Címke: F1

  • Wolff szeretné, ha Hamilton maradna a Mercedesnél

    Wolff szeretné, ha Hamilton maradna a Mercedesnél

    Lewis Hamilton jövője egyre több kérdést vet fel. A háromszoros bajnok saját elmondása szerint az sem kizárt, hogy az év végén visszavonul, de más források szerint azonban a Ferrari lehet a következő csapata. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, hogy bízik benne, hogy versenyzője továbbra is náluk képzeli el a jövőjét.

    A Brit Nagydíjon aratott sikerének köszönhetően Hamilton egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Vettel mögött, azonban a médiának többször is megemlítette a visszavonulását.

    „Imádok versenyezni, de nem kizárt, hogy hamarosan visszavonulok. Nem tudni még, hogy milyen lelkiállapotban leszek Karácsonykor.” – mondta sejtelmesen a háromszoros világbajnok.

    Toto Wolff nemrégiben felfedte, hogy nincs semmi akadálya, hogy hosszabbítsanak Bottasszal. Majd hozzátette, hogy reményei szerint Hamilton is követi a finnet.

    „Az idei egy nagyon kemény bajnokság, így csak hétvégéről-hétvégére figyelünk. Szerencsére jó a kapcsolatunk, és már beszéltünk a jövőjéről. Lewis összenőtt a Mercedesszel. Szeretjük őt, mint pilótát, és azt gondolom, hogy ez kölcsönös. Így mindenképpen megpróbálunk megoldást találni a jövőjével kapcsolatban.” – mondta az osztrák.

    Wolff a Hamilton-Ferrari pletykákra is kitért.

    „Nagyon jó helyen van jelenleg, és a leggyorsabb autót vezeti. Másfél évig van érvényes szerződése velünk. Ő a csapatunk legdinamikusabb tagja, így az ilyen jellegű pletykák semmi jelentőséggel nem bírnak.”

  • Hamilton 60%-os teljesítménnyel nyert

    Hamilton 60%-os teljesítménnyel nyert

    Lewis Hamilton azt állítja, hogy silverstone-i győzelmét úgy szerezte meg, hogy még csak nem is kellett a maximumot kihoznia magából és az autóból, sőt!

    A verseny utolsó szakaszában nem voltak jó állapotban a gumijai, de végül gond nélkül célba ért velük az első helyen.

    „A csapat azt mondta, hogy nem lesz gond, de hólyagosodni kezdtek a gumik.” – mondta Hamilton az Autosportnak. „Aztán értesültem defektekről is, így inkább visszavettem kicsit. Alapvetően félgázzal, vagy 60%-on üzemeltem mindenhol, így az utolsó két körben már nagyon lassú voltam. Három-négy másodpercet vesztettem a tempóból. Már csak célba akartam érni. De volt 19 másodperc előnyöm, szóval szerencsére volt lehetőségem lassulni.”

    A Pirelli gumik nem szerepeltek túl fényesen a hétvégén, többek között a Ferrariknak is problémáik voltak velük. A Pirelli kivizsgálja az eseteket.

  • Auer és Mazepin is autóba ül a hungaroringi F1 teszten

    Auer és Mazepin is autóba ül a hungaroringi F1 teszten

    A Magyar Nagydíj utáni, hungaroringi teszten a Force India a DTM-es Lucas Auernek és az F3-as Nikita Mazepinnek ad majd lehetőséget arra, hogy F1-es autóval körözzön. Mazepin tavaly már vezethette a Force India autóját, Auer azonban első alkalommal hajthat majd F1-es gépet.

    „Nagyon várom hogy újra tesztelhessek a Sahara Force Indiával.” – mondta Mazepin. „Több, mint egy éve dolgozom a csapattal, és nagyszerű, hogy újra lehetőséget kapok, hogy vezessem az autót. Legutóbb 2016-ban vezethettem F1-es autót, szóval érdekes lesz összehasonlítani azzal a 2017-es szabályokat. Nagyon sokat tanultam a legutóbbi tesztből és ez fontos része a versenyzői fejlődésemnek. Nagyon sok szimulátoros munkát végeztem, hogy felkészüljek a tesztre és keményen dolgozom, hogy mindent tudjak majd teljesíteni, amit a csapat elvár tőlem.”

