Címke: F1

  • Ismét – vagy még mindig? – vizsgálódnak a hatóságok az FIA-nél

    Ismét – vagy még mindig? – vizsgálódnak a hatóságok az FIA-nél

    Az Egyesült Királyság súlyos csalásokat felderítő hatósága (SFO, Serious Fraud Office) egy 2013-as, az FIA és a Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa között létrejött szerződést vizsgál.

    Damian Collins, a Kulturális-, Médiaügyi- és Sportbizottság elnöke kérte a hatóságot, hogy vizsgálják meg, hogy nem-e illegális volt az FIA kifizetése.

    Az FIA-nak nem lehetne kereskedelmi érdekeltsége az F1-ben, ám az ITV jelentése szerint a 2013-as, kétoldalú Concorde Egyezmény részeként az FIA 3,9 millió fontot kapott, plusz egy százalék részesedést a sportból.

    Azonban az F1-es vezetők és az FIA is tagadja, hogy bármi jogsértő dolog történt volna.

  • Orosz Nagydíj – Vettel nyerte az időmérőt

    Orosz Nagydíj – Vettel nyerte az időmérőt

    Fotó: Scuderia Ferrari

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockából.

    A 29 éves versenyzőnek ez az idei első, pályafutásának pedig már a 47. pole pozíciója, s utoljára a 2015. szeptember 20-i, szingapúri GP-n nyert időmérőt. Sikerével megszakadt a Mercedes istálló nagy sorozata, a legutóbbi 18 futamon ugyanis mindig a német csapat valamelyik pilótája szerezte meg az első rajthelyet.

    A Ferrari autói 2008. június 22. óta először foglalják el az első sort a rajtrácson, Szocsiban ugyanis Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen lett a második az időmérőn.

    A harmadik pozícióból Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája startolhat.

    Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

    Szerző: MTI

  • Hamiltont nagyon megrázta Billy Monger balesete

    Hamiltont nagyon megrázta Billy Monger balesete

    Lewis Hamilton elmondta, hogy Billy Monger súlyos F4-es balesete nagyon szíven ütötte őt, és rávilágított, milyen veszélyes is az autósport. Billy komoly balesetet szenvedett a versenypályán, beszorult autójába, majd mikor kórházba került, amputálni kellett mindkét lábát.

    „Azt kell mondjam, sokkal inkább megéírintett Billy balesete, mint a legtöbb hasonló eset.” – mondta Hamilton. „Kivéve azt az esetet, ami az F1-ben történt két éve (Bianchi balesete). Nézzük csak meg ezt a srácot… Ott volt, versenyzett, küzött azért, hogy egy nap az F1-be juthasson, és akkor jön egy ilyan borzalmas baleset. Szóval igen, nagyon megrázott, ez igazán rávilágított, hogy milyen veszélyes is ez a sport, és nem csak az F1-ben, hanem minden ágában.”

    „Hallottam, hogy már közzétett (Billy) egy nagyszerű posztot, viszonylag hamar a baleset után. Zanardi jutott róla eszembe, aki megmutatta, mire képes (egy ilyen eset után). Bízom benne, hogy Billy képes lesz valami hasonlót véghezvinni.”

    Minden F1-es csapat támogatja Billy Mongert, az Orosz Nagydíj hétvégéjén mindannyian #billywhizz feliratú matricát viselnek.

  • Hamilton és Bottas szerint sincs a Mercedesnél csapaton belüli sorrend

    Hamilton és Bottas szerint sincs a Mercedesnél csapaton belüli sorrend

    A Mercedes mindkét versenyzője, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is azt állítják, hogy nem akarnak sorrendet maguk közt. Noha Bahrein után a csapatfőnök, Toto Wolff azt mondta, talán újra kell gondolni ezt a első- és másodikszámú versenyző dolgot. Persze csak akkor, ha a Mercedesesek dolgába „belekontárkodik” a Ferrari.

