Címke: F1

  • Ricciardo: Verstappen a pályán nem tinédzser

    Ricciardo: Verstappen a pályán nem tinédzser

    A Red Bull Racing ausztrál pilótája csodálattal beszélt 19 éves csapattársáról, aki szerinte pilótaként érettebb a koránál.

     Az idei év egyelőre nem úgy alakul az energia italosok számára, mint ahogy azt szeretnék, nincs meg a tempójuk és a Renault erőforrás sem a legmegbízhatóbb, azonban a pilóták kapcsolatára nem lehet panasz. Legutóbb például Daniel Ricciardo beszélt szuperlatívuszokban fiatalabb társáról.

    „A korából adódóan még nagyon fiatal, de ez a pályán egyáltalán nem látszik. Nagyon szenvedélyes, már ami a versenyzést illeti. Intelligens srác és nagyon ért az autók technikai részleteihez. Elég sok mindenben hasonlítunk is egymásra, mindketten határozottak és ambiciózusok vagyunk.” – mesélte Ricciardo az ESPN-nek.

    Mióta csapattársak azóta nehéz összehasonlítani az egymáshoz mért teljesítményüket, ugyan az ausztrál 52 ponttal többet gyűjtött tavaly Verstappennél, de a holland csak szezon közben érkezett a bikákhoz. Idén is Ricciardo áll jobban, de márkatársa az elmúlt két futamon technikai probléma miatt kiesett.

    Ami az időmérős párharcukat illeti, ott már 5:3 arányban Verstappen vezet. Egy biztos, eddig a szerencse döntötte el kettejük idei párharcát, ami miatt Verstappen komoly kritikákat fogalmazott meg a Renault-val szemben.

    „Ebben a helyzetben bárki frusztrálttá válhat, de fontos ilyenkor megőrizni a higgadtságunkat. Az ő helyzete még annyiban rosszabb, hogy általában jó pozícióban éri el őt a balszerencse. Nem szabad ezen rágódni, dolgozni kell tovább. Szüksége lenne egy jó hétvégére, hogy újra magabiztos lehessen.” – tette hozzá.

  • Ocon még nincs képben a Mercedesnél

    Ocon még nincs képben a Mercedesnél

    Sokak várakozását felülmúlja egyelőre Esteban Ocon idei teljesítménye, a Mercedes által támogatott francia pilóta nagyon hamar felvette a középmezőny tempóját és sokszor megszorongatja jóval rutinosabb csapattársát. Emiatt joggal merültek fel olyan kérdések, hogy a Mercedes a közeljövőben számít-e a versenyzőjére a gyári istállónál.

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff beszélt a csapatot érintő pilóta helyzetről, amelyben kihangsúlyozta, hogy jelenleg meg vannak elégedve Bottas teljesítményével, de még korai lenne a szerződés hosszabbításról beszélni.

    Mint ismert, a tavaly év végén váratlanul visszavonuló Nico Rosberg helyére szerződtették a németek Bottast, akivel azonban csak egy évre állapodtak meg, ugyanis több nagy nevű pilóta szerződése is lejár 2017 végén, többek között Fernando Alonsoé is. A sajtó szerint a kétszeres bajnok a legesélyesebb, hogy Hamilton csapattársa legyen jövőre, azonban Ocon egyre javuló teljesítménye kellemes problémát okozhat a címvédő alakulatnál.

    „Esteban egyelőre nem szerepel a terveink között. Ő még túl fiatal. Remek srác, szép jövő vár rá, de még nem áll készen arra, hogy Hamilton csapattársa legyen.” – mondta Wolff a finn C More csatornának.

  • Jövő héten már tesztelik a „Shieldet”

    Jövő héten már tesztelik a „Shieldet”

    Az első képpel együtt az FIA azt is bejelentette, hogy a jövő heti Brit Nagydíjon már tesztelik is az ún. Shieldet (pajzsot).

    Ismert tény, hogy az FIA 2018-ra mindenképpen szeretne valamiféle fejvédelmi rendszert, az eredetileg kiötlött halo/glória azonban inkább negatív érzelmeket váltott ki a pilótákból és rajongókból egyaránt. Erre válaszként született a Shield, amelynek tesztelését a monzai hétvégére ütemezték be. A fejlesztési folyamat azonban a vártnál gyorsabban zajlott, ennek köszönhetően pedig már a jövő heti Brit Nagydíj első szabadedzésén ki tudják próbálni a Shieldet a Ferrari révén; a szélvédőre hajazó plexit egyébként az olasz Isoclima gyártja, amely más professzionális versenyszériák számára is készít termékeket.

