Címke: F1

  • Monisha Kaltenborn dühös Buttonra Wehrlein kiütéséért

    Monisha Kaltenborn dühös Buttonra Wehrlein kiütéséért

    A Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn haragos, amiért az egy futamra visszatérő Jenson Button kiütötte a versenyből Pascal Wehrleint Monacóban.

    Az ütközés következtében Wehrlein Saubere egészen szokatlan pozícióban, az oldalán állt meg, így a versenyző nem is tudott kiszállni az autóból, míg vissza nem fordították azt a talpára. Úgy tűnt a helyszínen, hogy Wehrlein nem sérült meg, ám korábbi, a januári ROC-on szerzett hátsérülése miatt ezen a héten kivizsgáltatja magát a versenyző.

    Arra a kérdésre, hogy dühös-e Buttonra, Monisha Kaltenborn a következőt felelte az Autosportna: „Igen, az vagyok, mert nem értem, hogyan alakulhat ki ilyen szituáció.”

    „Nem volt mód arra, hogy véghez vigye a manővert (Button), ezért nem értem, hogy egyáltalán miért próbálkozott ilyen megmozdulással.”

  • Horner elnézi Verstappen kirohanását

    Horner elnézi Verstappen kirohanását

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmondta, hogy a Red Bull és Max Verstappen kapcsolata továbbra is nagyszerű.

     A monacói nagydíjon a csapat holland versenyzője elég indulatosan és trágár szavak kíséretében kifogásolta csapata stratégiáját a rádión keresztül, amikor is a csapattársa mögé került a kerékcserék után.

    Christian Hornerntől a futam után azt kérdezték, hogy megérti-e versenyzője kirohanását, erre így felelt.

    „Természetesen igen. A verseny elején a csapattársa előtt autózott, majd miután mindketten letudták a kerékcseréjüket már mögötte volt, ami miatt elég ideges lett.  A futam után leültünk, és megbeszéltük a dolgokat, így már minden rendben van, senki se haragszik a másikra.”

    A monacói futam után nem csak a holland versenyző volt mérges, hanem a Ferrari finn pilótája Kimi Räikkönen is. Ugyanis a Ferrari gyanúsan a rossz taktikát választotta vele, hogy csapattársa Sebastian Vettel előnyösebb helyzetbe kerüljön.

    „Nem hiszem, hogy a Ferrari szándékosan tette volna ezt.” Nyilatkozta Dr. Helmut Marko az Auto Bildnek.

    „Neki Bottasra kellett reagálnia, mert visszalassult. Akárcsak Maxnak, neki is korábban kellett kijönnie.” Tette hozzá.

    Ricciardo végül dobogón végzett Monacóban, többek között a két Mercedest is megelőzve, de Horner szerint ez még nem jelenti azt, hogy ténylegesen is a Mercedes előtt lennének.

    „Aggódok Montreal, Baku és Spielberg miatt. Ezek a pályák a legnagyobb kihívást jelentik számunkra, Monza után. Ha ezen a három futamon jól szerepelnénk, akkor tényleg lehet keresnivalónk a szezon későbbi részében is.”

  • Räikkönen és Vettel jótékonysági focimeccsen játszottak!

    Räikkönen és Vettel jótékonysági focimeccsen játszottak!

    Sebastian Vettel, és Kimi Räikkönen is részt vett a „Game of Heart” nevű jótékonysági focimeccsen, Olaszországban, kedden, a Juventus stadionban.

    „Gyerekkorom óta szoktam focizni, bár finnként az én kedvencem még mindig a jéghoki.” – mondta Räikkönen. „De szeretem rúgni a labdát, szinte minden nap játszom, mert a fiam kéri. Inkább játszom, mintsem nézem, nincs is kedvenc focistám, de követem a Juventust. Büszke vagyok, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”

    „Mint minden német gyerek, én is kiskorom óta szeretem a focit.” – mesélte Vettel. „Még ha nem is voltam benne túl jó. De ha az ember ezzel gyűjteni tud azoknak, akiknek szüksége van rá, úgy jobban megy. Nem számít, hogy hogyan, vagy mikor, de fontos dolog segíteni.”

    Räikkönen még gólt is lőtt! Íme!

    https://www.youtube.com/watch?v=ITy69XGthYQ

    https://www.instagram.com/p/BUvwPNHhkwG/

    https://www.instagram.com/p/BUvoT_WDRIQ/

    https://www.instagram.com/p/BUvyht2jjG6/

    https://www.instagram.com/p/BUvet6ulhYa/

     

  • Sabine Kehm így tudta meg, hogy baleset érte Schumachert

    Sabine Kehm így tudta meg, hogy baleset érte Schumachert

    Sabine Kehm szerint ha versenyzésről volt szó, Schumacher nagyon nehezen tudott megbocsátani magának, ha valami nem sikerült tökéletesen, számára „semmi nem volt olyan fontos, mint a győzelem”.

