Címke: F1

  • Stílusosan ünnepel a Williams Silverstone-ban

    Stílusosan ünnepel a Williams Silverstone-ban

    A Williams Forma-1-es jelenlétének 40. évfordulóját ünnepli Silverstone-ban. Ebből az alkalomból pedig korábbi, legendássá vált versenygépeiket is meg lehet csodálni. Ezen kívül pályára engedték Nigel Mansell FW14B-jét is, mellyel bajnok lett, és mely autó az elmúlt 25 évben nem járt versenypályán.

    Jelen volt Karun Chandhok, a Williams Heritage divíziójának hivatalosa versenyzője, a tavalyi F1-es bajnok, Nico Rosberg, valamint édesapja, Keke. Illetve Damon Hill, Felipe Massa és Lance Stroll is.

    „Fel vagyok pörögve, ez egy csodás nap.” – mondta Claire Williams csapatfőnök, Sir Frank Williams lánya. „Csodálatos, hogy ennyi rajongó eljött és velünk ünneplik 40. évfordulónkat. Nem is lehetnék ennél büszkébb. Ki akartuk gurítani az FW14B-t, ami nem futott 1992 óta. Nehézkes volt, elég komplex autó. Akik ezt az autót tervezték, és dolgoztak rajta, már nem dolgoznak nálunk, szóval beletelt egy kis munkába, hogy sikerüljön.”

    „Sok régi versenyzőnk is itt volt, plusz sok régi Williams alkalmazott, akik nagyban hozzájárultak a Williams sikeréhez, szóval fantasztikus így újraegyesülni.”

    WilliamsFelipe Massa az ikonikus, hat kerekű FW08B-t vezethette.

    „Jó móka volt vezetni.” – mondta Massa. „Volt egy kis műszaki baki, szóval meg kellett állnom, de nagyon jó volt, jó érzés volt. Vezetés közben az ember nem gondol arra, hogy hat kerék van alatta, viszont jól néz ki, jó a tapadása, és a váltót is könnyebb volt kezelni, mint vártam.”

    „Az, hogy mennyien eljöttek ma, mutatja, hogy a Williams milyen fontos a Forma-1-nek. Jó, hogy a részese lehetek.”

  • Wolff is támogatja a hangosabb motorokat

    Wolff is támogatja a hangosabb motorokat

    Sok vezéralakhoz hasonlóan Toto Wolff is teljes vállszélességgel támogatja a hangosabb motorok visszatérését a következő szabályzati ciklustól. A 2020 után érvénybe lépő motorformula mibenlétéről már elkezdődtek a megbeszélések, ahol kiemelt fontosságot tulajdonítanak a jelenlegi V6-os turbóhibridek bevezetésével megszűnő hangélmény visszaállításának. A szurkolók ezt egyszerűen a V8-asok visszahozatalával oldanák meg, Wolff azonban egyfelől nem szeretné, ha a sport visszafele haladna technológia terén, másfelől pedig ő nem a hangerőn, hanem a hang minőségén javítana.

    „Miért mondják az emberek, hogy ’pörgesd fel a motort és menj’?” – tette fel a költői kérdést Wolff. „Az utcán minden a hibridek, a hatékonyság és az automatizmus felé halad, a versenyautók nézése mindazonáltal még mindig egy audiovizuális élmény. A gyorsaságot látod, de a hang is nagyon fontos; az erő és a sebesség érzetét kelti. Talán a jelenlegi motoroknál elfeledkeztünk ennek az aspektusnak a fenntartásáról. Ennek ellenére szerintem nem olyan rossz a helyzet, de 2020-ban, amikor jönnek az új motorok, a hang minőségének kulcsszerepet kell betöltenie. Ez nagyon fontos.”

    Az F1-ben négy motorszállító van jelen (Mercedes, Ferrari, Renault, Honda), mindegyik egy nagy világcég képviseletében. Wolff szerint pozitív lenne, ha egy független motorszállító is csatlakozna a sporthoz, habár ahhoz, hogy beleszólása legyen az új formulába, az elköteleződésnek hamarosan meg kell történnie.