    A képen látható verzió egyelőre nem a végleges, de sokan már az alapkoncepciót is esztétikusabbnak tartják, mint a halót. A fejvédelemről viszont nem nyit vitát az FIA: az irányító testület értesítette a csapatokat, hogy a 2018-as autókon mindenképpen lesz majd fejvédelem, és ha a Shieldet nem sikerül megfelelő szintre fejleszteni addigra, akkor elkerülhetetlen lesz a halo bevezetése.

  • Perez karrierje a ’most vagy soha’ időszakban van

    Perez karrierje a ’most vagy soha’ időszakban van

    Egyre nagyobb ellentét kezd kialakulni a Force India pilótái között, előbb Kanadában, majd Azerbajdzsánban is komoly nézeteltérésbe kerültek egymással. Ausztriában Perez és Ocon is megszólalt ebben a témában.

    A csapat mexikói pilótája az osztrák nagydíjat megelőzően fogalmazott meg egy kisebb kritikát fiatalabb csapattársával szemben.

    „Semmi ilyen dolog nem történt korábban köztem és Nico (Hülkenberg) között. Estebannak meg kell értenie, hogy mit is jelent az a versenyzés amikor nem ütközünk a másikkal.” – mondta Perez.

    Ocon azonban tagadja, hogy lenne bármiféle feszültség is a csapaton belül.

    „Normálisan kommunikálunk egymással, nem érzem, hogy lenne bármilyen nézeteltérés is közöttünk. Ha lenne is bármiféle problémája, akkor se tudnék rá mit válaszolni, mert a csapat szerint is 50-50%-ban vagyunk felelősek a bakui ütközésért. Ez benne van a pakliban, főleg akkor, ha két versenyző nyomja neki és mindent megtesz a jobb eredményért. A pályafutása döntő szakaszba ért, amolyan ’most vagy soha’ helyzetben van, ezért ilyen most. Forma-3-as és GP3-as bajnok vagyok ezért azt gondolom, hogy van megfelelő tapasztalatom a kerék a kerék elleni csatákhoz. Nem fogok változtatni a vezetési stílusomon.” – mondta a 20 éves francia.

  • Hamilton és Vettel nem akarják Alonsót

    Hamilton és Vettel nem akarják Alonsót

    Miközben Lewis Hamilton és Sebastian vettel csatározásásról szólt az elmúlt két hét, a háttérben az a pletyka járja, hogy Fernando Alonso menedzsere a McLaren-Hondánál ütőképesebb csapatnál keres épp helyet a spanyolnak. Úgy tudni, Luis Garcia Abad a Merecdesszel és a Ferrarival is tárgyal. Elsőre talán merésznek tűnik a próbálkozás, azonban jelen állás szerint még lehet is értelme a dolognak, hiszen még Valtteri Bottas helye hivatalosan nem biztosított a Mercedesnél 2018-ra, illetve az sem biztos még, hogy Kimi Räikkönen marad a Ferrarinál.

    Megkérdeztük hát Ausztriában a „lökdösődőket”, hogy mit szólnának hozzá, ha Alonso lenne jövőre a csapattársuk?

    „Én elégedett vagyok a mostani csapattársammal, szóval nem gondolkodom ezen jelenleg.” – felelte Hamilton, aki korábban már volt Alonso csapattársa, 2007-ben, a McLarennél.

    „Nos, nem az én hatásköröm a versenyzők szerződése, de ha mondanom kell valakit, én Kiminek jobban örülök.” – mondta Vettel.

    [poll id=”14″]

  • A Ferrari búcsút intett vezető motormérnökének

    A Ferrari búcsút intett vezető motormérnökének

    Távozott a Ferraritól Lorenzo Sassi, az erőforrásért felelős főmérnök. Ugyan a csapattól még nem érkezett hivatalos bejelentés, több megbízható forrás is megerősítette a hír igazságtartalmát – az olasz Il Giornale pedig azt állítja, hogy Sassi menesztése egyenesen Sergio Marchionne közbelépésének eredménye. Az egyelőre nem ismeretes, hogy a Fiat-csoporton belül kap-e új munkát vagy végérvényesen elhagyta a céget.

    Az események gyorsan zajlottak, Sassit ugyanis csupán az elmúlt néhány nap során küldték el, ami annak fényében meglepő lépés, hogy a Ferrari idén jelentős előrelépéseket tett motorügyileg; sokan már azt is ki merik jelenteni, hogy a Mercedes és a Ferrari erőforrásai között csak minimális különbség van. További híresztelés Maranello háza tájáról, hogy az olasz istálló egy alaposan átkalapált és fejlesztett erőforrással érkezik a Brit Nagydíjra, hivatalos bejelentés azonban még erről sem született.

    Sebastian Vettel sem könnyített a helyszínen tartózkodó újságírók életén, amikor a témával kapcsolatos kérdéseket tettek fel neki: a német „nem tudta, mire céloznak” a sajtósok, és azt javasolta, „kérdezgessenek kicsit magasabban lévő embereket”.

