Címke: F1

  • Tsunodán kifogtak a falak, összetörte a Red Bullt a második edzésen

    Tsunodán kifogtak a falak, összetörte a Red Bullt a második edzésen

    Lando Norris vezetésével a McLaren kettőse végzett az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzésén, amelynek végén piros zászló akasztotta meg a mezőny felkészülését, miután Yuki Tsunoda a csapattal töltött harmadik versenyhétvégéjén balesetet szenvedett a Red Bullban.

    A még természetes fényben zajló első szabadedzést az egy órával naplemente után kezdődő második gyakorlás követte, ami nemcsak azért a hétvége legértékesebb tréningje a versenyzők számára, mert rendszerint itt készülnek a hosszabb etapokra, hanem Dzsiddában azért is, mert az időmérő és a verseny is mesterséges megvilágítás mellett fog zajlani.

    Az edzés a szokásos menetrend szerint zajlott, az első félórában még a lágy keverékű gumikon és az egykörös tempón volt a hangsúly, ezalatt pedig az élre is lőtték a McLaren autóit a pilóták: Lando Norris jegyezte a legjobb időt 1:28,267-tel, őt Oscar Piastri, Max Verstappen és Charles Leclerc követi még fél másodpercen belül.

    Az edzés második félórájában jöttek a versenyszimulációk, a csapatok azonban nem tudták kihasználni a teljes 60 percet, miután nyolc perccel a leintés előtt Yuki Tsuoda összetörte a Red Bullt autót a pálya utolsó kanyarjában – ez a japán első balesete új csapatánál, amelyhez egy két futammal ezelőtt, a Japán Nagydíjon csatlakozott.

    Tsunoda túl korán fordult be, az utolsó kanyar belső falát vette érintőre bal első kerekével, ami által kitört a felfüggesztése, a Red Bull pedig irányíthatatlanul a szemközti falba csúszott, további károkat szenvedve.

    Az edzésidő, ahogy megszokott, pergett tovább, az utolsó 60 másodpercre azonban még megkapta a zöld jelzést a mezőny, így egy próbakörre, amely rajtgyakorlattal végződött, még visszatérhettek a pályára a versenyzők, de az eredmény természetesen már nem változhatott.

    Az első szabadedzésen meglepetésre leggyorsabb Pierre Gasly ezúttal nyolcadik lett, az ő korábbi etalonjánál Norris most egy másodperccel jobb időt jegyzett.

    Gabriel Bortoleto nem tudott részt venni az edzésen, mivel a csapat üzemanyagszivárgást talált Sauberjében. Az edzés végén már nem volt a pályán Andrea Kimi Antonelli sem, aki érintőre vette a falat, ezt követően pedig azonnal visszahajtott ellenőrzésre a garázsba.

    Még az edzés elején történt, hogy Lewis Hamilton akadályozta a gyorskörön lévő Alexander Albont, az esetet pedig vizsgálat alá vették a felügyelők – szabadedzésen történő feltartásért rendszerint nem szoktak rajtbüntetést osztani. (FRISSÍTÉS: semmilyen szankciót nem róttak ki a britre.)

    A második szabadedzés végeredménye:

  • A McLaren olyan görcsösen ragaszkodik az egyenlőséghez, hogy a fejlesztések láthatják kárát

    A McLaren olyan görcsösen ragaszkodik az egyenlőséghez, hogy a fejlesztések láthatják kárát

    Új elemekkel szerelkezett fel a Szaúd-arábiai Nagydíjra a mindkét bajnokságot vezető McLaren. Bár a csapatnál készek arra, hogy a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlőség megtartása érdekében ne sürgessék a fejlesztéseket, egyelőre azokat mégis csak az egyik versenyző kapta meg.

    Régen tapasztalt kényelmes helyzetben van idén a McLaren, hiszen négy versenyhétvége után máris 58 pont előnnyel vezetik a konstruktőri tabellát a Mercedes előtt, és bár az egyéniben nyolc pontra van az éllovas Norrishoz képest Max Verstappen, a Red Bull hullámzó teljesítménye alapján nem lenne meglepő, ha a holland idővel leszakadna a két mclarenesről.

    Persze a wokingiak életét nehezíti is egyúttal, hogy míg a Red Bullnál Verstappen az egyértelmű kedvezményezett, nekik egyenlő esélyeket kell adniuk Norris és Piastri számára. A McLarennél évtizedes hagyománya van annak, hogy nem favorizálják egyik versenyzőjüket sem a másikkal szemben, idén pedig a bajnoki esélyeik ismeretében ez még érzékenyebb téma: két pilótájuk egyaránt első címére hajt, az pedig, hogy melyikük szerzi azt meg, karrierjük további alakulását is döntően befolyásolhatja.

