Címke: F1

  • Massa szerint a Williamst 2018-ban a pilóta választásánál a pénz érdekli

    Massa szerint a Williamst 2018-ban a pilóta választásánál a pénz érdekli

    Felipe Massa már másodszor vonul vissza két egymást követő év után, de most 2017 végén az ő ülése szabad, Lance Stroll mellett a Williamsben. Sokáig Robert Kubica volt az első számú jelölt, de a Pirelli teszt után Abu Dhabiban feltűnt az orosz Formula 2 versenyző Sergey Sirotkin is, aki hirtelen az első számú várományosa lett a pozíciónak.

    A motorsport.com rákérdezett Massánál, hogy meglepte-e az, hogy Kubica kieshetett az esélyesek közül, erre a brazil így válaszolt:
    „A csapat pénzügyi kényszerhelyzetben van, és ez érinti Kubicát is, így ez nem ért meglepetésként. Nem tudom, hogy mi fog történni, nem követem már a csapat dolgait. Más dolgok foglalkoztatnak, és amit csinálok, az már nem az F1.”

    Massát rendre szóra hozzák, hogy a Formula E-ben köthet ki a Forma-1-es karriere után, de elárulta, hogy egyelőre az ilyen irányú tárgyalásai korai fázisban vannak:
    „Egyeztettem már pár istállóval, és bizonyos emberekkel, de még nagyon az elején járunk. Semmi sincs még lezárva, de ez hamar megváltozhat.”

    A 36 éves Massa 269 nagydíjon indult, 11 alkalommal nyert, és 2008-ban harcban állt a bajnoki címért. Ezen eredményeit ma már így látja:
    „Egyedül a világbajnoki cím hiányzik, és azt hiszem, hogy én vagyok az a brazil pilóta, aki a legközelebb jutott hozzá azokon kívül, akik viszont bajnokok lettek. Nincs miért aggódnom, egy elégedett fickó vagyok, és ez a legfontosabb. Sokkal többet kaptam, mint amit elképzeltem a karrierem elején, teljesítettem az álmaimat.”

  • Napi retró: Amikor Alguersuari még nem DJ-skedéssel foglalkozott

    Napi retró: Amikor Alguersuari még nem DJ-skedéssel foglalkozott

    Íme a 16 éves Jaime Alguersuari, még tetoválások nélkül, Formula Renault-s versenyzőként.

    Jaime Alguersuari
    Fotó: Red Bull GEPA pictures/ Thomas Karner

    És így fest Alguersuari, azaz DJ SQUIRE

    https://www.instagram.com/p/BYln5nPhUxm/

     

     

  • Red Bullosok és Hülkenberg: Maradjanak a grid girl-ök!

    Red Bullosok és Hülkenberg: Maradjanak a grid girl-ök!

    Tegnap már beszámoltunk róla, hogy fontolóra vették, hogy a Forma-1-ben ne alkalmazzanak grid girl-öket, vagyis rajtrácslányokat a jövőben, mivel az egy elavult hagyomány, és a mai társadalom nem feltétlenül ért egyet a nők ilyen jellegű „munkavégzésének”.

    A Red Bull versenyzői és Hülkenberg már hangot is adtak véleményüknek az ügyben.

    „Ez is része a sport vonzerejének, gyors autók és gyors lányok.” – mondta nyersen Daniel Ricciardo. „Az, hogy ebben a sportban a férfiak dominálnak, nem azt jelenti, hogy nincs benne helyük a nőknek.”

    „Szerintem a grid girl-ök alkalmazása mindig is jó dolog volt, mindenki számára. Szóval igen, én szeretném, ha maradnának. Maradjanak!”

    Max Verstappen egyetért csapattársa véleményével, és határozottan szeretné, ha maradnának a lányok a rajtrácson.

    Nico Hülkenberg szerint pedig épp eleget fog romlani a versenyzők elé táruló látvány a rajtrácson azzal, hogy Halo lesz az autókon, nem kellene még a nőket is elvenni onnan.

    „Sajnálatos lenne ha elvennék a szemet gyönyörködtető látványt a rajtrácsról.” – mondta a német versenyző. „Jövőre mi lesz helyette? Halo? Ó, anyám…”

    [poll id=”44″]

  • A Williams visszakozik: versenyzők bejelentése csak januárban!

    A Williams visszakozik: versenyzők bejelentése csak januárban!

    Az orosz média teljesen rá volt pörögve, hogy a mai napon bejelentik Sergey Sirotkint, versenyzőként a brit csapathoz. Elviekben sikerült is beelőznie ezen kiválasztási procedúrában Robert Kubica, Daniil Kvyat, Paul di Resta és Pascal Wehrlein elé.

