Címke: F1

  • A Williams reméli, hogy Stroll tanult az idei évből

    A Williams reméli, hogy Stroll tanult az idei évből

    Paddy Lowe elismerte, reméli, hogy Lance Stroll tanul 2017 nehézségeiből.

    A 19 éves kanadai versenyző, akit milliárdos édesapja, Lawrence támogat, idén debütált a Forma-1-ben, és gyenge szereplése okán rengeteg kritikát kapott a szezon során.

    „Úgy tűnt, hogy az egyensúly tekintetében nem tudta megfelelően munkára bírni az autót.” – vélekedik a Williams technikai igazgatója.

    A csapattól a szezon végeztével távozott Felipe Massa, így Stroll jövőre új csapattársat kap, és nem valószínű, hogy könnyebb dolga lesz, mint idén volt.

    „Persze ezzel Lance mindenkinél jobban tisztában van.” – mondta Lowe, aki szeretné, ha Robert Kubica szerződne a csapathoz. „Szerintem körülményektől függetlenül is mindig nagyon fontos a megfelelő versenyzők kiválasztása.”

  • Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Tavasszal kezdhet Budkowski a Renault-nál

    Marcin Budkowski korábbi FIA tisztviselő Renault-szerződésének híre alaposan felborzolta a kedélyeket a rivális csapatoknál. A szakember ugyanis bizalmas információk birtokában van minden csapat részéről, így azok joggal lobbiztak az ellen, hogy Budkowski hamar munkába állhasson a Renault-nál.

    Az FIA megvizsgálta a helyzetet és nem tudott jogi lépéseket tenni Budkowski szerződésének megakadályozásának érdekben, mert a svájci munkajog három hónapnál több kényszer szabadságot nem engedélyez.
    Az FIA engedélyt adott arra, hogy Budkowski április 1-jével kezdjen majd új munkaadójánál.

    „A csapatok dühösek voltak? Az FIA volt dühös!” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt. „Azt mondanám, ha távozik egy tehetséges mérnök, sosem örülünk. Ezek az emberek svájci szerződésben állnak, így meg van kötve a kezünk. Szóval három hónap kényszer szabadságról beszélhetünk. Végül megállapodtunk a Renault-val, hogy április 1-jén kezd majd, ami így hat hónapot jelent. Így tudtuk megoldani.”

    „Ha a csapatok egyöntetűen elégedetlenek akkor könnyű szóbeli megállapodást kötni velük és beleegyeznek, hogy nem alkalmaznak FIA alkalmazottakat minimum egy év kényszerszabadság nélkül. Mindannyiuknak egyet kellene érteniük ezzel. A mi oldalunkról, mi igyekszünk majd a legszilárdabb szerződésekkel védeni magunkat és őket is, de nem sokat tehetünk.”

  • Egy év szabi jót tenne Kvyatnak Ricciardo szerint

    Egy év szabi jót tenne Kvyatnak Ricciardo szerint

    Az orosz Daniil Kvyat még bőven visszatérhet a Forma-1-be, annak ellenére, hogy a 2018-as szezont ki kell hagynia. Ez a véleménye legalábbis volt Red Bullos csapattársának, Daniel Ricciardonak. Az energiaitalos cég dobta a 23 éves versenyzőt, de elviekben még van esélye arra, hogy mégis ott legyen jövőre is a rajtrácson,  Williams színeiben.

    Ricciardo épp Bakuban van, és nyilatkozott a Tass hírügynökségnek:
    „Azt hiszem, hogyha Daniilnak ki kellene hagynia a szezont, az akár még jó is lehet neki. Született tehetség, amit én is észrevettem, amikor csapattársak voltunk. Sokszor igen gyors volt. Még mindig elég fiatal, és még megmutathatja a képességeit a Forma-1-ben. Csak újra kell kezdenie. Ebben az értelemben biztos vagyok benne, hogy az neki csak jó, hogy elhagyta a Red Bullt.”

  • Hamilton tényleg fontolgatja a visszavonulást

    Hamilton tényleg fontolgatja a visszavonulást

    Korábban Nico Rosberg elhintette, hogy szerinte már vannak jelei annak, hogy Lewis Hamilton hamarosan visszavonulhat. Bár Rosberg ezt később tagadta, most Hamilton elismerte, hogy nagy dilemmában van azt illetően, hogy meddig folytassa F1-es pályafutását, mivel nem akar egyéb élményekről sem lemaradni az életben.

    „Olyan ez, mint az időjárás. Próbálod megtalálni a megfelelő egyensúlyt.” – mondta Hamilton egy interjúban. „Jelenleg az a helyzet, hogy még egy évet eltöltök a csapattal és akarom is folytatni. De eljutottam ahhoz a ponthoz, ahol már felmerül a kérdés. Nem lehet visszatérni. Akár jövőre, akár öt év múlva (vonul vissza), hiányozni fog, mikor abbahagyod.”