    „A jelenlegi felállásból választhatod a világ legjobb sportautógyártóját – a Ferrarit; a legjobb világszinten jelenlévő utcai márkákat – a Hondát és a Renault-t; illetve az első számú prémiummárkát – a Mercedest, természetesen!” – fűzte hozzá Wolff. „Ehhez hasonló helyzet viszonylag ritkán fordult elő az F1-ben, hogy négy lehetséges beszállítónk is van; ha sikerülne olyan formulával előrukkolnunk, amely 2020 utántól lehetőséget biztosít egy független motorgyártónak is, az jó lenne. Hogy ez a független motorszállító versenyképes lenne-e az OEM-szervezetek ellenében, akik milliárdokat költenek évente a pozíciójuk elérése, abban már nem vagyok olyan biztos. De ha elég korán sikerül megállapodnunk az új formulában, azáltal a független szállítók időben megvizsgálhatják a koncepciót, és ha sikerül szponzorokat vagy befektetőket találniuk, akár sikeres is lehet a felállás. 110%-ig biztos vagyok benne, hogy az F1-nek technológiaformulának kell lennie: egy nyolchengeres szívómotor nem a járható út, mert ezzel a sport elvesztené a DNS-ét. A legerősebb és lehető leggyorsabb motornak kell lennie, az elérhető legjobb technológiának.”

  • Salo: Räikkönen egyértelműen második számú pilóta

    Salo: Räikkönen egyértelműen második számú pilóta

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Mika Salo szerint nem kérdés, hogy a Ferrarinál honfitársa csak második számú pilóta lehet Vettel mögött.

    Salo a Monacói Nagydíjat követően szólalt meg, ugyanis a futam során a sokáig élen autózó Räikkönen, csapata rossz taktikát választott, emiatt Vettel mögé került, és ott is maradt a verseny végéig.

    „Vettelnek jó esélye van megnyerni a világbajnokságot.” – kezdte Salo. „Sokkal jobb munkát végez eddig, mint Hamilton. Kimi rengeteg ponttal van lemaradva tőle, így elég egyértelmű, hogy ő a második számú pilóta a csapatnál.”

    „Természetesen amíg nem tart ott a bajnokság, hogy már csak az egyik versenyzőjüknek van matematikai esélye, addig sosem egyértelmű a dolog, de a Ferrari már most másodikként kezeli Kimi.”

    Salo azonban azt is elmondta, hogy a második számú pilótai státusz nem jelenti azt, hogy drákói csapatutasításokat fognak alkalmazni Kiminél.

    „Nyilvánvaló utasításokat nem fognak neki adni, de például egy kedvezőtlenül alakuló boksz taktika áldozata könnyedén lehet még.”

  • 21 futam 2019-re, de szellősebb is lenne a versenynaptár

    21 futam 2019-re, de szellősebb is lenne a versenynaptár

    A Forma-1 vezetői a versenynaptár 21 futamosra bővítésén dolgoznak, 2019-re, méghozzá úgy, hogy ne legyenek egymást követő hétvégéken futamok.

    A tervek szerint szerepelne a naptárban Franciaország és Németország is, ám Malajzia kimaradna belőle.

    „Szeretnénk együttműködő partnerek lenni a csapatokkal, abban a tekintetben, hogy megvitassuk, hova menjünk (versenyezni).” – mondta az Autosportnak Sean Bratches, az F1 marketing vezetője.

    „De azt szeretnénk, ha 21 verseny fölé tudnánk menni, és szeretnénk egy kicsit proaktívabbak is lenni.”

    „Most kaptam egy gazdasági hatástanulmányt arról, milyen előnyei vannak, ha a Forma-1 ellátogat egy városba, országba. Szóval elkezdtük felmérni az ideális területeket az ideális naptárhoz.”

    Azonban Bratches is elismeri, hogy a hosszabb szezon fizikailag, érzelmileg és gazdaságilag is megterhelőbb.

    Megszüntetnék, hogy két egymást követő hétvégén legyen verseny, ennek azonban az lenne az ára, hogy rövidebb lenne a nyári és a téli szünet. Azt is szeretnék, hogy logikusabb sorrendben következnének egymás után a futamok, földrajzi elhelyezkedésük szerint, ezt azonban az egyes időjárási körülmények miatt nem olyan egyszerű összehozni.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy az FIA elnöke, Jean Todt, leült beszélni az F1, a WEC és a Formula E vezetőivel, hogy megpróbálják egymáshoz igazítani versenynaptáraikat, hogy ne legyenek ütközések.
    Ezen kívül Todt a Dorna főnökével is tárgyalt, annak érdekében, hogy a MotoGP-vel se legyen időpontegyezés.