    „Tavaly, különösen a szezon elején fokozottan törekedtünk arra, hogy minden teljesítménynövelő elemet a lehető legkorábban feltegyünk az autóra, mivel nagy ponthátrányt kellett ledolgoznunk a konstruktőri bajnokságban. Idén viszont nagyon más helyzetben vagyunk” – nyilatkozta Dzsiddában Piastri, akit a The Race idéz.

    „Jelenleg máris nagy előnyünk van konstruktőriben, miközben mindketten harcolunk az egyéni címért. Emiatt az várható, hogy mindketten azonos esélyeket, azonos autót kapunk ehhez a harchoz.”

    Szaúd-Arábiába két látható ponton változott meg az MCL39: módosult a diffúzor, valamint a hátsó fékcsatorna előtti szárnyacska formája is, mindkettővel a légáramlatok hatékonyabb irányítását célozzák meg a gyors dzsiddai pályán. Ezek az újítások azonban csak az egyik autóra, Piastriéra kerültek fel a pénteki edzésekre, miközben Norris az előző specifikációt használja a jobb összehasonlíthatóság érdekében, s az első nap tapasztalatai alapján dönt majd a csapat arról, hogy szombatra már mindkét autót felszereljék-e az újításokkal, vagy egyiket sem.

    Az időmérőre és a versenyre tehát már azonos autóval küldi pályára pilótáit a McLaren, ez pedig Andrea Stella csapatfőnök szavaiból kiolvashatóan addig így is marad, amíg nem érzik magukat fenyegetve valamelyik bajnoki harcban.

    „Természetesen van egy elképzelésünk, hiszen dolgozunk a háttérben, de ennek megvalósítása attól is függ majd, hol fog állni a teljesítményünk. Ha továbbra is erősek maradunk, akkor megfontoltabb hozzáállást választhatunk, ezzel gondoskodva arról, hogy ne alakítsunk ki egyenlőtlenséget a versenyzőink között” – fogalmazott Stella.

    A szezon első négy futama után Norris három pont előnyt őriz Piastrival szemben a tabella élén, ám az ausztrál az, aki már két versenyt is megnyert idén.

    Norris újabb erős önostorozó műsort tartott

  • Váratlanul egy Alpine az élen, Sainz káromkodva üzent a Ferrarinak – így indult a dzsiddai F1-es hétvége

    Váratlanul egy Alpine az élen, Sainz káromkodva üzent a Ferrarinak – így indult a dzsiddai F1-es hétvége

    Meglepetésre az Alpine-nal Pierre Gasly futotta meg a legjobb köridőt a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésén, hajszálnyival felülmúlva Lando Norris McLarenjét.

    Bahrein után újabb olyan versenyhétvége vette kezdetét a szezon ötödik állomásaként, amelyen részben természetes fény, részben mesterséges megvilágítás mellett zajlanak az események. Az időmérő és a verseny szempontjából majd a sötétedés utáni körülmények lesznek igazán relevánsak, amire a második edzésen gyakorolhat a mezőny, a helyi idő szerint 16:30-kor kezdődött első szabadedzés eredményei így talán a megszokottnál is kevésbé relevánsak.

    A mezőny persze igyekezett a lehető leghasznosabban kihasználni az időt: a versenyzők többsége a közepes gumikon kezdett, majd átváltott a lágyakra, az utolsó köröket pedig ismét közepeseken teljesítette, ekkor már többkörös etapokkal.

    Ezen mintázat nyomán az edzés közepe táján születtek a legjobb köridők, köztük az az 1:29,239 is, amellyel Pierre Gasly meglepetésre az élre ugrott, s a továbbiakban senki nem is tudott nála gyorsabban körbeérni a dzsiddai pályán: Lando Norris 7, Charles Leclerc 70 ezreddel végzett mögötte, majd Oscar Piastri, Alexander Albon és George Russell és Carlos Sainz következik az eredménysorban.

    Sainz egy alkalommal a csapatrádión keresztül, egy káromkodás kíséretében küldött üzenetet tavalyi csapatának, a Ferrarinak, amikor az istálló egyik autója egy olyan jobbosban húzódott előle a külső ívre, ami a spanyol szerint a kanyar beláthatatlansága miatt egyáltalán nem alkalmas hely erre.

