Címke: F1

  • Nonszensz, amiért az FIA büntetett az imolai F1-es időmérőn, vagy jogosan cselekedtek?

    Nonszensz, amiért az FIA büntetett az imolai F1-es időmérőn, vagy jogosan cselekedtek?

    Az FIA utólag megmagyarázta, hogy miért kellett elvennie Oliver Bearman utolsó Q1-es mért körét az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzésén.

    Furcsa közjáték késleltette az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzésének folytatását annak első szakasza után, mivel a Q1 hajrájában Franco Colapinto balesete miatt érvénybe léptetett piros zászló nem várt problémát okozott. Nevezetesen azt, hogy Oliver Bearman, a Haas versenyzője közvetlenül azután fejezte be a továbbjutáshoz elegendő körét, hogy megjelent a piros jelzés, ezért törölték az idejét.

    A pilóta és a csapat azonban vitatta a döntés jogosságát, mondván Bearman semmilyen jelzést nem kapott arról, hogy piros zászló van érvényben, azaz sem a kormányán nem jelent meg az üzenet, sem a célvonal előtt levő LED-panel nem villogott pirosan, sem zászlójelzést nem lengettek neki. Az FIA azonban mégis elvette az újonc pilóta körét, mert az időmérési adatok alapján 3,3 másodperccel az edzés megszakítása után szelte át a célvonalat.

    „Egészen igazságtalannak gondolom, hogy törölték azt a kört. Úgy érzem, hogy ha egyszer meghoznak egy döntést, akkor még ha ki is derül, hogy hibás, hogy nyilvánvalóan hibás, akkor sem visszakoznak belőle. Ez meg így azért elég kemény” – mondta Bearman, aki nyilván abból indult ki, hogy hibás döntés volt elvenni a körét, az FIA azonban azután sem adta vissza azt, miután szerinte rájöttek, hogy rosszul döntöttek.

    „Nem tudom, mi tartott nekik 10 percig, hogy megértsék. Véleményem szerint teljesen világos, ami történt. Abból, amit láttam, elképesztően egyértelmű. De… sajnos nekik nem az – utalt a felügyelőkre, majd kijelentette, egy pillanatig sem gondolta, hogy vissza fogja kapni a körét. – Eléggé biztos voltam benne, hogy mi fog történni, mert tudom, hogy miként dolgoznak ezek az emberek. Sajnálatos. Sajnálatos, mert már a köröm törlésének pillanatában biztos voltam benne, hogy kizárt dolog, hogy visszakapjam.”

    Bearman, Haas, Imola
    Fotó: Lars Baron/LAT Images

    Az FIA magyarázata

    A The-Race.com ezek után tisztázást kért az FIA-tól, mire az alábbi választ kapta.

    „Az Oliver Bearmannel a Q1-ben történtekkel kapcsolatban: a piros zászlót 16 óra 32 perc 17,6 másodperckor léptették érvénybe, Bearman pedig 16 óra 32 perc 20,9 másodperckor szelte át a célvonalat, miközben a piros zászlós jelzés kint volt a rajtlámpákon. Az időmérő második szakaszát elhalasztották, hogy a felügyelőknek legyen lehetősége konzultálni a releváns időmérési szakértőkkel és megvizsgálni az adatokat, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az időmérési rendszer adatai megalapozottak és folytatni lehet az időmérőt. Mindenek előtt azt kellett meghatározni, hogy Bearman a piros zászló érvénybe lépése előtt vagy után fejezte be a körét, és a kört el kell-e venni, hogy a megfelelő versenyzők jussanak tovább a Q2-be.”

    A szaklap értesülései szerint a Haas találkozni fog az FIA képviselőivel, hogy tisztázzák a történteket.

    Jogos a döntés vagy sem?

    Miként az az alábbi képen is látható, a rajtlámpák egyértelműen pirosan világítottak már akkor is, amikor Bearman átszelte a cévonalat, ám ezek nem a piros zászlós megszakítás miatt váltottak pirosra, hanem azért, mert letelt az edzésidő. A piros zászlós megszakítás ugyanis már csak az óra nullázódása után érkezett, azaz a még körön levő versenyzőkkel tolhatott csak ki. Mivel Bearman volt az utolsó, aki befejezte a mért körét, csak ő járt pórul.

    A célvonal átszelésének pillanata:

    Forrás: F1 TV

    Ugyanakkor EBBEN A VIDEÓBAN, illetve Bearman fedélzeti kameráján is egyértelműen látszik, hogy az FIA által citált piros zászlós jelzés nem villogott a rajtlámpák mellett akkor, amikor a Haas versenyzője átszelte a célvonalat, és csak másodpercekkel azután villant fel először.

