Címke: F1

  • Elkezdhetünk felkészülni a Verstappen nélküli Forma–1-re?

    Elkezdhetünk felkészülni a Verstappen nélküli Forma–1-re?

    A korábbi világbajnok szerint Max Verstappen igenis megtehetné, hogy jövőre ne versenyezzen a Forma–1-ben, mert miért maradna egy olyan csapatban, amelyik nem versenyképes? Közben pedig Lando Norris is megkapta a magáét.

    Max Verstappen a legutóbbi futamon, Miamiban hiába rajtolt az első helyről, a McLarenek fölényével a versenyen már nem tudott mit kezdeni, végül pedig a virtuális biztonsági autós fázist kihasználó George Russell is átugrotta, így csak a 4. helyen végzett. Hat futam után a címvédő hátránya ezzel 32 pontra nőtt az éllovas Oscar Piastrival szemben, és bár még 18 versenyhétvége hátra van, az egyértelműen látszik, hogy a Red Bullnak javulnia kell ahhoz, hogy Verstappen eséllyel szállhason harcba az idei vb-címért.

    De nemcsak ezért kell igyekeznie a bikás csapatnak, hanem azért is, mert ha nem teljesít, akkor Verstappen már az idei szezon végén szabadon távozhat. „A Red Bull küzd, hogy megtartsa Maxot. Van záradék a szerződésében, elég világosan el lett magyarázva, hogy van egy teljesítmény-záradék, és ha ezt nem teljesítik – és legyünk őszinték, [Verstappen] soha nem nyújt 100%-nál kevesebbet –, ha nem adják meg neki ezt, akkor szabadon távozhat, ahová csak akar” – mutatott rá Damon Hill, 1996 F1-es világbajnoka a BBC Chequered Flag podcastjában.

    A Sky Sports-tól az idei szezon előtt távozó brit szerint pedig az sem lenne ördögtől való, ha Verstappen elhagyná a Red Bullt az idei szezon után, de nem ugrana fejest egy új projektbe, hanem először megnézné, miként változnak az erőviszonyok a 2026-os átfogó szabályváltozásokkal.

    Az egyenes közepén lelassuló autók: napokon belül eldőlhet, mennyire fogjuk élvezni a 2026-os F1-et

    „Bölcs dolog lenne [kivenni egy évet], utána pedig megnézheti, hogy merről fúj a szél a szabályváltozások után. Négy világbajnoki címet nyert és Isten tudja hány futamot. Hátradőlhet [és kivárhat]. Senki sem tudja, hogy az új szabályokkal mi fog történni az idei szezon után. Jövőre hátradőlhet és mondhatja azt, hogy »Rendben, már látom, merre tart a jövő az elkövetkező 10 évre«, aztán pedig bármelyik csapat meg fogja találni a pénzt, hogy megszerezhesse Maxot” – vélekedett Hill, akinek feltették a kérdést, hogy egyáltalán miért akarná otthagyni Verstappen a Red Bullt, ha eleve bizonytalan, hogy jövőre ki lesz az élen.

    „Ha a Red Bull nem győzte meg őt, hogy megvan mindenük ahhoz, hogy fenntartsák azt a teljesítményt, amihez hozzászokott, akkor miért versenyezne egy olyan csapatnak, amelyik nem versenyképes? Nem kell neki. Elég fiatal. Kemény ez a játék, de valaki az ő képességeivel kivehet egy évet, mert olyan lesz, mintha semennyi idő nem telt volna el, és egyből képes visszaülni” – felelte a világbajnok.

    Norrisnak változtatnia kell

    Hill arról is elmondta a véleményét a podcastban, hogy az egyéni összetett második helyén álló, csapattársától már 16 pontos lemaradásban levő Lando Norrisnak tennie kell valamit, hogy ne szakadjon le még jobban az elmúlt öt futamból négyet megnyerő Oscar Piastritól, mert az nem lesz elég, hogy ő már 2019 óta a csapat tagja. Hill szerint ugyanis a McLarennek nem fontos, hogy Norrisszal nyerjen.

    „Egy versenycsapat nem a pilóták otthona. Beletette a munkát, korábban ott volt, mint Oscar, de a csapat a csapaté, a versenyzők pedig csak átutazóban vannak. Vagy a csapatért dolgoznak és hozzák, amit a csapat akar, vagy nem. A csapat talán fantasztikus karriert biztosít nekik azzal, hogy hosszú ideig másodikak lesznek, de versenyzőként nem ezt akarod. Nyerni akarsz, ők pedig egy győztest akarnak, és kettejük közül találni is fognak egyet, és nagyon örülnek majd annak is, ha ez Oscar lesz, és nem Lando. Őket nem érdekli [melyikük az]. Úgyhogy ez a helyzet. A csapat nem a tiéd csak azért, mert régebb óta vagy a tagja” – fejtegette Hill, majd belement abba, hogy Norrisnak talán nem kellene ragaszkodnia a jófiú szerepéhez.

