Címke: F1

  • Nem lehet érzelmi döntés Robert Kubica visszatérése

    Nem lehet érzelmi döntés Robert Kubica visszatérése

    A Renault Sport vezére, Cyril Abiteboul szerint nem befolyásolhatják érzelmek azt a döntést, hogy Robert Kubica visszatérhet-e a Forma-1-be, avagy nem. Júniusban már tesztelte az E20-ast Valenciában, ez volt az első alkalom, mióta F1-es autóba ült, a nagy 2011-es ralibalesete óta, és abban komolyan sérült a jobb keze.

    Ez annyira jól sikerült, hogy a Renault a héten egy második tesztet is tartott Paul Ricard pályáján, ezen a héten szerdán. Kubica megjelent a goodwoodi Festival of Speeden is, ahol demózott, és saját bevallása szerint 80-90% esély van arra, hogy újra a száguldó cirkusz részévé váljon.

    Abiteboul persze óvatosabban nyilatkozott Ausztriában erről a kérdésről:
    „Ez tipikusan az a téma, ahol óvatosnak kell lennünk. Ő egy olyan fickó, akinek karaktere van, és érzelmeket vált ki, és ez egyik oldalról nézve szükséges is, hiszen mindannyian ezt szeretnénk, hogy ez bekövetkezhessen. Ugyanakkor nagyon pragmatikusnak is kell lennünk. Ez a mi felelősségünk.”

    Kubica még nem vezette a modern turbó-hibrides Forma-1-es autót, így nincs hozzászokva a 2017-es nagyobb leszorítóerőt biztosító aerodinamikához. Abiteboul elég szűkszavúan beszél arról is, hogy a lengyel esetleg tesztelhetné a Magyar Nagydíj utáni teszten az RS17-est: „Jelenleg nem kívánunk spekulációkról beszélni a további teszteket illetően.”

    Persze ez még a paul ricardi lehetőség előtt volt, de a Renault Sportrészleg vezetője nem is nagyon akarja titkolni azt, hogy sokat törődnek Kubicával, de lépésről lépésre kívánnak haladni:
    „Tisztázni akarjuk azt, hogy a teszt arról szól, hogy lássuk azt, hogy mire képes, és mire nem a sérülése miatt. Ez nem jelenti azt, hogy amennyiben minden pozitívan alakul, akkor jövőre a Renaultnál vezethet. A dolgok ettől azért bonyolultabbak. Ahogy eddig is, apránként haladunk, nagy elővigyázatosság mellett, és amennyire csak lehet, megpróbálunk nem vinni érzelmeket a dologba. Ami fontos, hogy fizikálisan bírja, és orvosi ellenőrzés mellett, hogy biztosak lehessünk benne, hogy minden oké. Ki tudja, ha jól sikerül ez a teszt, és a következő lépések is, akkor újra kiköthet egy Forma-1-es autóban.”

    Sergey Sirotkin is ott volt, és vezethetett Valenciában, ő annyit mondott az Autosportnak, miután szintén körözhetett az E20-assal, hogy nagyon is versenyképesnek tűnt, és még mindig nagy dolgokra lenne képes a Forma-1-ben.

    A pletykák szerint jobb volt Kubica időeredménye mint Sirotkiné, és ezt az orosz most meg is erősítette:
    „Ha pusztán az időeredményeket nézzük, akkor igazak a hírek, még ha csak részben is. Más programon dolgoztunk, más alkalommal a pályán. Nem akarom kisebbíteni a hatalmas teljesítményét, de a feltételek nem nekem kedveztek. Nem is volt célunk összehasonlítani, mindketten a magunk feladatára koncentráltunk.”

  • A Snapchat a Forma-1 új partnere!

    A Snapchat a Forma-1 új partnere!

    A Forma-1 bejelentette, hogy partneri megállapodást kötött a Snap Inc., amerikai közösségi média vállalattal, mely a Snapchat tulajdonosa.

    A megállapodás szerint az F1-es közvetítések lesznek közzétéve a Snapchat Discover platformján, azt nem egyértelműsítették, hogy pontosan milyen tartalmakat közölnek majd.

