Címke: F1

  • Nem a „titkos” tesztnek köszönheti a dobogóját Stroll

    Nem a „titkos” tesztnek köszönheti a dobogóját Stroll

    Az azeri nagydíj előtt derült ki, hogy a Williams egy privát tesztet rendezett Lance Stroll számára a két versenyhétvége között, ami az érintettek szerint is nagyon sikeres volt.

     A vártánál is nehezebben kezdődött a Williams újoncának idénye, sokan elkezdtek kételkedni a tehetségében, azonban hazai futamán megszerezte az első pontjait, valamint a soron következő versenyen pedig élete első dobogós helyezését ünnepelhette.

    A német Auto Bild véleménye szerint Strollt nagyon is segíttet az a privát teszt, amit a kanadai nagydíj után ejtettek meg Austinban, amikor is egy 2014-es Williamst vezethetett.

    Stroll milliárdos apjától megkérdezték, hogy őszerinte mennyire köszönhető ez a dobogó annak a tesztnek, mire így válaszolt.

    „Őszintén megmondva nem hiszem, hogy ez a teszt sokat segített. Ezt már kilenc hónapja terveztük, és szerintem csak az idő, ami segített Lance-nek. Minden futam, és minden kör, amit megtesz egy kis lépés számára. Az igazi teszt számára mindig az aktuális futam. Soha nem volt még ilyen nehéz éve egy újoncnak sem, ezekkel az autókkal és gumikkal nagyon nehéz dolga van minden egyes újoncnak.” -mondta Lawrence Stroll.

  • Vettel mindenképp szeretne beszélni Hamiltonnal

    Vettel mindenképp szeretne beszélni Hamiltonnal

    Sebastian Vettel szeretné minél hamarabb tisztázni a bajnoki riválisával, Lewis Hamiltonnal a Bakuban történt összecsapásukat.

     A négyszeres világbajnok tíz másodperces stop and go büntetést kapott veszélyes vezetésért, mikor is a második biztonsági autós fázis újraindítása után szándékosan ráhúzta az autót vetélytársára.

    Ennek az előzménye pedig az volt, hogy a Mercedes pilótája a 15-ös kanyarban féktesztelte őt, legalábbis a német pilóta szerint, ezt azonban Charlie Whiting a telemetria adatokra támaszkodva határozottan cáfolta.

    A futamon Vettel negyedik, Hamilton pedig ötödik lett, emiatt a Ferrari pilótája 14 pontra növelte előnyét az összetettben.

    A német pilóta az időbüntetés mellé még három büntetőpontot is kapott, ami miatt már csak háromra van az eltiltástól, azonban a következő osztrák futam után három pontja már elavul.

    Vettel úgy véli, hogy Hamiltont is büntetni kellett volna, de szeretné megbeszélni a dolgokat.

    „Nekem nincs problémám vele, továbbra is tisztelem őt.” – mondta a Ferrari német pilótája.

    „Nem hiszem azt, hogy szándékosan akarta összetörni az autómat, mert ezzel azt kockáztatta volna, hogy az ő versenye is véget ér. Most nem ez a legjobb alkalom, de a közel jövőben mindenképp szeretném vele tisztázni a dolgokat, és szerencsére nincs sok minden, amit meg kellene beszélnünk.” – mondta Vettel.

    Arra a kérdésre, hogy ez az incidens nem hagy-e foltot a hírnevén ezt felelte.

    „Nem. Mi csak versenyeztünk. Felnőttek vagyunk, és a közönség azt várja el tőlünk, hogy keményen versenyezzünk és olykor-olykor használjuk a könyökünket is. Itt-ott lehetünk egy kicsit közelebb egymáshoz, mert az emberek igazi előzéseket szeretnének látni.”

    „Én élveztem a futamot, de nem hiszem, hogy jó döntés volt, hogy csak én kaptam büntetést.” – zárta a bajnoki éllovas.

    Arra, hogy Vettel szeretné az esetet megbeszélni Hamiltonnal, a brit versenyző csak annyit reagált: „Nem hiszem, hogy meg van neki a számom.”