    „**** Ferrari. Ez nagyon veszélyes, ott nem engedhet el. Kérem, valaki mondja meg a Ferrarinak, hogy ne ott álljanak félre mások elől, mert nagyon veszélyes” – mondta a rádióban Sainz.

    https://twitter.com/racing_prix/status/1913235751216570841

    A gyors kanyarokkal tűzdelt utcai pályán az első 60 perc során mindenki megúszta a nagyobb csattanást, de Piastri és Oliver Bearman egy-egy alkalommal érintőre vették a falat, és egyszer Gaslynak is szüksége volt egy látványos mentésre.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • „Látni sem akarom” – Hamilton szerint a kemény sportolók nem használják az F1 új fejlesztését

    „Látni sem akarom” – Hamilton szerint a kemény sportolók nem használják az F1 új fejlesztését

    Az elmúlt hétvégi Bahreini Nagydíjon George Russell elsőként próbálta ki élesben azt a hűtőmellényt, amely a versenyzőknek segít megbirkózni a körülményekkel a nagy hőségben rendezett futamokon. Lewis Hamilton azonban soha nem akarja ezt használni, szerinte az F1-ben a világ legedzettebb sportolóinak fizikálisan kell felkészülniük a forróságra. 

    Az idei szezontól engedélyezi az FIA egy a szövetség által jóváhagyott hűtőmellény használatát a versenyzők számára. Az ötlet a 2023-as Katari Nagydíj tapasztalatai nyomán öltött formát, ahol az extrém hőség és a folyamatos határon való autózás nyomán a verseny végén több pilóta is ájulásközeli fizikális állapotban parkolt le a bokszutcában.

    Az akkumulátor által működtetett mellény egyelőre nem kötelező, ám az olyan események során, amikor 30,5°C fölé kúszik a levegő hőmérséklete, a versenyzők választhatnak, hogy felveszik azt, vagy helyette, hogy ne érje hátrány a használóit, 500 grammos ballasztot helyeztetnek el az autójukban – írja a planetf1.

    Bár a naplemente után rendezett Bahreini Nagydíjon nem érte el a hőmérséklet ezt a tartományt, így ballasztot sem kellett használnia senkinek, Russell a Mercedesnél kísérleti jelleggel mégis kipróbálta a mellényt a futamon az overallja alatt. Bár egyes versenyzők, mint Esteban Ocon és Lance Stroll a hírek szerint egyelőre kényelmetlennek érzik a használatát, Russellnek elmondása szerint inkább pozitív tapasztalatai voltak vele Szahírban.

    „Nagyon is észrevehető volt, amikor bekapcsoltam a hideg víz áramlását. A verseny kezdetén 16°C-os víz cirkulált a testem körül, ami kifejezetten kellemes volt egy 50°C fölé felhevülő pilótafülkében” – nyilatkozta Russell.

    A hűtőmellény – Fotó: Chillout Motorsport

    „Azt hiszem, bizonyos versenyzőknek nehézséget okozott, de mi már fejlesztjük a saját verziónkat ami néhány hét múlva megérkezik. Bahreinben nekem nem igazán okozott kényelmetlenséget, mert az egy lassú pálya, de a gyors kanyarokkal tűzdelt Dzsiddában már más lehet a helyzet, amikor az a rengeteg cső körülveszi a bordáimat.”

    A régi iskolát képviselő Lewis Hamiltonnak azonban nem nyerte el a tetszését a hűtőmellény ötlete, szerinte a versenyzők elé támasztott egyik kihívás, hogy ennek használata nélkül is fittek maradjanak az autóban. A Ferrari pilótája először még azt is hitetlenkedve fogadta, hogy a Szahírban második helyen végző Russell tényleg önként használta a mellényt, bevállalva az azzal járó súlyhátrányt, ami Hamilton szerint öt kilónak felel meg.

    „Én karrierem során csak két versenyen szembesültem szélsőséges körülményekkel. Az egyik az első évemben [2007-ben], Malajziában történt, amikor nem működött az ivókészülékem, és dehidratálódtam a verseny végére. Emellett pedig a tavalyi szingapúri verseny volt brutális. De én élvezem ezt. Nekünk kellene lennünk a legjobb atlétáknak, a csúcsok csúcsának. Szükség is van a kemény körülményekre. Az autók pedig könnyebben vezethetők, mint amikor én kezdtem az F1-ben, sokkal nehezebbé váltak azóta” – mutatott rá Hamilton.

    „Ha egy mód van rá, nem akarom használni. Inkább azzal foglalkoznék, hogyan készítsem fel magam jobban, hogyan hidratáljam magam jobban, a hűtőmellényt pedig csak a verseny előtt használom.”

    „Persze nyilvánvaló, hogy olykor kimerülünk, és senki nem akarja, hogy a versenyzők elájuljanak Katarban. Ott is volt egy versenyünk, ami rendkívüli forróságnak tette ki a mezőnyt, de arról én kiestem, így ezt nem tapasztaltam meg. Jó, hogy megvan hozzá a technológiánk, de ami engem illet, én nem akarom ezt látni a saját autómban. Ez csak az én véleményen.”

    Nem hisz Hamiltonban a Schumacher-Ferrari aranykorszak kulcsszereplője

  • Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    Tsunoda érzi az erőt: „Valószínűleg legyőzném” Verstappent

    A Red Bullnál a Max Verstappen mellé átültetett Yuki Tsunoda nincs híján önbizalomnak: a japán úgy gondolja, ha kiismeri az autó összes csínját-bínját, képes lesz gyorsabban menni a négyszeres világbajnoknál.

