Címke: F1

  • Távozott Räikkönen versenymérnöke

    Távozott Räikkönen versenymérnöke

    Kimi Räikkönen versenymérnöke, David Grenwood távozott a Ferraritól.

    A szakember 2015-ben csatlakozott a Ferrarihoz, korábban a BAR Hondánál, majd a Marussiánál dolgozott.

    Úgy tudni, hogy Greenwood, aki három szezon során dolgozott együtt Räikkönennel, a Manor WEC projektjéhez csatlakozik, ezért távozott az olasz istállótól.

    A Ferrari még nem döntött arról, hogy ki kerül majd a mérnök helyére.

    Más változások is vannak azonban a maranellói gárdánál. Diego Ioverno műveleti vezető, aki eddig pitwallon tevékenykedett, nem utazik többet a csapattal, helyette a gyárban fog dolgozni.
    Az még nem eldöntött, hogy konkrét helyettese lesz-e, vagy a többi mérnök között osztják majd fel Ioverno szerepkörét.

  • Massa szerint idén is beáll Hamilton mögé a Mercedes

    Massa szerint idén is beáll Hamilton mögé a Mercedes

    A most visszavonult Felipe Massa úgy véli, hogy 2018-ban is Lewis Hamilton mögé fog beállni a Mercedes, és Bottas alulmarad.

    Hamilton 2017-ben megnyerte a bajnokságot, csapattársa, Valtteri Bottas a harmadik helyen zárt, 58 pontnyi lemaradással a világbajnok mögött.

    A Mercedes azt vallja, hogy hagyja versenyzőit egymással is csatázni, Massa azonban, aki 2008-ban majdnem legyőzte Hamiltont, és Bottas csapattársa is volt, úgy gondolja, hogy a Mercedes a következő szezonban is Hamiltont fogja segíteni.

    „A csapat teljesen az ő oldalán lesz, 100%.” – mondta Massa az Autosportnak. „Szóval nem lesz úgy gondja a csapattársával, mint volt korábban (Nico Rosberggel). Nagyon sok dolog az ő oldalán van, és neki csak saját magát kell egyre jobbá és jobbá tenni.”

    2017-ben noha Hamilton számára a szezon eleje nehézkesen alakult, fordítani tudott és a szezon második felében sorra nyerte a versenyeket, ami negyedik bajnoki címének megszerzéséhez vezetett.

    „Hamilton tökéletes munkát végzett.” – mondja Massa. „A szezon elején voltak problémái. Nem volt meg a tempója, kicsit küszködött az autóval, de azt hiszem, ezt megoldották. Igazán nagyszerű munkát végzett (Hamilton) és élvezte a versenyzést. Szóval kihozta ebből a legjobbat. Mindent megérdemel, amit sikerült elérnie. Olyan versenyzővé alakította magát, akinek nincs semmi vesztenivalója, a történelem bármelyik versenyzőjéhez viszonyítva.”

  • A szponzorok a Force India névváltását sürgetik

    A szponzorok a Force India névváltását sürgetik

    A szponzorok már komoly nyomást gyakorolnak a Force India csapatra, hogy ideje lenne véghezvinni a tervezett névváltoztatást.

    Már hónapokkal ezelőtt eldöntötte a csapat vezetése, hogy olyan névre váltanak, mely nemzetközibb, így a szponzorok számára is kedvezőbb.

    Az első, elég határozott elképzelés a „Force One” volt, ezt azonban később elvetették, mivel az túlzottan hasonlít széria nevére, az Forma-1-re, főleg ha rövidítik: F1. További érv volt, hogy számos már cég is van az Egyesült Királyságban, melynek ez a neve, vagy legalábbis szerepel a nevében ez a szóösszetétel.

    A Force India vezérigazgatója, Otmar Szafnauer elismeri, hogy a leendő szponzorok most már tűkön ülve várják, hogy az „India” szó eltűnjön a csapat nevéből.

    „Igen, pár potenciális szponzor jelezte, hogy ha nem váltunk (nevet), akkor nincs megállapodás.” – mondta Szafnauer a The Citizennek. „Úgy hiszem, úgy vannak vele, hogy ha szponzorálnak egy csapatot, akkor az a csapat ne kötődjön túlzottan egy adott országhoz.”

    Szafnauer szerint még az sem kizárt, hogy nem csak az „India” szó tűnik majd el a csapat nevéből, hanem a „Force” is.

    A hivatalos névváltoztatáshoz azonban az F1 Bizottság és a többi csapat jóváhagyása is szükséges.

  • Nőtt a Forma-1 nézettsége 2017-ben

    Nőtt a Forma-1 nézettsége 2017-ben

    A Forma-1 tavaly kapott új tulajdonost a Liberty Media „személyében”, így a Bernie Ecclestone érával némileg ellentétben, rohamosan fejleszteni kezdték a digitális platformokat.