    „Van aki úgy véli, addig kell maradni, amíg lehet, de én nem vagyok erről meggyőződve, mivel annyi minden más is van az életben. Vannak dolgok az életben, amik hiányoznak. Egyik nap beszélgettem egy barátommal azokról a dolgokról, amiket irigyelek, vagy amikre vágyom, mint példáiul egy helyen élni, hogy legyen egy napi rutin; nekem ez az edzőterem, játékesték a barátaimmal, családommal.”

    „Minden a sportban töltött évvel elhalasztom ezeket a dolgokat. De 40 után már sok idő lesz erre.”

    „A nénikém rákban halt meg, és az utolsó napján azt mondta: ‘Minden nap dolgoztam, azt tervezve, hogy egy nap majd abbahagyom és egy csomó más dolgot csinálok majd, de kifutottam az időből’. Szóval szóval ezzel küzdök gondolatban,” – mondta Hamilton. „Szóval napról napra élem az életemet és igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Akarok még versenyezni, de más dolgokat is csinálni akarok. Csak meg akarok győződni róla, hogy a megfelelő időpontot választom ki (a visszavonulásra), de szerintem ez sikerülni fog.”

    „Más erősségeket és képességeket is felfedeztem magamban és nem bánom ha alulról kell indulnom egy cégél, és kitaposni a magam útját. A gyakornokság sem zavarna, szeretek új dolgokat tanulni. Ez izgalmas, kockázatos és ez tetszik. Persze más a helyzet ha az ember a nyugdíja miatt aggódik és nincs anyagi stabilitása. Jótékonykodtam is már korábban, de a jövőre koncentrálok, mivel az F1-es korszakom véget ér majd, és már teszek dolgokat a jövőm ezen szakaszáért.”

  • Elégtek Mika Häkkinen trófeái

    Elégtek Mika Häkkinen trófeái

    Kilenc évvel ezelőtt tűz ütött ki Mika Häkkinen Dél-Franciaországban lévő házában, mely komoly anyagi kárt okozott, de talán még nagyobb eszmei érték veszett oda: a trófeák. Az volt a „szerencse”, hogy azok csak másolatok voltak, mivel a McLaren mindig megtartotta magának az eredetieket. Ennek ellenére Häkkinen még mindig „siratja” azokat.

    „Olaszországban voltam a Mille Miglián, egy fantasztikus versenyen.” – mesélte a finn a Firstpostnak. „Kaptam egy hívást reggel négykor; az inasom volt az, aki az ingatlanra vigyázott. Azt mondta: ‘Mika, ég a házad!’”

    „Istenem! – gondoltam, és visszarepültem Nizzába az első géppel, hogy megnézzem a házat. Nagy ház volt, több, mint 1000 négyzetméter lakrésszel.”

    „Persze az összes trófea a nappaliban volt, mind elégett, elolvadt az egész ház, minden, amit az utazásaim során összegyűjtöttem a világ minden részéről, minden elégett.” – mesélte közel 10 év távlatából.

    Le is vonta a szomorú tanulságot az esetből.

    „Ezeknek a trófeáknak semmi keresnivalójuk a nappaliban – gondoltam magamban. Nem szabadna a múltban élnem, a jövőbe kell tekinteni.”

    A tüzet egyébként egy rövidzárlat okozta a trófeák vitrinjének világításában.

    „Előfordulnak előre megjósolhatatlan dolgok, pár trófeát sikerült megmenteni, hihetetlen pillanat volt.” – mesélte. „Szóval odamentem a tűzoltókhoz, és megköszöntem nekik, hogy mégsem égett le teljesen minden.”

    „A biztosító által fizetett pénz állta a kárt és helyrehozattam a házat. Most még gyönyörűbb, mint korábban.” – mondta Häkkinen.

    S hogy mi lett a pár megmaradt trófeával?

    „Maradt pár trófea, de be vannak dobozolva.” – mondta Häkkinen nevetve.

     

  • A Ferrari kapja az ívet az olasz sajtótól

    A Ferrari kapja az ívet az olasz sajtótól

    A Ferrari idén is alul maradt a Mercedesszel szemben, annak ellenére, hogy az év eleje elég kecsegtetően indult a maranellói gárda számára. Az olasz sajtó így aztán cseppet sem elégedett a csapat idei teljesítményével.

