Címke: F1

  • Vettel: Talán többünk is követi majd Alonsót

    Vettel: Talán többünk is követi majd Alonsót

    Sebastian Vettel elhintette, hogy talán ő is követi majd Alonso példáját és kipróbálja magát máshol is, az F1-en kívül.

    Alonso utolsó versenyét futotta az F1-ben az Abu Dhabi Nagydíjon, a 11. helyen zárt. Jövőre versenyez a WEC-ben és az Indy500-ra is visszatér.

    Vettel, Alonso és Hamilton a leintés után közösen ünnepeltek és „fánkoztak” a célegyenesben.

    „Nyilván Lewis nyert, még ha nehéz is, de el kell fogadni, hogy ez az ő éve volt” – kezdte Vettel. „Gratuláltam neki a levezető körben. Próbáltam mutatni, hogy csináljuk pár fánkot együtt. Nem biztos, hogy megértette, mert a nyolcas kanyarban nem igazán értettük meg egymást. De aztán, a célegyenesben mintha ugyanarra gondoltunk volna. Fernando is csatlakozott az utolsó versenyén, ez szép pillanat volt, főleg, hogy milyen nehéz időket élt meg.”

    Vettel kifejezte Alonso iránti tiszteletét, sőt fel is vetette, hogy útjaik akár még keresztezhetik egymást: „Szerintem soha senki nem kérdőjelezte meg a képességeit. Érdekes lesz látni, mire megy majd az évek során. Talán páran közülünk is csatlakoznak majd hozzá, akármit is csinál a jövőben. Mindannyian öregszünk. De szerintem mi még jól megvagyunk itt, szóval előremehet és kipróbálhatja a dolgot.”

  • Alguersuari úgy érzi, Alonso nem kedvelte őt

    Alguersuari úgy érzi, Alonso nem kedvelte őt

    Az egykori Forma-1-es versenyző, Jaime Alguersuari 2011-ben volt utoljára az F1-es mezőny tagja. Miután a Toro Rosso megvált tőle, a Pirelli F1-es tesztpilótája lett, majd a Formula E-be igazolt. A szezont azonban egészségügyi okokra hivatkozva már nem fejezte be, és itt véget is ért versenyzői pályafutása.

    Alguersuari ettől fogva zenei karrierjére fókuszál, és immáron DJ Squire néven ismerik, mostanság pedig önéletrajzi könyvén dolgozik, mely várhatóan 2019 márciusában jelenik majd meg Spanyolországban.

    Az El Confidencialnak adott interjújában elmondta, hogy mikor megérkezett a Forma-1-be, honfitársa, Fernando Alonso nem fogadta őt túl lelkesen őt.

    „Nem volt kapcsolatom vele, a kötelezőt megtettük: köszöntünk egymásnak, összeálltunk a fényképekhez.” – mondta Alguersuari. „Nem éreztem úgy, hogy örülne nekem. Az egyetlen közeledése irányomba, amire emlékszem, mikor Magyarországon voltam, az első versenyemen, kezet fogott velem és szerencsét kívánt.”

    A Toro Rossotól való menesztését „rablásnak” élte meg, de hozzátette: „elfogadtam és lapoztam”.

    Azt is elmondta, hogy utána már nem akart visszatérni az F1 világába.

    „Van jobb dolgom is (…) A gyűlölködés, bosszú és rosszindulat nem vezet sehová. Akik rosszul bántak velem csak jobbá és erősebbé tettek.”

    Alguersuari szerint sok versenyzőnek üldözési mániája van, ahogy akkoriban neki is.

    „Ma már ha a pár évvel ezelőtti megnyilvánulásaimra gondolok, szégyellem magam. Persze nem akartam én így viselkedni, de nem tudtam, hogyan kell kezelni egyes dolgokat és erősnek kellett lennem, különben nem tudtam volna megemészteni, egy szükségszerű viselkedés volt.”

    A spanyol, aki most már DJ, azt is elárulta, hogy már nem is követi a Forma-1-et.

    „Ez nagyon szomorú, mert ha nincs jó szponzor, akkor sok jó versenyző kívül reked, míg olyanok, akik csak feleolyan tehetségesek, ott vannak és versenyeznek, pusztán azért, mert fedezni tudják a büdzsé negyedét. Az ilyenek miatt nem nézem már a Forma-1-et.”

    https://www.instagram.com/p/BnZF6EIhoEJ/

  • Szavazások: Keressük az év F1-es legjeit!

    Szavazások: Keressük az év F1-es legjeit!