    2017-ben javult is az F1 teljesítménye a közösségi oldalak, valamint a televíziós és digitális megtekintések esetében is.

    A sport közleményben számolt be róla, a 2017-es szezon 11,9 millió követővel zárták a Facebook, Twitter, Instagram és YouTube csatornák által. Ez pedig 54,9%-kal több, mint 2016-ban volt.

    A videós tartalmak remekül szerepeltek Twitteren; több, mint 64 millió megtekintés született, ami az előző évi számhoz képest 165%-os növekedés. A Forma-1 Instagram követői is közel megduplázódtak, már 3,8 millióan vannak. De még így is van hova fejlődni, hiszen Lewis Hamilton egymaga 5,7 millió követővel bír Instán.

    A televíziós nézettség is nőtt a top 20 piacon: 6,2%-os emelkedéssel 1,4 milliárdra nőtt.
    A legnagyobb növekedést Olaszország produkálta, 19,1%-kal, majd következik Brazília 13,4%-kal.

    A helyszíni közönség összesen, globálisan 1%-kal nőtt, úgy, hogy egyel kevesebb futam volt, mint 2016-ban.

    „2017-ben 352,3 millió egyén kapcsolta be a tévéjét legalább egyszer, hogy F1-et nézzen. 2010 óta ez az első alkalom, hogy ez a mérőszám nem csökkent.” – közölte a Forma-1.

    A legnagyobb televíziós piac továbbra is Brazília, több, mint 76 millió nézővel, bár ez a szám most 1,8%-kal kevesebb a korábbinál.

    „Az elmúlt szezonban tett erőfeszítéseink középpontjában az volt, hogy fokozzuk a rajongók élményeit a különféle platformok segítségével, és biztató látni a rajongók Forma-1 iránti elköteleződését szerte a világon.” – mondta a Sean Bratches kereskedelmi vezető.

  • Peter Sauber elkeseredett volt a csapata küzdelmét és nehézségeit látva

    Peter Sauber elkeseredett volt a csapata küzdelmét és nehézségeit látva

    Ugyan Sauber úrnak már semmi érdekeltsége nincs a nevével fémjelzett csapatban, attól még ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelnék az istállóval kapcsolatos fejlemények. A 74 éves korábbi csapattulajdonos visszavonult már a sportágból, de a szíve egy része továbbra is az F1-ben, és a svájci csapatnál maradt. Az, hogy a Sauber egyre inkább hátrább került az elmúlt években, őt sem tették boldoggá:
    „Elismerem, fájt. Legalább a középmezőnyben kellett volna lennünk, és erre meg is lett volna a lehetőség.”

    Miközben szomorúan látja azt, hogy volt csapata milyen kevés eredményt ért el, Peter Sauber már örül annak, hogy semmi köze a Hinwilben székelő alakulathoz. Arra viszont büszke, hogy mit hagyott örökül, amikor 1993-ban belépett a Forma-1-be:
    „Fontos volt, hogy eltávolodjak, ami nem is esett anynira nehezemre, mert az azt megelőző két év sokat kivett belőlem. Svájci csapatként túlélni 25 évet a Forma-1-ben egy lehetetlen küldetés. Ma már a Sauber a negyedik legrégibb csapat a rajtrácson, olyanok mellett, mint a Ferrari, Williams, vagy a McLaren.”

    Peter nem hisz abban, hogy a csapat együttműködése az Alfa Romeoval az anyagiakon kívül azt eredményezné, hogy eltűnne a Sauber név is a Forma-1-ből:
    „Nem hiszem, hogy ez bekövetkezne. Talán Olaszországban ez bekövetkezhet, hiszen ott az Alfa Romeo név érzelmeket korbácsol fel. Emiatt a Sauber név nem kerül a hátsó ülésre, éppen hogy úgy gondolom, hogy az Alfa Romeo egyértelműen kifejezte az elismerését. A csapat szemszögéből nézve viszont kifejezetten szerencsés az, hogy az egészet Sergio Marchionne intézte, akinek komoly hírneve lett az autóiparban.”

  • Újabb holland tehetség kopogtat a Forma-1 ajtaján

    Újabb holland tehetség kopogtat a Forma-1 ajtaján

    Nyck de Vries, a 22 éves holland tehetség az Nrcl.nl holland lapnak adott egy hosszab hangvételű interjút, ebből szemezgettünk.