    „Nagyon izgalmas hír ez, életem legszebb pillanata.” – vélekedik Auer. „Egy gyerekkori álmom válik valóra, hogy első alkalommal vezethetek F1-es autót. Különösen büszke vagyok rá, hogy ez a Sahara Force Indiával történik majd, egy top Forma-1-es csapattal. Köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy ez megtörténjen, különösen a Force India csapatának, akik lehetőséget adnak nekem. A célom, hogy a legtöbbet hozzam ki a tesztből.”

    „Örülünk, hogy két tehetséges fiatalt vethetünk be a teszten, Budapesten.” – mondta a csapatfőnök, Vijay Mallya. „Nikitát már jól ismerjük, és fejlődési programjának következő lépcsőfoka, hogy vezetheti a VJM10-et. Örömmel üdvözlöm Lucast is a csapatban, figyelni fogjuk a fejlődését. Mindig különleges pillanat, mikor egy versenyző első alkalommal tapasztal meg egy F1-es autót és örülök, hogy Lucas a mi egyik autónkkal debütálhat.”

    Ha nincs jegyed a Magyar Nagydíjra, a teszten azonban részt vennél, klikkelj a következő linkre: http://www.gpticketshop.hu/HIVATALOS_FIA_F1_TESZT.html

  • Jövőre is lesz F1 teszt a Hungaroringen!

    Jövőre is lesz F1 teszt a Hungaroringen!

    Elkészült a 2018-as Forma-1-es tesztnaptár is, tudta meg az Autosport. A szezonközi tesztek helyszínéül Spanyolországot és Magyarországot választották a csapatok, bár a szerződéseket még nem írták alá ezzel kapcsolatban.

    A szezonközi tesztekre 2018-ban május 15-16-án Barcelonában, és július 31 – augusztus 1-én a Hungarorignen kerül majd sor.

    A szabályok szerint ez összesen négy tesztnapból kettőn junior versenyzőt kell pályára küldeniük.

    A szezon előtt kettő, négy napos tesztet tartanak majd, Barcelonában. Bár úgy tudni, hogy egy csapat jelezte, hogy jó lenne majd a jövőre új helyszínként megjelenő Paul Ricardon is tesztelni, ám a többi csapat ezt leszavazta.

    Ezen kívül jövőre is lesznek Pirelli tesztnapok, kifejezetten a gumiszállító igényeire szabva.

  • Sokféle szabályzásról témáznak majd holnap

    Sokféle szabályzásról témáznak majd holnap

    A Forma-1-es stratégiai csoport szerdai ülésén téma lesz a 2020 utáni aerodinamikai szabályzás, illetve a halo és shield koncepciók is – tudta meg az Autosport.

    Közismert, hogy az F1 vezetői látványosabb versenyeket szeretnének látni, ennek érdekében az aero szabályok újragondolásán törik a fejüket.

    Mindemellett a cockpit fokozott védelme állandó téma, többször teszteltek már halo-t, míg Silverstone-ban Vettel kipróbálta a shield-et is, bár nem nyűgözte le…

    Úgy tudni, szerdán megvitatják az F1-es hétvégék menetrendjét, és a gumikeverékek kérdését is, valamint téma lesz a költségcsökkentés és a 2020 utáni erőforrás szabályzás is.

    De szóba jöhet az is, hogy a jövőben több olyan versenyhétvége előtti közönségeseményt rendezzenek, mint amilyen Londonban volt. Ezt egyébként maga Fernando Alonso is szorgalmazza. A jövőre vonatkozó elképzelések szerint minden versenyzőnek 3-5 ilyen eseményen lenne kötelező megjelenni egy szezonban.

    Napirenden van a kipufogó rendszer, az olajégés, a motorburkolat és a „cápauszonyok” is.

  • Verstappen 100 millióért sem eladó

    Verstappen 100 millióért sem eladó

    A Red Bull Racing holland pilótáját az elmúlt hetekben többször is összeboronálták már a Ferrarival, ám a csapatnál elmondták, hogy akármennyit is adhat érte a Ferrari, akkor sem fogják elengedni.

    Egyelőre nincs jó idénye a fiatal versenyzőnek. A Renault motor megbízhatatlansága és gyengesége miatt jelentősen elmarad attól az eredménytől, mint amire számított. A sikertelenség miatt szemmel láthatóan frusztrálttá vált és ez adta az alapot, arra, hogy felmerüljenek azon pletykák, miszerint a jövő évtől vörösbe öltözik.

    A 19 éves versenyzőnek azonban még két évig van érvényes szerződése, és Helmut Marko kihangsúlyozta, hogyha valamelyik csapat 100 millió eurót adna érte, akkor sem engednék el.

