Címke: F1

  • Vettel hisz a bajnoki címben, de aggódik a büntetések miatt

    Vettel hisz a bajnoki címben, de aggódik a büntetések miatt

    Sebastian Vettel továbbra is bízik benne, hogy képes lesz Hamilton előtt végezni a végelszámolásnál. A felzárkózást már a Japán Nagydíjon meg is kezdené a német.

    Vettel egy elképesztő felzárkózással a negyedik helyen végzett a múlt heti Maláj Nagydíjon a pocsékul sikerült időmérő edzés után. A futam végén egy újabb furcsa jelenet főszereplőjévé vált, amikor is összeütközött a levezetőkörben Lance Stroll Williamsével, komolyan megtörve az autó hátulját. Mint kiderült a Ferrari váltója nem sérült meg az incidensben. Ennek ellenére Vettel továbbra is aggódik az esetleges technikai meghibásodástól.

    „Optimista vagyok, mert tudom, hogy az autónk gyors.”- mondta Vettel. „Ugyanaz a gond jelentkezett Kimi autóján is, mint az enyémen, nagy kár hogy nem tudott elrajtolni.”

    „Próbáltunk harcolni a dobogóért, mindent beleadtam, de a végére elfogyott a gumim és csökkent a tapadásom.”

    „Az látszik, hogy az autónk gyors, de picit feszélyez, hogy a technikai meghibásodások mostanában megszaporodtak mindkét autón. Nem ideális, hogy az egyik autó elszáll a rajtnál, a másik meg még az időmérőn. Meg kell értenünk, miért történnek meg ezek a dolgok. Nehéz hétvége volt, de legalább gyorsak voltunk. Kiváló autónk van az idén, nem stresszelek igazán már a múlt héten történteken, de persze szükségünk lesz a hibátlan hétvégékre.”

  • A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas kártérítést akar a maláj pályáról

    A Haas csapat tárgyal a Maláj Nagydíj szervezőivel, az ügyben, hogy Romain Grosjean autója alaposan megsérült abban a balesetben, melyet egy felnyíló csatornafedél okozott. Az esetért kompenzációt akar a csapat a pályától.

    Grosjean kb 270 km/h-s sebességnél pördült meg, és 17G-vel csapódott a gumifalba a pénteki szabadedzésen, miután a csatornafedél a másodperc törtrésze alatt hasította szét jobb hátsó gumiját.

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint ez teljesen elfogadhatatlan.

    Steiner vasárnap reggel találkozott a sepangi pálya vezérigazgatójával, Dato’ Razlan Razalival, hogy elmondja, szeretne a csapat kártérítést kérni.

    Úgy tudni, hogy az autóban 500 000 font kár keletkezett (kb 175 millió forint).

    „Ez az eset teljesen független volt tőlünk.” – mondta Steiner. „Nem mondhatom azt, hogy ‘ó, oké, mondjuk úgy, hogy háromnegyed millió (dollár) csak úgy ugrott, mert valaki elfelejtett leheggeszteni valamit, de minden rendben van’.”

    „Megvitattuk ezt és nagyon profi volt a hozzáállásuk. Van biztosításuk, meglátjuk, mit tehetünk.”

  • Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Mallya mosott pénze a Force Indiában is benne van

    Vijay Mallyát azzal vádolják, hogy pénzmosásban érintett F1-es csapata, a Force India kapcsán.

    Kedden az Egyesült Királyságban tartóztatták le az egykori indiai milliárdost, később 80 000 dollár (kb 21 millió forint) óvadék ellenében elengedték.

    November 20-án lesz jelenése a bíróságon, a Bloomberd pénzügyi hírügynökség értesülései szerint. A büntetőeljárásról szóló nyilatkozat szerint Mallya „mosott” pénzének egy része a Force India csapatnál landolt. Mallya nem tagadta a vádakat.

    „Sok állítás túlzás, a következő meghallgatáson hallani is fogják, minden bizonnyal. Bármit is mondok, azt a bíróságon mondom el, és nem ismétlem meg a sajtónak.” – mondta Mallya

  • A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    A Red Bull már keresi Ricciardo utódját