    „…Még gokartoztam, amikor Lewis Hamilton megkapta a lehetőséget, hogy debütáljon a Forma-1-ben. Hirtelen szupersztár lett, már a második évében világbajnoki címet nyert. Ennek következményeképp több csapat is elkezdett fiatal versneyzők után nézni. Jól ment ekkor a versenyzés számomra, így választhattunk, hogy melyik csapattal kötök szerződést. A Red Bullal és a Ferrarival is tárgyaltunk, de Dino Chiesa révén Anthony Hamilton lett a menedzserem és a McLaren kötelékébe kerültem.”

    „2009-ben az Olasz Nagydíj helyszínén tárgyaltunk először a McLarennel. Martin Whitmarsh csapatfőnök, Anthony Lewis, az édesapám és én is jelen voltunk. Ezután meghívtak minket Wokingba és éreztették, hogy velünk akarnak dolgozni.”

    „…Később nézeteltérés bontakozott ki Martin Whitmarsh és Ron Dennis között az F1-es csapat teljesítményével kapcsolatban, én pedig oldalvonalon kívülre kerültem. A kettejük politikai harcának vesztesévé váltam.”

    „Ez volt az első alkalom, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi történik körülöttem. Nem voltam tini, valójában barátaim sem voltak. Az autósport szűk kötelékében mozgolódtam. Úgy éreztem, kimarad valami az életemből. Mindenki egyetemre ment, diplomát szerzett. Kevesebbnek éreztem magam. Mindig azt kérdezik, hogy mit tanulsz. Ha azt mondod, hogy semmit, hülyének fognak nézni. Mára ezen sikerült túltennem magam.”

    „…2016-ban a GP3-as ART versenyzője lettem, miközben a McLaren nehéz időket élt meg a Forma-1-ben. Az ART csapatnál a tulajdonos saját protezsáltja, Charles Leclerc mellett versenyeztem.”

    „2016 végén érkezett Zak Brown a McLarenhez Ron Dennis helyére, neki pedig megvolt a saját fiatal versenyzője Lando Norris személyében. Norris édesapja anyagi támogatást kínált a McLarennek, az én hátterem pedig szétesett.”

    „2017-re a Forma-2 volt a célom, de úgy készültem, hogy anyagi okok miatt elképzelhető, hogy ez nem fog összejönni. Teszteltem a DTM-ben és kishíján Formula E versenyen is indultam. Nagyon későn jött a Rapax ajánlata, amivel végül az F2-ben tudtam indulni.”

    „Úgy érzem közel a maximumot hoztam ki a csomagból, Monacóban nyerni is tudtam. Szezon közben csapatot váltottam (Racing Engineering), 2018-ra pedig sikerült megállapodni a Premával, ami újjáélesztette a karrierem.”

    „Hálás vagyok a McLaren által kapott lehetőségekért. Nélkülük nem tartanék ott, ahol most vagyok. Továbbra is a család tagjának érzem magam, többet teszek értük mint valaha. Nem hibáztatom őket, a saját balszerencsém, hogy a csúcson kerültem hozzájuk, a mostani évek pedig nagyon nehezek voltak számukra. Az F1-es teljesítményük nagyon leesett, ami az egész vállalatra hatással volt, én pedig a történések áldozatává váltam.”

    „…A versenyzés világa politikáról és a megfelelő háttéremberek támogatásáról szól. Hálás vagyok a lehetőségekért, amik adódtak, de balszerencsében is részem volt. Jelenleg azonban a lehető legjobb helyzetből várhatom a következő szezont és az ezt követő éveket.”

    „100%-ig Forma-1-es szintűnek érzem magam: egy kategóriába tartozom a Sainz, Kvjat, Gasly és Ocon csoporttal. Versenyeztem ellenük és meg is vertem őket.”

    „Idén bajnok akarok lenni a Forma-2-ben, ami felerősítheti a lehetőségeimet. Gasly, Vandoorne és Palmer lettek az elmúlt évek bajnokai és mind ott vannak (Palmer már csak volt) a Forma-1-es mezőnyben.”

    De Vries-zel a Racingline.hu is készített interjút még az Osztrák Nagydíjon, aki esetleg akkor lemaradt volna, ide kattintva olvashatja a holland versenyzővel készült beszélgetésünket.

     

  • Félő, hogy a Ferrari tud F1 nélkül élni

    Félő, hogy a Ferrari tud F1 nélkül élni

    Bernie Ecclestone szerint komolyan kell venni a Ferrari fenyegetését, miszerint 2020 után kiszállnak a Forma-1-ből, ha a Liberty Media most vázolt motorszabályai életbe lépnek.

    „Luca di Montezemolót nem kellett komolyan venni, mert a motorsport volt az élete.” – mondta Ecclestone. „De Sergio (Marchionne) tud F1 nélkül élni. Őt csak az üzlet érdekli. Ha Marchionnénak nem tetszik, amit lát, akkor abbahagyja.”