    A pillanat, amikor először felvillant a piros LED a rajtlámpák mellett:

    Forrás: F1 TV

    A sportszabályzat 37.6-os pontja azonban magyarázatot ad minderre, a rajtlámpák fölött ugyanis megjelentek a narancssárga színű, megszakításra figyelmeztető jelzések is. A szabály úgy szól, hogy „amennyiben szükséges az időmérő edzés megszakítása, mert a pályát baleset torlaszolja el, vagy mert időjárási vagy egyéb körülmények veszélyessé teszik a folytatást, a versenyigazgató elrendeli, hogy minden bírói poszton piros zászlókat lengessenek, a rajtlámpák fölött pedig bekapcsoljon a narancssárga, megszakítást jelző fényjelzés.”

    Ez a narancs jelzés – aminek jelentése: minden autó azonnal csökkentse a sebességet és lassan térjen vissza a bokszutcába – pedig már azelőtt világított, hogy Bearman átszelte volna a célvonalat.

    Brutális balesete mellett aljas támadásokkal is meg kellett birkóznia a Red Bull pilótájának

  • Brutális balesete mellett aljas támadásokkal is meg kellett birkóznia a Red Bull pilótájának

    Brutális balesete mellett aljas támadásokkal is meg kellett birkóznia a Red Bull pilótájának

    Az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzésének egyik nagy vesztese a Red Bull és Yuki Tsunoda volt. A japán pilóta javarészt magára vállalta a balesetét, mondván nem kellett volna hősködnie. Emellett az őt ért támadásokról is szót ejtett.

    Yuki Tsunoda számára már a Q1-ben véget ért az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzése, amikor a Red Bull japán versenyzője a Villeneuve-sikánban hatalmas balesetet szenvedett. Ám amellett, hogy Tsunoda ezzel bebiztosította magának az utolsó rajthelyet (vagy a bokszutcai rajtot), valamint a Red Bullnak is jelentős kárt okozott, az időmérő után az őt ért rasszista támadásokról is beszélni volt kénytelen.

    Ami a balesetet illeti, a 25 esztendős versenyző lényegében magára vállalta az esést, ugyanakkor megjegyezte, hogy azért az autó is ludas volt valamennyire. „Nem hiszem [hogy a csapaton belülről érkező nyomás volt az oka] – idézi őt a RacingNews365. – A csapat elegendő támogatást nyújt nekem ahhoz, hogy a lehető leginkább levegye rólam a nyomást. Csak megpróbáltam hősködni a Q1-ben, ami kissé szükségtelen. Az volt a célom, hogy egyetlen szett gumival továbbjussak..”

    A baleset:

    „Emellett számos változtatást is végrehajtottunk az autón, így nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, miként fog reagálni a gyors, a középgyors és a lassú kanyarokban, az ilyen kanyarokban pedig erre szükséged van… Magabiztos voltam, hogy megbirkózom vele, ugyanakkor… Őszintén szólva, ez kifogásnak hangozhat, de csupán tapasztalatra van szükségem az utóval, hogy miként reagál a változtatásokra, mert ahogyan reagált, az kicsit váratlan volt. Tudom, hogy mi okozta, hogy olyan volt az egyensúly abban a kanyarban.”

    Amikor Tsunodát arról kérdezték, ez lecke volt-e a számára arról, hogy nem kell hősködni, keményen kritizálta saját magát. „Igen, öt éve vagyok a Forma–1-ben, úgyhogy ilyen hosszú idő után összetörni magam a Q1-ben, és ahogy tettem, az nyilván nem elfogadható.”

    Rasszista támadások

    Ami pedig még nem elfogadható, az számos argentin drukker viselkedése. Már korábban is írtunk róla, hogy a Franco Colapintót támogató argentinok egy része folyamatosan zaklatta a közösségi médiában Jack Doohant, aki végül inkább kikapcsolta a hozzászólási lehetőséget az Instagram-oldalán. Az imolai hétvégén pedig Tsunodát is betalálták, miután még az első szabadedzésen volt egy kis nézeteltérése Colapintóval, aki feltartotta őt, a japán pedig mutogatott neki.

    „Hallottam róla, de ha jól tudom, ez nem csak rólam szó, hanem mindenkivel ezt csinálják. Ezt csinálták Jack [Doohannel] is, aki nem tett semmi rosszat, úgyhogy ez kissé szükségtelen” – felelte Tsunoda, amikor az őt ért támadásokról kérdezték.