    „Én nem akarom, sosem volt, és a csapaton belüli sorrent mindig fura dolog, nehéz megítélni, hogy jó-e és ez olyasmi, amit igazából sosem kedveltem.” – mondta Hamilton. „De benne van a szabályunkban, hogy az elsődleges cél az, hogy a csapatunk nyerje az adott versenyt. Meg kell próbálnunk csapatérdeket figyelembe venni, de csak speciális körülmények esetén. Ez minden alkalommal nehéz ügy, és nem szereti ezt (csapatutasítást) hallani az ember. Szerintem ilyenkor meg kell ítélni az adott pillanatot, milyen pozícióban vagyunk, és még ha jó pozícióban is vagy, figyelembe kell venni a csapat lehetséges eredményeit. Aztán kell dönteni.”

    „Nem beszéltünk erről, nem is hiszem, hogy kellene.” – vélekedik Bottas. „Ennél a csapatnál sosem volt első- és másodikszámú versenyző, és nem is tervezik ezt. Mindig igyekeznek egyenlő feltételeket biztosítani a két versenyzőjüknek, de az elmúlt három évben a második leggyorsabb csapathoz mérten nagyobb volt, most viszont minden egyer apróságon pontok múlnak.”

    Arra a kérdésre, hogy a Ferrari előrelépésnek hatására ezután lesz-e kedvezményezett versenyző a Mercedesnél, Bottas így felelt: „Nem hiszem, hogy ez meg fog történni. Ha problémáim lesznek egy versenyen, más stratégián leszek, vagy Lewis beszorul mögém, akkor félreálok. Ezt a csapatért tesszük, a cél, hogy csapatként a maximumot hozzuk ki a versenyekből. Én mindig csapatjátékos voltam, de hogy sorrend legyen felállítva köztem és Lewis között, az nincs tervben. Idén a csapatnak óvatosabbnak és okosabbnak kell lennie, szóval a lehető legtöbb pontot igyekszem összegyűjteni a versenyeken.”

  • Räikkönen „sajnos” nem sűrűn jut el mostanában karaokézni

    Räikkönen „sajnos” nem sűrűn jut el mostanában karaokézni

    Az orosz 66.ru újságírója megkérdezte Kimi Räikkönentől a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy igaz-e, hogy karaoke bárt nyitott Helsinkiben?

    „Persze csinálok más dolgokat is az F1-en kívül, de nem szeretném elmondani, hogy mit és hol teszek. Hogy járok-e bárokba? Igen, bár mostanában ritkábban, nincs rá időm, sajnos. Sok dologban vagyok érintett.” – érkezett a finn versenyző válasza.

    Majd kapott gyorsan még egy kérdést: „De tudsz énekelni?”

    „Hogy tudok-e énekelni? Rosszul.” – mondta Räikkönen mosolyogva. „De nem ez a lényeg. Ez inkább móka, mint éneklés.”

     

  • Az ülés nélkül maradt versenyző, Felipe Nasr megtöri a csendet

    Az ülés nélkül maradt versenyző, Felipe Nasr megtöri a csendet

    A szezon elkezdődött, a rajongók hiányolják Nasrt, de a brazil pilóta eddig csendben maradt. Tavaly a szezonzáró óta nem adott interjút, de tovább dolgozott a karrierje építésén. A TV Globoval azonban most kivételt tett, így tisztább képet kaphatunk a versenyzővel kapcsolatban. Mint az ismeretes, szenzációs versenyzéssel megszerezte volt csapata a Sauber összes pontját 2016-ban a hazai nagydíján. Abu Dhabiban ez nem sikerült már, és a szezonnak is vége lett. A csapat sportpolitikája, illetve a brazil gazdasági helyzet miatt azonban Felipe máris partvonalon kívül találta magát. Se Sauber, se Manor, az utóbbi meg is szűnt. Hónapok teltek el, és elfogoyott az összes ülés, de Nasr úgy döntött, nem nyilatkozik inkább, pedig elkezdődött az idei szezon is már.