    „Ez egy szomorú és halvány finálé volt a Ferrari számára.” – írta a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj után a La Gazzetta dello Sport. „Lógnak a levegőben a kérdések. A Vettel-Räikkönen páros képes legyőzni a Hamilton-Bottast? Mi okozta Vettel pszichológiai összeomlását és Räikkönen hullámzó teljesítményét? A Ferrarinak mentális iránymutatásra van szüksége, vagy Arrivabene és Marchionne panaszaira? Kívülről úgy néz ki, mintha a Ferrarinál állandó, túlzott, értelmetlen feszültség uralkodna.”

    A Corriere dello Sport így fogalmazott: „A vészharangok megszólaltak Maranellóban”.

    A jól ismert olasz F1-es bennfentes, Leo Tuttini a következőképp vélekedik: „Napóleon azt mondta, hogy 100 nap alatt meg tudja változtatni a világot, de nem sikerült neki. Most Arrivabenének és Binottónak alig 11 napja van arra, hogy felkészüljenek 2018-ra.”

  • Newey a Mercedes és a Ferrari ajánlatát is elutasította

    Newey a Mercedes és a Ferrari ajánlatát is elutasította

    A Red Bull Racing főtervezője, Adrian Newey elárulta, hogy 2014-ben a Mercedeshez szerződhetett volna, de elutasította az ajánlatot.

    A tervező a BBC-nek számolt be arról, hogy a Mercedes és a Ferrari is megkereste őt, miután a Red Bull begyűjtötte negyedik bajnoki címét.

    „Változás történt a motorszabályokban 2014-re.” – mesélte Newey. „Nagy változás történt az erőforrások teljesítménye tekintetében. A mi motorszállítónkkal így kudarcra lettünk ítélve. Elég depressziós lettem emiatt.”

    Ezt pedig megérezték a riválisok, így megpróbálták átcsábítani a sztártervezőt.

    „Megkeresett a Ferrari, ahogy egy másik csapat, a Mercedes is.” – vallotta be.

    Newey azonban egyik ajánlatra sem bólintott rá.

    „Úgy vélem, a Red Bull a semmiből épült fel, amolyan ‘szülői’ kötelékem van a csapathoz. Az emberekhez, akik itt dolgoznak. És a Christian Hornerrel való erős kapcsolatot is élveztem.”

    Newey elmondása szerint a Red Bull elhagyásénak gondolata olyan volt, mintha a családjából akarna kisétálni. A sportszabályokkal való egyet nem értése így azt az eredményt szülte, hogy F1-es kívüli projekteken is dolgozni kezdett.

    „Az új hibridek, amik szerintem nem a sport érdekeit szolgálják, nem jók. Szerintem idén szerencsénk volt. Két csapattal, a Mercedesszel és a Ferrarival küzdhettünk a bajnokságban. De ez volt az első alkalom a hibrid érában, hogy kétszeresen is tudunk a bajnoki címért küzdeni.”

  • Häkkinent annak idején legyőzte egy lány

    Häkkinent annak idején legyőzte egy lány

    Mika Häkkinen legnagyobb ellenfeleként Michael Schumachert szokás emlegetni. A kétszeres világbajnok finn azonban felfedte, hogy volt még egy nagy ellenfele, még gokartos időkben, méghozzá egy lány, akitől ki is kapott akkor.

    „Amikor Finnországban gokartoztam a legnagyobb ellenfelem egy lány volt.” – idézi Häkkinent a Motorsport-Total.com. „Tényleg nagyon nyomta neki. Néha nem is értettem, hogy ez a lány hogy lehet ennyire jó. Jól is nézett ki és fantasztikusan tehetséges is volt.”

    De ha annyira jó volt a lány, miért nem került a Forma-1 közelébe?

    „Történt valami.” – mondta Häkkinen. „Motorozott és volt több balesete, aminek következtében véget ért a karrierje, ami nagy kár! Nagyszerű versenyző volt.”

    Häkkinen Taru Rinnéről beszélt, aki több gokartbajnokságot nyert meg Häkkinennel szemben 1979-től 1982-ig. Ő volt az első nő, aki motoros világbajnokságon, 125 cc-s kategóriában pontot tudott szerezni.

    „De az abszolút elsőszámú (ellenfele) Michael Schumacher volt, ő volt a legkomolyabb.”

    Íme Taru Rinne, a motoros korszakában:

    https://www.instagram.com/p/BRY69rgBHUq/?tagged=tarurinne

    És így fest mostanság (jobb oldalon):

    https://www.instagram.com/p/Bb_wjjznZ2Q/?tagged=tarurinne

    És ilyen volt, mikor Häkkinen és Salo ellen gokartozott (1. Salo, 2. Rinne, 3. Häkkinen):

    https://www.instagram.com/p/BBXMqpVB-Nd/?tagged=tarurinne

     

     

  • Massa tényleg FIA szerepet vállalhat

    Massa tényleg FIA szerepet vállalhat

    Korában már beszámoltunk róla, hogy Felipe Massa szerepet vállalhat az FIA-nél, a Motorsport Világtanácsnál, ez pedig mostanra már elég valószínűvé vált.