    „Tartok tőle, hogy a Ferrari tud élni Forma-1 nélkül, és fordítva.”

    Az F1 korábbi „ura” azonban elismerését fejezte ki abban a tekintetbe, hogy televíziós és helyszíni nézőszámok növekedtek 2017-ben.

    „A Ferrari-Mercedes csata mozgósította a rajongókat.” – mondta.”Igazából elnézést kérek a promóterekről, mert fizettek a régi a Forma-1-ért, de csak Mercedes győzelmet kaptak. Most viszont újra értéket kapnak a pénzükért.”

    Ecclestone elmondta azt is, hogy szerinte mitől lett 2017-ben versenyképesebb a Ferrari.

    „Elég okosak voltak ahhoz, hogy körülnézzenek a többi csapatnál és jó embereket szereztek.”

    „A Mercedes három csapatnak szállít. Aki ugyanazt teszi, mint a Mercedes, az sikeres lesz.”

  • Todt: Globális motorok kellenek

    Todt: Globális motorok kellenek

    Az FIA elnöke, Jean Todt úgy véli, hogy a Forma-1-nek fontolóra kellene vennie, hogy „globális motorokat” fejlesszen. Ez azt jelentené, hogy az erőforrás néhány eleme több más nyitott karosszériás bajnokságban is használható lenne, így például IndyCarban, de hasonló „közösködés” alakulhatna ki a rali, a túraautó és a sportautós sorozatok között is.

    Ennek az ötlete már 2009-ben felmerült. Az FIA megbízta a brit mérnöki tanácsadó céget, a Ricardót, hogy elemezze ki, milyen közös elemek lehetnek a szériák szabályrendszerében. Végül azonban nem sokra jutottak a témában, mivel a szériák szervezői kételkedtek ennek praktikumában és tartottak a költségektől.

    „Jelenleg a motorsport minden kategóriájának saját szabályzása van.” – mondta Todt. „Talán meg kellene próbálni némi szinergiát találni köztük.”

    A Liberty Media már vázolta terveit a 2021-től érvényes motorszabályokra. Céljuk, hogy az erőforrások ne legyenek túl bonyolultak, és kontroll alatt tudják tartani a költségeket. Todt szerint azonban még többet lehetne spórolni ha az F1 hajlandó lenne a saját versenyeiken túl is gondolkodni.

    „Talán azt kellene mondani, ami persze nem egyszerű, hogy ‘tudnánk-e használni ezeket az erőforrásokat más motorsport kategóriákban is’?”

    Todt szerint ez szimpatikus lehet az LMP1-es kategória számára is.

    Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyire áll ez szemben a Liberty érdekeivel, illetve többen azt is feltételezik, hogy ez talán Todt korábbi csapatának, a Ferrarinak a malmára hajtaná a vizet, mivel az már amúgy is ellenkezett a Liberty tervei ellen, és a kiszállással fenyegetnek.

  • Napi retró: A 10 éves Lewis Hamilton

    Napi retró: A 10 éves Lewis Hamilton

    Lewis Hamilton kisfiúként, 1995 decemberében, még gokartosként.

    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images

  • Ecclestone szerint nem akarják már őt versenyen látni

    Ecclestone szerint nem akarják már őt versenyen látni

    Bernie Ecclestone azt állítja, hogy nem lesz jelen föbb Forma-1-es futamon.

    2017 volt évtizedek óta az első év, hogy nem Ecclestone állt a sport élén, de néhány versenyre azért kilátogatott. Elmondása szerint azonban idén ez már nem így lesz.

    „Az az érzésem, hogy az utódaim nem akarnak engem a pályán látni többé.” – mondta Ecclestone az Auto Motor und Sportnak.

    Ennek ellenére azonban azt állítja, hogy nem érez kesrűséget a Liberty Media iránt.

    „Épp ellenkezőleg. Büszke vagyok a Forma-1-re és azt akarom, hogy jó legyen.”

    Bár az nem tetszik neki, hogy az amerikai cég ilyen nagy mértékben foglalkozik az F1 marketingjével.

    „Fontos, hogy a csapatok értékesítsék magukat, és hogy a promóterek promótálják az eseményüket.” – mondta Mr. E. „Ha a FOM beszáll harmadik félként, az csak zavart okoz.”

    Mindemellett Ecclestone azon motorgyártók oldalán áll, akik ellenzik a Liberty Media előzetesen felvázolt, 2021-től életbe lépő motorszabályokat.

    „Én kihajítottam volna ezeket a mostani motorokat. Katasztrófa attól a naptól kezdve, hogy bevezetésre kerültek. De két évvel ezelőtt mondtam a csapatoknak, hogy megtarthatják az átkozott motort, ha növelik az üzemanyag-áramlást és üzemanyag mennyiséget.”