    Sok éve senki sem tudja megközelíteni Max Verstappen teljesítményét a Red Bullon belül, Daniel Ricciardo óta a holland összes csapattársának beletört a bicskája ebbe a feladatba. Az utóbbi időben a bikások vezetése már nem is várta el ezt, és már azzal is kiegyeztek (volna), ha a másik autó pilótája úgy-ahogy vállalható lemaradásban követi és valamilyen módon, például stratégiailag segíteni tudja a korszakos zsenit.

    Sergio Péreznek ez átmenetileg sikerült, de onnantól, hogy a vb-címet tűzte ki célnak, elindult a lejtőn és kudarcot vallott a küldetése minimális szintjének teljesítésével is. Noha a pár hete előléptetett Tsunoda nem kifejezetten arról beszélt, hogy le akarja győzni Verstappent, úgy fogalmazott, érzi magában az erőt hozzá.

    „Az előző négy évben a VCARB [a Red Bull kisebbik csapatának különböző neveken futó] autóját vezettem, ez az első alkalom, hogy egy másik csapat autóját vezetem. Igyekszem alkalmazkodni hozzá, és tudom, hogy ha mindent kihozok belőle, valószínűleg legyőzném őt” – jelentette ki a Szaúd-arábiai Nagydíj előtti sajtónapon.

    A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    „Ismerem önmagam, tudom, hogy képes lennék rá. Próbálok jó alapot kialakítani és várom a pillanatot, hogy formába lendüljek.”

    Tsunoda úgy tippelte, még félig sem ismerte meg az autót, amellyel eddig két nagydíjon vett részt. Bahreinben a 2 pontot érő 9. helyen ért célba vele, de elismerte, hogy a saját szereplése eddig gyakran hullámzott, edzésről edzésre is, ezért egyenletesebben akar teljesíteni. Szerinte Verstappen jobban érzi az autó apró rezdüléseit és trükkjeit, ami többek között az időmérőn a gumik előkészítésében mutatkozik meg.

    A japán pilóta hozzátette, „Max önbizalma már hatalmas az autóban, míg én ezt az állapotot az időmérőre próbálom elérni”, illetve ő maga „nem teljesen ösztönből vezet”, vagyis a jelek szerint kicsit ráfeszül arra, hogy a legtöbbet hozza ki az RB21-ből.

    Ezért van most, és lehet még 2026-ban is nagy bajban a Red Bull

  • Norris újabb erős önostorozó műsort tartott

    Norris újabb erős önostorozó műsort tartott

    Az F1 bajnokságát vezető Lando Norris elismerte, hogy tavaly jobban összhangban volt az autójával, és nem számít arra, hogy a hétvégi versenyre megoldódik minden problémája.

    Norris megnyerte a szezonnyitót, de a tabellát leginkább annak köszönhetően vezeti, hogy ott Oscar Piastri kicsúszott és alig szerzett pontot. McLarenes csapattársa azóta két nagydíjgyőzelmet is behúzott és 3 pontra megközelítette a Max Verstappen legfőbb kihívójának tekintett Norrist a bajnokságban.

    Norris hullámvölgye különösen látványos volt az előző állomáson, Bahreinben, ahol az időmérőn meglepetésre csak 6. lett, és a futamon sem tudott behozni a McLarent a 2. helyre Piastri mögé, ahogy az autó ereje alapján ez elvárható lett volna. Miközben szinte mindegyik F1-es versenyzőtől azt szoktuk meg, hogy vagy optimista, vagy legalább igyekszik ennek a látszatát magára erőltetni, a brittől nem állnak távol a mélyebb vallomások a nehézségek feldolgozásáról, és a hétvégi nagydíj helyszínén az edzések előtt is ilyen nyilatkozatot kaptunk tőle.

    „Szükségem volt néhány nap pihenőre, újra kellett indítanom magam. Jobb lett volna kicsit hosszabb szünet, de kihoztam a legtöbbet ebből a három napból. Kikapcsolódtam, elvonultam kicsit – mondta Norris Szaúd-Arábiában. – Mindazonáltal így is gondolkodtam sok dolgon, ahogy a legtöbb sportoló és versenyző teszi. Tudom, hogy teljesíthettem volna sokkal jobban [Bahreinben], de annak ellenére, hogy nem voltam boldog és nem éreztem magam jól az autóban, még mindig vezetem a bajnokságot. Ilyen évkezdésről csak álmodhattam.”

    Norris fájdalmas vallomást tett a futam után – előny Piastrinál a bajnoki harcban?