    Ez első alkalommal Silverstone-ban lesz kipróbálva, majd Szingapúrban, Japánban, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Abu Dhabiban.

    „Ez az első lépés afelé, hogy kiterjesszük közösségi médiás stratégiánkat.” – mondta az F1 digitális részlegének vezetője, Frank Arthofer. „Az elejétől fogva, mi azt monduk, hogy együtt akarunk működni a partnereinkkel, a rajongókat közöelebb akarjuk hozni a bámulatos Forma-1-es show-hoz, és egyedi elegyét akarjuk létrehozni a technológiának és az egyéni értékeknek – és a Snap épp illik ehhez az elképzeléshez.”

    „Folytatnunk kell az új rajongók toborzását, méghozzá úgy, hogy elérjük őket a közösségi platformokon, kulisszák mögötti, mókás, egyedi tartalmakkal. A Snap platformja az egyik legnépszerűbb, olyan közönséggel, melyet le kell nyűgözni, ez jelenti a sport jövőjét.”

  • Mégsem mondta le a Sauber a Honda motort?

    Mégsem mondta le a Sauber a Honda motort?

    A Honda tagadja azon híreket, melyek szerint a Sauber visszamondta a megállapodást arra vonatkozóan, hogy 2018-ban a japánok erőforrását használják majd.

    „Ez spekuláció, a spekulációkat pedig nem kommentáljuk.” – idézi a Honda szóvivőjét az orosz Sportbox. „A Honda és a Sauber kapcsolata nem változott.”

    A Sauber április végén közölte, hogy jövőre Honda erőforrásra váltanak, annak ellenére, hogy a McLaren jelenleg finoman szólva sem elégedett a japán gyártóval.

  • A Porsche hamarosan dönt az F1-ről

    A Porsche hamarosan dönt az F1-ről

    A legfrissebb sajtóértesülések szerint a Porsche két héten belül eldönti, hogy beszáll-e a Forma-1-be, avagy sem.

    A német márka jelenleg élen áll a WEC tabelláján, ám már olyan pletyka is felröppent, hogy talán kiszállnak LMP1-ből. Most az Auto Motor und Sport számolt be róla, hogy a gyártó júliusban dönt arról, hogy milyen motorsport stratégiát folytat majd a következő években.

    „Több opció is van.” – mondja Michael Schmidt tudósító. „Folytatni a WEC-ben, elköteleződni a Formula E mellett, vagy megjelenni a Forma-1-ben gyártóként. Megfontolandó ezek kombinációja is.”

  • Kubica 90 kört tett meg Paul Ricard-on!

    Kubica 90 kört tett meg Paul Ricard-on!

     

    Újabb privát teszten van túl Robert Kubica, ezúttal a helyszín Paul Ricard volt, és szerdán 90 kört tett meg a lengyel pilóta, tudta meg a GPUpdate.net. A közönségkedvenc pilóta 2006 és 2010 között versenyzett a Forma-1-ben, de derékba tört a karriere, amikor 2011 év elején balesetet szenvedett egy olasz ralifutamon. Kubica maradt is a szakágnál, majd visszatért a pályaversenyzéshez, és júniusban már újra F1-es autóba ülhetett Valenciában, ahol egy 2012-es Renault által felkészített E20-assal körözhetett.

    Nagyon elégedett volt a tesztjével a lengyel versenyző, mert 115 kört sikerült megtennie a Ricardo Tormo Circuit-en, majd újra közönség előtt is megmutatta, hogy mit tud, hiszen bemutatót tartott Goodwoodban is.

    A Renault elismerte, hogy egy újabb teszlehetőséget adnak neki, kifejezetten abból a célból, hogy kiderüljön az, hogy képes-e visszatérni a motorsportok királykategóriájába. Erre szerdán került sor Paul Ricardban, ahol jövőre lesz majd a Francia Nagydíj. Itt újabb 90 kört tett meg az E20-assal.

    A franciák egyelőre nem nevezték meg, hogy milyen versenyzői felállással maradnak itt Magyarországon a Hungaroringen az évközi teszten, de egyre erősebb a gyanú, hogy Kubica ott lesz ezen a listán, és élesben is kipróbálhatja az idei betontorpedójukat is, immáron mezőnyben is.