    „Normális, hogy az ember forgalomba kerül, engem pedig többször feltartottak, amitől frusztrálttá váltam. Szerintem jogom van kifejezni a véleményem. Nem mondtam túlságosan csúnya dolgot, csak kifejeztem a frusztrációmat. Ennyi. Tudom, hogy a saját versenyzőjüket támogatják, de mindig átlépnek egy határt. Azért mondom ezt, mert nem csak rólam van szó, hanem Doohannek is mondtak dolgokat. Jó, hogy van bennük energia, de kontrollálni kell ezt. Úgy érzem, ezt az energiát megfelelő módon, jobb módon is használhatnák. Ha ez folytatódik és egyre rosszabb lesz, akkor egy ponton az F1-nek mondania kellene valamit” – vélekedett a Red Bull japánja.

    Hátborzongató: az ellenszurkolók őrölték fel a kirúgott F1-es pilótát, aki már egy lépést sem tett biztonsági őrök nélkül

  • Verstappen a közösségi médiában osztotta ki az eredményét megkérdőjelező versenyzőt

    Verstappen a közösségi médiában osztotta ki az eredményét megkérdőjelező versenyzőt

    Most akkor tényleg megjavította a GT3-as körrekordot Max Verstappen a Nordschleifén, amikor a múlt héten titkosnak szánt teszten vett részt? Maro Engel szerint ez nem olyan egyértelmű, mint ahogy azt többen is állítják.

    Hivatalos eredmények nem kerültek nyilvánosságra az NLS számára tartott teszten (ez a GT3-as sorozat minden versenyét a Nordschleifén rendezi), de előbb egy másik autóversenyző, majd a Red Bull-tanácsadó Helmut Marko is megerősítette, hogy Verstappen első látogatásakor máris megjavította a kategória körrekordját az Emil Frey Racing Ferrari 296 GT3-asát vezetve. Bár a holland nem szerette volna, ezért is vett részt Franz Hermann álnéven, az esemény jelentős publicitást kapott. Még a teszten szintén résztvevő Maro Engel is kommentálta azt a közösségi médiában, szerinte ugyanis érdemes árnyalni Verstappen világgá kürtölt körrekordját, autója ugyanis nem a sorozat által használt teljesítménykiegyenlítő-specifikáció szerint volt beállítva.

    Titkosnak szánt Ferrari-teszten tűnt fel a nevet változtató Max Verstappen

    „Csatlakozva a pillanat témájához, itt van néhány tény Franz Hermann nordschleifei GT3-as tesztjéről: az autó a DTM BoP-jához volt igazítva (kisebb tömeg, nagyobb motorerő, alacsonyabb hasmagasság, mint az NLS-ben használt BoP). A köridő: 7:48. Így is lenyűgöző a Zöld Pokolban tett első látogatáshoz képest. Jó lenne látni Franzot versenyezni is!” – írta az X-en Engel, aki idén többek között a DTM-ben is versenyez, de korábban a Formula E-ben is megfordult.

    Verstappentől idegen, hogy a közösségi médiában bonyolódjon szóváltásba, sokkal szívesebben teszi az ilyesmit élőben, kamerák előtt, ám a holland ezúttal úgy érezte, helyre kell tennie az Engel posztjában leírtakat.

    „Hamis. Ne terjessz dolgokat, amikor nem ismeret az autónk és a motor beállításait. Miért csatlakoztam volna egy NLS-tesztnaphoz a rossz BoP-vel? Minden jót holnapra” – zárta pozitív kicsengéssel az üzenetet, miután a hétvégén a GT World Challenge Europe-ban Engel is versenyez.

    Talán ahhoz vagyunk szokva, hogy egy ilyen üzenet után még tovább fokozódjon a csörte, a német versenyző azonban visszakozott az állításából, és baráti lett a lezárás hangvétele.

    „Akkor úgy tűnik, a paddockban pontatlan dolgok hangoztak el. Egyértelműen jobb helyzetben vagy ahhoz, hogy elmondd, milyen beállításokkal mentél. Köszi, és neked is viszont” – írta válaszában.

    Verstappen egyébként Imolában nyilatkozva nem titkolta, hogy a nordschleifei 24 órás verseny fenn van a bakancslistáján, részben már az ezzel kapcsolatos első tapogatózásokhoz tartozott ez a teszt.

    „Szeretném kipróbálni a jövőben. Ezért is csinálom most mindezt, hogy kicsit készüljek, tapasztalatot gyűjtsek, így később nem egyszerre kell majd mindent. Ez a szenvedélyem. Idén a GT3-as csapatom is versenyez, de én magam is több információt szeretnék gyűjteni. Végső soron pedig ez a szabadidős tevékenységem” – idézi a planetf1 Verstappent, aki ezzel finoman arra utalt, senkinek nem tartozik elszámolási kötelességgel arról, mivel tölti az idejét az F1-től távol.

    Búcsú a jó tanácsoktól? Főnöke elmondta Russellnek, hol a helye a csapatban

  • Leclerc szerint a Ferrari imolai helyezése rajta sincs a számegyenesen

    Leclerc szerint a Ferrari imolai helyezése rajta sincs a számegyenesen

    A Ferrari egyik autója sem jutott be a legjobb tíz közé az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzésén, amit Lewis Hamilton pusztító érzésként él meg a csapat idei első hazai versenyhétvégéjén.