    „Igyekeztem észben tartani a pozitívumokat, azokból is volt jó néhány. Próbáltam rájönni, mi volt a baj, miért szenvedtem. Próbálok javítani rajtuk, és teljes magabiztossággal akarok nekivágni ennek a hétvégének. Tudom, hogy javulni fog a helyzet, ahogy azt is, hogy bizonyos részletekkel, amiken nem tudok egyik napról a másikra változtatni, továbbra is küszködni fogok.”

    A McLaren brit versenyzője az előző mondataiban már utalt rá, hogy csorbult az önbizalma, és bevallotta, hogy az 2024-ben jobban megvolt benne.

    „Tudom, hogy képes vagyok a mostaninál sokkal jobban teljesíteni. A tavalyi év végén nagyon erős volt az önbizalmam, mivel egyszerűen csak értettem az autó működését, értettem, hogyan kell vezetni, így kimentem vele a pályára és végrehajtottam a feladatot” – nyilatkozta Norris.

    „Most ez nincs így, nem érzem jól az autót, nem passzol hozzá a vezetési stílusom. Gyűlölöm, hogy fogalmam sincs, hogyan hozzam ki a legtöbbet egy időmérős körből. Ha tavaly kérdeztek volna arról, önbizalommal vágok-e neki egy időmérőnek, sokkal valószínűbb, hogy akkor mondtam volna igent, mint most.”

    Nem hisz Hamiltonban a Schumacher-Ferrari aranykorszak kulcsszereplője

  • A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    A lemaradásban lévő Verstappen megőrizte vicces kedvét

    Noha egyelőre a McLaren uralja a bajnokságot és Max Verstappent az esetleges csapatváltásról is gyakran faggatják, a címvédő a jelek szerint nem vesztette el a humoros oldalát.

    A Szaúd-arábiai Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a Williams pilótája, Alexander Albon figyelmetlen volt és hagyta, hogy mások hozzáférjenek a telefonjához, Verstappen pedig ki is használta az alkalmat: lőtt néhány szelfit Fernando Alonsóval és Isack Hadjarral, ezzel jelezve a telefon tulajdonosának a figyelmetlenséget. „911, rablást szeretnék bejelenteni” – Albon így reagált a csínyre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Nagyon úgy tűnik, hogy versenyzőkorában már nem teljesül Hamilton egyik nagy álma

    Nagyon úgy tűnik, hogy versenyzőkorában már nem teljesül Hamilton egyik nagy álma

    Stefano Domenicali szerint nem arról van szó, hogy parkolópályára tették volna az afrikai Forma–1-es futamot, ám meg kell kapniuk bizonyos garanciákat ahhoz, hogy érdemben haladhasson egy ilyen projekt. Az F1 elnök-vezérigazgatója arra is kitért, hogy mindezt potenciálisan a Las Vegas-i Nagydíjéhoz hasonló mintára valósíthatják meg, amelyet kifejezetten sikeresnek tart.

    A Forma–1 a koronavírus-járvány időszakát és néhány egyéb kihagyást leszámítva hosszú évtizedek óta folyamatosan öt kontinensen versenyez. Afrika azonban már több mint harminc éve hiányzik a versenynaptárból. A legutóbbi ottani futamot még 1993-ban rendezték Kyalamiban, azóta viszont nem látogatott a mezőny a hatodik lakott földrészre.

    Az elmúlt években viszont ismét előkerült ez a téma. Amellett, hogy Ruanda bejelentkezett a versenyrendezésre, a dél-afrikai kormány kulturális és sportminisztériuma pályázatot írt ki egy nagydíj esetleges megtartására. A legvalószínűbb forgatókönyv Kyalami visszatérése lehet, de a Fokváros agglomerációjában található, 2023-ban a Formula E-nek már otthont adó Green Point is szóba jött. A közelmúltban viszont úgy tűnt, hogy kicsit parkolópályára került a téma, ám Stefano Domenicali nem így látja.

    Az F1 kezéhez vér tapadna, ha itt is versenyt rendez

    Nem ez a jó szó – nyilatkozta az F1 elnök-vezérigazgatója az Autosportnak. – Mielőtt megtennénk ezt a lépést, három területen is garanciákra van szükségünk: olyan beruházás kell, amely az F1 jelenlétén túl a közösség számára is előnyt jelent; infrastruktúra, nemcsak a pálya, hanem a szállodák, utak, repülőterek esetében is; és olyan gazdasági bázis, amely hosszú távon képes támogatni az eseményt. Nem állítottuk parkolópályára. Azon dolgozunk, hogy felmérjük, mi hiányzik, mielőtt kijelenthetnénk, hogy »rendben, mehetünk«. Azonban még nem tartunk ott.”

