Nem semmi belegondolni, hogy ez a kép 10 évvel ezelőtt készült. Pedig a kép szereplői a mai napig is a Forma-1-es mezőny tagjai.
Íme a 2007-es Maláj Nagydíj dobogósai: Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen.


Nem semmi belegondolni, hogy ez a kép 10 évvel ezelőtt készült. Pedig a kép szereplői a mai napig is a Forma-1-es mezőny tagjai.
Íme a 2007-es Maláj Nagydíj dobogósai: Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Kimi Räikkönen.


A 2018-as szezon kapcsán a legnagyobb kérdés jelen állás szerint, hogy kik ülhetnek majd a Williamsbe és a Sauberbe… A Williams esetében Lance Stroll helye gyakorlatilag fix, így ott egy üres hely van, míg a Sauber esetében még mindkét hely betöltetlen.
Arról kérdeztünk hát titeket, hogy ti ezen üres helyeken kiket látnátok legszívesebben?
A Williambe elég határozottan Robert Kubicát ültetnétek be, míg a Sauberbe szerintetek a Leclerc-Giovinazzi duó lenne a legjobb párosítás.
Íme a végeredmény:
Kit ültetnél legszívesebbe a Williamsbe, az alábbi versenyzők közül?
53% Robert Kubica
20% Pascal Wehrlein
17% Felipe Massa
9% Paul di Resta
1% Jolyon Palmer
Kit ültetnél mindenképp a Sauber egyik ülésébe az alábbi versenyzők közül?
44% Charles Leclerc
24% Antonio Giovinazi
23% Pascal Wehrlein
5% Marcus Ericsson
4% Jolyon Palmer

Max Verstappen úgy gondolja, hogy ő jobban vezet idén, mint csapattársa, Daniel Ricciardo. Annak ellenére, hogy a sok műszaki hiba miatt a fiatal holland közel 100 ponttal van lemaradva Ricciardotól.
„Mégis mit tehetnék?” – mondta Max az Auto Motor und Sportnak, a technikai hibákra reagálva. „A szezon pozitív dolgait kell néznem, ami a kvalifikáció. A sebességem megvan. Még a versenyeken is mindig jó pozícióban voltam, mielőtt kiestem.”
Azt azonban tagadja, hogy a vezetési stílusa lenne az oka annak, hogy esetében sűrűbben adja meg magát a technika, mint ausztrál csapattársa esetében.
„Az én megközelítésem jó, miért kéne változtatnom? Gyors vagyok. Látható a telemetrián, hogy semmit nem csinálok rosszul, vagy másképp, mint Daniel. Egyszerűen csak vicces, hogy versenynapon a problémák mindig az én autómon jelentkeznek.”
Verstappen azt is kiemelte, hogy az időmérőkön rendre legyőzi Ricciardót
„Daniel mindig is jó időmérősként volt számon tartva. Ő nagyon gyors. De én gyorsabb vagyok idén, három, vagy négy tizeddel átlagosan. Ez nagy különbség.”
Max abban is biztos, hogy ha egy Mercedes vagy Ferrari szintű autó lenne alatta, akkor „100 százalékig biztos”, hogy ő is a bajnoki címért küzdene.
„Én nagyon magabiztos vagyok. Ahogy őszinte és egyenes is, én nem hazudok. Az egyetlen dolog, amit akarok, az egy győztes autó.”
2018-ban még biztosan a Red Bull versenyzője marad a holland, utána azonban akár át is igazolhat más csapathoz. És nem titok, hogy a fiatal versenyző nem közömbös sem a Mercedes, sem a Ferrari számára. Egyelőre azonban Verstappen azt állítja, hogy jól érzi magát jelenlegi csapatánál.
„Alapvetően egyre jobb a hangulat a csapatnál.” – mondja. „A kanyarokban közel vagyunk a többiekhez, de gyakran mi nagyobb leszorítóerővel dolgozunk, hogy kompenzáljuk az erőforrás deficitünket, szóval nehéz pontosan megmondani, hogy hol is kell még fejlődnünk. Minden a jó irányba halad, de a dolgok többsége nem a mi kezünkben van. Az autó az, ami a mi területünk, szóval abból kell a legtöbbet kihoznunk.”

Fernando Alonso elmondása szerint egy ökölnyi lyukat hagyott szingapúri szobájának falán, miután a Vettel-Verstappen-Räikkönen trió összetűzésének következtében ő is kiesett a versenyből.
Alonso ma Malajziában számolt be róla, hogy csalódottsága dühbe csapott át, mikor visszanézte a jelenetet és tudatosult benne, hogy mekkora lehetőségtől fosztották meg. Dühében pedig ököllel beleütött a falba.
Mikor az Autosport arról kérdezte, hogy valóban lyukat hagyott-e maga után a falon, a spanyol versenyző így felelt: „Igen.. még mindig ott van! Frusztráló volt. Mikor visszanéztem a felvételt és láttam, hogy Vettel megpördült a hármas kanyarban, mi épp Lewis mögött voltunk, és megfelelő gumi is volt fent. Szóval akár megelőzni is megpróbálhattuk volna a megfelelő pillanatban. Aztán talán vesztettünk volna egy, vagy két pozíciót, de nem többet, mivel az egy utcai pálya, senki nem előz meg. Egy dobogós helyezés ott a legnagyobb dolog lehetett volna a karrierem során, és elszalasztottuk.”
Alonso úgy véli, garantáltan a dobogón tudott volna végezni Szingapúrban.

