Címke: F1

  • Tost: Három-négy bajnoki esélyes csapat kell

    Tost: Három-négy bajnoki esélyes csapat kell

    Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke szerint akkor izgalmas egy F1-es szezon, ha legalább három-négy csapat esélyes a bajnoki címre.

    A hibridéra kezdete óta csak a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull tudott futamot nyerni, a német alakulat ráadásul az elmúlt három évben dominálta a sportot. Ross Brawn és a Liberty szeretné valamelyest visszafogni a nagycsapatok költekezési szokásait, elsősorban a fejlesztési területek korlátozása által. Tost szerint az izgalmas F1 kulcsa azonban inkább abban rejlik, hogy több topversenyzőnek legyen lehetősége a győzelmekért harcolnia.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szabályváltozásoknak csak akkor van értelmük, ha ezáltal a versenyek is érdekesebbé válnak” – mondta Tost. „Nagyobb show-val kell előállnunk, ami magába foglalja, hogy legalább három vagy négy csapat képes legyen a világbajnoki címért küzdeni. Idén több néző figyeli az eseményeket a tévé előtt, mert Hamilton és Vettel között egy roppant érdekes csata zajlik – képzeljük csak el, mi lenne, ha Alonso, Ricciardo és Verstappen is ott lehetne. Fantasztikus lenne, az emberek ezt akarják látni. A Liberty Mediának ezt kell megcéloznia: olyan alapszabályokat hozni, amely segítségével csökkenteni lehet a Red Bull és a két topcsapat, illetve a Red Bull és a középmezőny közötti szakadékot.”

    Az elmúlt évekkel ellentétben immáron a nagycsapatok is kezdik felismerni, hogy a költségvetési status quo fenntartása hosszú távon nem vezethet sok jóra.

    „Rengeteg lehetőség van a pénzspórolásra” – magyarázta Tost. „Ezidáig a nagycsapatok nem akarták csökkenteni a kiadásaikat, nem akartak kevesebb pénzt költeni. Ebben rejlik az egész titok nyitja: mit akarnak a nagycsapatok. Remélhetőleg a Liberty Media megtalálja azt a megoldást, amivel minden fél egyetért. A legfőbb cél a fejlesztési lehetőségek minél mélyrehatóbb megnyirbálása, mert mi a legdrágább ebben a sportban? – a fejlesztés. Ebben az esetben ezt akár a szabályok útján is meg lehet oldani; ez a szabály, évente csak egy vagy két fejlesztést vethetsz be, illetve limitálni kell a fejlesztési területeket.”

  • A Renault nem akarja a Mercedest másolni

    A Renault nem akarja a Mercedest másolni

    A Renault nem tervezi a Mercedes által kifejlesztett osztott-turbós koncepció alkalmazását, mivel „nem lát okot” jelenlegi dizájnja átalakítására.

    A turbóhibrid motorszabályok 2014-es bevezetése óta a Mercedes erőforrása számít az etalonnak, egyik erősségének pedig az egyedi, osztott kialakítást tartják, ahol a turbó és a kompresszor a motorblokk két végén helyezkedik el. A koncepció idénre a Hondához is eljutott, amely felhagyott eredeti tervével, miszerint a McLaren „nullás méret”-víziójához asszisztálva minden létező alkatrészt a motor V-jébe igyekeznek belesűríteni. 2017-re a Renault is átszabta erőforrását, azonban kitartott eredeti elképzelése mellett és az új verzióban is együtthagyta a turbóelemeket a motor hátsó traktusánál.

    „Hogy szétszedjük-e jövőre a turbót és a kompresszort? Nem” – hangzott az egyértelmű válasz Rémi Taffintől, a Renault F1-es motorrészlegének vezetőjétől. „Olyan a motorunk, amilyen – megvolt rá az okunk, hogy a turbót a motor hátuljában tartsuk. Emellett pedig nem látunk okot a változtatásra, elvégre az autó szempontjából nem jár semmilyen köridőelőnnyel a másik verzió. Az alkatrészek elhelyezésének és összeszerelésének módját teljességgel a mi preferenciáink szabják meg. A legfőbb hangsúly egyébként is a belsőégésű motor és a turbó párosán van; ezen dolgozunk és feltételezem a Mercedes is erre koncentrál. Nem töltenek annyi időt az energiavisszanyerő-rendszeren, inkább a belsőégésű motort fejlesztik.”