    „100 millió? Király. Drágább vagyok, mint egy focista. Mindig nagyon pozitív, ha valakit ennyire „beáraznak”. – reagált erre Verstappen.

    Amikor arról kérdezték, hogy mit szól azokhoz a pletykákhoz, miszerint édesapja, Jos a Ferrarival tárgyalt, ennyit mondott: „Nem szeretnék erről beszélni. Jelenleg érvényes szerződésem van a Red Bullal aztán meglátjuk mi lesz.”

    Christian Horner, a Red Bull elmondta, hogy Saniztól hajlandók lennének megválni, viszont a nagy csapat két pilótájának sziklaszilárd a helye.

    „Max és Daniel érvényes szerződéssel rendelkezik a Red Bullal. Semennyi pénzért sem fogjuk eladni őket.” – mondta Horner.

  • Hamilton Instagram poszttal kért elnézést

    Hamilton Instagram poszttal kért elnézést

    A Brit Nagydíj leintése és a pódium ceremónia után, ahogy az mindig lenni szokott, a dobogós versenyzőknek jelenésük volt az interjúszobában. Sliverstone-ban a két finn, Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen azonnal meg is jelentek a kötelező sajtótájékoztatón, Lewis Hamilton azonban alaposan megváratta a jelenlévőket. Míg a brit versenyző az őt éltető tömeggel ünnepelte győzelmét, a két finn látványosan unatkozott, míg várakoztak.

    Hamilton az esemény után, Instagramra posztolt két képet: az egyiken az unatkozó Bottas és Räikkönen volt látható, míg a másikon Lewis a rajongók tömegében. A brit versenyző csak annyit üzent a képpel: „Bocsi srácok”.

    A bejegyzésre Bottas egy vigyorgó fejjel reagált.

    Még Palvin Barbi is nevetett egy jót a bejegyzésen.

  • Sainz marad a Toro Rossónál, legalábbis egyelőre

    Sainz marad a Toro Rossónál, legalábbis egyelőre

    A pletykák szerint Carlos Sainz már a soron következő Magyar Nagydíjon válthatja Jolyon Palmert a Renault-nál. A szóbeszédre reagált Sainz, a Renault és a Toro Rosso is.

    „Fura lenne, ha erről épp én nem tudnék.” – mondta a spanyol versenyző a Movistarnak. „A legfrissebb információim szerint a Toro Rosso versenyzője vagyok.”

    „Sainz biztosan nem fogja helyettesíteni Pallmert Magyarországon.” – mondta a Renault főnöke, Cyril Abiteboul.

    Azt azonban már jelezte korábban a francia márka, hogy érdeklődnek Carlos iránt.

    A Red Bullos főnökök, Christian Horner, Franz Tost és Helmut Marko elmondta, hogy ők hajlandóak kiadni Sainzot, azonban annak meg lesz az ára, tekintve, hogy a spanyolnak szerződése van.

    „Sok mindent írnak a sajtóban, de Carlos a Toro Rossóval lesz jelen Magyarországon.” – mondta Marko. „És jelenleg azt gondolom, hogy a szezon hátralévő részében is nálunk versenyez majd.”

    „Jelenlegi információim szerint Carlos Sainz nálunk versenyez majd Magyarországon.” – vélekedik hasonlóan Tost.

    „Carlos szerződése két év múlva jár le. Ha egy másik csapat előbb akarja őt, komoly ajánlattal kell előállnia, mi pedig készek vagyunk azt megfontolni. De kétlem, hogy ez még Magyarország előtt megtörténne.”

  • Bajba kerülhet a Force India, rózsaszín szponzora kapcsán

    Bajba kerülhet a Force India, rózsaszín szponzora kapcsán

    Bár a Force India tulajdonosa, Vijay Mallya elégedett a csapat rózsaszín szponzorával, a megállapodás mégis jogi gondot okoz.

    A Bild am Sonntag jelentése szerint egy ügynökség 12,5 – 15 millió euró jutalékot szeretne kapni a BWT-s megállapodásból.

    „A panaszból kiderül, hogy míg nem volt aláírt szerződése a Force Indiának, írásos megállapodás viszont volt.” – állítja a lap.

  • A rajongók szerint nem Hamilton volt a Brit Nagydíj legjobbja

    A rajongók szerint nem Hamilton volt a Brit Nagydíj legjobbja

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Brit Nagydíjon a rajongók Daniel Ricciardót találták a legjobbnak, miután az ausztrál versenyző a mezőny végéről az 5. helyik menetelt előre!

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel