Az Emilia-romagnai Nagydíj első edzésnapja a McLaren teljes fölényét hozta, hiszen a wokingiak mind egy körön, mind a megtankolt autós etapokban a leggyorsabbnak bizonyultak. Ám Lando Norris szavai és a várható stratégia miatt egyelőre nem vehetjük biztosra a konstruktőri címvédő győzelmét.
Az imolai hétvége pénteki szabadedzéseinek egyik nagy kérdése volt, hogy az idei szezontól bevezetett, először itt használt C6-os keverék mennyire lesz strapabíró, hiszen amennyiben egyetlen körön sem lett volna gyorsabb a C5-ösnél, a csapatok óriási dilemmába kerültek volna az időmérőre, lévén mindenkinek C6-os gumiból van a legtöbb. Mint azt láttuk, erre nem lesz szükség, hiszen a leglágyabb keverék egy körön egyértelműen gyorsabb a C5-ösnél, így azt fogják preferálni az időmérőn. A futamon azonban mindenki úgy fogja kerülni, ahogy a C5-öst tavaly, míg az idén ez a keverék már a táv akár felére is alkalmas versenygumi lett, köszönhetően a 2025-re továbbfejlesztett konstrukciónak.
Mivel a többi helyszínhez viszonyítva a bokszutcában Imolában jelentős az időveszteség, jelen állás szerint a Pirelli szándékai ellenére is az egy kiállás tűnik a legvalószínűbb taktikának, ami pedig esélyt adhat a McLaren üldözőinek.
Versenytempóban a jelek szerint nincs ellenszer a McLaren ellen, de ez elég lesz?
A McLaren egy körön és a második szabadedzésen teljesített megtankolt autós etapok során is a leggyorsabb csapatnak bizonyult – egy körön Piastri–Norris, a versenyszimulációkban Norris–Piastri volt a sorrend –, ám Lando Norris arra számít, hogy az időmérőre szokás szerint fel fognak rájuk zárkózni az ellenfelek. „Meglehetősen elégedettek vagyunk a mai nappal. Ezen a pályán nehéz felvenni a ritmust. Gyors, és minden az időzítésről szól, illetve arról, hogy mindent tökéletesen csináljunk, ami nem könnyű annál a tempónál, amivel mi megyünk. Elértünk némi javulást és remélhetőleg szombatra tovább javulunk. Biztos vagyok benne, hogy Oscar is talál majd dolgokat. A második edzésen ugyanakkor mindig jól nézünk ki, mindig sokkal jobbnak tűnünk mindenki másnál, aztán az időmérőre felzárkóznak” – mutatott rá Norris.
„Nem gondolom, hogy kényelmes helyzetben vagyunk, van még dolgunk. Az Alpine gyors volt, itt mindig azok, és biztos vagyok benne, hogy a Red Bull fel fog zárkózni és a Mercedes is ott lesz, amikor feltekerik a motorjukat. Úgyhogy semmi sem túl kényelmes, de produktív péntekünk volt” – összegzett a pontverseny második helyezettje.
Ez pedig több lehet Norris szokásos pesszimista hozzáállásánál, hiszen korábban is láthattuk, hogy a riválisok gatyába rázták magukat a kvalifikációra, amennyiben pedig Max Verstappen előhúz egy újabb tökéletes kört, vagy valamelyik Mercedes beletalál és elcseni a pole-t Norris és Piastri elől, az komoly problémát jelenthet a wokingiaknak a futamra.
Az látszott a McLaren megközelítéséből, hogy mind egy körön, mind a hosszabb etapon felosztották Norris és Piastri között, hogy miként próbálják a gumikból kihozni a legtöbbet, és mindkét esetben az ausztrál volt az, aki eleinte jobban nyomta (egy körön 0,25 másodperces előnyre tett szert az első szektorban, majd Norris rengeteget hozott rajta az utolsóban; megtankolt autóval pedig 5 tizeddel gyorsabb körökkel nyitott), úgyhogy a kettejük közötti sorrendbe egyelőre nem érdemes sok mindent belelátni, mert amikor majd számít, értelemszerűen mindketten már az optimálisként meghatározott megközelítést fogják alkalmazni.
A megtankolt autós etapok körátlaga
| 1. |
Norris |
1:19,865 |
7 kör |
C5 |
| 2. |
Piastri |
1:19,954 |
9 kör |
C5 |
| 3. |
Antonelli |
1:20,240 |
6 kör |
C5 |
| 4. |
Leclerc |
1:20,288 |
6 kör |
C5 |
| 5. |
Hadjar |
1:20,351 |
6 kör |
C5 |
| 6. |
Hamilton |
1:20,439 |
4 kör |
C5 |
| 7. |
Sainz |
1:20,440 |
6 kör |
C5 |
| 8. |
Russell |
1:20,683 |
6 kör |
C5 |
| 9. |
Verstappen |
1:20,743 |
6 kör |
C5 |
| 10. |
Albon |
1:20,778 |
4 kör |
C5 |
Mivel Imolában kiemelten nehéz előzni, amennyiben a McLarent sikerül valakinek átugrania az időmérőn, majd a rajt után meg tudja tartani ezt a helyezést, esélye lehet a győzelemre úgy, ahogyan Verstappen tartotta maga mögött a papajaszínű autókat Szuzukában. Persze ezt könnyebb leírni, mint megvalósítani, de egyelőre még ne vegyük biztosra a McLaren sikerét akkor sem, ha a fölényük tényleg meggyőző. Amennyiben viszont Norris és Piastri kibéreli az első sort vasárnapra, jó eséllyel faképnél fogják hagyni a többieket.
Búcsú a jó tanácsoktól? Főnöke elmondta Russellnek, hol a helye a csapatban