    Az idei szezon első felében a Renault nem feltétlen a teljesítmény, hanem a megbízhatóság növelését tartotta szem előtt, jelenlegi számításaik szerint pedig nagyjából fél másodpercre vannak a listavezető Mercedestől.

    „A Renault által kitűzott cél világos: 2018-ban kell elérnünk a vezető erőforrás szintjét, amelyet még mindig a Mercedes diktál” – folytatta Taffin. „A munka egyik részét már idén elvégeztük, a másik felét pedig a tél folyamán kell. Folyamatosan próbapadoztatjuk a motorokat, ahol látszik, hogy előreléptünk; pályától függően három-öttizedes lemaradásunk van most. Még ha a Mercedes a következő télen is talál egy-két tizedet, akkor is tudjuk, mit kell tennünk. Az még kérdéses, hogy a jövő év végére mi leszünk-e az élen, de megvalósítható – megvannak a módszereink. Többet fejlődünk, mint ők, de át kellett gondolnunk a 2014-re kitalált koncepciót. Tudjátok, milyen komplexek ezek a motorok, az első évben pedig lényegében bakot lőttünk és elölről kellett mindent kezdenünk.”

  • Häkkinen szerint még fejlődnie kell Mick Schumachernek

    Häkkinen szerint még fejlődnie kell Mick Schumachernek

    Mika Häkkinen, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher egyik legnagyobb riválisa maga is támogatja a „Keep Fighting Michael” kezdeményezést.

    A finn világbajnok szerint még nagyon korai arról beszélni, hogy Michael fia, Mick Schumacher esetleg a Forma-1-be kerülhet. Annak ellenére, hogy Mick 18 éves, csak úgy, mint a már Forma-1-ben szereplő Lance Stroll.

    „Nem ez a megfelelő időpont arra, hogy Mick esetében az F1-ről beszéljünk, véleményem szerint.” – mondta Häkkinen. „Ő még mindig nagyon fiatal és sok területen fejlődnie kell. Ami pedig fontos, hogy több futamot is szeretne megnyerni. Ha alázatos vagy, és szomjazol a győzelemre, akkor mindig próbálod fejleszteni magad, hogy jobb versenyzővé válj. Erre van szükség. És amikor én Mickkel beszélek, úgy érzem, hogy győztes akar lenni.”

  • Könnyebb motorok kellenek a Forma-1-be

    Könnyebb motorok kellenek a Forma-1-be

    Az erőforrások tömegének kell a központban lennie a 2020 utánra tervezett motorszabályok során, véli a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul.

    Kedden lesz a következő kulcsfontosságú megbeszélés motorügyben, ahol a jövőbeni motorok felépítéséről fognak tárgyalni.

    A jelenlegi és a jövőbeni várható motorgyártók egyetértenek abban, hogy 2020 után ezer lóerős, hangosabb, könnyebb és olcsóbb motorokra lesz szükség a Forma-1-ben.

    „Úgy érzem, hogy a követeléseink észszerűek.” – kezdte a Renault vezetője, Cyril Abiteboul.

    „Nyitottak vagyunk az új technológiai megoldásokra, de az ne akadályozzon senkit se a győzelemben. Az sem jó, ha túl nagy különbségek vannak a motorok között. Persze olyan sem lehet, hogy minden erőforrás ugyanolyan, kis különbségnek kell lennie, de csak olyan mértékben, hogy az még jó legyen a sportnak.” – folytatta.

    „A tömeg szempontjából pedig elengedhetetlen, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt és összefüggést a motor súlya és teljesítménye között.”

    Felmerültek olyan ötletek is, miszerint át kéne térni az összkerék meghajtásra, ez azonban Abiteboul szerint nem jó ötlet.

