Címke: F1

  • Bottas nyerte a szezonzárót

    Bottas nyerte a szezonzárót

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat.

    A 28 éves versenyzőnek ez volt idén a harmadik sikere, pályafutása mindhárom futamgyőzelmét 2017-ben aratta.

    A rajt-cél győzelmet arató Bottas mögött csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, aki negyedik világbajnoki címét már korábban megszerezte.

    A dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája állhatott fel, míg a pályafutása 269., egyben utolsó versenyét teljesítő, 36 éves brazil Felipe Massa (Williams) a 10., egy pontot érő helyen fejezte be a futamot.

    A rajtot egyformán jól kapta el Bottas, Hamilton és Vettel is, így az első kanyarban nem változott a dobogósok sorrendje. Egy kör után Bottas előnye valamivel több mint egy másodperc volt a második Hamiltonnal szemben, akit Vettel próbált üldözni.

    Az élen száguldó három pilóta közül Vettel állt ki elsőként kerékcserére a 21. körben, egy körrel később pedig Bottas járt a boxban. Hamilton megpróbált még két gyors kört teljesíteni, ez sikerült is neki, de a 24. körben végrehajtott kerékcseréje után ennek ellenére Bottas mögött tért vissza a pályára.

    Féltávhoz közeledve így Bottas egy másodperc körüli előnnyel vezetett Hamilton előtt, miközben a harmadik Vettel hátránya hozzájuk képest 10-11 másodperc volt.

    Hamilton néhány körön keresztül agresszívan üldözte Bottast, de nem sikerült előzési pozícióba kerülnie.

    A hajráig nem változott a sorrend az élen, Vettel hátránya viszont 21 másodperc fölé nőtt.

    Hét körrel a leintés előtt Hamilton ismét nagyon közel került Bottashoz, de a finn pilóta nem hagyott esélyt a támadásra csapattársának.

     

  • Először járt külföldön az első Forma-1 eSports bajnok!

    Először járt külföldön az első Forma-1 eSports bajnok!

    A 18 éves konyhai kisegítő, Brendon Leigh lett a Forma-1 első eSports bajnoka tegnap, Abu Dhabiban, 19 ellenfelét legyőzve a fináléban.

    A döntő három virtuális versenyből állt, a montreali, a spái és az abu dhabi versenypályákon. Leigh megnyerte az első versenyt, és egy pont lemaradással kezdte az utolsó megmérettetést Fabrizio Denoso Delgado és Sven Zurner mögött.

    A brit versenyző egy virtuális Toro Rossót vezetett, és az utolsó körben állt az élre, megelőzve Delgadót.

    „Nagyon sokat jelent számomra, hogy nyerni tudtam itt. Én vagyok az első, akinek ez sikerült.” – mondta Leigh, aki elmondása szerint még sosem járt az Egyesült Királyságon kívül, és repülőn sem ült korábban. „Nagyon különleges ez. Nem tudom még, hogy ünneplek majd. Nem iszom, vagy ilyesmi, szerintem megyek és alszom egyet.”

  • Íme az F1-es szezonzáró „osztálykép”!

    Íme az F1-es szezonzáró „osztálykép”!

    A szezon utolsó futama rajtol el mindjárt, így ahogy mindig, most is összeálltak a versenyzők egy közös fotóra.

    Íme a Forma-1 aktuális, 2017-es mezőnye! Van, aki jövőre már nem szerepel majd rajta, illetve új arcok is érkezhetnek majd.

    F1 csoportkép
    Fotó: Tóth Zsombor
  • Alonso megnevezte 2018-as ellenfeleit

    Alonso megnevezte 2018-as ellenfeleit

    Fernando Alonso magabiztos a jövőre életbe lépő McLaren-Renault házasság kapcsán, és úgy véli, hogy jövőre a bajnoki címért fog csatázni, legnagyobb ellenfelei pedig Lewis Hamilton és a Red Bull versenyzőpárosa lesz.

    „Nagyon optimisták vagyunk, hogy jövőre visszatérhetünk a csúcsra.” – mondta Alonso a Sky Sportsnak. „Ide sorolnám még Lewist, mint világbajnokot, valamint Max-ot és Danielt, majd utánuk a többi három srácot (Räikkönen, Bottas és Vettel).”

    Alonsót arra is megkérték, hogy helyezze el valahol Hamiltont a Forma-1 nagyjai között.

    „Úgy gondolom, hogy ő is a legnagyobbak egyike, ez nyilvánvaló, hiszen négy bajnoki címe van. Igaz, hogy a Mercedes utolsó három bajnoki címe kicsit könnyebben jött, mert övék volt a domináns autó, de az egyik legjobbnak tartom őt (Hamiltont), mert mikor a McLarennél volt a nehéz időkben, akkor is remekül teljesített és nyert versenyeket olyan autóval, ami nem volt épp győzelemre képes. Megérdemli a sikert, mindig is top szintet képviselt.”

  • A Honda lepipálná a Renault-t jövőre

    A Honda lepipálná a Renault-t jövőre

    A Honda azt a célt tűzte ki maga elé 2018-ra, hogy legyőzzék a Renault-t.

    Három küzdelmesre sikerült McLarenes év után a Honda a Toro Rossónak szállít majd motort jövőre, míg a McLaren Renault erőforrásra vált majd.

    2015 óta elmondható volt, hogy a Honda a leggyengébb erőforrás a mezőnyben.

    „Úgy gondolom, hogy csökkentjük a lemaradásunkat, noha nem vagyunk még elég közel.” – reagált erre a Honda főnöke, Yusuke Hasegawa.