    Abu Dhabiban az FIA elnöke, Jean Todt – aki korábban Massa csapatfőnöke is volt – elmondta, hogy ő szívesen dolgozna együtt a frissen visszavonult versenyzővel, mint Brazília képviselője.

    „Brazília szeretne képviselőt küldeni a Motorsport Világtanácsba, a jelöltjük pedig Felipe Massa.” – mondta Todt. „Szóval majd az éves közgyűlésen eldől. Talán más ötleteim is vannak számára. Van még pár nap rá, hogy kiderüljön, érdekli-e.”

    „Emelem kalapom Felipe előtt. Történetesen nem régiben volt a fiam születésnapja. Felipe pedig olyan számomra, mintha a második fiam lenne, nagyszerű srác. Elhagyja az F1-ez. Szomorú, hogy távozik. Még mindig nagyon motivált és biztos vagyok benne, hogy talál majd módot rá, hogy versenyezzen valahol. Ha közre tudna működni a motorsportban, az nagy érték lenne.”

    Massa is elmondta, hogy megfontolja a Todt kínálta lehetőségeket.

    „Van pár ötletem arra, hogy mit fogok csinálni.” – mondta a brazil. „Más dolgokat, talán eljövök majd pár versenyre valami más szerepben és próbálom hasznosítani a tapasztalatomat. Talán kicsit közelebb leszek majd az FIA-hoz. Egy FIA-szerep érdekelne. A tapasztalataim segítségemre vannak, nem csak abban a tekintetben, hogy ismerem a motorsportot, hanem mint versenyző is, aki hosszú ideig versenyzett, gokarttól az F1-ig. Kellene pár megbeszélés (közte és az FIA között), pár ötlet, aztán meglátjuk, hogy alakul.”

  • Előleget kapnak a csapatok a Liberty Mediától

    Előleget kapnak a csapatok a Liberty Mediától

    A Forma-1 tulajdonosai előleget adnak pénzdíjakból a csapatoknak, cserébe, hogy a sport profitja 31 millió fonttal csökkent 2017-ben az előző évhez képest, köszönhetően a már elkezdett újításoknak.

    Niki Lauda aggodalmát fejezte ki a profitcsökkenés kapcsán, a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek azonban nincs gondja ezzel.

    „Az ő modelljük (a Libertyé) teljesen más, mint a korábbi menedzsmenté.” – mondta Horner. „Olyan világban élünk, melyben teljesen helyénvaló, ha a kereskedelmi jogok tulajdonosa szeretné átvenni a sportot. Szóval mindenképpen áldoznak rá.”

    „Ugyanakkor a bevételekre az is hatással volt, hogy Malajzia nem hosszabbított (szerződést az F1-gyel), stb., de szerintem a kereskedelmi jogok tulajdonosa nagylelkű ajánlatot tett arra, hogy gyakorlatilag előre kifizeti a pénzdíjakat, hogy a következő évre ugyanakkor összeg állhasson rendelkezésünkre, mint az idei év elején.”

    Horner azonban hangsúlyozza, hogy elengedhetetlen, hogy magukra igazítsa a dolgokat a Liberty Media, ehhez pedig muszáj némileg pénzt költeni.

    „Nyilvánvaló, hogy átépítettek helyiségeket és elköltöztették az irodákat, ők másként irányítanak, mint Bernie. Bernie egy kereskedő volt, egy one-man show, ami mindig fenntarthatatlanná válik egy idő után, mert lehetetlen volt helyettesíteni.”

    „Úgy gondolom, hogy az új struktúra remélhetőleg profitot hoz majd, de ehhez még egy kis időre van szükség.”

    A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene egyetért Horner szavaival és támogatja a Liberty Mediát.

    „Egy év alapján nem könnyű ítélkezni.” – mondta Arrivabene. „Tudom, hogy december elején prezentálni akarják nekünk a jövőre vonatkozó terveiket. Remélem ez legalább egy hároméves terv lesz.”

    „Szóval idén egy kicsit összefogtunk, egy kicsit. Összefogtunk, hogy támogassuk őket a munkájukban, és hogy felépíthessék a jövőt, de ahogy Christian is mondta, ez még csak az első év volt. Nem könnyű megítélni; még. Le kell ülnünk velük és megnézni az üzleti tervüket a következő évekre, aztán majd már egy tiszta képet látva megítélhetjük, hogy hova is akarunk tartani.”