Címke: F1

  • Palmer szerint Alonsónak büntetés járna

    Palmer szerint Alonsónak büntetés járna

    Jolyon Palmer véleménye szerinte Fernando Alonsonak büntetés járt volna, amiért leszorította őt a pályáról a Belga Nagydíjon a nyolcas kanyarban.

    A verseny felénél Alonso és Palmer a 12. pozícióért csatáztak, mikor a McLarenes versenyző leszorította Renault-s kollégáját a pályáról. Bár a versenybírák nem találták kifogásolhatónak az esetet, Palmer dühös a spanyol versenyzőre.

    „Beragadtunk Alonso mögé, aki elég egyértelműen leszorított engem a pályáról.” – mondta Palmer a verseny után. „Ha engem kérdeznek, ez semmivel sem volt különb eset, mint a Keviné és Hülké (Magnussen és Hülkenberg hungaroringi esete) volt. Ugyanaz az eset. Nem tudom, hogy kap-e büntetést. Meglátjuk. De én ezzel két helyet veszítettem.”

    Alonso nem kapott büntetést, ellenben kiesett a versenyből.

    „Ha Magnussen büntetést kapott, akkor Alonsónak is büntetés járna.” – vélekedik Palmer.

  • Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    Räikkönen és Perez is büntetőpontokat kapott

    A Ferrari finn, illetve a Force India mexikói pilótája sem távozott üres kézzel a Belga Nagydíjról.

    Räikkönen figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlót, miután Max Verstappen autója megállt a pálya szélén. Az ezért járó tíz másodperces stop/go büntetését már a futam alatt letöltötte, a bíráknak azonban ez nem volt elég, ugyanis három büntetőponttal is gazdagabb lett a finn világbajnok.

    „A felügyelők átvizsgálták a videókat, illetve a telemetriát, melyek világosan bizonyítják, hogy a versenyző nem vette figyelembe az érvényben lévő dupla sárgazászlós jelzést.” – olvasható a versenybírák által kiadott jegyzőkönyvben.

    Perez öt másodpercet kapott még a futam során, amiért elhagyta a pályát, így előnyt szerzett a Romain Grosjeannal vívott csatája közben. Ez azonban nem volt elég, a mexikói összesen hat büntetőponttal zárta a hétvégét.

  • Ricciardo és az előjáték esete

    Ricciardo és az előjáték esete

    Daniel Ricciardotól már megszokhattuk, hogy ha csak lehet, humorosan válaszol a neki címzett kérdésekre. Nem volt ez másként a Belga Nagydíj után sem, melyen a harmadik helyet szerezte meg, míg csapattársa, a majdnem hazai pályán szereplő Max Verstappen motorhiba miatt kiesett.

    Mikor a Race Express tudósítója arról kérdezte az ausztrál versenyzőt, hogy az ő finomabb vezetési stílusa lehet-e az oka annak, hogy alatta ritkábban hibásodik meg az autó, mint Verstappen alatt, Ricciardo így felelt: „Igen, határozottan… Sokat dolgozom a vezetési stílusomon, ami jó az autónak. Valójában sokat beszélek hozzá a verseny alatt. Masszírozom. Nem nevezném előjátéknak, de valami olyasmi, és Max meg fiatal, ő mindig belecsap a dolgok közepébe! Tudom, hogy most rázod a fejed, de érzem, hogy tudtad, hogy valami ilyesmi hülye választ fogsz kapni.” – mondta Ricciardo az újságírónak. „Komolyan nem tudok válaszolni erre. Tényleg…”

  • Hamilton idén először lett a nap versenyzője

    Hamilton idén először lett a nap versenyzője

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    A Belga Nagydíjon azonban megegyezett, és idén első alkalommal Lewis Hamiltont szavazták meg a rajongók a futam legjobbjának.

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel
  • Ricciardo nem megy a Ferrarihoz

    Ricciardo nem megy a Ferrarihoz

    Daniel Ricciardo szerint kizárt, hogy a közeljövőben a Ferrari pilótája lesz.

    Az ausztrál pilótát rendszeresen szóba hozzák az olasz csapattal, ő azonban úgy gondolja, Vettel hároméves szerződése egyértelmű jele annak, hogy nem tartanak igényt rá.