  • Lance Stroll: Valóra vált egy álmom

    Lance Stroll: Valóra vált egy álmom

    A Williams újonca, Lance Stroll a szezon elején rengeteg kritikát kapott hibái miatt, ám Kanadában végre pontot tudott szerezni, tegnap Bakuban pedig váratlanul felért a dobogóra is.

    Stroll a nyolcadik pozícióból rajtolt, majd sikerrel kimaradt minden incidensből, higgadt tudott maradni, így szinte észrevétlenül egyre előrébb került a versenyben. Majdnem meglett a dobogó második foka is, ám a verseny legvégén Bottas megelőzte a fiatal kanadait.

    Az ifjú versenyző persze rendkívül boldog volt első dobogós helyezésétől.

    „Nem jutok most szóhoz, nem tudom, mit mondjak.” – mondta Stroll. „Fel sem fogom, mi történt épp… eseménydús verseny volt, sokan ütköztek, én pedig kimaradtam ezekből, higgadt tudtam maradni a végéig. A tempónk jó volt, csak Valtteri ellen maradtunk alul a végén, de valószínűleg az egyik legszorosabb befutót produkáltuk, szinte egymás mellett haladtunk át a célvonalon, de micsoda verseny volt!”

    „Mikor ide tartottunk még nem hittem volna, hogy a dobogón fogok állni, ez elképesztő.”

    „Volt pár kemény versenyünk, de az utóbbi kettő csodálatos volt, teljesen odáig vagyok most. Egy álmom vált valóra. Gyerekként arról álmodunk, hogy F1-es dobogón állhatunk, egész életünkben ezért dolgozunk, és most végre érezhetem, milyen ez.”

    Stroll pechére(?) a győztes épp Daniel Ricciardo lett, így első dobogós helyezésével azonnal Shoey-avatást is kapott, azaz Ricciardo megkínálta pezsgővel, a cipőjéből.

  • Pár tizedet hozhat a Honda „hármas motorja”

    Pár tizedet hozhat a Honda „hármas motorja”

    A Honda számításai szerint a fejlesztett hármas specifikációjú motor nagyjából 2-3 tized másodperces javulást hozhat.

    A japán gyártó a pénteki második szabadedzésen egy új belső égésű motort tesztelt Fernando Alonso autójában, ez volt az a bizonyos „hármas specifikáció”.

    A motorgyár mérnökei elmondták, hogy az adatok egyértelmű javulást mutattak, viszont ezt az egységet kénytelenek voltak kicserélni egy régebbi típusra. Erre azért volt szükség, mert Fernando Alonso váltóhiba miatt idő előtt befejezte a második gyakorlást, és meg kellett vizsgálniuk, hogy ez a hiba okozott-e valamilyen kárt a motorban is. A vizsgálat azonban megmutatta, hogy az új belső égésű motor sértetlen maradt, de nem teszik vissza a spanyol autójába, mert csak a mezőny végéről fog indulni, és emiatt csak feleslegesen lenne használva, miközben nincs valós esély a pontszerzésre.

    „A belső égésű motor fejlesztésétnél a teljesítményre koncentráltunk.” Mondta a Honda igazgatója Yusuke Hasegawa.

    „Normál esetben nem mondjuk meg, hogy mekkora javulást érünk el, de itt Bakuban akár két vagy három tized is lehet. Ami a megbízhatóságot illeti, az ICE (belső égésű motor) esetében nincs ezzel gond, így már tudunk a teljesítményre és a motorerőre koncentrálni.”

    Hasegawa azt is hozzátette, hogy a pályán mért adatok teljes mértékben megegyeznek a sakurai központban mért tesztadatokkal, ami egy újabb jó jel, de még nagyon sok dolguk van.

    „Ezen a pályán köridő javulást ugyan nem láttunk, de motorerőt mérő szenzor adatai ugyanazt mutatják, mint a gyárban. Örülök ennek a kis plusz teljesítménynek. A fejlődés ugyan elfogadható, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy utolérjük a többi motorgyártót. A következő fejlesztésnél fel kell gyorsítanunk a tempót.”

    Alonso örül a nagyobb teljesítménynek, de ő is felhívja a figyelmet arra is, hogy még mindig van hova fejlődniük.

    „Messzemenő következtetést nem lehet levonni eddig a hétvégéből, hiszen nem mentünk ideális motorbeállításon. Ha az adatok azt mutatják, hogy több motorerőnk az van nagyszerű és örülök neki. Azonban nagyon nagy még mindig a hátrányunk, nagyon sok munka van még ezzel a motorral.”

  • Finn belháború: Kimi kiakadt Bottasra Baku után!

    Finn belháború: Kimi kiakadt Bottasra Baku után!

    A Ferrari finnje épp azon iparkodott, hogy megelőzze a második helyen forduló riválisát a kettes kanyarban, miután honfitársa Bottas kissé túlpörgette a kerekeit egy kanyarral korábban a rajt után. A Mercedeses belül tartotta a versenyautóját, ami kicsit elemelkedett miután rátette a rázőkőre, így beleszállt Räikkönenbe, és nekipasszírozta a Ferrarist a szalagkorlátnak. Kimi így mérgelődött, miután idén egyszer a Spanyol Nagydíjon Bottas egyszer már ütközött vele, amelynek következtében akkor ő beleállt Verstappenbe :
    „Nem sokat tehettem. Ütést kaptam a kettes kanyarban, és az autóm bal oldala elég megviselt lett. Újra túl korán fékezett, és ezzel szerintem ő is tisztában van. Megpróbáltam ezért elmenni neki kívülről, már majdnem sikerült is, amikor ütést kaptam oldalról. Szerintem észrevette, hogy túl korán fékezett, felengedte, majd nagyobb sebességgel nekem jött. Egyértelműen ez az ő hibája volt, de én fáztam rá a dologra.”

    A versenybírók nem büntettek meg senkit sem az eset után, Räikkönen előbb az ötödik helyre esett vissza, majd a Force Indiák csattanásából származó törmelék miatt végleg kiállni kényszerült. Bottas második lett, miután az utolsó métereken sikerült legyűrnie Lance Strollt. A Mercedes finn pilótája így látja az incidenst honfitársával:
    „Az én szemszögemből nézve: én voltam belül, ő nyilván kívül. Később fékezett, és kicsit előrébb volt, de én továbbra is ott voltam belül, ahol normál esetben az ideális ív van. Úgy ment bele abba a kanyarba, hogy nem hagyott helyet nekem, kénytelen voltam rámenni a kerékvetőre. És ez akkor ott nem csak egy lehetőség volt nekem, hanem kénytelen voltam ráhajtani. Így igen, ráhajtottam, az autó megcsúszott és megugrott, nekiütköztem, a kerekem meg defektes lett. Tényleg nem tudom, lehet hogy még párszor meg kell nézzem a videót, és újra értékelném, de azt gondolom, hogy nem volt nagyon más lehetőségem. Én voltam belül, azt hittem, meg is lesz az a kanyar, igazából el kellene férnie ott két autónak is. Mivel kicsit előrébb is volt, így akár meg is tarthatta volna a pozícióját.”

    A két finn már nem először találja meg egymást, emlékezetes volt 2015-ben is az, amikor szintén a dobogóért harcoltak, előbb az Orosz Nagydíjon, majd Mexikóban. Bottas emiatt így zárta végül a mondandóját:
    „Tudod, szégyen az, hogy újra én és Kimi az érintett, de ugyanazon pozíciókért harcolunk, és elég szerencsétlen az, hogy újra ez újra velünk történik meg.”

  • Hamilton nem „féktesztelte” Vettelt

    Hamilton nem „féktesztelte” Vettelt

    A versenybírák úgy ítélték meg, hogy Lewis Hamilton nem „féktesztelte” Sebastian Vettelt a második biztonsági autós fázis végén.