    „A négykerék meghajtás nem lenne jó megoldás, mert így az autók tömege jelentősen megnőne. Az elektromos hajtással az a probléma, hogy elég nehéz és csökkenti is a hatékonyságot. Meg kell találnunk az aranyközéputat. Kell a hibrid rendszer, de nem kell túlzásba vinni.” – zárta a francia csapatvezető.

  • Frederic Vasseur lesz a Sauber új csapatfőnöke?!

    Frederic Vasseur lesz a Sauber új csapatfőnöke?!

    A legutóbbi azeri nagydíj előtt váratlanul elköszönt a csapat vezetősége az addigi csapatfőnöktől Monisha Kaltenborntól és egyre több jel mutat arra, hogy az ex-Renaultos Frederic Vasseur veszi át a csapatfőnöki posztot.

    Vasseur idén a Formula-2-ben vállalt munkát, azok után, hogy tavaly év végén elhagyta a Renault Forma-1-es csapatát.

    Pascal Picci, a Sauber tulajdonosa nem tagadta, hogy beszéltek a franciával.

    „Valóban tárgyaltunk Vasseurrel, de még semmi biztosat nem tudok kijelenteni, vannak még más jelöltek is erre a posztra.” – mondta Picci.

    Azonban van olyan szakértő, aki szerint már rég eldőlt ez a kérdés.

    „Elég egyértelmű, hogy Vasseur lesz az új csapatfőnök. A Sauber valószínűleg megvárja a hétvégét a hivatalos bejelentéssel.” – írta Luis Vasconcelos, aki egy elismert Forma-1-es szakíró.

  • Az Aston Martin és a Cosworth is részt vett a motorokat érintő találkozón

    Az Aston Martin és a Cosworth is részt vett a motorokat érintő találkozón

    A két gyártó először vett részt azon a megbeszélésen, melyen a 2020 utánra tervezett, új Forma-1-es motorszabályokról tárgyaltak

    A Forma-1 vezetői és az FIA munkacsoport is nagy erőkkel azon dolgozik, hogy a jelenlegi hibrid erőforrásokat jelentősen áttervezzék, azaz teljesen új felépítésű motorokat használjanak a száguldó cirkuszban 2021-től, ezáltal új gyártókat csábítsanak a Forma-1-be.

    A legelső megbeszélésre még márciusban került sor, akkor a jelenlegi motorszállítók mellett a Volkswagen csoport képviselője volt jelen. A második találkozó kedden volt, immár a Power Unit Working Group néven futó csoport hivatalos üléseként. A korábbi résztvevőkön kívül jelen volt az Aston Martin, a Cosworth, a Zytek és a Magnetti Marelli egy-egy képviselője is.

    Az FIA ezen az eseményen széles körű tájékoztatást adott a jelen lévőknek, hogy a technológia terén milyen irányba kívánnak haladni, illetve próbáltak közösen olyan megoldásokat megalkotni, amik vonzóvá teszik a Forma-1-et a jelenlegi és a jövőbeni motorszállítóknak.

    Az Autosport értesülése szerint a találkozó nagyon pozitív kicsengésű volt. A nemzetközi szövetség számos javaslatot kapott a motorokra vonatkozóan, amiket részletesen is meg fog vizsgálni. A jelenlévők egyetértettek abban is, hogy a Forma-1-nek továbbra is az autósport csúcsának kell lennie, és ezért a motortechnológia terén nem maradhatnak el a fejlődésben.

    Az Autosport saját információra hivatkozva hozzátette még, hogy a tárgyalások következő lépcsőfoka az egyéni megbeszélések lesznek, az összes jelenlévővel külön-külön.

    A következő tanácskozás az FIA reményei szerint nem sokkal a szeptember 21-i Motorsport Világtanács ülése előtt lesz.

  • Osztrák Nagydíj: Egy rajongó intheti majd le a mezőnyt!

    Osztrák Nagydíj: Egy rajongó intheti majd le a mezőnyt!

    Az Osztrák Nagydíj mindig alaposan kitesz magáért annak érdekében, hogy a rajongók maximálisan jól érezzék magukat és komoly élményekkel térhessenek haza.

    Most például három szerencsés, akit kisorsolnak, lehetőséget nyer majd arra, hogy utasként beautózhassa a Red Bull Ringet a Safety Car-ban, illetve egy valaki a kockás zászlóval leintheti majd a mezőnyt a futam végén.
    Ezen kívül a szervezők 22 fiatal, 14 év alatti rajongót választanak ki, mindegyikük egy-egy F1-es versenyzőt kísérhet majd vasárnap a versenyzői parádén.

    De akit nem sorsolnak ki, arra is remek élmények várnak, hiszen ismét lesz légi bemutató és Legends Parade is! Hogy utóbbin milyen autó és versenyzőlegendák vesznek majd részt, arról bővebben ide kattintva olvashatsz.

  • Ross Brawn segítene a Hondának és az új gyártóknak

    Ross Brawn segítene a Hondának és az új gyártóknak

    Ross Brawn azt állítja, hogy változtatni kellene a motorszabályokon a Forma-1-ben, annak érdekében, hogy jobban vonzza a sport az új gyártókat. A legújabb ilyen a Honda, ám ezidáig csak küzdenek erőforrásukkal.

    Brawn arra utalt, hogy az F1 talán segítene a japán gyártónak megoldani a problémát, hogy kimászhasson a jelenlegi krízisből.

    „A (2020 utáni) szabályok esetében meg kell fontolnunk, hogyan támogassuk jobban az új gyártókat.” – mondta Brawn az Autosportnak. „Például a zsetonos rendszer esetében, ha több fejlesztési zsetont kapnának pár évig az újak; vannak okos megoldások, melyekkel az F1-be lehet csábítani az embereket.”

    „Nem arról van szó, hogy egyedi mérnöki lehetőségekről tárgyalnánk a Hondával.” – tette hozzá. „Nem megyek oda a Hondához és mondom meg nekik, hogy kellene megtervezniük a motort, de ha mi F1-ként tudunk nekik segíteni abban, hogy véghez vigyék elképzeléseiket, akkor fogunk segíteni. Ha a Honda segítséget kér tőlünk, és olyasmiről van szó, ami beleesik a hatáskörünkbe, és nem olyasmi, ami tisztességtelen versenyelőnyhöz juttatná őket, akkor segítünk.”

    „A jelenlegi erőforrások nagyszerű mérnöki munkák, de sajnos láthatjuk, hogy új gyártóként igazán küzdelmes az élmenők közé kerülni. Nem azt akarjuk, hogy ez könnyű legyen, hanem azt akarjuk, hogy új gyártók jöhessenek, és elismerhető munkát tudjanak végezni és három éven belül versenyképesek lehessenek.”

  • Eddie Jordan nem hallgat el Wolff kedvéért

    Eddie Jordan nem hallgat el Wolff kedvéért

    Eddie Jordan azt mondja, hogy nem hallgattathatja el őt a Mercedes főnöke, Toto Wolff.

    bakuban ugyanis Wolff sérelmezte, hogy az egykori csapatfőnök, most tévés szakértő Jordan azt állította, hogy a német gyártó 2018 után kiszáll a Forma-1-ből.

    „Mondtam neki, hogy ez nagyon komoly dolog. Abba kellene hagynia a pletykák terjesztését, ezek kamu hírek.” – mondta Wolff.

    Jordan azonban azt állítja, ő nem határozta meg, hogy mikor száll majd ki a Mercedes.

    „Én csak azt mondtam, hogy ők marketing és technikai okokból vannak jelen az F1-ben, nem jótékonyságból, és ha az lesz kedvező számukra, akkor menni fognak.” – mondta Jordan a Speed Weeknek. „Én csak azt mondtam, hogy a Petronasszal és a UBS-szel kötött szerződésük 2018 végén lejár.”

    „Megértem, hogy Toto dühös emiatt, de ez nem az én problémám, ilyen az élet. Ha ilyesmit mondok, azt meggyőződéssel mondom. Ő a 1500 alkalmazottról beszélt, míg én több ezer részvényesről és egy döntésről, melyet majd az igazgatóság hoz meg. Ha majd úgy találják, hogy a befektetés már nem éri meg, akkor kiszállnak.”

    „Az én munkám az, hogy elmondjam az embereknek, amit tudok. És ezt fogom tenni továbbra is.”

    „Nekem nincs problémám senkivel. Bemehetek bármelyik motorhome-ba, és ha valaki úgy gondolja, hogy mégsem, annak ezt a szemembe kellene megmondania.”

    A Mercedes szóvivője szerint Jordan nem jól tudja, hogy 2018 után kifut a Petronas és a UBS szerződés.

  • Kubica szerint nagy az esélye annak, hogy visszatér!

    Kubica szerint nagy az esélye annak, hogy visszatér!

    A lengyel, Robert Kubica 2011-ben hagyta el a Forma-1-et, miután egy ralibalesetben komoly sérüléseket szerzett, de a múlt hónapban visszaülhetett egy betontorpedóba Valenciában. Itt a 2012-es Lotus által épített E20-ast vezethette, és a Renault szerint volt annyira meggyőző a teljesítménye, hogy valóban opció lehet a visszatérése a királykategóriába.

    Ami már biztos, a motorsport.com szerint: Kubica kap egy újabb tesztlehetőséget a franciáktól, még ebben a hónapban, bár azt még nem lehet tudni, hogy hol. A 32 éves pilóta optimista a tesztje óta, és várja, hogy újra tesztelhessen. Az Auto Expressnek nyilatkozott:
    „Ha azt kérdezed, hogy mennyire is gondoltam komolyan azt, hogy visszatérhetek az F1-be a tesztem előtt, akkor 10, maximum 20% esélyt adtam volna erre. Az óra azonban ellenem dolgozik, én sem leszek már fiatalabb. A Forma-1 világa eszméletlenül gyorsan változik, és sokan elfeledtek. Nem mindenki, de páran. Ha azonban most kérdezed azt, hogy mennyi az esélye a visszatérésemnek, még úgy is, hogy a földön állok, és reálisan akarom látni az esélyeimet, azt mondom, hogy 80-90%.”

    Kubica elismerte, hogy otthon jól gondolta azt korábban, hogy olyan érzése volt az E20-as spanyolországi tesztje után, mintha ki sem maradt volna ez a hat év.

    „Kérdéseket teszel fel magadnak, ami arról szól, hogy mennyire ismered magadat, és a testedet, de azt mondom most már, hogy minden ilyen jellegű érzésem elmúlt Valencia után, teljesen. Könnyebb volt a dolog, mint gondoltam azt először. Ez magabiztosságot ad, és egy teljesen más szintre emelkedsz, jobban is érzed magadat az autóban, és a teljesítményed is jobb lesz. Amint kényelmesen éreztem magam, három kör alatt elmúlt minden gondolatom a sérülésemmel kapcsolatban. Tudtam arra koncentrálni, hogy megtaláljam újra a ritmusomat. Magam is meglepődtem, úgy éreztem, mintha csak egy hónapja nem vezettem volna, nem hogy hat éve…” – állítja a közönség kedvence.

    A lengyel pilóta egyértelműen utalt arra is, hogy minden kételye elillant azzal kapcsolatban, hogy miképp teljesítene egy mai Forma-1-es autóban:
    „Elsődleges célom az volt, hogy megtudjam azt, hogy alkalmas vagyok-e erre. Ezt többé-kevésbé teljesült. Továbbá realisztikusan akarom látni azt, hogy lépésről-lépésre újra a játék részévé válhatok-e. A Forma-1 egy komoly kihívás, és jó ideje nem versenyeztem. A legtöbb magamban megfogalmazott kérdésre megkaptam a választ, és elégedett vagyok. Ez egy hatalmas megkönnyebbülés nekem, mert ez a teszt megadta a választ nekem, arra, hogy meg tudod csinálni, avagy felejtsd el örökre a Forma-1-et.”