    Az viszont egyre valószínűbb, hogy Lewis Hamilton nagy álma úgy már nem fog teljesülni, hogy ő is a mezőnyben lesz, hiszen néhány évnél aligha van hátra több a karrierjéből. A hétszeres világbajnok többször is elmondta, hogy nagyon szeretné, ha a Forma–1 visszatérne Afrikába, ezzel is növelve a sorozat diverzitását.

    Befellegzett a legendás F1-es helyszínnek? – vészjósló szavak a sportág vezérétől

    Amit viszont mindenképpen a örömmel hallanak az F1-es körforgás résztvevői, hogy akár lesz afrikai futam, akár nem, nem akarnak a jelenlegi huszonnégy forduló fölé menni. Ami a fekete kontinensen zajló futam szervezését illeti, az egyik forgatókönyv alapján a Las Vegas-i Nagydíjhoz hasonlóan ezt is maga a sportág szervezné, illetve látná el a promóteri feladatokat. Domenicali méltatta a vegasi projektet, de hangsúlyozta, van még benne potenciál.

    Nagy siker volt – jelentette ki. – Azonban, mint minden új projekt esetében, itt sem várhatjuk el, hogy a befektetés azonnal megtérüljön. Ha magát az eseményt ítéljük meg, Las Vegas egyértelműen nyereség volt az F1 számára. A médiamegjelenésen túl segített nekünk olyan kereskedelmi megállapodásokat biztosítani, amelyeket máskülönben nehéz lett volna lehetőségünk tető alá hozni. Nem tagadom, hogy a helyi közösség számára magasak voltak a költségek. Az idei évtől kezdve a Las Vegas-i Nagydíj teljes mértékben a mi központi irányításunk alatt lesz, a szervezőcsapat mostantól közvetlenül nekünk jelent. Átdolgoztuk a struktúrát, hogy felgyorsítsuk a megtérülést. Szeretnénk, ha a helyi befektetők nagyobb részt vállalnának. A vegasi hétvége gazdasági hatása hatalmas volt az elmúlt két évben, nagyobb, mint a Super Bowlé. A helyi közösség hatalmas pénzügyi haszonhoz jutott. Továbbra is be kell fektetnünk és hinnünk kell a projektben. Ne felejtsük el, hogy bár nagy lépéseket tettünk az Egyesült Államokban, még mindig hatalmas a növekedési potenciál, folyamatosan növelnünk kell a láthatóságunkat.”

    Kettőt kívánnának a Dzsinntől a szaúdiak, hogy tovább terjeszkedjenek az F1-ben

  • Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Verstappen pimaszul visszaszólt, miután a távozásról kérdezték

    Max Verstappen leszögezte, nem foglalkozik a távozásával kapcsolatos híresztelésekkel, és egyébként is boldog a Red Bullnál, mindössze az autó teljesítménye zavarja. A négyszeres világbajnok egy ponton finoman visszaszólt a brit Forma–1-es kommentátornak.

    Max Verstappen Red Bulltól történő esetleges távozása pont a soron következő hétvége helyszínén, Szaúd-Arábiában merült fel először igazán komolyan bő egy évvel ezelőtt. Azóta pedig időről időre előkerül a téma, és a sajtó már több csapattal is összeboronálta a holland versenyzőt. Az utóbbi hetekben ráadásul ismét felerősödött a pletyka, hogy a 27 éves versenyző távozni akar.

    Helmut Marko pedig csak olajat öntött a tűzre múltkori megszólalásával. A Red Bull tanácsadója a sok szempontból rosszul sikerült bahreini hétvége után kijelentette, nagyon aggódik amiatt, hogy az egyébként 2028 végig szerződéssel rendelkező pilóta már idén búcsút int nekik. Természetesen a téma az FIA dzsiddai sajtótájékoztatóján is előkerült, ám Verstappen igyekezett csillapítani a kedélyeket.

    Viszály a Red Bullnál: beolvastak Markónak, ismét téma Verstappen távozása

    Nem tudok [a pletykákról – nyilatkozta. – Csak dolgozom, és próbálom fejleszteni az autót. A bahreini természetesen nem volt túl jó hétvége számunkra, és azt hiszem, mindannyian eléggé csalódottak voltunk. Ugyanakkor továbbra is igyekszünk javítani a kocsin, új ötletekkel állunk elő, amelyeket kipróbálhatunk az autón. Kemény a versengés, de így élem meg ezeket a heteket, próbálok javítani a helyzeten. Őszintén szólva sokan beszélnek róla, kivéve engem. Én csak a kocsimra szeretnék összpontosítani, és a csapattagokkal dolgozni. Ez az egyetlen, amire a Forma–1 kapcsán gondolok. Nagyon nyugodt vagyok.”