    Charles Leclerc és Hamilton ugyanis csak a 11. és a 12. helyen végeztek a Q2-ben, így nem jutottak be a zárószakaszba. Az utolsó pillanatokban a két Aston Martin taszította lejjebb őket, akik lágy helyett a közepes keverékeken próbálkoztak. Az eddig a különféle problémák miatt panaszkodó Hamiltontól így most az sem hangzik igazán jól, hogy ezúttal viszont úgy érezte, végre minden klappol az autójával.

    „Pusztító érzés. Azért is döbbenetes, mert az autó általánosságban nagyon jó visszajelzéseket adott. Tényleg azt éreztem, hogy a beállításai pont jók voltak, a fékek is működtek. Minden a helyén volt, egyszerűen csak nem tudtunk gyorsabban menni vele. Például képtelenek vagyunk úgy átmenni a 2-es és a 3-as kanyaron, ahogy [Max Verstappen] teszi. Amikor pedig a végén feltettünk egy új szett lágy gumit, az valamilyen okból nem kelt életre” – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak.

    „Tényleg azt hittem, hogy tovább fogunk jutni. Azt hittem, jól működnek az autóink, aztán azt kellett végignéznünk, hogy miközben a többiek 1:14,7-es köridőket futottak, addig mi csak 15,7-eseket. Rengeteg idő hiányzik.”

    Nem sűrűn fordul elő a Ferrarival, hogy egy autójával se képviseltesse magát az időmérő Q3-as szakaszában: tavaly Montrealban volt erre példa legutóbb, azt megelőzően pedig 2021-ben Spielbergben.

    Bár Hamilton egy tizeddel most is elmaradt csapattársától, a szintén küszködő Leclerc 11. helye a bizonyítéka, hogy ezúttal tényleg az autó általános tempójával volt a gond. Bár ezt a 11. helyet erősen relativizálta a nyilatkozatával.

    „A sehányadik pozícióban vagyunk jelenleg. Csak ismételni tudom magam, nincs elég teljesítmény az autóban, sokkal nagyobb potenciált reméltünk tőle. Fájdalmas a helyzet, de bízom benne, tehetünk valami csodát holnapra. Egyelőre azonban semmi nincs, ami reményt adna nekem ezt illetően” – mondta a monacói versenyző.

    Súlyos kritika az FIA-nak: keményfejűsége miatt hozott hibás döntést Imolában?

  • Súlyos kritika az FIA-nak: keményfejűsége miatt hozott hibás döntést Imolában?

    Súlyos kritika az FIA-nak: keményfejűsége miatt hozott hibás döntést Imolában?

    A Haas versenyzője, Oliver Bearman úgy érzi, igazságtalanul törölték a leggyorsabb körét az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjén egy olyan piros zászlóra hivatkozva, amit ő semmiképpen sem láthatott.

    A zűrzavaros eset a Q1 végén történt, és Franco Colapinto balesete váltotta ki. A Tamburello után megcsúszó és orral a falnak csapódó Alpine miatt piros zászló lépett érvénybe, éppen abban az időszakban, amikor a versenyzők utolsó gyorskörük befejezésére készültek a szakaszban.

    A piros jelzés pár másodperccel azelőtt jelent meg a képernyőn és az időmérő felületeken, hogy Bearman áthaladt a célvonalon, ám a brit elmondása szerint ő semmilyen értesítést nem kapott erről, hiszen a kijelzőjén és az előtte lévő rajtlámpákon sem jelent még meg a piros fény, mielőtt befutott és feljegyezte az aktuális 10. legjobb időt, ezzel kikerülve a Q1-es kiesőzónából.

    Az FIA azonban hamarosan törölte a körét, mivel az már kicsivel a piros jelzés megérkezése után született. Bár a Haas még a leállás alatt igyekezett érvelni a versenyirányításnál azzal, hogy pilótájuk nem kapott jelzést a megszakításra, és ez az ügy pár perccel még el is csúsztatta a Q2 kezdését, de az FIA végül nem vonta vissza döntését, Bearman nem folytathatta. Egészen a következő szakasz elindításáig Bearman és az eredményjelző aktuális állása szerint a 15. helyen továbbjutó Gabriel Bortoleto is indulásra várakozva ült autójában a garázsban, ám végül a Sauber brazil pilótája kapta meg az engedélyt a folytatásra.

    Bearman, aki így csak a 19. helyről rajtolhat majd, egy pozícióval csapattársa, Esteban Ocon mögül, kikelt az FIA döntéshozói ellen, akik szerinte egy makacsságból meghozott téves döntéssel a csapat hónapokon át végzett kemény munkájába is belerúgtak.