  • Button szívesen versenyezne 2017-ben, már meg is van, hogy hol

    Jenson Button továbbra is hangsúlyozza, hogy a Forma-1-be már nem szeretne visszatérni, viszont nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy más sorozatban rajthoz álljon.

    Button a 17 éves Forma-1-es karrierjét zárta le a 2016-os szezon végén, de idén egy futamra még beugrott, az Indy500-on induló Fernando Alonsot helyettesítette Monacóban.

    Annak ellenére, hogy egészen az első szabadedzésig nem vezette a wokingiak idei autóját, egész eredményes hétvégét zárt, még akkor is, ha a futamon Wehrleinnel ütközött és feladni kényszerült a versenyt.

    A brit pilóta egész hétvégén azt hangsúlyozta, hogy ez csak egy egyszeri alkalom, hogy visszatért, hosszabb távon már nem tervezi. Azt viszont nem zárta ki, hogy a közeljövőben más kategóriában láthatjuk majd.

    Buttont arról kérdezték Monacóban, hogy ha felkérnék-e újra autóba ülne-e, mire így felelt.

    „Nem tervezem. Azt tudom, hogy a csapat nem tervez pilóta cserét, így nem valószínű, hogy lenne helyem, meg nem is szeretnék már a Forma-1-ben indulni.”

    „Más kategória viszont szóba jöhet. Csak akkor lehetséges, ha teljes erőmmel arra tudok összpontosítani, csak így tudok megfelelő teljesítményt nyújtani.”

    Button következő motorsportos kötelezettsége ezen a héten lesz, amikor is egy Super GT-s Hondát tesztelhet – majd versenyezni is fog vele a nyáron-, illetve majd augusztusban egy régebbi Forma-1-es McLarennel fog körözni Laguna Secában.

    Miután Alonso nagyon jól érezte magát Indianapolisban, Button elmondta, hogy őt korábban nem nagyon vonzotta az Indycar, de a NASCAR-t és Le Mans-t szívesen kipróbálná.

    „Az Indy sosem vonzott, nem az én világom. Személy szerint meglepődtem, hogy Fernando rajthoz állt ott, de más emberek vagyunk, más dolgokat szeretünk. Autóversenyzők vagyunk, nem csak F1-es pilóták, más sorozatokat is ki kell próbálnunk.”

    „Ami engem illet, szeretnék egy nap majd Le Mans-ban versenyezni. Nagyszerű tapasztalatokkal lehet ott gazdagodni, és az atmoszférája is elképesztő.”

    „Ezen kívül a NASCAR-t is szívesen kipróbálnám. Nagyszerű érzés lenne. Idén kilátogattam az egyik futamra, Jimmie Johnson hívott meg, nagyon jól éreztem magam, és a verseny is kiváló volt. Nagyon különbözik más sorozatoktól, de a kihívás itt is ugyanakkora.”

    „Ott van még más is amit szeretek, mint például a rallycross. Sok mindent imádok, de az Indy sosem fogott meg, sokféle ok miatt.”

    A japán Super GT azonban máris megfogta Buttont, augusztusban, a Team Mugennél rajthoz is állhat!

    Button az augusztus 27-i suzukai 1000 km-es versenyen Hideki Mutoh és Daisuke Nakajima társaként vezetheti majd a Honda NSX-GT-t.

    Jövőhéten, kedden és szerdán a brit versenyző teszten vehet majd részt.

    „Miután vezettem egy ilyen autót a Honda „Thanks Day-en” decemberben, érdekelni kezdett a Super GT-ben való versenyzés.” – mondta Button. „Beszéltem a Hondával, és lehetőséget adnak nekem a Suzuka 1000 Km-en.”

    „Nagyon várom már, hogy újra a japán rajongók előtt vezethessek.”

  • Rosberg nem akarja folytatni „tökéletes” karrierjét

    Rosberg nem akarja folytatni „tökéletes” karrierjét

    Nico Rosberg 2016-ban megszerezte első világbajnoki címét, mely bizonyosan az utolsó is, mivel ezt követően vissza is vonult. Nem is járt F1-es versenyhétvégén idén, egészen a Monacói Nagydíjig, ahol elmondta, nem tervez visszatérni.

    „Nem, teljesen azonosultam ezzel a tudattal (hogy visszavonult).” – mondta Rosberg a BBC-nek. „Ez a fejezet lezárult számomra, csak előre tekintek. Izgatottan várom, mi vár rám. Tökéletes volt a befejezés, elértem a tökéletes karriert, amit akartam.”