    Dr Helmut Marko elismerte, hogy a Red Bull előre gondolkodik, és már keresik az alternatívákat Daniel Ricciardo helyére, 2019-re.
    Jövőre még érvényes szerződése van az ausztrálnak az energiaitalosokkal, azonban egyáltalán nem kizárt, hogy 2019-ben esetleg távozik a csapattól.
    „Verstappennek hosszabb szerződése van, de Ricciardo már a pilótapiacon van.” – mondta Marko az Auto Motor und Sportnak. „Alternatívákat kell keresnünk. Nem leszünk felkészületlenek.”
    Ha Ricciardo valóban távozik, és a Red Bull „saját nevelésű” versenyzőt akar a helyére, akkor az leginkább Carlos Sainz lehet, aki bár jövőre a Renaultnál versenyez majd, egyelőre csak „kölcsönben” lesz ott. Így ha a Red Bullnál üresedés lesz, akár vissza is kerülhet az energiaitalos csapathoz.
  • Bottas: Ez karrierem legnehezebb időszaka

    Bottas: Ez karrierem legnehezebb időszaka

    Egy újabb közepes teljesítményt tudhat maga mögött Valtteri Bottas. A Mercedes versenyzője csupán az ötödik helyen tudott célba érni a Maláj Nagydíjon. Úgy érzi, karrierje legnehezebb időszakát éli.

    A kétszeres futamgyőztes finn egész hétvégén szenvedett a balansszal és az új fejlesztési csomaggal, míg csapattársa egész hétvégén sokkal gyorsabb volt nála. Az utóbbi 9 futamon 7 dobogót szerző pilóta szerint, élete egyik, ha nem a legnehezebb időszakát éli.

    „Ez a pályafutásom legnehezebb szakasza.”- mondta Bottas. „Csak a dolgomat akarok teljesíteni, nem szeretnék több ilyen kisiklást csinálni.”

    „Rengeteg a kérdés, hogy mitől esett ennyire vissza a teljesítményem, míg Lewis egyértelműen ki tudja hozni az autóban rejlő potenciált.”

    „Sürgősen javulnom kell, mert az év nagyon fontos szakaszába lépünk, mindenki érdeke hogy visszanyerjem a régi formámat.“

    A hétvége elején mindkét Mercedesre feltették az új fejlesztéseket, ám a pénteki adatokból kiindulva, Hamilton autójáról inkább leszerelték a módosításokat, csak Bottas autóján hagyták fent.

    Bottas a futamon remek rajtot vett és a 3. helyen haladt pár kör erejéig, míg Ricciardo vissza nem előzte. A finn ezután képtelen volt az élen haladó hármas tempóját tartani, sőt a mezőny végéről száguldó Vettel is megelőzte őt a boxtaktikával.

    „Mechanikusan egyforma volt a két autó, egyedüli eltérés az aerodinamikában mutatkozott.”- mondta Bottas.

    „Nagyon szenvedtem az autó elejével, és ha próbáltam gyorsabban menni még inkább rossz lett minden. A kanyarokban instabillá vált az autó, nem tapadt be rendesen a kerék, illetve ha jobban megnyomtam azonnal daráltam a gumikat.”

  • Irodát nyit a Forma-1 New Yorkban

    Irodát nyit a Forma-1 New Yorkban

    Miközben az F1 új tulajdonosai azt kutatják – többek között -, hogy miként lehetne Amerikában is népszerűbbé tenni ezt a versenysorozatot, most irodát is nyitnak a kontinensen, méghozzá New Yorkban – számolt be róla a Sports Business Daily.

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey a kezdetektől fogva mondja, hogy a sportnak jobban meg kell vetnie a lábát Amerikában is. Ennek érdekében azt is szorgalmazzák, hogy legyen az austini mellett még egy futam Amerikában, erre pedig olyan helyszínek az esélyesek, mint New York, Miammi, vagy Los Angeles.

    A New York-i iroda pontos helye még nem ismert, ahogy az sem, hogy fizikailag kik fognak ott tevékenykedni, de Norman Howell kommunikációs igazgató megerősítette az új iroda létesítésének hírét.

    „Igen, nyitunk egy kis irodát New Yorkban, ahol főleg a szponzorációs dolgokkal fognak foglalkozni.” – mondta Howell.

  • Wolff egy kicsit aggódik Bottas miatt

    Wolff egy kicsit aggódik Bottas miatt

    Toto Wolff elismerte, hogy aggódik Valtteri Bottas teljesítményének visszaesése miatt.

    A szezon első fele egészen eredményes volt a finn versenyző számára, pár verseny óta azonban nem sikerült kellően lépést tartania csapattársával, Lewis Hamiltonnal. Nem volt ez másként Malajziában sem.

    „Nehéz bármit is mondani erről.” – mondta Bottas a finn C More-nak.

    Bár Sepangba új aerodinamikai csomaggal érkezett a csapat, a szabadedzések után Hamilton inkább visszatért a régihez. Bottas azonban nem fogja erre a lemaradását.

