Címke: F1

  • Alonso ferraris keserűségét idézi Verstappen, a McLaren főnöke be is szólt neki

    Alonso ferraris keserűségét idézi Verstappen, a McLaren főnöke be is szólt neki

    Andrea Stella kicsit odaszúrt a Red Bull sztárjának, miután Max Verstappen a Japán Nagydíj után ismét célzott arra, hogy a McLarenben ülve könnyebb dolga lenne.

    Max Verstappen a Japán Nagydíj után a Viaplay kamerája előtt megjegyezte, hogy amennyiben egy McLarenben ült volna Szuzukában, akkora fölénnyel nyerte volna a versenyt, hogy a többiek nem is látták volna, majd Bahreinben megerősítette, hogy nem viccelt, csupán az őszinte véleményét közölte.

    Nem ez az első alkalom, hogy Verstappen nyilvánosan a Red Bull és a McLaren közötti teljesítménybeli különbségre utal, hiszen miután tavaly megnyerte negyedik világbajnoki címét, kifejtette, hogy a wokingiak autójával sokkal hamarabb bebiztosította volna az összetett elsőséget. A holland ehhez hasonló megjegyzései pedig alighanem többekben felelevenítik azt az időszakot, amikor Fernando Alonso a Ferrarinál versenyezve rendre a Red Bull technikai fölényét hozta fel, amivel igencsak feldühítette Luca di Montezemolót, a Ferrari akkori elnökét.

    Alonso közel járt ahhoz, amihez még Senna, Schumacher vagy Hamilton sem

    A spanyol a 2012-es szezon hajrájában egyszer kifejtette, hogy nemcsak Sebastian Vettel, hanem a Red Bullt tervező Adrian Newey ellen is harcol, a 2013-as Magyar Nagydíj után pedig arra a kérdésre, hogy mit kér a születésnapjára, azzal felelt, hogy „valaki másnak az autóját”. Utóbbi megjegyzés annyira kiverte a biztosítékot Montezemolónál, hogy nemcsak a szőnyeg szélére állította Alonsót, de közleményben is megfedte a kétszeres világbajnokot, mondván „minden nagy bajnokot, aki a Ferrarinál versenyzett, mindig megkértek, hogy a csapat érdekeit helyezze a sajátja fölé”, a verseny utáni hétfőn tartott megbeszélésen pedig az elnök azt ecsetelte, hogy most össze kell zárni és tartózkodni a kifakadásoktól, mert az senkinek nem válik a hasznára.

    Tekintve, hogy Verstappen milyen státuszt tölt be a Red Bullnál, nem valószínű, hogy ehhez hasonló feddésekben van része az energiaital-gyártótól, miközben a megjegyzései mögött is kevésbé a frusztráció, és inkább a McLaren kizökkentése vagy hamis biztonságérzetbe ringatása húzódhat. De ettől még hasonlóan rosszul veheti ki magát a csapaton belül, mint Alonso egykori kommentárjai a Ferrarinál. A spanyollal éveken át előbb Maranellóban, majd a McLarennél együtt dolgozó Andrea Stella, a wokingiak jelenlegi csapatfőnöke pedig pontosan tudhatja ezt, így aligha véletlenül nyilatkozta a következőket az olasz Sky-nak.

    „Verstappen? Azon tűnődöm, mit gondolnak a Red Bullnak dolgozó emberek, amikor azt hallják, hogy a versenyzőjük így beszél arról az autóról, amit ők építettek. Általában a pilóta képviseli a csapat értékeit. Max nemcsak az autóban nagyon jó képességű, az autóban valójában nagyszerű, de nagyon jó a médiával is, és tudja, miként dobjon csalikat [a riválisoknak]” – fejtegette az olasz szakember, aki közelről figyelhette Alonso kifakadásait is a Ferrarinál, hiszen a spanyol versenymérnöke volt.

    A McLaren csapatfőnöke az FIA pénteki sajtótájékoztatóján aztán mélyebben belement abba, hogy a sajtó és az ellenfelek szerinte megpróbálják folyamatosan azt sulykolni, hogy hatalmas a McLaren fölénye, ez azonban szerintem nem így van, és ez csak nyomásgyakorlási taktika.

    Norris ajánlatot tett Verstappennek, hogy aztán kárörvendően nézhesse a reakcióját

    „A különbségek nagyon kicsik, és azok is maradnak. Ha megnézzük a kínai időmérőt, az elég vegyes volt, aztán Japánban legyőztek minket az időmérőn és a versenyen is. Úgyhogy szerintem eléggé realistának kell lennünk a teljesítményt illetően. Hallom, hogy az emberek olykor dominanciáról beszélnek, ami szerintem nem helyénvaló. Hallom, hogy a dominanciáról olykor a versenytársaink beszélnek. Világos, hogy mindenki tudja, milyen játékot játszik, és tudja, hogy miként helyezzen nyomást, vagy próbáljon meg nyomást helyezni a riválisaira, de mi nagyon két lábbal a földön álló, nagyon nyugodt emberek vagyunk. Nem fogjuk bekapni ezt a fajta csalit. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, hogy kiaknázzuk az MCL39-esben rejlő potenciált, és hogy folyamatosan fejlesszük az autót.”

