Címke: F1

  • Hamilton magángépe mégis legálisan van nyilvántartva?

    Hamilton magángépe mégis legálisan van nyilvántartva?

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton neve is szerepel az úgynevezett „Paradise Papers”-ben, mi szerint a brit versenyző mintegy 4 millió dollár adóbefizetést úszott meg Bombardier magángépének megvásárlásakor, különféle offshore cégek segítségével. Hamilton szerint azonban ez az ügy egyáltalán nincs befolyással a munkájára.

    A brit versenyző szerdán, Sao Paoloban, egy Petronas sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy ezen sztori ellenére, az ő „alapvető értékei” sértetlenek maradnak.

    „Nagyszerű időszakon vagyok túl, a családommal, barátaimmal, és ez rendkívül pozitív.” – mondta. „Ezt semmi nem tudja tönkretenni. Csak a versenyhétvégére koncentrálok, és még két futam hátra van. Ez nem von le semmit az alapvető értékeimből, vagy abból, amit itt teszek.”

    Hamilton képviselője egy közleményben azt közölte, hogy egy repülőgép egy a Man-szigeteki adóparadicsomban való regisztrálása teljesen legális.

    „Mivel sportemberként magas adót fizet több országban is, Lewis ügyeit egy profi tanácsadó gárda intézi. Ezek a tanácsadók biztosították Lewist afelől, hogy minden rendben van, az ügy az ügyvédei kezében van.”

  • Horner szerint a Red Bull versenyzői komoly kihívói lesznek Hamiltonnak 2018-ban

    Horner szerint a Red Bull versenyzői komoly kihívói lesznek Hamiltonnak 2018-ban

    A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner arra számít, hogy versenyzői, Max Verstappen és Daniel Ricciardo jövőre a bajnoki címért csatázhatnak majd. Erre akár idén is lehetőségük lett volna, ha nem lettek volna komoly megbízhatósági gondjaik.

    „Ha megfogadjuk a leckéket, melyeket az RB13 kapcsán tanultunk, és átültethetjük az RB14-be, és megbízhatóbbak leszünk, akkor nem látok okot arra, ne tudnák megnehezíteni Lewis és Sebastian dolgát.” – vélekedik Horner.

    „Nyilvánvalóan okkal van az élen (Hamilton).” – mondta Horner a Sky Sportsnak. „Remélhetőleg még marad pár évig.”

    „Sebastian zsinórban négyet nyert (bajnoki címet) velünk, és még csak 30 éves. Lewis még most szerezte meg a negyediket és 30-as éveinek elején jár, és utalt is rá, hogy többet akar.”

    „Szerintem Max, Daniel és Seb is olyan versenyző, aki képes a kerék a kerék elleni küzdelemre. Max csak 20 éves. Szerintem versenyképes autót tudunk neki adni, ő abszolút egy várakozó bajnok. A nagy versenyzők esetében tapasztalható, hogy a nagy pillanatokban kiemelkedőt nyújtanak. Max pedig pont ilyen.”

    „Nagyon biztos vagyok a versenyzőink képességeiben. Ha megfelelő játékszereket adunk nekik, vállvetve indulhatnak ‘csatába’ Hamilton ellen, és remélhetőleg szép csatát láthatunk; nagyszerű lenne a sportnak.”

  • Alonso szélesebb körben akar versenyezni, mint csak az F1 kis világában

    Alonso szélesebb körben akar versenyezni, mint csak az F1 kis világában

    Fernando Alonso elmondta, továbbra is azt tervezi, hogy felfedezi a Forma-1-en túli motorsport világot is, mivel az F1 csak egy kicsi része ennek.

    A spanyol versenyző idén már kipróbálta magát az Indy 500-on, 2018 elején pedig a Daytona 24 órás versenyen indul majd, McLarenes főnökének, Zak Brownnak csapatával, a United Autosportsszal.

    „A legjobb versenyző akarok lenni a világon.” – mondta Alonso. „Ehhez az kell, hogy különböző szériákban versenyezzek, különféle autókkal, néha ki kell törni az F1 kis világából. Ez kisebb, mint a motorsport maga, a motorsport több, mint csaj F1. A motorsportos terveim sokkal nagyobbak, mint azt az emberek gondolják. Ezt próbálom már nyolc vagy kilenc éve, de egyik korábbi főnökömmel sem sikerült elérni. Zak (Brown) viszont jól tudja, hogy a motorsport nagyobb, mint azt gondoljuk, és az olyan tapasztalatok, mint amit az Indy 500-on szereztünk, és a McLaren elismertsége az Egyesült Államokban, mind ennek a megközelítésnek köszönhető. Ez egy win-win helyzet mindenkinek.