    Történt ugyanis, hogy a safety car fázis végén, mikor az újraindítás előtt az élen álló versenyző diktálhatta a tempót, a brit versenyző az egyik kanyar előtt jócskán visszalassított – legalábbis látszólag -, mire a mögötte lévő Vettel „beleszalad” a Mercedes hátuljába. Ezt követte Vettel dühös megmozdulása, mikor a Mercedes mellé hajtott, majd látszólag ráhúzta a kormányt.

    Az eset óta az internet népe világszerte arról vitázik, hogy melyikük érdemelt, vagy érdemelt volna büntetést, és ki hibázott igazán. Féktesztelte Hamilton Vettelt, avagy sem?

    Végül Vettel büntetést kapott, míg Lewist ártatlannak találták. A versenybírák kielemezték a telemetria adatokat és úgy látták, nem fékezett a brit versenyző.

    „Hamilton helyesen vezetett, állandó sebességet tartott, és úgy viselkedett, mint minden egyéb esetben újraindításkor.” – áll az FIA közleményében.

  • A csapatok nem örülnek Timberlake-nek

    A csapatok nem örülnek Timberlake-nek

    A csapatfőnökök egyáltalán nem örülnek annak, hogy módosulni fog az austini időterv.

    Ugyanis ahogy arról korábban beszámoltunk, a szervezők Justin Timberlake koncertje miatt némileg módosítottak az Amerikai Nagydíj szombati napjának menetrendjét. Így két órával később lesz majd az időmérő a megszokottnál.

    „Pár csapatnál nem boldogok emiatt.” – állítja az osztrák Österreich napilap.

    Az F1 szóvivője azonban erre annyit reagált: „A cél az, hogy jobb, és összetettebb élményt biztosítsunk a rajongóknak a versenyhétvégéken…”

  • Óriási: Räikkönen üvöltött, hogy hozzák utána a kormányát!

    Óriási: Räikkönen üvöltött, hogy hozzák utána a kormányát!

    Az izgalmakkal teli Azerbajdzsáni Nagydíj rendkívül sok szórakoztató jelenetet nyújtott számunkra. Így volt ez Kimi Räikkönen esetével is, ugyanis a piros zászlós szakasz alatt a Ferrrari szerelői megjavították a finn világbajok sérült autóját, majd kormány nélkül kezdték el kitolni a bokszutcába.

    Raikkönen számára ez nem volt annyira vicces, ahogy az a csapattal folytatott beszélgetéséből is leszűrhető: Kattints ide!

    „A kormány… Hejj! Hejj! A kormány! Valaki mondja meg neki, hogy adja oda! Gyerünk! Mozogj!”

    Valószínűleg egy újabb klasszikus született a „Leave me alone, I know what I am doing” után…

     

     

  • Vettel szerint Hamiltonnak is járt volna büntetés

    Vettel szerint Hamiltonnak is járt volna büntetés

    Hamiltonnal történt incidense miatt Vettelt megbüntették, ám a német szerint Hamilton is büntetést érdemelt volna a „féktesztelés” miatt. Persze a Mercedes versenyzője ezt máshogy látja, szerinte csak Vettel hibázott.

    A Safety Car mögött haladt a mezőny, Hamilton vezetésével, őt Vettel követte. A mezőny újbóli elengedése előtt Hamilton alaposan visszalassított a 15. kanyar előtt, mire Vettel megkoccolta a Mercedes hátulját. A német versenyző heves gesztikulációba kezdett, majd Hamilton mellé hajtott, és ráhúzta a kormányt. Az esetért Vettel 10 másodperces stop and go büntetést kapott veszélyes vezetésért.

    Végül a Ferrari versenyzője a negyedik helyen ért célba, míg Hamiltont saját autója „büntette”: ki kellett állnia a boxba, hogy rögzítsék rendesen a fejvédőt a feje körül, mert az kis híján elrepült menet közben. A brit versenyző az ötödik helyen ért célba.