    Norris nagyon nehezen bírt el Verstappennel Miamiban, ami a győzelmébe került / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az az érzésem vele kapcsolatban, hogy le kell esnie a tantusznak – mondta Hill. – Ha visszagondolunk a tavalyi Osztrák Nagydíjra, ahol Max ellen csatázott, sebezhető helyzetbe hozta magát, majd ő húzta a rövidebbet. Olyan megjegyzéseket tesz, hogy »Továbbra is nyerni akarok, viszont kedves fickó akarok maradni.« Nos, ez nem a kedvességről szól, hanem a hatékonyságról. Arról, hogy sebészi pontossággal veszed fel a kesztyűt olyasvalaki ellen, mint Max, mert ő semmit nem fog tálcán kínálni neked. Most ott van neki Oscar is, Oscar pedig hatékonyabbnak tűnik egy olyan pilóta ellen, mint Max. Max Oscarról is pozitív dolgokat mondott, úgyhogy ez nem segít [Norrisnak]. Lando most olyan helyzetben van, amelyben több pontot veszített a bajnoki riválisa ellen, aki a csapattársa. Oscar lépdel előre, és még sok van hátra, és nincs vége, de az az ember érzése, hogy egy kerék a kerék elleni csatából Oscar jönne ki győztesen Lando ellen. [Norris] vagy kitalálja, hogy mit kezdjen ezzel, vagy még több miamihoz hasonló vereséget fog elszenvedni.”

    Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

  • Vészjósló kijelentések Leclerc-től, de a Ferrari nem kezdheti el kirugdosni az embereit

    Vészjósló kijelentések Leclerc-től, de a Ferrari nem kezdheti el kirugdosni az embereit

    Nem szabad tisztogatásba kezdeni a Ferrarinak a szakkommentátorrá lett korábbi F1-es pilóta szerint, ugyanakkor valamit tenni kell Maranellóban, hiszen legutóbb a Williams is gyorsabb volt náluk. A végleges megoldás a problémákra azonban egyelőre nem látszik érkezni.

    Ahogy telnek a versenyek, egyre inkább körvonalazódik, hogy a Ferrari az idén sem fog tudni harcba szállni az egyéni világbajnoki címért, és a tavalyi szezonnal ellentétben az sem tűnik valószínűnek, hogy konstruktőri címért versenyben lehet. A Scuderia az eddigi hat nagydíj során csak egyszer állhatott dobogóra (Leclerc Szaúd-Arábiában), és bár ott van Lewis Hamilton kínai sprint pole-ja és győzelme, jelentősen az sem kozmetikázza az eddig látottakat.

    A Miami Nagydíjon a két vörös autó csak a 7. és 8. helyen ért célba, miközben Alex Albon révén az egyik Williams is megelőzte őket, az autója sérülése nélkül pedig Carlos Sainz is megtehette volna ezt a másikkal. Eléggé lesújtó tehát a helyzet Maranellóban, Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora ugyanakkor óva inti a vörösöket attól, hogy futballnyelven szólva leváltsák az edzőt.

    „Természetesen nagyon nem örülnek a Ferrarinál, mivel arra számítottak, hogy a bajnoki címért fognak küzdeni, különösen egy olyan párossal, mint Leclerc és Hamilton. Amit azonban nem szabad tenniük, az az, hogy úgy reagálnak, mint egy futballcsapat, amely kirúgja a menedzsert és mindenkit azért, hogy változás történjen. Ez egyáltalán semmin nem javítana, és láttunk már csapatokat, amelyek elkövették ezt a hibát” – fejtegette Brundle a Sky Sports podcastjában.

    „A Williams, a Mercedes, a Red Bull és a McLaren is előttük volt [Miamiban], ők voltak az ötödik leggyorsabb csapat, és ha innen nézzük, akkor ez egy igazán nagy probléma. Meg kell érteniük ezt, és világos, hogy ha meg tudják változtatni az autót, akkor megteszik, ha tisztában vannak vele, hogy mit kell kezdeni vele. Láttuk tavaly is, hogy a Ferrari tudta, hogy gondja van, és számos versenybe beletelt a sok futam és a költségplafon miatt, mire kijavították. Lesz néhány nehéz beszélgetés a csapatban, és lennie is kell. Az egyik Williams előttük végzett, a másik pedig ott volt a sarkukban, Carlos Sainznak ráadásul nagyon szerencsétlenül jött ki a virtuális biztonsági autó. Máskülönben ő is a két Ferrari előtt végezhetett volna” – mondta a 158 F1-es nagydíjon rajthoz álló expilóta.

    Újabb idényt kukázhat a Ferrari?

    A Miami Nagydíj előtt mi is részletesen írtunk arról, hogy a Ferrarinak mélyebben gyökeredző problémái lehetnek annál, minthogy egy átfogóbb fejlesztési csomaggal megoldják azokat, és az sem kizárt, hogy az idei szezon során már nem fogják tudni kijavítani azt, csak kozmetikázni lesznek képesek a negatív hatásokat. Emiatt a probléma miatt jelenleg nem képesek olyan beállításokkal használni az SF-25-öst, amelyekkel a legtöbbet ki lehetne hozni belőle, különben azt kockáztatnák, hogy a Kínai Nagydíjhoz hasonlóan kizárják őket.

    A két pilóta a miami futam után is rámutatott, hogy Kína óta nem tudják felszabadítani az autóban rejlő potenciált. „Szerintem az autóban tényleg ott a teljesítmény, de valami visszatart minket jelenleg. Kína óta teljesítményt veszítettünk, de a teljesítmény ott van, csak nem használhatjuk. Amíg erre nem érkezik megoldás, addig itt fogunk állni. Időközben viszont minden máson dolgozhatunk” – mutatott rá Hamilton.