    „Amikor Kimi szerződését megerősítették, tudtam, hogy Sebastian is marad.” – nyilatkozta Ricciardo, aki 2014-ben a Red Bullnál Vettel csapattársa volt.

    „Amíg Seb a Ferrarinál van, nem látok esélyt arra, hogy oda kerüljek. A rajongók és a média folyamatosan a Ferrariról kérdez engem, a Ferrari viszont sosem érdeklődik!” – tette hozzá nevetve.

  • Kubica még idén autóba ülhet

    Kubica még idén autóba ülhet

    Pénteki szabadedzésen kaphat lehetőséget a lengyel versenyző Malajziában.

    A Magyar Nagydíj utáni teszten remekül teljesített Kubica, a Renault főnöke, Cyril Abiteboul azonban elmondta, ez még nem elég ahhoz, hogy jövőre egész éves szerződést kapjon.

    „Nem kaptunk meg minden választ, amit szerettünk volna azon a teszten.” – nyilatkozta a francia. „Egy tökéletes világban sokkal több ilyen lehetőségünk lenne, és megtudnánk, Robert képes lenne-e újra ezen a szinten versenyezni.”

    A Speed Week arról számolt be, hogy nem ez volt Kubica idei utolsó pályára gurulása. Értesüléseik szerint Malajziában, a pénteki szabadedzések valamelyikén ismét autóba ül.

    Abiteboul azonban nem erősített meg semmit.

    „Nem szeretnék spekulációkat indítani, de azt sem szeretném, hogy teljesen továbblépjünk és kizárjuk Robertet, hiszen rengetegen azt akarják, hogy visszatérjen. Természetesen mindannyian örülnénk ennek, de ez nem egyszerű.” – zárta a francia.

  • Horner szerint nem lesz McLaren-Renault

    Horner szerint nem lesz McLaren-Renault

    Christian Horner szerint nem valószínű, hogy 2018-ban a francia motorgyártó szállít erőforrást a McLarennek.

    Mindez egyébként amellett, hogy a Renault-nak négy csapatot kellene ellátnia azt is jelentené, hogy a Honda F1-es pályafutása véget érne.

    A Renault elismerte, tárgyal a McLarennel, azonban nem valószínű, hogy megegyezés születik.

    „Nem hiszem, hogy a Renault egy negyedik csapatot is tudna támogatni.” – fogalmazott Horner. „Nem gondolom, hogy van erre kapacitásuk, illetve az FIA jóváhagyására is szükségük lenne, amely nem valószínű, hogy megtörténik.”

    „Az FIA-kérdésen kívül pedig ott van az is, hogy ez egyben a Honda F1-es pályafutásának végét is jelentené. Emellett nagyon késő is van már egy ilyen megegyezéshez.” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

  • Marko nem elégedett a Toro Rossoval

    Marko nem elégedett a Toro Rossoval

    A Red Bull motorsport főnöke, Helmut Marko korántsem elégedett az energiaitalosok junior csapatával.

    2005 végén került a Red Bull kezébe a csapat, ahol főként a junior pilóták F1-es debütálására, illetve „betanulására” kerül sor. Egyetlen győzelem áll a Toro Rosso neve mellett, 2008-ban Vettel tudott nyerni a csapattal, Monzában.

    „Sokat fektettünk a Toro Rossoba.” – nyilatkozta Marko. „A pontokban ez azonban nem látszik meg. A pilóták és a csapat is hibáznak, illetve technikai gondok is vannak. Az autó, a csomag elég lenne az ötödik helyhez, azonban ennek ellenére nincsenek ott.”

    A Red Bull már gondolkozott a csapat eladásán, azonban a Liberty Media belépése megváltoztathatja ezt az elképzelést.

    „Nem hiszem, hogy ez a legjobb idő most erre. A Liberty az egyenlőbb pénzelosztáson dolgozik, így a kisebb csapatok jól járhatnak. Ez jó üzletnek bizonyulhat, azonban a Red Bull költségei is nagyon magasak.” – fogalmazott Marko.

  • A Pirelli nyugtat: biztonságosak a gumik

    A Pirelli nyugtat: biztonságosak a gumik

    Az időmérőn látott túlzott vibrálás ellenére is úgy tartja a Pirelli, hogy abroncsai nem minősülnek veszélyesnek Spában.