  • Hamilton kihúzta a gyufát a brit rajongóknál tegnap

    Hamilton kihúzta a gyufát a brit rajongóknál tegnap

    Lewis Hamilton nem vett részt tegnap azon a nagyszabású eseményen, melyet Londonban rendeztek tegnap, a versenyző hazai közönsége előtt. A teljes Forma-1-es mezőny jelen volt, egyetlen versenyző hiányzott csak: a brit kedvenc, Hamilton.

    Pedig az esemény igazán színvonalas volt, „mondhatni amerikai módon” szolgálták ki a közönséget, igazi show volt, amolyan „Hamiltonnak való”.

    A brit versenyző azonban úgy érezte, két nap pihenőre van szüksége az Osztrák Nagydíj után, így barátaival magángépén Görögországba repült kikapcsolódni.

    Még Kimi Räikkönen is jelen volt, akiről közismert, hogy nem rajong az ilyen szereplésekért, sőt megjelent Nico Rosberg is, aki szintén nagy tapsot kapott a brit közönségtől. Hamilton híján ráadásul az esemény házigazdái is inkább Sebastian Vettellel foglalkoztak, és sok rajongó is azt nyilatkozta, hogy inkább a németre voksolna, mint a hétvégi Brit Nagydíj győztese.

    Az esemény végén az összes csapat versenyzőpárosát a színpadra hívták, ám a Mercedest Valtteri Bottas egymaga képviselte. Magával vitt azonban a színpadra egy üvegy pezsgőt, amit aztán szétlocsolt a közönségre.

    Lewis Hamilton azonban némileg csalódást okozott hazai rajongóinak, akik ennek hangot is adtak a közösségi oldalakon. Íme néhány reakció:

    „Haver, elvesztetted a támogatást azzal, hogy nem voltál ott Londonban. Az összes ország közül épp itt nem voltál jelen, mikor mindenki más igen. A sport legnagyobb neve vagy, és nagykövet és brit… Elképesztő lett volna az a biztatás, amit hazai rajongóidtól kaptál volna, de úgy döntöttél, nyaralni mész. Az angolok a németet éltették… Ez mindent elmond. Ez rossz húzás volt, tesó.”

    „Az angolok a németet éltették, mert a német legalább jelen volt. Micsoda vicc, hogy mindent a rajongókért teszel!”

    „Jól lehangoltad a rajongóidat tegnap. Egész évben nyaralhatsz, de kiválasztottad a legfontosabb időpontot erre.”

    „Még Claire Williams, aki várandós, is ott volt Londonban, neked meg két nap szünet kell. A fiatal rajongók remek hangulatot csináltak, biztos látni akartad volna. Elvesztetted a tiszteletünket azzal, hogy a UK fanok nem érdemlik meg az idődet. Lesz egy hónap szüneted, mégis kihagytad ezt a rajongói eseményt.”

    „A 20 versenyzőből te voltál az egyetlen, aki nem volt képes ott lenni az F1-es eseményen Londonban. A honfitársaid előtt. Mindezt azért, mert kikapcsolódásra volt szükséged? Kikapcsolódásra mitől? Embertelen mennyiségű pénzt keresel olyasmivel, amit szeretsz csinálni. Pár nap „munka” kéthetente, 8 hónapon át az évben. Szégyellned kéne magad.”

    „Őszinte leszek, nem vagyok a legnagyobb LH fan, de tiszteltem őt… Máig. Sajnálom a rajongóidat, akiket cserben hagytál, és a nyaralásod fontosabb volt, mint az, hogy valamit visszaadj a fanoknak. Ez nem király. Sajnálom, a letört rajongókat.”

    „Ez olyan volt, mint egy házibuli, amin épp csak a házigazda nincs jelen.”

    „Lewis, arra törekszel, hogy példakép legyél, a rajongókért élsz, bla, bla, bla, és minden versenyző jelen volt, csak te nem. Ez elég csalódást keltő egy rajongó számára. Még a PR-érzékeny Kimi is ott volt. Szégyellned kéne magad.”