    „Nem volt sokkal több az autóban. Külön kell választani a két dolgot. Igen, foglalkoznunk kell azokkal a problémákkal, amelyek valószínűleg egy helyünkbe kerültek [a Hamilton elleni csata során], de a többi 6-7 pozíció az autón múlik, amelyet jobbá kell tennünk” – mondta Leclerc, aki ezután előretekintett egy kicsit a hazai versenyére is – amelyet tavaly megnyert –, szavai pedig nem sok jót sejtetnek. „Imola talán jó lehet, de sajnos nem igazán várom Monacót, mert szerintem nincs meg az autónk ahhoz, hogy nagyszerűen teljesítsünk ott.”

    Imolára várhatóan érkeznek fejlesztések az autóra, de ezek nem jelentenek majd teljes mértékű megoldást a gondokra.

    Hamilton a Ferrari főnökét is feldühíthette, pedig csak kimondta, amiért évek óta kinevetik a csapatot

  • Német autóversenyzővel bővült Mick Schumacher menedzsmentje, a cél az F1-es visszatérés lehet

    Német autóversenyzővel bővült Mick Schumacher menedzsmentje, a cél az F1-es visszatérés lehet

    A Forma–1-ből a 2022-es szezon után kiszoruló Mick Schumacher remekül szerepel jelenlegi csapatában, ám ettől még szeretne úja a száguldó cirkusz mezőnyének tagja lenni, amiben most honfitársa segítheti.

    Mick Schumacher az elmúlt hétvégén zsinórban második dobogós helyezését érte el a hosszú távú sportautó-világbajnokságon (WEC) az Alpine 36-os számú egységének tagjaként, de célja továbbra is az, hogy újra Forma–1-es pilóta legyen. A hétszeres világbajnok fia több mint egy hete feltűnt a Miami Nagydíjon, ahová a Cadillac képviselői is ellátogattak, sajtóhírek szerint pedig Mick neve is ott van a radarjukon, ami persze jelen fázisban azért olyan sokat nem jelent, hiszen számos lehetőséget mérlegelnek.

    Megállíthatatlan a Ferrari, az F1-ben küszködő gyártók szárnyalnak a WEC-ben

    De az biztos, hogy az F1-ben korábban 2 szezont a Haas pilótájaként lehúzó, 2023-ban és 2024-ben a Mercedes tartalékjaként tevékenykedő 26 esztendős versenyző célja megszerezni a jövőre debütáló amerikai istálló egyik ülését, amiben mostantól a család régi ismerőse, a szintén autóversenyző Dirk Müller is a segítségére lesz, a 49 esztendős német ugyanis csatlakozott Schumacher menedzsmentjéhez.

    Müller 2016-ban kategóriagyőzelmet szerzett a Le Mans-i 24 óráson, ahol 1999 és 2019 között összesen 8 alkalommal állt rajthoz, mindannyiszor GT-autóval (Porsche, BMW és Ford szerepel a névsorban), de a 2000-es évek elején a túraautó világ- és Európa-bajnokságon (WTCC, ETCC) is feltűnt a BMW színeiben, míg 2016 óta kisebb kihagyásokkal az IMSA-ban is versenyzett. Az amerikai sportautó-bajnokságban tavaly is rajthoz állt egy Forddal, friss amerikai kapcsolatokkal rendelkezik tehát, ami bizonyára nem lesz hátrány a Cadillac meggyőzésében.

    „Tanácsadói szerepkörben vagyok ott Mick oldalán. Mick körül továbbra is ott van a saját csapata, és én is ennek vagyok a része. Tavaly találkoztunk, az időzítés pedig most volt megfelelő. Mick nem csupán elképesztően tehetséges, hanem nagyszerű személyiség is. Szeretném segíteni, ahol csak tudom” – idézi Müllert a Motorsport-Magazin.

    NE HASZNÁLD!!!
    Dirk Müller (jobb szélen) Joey Hand (középen) és Sébastien Bourdais társaságában a 2019-es Le Mans-i 24 óráson / Fotó: Francois Flamand / DPPI

    Müller felidézte, hogy több mint 20 évvel ezelőtt, az F1-es hétvégék betétfutamaként szereplő Porsche-szuperkupa egyik versenyzőjeként ismerte meg Mick édesapját, régre nyúlik tehát vissza a kapcsolata a Schumacher-családdal. „A 2000-es évek elején ismertük meg jobban egymást, amikor Michael csapattársat keresett egy otthoni focimeccshez. Egyik dolog követte a másikat. Michael sokat segített nekem akkoriban. Mindig is követtem Mick lenyűgöző karrierjét a gokarttól a Forma–1-ig. Már korábban is kapcsolatban álltunk, de jobban a háttérben maradtam. Nagyon szeretném támogatni Micket.”

    Müller úgy véli, Mick Schumacher kezére játszhat az, hogy sokkal érettebb versenyzővé vált az elmúlt években. „Képes arra az erőfeszítésre, amire az F1 világában érvényesüléshez szükség van. Ma Mick sokkal előrébb tart, mint amikor 2021-ben bemutatkozott az F1-ben. Nem néz vissza, csakis előre. Annyi tapasztalatra tett szert, hogy más helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt, amikor F2-es bajnokként debütált.”

    Ezzel együtt aligha Schumacher az első számú esélyes a Cadillac bármelyik ülésére, hiszen nála jóval tapasztaltabb pilótákat is megszerezhet az új csapat, amely előrehaladott tárgyalásokat folytat Sergio Pérezzel. A másik ülésbe pedig könnyen lehet, hogy egy, jelenleg az IndyCarban szereplő pilótát ültetnek majd, és az sem lenne hátrány, ha ez az illető amerikai lenne.