    Elég nyilvánvaló volt. Nem rohanok bele szánt szándékkal.” – mondta Vettel a Channel 4-nak. „Megsérült a szárny az autómon, szerintem ő is sérült egy kicsit. Semmi komoly, ami hatással lett volna a versenyre. Csak ezt egyszerűen nem így kell csinálni. És ezt már többször megtette.”

    „A probléma, hogy már a rajtra készültem mögötte, ahogy a többi autó is, és így ez egyfajta láncreakció. Hasonlót csinált (Hamilton) pár éve Kínában is, az újra rajtnál. Ez nem így működik.”

    „Szerintem ez egyértelmű volt. Végeredményben férfiként versenyeztünk.”

    „Ha én büntetést kaptam, akkor mindkettőnknek büntetést kellett volna kapnunk.”

    A „féktesztelést” követő estere, mikor Vettel ráhúzott Hamiltonra, a német a kitérően reagált:

    „Mind felnőttek vagyunk, férfiak vagyunk. Az érzelmek meg dúlnak az autóban. Fej-fej mellett akarunk versenyezni, de nem az újraindítás előtt.”

    „Ez egy helytelen megmozdulás volt ma, de azt gondolom, hogy ha én kaptam büntetést, neki is kellett volna.”

    Hamilton szerint Vettel manőverével a közönségnek és a gyerekeknek is rossz példát mutatott, Vettel azonban úgy gondolja, nem tett semmi kirívót.

    „A Premier League-ben valószínűleg minden vasárnap megfújja a bíró a sípját valaki miatt, és vannak játékosok, akik egyet értenek ezzel, vannak, akik nem. Ilyen a sport. Persze 10 másodperc szörnyen sok idő, mikor ott áll az ember, de ezzel nem lehet mit csinálni.”

  • Hamilton szerint Vettel lejáratta saját magát

    Hamilton szerint Vettel lejáratta saját magát

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy Sebastian Vettel csak saját magát hozta szégyenbe az ellene irányult reakciójával.

    A Safety Car mögött haladt a mezőny, Hamilton vezetésével, őt Vettel követte. A mezőny újbóli elengedése előtt Hamilton alaposan visszalassított a 15. kanyar előtt, mire Vettel megkoccolta a Mercedes hátulját. A német versenyző heves gesztikulációba kezdett, majd Hamilton mellé hajtott, és ráhúzta a kormányt. Az esetért Vettel 10 másodperces stop and go büntetést kapott veszélyes vezetésért.

    Végül Vettel a negyedik helyen ért célba, míg Hamiltont saját autója „büntette”: ki kellett állnia a boxba, hogy rögzítsék rendesen a fejvédőt a feje körül, mert az kis híján elrepült menet közben. A brit versenyző az ötödik helyen ért célba.

    A Vetteles incidenst Hamilton a verseny után véleményezte.

    „Én kontrolláltam a tempót, és mint minden újraindításnál, ugyanazon a ponton lelassítottam.” – mondta a Mercedes versenyzője. „Ő (Vettel) nyilvánvalóan aludt és belém jött.”

    „Mellém jött és szándékosan neki ment egy versenyzőnek, amit még olcsón meg is úszott… így is negyedik lett. Szerintem ez szégyen, saját magát szégyenítette ma meg, hogy őszinte legyek.”

    Hamilton reagált arra is, hogy Vettel azt mondta, ő csak férfi módon helyretette versenyzőtársát.

    „Ha bizonyítani akarja, hogy férfi, akkor azt az autón kívül kellene lerendeznünk, szemtől szemben. Szerintem veszélyesen vezetni, bármiképp, úgy, hogy az egy másik versenyzőt is veszélyeztet… szerencsére lassan mentünk, de ha gyorsan haladtunk volna, sokkal rosszabb lett volna.”

    „Képzeljék el, ahogy minden gyerek Forma-1-et néz ma és ezt a fajta viselkedést látják egy négyszeres világbajnoktól… Szerintem ez mindent elmond.”