    „A kormányon lévő kijelzőn kapjuk meg a piros zászlós jelzést. Számomra ez csak jóval azután történt meg, hogy már áthaladtam a célvonalon. A visszajátszásból az is egyértelműen látszik, hogy a pályán sem volt piros zászló a kijelzőkön, amikor befejeztem a köröm” – mutatott rá Bearman, akit az Autosport idéz.

    „Emiatt egészen igazságtalannak gondolom, hogy törölték azt a kört. Úgy érzem, hogy ha egyszer meghoznak egy döntést, akkor még ha ki is derül, hogy hibás, hogy nyilvánvalóan hibás, akkor sem visszakoznak belőle. Ez meg így azért elég kemény.”

    „Sajnos így most utolsók vagyunk. Rengeteg munkát beletettünk, új csomaggal érkeztünk erre a hétvégére, amin hónapok óta dolgoztunk. Ez volt az egyetlen esélyünk, hogy megmutassuk, mire vagyunk vele képesek. Összerakok egy jó kört, tényleg mindent kihozok az autóból, és ez a jutalmunk érte. Elég kár.”

    Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

  • Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

    Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

    Lando Norris csalódottan nyilatkozott és máris lemondott a vasárnapi győzelemről, miután csak a negyedik helyre kvalifikált az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjén.

    Bár a házon belüli időmérős csatában még csak 4:3-ra vezet vele szemben Oscar Piastri idén, mégis úgy tűnik, mintha Norris lenne az, akinek rendszeresen magyaráznia kell a bizonyítványát az utolsó körben elszalasztott lehetőségek miatt. Kétségtelen persze, hogy rajtelsőséget Norris utoljára a szezonnyitón szerzett, csapattársának pedig immár az idei harmadik jött össze Imolában, és az is igaz, hogy amikor Piastri nyeri kettőjük csatáját, azt nagyobb különbséggel tette eddig.

    „Az utolsó két körömig minden jól ment. Csak… nem voltam elég gyors, ennyi az egész – kezdte magyarázatát Norris az F1TV kérdésére. – Nem tudom, mi az oka, egyszerűen csak nem jött a köridő. Ugyanaz a válaszom, mint minden hétvégén, ez már egy megszokott dolog. Dolgoznom kell rajta, mert ez így nem elég jó.”

    Max Verstappen és George Russell is befészkelődött Piastri és Norris közé a rajtrácson, Imolában pedig napjaink meghízott autóival már elég nehéz előzni, így a brit mintha lélekben már el is könyvelte volna, hogy vasárnap tovább fog nőni ponthátránya csapattársához képest a jelenlegi 16-ról.

    „Nem hiszem, hogy a tempónk sokkal jobb lenne, mint a többieké. Azért vagyok itt, hogy győzzek, de így, hogy nincs valami sok esélyem a győzelemre, egy dobogó azért jó lenne.”

    A McLarenek az új, leglágyabb keveréken teljesítették az egész időmérőt, amit a Pirelli idénre fejlesztett ki, noha az Aston Martin és a Mercedes bizonyította, hogy akár az egy fokkal keményebbel is lehetséges gyorsabb időt futni egyetlen körön. Piastrit leginkább ez a tény aggasztotta, miközben Verstappen szorongatta őt a pole-ért folyó csatában, ám az előző két hétvégével ellentétben a Red Bullnak most nem sikerült elcsennie az első rajthelyet a McLarenek elől – 34 ezreddel volt gyorsabb az ausztrál.

    „Szerintem tegnap még mindenki úgy volt vele, hogy a C6-osok nem olyan rosszak, ma azonban igazi talány elé állítottak minket. De a csapatnak köszönhetően sikerült jó helyzetbe kerülnünk az időmérőre” – fogalmazott Piastri.

    „Erős volt a köröm, bár az utolsó kanyarban el kellett mennem valami négy autó mellett, ami nem segített, de így is elég volt. Izgatottan várom a holnapot.”

    Norris meglepő kijelentést tett a vb-címért vívott csatáról

  • Piastri-pole, olasz szívfájdalom és nagy bukások az imolai időmérőn

    Piastri-pole, olasz szívfájdalom és nagy bukások az imolai időmérőn

    Oscar Piastri szoros küzdelemben legyőzte Max Verstappent az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjén, amelyen az olasz közönség nagy bánatára mindkét Ferrari és Andrea Kimi Antonelli is már a második szakaszban búcsúzott.

    Az időmérő első szakasza rögtön két csúnya balesetet is hozott, s a sors fintora, hogy két olyan versenyzőtől, akiket talán a legkellemetlenebbül ért egy itteni bukás.