    Eredetileg Kubica volt a leginkább kívánatos versenyző, de Sirotkin sebessége a Pirelli teszten Abu Dhabiban jobb volt. A Williams az egész folyamat alatt végig kitartott azon véleménye mellett, hogy csak a teljesítmény fog számítani. Ezért kapta hétfőn a 2011 óta a visszatérésén dolgozó Robert Kubica azt az információt, hogy már nem ő fő várományosa a versenyzői ülésnek. hogy a volt Toro Rosso pilóta Kvyat lenne a tartalék pilóta.

    Jelenleg tehát minden jel arra mutat, hogy Sirotkin lehet a végleges befutó, de a kisebb részletek terén még egyeztetni kell. A Williams meg továbbra sem akarja elkapkodni a döntését. Mivel már csak pár nap van karácsonyig, úgy határoztak, hogy csak januárban árulják majd el, hogy kik lesznek 2018-ban a csapat pilótái.

  • Hamilton szerint Vettel extrém nyomás alatt volt idén

    Hamilton szerint Vettel extrém nyomás alatt volt idén

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy Sebastian Vettel „extrém nyomás alatt” volt idén.

    Júniusban még szoros volt a csata Vettel és Hamilton között, majd jött a sokat emlegetett azerbajdzsáni eset, mikor Vettel úgy ítélte, hogy Hamilton féktesztelte őt, azért dühében mellé hajtott, heves gesztikulációba kezdett és ráhúzta a kormányt a britre.

    „Seb idegesebbnek mutatkozott idén, mint korábban.” – mondta Hamilton a Stuttgarter Nachrichtennek. „Egyikünk sem Superman, mindenki követ el hibákat extrém nyomás alatt. Van aki előbb, van aki később jut el erre a pontra.”

    „Olyan ez, mint a tenisz. Ha Federer Nadal ellen játszik, az egyik a másik gyengeségére vár, mert már egy fél százalék is elég.”

    A brit versenyző úgy véli, ő jobban teljesít nagy nyomás alatt.

    „Láthatták a szezon végén. Hirtelen nem volt rajtam nyomás (miután bebiztosította bajnoki címét), és nem is voltam olyan jó.” – mondta nevetve. „Ezt a szezont Usain Bolt 100 méteres sprintjéhez hasonlítanám. Gyakran rajtol rosszul, de aztán behozza.”

    Szerinte azonban Vettel jövőre kimászik a gödörből.

    „Feltételezem, hogy jövőre újra erőre kap, de nem aggódom.” – mondta a Mercedes világbajnoka.

  • Hirotoshi Honda megérti Alonso csalódottságát

    Hirotoshi Honda megérti Alonso csalódottságát

    Hirotoshi Honda megérti Fernando Alonso csalódottságát, miután a hároméves McLaren-Honda projekt megbukott.

    „Alonso egy fiatal, intelligens és megnyerő ember.” – mondta a L’Equipe-nek Honda, akinek édesapja, Soichiro Honda alapította a Honda márkát.

    „Megértem a mérhetetlen csalódottságának okát.” – tette hozzá a Mugen alapítója. „Egy versenyző profi karrierje nagyon rövid időszak, így frusztráló ha három évet elveszteget.” – mondta Honda.

    Jövőre a McLaren Renault erőforrásra vált, a Honda pedig a Toro Rossóval dolgozik majd, miközben a japán gyártó eltávolította pozíciójából korábbi F1-es főnökét, Yusuke Hasegawát.

    „Egy dologban biztos vagyok.” – mondta Honda. „A japán kultúra része, hogy küzdeni kell a Forma-1-ben. Lehet, hogy udvariasak vagyunk, de tudunk harcolni. Az apám igazi küzdő volt, aki utált második lenni. Nem sokkal halála után, mikor Senna már nem tudott nyerni, apám a halálos ágyán is reklamált emiatt.”

  • Apja szerint Kubica még mindig harcol a Williams üléséért!

    Apja szerint Kubica még mindig harcol a Williams üléséért!

    Több forrás is hírt adott a héten arról, hogy miközben sokáig a lengyel pilóta tűnt favoritnak, az erősen támogatott Sergey Sirotkin nyerné el a lehetőséget, hogy a Williams pilótája lehessen, köszönhetően annak, hogy jobban szerepelt Abu Dhabiban a Pirelli tesztjén, illetve jelentősen komolyabb összeggel támogatná a csapatot.

    A brit csapat utolsó hivatalos tájékoztatása azonban ennyi: „nem tervezünk bejelentést a napokban.” Mindez annak ellenére, hogy orosz források szerint ma hivatalos bejelentés lenne a Sirotkin üzletről.