A Williams csapat első féléve elég sikeres volt anyagilag, köszönhetően annak a pénzösszegnek, melyet a Mercedes fizetett nekik, hogy elengedjék Valtteri Bottast – tudta meg az Autosport.
Nico Rosberg hirtelen visszavonulása után rögtönöznie kellett a Mercedesnek, és úgy döntöttek, Bottas kell nekik. Ennek azonban ára volt, szó szerint, mivel a finn versenyzőnek érvényes szerződése volt a Williamsszel 2017-re.
Ez is hozzásegítette ahhoz, hogy a csapat több, mint 10,4 millió font (közel 4 milliárd forint) bevételt könyvelhessen el. Ezen kívül a dollár erőssége a fonttal szemben szintén segítette a csapatot.
„A FOM-tól származó és a szponzorációs bevételek nagyjából azonosak 2016-ban és 2017-ben.” – mondta a Williams vezérigazgatója, Mike O’Driscoll az Autosportnak. „Kereskedelmi szempontból egy független F1-es csapat manapság nagyban függ a költségek mértékének csökkentésétől és az igazságosabb jövedelemelosztástól, de jelenleg mindkettőtől nagyon messze vagyunk még.
„Reméljük, hogy a FOM az elkövetkezendő években növelni tudja a bevételeket és növelni fogja az ebből a csapatoknak visszajuttatott pénzmennyiséget is.”

Nico Rosberg komolyan veszi menedzseri feladatát és Lengyelországba látogatott, hogy feltérképezze, mennyire támogatják a helyiek Robert Kubica visszatérését.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy most már 2016 világbajnoka, Nico Rosberg is Robert Kubica menedzsmentjét erősíti. Ennek okán a német ex-versenyző találkozott a lengyel turisztikai és sport miniszterrel, Witold Bańkával, és egy televíziós műsorban is interjút adott.
Nico Rosberg dziś w @MSiT_GOV_PL Ciekawa rozmowa 🙂 pic.twitter.com/R3J10SR6sv
— Witold Bańka (@WitoldBanka) September 27, 2017
„Azért vagyok itt, mert a teljes ország támogatása nagy szerepet játszhat Robert karrierjében.” – mondta Rosberg. „Meg akartam győződni róla, hogy vele vannak és hangsúlyozni akartam, hogy milyen csodálatos sztori ez Lengyelországnak. Ha Robert visszatér, és jól szerepel, az egy nagyszerű történet és hihetetlen motiváció lesz az emberek számára. Támogassák őt maximálisan, ha a Forma-1-es csapatok látják ezt, az minden bizonnyal segít!”
Arra a kérdésre, hogy Kubica visszatérése elsősorban marketing húzás lehet-e, Rosberg így felelt: „Nem, azért fog visszatérni, mert ő a leggyorsabb versenyző. Ha ez megtörténik, biztos vagyok benne, hogy nagyszerű munkát végez majd.”
Rosberg mesélt arról is, mikor még Kubica ellen gokartozott.
„14 évesek voltunk akkor. A legkomolyabb bajnokság volt akkor az Európai Gokart Bajnokság. Remek lehetőség volt mindenki számára, hogy megmutassa, mennyire gyors versenyző. Nehéz volt őt (Kubicát) legyőzni, pedig nekünk jobb körülményeink voltak. Nekünk a legjobb cuccaink voltak, Lewisnak és nekem, neki (Kubicának) pedig nem volt túl jó felszerelése, mégis nehéz volt legyőzni őt. Igazán jó emlékek ezek, régi szép idők. A legjobb az egészben, aztán mind a hárman bejutottunk a Forma-1-be, és mindhárman nyertünk ott versenyt. Elég ritka, hogy pár versenyző, ugyanabból a generációból mind bejutnak a Forma-1-be.”
https://www.facebook.com/nicorosberg/photos/rpp.11459059873/10155800256959874/?type=3&theater

