egy pszichiáterrel (Brownnak).”

    „Hogy engednénk-e a saját versenyzőinknek ugyanezt? Nem. Én hiszem, hogy ha egy vesrenyző elkötelezte magát egy csapatnál, az egy kicsit csalódást keltő, ha az év közepén lecseréli a ‘barátnőjét’, majd visszajön. Ez nem helyénvaló.”

    „Talán ha a versenyek nem ütköznének, vagy a versenyzői karrierje végén tenné. De úgy fest, hogy a McLarennek más a szemléletmódja, mint nekünk, jó nekik.”

  • Ingyen WIFI és „titkos” adatok érkezhetnek az F1 rajongóknak!

    Ingyen WIFI és „titkos” adatok érkezhetnek az F1 rajongóknak!

    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Forma-1 új sportért felelős vezetője, Ross Brawn azt szeretné, ha a csapatok közzé tennék a „titkos” adatokat, annak érdekében, hogy izgalmasabb legyen a sport a rajongól számára. Olyen extra információkkal látnák még el egy akalmazások beül a rajongókat a versenyek során, mint üzemanyagmennyiség, gumik állapota, motorbeállítások és hasonlók.

    Mindemellett a Times szerint a Liberty Media azt is szeretné, ha a lelátókon ingyen wifihez jutnának a rajongók, így nem lenne akadálya az app használatának.

    „Ezen dolgozunk.” – mondta Ross Brawn. „Ha sikerül átugrani ezt a „titkos információs” akadályt, szerintem a rajongók még jobban fogják élvezni amit látnak.”

    Brown szerint mindezen túl, a titkosítás feloldás abban is segítene, hogy a riválisok közelebb kerüljenek egymásoz a versenypályán.