    Most Kubica édesapja, Artur Kubica szólalt meg a lengyel táborából, és azt állítja, hogy keményen harcol a versenyzői ülésért. Ennyit mondott a Sportowe Faktynak:
    „Még mindig azért küzdünk, hogy Roberté legyen a Williams ülése. Reménykedünk benne, hogy számunkra kedvező döntés születik. Amennyiben ezt nem jelentik be karácsony előtt, akkor ez legalább azt jelenti, hogy a Williams emberei tovább gondolkodnak. Teszünk lépéseket azért, hogy meggyőzzük őket, és higgyenek Robertben.”

    Ugyan nem említette, hogy ezek milyen konkrét lépések, de elismerte, hogy ahogy Sirotkin esetében is látható, a legnagyobb érv a támogatás mértéke. Pletykák szerint Sirotkin személyesen az orosz elnök Vlagyimir Putyin támogatását is élvezi, és meg lett támogatva 15 millió eurónyi „hozománnyal”, míg Kubica esetében ez az összeg csak 8 millió. Erről az idősebb Kubica ennyit mondott:
    „Persze, hogy számít, hogy egy pilóta mit hoz a csapathoz. Valamikor képességeket, tapasztalatokat, potenciált, és ez a döntő. Más esetben pedig csak a pénz számít.”

    A Sportowe Fakty állítása szerint Kubica csütörtökön Groveban járt, a Williamsnél.

  • Perez szerint okos és bátor döntés a Halo bevezetése

    Perez szerint okos és bátor döntés a Halo bevezetése

    A Force India mexikói versenyzője, Sergio Perez úgy véli, hogy a Halo bevezetése jó döntés az FIA részéről.

    A pilótafülkét védő eszköz alkalmazása jövőre kötelező lesz a Forma-1-ben, ez pedig sokak nemtetszését váltotta ki, beleértve csapatokat, versenyzőket, rajongókat is. Nem beszélve arról, hogy megnehezíti a 2018-as autók tervezését is.

    Mindemellett Perez szerint jó ötlet a Halo kötelezővé tétele.

    „A Halo határozottan rontja az aerodinamikát, de ez igaz mindannyiunk esetében.” – mondta a mexikói. „Ez egy biztonsági dolog. Három-négy verseny alatt hozzászokunk majd. A Forma-1-ben minden nagyon gyorsan változik. Én arra számítok és azt remélem, hogy a következő egy igazán izgalmas év lesz, közelebb kerülnek egymáshoz a csapatok és remélem, hogy két-három verseny után már senki nem beszél majd a Haloról.”

    Perez szerint ha a biztonságról van szó, akkor nincs helye a reklamációnak.

    „Szerintem ez nagyon jó döntés és nagyon bátor döntés volt az FIA részéről. Biztonságra törekszünk és szerintem ez azt mutatja, hogy a versenyzők ezen generációja szorgalmazza a biztonságot és nem csak a Forma-1, hanem más kategóriák esetében is. Ha lett volna Halo már az elmúlt 10 évben is, sok életet menthettünk volna meg a sportban. Ez olyasvalami, amire más sportok büszkék lennének. Bár nekem sem teszik a kinézete, de megéri.”

  • Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Hol telel Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többi pilóta?

    Miután befejeződtek a tesztek Abu Dhabiban, elhallgattak a motorok. A versenyzők azonban nem lustálkodhatnak teljesen február 26-ig, amikor 2018-ban megkezdődnek a szezon előtti tesztek. A rajongók körében ilyenkor mindig felmerül egy kérdés: Mégis mit csinálnak a pilóták szezon után? Mind a 20 versenyző eltűnik, a világ négy égtája felé. Nézzük végig, hova tűnik el Hamilton, Alonso, Räikkönen és a többiek.

    Lewis Hamilton kifejezetten örül a szabadidejének, miután rengeteg szponzori kört letudott gyorsan az immáron négyszeres világbajnok. Ő Észak-Amerikába utazik ezután: „Minden évben ugyanoda megyek, a fel, a hegyekbe. Ott vannak velem a kutyáim, a hóban járok, ahol minden nagyon csendes és békés. A legtöbb időt a kandalló előtt töltöm. Elmegyünk síelni, megnézünk pár filmet, és tv-sorozatot. Még soha nem láttam egyetlen részt se a Trónok Harcából. A barátaim, és különösen az öcsém azonban hatalmas rajongók. Azt hiszem, télen ezekkel elleszek.”

    Sebastian Vettel Abu Dhabiban erre a kérdésre így válaszolt: „Nagyjából ugyanazt csinálom majd, amit a legtöbb ember: ünneplek a családdal és a barátokkal. Élvezni fogom azt, hogy hosszabb időt otthon tölthetek.”