Miután Szingapúrban napvilágot látott, hogy a japán motorgyártó és a wokingi csapat felbontják az együttműködésüket jövőre, a McLaren csapatfőnöke, Eric Boullier a francia Auto Hebdo magazinnak elmondta, hogy a csapat próbált más megoldásokat találni.
„Az első 2017-es teszteken érzékeltük, hogy komoly problémák várnak ránk.” – mondta Boullier. „Kezdtünk idegesek lenni, és elkezdtünk megoldásokon gondolkodni, hogy javíthassunk a helyzeten. Utolsó javaslatként mi azt ajánlottuk, hogy a hagyja hagyja ki a szezont, míg fejlesztenek, a McLaren pedig más erőforrást használ addig.”
Boullier szerint azonban voltak más, egyszerűbb lehetőségek is, mint például „a Honda mérnökei kooperálhattak volna a Mercedeses kollégákkal”, vagy „saját szakértői csoportot hozhattunk volna létre a motorrészlegen, más cégek segítségével, hogy segítsük a Hondát a hatékonyabb és gyorsabb megoldások megtalálásában”.
„Sajnos egyik javaslat sem lett kellőképpen megvizsgálva, így elfogytak az érvek. Arra a következtetésre kellett jutunk, hogy nincs más választásunk, mint hogy szüneteltetjük az együttműködésünket.”

A Forma-1-es csapatok meglepődtek, milyen magas költségekkel bír a 2018-ban bevezetésre kerülő Halo. Bár sokan ellenzik a szerkezetet, köztük aktív és egykori versenyzők, rajongók és szakértők, annak akkor is szerepelni kel minden F1-es autón.
A német Auto Motor und Sport jelentése szerint jelenleg három külsős cég is jelentkezett az FIA-nál, hogy szeretne Halo-beszállító lenni.
„Akik megfelelnek az elvárásoknak, azoknak szállíthatják majd a Halót az F1-es, Formula 2-es és Formula E csapatoknak.” – állítja a magazin.
A legnagyobb probléma azonban az a Halóval, hogy meglepően drága is: egy darab ilyen cockpitvédő elem ára 13 000 és 24 000 euró (kb. 4-8 millió Forint) között mozog.
„Drága lesz.” – erősítette meg a Force India technikai vezetője, Andy Green. „Nem csak az autókra, de az FIA terheléses tesztjeire is kell Halót rendelnünk.”

A Toro Rosso egyik szponzora azt állítja, hogy Daniil Kvyat csak a következő két futamot hagyja ki és adja át helyét Pierre Gaslynek, utána visszatér és ő fejezi be a szezont.
A Toro Rosso tegnap jelentette be, hogy Gasly már idén autóba ülhet, úgy fogalmaztak, „a következő futamokon”.
„A versenyzőcsere lehetőséget ad számunkra, hogy több információ álljon rendelkezésünkre, mikor 2018-as versenyzőinket kiválasztjuk.” – mondta Franz Tost csapatfőnök, aki azt is kiemelte, hogy Kvyat sok hibát vétett idén, „ezért marad ő távol a következő versenyeken”, miközben továbbra is „a Red Bull család tagja marad”.
Többen azonban úgy vélik, Kvyat is úgy jár majd, mint a legtöbben, akiket elküldött a Red Bull, hogy utána már sosem tudnak visszatérni a Forma-1-be.
„Csak két versenyt hagy ki (Kvyat), míg Gaslyt tesztelik” – mondta ezt már a Toro Rosso sponzorának az Acronisnak a főnöke, Serguei Beloussov. „Carlos is elmegy (2018-ban), szóval a következő szezonra még nyitottak a lehetőségek.”
Gasly egyébként idén a japán Super Formula megnyerésére hajt, melynek szezonzárója egy időpontra esik a Forma-1-es Amerikai Nagydíjjal.
„Tekintve, hogy jövőre Honda erőforrásra váltanak, megengedhetik maguknak, hogy kísérletezzenek a versenyzőkkel.” – mondta Igor Ermilin, az orosz autószövetség elnöke a Tass hírügynökségnek. „Szóval úgy gondolom, hogy ez a két futam nem lesz nagy hatással Daniilre, vagy a csapatra. Nem hiszem, hogy már eldöntötték volna, mi legyen később.”

Jolyon Palmer elutasította a Renault ajánlatát, akik igen gálánsak lennének vele, ha idő előtt lelépne tőlük, és érkezhetne a helyére Carlos Sainz. A brit pilótának jelenleg nincs helye, a 2018-as F1-es mezőnyben, miután a Red Bullal a franciák megállapodtak, hogy Sainz a jövő évet a gyári alakulattal töltheti. A Renault megpróbált azonnal reagálni erre a lehetőségre, és a pletykák szerint 3 millió dollárt ajánlott Palmernek, hogy a hátralévő 6 versenyt már töltse inkább valahol máshol.
A 26 éves versenyző édesapja, Jonathan Palmer azonban leállt alkudozni, és 7 millió dollárt várna el ezért a lelépésért, ami viszont a Renaultnak elfogadhatatlan. Ennek eredményeképp igen valószínű az, hogy Sainz kénytelen lesz a szezon végéig maradni a Toro Rossonál. A spanyol csak ennyit mondott erről az Onda Cero rádiónak:
„Erről engem senki nem informált. Azt hiszem, lehet, hogy jobb maradnom a Toro Rossoval év végéig, és csak erre koncentrálnom, hiszen komoly versenyben vagyunk, jó eredményeink vannak.”