    Alonso nem titkolt célja, hogy Daytonával egy későbbi, Le Mans-i szereplést készítsen elő. Ezt segíti elő az is, hogy mint arról már beszámoltunk, tesztelhet a spanyol versenyző a Toyotával.

    „Különféle lehetőségek vannak, Le Mans is, és egyéb szériák is. Megpróbáljuk a legjobb döntést hozni. Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek az Államokba januárban, egy újabb versenyre. Egy éven belül elindulok így Indy 500-on és a Daytoa 24 órás versenyen is. Jó lehetőség ilyen neves eseményeken versenyezni.”

    „Persze ez lesz az első alkalom, hogy prototípus autóban ülök, szóval jó tapasztalatszerzés lesz, ami segít majd a jövőben is, azokban a szériákban, amikben majd elindulok. Ahogy Indianapolis is, ez egy tanulós verseny lesz, kihívás saját magamnak. De nem kérdés, hogy egyszer majd a győzelem is a miénk lesz, mivel egy versenynek sem úgy indulunk neki, hogy részt akarunk venni. Nyerni akarunk.”

    Alonso tagadja, hogy Brown arra kéri, hogy Lando Norris mentorálásával foglalkozzon majd Daytonában, mint ahogy idén Alex Wurz tette Lance Strollal.

    „Nem ez a fő cél. Landonak meg van a tehetsége és mindene ahhoz, hogy sikeres legyen a jövőben. Mindketten új tapasztalattal gazdagodunk majd, ami talán hasznos lesz a jövőben. Ahol segíteni tudom Landót, az nem feltétlenül Daytona, hanem inkább az F1, vagy a szimulátor.”

  • Négy-öt motorgyártó érdeklődik most az F1 iránt!

    Négy-öt motorgyártó érdeklődik most az F1 iránt!

    Legalább négy, vagy öt motorgyártó gondolkodik a Forma-1-ben való részvételen, 2021-től.

    Annak ellenére, hogy a Mercedes és a Ferrari ellenzi a 2021-től életbe lépő motorszabályokat, melyekkel olcsóbbak és hangosabbak lesznek az erőforrások, mégis vannak új érdeklődők az új elképzeléseknek köszönhetően.

    A BBC jelentései szerint az Ilmor, a Cosworth és még két független motorgyártó mutat érdeklődést az F1 iránt, 2021-től.

    „Az előzetes elképzelések lehetővé teszik egy független, vagy már létező autógyártó érkezését.” – mondta a Cosworth főnöke, Bruce Wood.

    A jelenleg Red Bull szponzor Aston Martin is figyelgeti a 2020 utáni lehetőségeket, míg az Auto Bild szerint a Porsche is fontolgatja, hogy beszáll a sportba.

    A Porsche korábbi versenyzője, Mark Webber azonban kételkedik ebben.

    „Posche a Forma-1-ben? Ez nem fog megtörténni.” – mondta az ausztrál.

    Eközben a McLaren főnöke, Zak Brown reméli, hogy a 2021-től érvényes szabályok új motorgyártókat csalnak a Forma-1-be.

    „Nagyszerű lenne egy független erőforrás, vagy kettő, szóval ha nem gyártóként vagy jelen (az F1-ben), akkor is tudsz takarékos lenni, mégis lennének versenyképes lehetőségeid.” – mondta Brown.

  • Andretti F1-es csapatot akar?

    Andretti F1-es csapatot akar?

    Az egykori Forma-1-es versenyző, Michael Andretti elismerte, hogy talán visszatér a kategóriába, ám most már csapattulajdonosként.

    Idén Fernando Alonso az ex-F1-es amerikai csapatával az Andretti Autosporttal vett részt az Indy 500-on, karöltve a McLarennel. Az IndyCaron kívül az Andretti Autosport a Formula E-ben, rallycrossban és V8 Supercarsban is jelen van. Most azonban felröppent a hír, hogy a tulajdonos F1-es csapatot is szeretne.

    „Nyilvánvaló, hogy ehhez támogatóra van szükségem, mivel önerőből ezt nem engedhetem meg magamnak.” – mondta a DW Motorsportnak.

    Az ex-F1-es azt is elismerte, hogy a múltban egyszer már közel állt hozzá, hogy összerakjon egy Forma-1-es csapatot.

    „Voltak folyamatok, melyek elindultak, de aztán mégse lett belőle semmi. De mindig nyitva tartjuk a szemünket.”

  • A Red Bullnak majdnem sikerült leigazolnia Alonsót

    A Red Bullnak majdnem sikerült leigazolnia Alonsót

    A Red Bull közel állt hozzá, hogy leigazolja Fernando Alonsót 2009-re és 2010-re. Erről a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner számolt be.