    „Michael mindent annak érdekében tett, hogy megnyerje a versenyt.” – mondta Sabine. „Hogy azt nyújtsa, amit a csapat akar tőle: győzelmet.”

    Versenypályán kívül azonban teljesen másmilyen ember volt Schumacher.

    „Nagyon nyugodt volt, nagylelkű és érzékeny. Szerető családapa és férj. A család mindig a legfontosabb dolog volt.”

    „Egy jó, megbízható, néha lökött barát volt, aki élvezni akarta az életet és képes is volt erre”

    A Sportbuzzer nevű portálnak Kehm azt is elmesélte, hogyan értesült Schumacher síbalesetéről.

    „A szüleimmel voltam, karácsonyt ünnepeltünk előtte. Aztán felhívott egy francia újságíró. Michael Schumachert baleset érte, erről akart információt, megerősítést. Délután már tudtam, hogy súlyos a helyzet. Másnap reggel már a grenoble-i kórházban voltam.” – mesélte.

    Sabine pedig igyekezett a lehető legjobban kezelni a helyzetet. Némi információt közölt a sajtóval, ugyanakkor védte a család érdekeit

    „Michael egy közéleti személyiség, így a nyilvánosságnak joga van tudni róla, hogy valami történt. Azt is közöltük, hogy súlyos, ami történt.”

    Balesete óta azonban nem sokat tudni a hétszeres világbajnok egészségügyi állapotáról.

    „Michael mindig éles vonalat húzott a nyilvánosság és a magánélete között, ezt pedig mindig elfogadták a rajongók és a sajtó. A döntés, hogy nem informáljuk a nyilvánosságot, Michael érdekében született.”

  • A nagy FIA szériák összeegyeztetnék versenynaptáraikat

    A nagy FIA szériák összeegyeztetnék versenynaptáraikat

    A legkomolyabb motorsport szériák vezetői azon dolgoznak, hogy a jövőben jobban egymáshoz igazítsák versenynaptáraikat, ne nagyon legyenek ütközések.

    Az FIA elnöke, Jean Todt Monacóban találkozott az F1 motorsport igazgatójával, Ross Brawnnal, a WEC vezérigazgatójával, Gerard Neveu-val és a Formula E vezérigazgatójával, Alejandro Agaggal.

    „Miután tárgyaltunk a versenynaptárokról, mindenki egyetértett abban, hogy dolgozzunk együtt a bajnokságok menetrendjének összehangolása kapcsán a következő szezonokban,” – áll az FIA közleményében. „Szoros együttműködésben a promóterekkel, az elmúlt években az FIA keményen dolgozott azon, hogy építse és megszilárdítsa a bajnokságokat és azok jó szórakozást nyújtsanak a motorsport rajongóknak.”

    „Nagyon fontos mindenkinek, aki a bajnokságainkban dolgozik, hogy dolgozzunk tovább, hogy a rajongók teljes mértékben élvezzék ezeket a bajnokságokat. Együttműködve a partnereinkkel azon kezdtünk dolgozni, hogy harmóniába hozzuk a versenynaptárakat.”

  • Vettel gyerekei is ott voltak Monacóban!

    Vettel gyerekei is ott voltak Monacóban!

    Már épp lemondtunk róla, hogy valaha is megjelennek versenyen Sebastian Vettel gyerekei, mikor Monacóban váratlanul feltűntek!

    Vettel kedvesét Hannát a német versenyző harmadik bajnoki címének bezsebelésekor lehetett utoljára versenyen látni, és az előtt sem sűrűn volt jelen. Lányait, Emilie-t és Matildát azonban még sosem vitték el ilyen nyilvános helyre, sosem láthattunk még képet róluk. Noha a mostani képen sem sok látszik a lányokból, de azért ez is valami. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BUsLMkZjnKk/

    https://www.instagram.com/p/BUsVbjQAyJv/

    https://www.instagram.com/p/BUtT62fj-M4/

     

  • Sebastian Vettel negyedjére

    Sebastian Vettel negyedjére

    Sebastian Vettel idén már negyedik alkalommal lett a nap versenyzőjévé választva a rajongók által.

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Monacói Nagydíjon a futamgyőzelmet is megszerző Vettelé lett ez a „díj” is. Tavaly Max Verstappen nyerte sorra a rajongói szavazásokat, idén úgy fest, Vettel tarol.

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel

  • Ecclestone: Az F1 most olyan, mint a Starbucks

    Ecclestone: Az F1 most olyan, mint a Starbucks

    Bernie Ecclestone évtizedekig irányította a Forma-1-et, mostanra azonban az amerikai Liberty Media a főnök, Chase Carey, Ross Brawn és Sean Bratches vezetésével.