    „Nem hiszem, hogy ez magyarázná a nagy különbséget. Most már könnyű azt mondani, hogy ha újra csinálhatnám én is maradnék a régi aero csomagnál. De a Q3-as különbség amúgy is túl nagy volt.”

    Főnöke, Toto Wolff így nyilatkozott a finn Turun Sanomatnak: „Persze aggódom, mert azt szeretném, hogy Valtteri jól szerepeljen, ahogy mindenki a csapatnál. Az utóbbi három, vagy négy versenyen láttunk tőle nagyon versenyképes megmozdulásokat, azonban az autó bonyolult, nem egyszerű megtalálni a legjobb tapadást.”

    Mindemellett Wolff sokra tartja Bottast.

    „Kellően intelligens és ügyes ahhoz, hogy összerakja a puzzle-t. Még mindig elég verseny van hátra ahhoz, hogy Valtteri megszüntesse a problémát. Nagyon jó versenyzőink vannak, akik képesek kimászni a bonyolult helyzetekből is, szóval nem kételkedem abban, hogy Valtteri képes lesz ezt megoldani.”

  • Wehrlein elmondta, miért ajánlott fuvart Vettelnek

    Wehrlein elmondta, miért ajánlott fuvart Vettelnek

    Miután a Maláj Nagydíj levezető körén Sebastian Vettel összeütközött Lance Strollal és alaposan összetört az autója, a németet honfitársa, Pascal Wehrlein szállította vissza a boxba.

    „Azért álltam meg neki, mert Sebastian jó barátom.” – mondta az AutoBildnek. „Nem tudtam, hogy mi történt, de úgy döntöttem, hogy elviszem őt. Amikor beértünk a boxutcába, megköszönte.”

    Wehrlein azt is elmondta, hogy januári, Race of Champions-ös balesete után Vettel meglátogatta őt.

    „Hat órát töltöttem a kórházban, és Seb végig ott maradt velem, és kaját is hozott nekem.” – mesélte a Sauber versenyzője. „A sikerei ellenére ő még mindig két lábbal áll a földön. Gyakran beszélünk, sok jó tanácsot ad nekem.”

     

  • Ricciardo, úgy viselkedett a sajtótájékoztatón, mint egy rossz gyerek

    Ricciardo, úgy viselkedett a sajtótájékoztatón, mint egy rossz gyerek

    Daniel Ricciardo a Maláj Nagydíj után ismét nem bírt magával a sajtótájékoztatón. A folyton vigyorgó, jó kedélyű versenyző gyakran mond humorba forduló dolgokat a sajtótájékoztatókon, bár Szingapúrban épp nem szavakkal hívta fel magára a figyelmet, hanem némi bélmozgással bírta röhögésre Valtteri Bottast.

    A maláj verseny után, míg a győztes Verstappen épp beszámolt futamáról, Ricciardo előbb a fejére öntött egy fél flakon vizet, majd ujjával kezdte piszkálni, mint ahogy a kisiskolások szokták piszkálni a padtárukat, ha nagyon nem akarnak figyelni az órán. Akciójába Matteo Bonciani, az F1 kommunikációs vezetője avatkozott be, a felvételen is látszik, hogy rángatva próbálja egy kis komolyságra bírni az ausztrál versenyzőt.

    A videó megtekintéséhez klikkelj ide!

    [poll id=”29″]

  • Vettel nem kap büntetést a kormánya miatt

    Vettel nem kap büntetést a kormánya miatt

    Miután a Maláj Nagydíj levezető körében Sebastian Vettel és Lance Stroll összeütköztek, Vettel miután kiszállt autójából, nem tette vissza a kormányt a helyére, hanem magával vitte, mikor Pascal Wehrlein visszafuvarozta őt a boxba. Pedig a sportszabályzat szerint azt minden esetben vissza kell tenni a helyére.

    Ennek ellenére az FIA nem vizsgálta a mulasztást, így nem is szankcionálta.

    „Nem láttuk az esetet.” – mondta az egyik versenybíró, Garry Connelly a BBC-nek. „Nem is jelentették nekünk, szóval nem vizsgáltuk.”

    Nem ez az első eset, hogy ilyen jellegű vétséget figyelmen kívül hagytak. A Kínai Nagydíj hétvégéjén Daniel Ricciardo és Sergio Perez büntetést kaptak, mert nem értek oda időben a futam előtt a nemzeti himnuszra, Esteban Ocon késését azonban nem vették észre.

    Kormány vissza nem tételéért legutóbb Pastor Maldonado kapott megrovást, a 2014-es Kanadai Nagydíjon.