    Yuki Tsunoda a Q1 kezdetén, első gyorsköre során csúszott ki a Villeneuve-sikánban, és törte össze egy szaltó kíséretében csúnyán a Red Bullt – erről itt írtunk bővebben. A japán pilótát nem csak a Verstappen csapattársainak vállaira helyeződő nyomás miatt érte ez kellemetlenül, de azért is, mert a Red Bull kiscsapatánál, ahol korábban több mint négy évet eltöltött, számos privát teszten is részt vehetett már az imolai pályán, amit így igencsak jól ismer.

    A Q1 utolsó másodperceiben Franco Colapinto pördült meg, amikor a Tamburellót követően bal oldali kerekeivel kissé a fűre csúszott, s ő az Alpine orrával csapódott a falba. Szintén épségben szállt ki, ám az argentintól sem jött jól ez a mutatvány az első versenyhétvégéjén azt követően, hogy az Alpine beültette őt Jack Doohan helyére – főnöke, Flavio Briatore pedig a balesetek elkerülését a Colapinto felé támasztott három elvárása egyikeként említette a napokban.

    Az első szakaszban Verstappen jegyezte a legjobb időt, kiesett a 20. helyről felfelé haladva Tsunoda, Oliver Bearman, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Liam Lawson – bár ez sokáig nem volt egyértelmű, hiszen Bearman éppen a piros zászló érkezését követő másodpercekben futotta meg továbbjutást érő körét, és elmondása szerint nem is látott piros jelzést a célegyenesben, de végül érvénytelenítették a körét, s csak a 19. helyre került, helyette Gabriel Bortoleto folytathatta. Colapinto a 14. legjobb idővel szintén továbbjutott a második szakaszba, de természetesen balesete után ő már nem hajthatott pályára.

    A bukások elég hosszú csúszásokat eredményeztek a menetrendben, így a Q2 csak akkor vette kezdetét, amikor már az időmérő végjátékánál kellett volna tartania a mezőnynek. A középső szakasz már problémamentesen lezajlott, legalábbis a megszakításmentességet illetően. Ha a Ferrarit kérdeznénk, ők valószínűleg másképp vélekednének, miután Charles Leclerc és Lewis Hamilton a 11. és a 12. helyen kiestek. A két hazai autó nem tudott előrelépni az utolsó gyorskörök során, s meglepetésre a két Aston Martin szorította ki őket, akik mindenki mással ellentétben a közepes keverékű gumikkal próbálkoztak – beigazolva azon előzetes sejtéseket, hogy adott esetben akár a keményebb abroncs lehet a gyorsabb egy körön.

    Meglepetés történt az élen is, hiszen a szakasz legjobb idejét Carlos Sainz jegyezte a Williamsszel, a búcsúzók sora pedig egy kisebb olasz nemzeti tragédiával is felért, hiszen Leclerc és Hamilton mögé kerül csak a rajtrácson a hazai pilóta, Kimi Antonelli is a Mercedesszel. A 14. Bortoleto, a 15. pedig ugyebár Colapinto lett.

    „Istenem, istenem, istenem, istenem” – foglalta össze a történteket Leclerc az alábbi videóban.

    A Q3-at Verstappen indította a legjobb idővel, 49 ezreddel volt gyorsabb Piastrinál, akit Norris és a körébe belehibázó Russell követett. Az első gyorskörét még mindenki lágy keverékeken teljesítette, a másodikra azonban a két Aston és immár Russell is a közepeseken érkezett – amely tavaly itt még a lágy volt.

    Piastri egy tizeddel javulni tudott, amivel az élre ugrott, és bár Verstappen szintén faragott egy kicsit a korábbi idejéből, 34 ezreddel ezúttal már elmaradt a McLaren ausztrálja mögött, így a második rajthelyet szerezte meg. Russell a közepes keveréken felugrott a harmadik helyre a hibázó Norris elé, Alonso pedig ötödik hellyel villantott végre egy nagyot 2025-ben. A további sorrend az első tízben: Sainz, Albon, Stroll, Hadjar, Gasly.

  • A védőháló állította meg Tsunoda szaltózó Red Bullját Imolában (videó)

    A védőháló állította meg Tsunoda szaltózó Red Bullját Imolában (videó)

    Hatalmas balesettel kezdődött az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzése, Yuki Tsunoda szerencsére épségben szállt ki a rommá tört Red Bullból.

    A kvalifikáció első szakaszában a japán versenyző első gyorskörén haladt, amikor a Villeneuve-sikánban túlságosan ráhajtott a kerékvetőre, ami megdobta az autóját. Az RB21-es irányíthatatlanul a bukótér felé csúszott, ahol a gumifalnak csapódva szaltózott is egyet a levegőben, s a védőhálóról visszapattanva a kerekeire állva érkezett nyugalmi állapotba.