    „Bizonytalan voltam és szégyellős” – Mick Schumacher ma már másként viselkedne

  • Nagy veszteség érte Fernando Alonsót – halálhírről számolt be a spanyol veterán

    Nagy veszteség érte Fernando Alonsót – halálhírről számolt be a spanyol veterán

    Gyászol Fernando Alonso.

    Nézők millióinak vált a Forma–1-es hétvégék során rendszeresen visszatérő ismerőssé, noha maga nem volt sem pilóta, sem csapatfőnök, de még szerelő vagy mérnök sem. Viszont 2001-es F1-es debütálása óta segítette az azóta a sportág történetének legtöbb futamon részt vevő pilótáját, a 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet nyerő Fernando Alonsót.

    Ő Fabrizio Borra (nyitóképünkön Alonso mellett), a spanyol veterán fizioterapeutája. Azaz már csak volt fizióterapeutája, mivel az Alonsót közel 25 éve kísérő férfi 64 éves korában elhunyt. Halálának okát Alonso nem részletezte, viszont az alábbi szívhez szóló üzenetet posztolta az Instagramra.

    „Hiányozni fogsz, Fabri. Minden egyes nap. Köszönöm, hogy annyi mindent tanítottál, jobb emberré és sportolóvá tettél. A legnagyobb szerencse, ami érhetett, hogy a teljes pályafutásomat veled tölthettem. 👬🏻. ❤️ Nyugodj békében, testvérem!❤️” – írta Alonso.

    Borra egyébként jóval nagyobb hírnévre tett szert, mint a fizioterapeuták általában, ami a McLaren 2007-es csapaton belüli háborújának, pontosabban annak kirobbanásának köszönhető, hiszen mint arra valószínűleg sokan emlékeznek, őt vonta felelősségre Ron Dennis a Hungaroring bokszutcájában a 2007-es Magyar Nagydíj időmérője után. 

    Az olasz szakember a Physiology Centre munkatársa volt, amely olyan ügyfelekkel büszkélkedhetett, mint Michael Schumacher; a 15-szörös MotoGP-futamgyőztes Andrea Dovizioso, vagy a háromszoros Tour de France-győztes Tadej Pogacar. Borra 2023-ban az Aston Martinhoz is követte Alonsót, így az elmúlt években versenyzöld felszerelésben tűnt fel rendszeresen a paddockban.

    Ilyen előzmények után Brawn GP-i tett lesz, ha Alonso jövőre bajnokautót kap

  • Verstappen megdöbbentette az ismert YouTubert, többeket pedig feldühített a Ferrari-tesztjével

    Verstappen megdöbbentette az ismert YouTubert, többeket pedig feldühített a Ferrari-tesztjével

    Max Verstappen ismét bizonyította, hogy egészen kivételes autóversenyző, miközben választhatott volna magának kevésbé problémás álnevet is.

    Miként arról mi is beszámoltunk, Max Verstappen a minap a híres Nürburgring Nordschleifén jelent meg, hogy az Emil Frey Racing GT3-as Ferrariját tesztelje. A holland pilóta igyekezett kerülni a feltűnést, így már a motorhome-jából rendre sisakban és overalban bukkant elő, saját biztonsági emberei pedig mindenkit igyekeztek távol tartani tőle, amíg a átsétált a csapat kívülállók elől elzárt garázsába.

    @babadenno

    Max verstappen auf dem nürburgring #nürburgring #maxverstappen #f1

    ♬ AURA – Majorzin dos beats

    A négyszeres világbajnok emellett az autójára is álnevet matricáztatott, így a holland zászló mellett az állt, hogy Franz Hermann, viszont a saját sisakfestésével vezetett, úgyhogy a szemfüleseknek akár a pálya mellől is feltűnhetett, hogy valójában a Red Bull pilótáját látják. A pályán Verstappennel egyidőben tesztelőknek pedig az tűnt fel, hogy néha érkezik mögöttük egy Ferrari, amely azzal a lendülettel állva is hagyja őket, mint az az alábbi videón is látszik.

    Persze az eddigi GT-tesztjei alapján aligha lepett meg bárkit is, hogy a címvédő nem sétakocsikázni érkezett, hiszen korábban az Emil Frey Racing csapatfőnöke is ódákat zengett róla. Most pedig a Nordschelifét a tenyerénél is jobban ismerő autóversenyző és YouTuber Misha Charoudin kommentelt elismerően, elárulva, hogy „a fickó feltűnik, megfutja a körrekordot tele tankkal, forgalomban, majd nem hajlandó részletezni és távozik.”

    Verstappen pontos idejéről nincs információ, de ha valóban körrekordot ért el, akkor jobb időt kellett teljesítenie Frank Stippler márciusi NLS-fordulón elért 7:51-es pole-körénél.

    Verstappen a Nordschleifén:

    Szerencsétlen névválasztás

    A nemrég apává váló holland pilóta kiruccanásához hozzátartozik, hogy a közösségi médiában feltűnt jó néhány felháborodott komment a Franz Hermann névválasztás miatt, ugyanis az eléggé hasonlít egy ismert náci nevére. Pontosabban külön-külön megegyezik vele, a náci Németország rendőrségének magas rangú parancsnokát ugyanis Hermann Franznak hívták. Ő volt annak a Déli Rendőrezrednek a parancsnoka, amely a holokauszt során tömeggyilkosságot követett el.