    Sokakban felmerült, hogy a tavalyi botrány után esetleg megromlott a légkör a Red Bull háza táján, és Verstappen emiatt is menekülne, ám ezt ő maga cáfolta. A címvédőnek kizárólag az autóval van gondja, amelyre egyébként több fejlesztés is érkezik a hétvégén. Az RB21-esen elsősorban a padlólemez, valamint az oldalszekrény változik meg egy három fázisból álló fejlesztési lépcső első fokaként (a második a tervek szerint Miamiban, a harmadik Imolában érkezik).

    Boldog vagyok [a Red Bullnál], csak persze az autónkkal nem vagyok túl elégedett – fogalmazott Verstappen. – Ez viszont mindenkire igaz, mindannyian jobbak akarunk lenni, ez nem titok. Ezen próbálunk javítani. Úgy vélem, az elmúlt hetekben remek beszélgetéseket folytattunk a kocsiról. Azt gondolom, mindannyian egy hullámhosszon vagyunk, egyszerűen igyekszünk orvosolni a szituációt. Nem gondolkodom [a híreszteléseken], csak futamról futamra haladok. Remélhetőleg jobb lesz [az autó], mint Bahreinben, ha [Szuzukához képest] valamennyire a kettő között lesz, akkor javulni fog. Ez amúgy sem rajtam múlik, ha nem mi vagyunk a leggyorsabbak, akkor nagyon nehéz a bajnoki címért küzdeni. Bízom benne, hogy még tudunk javítani, de meglátjuk, mit érhetünk el.”

    Hatalmasat fordult a világ Verstappennel 6 nap alatt, aggasztó kijelentést tett a holland

    A hatvannégyszeres F1-es futamgyőztest arról is kérdezték, hogy mit szól a menedzsere és Marko közötti szóváltáshoz. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Raymond Vermeulen megmondta a magáét az osztrák szakembernek, majd elviharzott a helyszínről. Verstappen azonban ennek sem tulajdonít igazán nagy jelentőséget, sőt, igyekszik pozitívnak láttatni a történteket.

    Amennyire tudom, mindenféléről beszélgettek, ami szerintem megengedett – jelentette ki. – Azt hiszem, mindannyian frusztráltak voltunk az eredmény és minden olyan dolog miatt, ami rosszul sült el a versenyen. És azt gondolom, Raymond és Helmut erről diskuráltak, illetve még Christian [Horner, a Red Bull csapatfőnöke] is megjelent, és mindannyian beszélgettek. Úgy vélem, ez megengedhető. Végső soron törődünk a csapattal, az emberekkel, foglalkoztatnak minket az eredmények. Szerintem ez teljesen normális.”

    A sajtótájékoztató egy pontján Verstappen finoman visszaszólt David Croftnak. A Sky Sports kommentátora egyfajta megerősítést akart hallani azzal kapcsolatban, hogy Marko ezek szerint alaptalanul aggódik pilótája esetleges távozása miatt. „Nem – felelte, utalva arra, hogy nem gondolkozik az eligazoláson. – Szerintem te csak koncentrálj a kommentálásra, én pedig a vezetésre fókuszálok, és akkor nem kell más forgatókönyveken gondolkodni.”

    A sajtótájékoztatón részt vett Fernando Alonso is, aki szintén megszólalt a témában. A 43 éves versenyző szerint néha előfordul, hogy az aktuális világbajnokot összehozzák más istállókkal, és úgy véli, ez is bizonyítja, hogy mennyire ígéretes a projektjük. Ugyanakkor hozzátette, nem gondolja, hogy ellenfele az Aston Martinhoz tart, hiszen ő maga szerződéssel rendelkezik 2026-ra.

    Akár Schumacher és Alonso nyomdokaiba is léphet Verstappen a csapatváltása után?

  • Újabb súlyos szavak az FIA volt elnökhelyettesétől, „tisztességtelenül és jogtalanul” bántak el vele

    Újabb súlyos szavak az FIA volt elnökhelyettesétől, „tisztességtelenül és jogtalanul” bántak el vele

    Robert Reid úgy véli, az FIA-ban egyeseknek nem tetszett, hogy megfogalmazta aggályait a szövetségen belül, és elárulta, nem arról volt szó, hogy nem akarta aláírni a titoktartási egyezményt, ennek ellenére elbántak vele. A brit sportdiplomata hálás a támogatásért, aminek kapcsán kijelentette, sokan nem merik nyilvánosan vállalni a véleményüket.

    Múlt héten többen is kemény szavakat fogalmaztak meg az FIA-val kapcsolatban. Köztük volt Robert Reid is, aki egészen addig a sportért felelős elnökhelyetteseként végezte a munkáját a szövetségen belül, ám egy héttel ezelőtt benyújtotta lemondását. Ezzel együtt pedig kemény kritikával illette a Nemzetközi Automobil Szövetség működését.