    Stella ezután azt is cáfolta, hogy Max Verstappen szuzukai győzelme ébresztőként hatott volna a csapatára. „Nem volt szükségünk semmilyen ébresztőre, mert nem aludtunk, és nem álmodoztunk. Tudjuk, hogy ha nem aknázzuk ki az autóban rejlő teljes potenciált, akkor meg fognak verni minket, és ha kiaknázzuk, akkor talán nagyon kis különbséggel nyerünk. Ilyen beszélgetések folynak a csapaton belül.”

    Ezzel együtt alighanem a McLaren is taktikázik a kommunikációjában, hiszen Lando Norris a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja után azt állította, semmilyen előnyük nincs a riválisokkal szemben, miközben egyértelműen jelentős fölényben vannak.

    Erről bővebben alábbi cikkünkben írtunk:

    Hiába próbál mindenkit becsapni a McLaren, hatalmas verés vár a riválisaira Bahreinben

  • Hiába próbál mindenkit becsapni a McLaren, hatalmas verés vár a riválisaira Bahreinben

    Hiába próbál mindenkit becsapni a McLaren, hatalmas verés vár a riválisaira Bahreinben

    Lando Norris szerint nincsenek előnyben, a riválisok szerint viszont a McLaren másik ligában játszik Bahreinben. Megnéztük, melyik lehet a valóság.

    Elég furcsa volt hallani Lando Norris nyilatkozatát a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja után, hiszen a pontverseny élén álló McLaren-pilóta azt állította, hogy jelenleg semennyivel sem gyorsabbak a többieknél. A második szabadedzés eredményeire pillantva ugyanakkor azt látjuk, hogy az élen záró Oscar Piastri 0,5 másodperccel, a 2. helyen végző Norris pedig közel 4 tizeddel verte a 3. helyen végző George Russellt, míg Charles Leclerc ennél hajszálnyival többet kapott, a 7. helyen záró Max Verstappen lemaradása pedig már több mint 8 tizedre rúgott.

    A címvédő hozta azt, amit a korábbi második szabadedzéseken, hiszen az idén még egyszer sem végzett a legjobb hatban Red Bull ezen a tréningen, ám most nagyon úgy tűnik, hogy jóval nehezebb lesz megtenni azt, amit Szuzukában, ahol az energiaitalos csapatnak nagy beállítás-változtatással sikerült feljavulni szombatra.

    „Igen, egyszerűen csak nehéz volt. Beletelt egy-két körbe, mire belerázódtam, de a különbség így is elég nagy. Nem vagyok teljesen boldog, sokat küszködök a tapadással és általánosságban az autó érzetével. Az egyensúly nem volt olyan rossz, egyszerűen csak nincs meg a tempó, és a hosszú etapon is elég sok dolgunk van. Alapvetően csak minden egyes körben túl lassúak vagyunk. Őszintén szólva nem volt túl szórakoztató a megtankolt autós etap sem, a végén pedig volt egy kis driftgyakorlás” – értékelt Verstappen.

    A Red Bull ráadásul úgy volt ennyire lemaradva, hogy a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektettek a lágy gumis körökre. „Igen, nagy [a különbség]. Kicsit más megközelítést alkalmaztunk a pénteki naphoz, szóval ez a különbség nagyon nagy” – erősítette meg Verstappen.

    NE HASZNÁLD
    Fotó: Xavi Bonilla / DPPI

    Az új padlólemezt tesztelő Ferrarival 4. helyen végző Charles Leclerc sem volt sokkal derűlátóbb, amikor azt mondta: „Egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak a McLarenhez viszonyítva. Jelenleg egyszerűen másik bolygón vannak.”

    „Az autó érzete teljesen más, és változtatnunk kell a kocsin, hogy igazodjon [az új padlólemezhez]. A hőmérsékletek annyival magasabbak, mint a teszten voltak. Dolgozni fogunk a beállítások optimalizálásán, én pedig igyekszem olyan irányba menni, ami lehetővé teszi, hogy a vezetési stílusommal a legtöbbet kihozzam az autóból. A versenytársaink elég sokkal vannak előttünk, de motivál, hogy a lehető leghamarabb csökkentsük a különbséget” – tette hozzá Leclerc.

    Minden arra utal tehát, hogy a McLaren ellen nagyon nehéz lesz. Ennek ellenére az autót „sokkolónak” érző, a körülményeket „borzasztónak” tituláló Lando Norris kifejtette, hogy „furcsa nap volt, mert minden szörnyűnek érződik, de ez relatív, mivel tudom, hogy a tempónk így is egész jó volt.”

    „Rengeteg, az előszezoni teszt során gyűjtött információval vágtunk neki ennek a hétvégének, de ezt tulajdonképpen mind kidobhatjuk a kukába és kezdhetjük elölről, mert annyira másak a körülmények. Másodpercekre vagyunk azoktól az időktől, amiket akkor futottunk. Nehéz, de jó kezdete volt ez a hétvégének, sok mindenen kell dolgoznia a csapatnak és nekem is.”

    Az persze érthető, hogy a többi versenyzőhöz hasonlóan Norrisnak sem tetszett a teszthez képest sokkal alacsonyabb tapadás, a pontverseny éllovasa ugyanakkor közölte: „nem gondolom, hogy [a többiek] feltekerték a motorjukat.”

    „Mindenki csak a köridőket nézi, és fogalma sincs arról, hogy ki tekerte fel a motorját és ki nem. Ez 3-4 tizedet is jelent ezen a pályán, ami rögtön abba a pozícióba hoz minket, ahol a Mercedes van. Jelenleg nem mondanám azt, hogy bármennyivel is gyorsabbak vagyunk” – közölte.