    Ezután 1942-ben a 18. Hegyi Rendőrezred parancsnoka lett, majd a görögországi Ordnungspolizei parancsnokaként szolgált, 1944 őszén pedig Görögország SS- és rendőrparancsnoka, később a norvégiai Ordnungspolizei parancsnoka lett.

    Norvégiában brit csapatok fogságába esett, 1945. szeptember 25-től 1947-ig hadifogoly volt brit fogságban, végül a britek szabadon engedték.

    Marko újra beszélt arról, hogy Verstappen hűtlenné válik-e

  • Utcai kabátokban is használt megoldás a McLaren titkos gumitrükkje?

    Utcai kabátokban is használt megoldás a McLaren titkos gumitrükkje?

    Amennyiben valóban így van, a McLaren egy évtizedek óta használt technológiát alkalmaz úgy, hogy azzal egyelőre senki nem tud mit kezdeni.

    Miközben a riválisok folyamatosan azt találgatják, hogy minek köszönhető a McLaren kivételes gumikezelése és ebből adódó fölénye, amellyel például a Miami Nagydíjon is állva hagytak mindenkit, a Driver61 YouTube-csatornát üzemeltető Scott Mansell egy korábbi F1-es mérnök, Martin Butchin segítségével érdekes elmélettel állt elő egy videóban arról, hogy mit csinálhat a wokingi istálló.

    Persze ez nem jelenti azt, hogy biztosan ezt is csinálja, ugyanakkor sokatmondó, hogy Butchin arról írt tudományos értekezést tavaly a McLarennél (!), amit a konstruktőri címvédő gumikezelési trükkje mögött Mansell gyanít (vagy tud). A Red Bull megpróbálta bemószerolni riválisát az FIA-nál, a bikások ugyanis hőkamerás képekkel álltak elő, amelyeken az látszott, hogy a McLaren hátsó kerékdobjain hűvös foltok lelhetők fel, míg a többi csapat esetében narancssárga és vörös, azaz melegebb ez a terület.

    Hogy megértsük, miért működhet a Mansell által felvázolt megoldás, kicsit elevenítsük fel, miben is rejlik a McLaren fölénye. Az F1-es gumiknak nagyon szűk a működési tartománya, és egy szűk hőmérsékleti intervallumban teljesítenek a legjobban. Ha valaki az ideális tartomány alatt van, a gumik nem tapadnak eléggé, ha pedig fölötte, akkor túlmelegednek és az autó elkezd csúszkálni, amivel ördögi körforgás alakul ki, hiszen a csúszkálás csak tovább növeli a hőmérsékletet és ezáltal a kopást.

    Miután átverekedték magukat Verstappenen, a két McLaren eltűnt a távolban a Miami Nagydíjon / Fotó: Hector Vivas/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az ideális működés így az, ha egy csapat a lehető leggyorsabban optimális üzemi hőfokra tudja melegíteni az abroncsait, majd ezt az optimális hőmérsékletet képes tartani egy időmérős kör vagy az adott versenyetap során. Előbbit, azaz az optimális hőfokra melegítést nem csak a McLaren képes megugrani, így az időmérőn általában többiek is labdába rúghatnak – hacsak nem okoz nekik gondot már egyetlen körön is a gumik túlhevülése –, de a futamon – különösen nagy melegben és/vagy nagyon érdes felületen – már kidomborodik a McLaren erőssége, miként azt eddig a leghangsúlyosabban Bahreinben és Miamiban láttuk.

    Különleges anyagot használhatnak

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke oodáig ment, hogy azt sugallta, bizonyítékuk van a McLaren valamiféle vízhűtéséről, amire Zak Brown Miamiban megfricskázta a kulacsán a bikás istállót, Andre Stella, a wokingiak csapatfőnöke pedig közölte, hogy ha a Red Bullnak bizonyítéka van, akkor álljon elő vele, és nyújtson be óvást az FIA-nál. Ez egyelőre nem történt meg.

    Na de mi lehet a McLaren különleges megoldása vagy megoldásai? Merthogy valószínűleg nem egyetlen tényezőre vezethető vissza a remek gumikezelés, aminek alapja a fékek által generált hő megfelelő felhasználása. Az F1-es fékek 1000 fok fölé is hevülhetnek fékezéskor, az így keletkezett hő pedig a kerékagyon át átmegy a felnibe, majd a gumiba, jelentősen befolyásolva a gumihőmérsékletet és guminyomást.

    A csapatok a fékhűtők kialakításával a féket és a fékdobot is igyekeznek hűteni, az egyik teória pedig az a McLaren megoldására, hogy olyan rendszert használnak, amely kétféle módon működik. Ezzel gumimelegítés során a forró levegőt a fékektől a kerékdobra irányítják, ezzel segítve a gyors üzemi hőfokra kerülést, majd amint az abroncsok elérték az optimális tartományt, megfordul a folyamat, és először a hideg, beáramló levegő éri el a kerékdobot. Mansell szerint ugyanakkor amennyiben így is van, ez csak egy része a megoldásnak, és nem felelős teljes mértékben a wokingiak jó gumikezeléséért, mert mint azt Horner is elmondta, nehéz ilyen hűtési eredményeket produkálni kizárólag levegővel.

    Fotó: Andy Hone/LAT Images/Pirelli

    Itt jön a képbe az úgynevezett fázisváltó anyag, ami nagy mennyiségű hőenergiát képes elnyelni vagy kibocsátani, amikor változik a halmazállapota, és mondjuk szilárd anyagból folyékonnyá válik, miközben a hőmérséklete állandó marad. Mint a jégkocka, amely hőt nyel el az italból, amelybe dobják, és miközben olvad, végig pontosan 0 Celsius-fok marad a hőmérséklete.