    Horner azt állítja, hogy 2008 telén a Red Bull egyeztetett Alonso menedzsmentjével és több évre szóló szerződést ajánlottak neki, a spanyol viszont ragaszkodott volna az egy éves szerződéshez. A csapat végül megtartotta Mark Webbert, David Coulthard helyére pedig Sebastian Vettel ülhetett át, a Toro Rossoból. 2010-re pedig Alonso a Renault-tól a Ferrarihoz igazolt.

    „Nagyon közel voltunk hozzá, hogy leigazoljuk Alonsót.” – mondta Horner a Motor Sport Magazine-nak. „Helmut (Marko) és én találkoztunk a menedzsmentjével 2008 végén, és két éves szerződést ajánlottunk neki. Ő csak egy évre írt volna alá, mi viszont azt mondtuk, hogy a pozíció vagy két évre szól, vagy semennyire, ő viszont nem akarta ezt. Azt gondoltuk, hogy már megvan a Ferraris szerződése 2009-re. Ami furcsa volt, hogy Flavio (Briatore) is érintett volt a dologban, de ő a Renault-nál akarta tartani.”

    „2009 felénél megkérdeztem, hogy akar-e szezon közben csatlakozni, mivel azt gondolták előzetesen, hogy bajnok lehet majd az autóval (Renault). Pár évvel később újra tárgyaltunk a spái reptéren, egy Alfa Romeo hátuljában, 2011-ben és 2012-ben, aztán soha többet… A legkomolyabb beszélgetésünk a legelső volt, aztán elúszott a lehetőség.”

    Horner azonban úgy véli, hogy Max Versatppennel és Daniel Ricciardoval most a legerősebb a versenyzőpárosuk.

    „Úgy érzem, hogy Max és Daniel a valaha volt legjobb párosunk a Forma-1-ben és jelenleg talán ők a legjobb versenyzőpáros a mezőnyben. A prioritásunk az, hogy ez így is maradjon, legalább 2020-ig.”

  • Alonso Toyotát tesztelhet

    Alonso Toyotát tesztelhet

    Nagyon úgy tűnik, hogy a kétszeres F1-es világbajnok részt vesz a WEC hivatalos tesztjén Bahreinben, ahol egy Toyotát vezet majd.

    A spanyol versenyző nem titkolt célja, hogy elhódítsa a hármas koronát, melyhez egy LeMans-i 24 órás verseny megnyerése is szükségeltetik. Az első lépést ehhez pedig már november 19-én megteheti, az idei WEC finálé után.

    A Toyota nem erősítette meg a hírt, azonban nem is tagadtak.

    „Nem kommentáljuk a hírt.” – fogalmazott egy szóvivő.

    Amennyiben a Toyota jövőre is rajthoz áll LeMans-ban, mint egyetlen LMP1-es gyártó, Alonso könnyen találhatja magát a volán mögött, hiszen korábban már kiderült, a McLaren hajlandó elengedni a spanyolt az egynapos versenyre.

    A csapat vezetője, Rob Leupen a Motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, jó kapcsolatot ápolnak Alonsoval, és mindig is az volt az elsődleges céljuk, hogy egy igazi topversenyző legyen csapatuk tagja.

    Ugyan még nem erősítették meg, hogy jövőre maradnak-e a WEC-ben, a Toyota Gazoo Racing elnöke, Shigeki Tomoyama nagyon bíztatóan fogalmazott ezzel kapcsolatban is.

    „Maradni szeretnénk – és természetesen győzni. Mindezt persze hosszútávon szeretnénk fenntartani.”

    Mindezek értelmében tehát könnyen lehet, hogy a Toyota jövőre is ott lesz a LeMans-i 24 órás rajtrácsán, Fernando Alonsoval együtt, aki a pár évvel ezelőtti rajtoltatással ellentétben akár egy sokkal izgalmasabb szerepkörben is kipróbálhatja majd magát.

  • Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

    Massa: Még nem tudom, legközelebb hol versenyzek majd

    Két dolog biztos jelenleg Felipe Massa életében a Brazil Nagydíj előtt: az utolsó hazai versenyére készül, és hogy jövőre biztos valahol versenyezni fog. Másodszor, és immáron véglegesen bejelentette a visszavonulását a Williams versenyzője, így vasárnap újra az érzelmeké lesz a főszerep Interlagosban. Massa a motorsport.com-nak nyilatkozott:
    „Egy részem legszívesebben sírna, mert azt hiszem, hogy még mindig versenyképes lennék egy top Forma-1-es autóban, másrészt jól érzem magam a Williamsnél. Minden történetnek azonban egyszer vége szakad, és az én részemről nem bántam meg semmit sem. Pont egy éve hasonló szituációban voltam, aztán hirtelen szólt a csapat, hogy jöjjek vissza. Nekem ez egy igazi megtiszteltetés volt, nagyra értékeltem. Egy évvel később készen állok arra, hogy egy másik utat válasszak, boldog vagyok azzal amit elértem, és amit tettem ebben a szezonban.”