    Max Verstappen, Red Bull
    A Red Bull sem tudta életben tartani a kör végéig a lágy gumikat / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Tényleg nem gyorsabb a McLaren?

    Természetesen azt naivitás lenne gondolni, hogy a McLaren feltekert motorral körözött pénteken, és bár lehetnek eltérések a motorüzemmódokban, a topcsapatok legjobb köreinek elemzése arra utal, hogy a bahreini pálya és a tesztnél jóval melegebb körülmények (akkor 16-18 fokos aszfalton köröztek, most közel 40 fokoson) egyszerűen kidomborították a McLaren erősségét a gumikezelés terén.

    Mert amit láttunk, az tökéletesen illeszkedik abba a sormintába, amit a wokingiak a bahreini teszten kezdtek el felrajzolni, és ami azután a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is megfigyelhető volt. ITT részletesen írtunk a melbourne-i időmérőn kapcsán arról, hogy az MCL39-es miként tartja életben a hátsó abroncsait úgy, ahogyan egyetlen másik autó sem tudja, és ezzel hogyan tettek szert hatalmas előnyre a pilóták a pálya utolsó szektorában. Ezt aztán a futamon is kamatoztatták (amint az első etapban elkezdtek fogyni a Red Bull gumijai, Verstappen rohamosan elkezdett leszakadni), de a biztonsági autós fázisok miatt a végeredmény megtévesztően kis különbségű Norris-győzelmet hozott.

    Mivel sem Kína, sem Szuzuka nem a hátsó abroncsokra helyezi a hangsúlyt, a McLaren ezen erőssége ott nem volt annyira szembetűnő, ám a gumigyilkos Bahreinben minden korábbinál nagyobb fegyvernek bizonyul. A két McLaren ugyanabban a percben futotta meg a legjobb körét, mint Russell, Antonelli és Verstappen, a körülmények tehát azonosak voltak mindegyiküknek, míg a 4. helyen záró Leclerc idejét torzítja, hogy a Ferrari később feltett neki még egy új lágy szettet (Hamiltonnak is, csak ő elrontotta rajtuk a körét), amivel jobb körülmények között próbálkozhatott.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari gyorsabbnak tűnhetett egy körön, mint amilyen valójában / Fotó: Ferrari

    A Mercedes viszonylag lapos szárnnyal ment pénteken, aminek köszönhetően Russell 11 km/órával gyorsabb volt Piastrinál a célegyenesben, a 4-es kanyar kijáratán pedig már 0,3 másodperc volt az előnye az ausztrállal szemben, de a második szektor eleji gyors kanyarokban Piastri ledolgozta ezt, majd a hátsó gumik életben tartásának köszönhetően a kör végére több mint 5 tizedes előnybe került.

    Leclerc Ferrarijának egyenesbeli fölénye kisebb volt a McLaren tempójához képest, mint a Mercedesé, de a monacói jobban tartotta a lépést Piastrival a középső szektor elején, az ausztrál pedig csak a 10-es kanyarban tudott virtuálisan a Ferrari elé kerülni, de utána Leclerc autóján is túlhevültek a hátsó gumik, és végül ő is több mint 5 tizedes hátrányt szedett össze.

    Verstappen ezzel szemben hasonlóan gyors volt az egyenesben, mint a wokingiak, majd a második szektor eleji tempós kanyarokban a Ferraritól és a McLarentől is elmaradt, a 11-es kanyartól pedig szintén küszködött a hátsókkal, ami a 0,825 másodperces lemaradásához vezetett.

    Azaz a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is a harmadik szektorban maradt csúnyán alul a McLarennel szemben, ami egyértelműen a hátsó gumik életben tartásán múlt.

    George Russell, Mercedes
    A Mercedes jelen állás szerint Bahreinben a második erő a McLaren mögött / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

    Ami a hosszú etapokat illeti, ott elsősorban Norris idejeiből kiindulva lehet megsaccolni a McLaren fölényét, hiszen Piastri kettéosztotta a megtankolt autós köreit, és lággyal, illetve keménnyel is ment. Norris ellenben 13 kört tett meg a lágyakon, az etapjának átlaga pedig úgy is 0,24, illetve 0,26 másodperccel volt gyorsabb Alex Albon, illetve Russell etapjánál, hogy ők 4 körrel kevesebbet tettek meg. A Williams teljesítményét árnyalhatja, hogy a grove-iak szeretnek könnyebb autóval körözni pénteken, Albon pedig a lágy gumis etapja előtt megtett 3 kört közepesen, majd nem tankoltak rá az autójára.

    A megtankolt autós etapok az alábbiak szerint alakultak:

    pilóta körátlag körszám keverék
    1 Piastri 1:37,46 5 lágy
    2 Piastri 1:38,08 7 kemény
    3 Norris 1:38,27 13 lágy
    4 Albon 1:38,51 9 lágy
    5 Russell 1:38,53 9 lágy
    6 Leclerc 1:38,62 7 közepes
    7 Antonelli 1:38,72 9 lágy
    8 Verstappen 1:38,82 13 lágy
    9 Hamilton 1:38,82 6 lágy

     

    A forróság marad Bahreinben, ez tehát továbbra is a McLaren malmára fogja hajtani a vizet, a Norris által emlegetett potenciális különbségek a motorüzemmódok között pedig az időmérőre biztosan eltűnnek, de nagyon meglepő lenne, ha azzal együtt a wokingiak hatalmas fölényével is ez történne.