    A japán önállóan szállt ki az autóból és sétált el a baleset helyszínéről, de természetesen az orvosi központban való látogatást nem hagyhatta ki, az időmérőt pedig piros zászlóval leállították a takarítás idejére.

    https://twitter.com/FormulaDirecta/status/1923742453984637001

  • Verstappen felzárkózott a McLarenre Imolában, az időmérőn jöhet a gumipóker

    Verstappen felzárkózott a McLarenre Imolában, az időmérőn jöhet a gumipóker

    Ezúttal Lando Norris volt a leggyorsabb a két McLaren közül, de Oscar Piastri szorosan követte őt az Emilia-romagnai Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen már Max Verstappen is odaért a két papajaszínű autó mögé, noha ő más gumikeveréken.

    Az utolsó edzés eléggé vontatottan indult Imolában, sokáig a kemény gumit koptató Lando Norris volt az egyetlen pilóta, aki kimerészkedett. Az első 20 perc végéhez közeledve aztán kezdett megélénkülni a forgalom, hiszen már 10 versenyzőnek is volt mért köre, majd miután már a McLarenek és a Red Bullok is próbálkoztak egyszer, a Verstappen (1:15,579), Norris, Piastri, Hamilton, Beaman, Tsunoda sorrend alakult ki az első hatban. Norris hátránya csak 77 ezredre rúgott a holland mögött, míg Piastrié már két és fél tizedre.

    Féltávhoz közeledve a második edzésen hibázó, de már ott is remek tempót mutató Isack Hadjar villant egyet és 1:15,508-as körrel átvette a vezetést, ráadásul ő is közepes keveréken futott. A mezőnyből utolsóként mért kört teljesítő Mercedesek sem tudták letaszítani onnan (Russell a 7., Antonelli a 15. helyre sorolt be), viszont érkezett Max Verstappen egy második közepes gumis próbálkozással, és 1:15,130-al közel 4 tizedet vert a testvércsapat újoncára. Ezzel egyidőben Leclerc és Norris is javított, előbbi a 4., utóbbi a 2. helyre ugrott fel.

    30 perc elteltével Verstappen, Norris, Hadjar, Leclerc, Piastri, Hamilton, Sainz, Albon, Tsunoda, Russell volt a sorrend az első tízben, ahol az összes versenyző közepes gumin érte el a legjobbját. Ezzel azonban nem ért véget az első szett gumikon elért javítások sora, a második edzésrészbe lépve ugyanis előbb Russell ugrott fel az 5. helyre, majd Verstappen faragott 5 századot a legjobbján, végül pedig Albon lépett fel a 6. pozícióba.

    Féltávnál Lawson bemutatta a harmadik edzés egyetlen megpördülését:

    Az első időmérő-szimulációs lágy gumis körre – akárcsak a második szabadedzésen – most is George Russell vállalkozott az utolsó 20 percbe lépve, de a Variante Alta kijáratán hibázott, megcsípte a kavicságyat, majd visszatért a bokszba. A következő jelentkező Oscar Piastri volt, de ő is rontott, csak ő az Acque Minerali kijáratát mérte el, ezért ő is elvette. A mögötte érkező Verstappen azonban már végigment – noha a Variante Altában ő sem volt makulátlan – ám javítani nem tudott a közepes gumin elért idején.

    Az első, akinek ez sikerült, Lando Norris volt, aki 1:14,897-re szorította le a lécet, ezzel 0,181 másodperccel megelőzve Verstappent. Utána néhányan a mezőny második felében szintén előreléptek, de a 4. helyen álló Hadjar szintén képtelen volt javítani a lágyakon. Második próbálkozásra Piastri azonban már megtette ezt, de csak a 3. helyre ugrott előre, hátránya pedig közel 4 tized volt.

    Ami a Ferrarikat illeti, Hamilton és Leclerc továbbra is küszködött, a monacói ráadásul a Villeneuve-sikánban szintén leborotválta a kavicságy szélét. A Mercedesnél végül Antonelli talált némi időt a C6-os gumin, mert Russell hiába tért vissza velük a pályára, javítani nem tudott. Olasz csapattársa viszont feljött a 4. helyre Sainz elé, noha 5 tizeddel volt lassabb Norrisnál, aki megpróbált még tovább faragni, de elrontotta az első kanyart, majd csúnyán átvágtatott a kavicságyon. Ellenben Piastrinak összejött a javítás és 1 tizedre zárkózott fel Norrisra, noha már a 3. mért körét futotta a lágy keveréken.

    Az edzés végül Norris zárta az élen egy tizeddel Piastri és kevesebb mint 2 tizeddel Verstappen előtt. Utánuk Antonelli, Leclerc, Sainz, Hadjar, Russell, Albon, Hamilton volt a további sorrend az első tízben, ahol végül négyen (Verstappen, Hadjar, Russell, Albon) is a közepes gumin futott idejükkel szerepeltek.