    Brazíliában nagy felháborodás is volt emiatt, hogy a rajongóit sem tájékoztatta a jövőjével kapcsolatban. Pedig van véleménye az új autókról és az újonc pilótákról is. Ráadásul az edzésprogramját sem hagyta abba, sőt sikerült 3 kiló színtiszta izmot felszednie. Gondolkodott egy ideig más kategóriákban is, de végül egyértelműsítette, hogy nagyon elhivatott a Forma-1 iránt, vissza akar térni, és remek eredményeket akar elérni a királykategóriában.
    „Mióta kiszálltam az F1-es autómból, azóta is folyamatosan nyomonkövettem a történéseket. Először is a változásokról: majdnem minden pozitív irányba fordult. Beszéltem pár aktív versenyzővel, és örömmel tölt el, hogy az autót komolyabb kihívás vezetni, gyorsabb, ez az, amit én is akartam. A rajongók is jól fogadták ezeket a változásokat, így ez nekem is jó. Mivel profi vagyok, én sem álltam le. Az edzéseim folyamán értem el azokat az eredményeket, amiket kitűztem magam elé. Ha holnap autóba kellene ülnöm, készen állnék rá, kigyúrtam magamat. Az új szabályok miatt ez elengedhetetlen.
    Térjünk is rá konkrétan: még mindig akarok szerepelni a Forma-1-ben, és reménykedem. Azt gondolom, 2018-ban kinyílhat olyan kapu, amin újra beléphetek. Minden azon múlik, hogyy miképp alakul a gazdasági helyzet a hazámban, ez a döntő tényező. Ugyanakkor nem akarom híú ábrandokba kergetni a rajongóimat, illetve akik velem tartanak az utamon. Versenyzőként persze hogy álmom az F1, és az, hogy ott világbajnok legyek.” – árulta el Felipe, a tv kérdésére.

    Szóra jött persze az a lehetőség is, hogy tesztpilóta legyen valahol, erre ía kérdésre gy válaszolt:
    „Valóban megvan annak az esélye, hogy idén még újra autóba üljek, de ennek a realitása azért kevés. Nékkük csak meg a nagy csapatokat, vagy a középmezőnyt, mindenütt szerződtetett tartalékpilóták vannak. Ez már mind tavaly eldöntött kérdés volt. Voltak körülöttem zűrzavarok, és akkor még nem a tesztpilótai szerepre hajtottam. 2018-ra készülvén azonban tiszta lappal kezdhetek. Lehettem volna akár tartalékos 2017-re, de elég komplikáltnak tűnt a dolog, bizonyos reklámszerződések miatt. Brazil magánvállalkozások állnak mögöttem támogatóként, és a következő hónapban már újra útra kelek.”

    Az olyan újonc pilótáknak, mint például Lance Stroll, úgy néz ki, hogy nagy falat elsőre az új F1 a sikeres F3-as szereplés után. 300 lóerőről gyakorlatilag 1000-re váltott a fiatal kanadai, és Nasrnek erről is van véleménye:
    „Amikor Barcelonában szezon előtti teszt volt, gyorsan beugrottam én is, és beszéltem versenyzőkkel az új autókról, és mindannyian hasonlót foglalmaztak meg. Az autóknak nagyobb a tapadásuk, nehezebb vezetni őket a határjukon, nehezebb velük tartani a távolságot, izgalmasabb vezetni őket különféle időjárási körülmények között, szóval minden csak jobb lett valójában. Ez egy olyan autó, amire már figyelni kell, hiszen sokkal gyorsabbak! Nagyobb a kanyarsebesség, sokkal fontosabb lett a fizikai felkészültság. Minden pilóta komolyan edzett a téli szünet alatt. Azoknak a srácoknak, akik meg most jönnek fel a királykategóriába, persze, hogy még nagyobb kihívás egy ilyen autót vezetni. Azt gondolom, hogy 2 éve nekem is könnyebb volt alkalmazkodnom az F1-es körülményekhez. Azt hiszem, mindennek oka van, és van, amit nem tudunk irányítani. Szerintem ma már felkészültebb versenyző vagyok az F1-re. Megteszek minden tőlem telhetőt, és haladok az eltervezett karrierúton. Ugyanakkor minden fiatal pilótának kell idő, amíg alkalmazkodni tud, és ezt nem szabad siettetni.”