     

  • Alonso így reagált arra, hogy menet közben maradt a kezében az Aston Martin kormánya

    Alonso így reagált arra, hogy menet közben maradt a kezében az Aston Martin kormánya

    Fernando Alonso meleg pillanatokat élt át a második szabadedzésen, ráadásul az Aston Martin tempója sem tűnik jónak.

    Noha a szezon első pénteki edzésnapja után Fernando Alonso kifakadt azért, amiért a második szabadedzés után is kötelező a kamerák elé állnia, majd a jövőre vonatkozóan közölte, hogy „24 ilyen péntek lesz, mint a mostani, és kérdezhetsz bármit, egyáltalán nem fogok válaszolni”, szerencsére azóta is eleget tesz ennek a kötelezettségének, így a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja után meghallgathattuk a reakcióját arra, hogy miért maradt a kezében az Aston Martin kormánya.

    Videón, ahogy Alonso második körében egyszer csak lejött menet közben a kormány, majd a spanyol visszatette azt a helyére:

    „Igen, az autó nem működött, és egy ponton nem tudtam sebességet váltani, úgyhogy igen, kikapcsolt a kijelző. Nem tudtam kommunikálni a csapattal sem, az utolsó kanyarban pedig lejött a kormány. Úgyhogy igen, rájöttünk, hogy talán a kormányrúddal vagy valamivel probléma van. A szerelők gyorsan kicserélték az alkatrészeket, utána pedig már minden rendben volt. Úgyhogy igen, volt egy pillanatom ott, de köszönet mindenkinek a garázsban, hogy elég gyorsan megoldották” – nyilatkozta a spanyol.

    Az Aston Martin az edzés alatt az alábbi közleményt adta ki a problémával kapcsolatban: „Kormányproblémánk volt Fernando autóján, aminek a megoldásán dolgozunk a garázsban. További vizsgálat során kicseréljünk a kormányrendszer részeit Fernando autóján.”

    Alonso végül 19 kört tudott teljesíteni a második szabadedzésen, amelyet a 15. helyen zárt, majd nem túl biztató képet vetített előre a folytatásról. „Szerintem ez nehéz hétvége lesz, már azelőtt sem volt meg a tempónk, hogy ide jöttünk. A bahreini pálya karakterisztikája miatt kissé aggódtunk, és ma valószínűleg megerősítést nyert, hogy nem vagyunk versenyképesek. Nehéz hétvége lesz, de megpróbálunk tanulni. Próbáljuk nyomni neki és nem fogjuk feladni.”

    Alonsónak továbbra sem tetszik, hogy túl sokat kell nyilatkoznia

  • Újabb videón hajlanak a szárnyak, Verstappenék gyanakodva figyelik

    Újabb videón hajlanak a szárnyak, Verstappenék gyanakodva figyelik

    Nem csitul a szárnyvita az F1-ben: a Bahreini Nagydíj hetén ismét előkerült egy videó, amin a McLarenek hátsó vezetőszárnyának látványos elhajlása látható. Jos Verstappen megosztotta, Max Verstappen sejtelmesen nyilatkozott, az FIA egyelőre nem lép.

    A 2025-ös szezon első technikai vitája a vezetőszárnyak hajlékonysága körül robbant ki, illetve gördült tovább az előző évről. A melbourne-i tapasztalatok után az FIA szigorította a hátsó szárnyak hajlékonyságát mérő terheléses teszteket, ezzel lecsapva több trükköző csapatra, ám egyesek még mindig nem elégedettek ennek eredményével. A hajlékonysági verseny kereszttüzében álló McLaren autói továbbra is gyanút ébresztenek a riválisokban, s csak további olajat öntött a tűzre egy a héten az X-en előkerült, a Japán Nagydíj fedélzeti kamerás felvételeit összehasonlító videó, amely bemutatta, hogyan keletkezik kicsi, de alighanem teljesítményben jelentős nyílás a McLaren hátsó szárnyának tetején a felső terelőlap elmozdulásával, szemben a Red Bull autóján látottakkal.

    A videót még az X-en rendkívül inaktív, az elmúlt két év során csak egyet posztoló Jos Verstappen is megosztotta.

    Véleményt azonban már a fia, a Red Bullnál versenyző Max fűzött a látottakhoz.

    „Nem én hozom a szabályokat, és nem is az én feladatom, hogy betartassam őket. Bizonyára nagyon sokan látják azt, amit én is, de ez van. Tudom, hogy mi történik, de csak a saját autónkra koncentrálok, hiszen ez az egyetlen, amit tehetek” – idézi a hollandot a The Race.

    A lap egyébként úgy értesült, hogy az FIA-nak is tudomása van a közösségi médiában keringő legújabb videóról, így ha nem indul újabb vizsgálat – márpedig eddig nem indult –, az annak a jele, hogy egyetlen rivális sem nyújtott be panaszt, és a szövetség sem ítéli szabálytalannak a látottakat.

    Csökkenti ráadásul a fedélzeti kamera felvételének a hitelességét, hogy az maga is rezeg, ahogyan halad az autó, így nem képes teljesen egy helyben állva felvételt készíteni. A szárnyak ellenőrzésére éppen emiatt az FIA nem ezeket a televíziós közvetítés számára használt kamerákat, hanem saját HD-kameráit használja, aminek képei nem nyilvánosak.

    Verstappen azt mindenesetre nem vitatja, hogy minden csapatra azonos feltételek vonatkoznak.

    „Ha ez engedélyezett, akkor igen, hát nem? Mindig mindenki a határokat feszegeti, és az FIA dolga eldönteni, hogy mi engedélyezett” – mondta a világbajnok, akit a szezonkezdet óta frusztrál a Red Bull technikai hátránya a McLarennel szemben.

    Norris ajánlatot tett Verstappennek, hogy aztán kárörvendően nézhesse a reakcióját

  • Hamilton izgatottan várta azt, amin a Ferrarin belül is vita volt

    Hamilton izgatottan várta azt, amin a Ferrarin belül is vita volt

    A Ferrari a hétvégén kipróbálja és talán meg is tartja a nagyobb fejlesztési csomagjának első darabját. A versenyzőik bíznak benne, hogy ezzel közelebb kerülnek a McLarenhez, és Lewis Hamilton úgy gondolja, amúgy sem küszködnek sok problémával.

    A négy élcsapat rangsorában egyelőre a Ferrari az utolsó, holott néhány hónappal ezelőtt sokan azt várták, hogy ők is megelőzik majd a Red Bullt. Az első komolyabb esélyt a Bahreini Nagydíj kínálja a gyorsulásra, ahol bevetnek egy új padlólemezt – pedig megoszlott a technikai szakvezetés véleménye arról, milyen ütemtervet kellene követni az autó fejlesztésénél, de úgy tűnik, az aerodinamikai részleg irányítója meggyőzte Loic Serra technikai igazgatót és Frédéric Vasseur csapatfőnököt az álláspontjáról.

    Charles Leclerc szerint viszont nem érdemes megváltóként tekinteni erre az újításra. „Nem hiszem, hogy teljesen eltűnik tőle a hátrányunk, de remélem, legalább közelebb kerülünk az előttünk lévőkhöz – mondta. – Az első három verseny rosszabbul alakult, mint vártuk. Bizakodunk, hogy visszatérünk harcolni a McLarennel a mezőny élére, és hogy a meleg időjárás segíteni fog bennünket.”

    „Tavaly úgy fejeztük be az évet, hogy jó lendületben volt a csapat, jó volt az autó, ezért nyilvánvalóan azt reméltük, hogy legalább ugyanilyen pozícióban folytatjuk, és fejlődni fogunk.”

    Vasseur nyugtatja a Ferrari-rajongókat: a nagy lemaradás és a rossz eredmény nem számít

    „Kicsit csalódottan láttuk, hogy az év elején visszaléptünk. A tesztelés után nehéz megállapítani, hol állunk. Szinte egyből lehetett látni, hogy a McLaren nagyon erős, de ennek megerősítést kellett nyernie.”

    Leclerc a Ferrari lemaradását a McLarentől körönként három tizedmásodpercre saccolta. A Ferrari a kettővel ezutáni pályára, Miamiba tervezi elvinni a teljes fejlesztési csomag összes elemét. A másik pilóta, Hamilton örül, hogy a bevetés első fázisát már Bahreinben kipipálják.

    „Kapunk egy fejlesztést a hétvégére, izgatott vagyok. Remélhetőleg nőni fog általa a leszorítóerő. Nem érzem azt, hogy rengeteg problémánk lenne, egyszerűen csak nem elegendő a teljesítményünk. Remélem, ebben előre lépünk a hétvégén. Nekem a kocsi hátulja nem tetszik egy kicsit” – mondta.

    Bahreinben az első edzésnapon a Ferrari hátránya több mint fél másodperc volt a McLarentől, és Hamilton továbbra is lassabbnak bizonyult Leclerc-nél.

    Hamilton kitálalt: nem egyforma a két Ferrari, és az övé a lassabb

  • Alonsónak a kezében ragadt a kormány, a szurkolóknak egy másik félelme igazolódott be

    Alonsónak a kezében ragadt a kormány, a szurkolóknak egy másik félelme igazolódott be

    A McLaren párosa, Oscar Piastri és Lando Norris jelentős előnnyel zárták az 1-2. helyen az F1-es Bahreini Nagydíj második edzését.

    A Bahreini Nagydíj első edzésén hat versenyző helyén tesztpilóta vezetett, a szezon első villanyfényes eseményén viszont már a megszokott neveket láttuk az F1-es autókban. A McLarentől többen azt várták, hogy most rendesen odapirít a konkurenciának, és az eredmények alapján egyelőre ez a forgatókönyv látszik megvalósulni: Piastri és Norris nagyságrendileg fél másodperccel volt gyorsabb a 3. helyett George Russell Mercedesénél.

    Russellt Charles Leclerc és Andrea Kimi Antonelli követte a köridő-táblázaton, a 7. Max Verstappen elé pedig a Red Bull kisebbik csapatánál vezető Isack Hadjar is beférkőzött.

    Az edzés nagyjából zavartalanul zajlott, kivéve Fernando Alonsónak, aki az első percekben egyszer csak azon kapta magát, hogy a kezében ragadt a kormánykerék…szerencsére mindez akkor történt, amikor már lelassított az első kanyarnál.

    Egyelőre nem lehet elégedett Lewis Hamilton és Yuki Tsunoda sem, mindketten 5-7 tizedmásodperccel lassabbak voltak a csapattársuknál, és bizony jelen állás szerint a japán aggódhat, hogy nem ugorja meg a Sergio Pérez és Liam Lawson által alacsonyra helyezett lécet sem az időmérőn, és ott nem jut tovább a Q1-ből, ha így folytatja, mivel csak 18. lett a pénteki rangsorban.

    Egyébként megszületett a döntés Carlos Sainz ügyében is, aki nem kapott újabb pénzbírságot, amiért a tegnapi sajtótájékoztatón csúnyán beszélt.

  • A huzavona után eldőlt, mit akar a motorokkal az F1

    A huzavona után eldőlt, mit akar a motorokkal az F1

    Az FIA közleményt adott ki arról, hogy a bahreini megbeszélésen mire jutottak az F1 jövőbeli motorszabályairól.

    Az utóbbi hetekben egyre többet hallhattunk arról, hogy a 2026-tól 2030-ig elvileg kőbe vésett motorszabályok mégsem annyira fixek, és pletykák érkeztek a V10-es szívómotorok visszahozásának tervéről, illetve a bevezetni kívánt előírások életciklusának lerövidítéséről.

    Bahreinben mind a hat motorgyártó (Audi, Cadillac, Ferrari, Honda, Mercedes, Red Bull Powertrains) képviselői jelen voltak az FIA vezetőivel folytatott megbeszélésen (a szövetség elnöke, Mohammed Ben Sulayem idén először látogat ki F1-es futamra), és az FIA közleménye alapján az körvonalazódik, hogy 2031 előtt nem nyúlnak bele az előírásokba.

    A közleményben ugyanis hangsúlyozták, mindegyik résztvevő megerősítette, hogy kitart a 2026-os szabályok mellett, aminek kialakításába sok energiát fektettek, de a jövőbeli irányról folytatják a megbeszéléseket. Utóbbinál mindenképp egyeztetni fognak arról, milyen mértékben egészítse ki az elektromos rásegítés és a hibrid rendszer a belsőégésű motor teljesítményét, az üzemanyagok terén pedig a megújuló forrásból való előállítás kötelező lesz.

    Az FIA jelezte, támogatni fogja a csapatok és a motorgyártók törekvéseit a költségcsökkentésre, függetlenül attól, hogy a jövőben milyen irányt követnének a motorokkal, és a környezetvédelmi szempontokat, valamint a sportág és a nézők érdekeit is figyelembe veszik majd. A hangos V10-es motorok hívei tehát továbbra is reménykedhetnek, hogy néhány év múlva újra visszatérnek ezek az erőforrások.

    A kényesebb kérdésekre viszont nem kaptunk választ: a friss hírek szerint igen jelentősek a különbségek a gyártók motorjai között (legalábbis jelen állapotukban, ám nagy változásokra azért nehéz számítani a következő hónapokban), ami könnyen unalmassá teheti az F1-et.

    Az F1-es versenyzők fele még a porban játszott a V10-esek idején – érdeklik őket egyáltalán?

  • Tanácstalanság érezhető Tsunoda hangján

    Tanácstalanság érezhető Tsunoda hangján

    Yuki Tsunoda már óvatosabban fogalmaz, és megelégedne részsikerekkel is, miután első versenye felejthetően alakult a Red Bullnál.

    Egy héttel ezelőtt ugyanis Tsunoda Japánban a dobogót tűzte ki célnak, ám erre esélye sem volt, pláne azután, hogy az időmérő középső felvonásában megcsúszott az első kanyarnál (15 kmh-val nagyobb tempóval érkezett oda, mint a hétvége folyamán addig bármikor), így nem jutott be a Q3-ba, az előzési nehézségeket okozó pályán pedig még a pontszerzés sem jött össze neki.

    „Most sokkal nyugodtabb vagyok, mert kevesebb nyilvános eseményen kell részt vennem, több időt tudok tölteni a felkészüléssel. Már tudom azt is, hogyan viselkedik az autó, legalábbis jobban ismerem, mint az előző héten” – idézte Tsunodát a Bahreini Nagydíj előtt az F1 hivatalos honlapja.

    „Azt hiszem, célnak jó, hogy pontokat szerezzek, vagy közelebb legyen Max [Verstappenhez] és tudjam segíteni a futamon, bejussak a Q3-ba.”

    Tsunoda vagy elképesztően optimista, vagy tényleg rögtön üde meglepetést hoz

    A japán pilóta nyilatkozatából az szűrhető le, most még ő sem látja a megoldást arra a kérdésre, hogy mitől lehetne gyorsabb, így nem biztos, hogy a hétvégi Bahreini Nagydíjon sokkal jobban fog muzsikálni.

    „Több kört kell megtennem, és az a fontos, hogy tanuljam az autó beállítását. Kicsit másképp kell hozzáállnom, mint a Racing Bullsnál – mondta. – Azt gondolom, kialakíthatok olyan egyensúlyt, mint ott sikerült, de attól nem feltétlenül lesz jobb a teljesítményem. Mélyebbre kell ásnom, mert egyelőre nem tudom, milyen beállítástól lenne gyorsabb az autó.”

    „Ez olyan, mint egy kísérleti labor sokféle vegyianyaggal, ahol időnként minden jól alakul, máskor minden rosszul. Szerintem ez természetes dolog, mert amikor valaki beül egy új autóba, hullámzó lesz a teljesítménye.”

    Mindemellett azért pozitívumot is lát. Még korai kijelenteni, hogy kényelmesen tudom-e vezetni az autót vagy sem. De úgy gondolom, el boldogulok az egyensúlyával, amivel a legtöbben eddig küszködtek” – közölte, megerősítve a korábbi tesztelések és szimulátoros vezetések alapján levont következtetéseit.

    A McLaren kielemezte a Japán Nagydíjat, és nem arra jutott, amire az őket kritizálók

  • Bosnyák versenyző vezette a Ferrarit, majdnem összeütközött két csapattárs az első bahreini edzésen

    Bosnyák versenyző vezette a Ferrarit, majdnem összeütközött két csapattárs az első bahreini edzésen

    Lando Norris kezei alatt a McLaren nyitotta a legjobb időeredménnyel a Bahreini Nagydíj hétvégéjét, az első edzésen azonban egy módosított szabály nyomán temérdek tesztpilóta is feltűnt a mezőnyben – és egyikük majdnem hatalmas balesetet okozott.

    A Bahreini Nagydíj első szabadedzését figyelők úgy érezhették magukat, mintha az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjét néznék. Nemcsak a sivatagi környezet miatt, hanem azért is, mert a szezonzárón hagyományos jelenség, hogy a csapatok többsége tesztpilótát ültet az egyik autójába, ezzel teljesítve az újoncoknak adott edzéslehetőségre vonatkozó kvótát. Ezen az edzésen ugyanis hat olyan versenyző is pályára hajtott, akik nem részei a világbajnoki mezőnynek.

    A szabály ugyanis változott: míg tavaly csak két alkalommal kellett újonc (legfeljebb két nagydíjrajttal rendelkező) versenyzőt autóba ültetni edzésen, idén ez a szám négyre változott, így több istálló is a minden aktív pilóta által ismert pályát, az előszezoni teszt helyszínét, Szahírt választotta az első ilyen alkalom kihasználására.

    Ennek jegyében kihagyta az első edzést Max Verstappen, Charles Leclerc, George Russell, Fernando Alonso, Oliver Bearman és Carlos Sainz is, a pályán pedig néhány egészen különleges felállás alakult ki.

    Két japán versenyzővel vett részt ugyanis az edzésen a Red Bull Racing, miután Yuki Tsuodához Ayumu Iwasa csatlakozott, és volt egy harmadik pilóta is a mezőnyben a távol-keleti országból: Ryo Hirakawa, aki kapcsán az az érdekes, hogy egy hete Szuzukában még az Alpine autóját vezette az első edzésen, az azóta eltelt napokban azonban gyorsan átszerződött a Haashoz.

    A Mercedesnél Frederik Vesti és a Williamsnél Luke Browning sem első alkalommal vett már részt versenyhétvégén, teljes F1-es újoncot ültetett azonban az autójába a Ferrari, aki ráadásul nemzetiségileg is új színt jelentett a sport teljes történelmében: Dino Beganović boszniai származású, akinek szülei Svédországban telepedtek le, így bár a Ferrari akadémiájának F2-es versenyzője svéd licenccel rendelkezik, de kettős állampolgár.

    Ez a sok helycsere a szezon újoncaival kiegészülve azt eredményezte, hogy a pályán lévő 20 pilóta névsora tíz ponton is elért a tavalyi szezon végének állandó versenyzőitől.

    Az edzés mezőnyének tapasztalatlansága dacára incidensek nélkül lezajlot ez a 60 perc. A legnagyobb fennakadás a Mercedesnél történt, Andrea Kimi Antonelli ugyanis műszaki problémára panaszkodva mindössze három kör után visszahajtott a garázsba, és ott is maradt a leintésig, miközben a szerelők az autó javításán dolgoztak.

    Nem volt azonban messze egy csapattársak közötti nagy csattanás, Browning ugyanis az egyik jobbosban nem figyelt arra, hogy Albon gyorskörön érkezik mögötte, s a thaiföldi pilótának élesen befelé kanyarodva, a pálya nyomvonaláról is lehajtva kellett elkerülőmanővert végrehajtania, hogy megakadályozza a két Williams ütközését. Az esetet feltartás gyanújával a sportfelügyelők is vizsgálat alá helyezték. A csapatnak pedig egy veszélyes bokszutcai kiengedés miatt is jelentkeznie kell, ugyanis pár perccel korábban Tsunoda útjába küldték Albont.

    https://twitter.com/ElReyGuiri/status/1910668015974089084

    Az első edzés köridői még nem nevezhetők reprezentatívnak, hiszen Norris 1:33,204-es eredménnyel állította fel az etalont, miközben tavaly az időmérőn már 1:29,1-es időt is lehetett futni. Ráadásul a nappali, melegebb pályaviszonyok nem is igazán relevánsak a naplemente után zajló időmérő és verseny fényében.

    Norris mögött az Alpine-nal Pierre Gasly, valamint a Ferrarival Lewis Hamilton végzett, akit Albon, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Jack Doohan követ egy igencsak színes élmezőnyben. Az edzésre beugró újoncok közül Browning végzett a legelőkelőbb helyen, ő 13. lett 1,6 másodperces hátránnyal.