    A Pirelli szerint a strukturális hiba kizárható, a csapatok azonban még mindig tartanak egy esetleges futamközbeni meghibásodástól. A vibráció az időmérő alatt bevágott lassított felvételeken volt feltűnő, különösen a Buszmegálló-sikánból kifele Lewis Hamilton Mercedesén, amelynek hátsó gumijai szinte kontrollálhatatlanul rezonáltak, magukkal rázva az egész autót is. Az effektust a La Source-hajtűkanyarból kigyorsítva is lehetett észlelni. Legalább egy áldozata már lett a vibrációnak: Paddy Lowe szerint Lance Stroll Williamsének törött hátsó szárnya, amely megakadályozta a kanadait az érdemleges időmérős részvételtől, a gumiproblémák egyenes következménye volt.

    Néhányan a tavalyi Osztrák Nagydíjon látottakhoz hasonlították a mostani eseményeket, amikoris a pálya környéki agresszív rázókövek technikai meghibásodásokat okoztak Nico Rosberg és Daniil Kvyat autóján. Akkor a versenyen nem voltak problémák, Spában viszont többen is aggódnak, mivel a két kérdéses kanyar rögtön a nagytempójú Eau Rouge-szekció előtt található a pályán, és minden egyes leszakadó alkatrész, akármennyire kicsi is, defektet okozhat a követő autónak Spa egyik legveszélyesebb pontján. A Red Bull még külön engedélyt is kért az FIA-tól, hogy a parc fermé-szabályokat megszegve vasárnap reggel ultraszonikus repedésteszteket végezhessenek a két RB13-as felfüggesztésén.

    Mario Isola, a Pirelli motorsport-igazgatója szerint a vizsgálatok még javában folynak, ám a spái abroncsok tüzetes megvizsgálása után, kiegészítve egy kis kutatómunkával a gyártó milánói hadiszállásán, biztos benne, hogy a gumikkal magukkal nem lesznek problémák.

    „Minden egyes laboratóriumi vizsgálatunk azt mutatja, hogy a gumik rendben vannak” – nyilatkozta Isola. „Jelenleg az adatok részletesebb áttanulmányozását végezzük, hogy megértsük, hogyan is generálódik ez a különös hatás. Tegnap este beszéltünk a csapatokkal, de utána el kellett menniük, a további információkat pedig csak ma reggel kaptuk meg. Úgy fest, hogy ez a fajta vibráció csak szigorúan meghatározott pontokon, a 19-es [Buszmegálló] és az 1-es [La Source] kanyarokból kifele lép fel, nem az egész pályán. Mivel azonban most először tapasztalunk hasonlót – habár a lassított felvételek lehet, kissé túldramatizálták a hatást –, értelemszerűen meg szeretnénk érteni, mi váltotta ki. Minden csapattal egyeztetünk, mert kulcsfontosságúak az ő visszajelzéseik, nem csak az adatok szempontjából, hanem nekik van rálátásuk az autók felfüggesztésére, a padlólemezre és a szárnyakra, így kiegészíthetik a mi értesüléseinket. Természetesen bizonyos frekvenciák elérése esetén benne van a meghibásodás lehetősége.”

  • A Schumacher-család is gratulált Hamiltonnak

    A Schumacher-család is gratulált Hamiltonnak

    Lewis Hamilton tegnap beállította Michael Schumacher pole-rekordját, mely után a hétszeres világbajnok családja is üzent a britnek.

    Hamilton negyedik Belgiumban szerzett pole-ja egyben a 68. volt pályafutása során, így osztozik Schumacherrel a lista első helyén. Az időmérő után Ross Brawn adta át az üzenetet a britnek.

    „Azért jöttem, hogy egy különleges üzenetet adjak át egyenesen Corinnától és az egész Schumacher családtól, akik gratulálni szeretnének.” – mondta Brawn. „Ahogy fogalmaztak, Michael mindig azt mondta, a rekordok azért születnek, hogy megdöntsék őket, éppen ezért különleges köszönetüket szeretnék kifejezni.”

    Hamilton egyébként azon a pályán érte el mindezt, ahol Schumacher 1991-ben debütált a Forma-1-ben, és ahol hetedik világbajnoki címét megszerezte.

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani az üzenetért, melyet Ross adott át.” – fogalmazott Hamilton. „Minden nap imádkozom Michaelért és a családjáért. Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy lapon említenek vele, azonban mindig is ő lesz a Forma-1 egyik legnagyobb alakja.”