    Más szériák is szóra jöttek egy ideig, így Nasr ezekről is beszélt:
    „Mindig is voltak olyan versenyek, amik érdekeltek, kétszer is voltam például a 24 órás Daytonán. Le Mans, vagy a 24 órás Spában és a Nürburgringen olyan versenyek, ami minden versenyzőt érdekelnek, bármilyen autóval is, így ezeken én is szívesen indulnék. Lehet ilyesmiben már idén résztveszek, de konkrétum még nincs. Valójában jobban izgat, hogy 2018-ban mi lesz. Versenyzőként persze nem jó megélni azt, hogy megállítottak, nagyon várom is, hogy visszatérjek a pályára. Ha túlleszek egy jó teszten és látom, hogy ebből egy minőségi dolog lehet, akkor belevágok. IndyCar, Formula E vagy a WEC, esetleg Super Formula is érdekes lehet, rajta vannak a listámon. Nem kell azonban feltétlenül elfogadnom az első ajánlatot. Olyan lehetőség érdekel, amivel megmutathatom magamat versenyzőként a pályán. Idén egyelőre csak pár alkalommal, jövőre viszont attól függően, hogy mi lesz az F1-gyel, teljes szezont akarok.”

    Kevesen tudják, de Nasr jóba van Jim Franceszal is, aki egyike a NASCAR tulajdonosainak, de az amerikai szériába eddig nagyon brazil pilóta nem jelentkezett. Lehet, hogyy Nasr lesz az első? Erre is van válasza:
    „A NASCAR egy nagyon másik világ, de mindig is szerettem az ottani versenyzést. Amikor Jimmel lógtam még Daytonában, kiderült, hogy akár erre is lenne lehetőség. Ahhoz, hogy ebbe az irányba lépjek, jobban meg kell, hogy értsem az egészet, mert nagyon más. Zárt autók, nehezek, ovál pálya. Ez már egy másik karrierút. Nekem is tudnom kell, hogy akarom-e ezt. Most még korai lenne ebbe az irányba menni. Jimnek azonban már mondtam, hogy szívesen versenyeznék újra a 24 óráson Daytonában. Ugyanakkor újra leszögezem: Felipe Nasr a Forma-1-be akar visszatérni, hogy jó eredményeket érjen el ott.”

    Steve Robertson egyengette eddig a brazil versenyző útját (ahogy Kimi Räikkönenét is), kérdés az, hogy milyen a kapcsolatuk 2017-ben?
    „Igen, Steve továbbra is kapcsolatban áll az F1-es csapatokkal. A 2017-es szezonra még ő volt a közvetítőnk, és most is a következő éven dolgozik. Teljes az egyetértés közöttünk, hogy nem adjuk fel az F1-et. Ő egy olyan fickó, aki nem csak mellettem áll menedzserként, hanem remek barát is. Az egész eddigi karrierem folyamán végig velem volt. El fogjuk dönteni majd hamarosan, hogy hogyan tovább. Most azonban gokartozom, így aki Brasília gokartpályájára jön, találkozhat velem. Nagy szenvedélyem a kartozás, és aktívan tartja a reflexeimet, valamint jó fizikai megterhelés is. Majdnem minden nap edzek ott, és bizony fel kell készülni erre is. A helyiek mindig láthatnak a pályán, az egész banda, és örömmel látják azt, hogy itt alapozunk. Segítek is nekik ahol csak tudok.”