  • A tapasztalatlanság miatt szenved a Honda

    A tapasztalatlanság miatt szenved a Honda

    Nagyon kevés tapasztalt szakember dolgozik jelenleg a Honda Forma-1-es projektjén és ennek köszönhető az, hogy a japánok évek óta csak szenvednek, véli a Honda egykori alkalmazottja.

    Otmar Szafnauer jelenleg a Force India vezetője, de 2001 és 2008 között a Hondánál dolgozott szintén vezető pozícióban. Most látva a japánok szenvedését rávilágított pár lényeges különbségre a két korszak között.

    Szerinte a leglényegesebb differencia az előző Honda érához képest, hogy nagyon kevés a rutinos és sok tapasztalattal rendelkező alkalmazott.

    „A harmadik generációs projektben (1990-es évek vége) dolgozó mérnökök remek tudást tudtak meríteni a második generációs projektből (1980-as évek) az F1-et illetően, amire nagy szükségük is volt. Ők képesek voltak úgy összerakni a programjukat, hogy a legmagasabb szintet képviselhessék.” – kezdte Szafnauer.

    „Emlékszem mikor Takeo Kiuchi, aki korábban Senna és Prost versenymérnöke volt, megérkezett hozzánk és az ő vezetésével 2-3 év alatt miénk lett a legerősebb V10-es motor. Tudta, hogy mit kell tenni a sikerhez és képes is volt megcsinálni azt. Neki köszönhetően 989 lóerős és 88 kilós motort terveztünk, ami könnyebb és erősebb volt, mint a BMW-é. Ami most a legjobban hiányzik az a tapasztalat.”

    „Jelenleg Yusuke Hasegawa felelős a Hondánál az F1-ért. Ő akkoriban is a csapatnál volt, de teljesen más szerepkörben. Emiatt nem vagyok biztos benne, hogy neki elég nagy és komoly tapasztalata lenne ehhez a feladatkörhöz. Akkoriban a személyzet minden tagjának hatalmas rutinja volt és tudták is azt hasznosítani, most pedig sok a tapasztalatlan mérnök.”

    „Úgy látom, hogy most már kezdik megérteni, hogy mire van szükségük. Sajnálnám, ha szakítanának ezek után a McLarennel.”

    Szafnauer szerint nincs azzal gond, hogy a munka nagy része nem Európában, hanem Ázsiában zajlik.

    „Ezzel korában sem volt gond. Az Egyesült Királyságban csak összeszereltük a motorokat. Minden más, lényeges munka, mint például a tervezés, gyártás, fejlesztés az Japánban zajlott. Ennek nem volt jelentőségé.”

    Egyre többet pletykálnak arról, hogy a McLaren visszatér jövőre a Mercedeshez, de Szafnauer szerint kitartanak majd a japán partnerük mellett.

    „Nemrég azt mondtam valakinek, hogy majd két év múlva, amikor a Hondánál minden összeáll, akkor a riválisok azt fogják kívánni, hogy bárcsak Mercedesre váltottak volna.” – mondta viccesen.

    „Nem szabad elhamarkodott döntést hozniuk, mert ahogy mondtam, a Hondánál kezdenek ráérezni a dolgokra.” – zárta Szafnauer.

  • Villeneuve: Stroll tisztességtelen előnyhöz jutott

    Villeneuve: Stroll tisztességtelen előnyhöz jutott

    Jacques Villeneuve szerint nem korrekt a többiekre nézve, hogy Strollnak külön, privát teszteket szervezett a csapata, hogy gyorsan megszokhassa a Forma-1-es autót.

    A szezon kezdete óta komoly kritikát fogalmazott meg az egykori pilóta Strollról, de most azt is elismerte, hogy a legutóbbi két futama valóban jól sikerült, de ettől függetlenül nincs még elragadtatva a honfitársától.

    Mint ismert a 18 éves pilóta a kanadai és az azeri futamok között Austinban egy intenzív tesztnapot teljesített egy 2014-es Williamsszel.

    „Kijátszák a szabályokat. Ez így nem korrekt a többi pilótára nézve, mert csak neki lehet ilyen kiváltsága a pénzének köszönhetően. Meg kellene húzni egy határt, hogy mit lehet pénzzel elérni, és mit nem. Ezt nem csak én gondolom így.” – mondta 1997 világbajnoka a Le Journal de Montrealnak.

    Villeneuve ezen kívül még Stroll sajtóval való együttműködését is kritizálta.

    „Hallottam, hogy Stroll elutasított egy telefonos interjút a bakui dobogóját követően. Ez elképzelhetetlen számomra, mert én sosem mondtam nemet egyetlen egy médiás felkérésre sem, még akkor sem, ha nagyon rossz időszakom volt és a kritikák kereszttüzében voltam. Ezt Stroll csapatának is tudnia kellene.” – tette hozzá Villeneuve.

  • Kubica ismét tesztel a Renault-val

    Kubica ismét tesztel a Renault-val

    A Renault megerősítette, újabb tesztlehetőséget biztosítanak Robert Kubicának, hogy kiértékelhessék az F1-es visszatérés valószínűségét.

    2011-es balesete óta Kubica múlt hónapban ült először F1-es autó (a Lotus-Renault E20-as) volánja mögé egy Valenciában tartott teszten. Csütörtökön érkezett a megerősítés, miszerint a lengyel újabb tesztlehetőséget kap a Paul Ricard-on; habár az időpont még nem hivatalos, az Autosport szerint erre már jövő héten sor kerülhet.

    „Míg a valenciai első teszt célja mindössze annyi volt, hogy Robert ismét rákapjon a vezetés ízére, a második teszten kiértékeljük a képességeit és annak eshetőségét, hogy visszatérhet-e a legmagasabb szintű versenyzéshez” – mondta Cyril Abiteboul csapatfőnök. „Ez személyes és szakmai utazásának új szakaszát jelenti, amelyet örömmel támogatunk a Paul Ricard-i infrastruktúránk biztosításával, amely professzionális és amatőr pilóták számára egyaránt megfelelő terep. Robertnek még mindig rengeteg akadályt kell leküzdenie, és ő tudja legjobban, hogy egyedül a saját képességein múlik, visszatérhet-e majd egy nap a professzionális versenyzés világába.”

    Kubica (és en bloc a sport) rajongóinak jó hír lehet, hogy a lengyel 80-90%-os esélyt jósol F1-es visszatérésének.

  • Ideje felhagyni a motorcserés rajtbüntetésekkel – Webber

    Ideje felhagyni a motorcserés rajtbüntetésekkel – Webber

    Mark Webber szerint nem igazságos, hogy a rajtuk kívül álló mechanikai problémák miatt a versenyzőket büntetik, amikor a csapatot kellene.

    Minden versenyzőt szigorú szabályok kötmek a szezononként felhasználható motoralkatrészek és sebességváltók mennyiségét illetően, a limit túllépése esetén pedig (az eset súlyosságától függően) rajtbüntetést kapnak.

    „Túl nagy a szabályozás” – mondta Webber még az FIA Genfben tartott Sportkonferenciáján. „Nem szeretnék olyan pilótabüntetéseket látni, amelyekhez egyébiránt semmi közük. Például egy szerelő rosszul rakott be egy féktárcsát, a versenyző pedig hirtelen a rajtrács végén találja magát. Rengeteg ember nem nézi az időmérőt, majd amikor bekapcsolják a tévét, így reagálnak: ’miért van a kedvenc versenyzőm ennyire hátul?’ – ezzel rajongókat vesztünk. Normál körülmények között is nehéz a legtehetségesebbeket a mezőny élére promotálni, nem hogy még a saját hibájukon kívül bekeverjék őket a mezőny sűrűjébe. Nincs szükségünk ilyen butaságokra.”

    Megtorlatlanul azonban mégsem lehet hagyni, hogy a versenyzők végtelen számú alkatrészt használjanak el mindenből.

    „Vonjanak le konstruktőri pontokat, vagy ilyesmi” – hangzott Webber megoldása. „Találjanak egy olyan módot, amely nem bünteti a versenyzőt. Az elmúlt öt évben annyi nevetséges büntetést szabtak ki ártatlan versenyzőknek, ennek pedig szórakoztatási szempontból komoly kihatása volt a hétvége kimenetelére.”

    Az első csapat, amely ilyenkor az ember eszébe ötlik, természetesen a McLaren. A Honda-gondokkal megáldott wokingi istálló rendszeresen rekordmennyiségű rajtbüntetéseket kap, a legutóbbi Azeri Nagydíjon például 70-helyes összbüntetést halmoztak fel két pilótájuk között. Webbernek nem feltétlen tetszenek a látottak, de úgy érzi, a McLaren csapnivaló helyzete csak még inkább felhívja a figyelmet Fernando Alonso tehetségére.

    „Hatalmas tehetségpocséklás és abszolút komédia, hogy a mezőny végén kell egy teljességgel versenyképtelen autót vezetnie” – foglalta össze Alonso karrierjének második felét Webber. „Azonban még így is olyan helyzetben van, ahol képes fenomenálisan teljesíteni. Szerintem sosem volt ilyen magasan a renoméja, legyen szó az Indy500-as mutatványáról vagy arról, amit néha sikerül elővarázsolnia a McLarenből.”