    „Amikor az anyagok nem változtatják a fázisukat, egyre melegebbé és melegebbé válnak, majd ha egy anyag eléri az olvadási pontját, rengeteg hőt kell elnyelnie az olvadási folyamathoz. A fázisváltó anyagok hosszabb ideig maradnak olvadási ponton, miközben rengeteg hőt nyelnek el” – mondta Martin Butchin a videóban

    A McLaren tehát akár olyan anyagokat is használhat, amelyeknek magasabb az olvadási pontja, és a fékekből érkező hőtől függetlenül folyamatosan a megfelelő hőmérsékleten tartják a kerékdobot. „Anyagválasztással lehet módosítani az olvadási hőmérsékletet. Azt lehet mondani, hogy ha mondjuk 80 Celsius-fokra akarom belőni a váltóhőmérsékletet, akkor ezt az anyagot választom, de ha 120 Celsius-fokra, akkor más anyagot alkalmazok” – mutatott rá a mérnök.

    Ezért nehéz lemásolni

    Jogos kérdés, hogy mégis hova teszi ezeket az anyagokat a McLaren. „Az egyik legfontosabb felület a kerékdob felülete, mert ez van a legközelebb a felnihez. Ha én lennék a mérnökök egyike, számomra lenne értelme a kerékdob belső felületéhez helyezni ezt a fázisváltó anyagot” – ecsetelte Butchin.

    Lemásolni pedig azért nem könnyű a McLaren a teljesen passzív – nincs szükség hozzá elektronikára és vízre sem – megoldását, mert a megfelelő anyag kiválasztásához egyrészt kell a megfelelő szakértelem, másrészt pedig kiterjedt tesztidőszakra van szükség, amely során meg kell határozni a pontos olvadási hőmérsékletet. „Tervezési szempontból könnyű lemásolni, de rengeteg tapasztalatra van szükség ahhoz, hogy egy ilyen megoldás működőképes legyen” – mondta a mérnök, hozzátéve, hogy „ilyen anyagot alkalmazva a fékdobban nő a rugózatlan tömeg, de ezt a csapatok boldogan bevállalják, ha cserébe optimális hőmérsékleten tudják tartani a gumikat, mert annak hatalmas az előnye.”

    A fázisváltó anyagok használata ezzel együtt olyannyira nem új technológia, hogy évtizedek óta használják különböző területeken, így például kabátokban is, hogy napsütésben ezek az anyagok megolvadva megtartsák a kabát belső hőmérsékletét, majd a külső hőmérséklet csökkenésével megszilárdulva és hőt leadva már a kabátot viselő melegen tartásában segítsenek.

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

  • Na, ki a legmenőbb srác a suliban? Így rajongják körbe az új Mercedesével beállító Antonellit a diáktársak

    Na, ki a legmenőbb srác a suliban? Így rajongják körbe az új Mercedesével beállító Antonellit a diáktársak

    Amikor kiszáll a Forma–1-es autójából és hazautazik, Andrea Kimi Antonelli belecsöppen másik életébe. Abba az életbe, amelyben végzős középiskolás diák Bolognában. A két életet azonban már lehetetlen teljesen különválasztani, az iskolatársak mind ezt a világsztárrá lett 18 éves srácot állják körbe. Pláne, hogy vadonatúj sportautójával toppant be.

    Mondhatni példátlan jelenség, hogy egy autóversenyző az F1-es karrierje mellett még iskolába járjon. Max Versappen 17 évesen már debütált a Toro Rossóval, ő azonban 16 éves korában befejezte iskolai tanulmányait. Ugyanebben a korban döntött így Oliver Bearman is, amikor a Ferrari versenyzői akadémiájának tagja lett.

    Antonelli azonban továbbra is igyekszik egyensúlyozni két feladatköre között, nem utolsósorban azért, mert anyja mindenképpen szeretné, hogy leérettségizzen. A 18 éves olasz a bolognai Salvemini di Casalecchio di Reno Műszaki Intézetben tanul nemzetközi kapcsolatok és marketing szakon, de persze idén nagyrészt már távoktatásban, a tanárai által elküldött tananyagból próbál felzárkózni. Ám amikor ideje engedi a versenyhétvégék között, egy-egy alkalommal még idén is visszaül az iskolapadba.

    Így tett a Miami Nagydíj és a jövő hétvégi Emilia-romagnai Nagydíj között is, amit az otthonához közeli Imolában rendeznek majd. Az alábbi videóban az látható, ahogy Antonelli a diáktársaival beszélget, láthatóan végig ő van a figyelem középpontjában, az iránta való kíváncsiságot pedig alighanem csak fokozza, hogy a múlt hétvégén a sprintversenyre pole-pozíciót szerzett, most pedig azzal a 585 lóerős Mercedes-AMG GT63-mal érkezett meg az iskolába, amit nemrég kapott csapatától. Nem csoda, hogy a csajok is vele akarnak közös képet, Kimi Antonelli alighanem a legmenőbb iskolás srác jelenleg az egész világon.