    Valtteri Bottas is hazájában Finnországban tölti el majd a legtöbb időt, ugyanakkor otthonában, Monacoban már most megkezdte az edzéseket.

    Daniel Ricciardo a szezonzáró után egyből egy PR eseményre utazott Bakuba, majd onnan ment haza Monacoba. Ezt követően Angliába utazott, hiszen sok a teendő a következő szezon előtt, és terv szerint a Red Bullal fog karácsonyozni is. Ezt követő terveiről Ricciardo ennyit árult el: „Ezt követően lesz némi szabadidőm. Nyugat-Ausztráliába akarok eljutni, majd egy ideig nem akarok repülőgépet látni. Utána Brendon Hartley esküvőjére leszek hivatalos. Végül, a haverjaim valahol béreltek egy házat, és remélem hogy olyan helyen, ahol igazán rossz a térerő!”

    Max Verstappen Monte Carloban edz, de meglátogatta már az európai ExxonMobil központot Brüsszelben. Daniel Ricciardoval pedig a Red Bull Racing bázisán forgattak egy vicces videót, ahol Ricciardo volt a télapó, Verstappen pedig a manó.

    Sergio Perez otthon, Mexikóban tölti az ünnepeket. Már pózolt a kutyáival, a jól megtömött karácsonyfája mellett, amihez ennyit írt: „Azt állítják, hogy készen állnak az ünnepekre.”

    https://www.facebook.com/sergioperezf1/photos/a.10151901549833043.1073741829.128555773042/10155425444178043/?type=3&theater

    Esteban Ocon a francia motorsport szövetség, az FFSA kitüntetését, az Aranykormányt kapta meg.

    https://www.instagram.com/p/BcmaPilFPOz

    Carlos Sainz előbb Enstoneban töltött el némi időt a Renault gyárban, majd hazament ünnepelni Spanyolországba a családjával.

    https://www.instagram.com/p/BcZz1USBmw4

    A versenymentes időszak azt is jelenti, hogy olyan dolgok is elvégezhetők, amik el lettek halasztva eddig. Mint például felkeresni egy fogorvost. Erről posztolt egy képet Nico Hülkenberg, de egyébként ő is sűrűn mutatkozik mostanában a Renault gyárában.

    A visszavonult Felipe Massa igazán nyugdíjas dolgot csinál: az 1971-es évjáratú FIAT 500-asán dolgozik, a menő kisautó brazil színeket kapott. Massa az ünnepeket megosztva tölti São Paulo és Monaco között.

    https://www.instagram.com/p/BcprnC1AgEk

    Lance Stroll Kanadába utazott, és a családjával tölti az ünnepeket.

    Romain Grosjean feleségével Marionnal kiadtak egy szakácskönyvet, elment síelni, ezen a héten a Jaguar francia importőrénél vendégeskedik, és rákos gyermekeket látogat meg.

    Fernando Alonso nem nyugszik, és számtalan kört tesz meg a saját gokartpályáján, miközben már járt Wokingban a McLarennél a 2018-as versenygépének az üléspróbáján.

    Stoffel Vandoorne is ott járt ahol Alonso, és már elemzi is a szimulátorban a 2018-as versenyautójának az adatait: „Mindenki a gyárban már nagoyn várja 2018-at, már nagyon rákészültünk a tesztekre Barcelonában.”
    Miután itt végzett, Vandoorne ezután elutazott a belga barátaihoz bulikázni.

    A Toro Rosso versenyző Pierre Gasly a Dubajban található egyik hotelről ugrott le ejtőernyővel.

    Brendon Hartley és kedvese Sarah az esküvőjükre készülnek. Július óta jártak jegyben.

    Kimi Räikkönen Maranellóban járt a Ferrarinál, egy Shell rendezvényen, onnan utazott Finnországba, megünnepelni az állam 100 éves függetlenségét. Ezt követően Svájcban is hógokartozhatott a Shell meghívottjai ellen, tehát ő sem maradt versengés nélkül a téli szünetre…

  • Napi retró: Megidézzük a nyarat – GP2-esek a mogyoródi Aquarénában!

    Napi retró: Megidézzük a nyarat – GP2-esek a mogyoródi Aquarénában!

    Timo Glock, Lucas di Grassi, Kazuki Nakajima, Luca Filippi, Giorgio Pantano és Pastor Maldonado 2007-ben, még GP2-es versenyzőkként ellátogattak a Hungaroring szomszédságában lévő Aquarénába.

    Aquaréna
    Fotó: Alastair Staley/GP2 Series Media Service
    Aquaréna
    Fotó: Alastair Staley/GP2 Series Media Service
    Aquaréna
    Fotó: Alastair Staley/GP2 Series Media Service