    A mezőny második felében az Alonso, Bearman, Stroll, Lawson, Gasly, Bortoleto, Tsunoda, Colapinto, Hülkenberg, Ocon sorend alakult ki, és itt már csak a Red Bull japán versenyzője nem a lágy gumis körével képviseltette magát.

    Az időmérőre ezek alapján nagy gumipóker várható, hiszen nagyon nem egyértelmű, hogy a közepes vagy a lágy gumi lesz a jobb az időmérőn, amely magyar idő szerint 16 órakor kezdődik.

    A 3. szabadedzés végeredménye:

  • Verstappent már pénteken megelőzte a McLaren, de van valami, amiben bízhat ő és a Red Bull

    Verstappent már pénteken megelőzte a McLaren, de van valami, amiben bízhat ő és a Red Bull

    Max Verstappen 0,442 másodperces lemaradásban zárta az Emilia-romagnai Nagydíj pénteki második szabadedzését az első helyezett Oscar Piastrihoz képest, majd ő és Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is elmondta, hogy továbbra is egyértelműen hátrányban vannak a McLarenhez képest.

    Mindezt úgy, hogy a bikás istálló számos fejlesztést vitt Imolába – de a McLarenre is kerültek fel újítások –, köztük átdolgozott motorborítást, hátsó felfüggesztést és hátsó futóművet. „Sok elemet kipróbáltunk, egyesek jobban működtek, mint mások, de összességében jelenleg nem vagyunk elég gyorsak – nyilatkozta Verstappen a Sky Sports-nak, majd hozzátette, a két szabadedzés alapján nem túl magabiztos azt illetően, hogy megszerezheti a pole pozíciót. „Egyértelműen dolgoznunk kell a kanyar közepi egyensúlyon ahhoz, hogy gyorsabbak legyünk. A megtankolt autós etapom során megelőzött a McLaren, ami pont eleget mond, nem? Utána pedig elhúzott. De még így is, más csapatokkal összehasonlítva is kicsit nehéz volt ez a nap.”

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója hasonlóképpen értékelt. „Csalódáskeltő. Úgy néz ki, a McLaren továbbra is 4 tizeddel előttünk van, ami ezen a pályán elég sok. Elértünk némi előrelépést a fejlesztéseinkkel, de nem kerültünk sokkal közelebb. Továbbra is tény, hogy a McLaren abszolút fölényben van. Miamiban körönként hét tizeddel voltunk lassabbak a versenyen, itt úgy néz ki, hogy négy tized a hátrányunk. Ez azt jelenti, hogy léptünk egyet előre, de várjuk meg, miként alakul az időmérő, majd a gumikopás a versenyen, mert úgy néz ki, hogy abban javultunk egy kicsit” – mutatott rá az osztrák, majd pozitívumként kiemelte, hogy Yuki Tsunoda egy tizeden belül volt Verstappenhez képest, és jól birkózott meg az autó beállításával.

    Max Verstappen, Red Bull, Oscar Piastri, McLaren
    Verstappen a megtankolt autós etapja során testközelből láthatta, mennyire gyors a McLaren / Fotó: Peter Fox/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Amiben a Red Bull bízhat, az az, hogy a korábbi hétvégen többször látott forgatókönyv valósul meg Imolában, hiszen az idén és az utóbbi években is számos alkalommal láthattuk azt a sormintát, hogy a holland tapadáshiányra panaszkodik az első szabadedzésen, majd a második gyakorlásra javul a helyzet, szombatra pedig gyökeresen megváltoztatják a beállításokat, és az időmérőn már a pole-ért küzdenek.

    A normál menetrendű hétvégéken (azaz nem sprint) az idén Verstappen minden alkalommal jelentősen faragott a pénteki második szabadedzésen látott hátrányán az első helyezetthez képest, két alkalommal (Szuzuka és Szaúd-Arábia) pedig egyenesen pole-t szerzett. Az első ilyen alkalommal 0,556 másodperc volt pénteken a lemaradása, a másodikon 0,280 másodperc, de ha idevesszük a miami sprinthétvégét is, ott is hasonló kép rajzolódik ki, hiszen az egyetlen szabadedzésen még 0,480 másodperccel volt elmaradva a legjobb időtől.

    Mindez persze nem garancia semmire, de miként Lando Norris is elmondta, az mindenképpen várható, hogy konvergál az élmezőny és csökkennek a különbségek az időmérőre, ilyen helyzetben pedig minden apró hibának fokozott jelentősége lesz.

    Verstappen kétli, hogy a Red Bull másolni tudja a McLaren mutatványát