    Reid a közleményében hangsúlyozta, hogy bírálata nem konkrét személyekre irányul, hanem az elvekkel nincs kibékülve, ám soraiból nehéz volt nem kiolvasni, hogy Mohammed Ben Sulayem elnök vezetési módszerei, illetve annak következményei nem tetszenek neki. Egy héttel a lemondása után pedig újból megnyilvánult, és ezúttal sem bánt kesztyűs kézzel a szervezettel.

    Akkor szólaltam fel, amikor úgy éreztem, hogy alapvető elvek csorbulnak – írta a Substacken. – Ezt tisztelettel, konstruktívan és mindig azzal a céllal tettem, hogy megóvjam sportágunk integritását. Ennek azonban ára volt. Világossá vált, hogy a jogos aggályok felvetését nem mindig fogadják szívesen, és a saját bőrömön tapasztaltam, hogyan vezethet a status quo megkérdőjelezése párbeszéd helyett kirekesztéshez. Nem bántam meg, hogy felemeltem a szavam. Azonban úgy gondolom, igazságtalanul bántak velem, amiért ezt tettem. A vezetés az, ami számít. Ha pedig a bizalom egyszer elveszett, nehéz helyreállítani. Ha a motorsport hiteles akar maradni és a jövőben is virágozni szeretne, akkor nem a kontrollnak, hanem az együttműködésnek kell diktálnia. Nem hallgatással, hanem elszámoltathatósággal.”

    Reid számára az a döntés volt az utolsó csepp a pohárban, amikor az FIA a szenátus vagy a világtanács megkérdezése nélkül magánál tartotta a ralikrossz-világbajnoksággal kapcsolatos feladatokat. Ugyanakkor már azelőtt is látszott, hogy nincs minden rendben, hiszen kitiltották őt a Motorport Világtanács üléséről, miután nem írta alá a titoktartási egyezményt. Pedig valójában nem arról volt szó, hogy nem hajlandó aláírni.

    Újabb botrány rázta meg az FIA-t, kőkemény szavakkal mondott le az elnökhelyettes

    Teljes mértékben támogatom a titoktartás szükségességét, és személy szerint mélységesen bosszús vagyok a sok szivárogtatás miatt, amelyek aláássák a bizalmat és a hatékony vezetést – szögezte le. – Egy újságíró azt mondta nekem, hogy az FIA-nak talán jobban kellene törődnie azzal, hogy miért szivárogtatnak, mint azzal, hogy ki teszi ezt, és szerintem ezen érdemes elgondolkozni. Nem tagadtam meg az egyezmény módosításának aláírását. Egyszerűen csak kértem egy rövid haladékot, hogy jogi tanácshoz folyamodjak egy bonyolult, a svájci jog által szabályozott dokumentum kapcsán, amelyet viszonylag rövid határidővel terjesztettek elő. Ezt a kérést elutasították. Ennek eredményeként kizártak a Motorsport Világtanács üléséről, véleményem szerint tisztességtelenül és jogtalanul. 10 nappal később minden előzetes értesítés nélkül elérhetetlenné tették az FIA-s email-fiókomat. Többszöri segítség- és magyarázatkérésemre sem kaptam választ, mígnem az ügyvédem jogi levele után tájékoztattak, hogy szándékos döntés volt. Szeretném tisztázni, hogy még mindig kötnek a titoktartási kötelezettségek, és továbbra is tiszteletben tartom ezeket a jogi kötelezettségeket. Nem fogom nyilvánosságra hozni a bizalmasan kapott vagy hivatalos minőségemben szerzett információkat.”

    Egy ilyen horderejű lépés után természetes, hogy a reakciók sem maradtak el Reid irányába. Az 59 éves szakember beszámolója alapján még őt is meglepte, hogy mennyien támogatják, egy másik részlet viszont kevésbé. Az egykori ralis navigátor azt is leírta, hogy sokan nem szeretnék, hogy kitudódjon a nevük, mivel félnek a bosszútól.

    Őszintén meg vagyok hatva a pozitív visszajelzésektől, a motorsport csúcsától kezdve az FIA tagklubjaiig, kollégákig, szurkolókig és barátokig szerte a világon – fogalmazott. – Hihetetlenül hálás vagyok a nyilvánosan és privát módon tanúsított támogatásért, amelyet alázattal fogadok. Érdekes, de nem teljesen meglepő, hogy a támogató üzenetek közül sok azzal a kikötéssel érkezett, hogy a megtorlástól való félelem miatt nem hajlandóak nyilvánosan megszólalni, ami rávilágít néhány problémára, amellyel szembe kell néznünk. Soha senkit nem kérnék meg, hogy kellemetlen helyzetbe hozza magát, akár egy támogató levéllel, akár egy egyértelmű támogatásról tanúskodó közösségi médiás bejegyzéssel, mivel ezt nem érzem tisztességesnek. A másik oldalról fülsüketítő a csend.”