    @andreagironi1963

    #kimiantonelli#formula1 #mercedesamgf1#neiperteee #salvemini

    ♬ suono originale – Andrea Gironi432

    Nem sokáig lesz viszont ez így, hiszen ha minden jól megy, a következő hónapban a fiatal olasz lezárja tanulmányait. Erről nemrég a Mercedes egy videójában beszélt, amikor csapattársa, George Russell kérdezte meg tőle, hogyan képes egyensúlyozni a versenyzés és a tanulás között.

    „Nem könnyű. Idén nem tudtam annyira tartani a lépést, mert annyi minden más történt, de egyelőre jól állnak a dolgok. Júniusban végzek, utána már teljesen ide koncentrálhatok” – bizakodott Antonelli, aki viszont még megosztott figyelemmel is a legerősebb újoncszezonok egyikét futja jelenleg, hiszen hatodik helyen áll a bajnoki tabellán.

    Antonelli: Két Kimi létezik, az egyik néha kicsit bolond

  • Sokkal könnyebb lenne Hamilton dolga, ha újoncként érkezik a Ferrarihoz

    Sokkal könnyebb lenne Hamilton dolga, ha újoncként érkezik a Ferrarihoz

    Bár Lewis Hamiltonnak a Ferrarijával való küzdelme kapja a legnagyobb figyelmet idén, nem ő az egyetlen csapatváltó pilóta, akinek nehezére esik megtalálni az összhangot új autójával. Esteban Ocon azt mondja, nagyon is átérzi, miről beszél a brit.

    Az eddigi hat idei versenyhétvége egyike sem telt el anélkül, hogy Hamilton ne lamentált volna azon, micsoda kihívások elé támasztja az SF-25-ös modell, amely számos szempontból másképpen működik, más vezetési stílust igényel, mint korábbi csapata, a Mercedes autói.

    Ám ha végignézünk a mezőnyön, az idei évre csapatot váltó többi pilótát sem látjuk tündökölni. Ocon a Renault által fejlesztett Alpine-ról váltott a meglévő technikai partnerség miatt sok szempontból a Ferrari stílusjegyeit hordozó Haasra, s bár egy kiemelkedő eredménye már volt idén, a sanghaji ötödik hely is inkább a kizárások miatt csillog olyan fényesen. A francia szerint Hamiltonnak minden szava igaz, ő maga is küszködik a váltással.

    Egybehangzó vélemények: ezért lehetett előre tudni, hogy Hamilton szenvedni fog a Ferrarinál

    „Nagyon nehéz, különösen, ha más filozófia mentén épült autóra váltunk. A Haas és a Ferrari autója között sok a hasonlóság, szóval együtt tudok érezni Lewisszal. A múltban én is vezettem már a Mercedest, és valóban nagyon másként kell vezetni és kihozni belőle a benne lévő potenciált. Nagyon eltérő érzést nyújt [a Ferrari], szóval egyáltalán nem könnyű alkalmazkodni hozzá. De biztos vagyok benne, hogy hamarosan ráérez majd” – idézi Ocont a racingnews365.

    Érdekes, hogy bár idei évre több újonc is érkezett a mezőnybe az F2-ből, tőlük nem hallunk hasonló panaszokat az átállás kapcsán, sőt Andrea Kimi Antonelli és Isack Hadjar máris képesek voltak kitűnni teljesítményükkel. Okkal szkeptikus Ocon azt az elsőre kézenfekvőnek tűnő felvetést illetően, hogy minél nagyobb tapasztalattal rendelkezik valaki az F1-ben, annál könnyebben tud alkalmazkodni az új helyzetekhez.

    „Inkább az ellenkezője. Szerintem ha valaki juniorkategóriákból érkezik, neki sokkal könnyebb félretennie az addigi ismereteit és megtanulni valami újat. Olyan tapasztalatmennyiséggel viszont, amivel Lewis rendelkezik, már más a helyzet. Ő már rengeteg autót vezetett az F1-ben, és nagyon sokáig ugyanannál a csapatnál. Teljesen megértem, hogy miért nem könnyű neki, és ugyanez a helyzet velem vagy Carlosszal [Sainz, aki a Williamsre váltott], de meg fogunk érkezni.”

    „Sohasem láttam még ilyet” – a Mercedesnél is gyorsabban fejlesztene a mezőny legkisebb csapata?

  • Hamilton gonosz csellel tett róla, hogy Leclerc elveszítse az „ivós” játékot (videó)

    Hamilton gonosz csellel tett róla, hogy Leclerc elveszítse az „ivós” játékot (videó)

    Újabb szintre léptek egymás ugratásával a Ferrari versenyzői a pályán kívüli ténykedésükben. Lewis Hamilton próbált észrevétlen maradni, de a Ferrari női versenyzője lebuktatta, Charles Leclerc pedig így hiába veszített, végül nem tartotta be az általa meghozott szabályt.

    A Ferrari legújabb játékos videójában, a koncentrációs kihívásban nem csak kettő, hanem négy versenyző is részt vett, csatlakozott ugyanis Hamilton és Leclerc mellé a versenyzői akadémia két női pilótája, az egyaránt az F1 Academyben szereplő Maya Weug és Aurelia Nobels.

    Az első feladatban a versenyzőknek párokba rendeződve kellett begurítaniuk egy labdát az asztal túloldalán lévő csőbe, amelynek szája nem hagyott túl nagy mozgásteret – hosszas próbálkozások után Leclerc-nek sikerült ez elsőként.

    A második egy házibulikban is könnyen elővehető játék volt: egy vízzel majdnem teletöltött pohárba kellett a versenyzőknek sorban további vizet beleönteniük – legalább egy cseppet –, a vesztes pedig az, akinél először túlcsordul pohár.