    A 36 éves pilótának még nincs terve a jövőre nézve, de az biztos, hogy versenyezni fog azután is, hogy lelép a száguldó cirkusz színpadáról:
    „Sokakat érdekel, hogy hol folytatom majd, hol fogok versenyezni, de egyelőre ezt még korai lenne eldönteni. Most a szezonra kell koncentrálnom. Két versenyem még hátra van, ami fontos a csapatnak is, így majd meglátjuk. Minden lehetőséget meg fogok vizsgálni, amit kínálnak és kapkodás és stressz nélkül fogok dönteni, nem pedig úgy, hogy minden áron pályán kell lennem. Szeretek versenyezni, szeretem, ha versenyképes vagyok, ez az, amit el akarok érni. Új kalandba is belevágnék, egészen addig, amíg az professzionális színvonalú, és jó eredményekkel kecsegtet. Addig akarok versenyezni, amíg kedvem van hozzá, és azt az örömöt keresem, ami megvolt a karrierem során.”

  • A Toro Rossónál nem aggódnak a Honda miatt

    A Toro Rossónál nem aggódnak a Honda miatt

    Franz Tost, a Scuderia Toro Rosso csapatfőnöke egyáltalán nem tart attól, hogy a Honda erőforrás versenyképtelen lesz 2018-ban: sőt, már várja a japánokkal való közös munkát.

    A McLaren jövőre a Renault erőforrásait használja, miután szakítottak a Hondával, és felrúgták a megállapodásukat.

    Természetesen fontos volt, hogy a Honda ne maradjon csapat nélkül, ezért hosszas tárgyalások eredményeképp a Toro Rosso megállapodott a japánokkal, a felszabaduló Renault motorokat pedig a McLaren fogja használni.

    „Nem lehet több problémánk, hiszen hétvégéről-hétvégére erőforrást kell cserélnünk” – mondta ironikusan Tost, odaszúrva a Renault-nak.

    „A Hondának van egy tele, amikor lehetőségük lesz megoldani jelenlegi problémáikat. A Toro Rosso lesz a Honda egyetlen partnere, ami véleményem szerint nagy előny lesz számunkra.”

    „Az eddigi megbeszélések nagyon bíztatóak. Biztos vagyok benne, hogy az új erőforrás segíteni fogja a Toro Rossót, hogy 2018-ban egy nagyon erős és versenyképes csapattá váljunk” – tette hozzá a ‘kisbikák’ 61 éves osztrák csapatvezetője.

  • Rosberg szerint van amiben Verstappennel egy cipőben jár

    Rosberg szerint van amiben Verstappennel egy cipőben jár

    Nico Rosberg úgy véli, hogy 2016-os világbajnoki címét nagy mértékben génjeinek köszönheti, melyeket édesapjától, az 1982-es világbajnok Keke Rosbergtől örökölt.

    „Az autóversenyzés iránti érdeklődést apámtól örököltem, genetikailag.” – mondta Nico. „Erős meggyőződésem, hogy a genetika nagyban hozzájárult (a bajnoki címéhez). Azt mondanám, hogy 66% genetika és 33% tanult tudás.”

    Rosberg szerint nagy segítség, ha „versenyző géneket” örököl egy versenyző, erre pedig jó példa szerinte Max Verstappen is.

    „Az ő apja is sikeres versenyző volt.” – utalt Rosberg Jos Verstappenre. „Most pedig a fia is sikeres versenyző, mert benne van a génjeibe.”

    Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Hamilton remek példa az ellenkezőjére, neki nem volt Forma-1-es versenyző az édesapja, ő saját maga csinált bajnokot magából.

    „Alapvetően a Forma-1-es versenyzők nagyon nárcisztikusak, imádják magukat. Ő (Hamilton) azt hiszi, hogy ő a legjobb a világon, és mindig a másik a hibás. Ez ad az embernek erőt ebben az őrült környezetben, ahol emberek milliói ítélnek meg minden pillanatban. De ez egyben gyengeség is, mert nem kérdőjelezed meg magad elégszer. Én inkább a másik oldalon voltam, az érzékenyebb, kevésbé nárcisztikus oldalon. Állandóan megkérdőjeleztem önmagam, és lépésről lépésre próbáltam fejlődni.”