    A Bahreini Nagydíj második edzése – immár a mezőny állandó pilótáival – közép-európai idő szerint 17 órakor kezdődik Szahírban.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Hatalmas krízisben lehet az F1 – ez lapul valójában a V10-es motorok visszahozatala mögött?

    Hatalmas krízisben lehet az F1 – ez lapul valójában a V10-es motorok visszahozatala mögött?

    A Bahreini Nagydíj pénteki napjának legfontosabb eseménye nem a pályán, hanem azon kívül zajlik, és nem arról fog szólni, amiről sokan gondolják. A 2026-os F1-es motorok helyzete ugyanis a hírek szerint igencsak aggasztó.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), az F1 vezetése és a Forma–1-es motorgyártók a mai nap folyamán találkoznak Bahreinben, hogy megvitassák az F1-es erőforrások jövőjét. Legalábbis hivatalosan ez lesz a téma. A megbeszélés – amelyen Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök is jelen lesz – azonban Mark Hughes elismert F1-es szakíró Motor Sport Magazine hasábjain megjelent cikke alapján elsősorban nem arról, az eddig unalomig ismételt kérdésről fog szólni, hogy visszatérjenek-e a V10-es motorok a sportágba, hanem arról, hogy a 2026-os motorszabályokat miként változtassák meg úgy, hogy azzal orvosolják a kialakult, aggodalomra okot adó helyzetet.

    Újabb botrány rázta meg az FIA-t, kőkemény szavakkal mondott le az elnökhelyettes

    Hughes arról ír, hogy ez valójában ugyanis egy válságértekezlet, amelyet az hívott életre, hogy a 2026-os, a V6-os belső égésű motor és az elektromotor által 50/50%-ban hajtott erőforrások fejlesztése beigazolta azokat az előzetes félelmeket, amelyeket több mérnök is megfogalmazott, és amennyiben nem változtatnak a szabályokon, hatalmas különbségek lesznek az egyes gyártók termékei között.

    Az öt gyártó egyike a hírek szerint jó helyzetben van (ez alighanem a Mercedes); az egyikről alig tudni valamit; az egyikük az általa választott bioüzemanyaggal (a másik négy gyártó szintetikus üzemanyag mellett döntött) nem versenyképes; a maradék kettő pedig a hírek szerint messze le van maradva. Ami a problémát súlyosbítja, hogy az erőforrások számos fontos részét, illetve az üzemanyagokat már homologizálták, amivel jó eséllyel befagyasztották az erőviszonyokat.

    A találkozón így az első és legfontosabb feladat valószínűleg az lesz, hogy megszavazzák a homologizált elemek homologizációjának feloldását, illetve nagy valószínűséggel változtatni kell a belső égésű motor és az akkumulátor által biztosított energia arányán, legalábbis rövid távon.

    Hughes kiemeli, hogy a 2026-os szabályokat teljes egészében elkaszálni túl késő, és nemcsak azért, mert az Audi és a Honda emiatt kötelezte el magát a sportág mellett, hanem azért is, mert még ha születne is olyan megállapodás, hogy a jelenlegi gyártók segítsék ki a mostani erőforrással nem rendelkező csapatokat, ezt akkor sem lehetne megtenni, ugyanis a gyártói kapacitások korábbi átállításával már egyszerűen nem tudnának elegendő motort gyártani a következő évre.

    NE HASZNÁLD!!!
    A V10-esek visszatérésével csak a jelenlegi helyzetről próbálták elterelni a figyelmet? / Fotó: GILLES LEVENT / DPPI

    Miközben egy ilyen probléma soha nem jön jól, a mostani rosszabb helyzetben nem is érhetné az F1-et, hiszen a Donald Trump által elindított globális vámháború okozta bizonytalanság miatt az autógyártók is azt várják, hogy milyen hatással lesznek rájuk a gazdasági változások; emellett pedig az FIA-n belüli belső harcok (Robert Reid elnökhelyettes a minap mondott le, egyúttal kritizálta keményen az elnököt) sem segítenek akkor, amikor az F1 vezetésének, a csapatoknak és az FIA-nak szorosan együtt kellene dolgozniuk a probléma megoldásán.

    Hughes azt is megemlítette, hogy néhány vezető mérnök és csapatfőnök „az én megmondtam” hozzáállást képviseli, és keserűen figyeli a helyzetet, amelyhez szerintük az vezetett, hogy a szabályok tervezési fázisában az autógyártók vezetése nem kért a véleményükből.

    Ami a V10-esek visszatérését illeti, Hughes azon a véleményen van – nyilván nem alaptalanul –, hogy ez valóban csak egy, a valós probléma elfedésére bedobott gumicsont, amivel a résztvevők megpróbáltak proaktívnak tűnni, és elterelni a figyelmet a háttérben húzódó súlyos gondokról. Persze az FIA elnöke ettől még megpróbálhatja átvinni az ötletét – amellyel nem utolsó sorban a hozzá közel álló, saját motor gyártását 2028-tól vállaló Cadillac-nek is kedvezne –, csakhogy erre a szabályok adta keretek között nincs felhatalmazása, hiszen az FIA-nak az F1 és a csapatok által közösen meghozott szabályok betartatása a feladata.

    Hogy mi sül ki ebből az egészből, azt egyelőre nehéz megmondani, de Hughes szerint heves viták várhatók…

    Az F1-es versenyzők fele még a porban játszott a V10-esek idején – érdeklik őket egyáltalán?