    Véget ért a 2018-as F1-es szezon is, így aztán ismét kíváncsiak vagyunk, hogy a pontoktól függetlenül kiket láttak a Racingline.hu olvasói a legjobbnak, vagy épp a legrosszabbnak. Alább találtok hát pár szavazást, melyekhez csak annyi instrukciót adunk, hogy próbáljatok meg nem szimpátia alapján voksolni. 😉

    [poll id=”94″]

    [poll id=”96″]

    [poll id=”97″]

    [poll id=”98″]

    [poll id=”99″]

  • Hamilton elárulta, miért kezdett vetkőzni a dobogón

    Hamilton elárulta, miért kezdett vetkőzni a dobogón

    Lewis Hamilton elmondta, azért vetkőzött le derékig az Abu Dhabi Nagydíj dobogóján, mert meg akarta mutatni „Still I Rise” tetoválását.

    „Mindig is meg szerettem volna tenni.” – mondta Hamilton. „Meg akartam mutatni a ‘Still I Rise’-t és szerintem ez volt a tökéletes pillanat erre, mivel ez igazán mutatja, milyen volt ez az év.

    Hamilton elmondta, hogy Maya Angelou azonos című verséből inspirálódott, valamint Billy Monger Formula 3-as versenyző is motiválta, aki az után tért vissza a versenyzéshez, hogy tavaly egy F4-es baleset következtében mindkét lábát elvesztette.

    „Szeretném ajánlani mindenkinek, aki nem ismeri a ‘Still I Rise’-t, ez egy vers, olvassátok el.” – mondta Hamilton. „Mindenkire illik, aki megbotlik, vagy elbukik.”

    „Mint Billy Monger, ő egy inspiráció volt számomra idén, mi biztosan furcsa számára, hiszen talán ő meg felnéz rám, abban a tekintetben, hogy szeretne bekerülni a Forma-1-be. De amit ő tett, és még oly sokan, akik nehéz időkön mentek át, az igazán az, amiről a ‘Still I Rise’ szól.”

    „Megpróbálok szószólója lenni annak, ami kapcsán megtehetem. Ezért tettem.”

    A 2014-ben elhunyt író- és költőnő, Maya Angelou Still I Rise című versét alább olvashatjátok.

  • Így zárult a 2018-as Forma-1-es szezon

    Így zárult a 2018-as Forma-1-es szezon

    Véget ért a 2018-as Forma-1-es szezon. A 21 versenyes évad bajnoki címét már két futammal korábban megszerezte Lewis Hamilton. A második pozícióban Sebastian Vettel zárt, 88 pont lemaradással. A pontverseny harmadik helyén pedig Kimi Räikkönen zárt.

    A top három csapat (Mercedes, Ferrari, Red Bull) versenyzői után a legtöbb pontot Nico Hülkenberg gyűjtötte.

    A visszavonuló Fernando Alonso 50 ponttal zárta utolsó Forma-1-es versenyét.

    A tabella legalján Szergej Szirotkin zárt, aki egy pontot szerzett.

    A konstruktőri bajnokságot idén is a Mercedes nyerte, őket a Ferrari és a Red Bull követi. A „best of the rest”, vagyis a top 3 utániak között a legjobb a Renault lett, ehhez mondjuk az is kellett, hogy szezon közben a Force India tulajdonosváltása miatt az addig megszerzett pontjaik törölve lettek. A Force India azonban ezzel együtt sem lett utolsó, végül a 7. pozícióban zártak.
    A szezon leggyengébb csapata kétségkívül a Williams lett…

    A bajnokság végeredménye – versenyzők

    1 Lewis Hamilton 408
    2 Sebastian Vettel 320
    3 Kimi Räikkönen 251
    4 Max Verstappen 249
    5 Valtteri Bottas 247
    6 Daniel Ricciardo 170
    7 Nico Hulkenberg 69
    8 Sergio Perez 62
    9 Kevin Magnussen 56
    10 Carlos Sainz 53
    11 Fernando Alonso 50
    12 Esteban Ocon 49
    13 Charles Leclerc 39
    14 Romain Grosjean 37
    15 Pierre Gasly 29
    16 Stoffel Vandoorne 12
    17 Marcus Ericsson 9
    18 Lance Stroll 6
    19 Brendon Hartley 4
    20 Sergey Sirotkin 1

     

    A bajnokság végeredménye – konstruktőrök

    1 MERCEDES 655
    2 FERRARI 571
    3 RED BULL RACING TAG HEUER 419
    4 RENAULT 122
    5 HAAS FERRARI 93
    6 MCLAREN RENAULT 62
    7 FORCE INDIA MERCEDES 52
    8 SAUBER FERRARI 48
    9 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    10 WILLIAMS MERCEDES 7
    kizárva FORCE INDIA SAHARA 0
  • Abu Dhabi Nagydíj: Hamilton nyerte a szezonzárót is

    Abu Dhabi Nagydíj: Hamilton nyerte a szezonzárót is

    A már ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, megkoronázva ezzel karrierje egyik legsikeresebb szezonját.