    „Nyilvánvalóan abban bízunk, hogy még többet tehetünk majd a tél folyamán.” – idézi az El Mundo Deportivo. „Határozottan szeretnénk, ha utolérnénk a Renault-t, és megelőznénk őket. Az a célunk 2018-ra, hogy megelőzzük a Renault-t, bár még nem szeretnénk felfedni a terveinket.”

  • Todt szerint majd az F1 orvosai döntenek Kubica sorsáról

    Todt szerint majd az F1 orvosai döntenek Kubica sorsáról

    Az FIA elnöke, Jean Todt azt mondja, hogy ha Robert Kubica átmegy a Forma-1 kötelező orvosi vizsgálatain, akkor nem lehet kétséges a fizikai állapota.

    Kubica hosszú évek óta nem volt már a Forma-1-es mezőny tagja, miután rallybalesete véget vetett F1-es karrierjének. Úgy néz ki azonban, hogy talán nem örökre. Legalább fél éve foglalkoztatja a közönséget, hogy a lengyel versenyző ténylegesen vissza tud-e térni az F1 világába, miután tesztelt már a Renault-val és a Williamsszel is. Utóbbival még fog is, és talán ő a legesélyesebb arra, hogy Lance Stroll csapattársa legyen jövőre.

    Sokan azonban tesztjei ellenére is kételkednek abban, hogy megfelelő a fizikai állapota, hogy megfelelően tudja mozgatni a kezét akkor, hogy extra kockázat nélkül versenyezhessen.
    Todt azonban biztos bemme, hogy az F1 orvosi vizsgálatai kellően alaposak ahhoz, hogy ha azon valaki átmegy, az biztonsággal ülhessen autóba.

    „Vannak szakértőink és biztos vagyok benne, hogy minden szükséges lépés megtörténik majd, ha előáll a helyzet (hogy Kubicát valóban leigazolná egy F1-es csapat).” – mondta Todt, mikor arról kérdezték, hogy vannak-e aggályai Kubica visszatérését illetően.

    „Versenyzők jönnek és mennek, de persze Kubica esete más, mert neki egy szörnyű rallybaleset miatt kellett abbahagynia. Túlélte, és visszatért a rallyhoz. Most itt van az együléseseknél, szóval majd az idő eldönti, hogy mi lesz. De nyilvánvalóan megvannak az előírások az orvosi ellenőrzésekhez, szóval az orvosok fognak majd dönteni.”

    Az FIA „pilótafülékből való kiszállás” tesztjén már átment korábban (és állítólag rekordot is döntött vele), és alkalmas az F1-es szuperlicenszhez is, mivel korábbi tapasztalatokkal már bírt, és már kellő mennyiségül kilométert is megtett egy aktuális autóval.

  • Hülkenberg barátnője a Renault orrán dolgozgat

    Hülkenberg barátnője a Renault orrán dolgozgat

    Nico Hülkenberg barátnője, Egle divatban „utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat „gyárt”. A litván lány elkísérte Abu Dhabiba a szezonzáróra Nicót, de nem hanyagolta el hobbiját és munkáját sem: a boxban is horgolt.

    https://www.instagram.com/p/Bb6egGSl01i/?taken-by=the_crochet_girl

     

  • A Racingline.hu olvasóinak „pózol” Robin Räikkönen és anyukája!

    A Racingline.hu olvasóinak „pózol” Robin Räikkönen és anyukája!

    Kimi Räikkönen családja jelenléte nélkül teljesítette az idei szezont, mivel májusban született meg családjuk legújabb tagja, Rianna.
    Abu Dhabiba azonban Kimivel utazott a családja is. Feleségét, Minttut, és kisfiukat Robint fotós kollégánk, Tóth Zsombor lencsevégre is kapta. A képnek azonban egy kis története is van, ugyanis, Robin vette észre, hogy Zsombor fotózza őket, mire szólt is anyukájának, hogy ő is figyeljen oda, mosolyogjon a fotóhoz. 🙂

    Robin Räikkönen, Minttu Räikkönen
    Fotó: Tóth Zsombor

    További helyszíni fotókért kövessetek minket Instagramon is! 😉

  • Fittipaldi F1-es szerepben bízik 2018-ra

    Fittipaldi F1-es szerepben bízik 2018-ra

    Az újdonsült Formula V8 3.5 bajnok, Pietro Fittipaldi azt reméli, hogy kaphat valamilyen Forma-1-es szerepet 2018-ban.

    1972 és 1974 bajnokának, Emerson Fittipaldinak unokája a Formula 2 felé kacsintgat a következő szezonra, de emellett szeretne valamilyen szerepet vállalni egy F1-es csapatnál is.

    „Az F2 az egyik lehetőség, és akár Forma-1-es szerep is lehetséges.” – mondta a fiatal Fittipaldi a Motorsport.tv-nek. „Nagyon várom már a jövőt, bármilyen lehetőséget is kapok, beülök az autóba és a legjobb formámat hozom, mint mindig, és igyekszem folyamatosan fejlődni.”

    A távolabbi célja persze az, hogy F1-es versenyzővé váljon. Bár brazil versenyzők összesen 101 F1-es futamgyőzelmet szereztek a történelem során, a legutóbbi brazil győzelem Rubens Barrichello nevéhez fűződik, még 2009 szeptemberéből.

    “Sajnos nincsenek brazil versenyzők (2018-ra az F1-ben).” – mondta Fittipaldi. “Mióta a nagyapám versenyezni kezdett a ’70-es évek elején, mindig volt brazil (a mezőnyben). Azon leszünk, hogy ez újra így legyen. Remélhetőleg nem csak bejutok majd az F1-be, de dobogóra is tudom majd vinni a brazil zászlót.”