    „Szerencsés vagyok abban a tekintetben is, hogy 31 évesen lehetőségem van egy új karrier irányába nyitni, mellyel szintén az a célom, hogy sikeres legyek, és más módon is elérjem az embereket. Ez nagyszerű lenne.”

  • Lando Norris a héten Portugáliában tesztelte a 2011-es McLarent!

    Lando Norris a héten Portugáliában tesztelte a 2011-es McLarent!

    A Formula 3-ban vitézkedő újonc Algarve pályáján próbálhatta ki a Forma-1-es autót, hiszen ez is „járt” a díj mellé, amit még a McLarentől kapott az eredményei miatt 2016-ban. Miután meggyőzte a csapatot idén a szimulátoros munkájával, úgy döntöttek a brit istállónál, hogy megkapja azt a lehetőséget, hogy a 2011-es McLaren MP4-26-tal a lehető legtöbb kilométert megtehesse.

    Norris szerdán és csütörtökön körözgethetett, és mivel kiérdemelte, többet is, mint egy átlag McLaren Award nyertes, akiket általában Silverstoneba hívják meg tesztelni, mindig év végén, és általában 5 kört tehetnek meg. Hivatalosan Landót februárban nevezték meg, mint McLaren-Honda junior, két hónappal azután, hogy átvehette a díját.

    A 17 éves srác a Carlinnál versenyez, és hatalmasat meccsel a tapasztaltabb Joel Erikssonnal az European Formula 3 bajnoki címéért. Eddig a kilenc versenyből kettőt nyert meg, és már úton is volt a harmadik győzelme felé, amikor Pau Nagydíján az első felfüggesztésének a hibája miatt vezető helyről kiesett.

    A szimulátoros munka és az F1-es teszt mellé járt a teljes körű brit versenyzői klub, azaz a BRDC tagság is, sőt kapott egy Arai GP-5-os karbonból készült bukósisakot is.

  • Force India: Sergio Perez nem egy meggondolatlan pilóta

    Force India: Sergio Perez nem egy meggondolatlan pilóta

    Az indiai istállónál védelmükbe vették Sergio Perezt, azok után, hogy a monacói nagydíjat követően Danyil Kvyat kritizálta őt a veszélyes megmozdulása miatt.

    Perez a monacói futam utolsó etapjában friss gumikon volt, amikor is a Rascasse kanyarban lehetetlen helyzetben próbálta megelőzni az orosz pilótát, ami nem sikerült, és összeértek.  Az incidens után Kvyat feladni kényszerült a futamot, míg Perez visszaesett és csak a 13.helyen ért célba.

    Kvyat nagyon dühös volt a versenybírókra, hogy csak 10 másodperces büntetést kapott, amivel semmit sem vesztett a mexikói, ugyanis ő volt az utolsó célba érkező.

    A Force Indiánál nagyon csalódottak voltak, hogy hosszú idő után egyik autójuk se szerzett pontot, de Perez megmozdulását nem tartják őrültségnek.

    „Nagyon keményen nyomta a verseny egésze alatt, de sosem volt túl vakmerő.” Mondta Otmar Szafnauer. „Többnyire határozott a pályán.”

    „Megelőzte Strollt, Palmert, Vandoorrnet és Kvyatot is megpróbálta. Valószínűleg ő előzte a legtöbbet, három vagy négy sikeres megmozdulása is volt.”

    Szafnauert kifejezetten a Kvyatos incidensről is kérdezték, aki úgy látta, hogy Kvyat túl sok helyett hagyott belül, emiatt tette be az autót Perez.

    „Úgy tudom, hogy az FIA nem rég azt mondta, hogy szabadabb lesz a verseny, nem igaz? Nos, én szerintem ez versenybaleset volt. Nyitva hagyta az ajtót, majd visszazárta, amikor már késő volt, emiatt tönkre tette Checo versenyét, ami már elég büntetés volt neki, nem értem, hogy a Toro Rosso miért akarna még másfajta büntetést is neki.”

    „Kvyat versenye is tönkre ment, de ha nem hagyja ott nyitva az ajtót, és úgy veszi a kanyart, mint mások, akkor most nincs ez. A rajongók ilyen akciókat szeretnének látni.”

  • Wolff: A Ferrari 16 hetes előnyben van

    Wolff: A Ferrari 16 hetes előnyben van

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint a Ferrari azért került előnybe idénre, mert sokkal hamarabb elkezdtek dolgozni az idei autójukon, mint ők.