    A 33 éves versenyzőnek ez volt az idei 11., és pályafutása 73. futamgyőzelme, Abu-Dzabiban negyedszer állhatott a dobogó felső fokára.

    A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett, harmadikként pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba.

    A rajtot nagyobb probléma nélkül „túlélte” a mezőny, azonban még az első körben megtörtént a szezon egyik leglátványosabb balesete: Nico Hülkenberg (Renault) csatázott Romain Grosjeannal (Haas), és az egyik kanyarban a Renault jobb hátsó kereke összeért a Haas bal első abroncsával, aminek következtében Hülkenberg autója kétszer megpördült a tengelye körül, s végül fejjel lefelé állt meg a pályát övező gumifalban. A német pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de a biztonsági autónak a pályára kellett hajtania a mentés idejére.

    A Safety Car a negyedik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend a dobogós helyeken Hamilton, Bottas, Vettel volt.

    A hetedik körben a finn Kimi Räikkönen Ferrarija műszaki hiba miatt a célegyenesben megállt, így a 2007-es világbajnoknak nem sikerült jó eredménnyel búcsúznia az olasz csapattól. A műszaki mentés ideje alatt Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, és ötödiknek tért vissza a pályára.

    Vettel a 16., Bottas pedig a 17. körben kapta meg a friss abroncsokat, és az élmezőnyben a sorrend nem változott, igaz, ideiglenesen az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) vette át a vezetést, mivel ő csak a 34. körben állt ki kerékcserére.

    Vettel a 35. körben utolérte és meg is előzte a hibázó Bottast, ezzel feljött Hamilton mögé a második helyre. Bottast rövidesen Verstappen is beérte, és egy agresszív manőverrel elment mellette, majd a másik Red Bull-lal Ricciardo is lehagyta a finnt.

    Tíz körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Verstappen volt az első három sorrendje, s ez a leintésig már nem változott.

    A kétszeres világbajnok Fernando Alonso egy 11. hellyel búcsúzott a McLarentől és a Forma-1-től, a 37 éves spanyol pilótának ugyanis ez, pályafutása 312. futama volt az utolsó az F1-ben.

    A levezető körön Hamilton és Vettel „közrefogta” Alonsót, a három versenyautó egyszerre fordult be a célegyenesbe, ahol aztán mindhárom pilóta gumiégetéssel ünnepelt.

    A Forma-1-es vb következő idénye jövő márciusban startol Ausztráliában.

     

  • A Brexit hatással lehet az F1-es csapatok sorsára

    A Brexit hatással lehet az F1-es csapatok sorsára

    A brit bázissal rendelkező csapatok csapatvezetői jelezték, hogy a Brexit (az Egyesült Királyság esetleges kilépése az Európai Unióból) hatással lehet rájuk is.

    Nagy-Britannia kész aláírni a szerződést arról, hogy kilépnek az EU-ból. Az azonban jelentősen befolyásolhatja az F1-es csapatok életét is, hogy a kilépés miként befolyásolja majd az emberek és áruk szabad áramlását.

    „Nagyon figyelemmel kísérjük ezt, mert a Mercedesnek nagy üzeme van az Egyesült Királyságban.” – mondta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Motorsport részlegünkön 1800 ember dolgozik, akik nagy százalékban az EU állampolgárai.”

    „Személy szerint én megpróbálok kimaradni a politikából, de ez a téma közel áll a szívemhez, mivel elfelejtjük, hogy miért hoztuk létra ez Európai Uniót, 70 évvel ezelőtt háború volt és az volt az európai gondolkodásmód, hogy meg kell védenünk magunkat a jövőben. Az elmúlt két évben minden megváltozott, nacionalizmus ütötte fel a fejét különféle országokban, új szövetségek formálódnak, mások meg felbomlanak. Az én személyes véleményem – nem a Mercedes nevében beszélek -, hogy alaposan meg kellene vizsgálnunk ezt a helyzetet és nem kellene kockára tenni egy ország gazdaságát.”