  • Daniil Kvyat elárulta, Carlos Sainz-cal nem barátok

    Daniil Kvyat elárulta, Carlos Sainz-cal nem barátok

    Daniil Kvyat elismerte, hogy nem barátok a csapattársával, Carlos Sainzzal.

    „Valójában Carlos és én sosem voltunk barátok.” – mondta Kvyat az orosz Sport FM rádiónak. „Jól kommunikálunk egymással, tiszteljük egymást, de a pályán a végsőkig küzdünk. Olyan pontra még nem jutottunk, hogy problémánk legyn egymással, és remélem nem is lesz ilyen. De bármi megtörténhet. Remélhetőleg nem jutunk el eddig.”

  • Brown szerint nem lesz F1 Long Beachen

    Brown szerint nem lesz F1 Long Beachen

    Fotó: McLaren

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint nem lehetnek igazak azok a pletykák, melyek szerint a Liberty Media szeretne futamot rendezni Long Beach-en.

    „Long Beach egy fantasztikus hely és csodás, 43 éves történelme van, korábban Forma-1 kapcsán, mostanság pedig az IndyCar kapcsán. Ez egy nagyszerű helyszín az IndyCar számára. De a Forma-1-hez komoly állami támogatásra lenne szüksége, viszont nem hiszem, hogy Long Beach kész lenne kifizetni az F1-es jogokat. A másik fontos tényező F1-es futam rendezése esetében, hogy olyan pályára van szükség, emi az FIA-tól Grade 1 minősítést kapott, ehhez hosszabb pályára lenne szükség, több bukótérre és egy komoly boxutcára. Ez a pálya (Long Beach) azonban közvetlenül a kikötő mellett van, nem nagyon van lehetőség a módosításra!”

    Az austini versenyért például 10 évre 250 millió dollárt fizet a jogokért.

    „Még azon helyszíneknek is nehéz ez, akik kapnak állami támogatást.” – folytatta Brown. „Szóval nem látok olyan gazdasági modellt, amivel az F1 Long Beachen kivitelezhető lenne. Ez nem kritika sem a Forma-1-nek, sem Long Beachnek. Egyszerűen csak nem kompatibilisek egymással, nem célszerű egy szögletes dolgot egy kerek helyre próbálni betenni.”

    „Nem vagyok tisztábban minden piaccal, amin a Liberyt nézelődik, de néhánnyal igen, és őszintén mondhatom, hogy mivel vannak potenciális helyszínek Észak-Amerikában, egyszer sem hallottam, hogy Long Beach említésre került volna.”

  • Versenyzokni: Sebastian Vettel új lábbelije a Pumától!

    Versenyzokni: Sebastian Vettel új lábbelije a Pumától!

    Sebastian Vettel az Orosz Nagydíjtól kezdve versenyzoknira cseréli a versenyzőcipőjét. A Puma ugyanis egy speciális, nagyon könnyű, fűző nélküli cipőt készített, mely gyakorlatilag inkább már versenyzokni. A „zoknit” már Ausztráliában bemutatták, mostanra azonban az FIA is homológnak minősítette.

    A lábbeli mindössze 135 grammot nyom.

  • Nem lesz Halo az F1-es autókon, Shield lesz helyette

    Nem lesz Halo az F1-es autókon, Shield lesz helyette

    Tegnap döntött az F1-es stratégiai csoport és az F1 Bizottság, mi szerint elveti a Halo bevezetésének ötletét. Helyette bemutatták a Shield koncepciót, mely egy átlátszó „szélvédő”, ami nem fedi be az egész pilótafülkét.

    „Számos védő elemet tanulmányoztunk, és az a döntés, hogy az átlátszó Shield a prioritás, ez az útmutató.” – állítja az FIA. „Az FIA szeretné ezt majd pályán is tesztelni a szezon során, mintegy megkezdve a 2018-as előkészületeket.”