    Hosszasan feszegették a fizika határait a pilóták, s itt végül Leclerc lett az, aki veszített – ám nem vette észre, ami a lassított felvételből jól látszik, hogy kísérlete közben Hamilton megrázta az asztal lábát, aminek szerepe lehetett abban, hogy kifolyt a víz a pohárból. A hétszeres bajnok arcára kiülő ritka széles mosoly és Weug elszólása azonban lebuktatta a britet.

    Leclerc a játék elején kijelentette, hogy a vesztesnek büntetésből ki kell innia a poharat – ami víz lévén nem lenne különösebb ártalom –, de végül mégsem teljesítette a maga által meghozott szabályt.

    További játékok a Ferrari versenyzőivel:

    Hamilton a Ferrari főnökét is feldühíthette, pedig csak kimondta, amiért évek óta kinevetik a csapatot

  • Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

    Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

    A bajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri a McLaren botrányos 2007-es évére célozgatva azt mondja, neki és Lando Norrisnak a vb-címért folyó csata hevében észben kell tartaniuk, hogy nem csak egy szezont szeretnének eltölteni a jelenlegi, domináns helyzetükben.

    A McLaren idén hosszú idő után először a mezőny legerősebb csapataként kezdett egy szezont, így Piastri és Norris számára sem lehet más a cél, mint az első egyéni bajnoki cím megszerzése. Bár az ausztrál hat futam után csak 16 ponttal vezet csapattársa előtt, de a pályán mutatott erőviszonyokban jobban felé dől a mérleg nyelve, hiszen már négy győzelmet szerzett a csak a szezonnyitón nyerő Norrisszal szemben.

    A 2007-es volt az utolsó olyan szezon a McLaren életében, amikor mindkét autójával ennyire ki tudott emelkedni: akkor az újonc Lewis Hamiltonnal és a frissen megszerzett Fernando Alonsóval sokáig vezették a bajnokságokat, ám végül mindkét cím fájdalmas módon csúszott ki a wokingiak kezéből: Kimi Räikkönen a szezonzárón elhappolta előlük az egyénit, a konstruktőrök közül pedig a kémbotrány nyomán kizárták őket. A folyamat során súlyosan elmérgesedett a vezetőség viszonya Alonsóval, aki noha három szezonra írt alá, ám miután konfliktusba került a csapattal a pilótapreferencia kapcsán, s szerepet vállalt a kémbotrány kirobbantásában is, ráadásul a Magyar Nagydíj időmérőjén Hamilton feltartásával szabotálta a csapat eredményét, év végén szerződést bontott a McLarennel.

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    „Az a mondásunk, hogy megpróbáljuk megismételni 2007-et – mondta félig viccesen Piastri, nyilvánvalóan a sikerekre, és nem a balhékra utalva. – Tisztában vagyunk az erősségeinkkel, mindig szoros közöttünk a harc, így biztosan jó küzdelem lesz. Egyes hétvégéken Lando lesz erősebb, más hétvégéken pedig majd én.”

    Norris a tavalyi, Piastri az idei év elején hosszabbított szerződést a McLarennel, s bár a záradékok nem ismertek, feltehetően előbbinek 2027-ig, utóbbinak 2028-ig garantálja a maradását az új kontraktus. Feltéve persze, ha valami miatt nem siklik teljesen félre a kapcsolatuk a csapattal, ahogy történt az 18 éve Alonso esetében. Persze ilyesmitől nagyon messze vagyunk, a két pilóta eddig nem került egymással vagy a csapattal komoly konfliktusba, Piastri pedig tudja, hogy azzal járnak a legjobban, ha ez így is marad.

    „Mindketten mindvégig sikeresek akarunk maradni, amíg a McLarennél vagyunk, ez pedig mindkettőnk számára elég hosszú idő. Tudjuk, hogy küzdelem vár ránk, hiszen mindketten világbajnokok akarunk lenni. És nem csak egy lehetőséget akarunk erre kapni, hanem a további években is élvezni szeretnénk ezt a helyzetet. Fontos dolog ezt észben tartanunk nekünk és a csapatnak is” – utalt a planetf1 által idézve Piastri egy kicsit az Alonso-féle szituációra is.

    Arra a kérdésre, hogy egy csapattárssal vagy egy csapaton kívüli ellenféllel könnyebb-e megvívni a bajnoki harcot, Piastri mindkét válasz mellett tud érveket felsorakoztatni.

    „Elég jól tudjuk, hogyan vezet a másik, ismerjük egymás erősségeit és talán gyengeségeit is. Szóval igen, így több információm van róla, viszont ez fordítva is igaz. Egy változó pedig kiesik azáltal, hogy ugyanolyan autót vezetünk” – mutatott rá.

    „Az azonos autó viszont más szempontból nehezítést is jelent. Általa ugyanazok lesznek az erősségeink és gyengeségeink a pályán, és ismerve, hogy milyen nehéz egymás üldözése, tízből kilenc alkalommal amelyikünk előrébb lesz a rajtnál, az előrébb lesz a célban is. Egy csapatban versenyezve emellett még a boksztaktika is közrejátszhat. Szóval pozitívumai és negatívumai is vannak ennek a felállásnak.”

    Korábban már Norris is viccelődött a 2007-es csapaton belüli balhék megismétlésével:

    „Majd ha beáll mögém a bokszban, nem indulok el” – Norris megidézte a 2007-es McLaren-belharcot