    „Követlek, mióta debütáltál az F1-ben. A fiaim is követnek. Nem hagytam ki egy versenyt sem, mióta az F1-ben vagy. Minden versenyző ott volt Londonban, kivéve te… Szomorú nap ez a team HAM-nek.”

    „Nem hiszem el, hogy egy versenyző, akinek az a mottója, hogy EGYÜTT nyerünk és veszítünk, nem vett részt egy fan eseményen Londonban. Nem tartanál itt a rajongóid nélkül. Csalódás, hogy nem láttunk.”

    https://www.instagram.com/p/BWaC1OQl_sa/?taken-by=lewishamilton

  • Valószínűleg marad Bottas 2018-ra is a Mercedesnél

    Valószínűleg marad Bottas 2018-ra is a Mercedesnél

    Valtteri Bottast idén szerződtette a Mercedes Lewis Hamilton mellé, miután a 2016-os bajnok, Nico Rosberg visszavonult. Elsőre csak egy éves szerződést kötöttek a finnel, ám úgy fest, teljesítménye kellően meggyőző a csapat számára ahhoz, hogy 2019-re is hosszabbítsanak vele.
    Noha Bottas jelenleg csupán 15 ponttal van elmaradva Hamiltontól, a brit mégis eddigi legjobb csapattársának tartja.

    Toto Wolff azonban arra is utalt, hogy azért is érdemes lehet 2018-ra még mindenképp megtartani, mert 2019-re sokat lazul a pilótapiac; lejár például Daniel Ricciardo és Max Verstappen szerződése is, ráadásul Hamilton aktuális kontraktusa is kifut.

    „A piac elég érdekesen alakul majd 2019-ben, szóval előre kell tervezni.” – mondta Wolff a Bildnek.

  • Chase Carey kimaxolta a szimpátia faktort az Osztrák Nagydíjon

    Chase Carey kimaxolta a szimpátia faktort az Osztrák Nagydíjon

    Chase Carey, a Forma-1 új „ura” igazi amerikai lazaságot prezentált az Osztrák Nagydíj hétvégéjén.

    Kávéjával fel-alá sétált a paddockban, sőt az F2-es paddockba sem degradált neki átmenni, körülnézni. A „vörös szőnyeges” érkezésekkor ugyanúgy megállt autogramot osztani, és szelfizni a rajongókkal, mint a versenyzők, ráadásul szombat este a Legends Parade kezdetén bepattant Neel Jani mellé egy 1981-es Porsche 936-ba – sisak nélkül -, és tettek egy tiszteletkört, amit Carey végigintegetett. (És még a bajsza sem egyenesedett ki a menetszéltől! 😀 )

    Varga András fotói.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”26″ gal_title=”Chase Carey Le Mans autóban”]

  • A Ferrarihoz fordult motorért a McLaren?

    A Ferrarihoz fordult motorért a McLaren?

    Elég vad pletykák jelentek meg a világsajtóban, miszerint a Hondával szakítani igyekvő McLaren a Ferrarinál jelentkezett be új motorért, legalábbis egy olasz szaklap szerint.

     A tekintélyes olasz sportlap a La Gazzetta dello Sport közölt egy cikket a McLaren motor mizériájáról. Ezen cikk legérdekesebb része az volt, hogy Wokingban minden szóba jöhető motorszállítót megvizsgálnak. Az olaszok kiemelték, hogy állítólag a Ferrari felé már jelezték a McLaren elöljárói, hogy szívesen vennének tőlük motort.

    „Ez egy drámai és kiszámíthatatlan forgatókönyv lenne. Évekkel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna, de ma már nem.” – írták a McLaren-Ferrari házasságról.

  • Rövidhír: Tényleg távozott a Ferrari egyik kulcsembere

    Rövidhír: Tényleg távozott a Ferrari egyik kulcsembere

    Sergio Marchionne megerősítette, hogy a Ferrari erőforrás részlegének főnöke, Lorenzo Sassi elhagyta a csapatot.

    A Ferrari elnöke a La Gazzetta dello Sportnak erősítette meg, hogy a hír igaz.

    „Sassi folytatja karrierjének fejlesztését. Így volt ez Cardile esetében is.” – mondta.