    „Ez számunkra is fontos tényező, ahogy említettem EU polgárok dolgoznak nálunk, és sok terméket importálunk az EU-ból. Lépéseket tettünk az ügyben, hogy biztosak legyünk abban, hogy nem fognak fennakadni a határon.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner „turbulensnek” nevezte ezt a helyzetet és hozzátette, hogy reméli, hamarosan lesz megoldás.

    „Ez egy összetett szituáció, de szerintem következő pár hét során el kell kezdődnie a helyzet tisztázódásának, és szerintem a lényeg az, hogy az emberek folytatni fogják az Egyesült Királysággal az üzleti kapcsolatokat, ha versenyképesek vagyunk és továbbra is jók leszünk abban, amit csinálunk. A Forma-1 olyasmi, ami az elmúlt években kiemelkedő volt az Egyesült Királyságban.”

    A Renault esetében az autó váza az Egyesült Királyságban épül, de az erőforrás a franciaországi gyárukban készül.

    „Nyilvánvalóan nem szeretnénk, ha fennakadás lenne a logisztikában, az áruforgalomban, vagy akár az emberek kapcsán.” – mondta Cyril Abiteboul. „Mi gyorsan növekedtünk az elmúlt években, köszönhetően az Egyesült Királyság nyújtotta lehetőségeknek, fiatalokat alkalmazunk, akik épp kijöttek az iskolából, és nem akarunk ezen változtatni.

  • Will Smith foglyul ejtette Hamiltont

    Will Smith foglyul ejtette Hamiltont

    Will Smith is jelen van Abu Dhabiban, hogy  Lewis Hamiltonnak szurkoljon, sőt elő is adtak egy kis „produkciót”, mi szerint Smith egy székhez kötözte a Mercedes versenyzőjét, mondván ő fog versenyezni helyette. Elvégre senki nem venné észre a különbséget. 😀

    https://www.instagram.com/p/BqmnERRFQ24/

    https://www.instagram.com/p/BqmhZOvlzhv/

  • Verstappen: Sajnálom, hogy nem versenyezhettem Alonso ellen

    Verstappen: Sajnálom, hogy nem versenyezhettem Alonso ellen

    Fernando Alonso még augusztus közepén jelentette be, hogy 2019-ben biztosan nem indul a Forma-1-ben. A kétszeres spanyol világbajnok versenyző ugyan nem zárja ki az esetleges visszatérés lehetőségét, nagy valószínűséggel utolsó F1-es versenyére készül Abu Dhabiban.

    Max Verstappen 2015-ben érkezett meg a Forma-1-be, amikor Alonso a McLarenhez igazolt, és a wokingiakat ekkor már komoly problémák hátráltatták.

    „Sajnálatos, hogy igazán soha nem versenyezhettem ellene. Természetesen itt volt a Forma-1-ben, de igazán soha nem vívtam ellene, mert mindig a mezőny hátsó részében volt a problémáik miatt” – mondta Verstappen.

    „Ezt az egyet bánom. Versenyeztem Vettel és Hamilton ellen, de Alonsóval soha. Amikor még TV-ből követtem az eseményeket, Alonso volt az, aki versenyzett az említett kettő ellen.”

    „Természetesen jó dolog, hogy egy mezőnyben szerepeltem vele, de soha nem harcoltam ellene” – tette hozzá a holland.

  • Trulli szerint Alonsonak a személyisége miatt kell otthagynia az F1-et

    Trulli szerint Alonsonak a személyisége miatt kell otthagynia az F1-et

    Jarno Trulli szerint Fernando Alonsonak azért kell elhagyni a Formula 1-et mert túl erős karakterrel rendelkezik.

    A kétszeres világbajnok nem fog felhagyni a versenyzéssel, tervei közt szerepel, hogy indul az Indy 500-on, a Le Mans-i versenyen és további ikonikus eseményeken 2019-ben, ám azt sem zárta ki, hogy 2020-ban visszatér az F1-be.

    ,,Alonso remek csapattárs volt, de erős karakter is. A csapatban nem volt egyszerű kezelni, nem, mint pilótát, inkább, mint embert, ezt a karrierje során láthattuk is. Sajnálatos módon a jelleme egy olyan szituációba taszította, ahol nincsenek választási lehetőségei annak ellenére, hogy a legjobbak között van.”

    ,,Nem versenyképes autóban ül, hogy amiatt a Formula 1-ben maradjon, ezért kénytelen visszavonulni. Ugyanakkor mindenki számára eljön ez az idő egyszer.” – nyilatkozta Trulli az Omnisportnak.