    A Ferrari német pilótája Sebastian Vettel megnyugtató 25 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, míg a konstruktőrök között az olaszok 17 egységgel előzik meg a Mercedest.

    „Tudomásunk szerint a Ferrari nagyon korán, már 2015 decemberében megkezdte a 2017-es autójának tervezését, míg mi csak 2016 márciusában kezdtük el.” Nyilatkozta Wolff a Suddeutsche Zeitung-nak.

    „Mire mi elkezdtük a munkát az idei autóval, a Ferrari addigra már az erőforrásai 50%-át az új autóra áldozta.”

    „Emiatt a Ferrari nagyjából 16 hetes előnyben van, ebben az időben csak az aerodinamika miatt négy, vagy öt tizedet találhattak.”

    A csapat ugyan tagadja, de sokakban felmerült a gyanú, hogy a csapat szándékosan fogta vissza Raikkönent, hogy végül Vettel meg tudja nyerni a futamot, így még tovább növelje előnyét az összetettben.

    „Természetesen mindenkiben felmerül ez a kérdés, de szerintem ennek nincs alapja.” – mondta a korábbi Forma-1-es pilóta Alexander Wurz az osztrák ORF-nek.

    „Nyilvánvalóan azért a bajnokság mindig elsőbbséget élvez.” – tette hozzá.

    A vasárnapi futam után a finn pilóta láthatóan nagyon csalódott volt, de a La Gazzetta Dello Sportnál úgy látják, hogy ez egy „kellemes probléma”.

    „Ez hasonló, mint ami a Mercedesnél volt Hamilton és Rosberg között. Érdekes lesz azt látni, hogy a Ferrari, hogy fogja kezelni ezt a helyzetet.”

    Mindazonáltal Kimi elég erős teljesítményt nyújtott Monacóban, ami nagy lendületet adhat neki a folytatásban, főleg úgy, hogy egyre több pletyka szól arról, hogy a Ferrari 2018-ra lecserélné a 37 éves pilótáját.

    „Az ő szerződése idén jár le. Azt hiszem, hogy ő még szeretne versenyezni, és ha ilyen teljesítményt tud nyújtani, mint amit Monacoban produkált, akkor jövőre is láthatjuk még őt.” – mondta a La Gazzetta tudósítója Luigi Perna.

  • Haas szerint rendben van a jelenlegi pénzelosztás

    Haas szerint rendben van a jelenlegi pénzelosztás

    Gene Haas úgy véli, hogy az élcsapatok több bevételt érdemelnek, mint az olyan kisebb csapatok, mint az övé.

    Jelenleg a nagycsapatok (Ferrari, Mercedes, Red Bull) kivételével mindenki a Forma-1 bevételeinek egyenlőtlen elosztása miatt panaszkodik. A Liberty Media a Concorde Egyezmény 2020-as kifutása után azonban változást ígér az elosztási struktúrában.

    A legtöbb közép- és kicsapat tehát elégedetlen a jelenlegi rendszerrel, a legfiatalabb F1-es csapat, a Haas azonban kivételt képez, szerintük ez egy fair rendszer.

    A 2016-os szezon után a nagy közösből a Haas kapta a legkevesebb pénz, mivel debütáló csapat voltak. Egészen pontosan 19 millió dollárt kaptak.

    „Mivel újoncok voltunk itt, Forma-1-ből származó bevételünk nincs, szóval bármit is kapunk, azt nagyra értékeljük.” – mondta Gene Haas.

    „Nagyon óvatosnak kell lenni azzal hogyan osztjuk ez a pénzt, hiszen vannak olyan csapatok, akik már 50 éve ezt csinálják, így megilletik őket extra kifizetések. Nem azt mondom, hogy a kiscsapatok nem érdemelnek többet, hanem azt mondom, hogy a top csapatoknak több jár.”

    „Nem szabad önkényesen elosztani, a győztes versenyekért jutalom kell, hogy járjon, és nem szabad engedni, hogy szocialista típusú legyen a struktúra”

    Haas arra is rávilágított, hogy bár jól hangzik a költségcsökkentés, nem biztos, hogy azzal olyan jól járnának a csapatok.

    „Megértem, hogy az új tulajdonosok tipikusan azt teszik, amit az új tulajdonosok szoktak, növelik a bevételeket és csökkentik a költségeket. És mivel mi a költségoldalon vagyunk, némi aggodalomra ad okot ez a téma.”