    Ecclestone a Welt am Sonntagnak elmondta, hogy nem ért egyet az új tulajdonosok elképzeléseivel, ő „sosem tenne ilyet”.

    Az egyik „ilyen”, ami ellenkezik Ecclestone értékrendjével, a közösségi média.

    „Sosem győzött meg engem ez a fajta kommunikáció, mert nem hiszem, hogy jót tesz a Forma-1-nek.” – mondta Mr. E. „A Forma-1 most úgy fut, mint egy Starbucks, ahol valaki mindig tejet tölt a kávéba.”

  • Marchionne dicséri csapatát a történelmi győzelem után

    Marchionne dicséri csapatát a történelmi győzelem után

    A Ferrari elnöke Sergio Marchionne nagyon elégedett csapata monacói teljesítményével, ugyanis a Scuderia Vettel vezetésével kettős győzelmet ünnepelhetett Monacóban.

     Raikkönen indulhatott az élről, egészen a boxkiállásokig vezette a versenyt, azután viszont csapattársa át tudta őt ugrani, a hosszabb etapjának köszönhetően.

    Vettel innentől kezdve nem is veszítette el a vezető helyét, és magabiztosan szerezte meg idei harmadik futamgyőzelmét, és 2001 óta az első Ferraris győzelmet a hercegségben.

    Raikkönen második helyével a 2010-es német nagydíj óta először ünnepelhettek kettős győzelmet.

    „Régóta vártunk már erre a sikerre, és végre megvan. Ez a futam a történelmünk része lesz.” Mondta Marchionne.

    „Nem csak a győzelem miatt, hanem amiatt is, mert kettős győzelmet arattunk egy olyan legendás helyszínen, mint Monaco, ahol utoljára ilyen eredményt csak Schumacher és Barrichello tudott elérni.”

    „Nagyon izgalmas verseny volt, és megmutattuk a Scuderia igazi erejét.”

    „Gratulálok a pilótáknak, a csapatnak, és azoknak az embereknek is, akik nap, mint nap keményen dolgoznak Maranellóban.”

    „Ez egy olyan autó, amire a Tifosi is büszke lehet.”

  • Hamilton szerint egyértelmű, hogy a Ferrari Vettelt segíti

    Hamilton szerint egyértelmű, hogy a Ferrari Vettelt segíti

    Lewis Hamilton szerint egyértelmű, hogy a Ferrari Sebastian Vettelt választotta elsőszámú versenyzőjének erre a szezonra.

    Vettel a boxkiállások során került csapattársa, Kimi Räikkönen elé a Moancói Nagydíjon, így a bajnokság éllovasa még inkább elhúzhatott a pontversenyben legnagyobb riválisával, . A finn versenyző egyértelműen csalódott volt a második hely miatt, Vettel azonban tagadta, hogy a Ferrari ezt direkt így tervezte volna.

    Hamilton, aki a 13. helyről rajtolva a 7. helyen zárt, azonban másként látja a helyzetet.

    „Egyértelmű számomra, hogy a Ferrari kiválasztotta elsőszámú versenyzőjét, szóval mindent megtesznek, hogy Sebastiant segítsék, hogy a maximumot hozza ki a versenyhétvégékből.” – mondta Hamilton, akinek Monaco után 25 pont a hátránya Vettellel szemben.

    „Az élen álló autót nehéz megelőzni (Monacóban), kivéve ha a csapat a másik versenyzőjével szimpatizál, mert akkor elég egyszerű.”

    Hamilton visszakapta a kérdést, hogy nem ugyanez volt-e a helyzet vele és Bottasszal a Spanyol Nagydíjon, ám ő azt állítja, sosem kérne olyan elbánást csapatától, mint ahogy most a Ferrari kezelte Vettelt.

    „Nem beszéltem ilyesmiről a csapattal és nem is tervezem.” – mondta Hamilton. „Valtteri remek munkát végez, és jelenleg nem érzem úgy, hogy bármelyikünkkel is kivételezne a csapat a másikunkkal szemben. Nagyon fontos, hogy csapatként működjünk együtt, mindennél fontosabb.”

    „Persze az idő előrehaladtával alakulhat olyan helyzet, amikor a pozíciócsere lehet az értékes döntés. De ki tudja, lehet, hogy épp nekem kell majd elengednem Valtterit. Fogalmam sincs. Ha mi megvagyunk róla győződve, hogy (mindketten) előttük vagyunk (a Ferrarik előtt), akkor nincs szükség ilyen forgatókönyvre, mint amit ők alkalmaztak ma (vasárnap).”